Nemzetközi információk

új széria 58. sz. (427) - 2012. jan. 27.


A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének kommünikéje

87, rue du Faubourg Saint-Denis – 75 010 Paris (France) Tel : (331) 48 01 88 28 – Email : eit.ilc@fr.oleane.com

A nigériai dolgozók munkabeszüntetésének és szakszervezetük, a
Nigeria Labour Congress teljes támogatása

2012. jan. 1-től a Goodluck Jonathan vezette nigériai kormány Christine Lagarde IMF igazgató nigériai látogatása nyomán a kőolajszektorban megszüntette az állami szubvenciót.

Ez a brutális intézkedés vezetett az üzemanyag és minden általános fogyasztási cikk árainak szédületes emelkedéséhez.

Nigéria, Afrika legnépesebb országa (160 millió lakos), 30 millió munkanélkülivel számol, s lakosság több mint 70 %-a kevesebb, mint napi két US dollárból él.

A szakszervezetek, a dolgozók és a fiatalok azonnal reagáltak. A legfőbb szakszervezeti konföderáció, az   Abdulwahed Omar vezette Nigeria Labour Congress, általános sztrájkra szólított jan. 9-től, melyet tömegesen követtek az országban.

A kormány először a rendőrséget küldte a békés tüntetők ellen 15 halálesetet provokálva. De a dolgozók és szervezeteik eltökéltsége láttán a nigériai elnöknek vissza kellett vonnia a döntést és részlegesen visszaállítania az üzemanyagtámogatást.

Jan. 15-én a szakszervezet – követelései fenntartása mellett – a sztrájk felfüggesztéséről döntött, amit Abdulwaheed Omar be is jelentett abujai sajtókonferenciáján.

A PENGASSAN olajipari dolgozók szakszervezete szintén azt helyezi kilátásba, ha követeléseik, nevezetesen az olajszektor számára nyújtott szubvenciók, nem teljesülnek, vissza fog térni a sztrájk eszközéhez.

A nigériai kormány ugyanakkor deklarálta, hogy folytatni kívánja az «olajszektor teljes deregularizációs folyamatát».

A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése felhívja a figyelmet, hogy a sztrájkjog és a szakszervezeti jogok védelme elválaszthatatlan a nemzeti szuverenitás védelmétől, az országok saját természeti kincseik, különösen kőolajkincsük feletti ellenőrzés gyakorlásától.

Az Egyetértés elveti az IMF privatizációs politikáját, melyet az megpróbál előírni minden országban, mert ez a háború és a destrukció faktora.

Az Egyetértés támogatta az algíri megszálló háborúk elleni, a belügyekbe való beavatkozással szembeni, a nemzetek szuverenitásának és integritásának védelmére tartott 2011. decemberi találkozót a Parti des travailleurs d’Algérie (Algériai Dolgozók Pártja) és az Union générale des travailleurs algériens (UGTA, Algériai Dolgozók Általános Szövetsége) szervezésében, melyen delegációval vett részt a Nigeria Labour Congress. A Nemzetközi Egyetértés teljes mértékben támogatja a nigériai dolgozókat és szakszervezeteiket, s arra kéri a tevékenységében részt vevőket, csatlakozzanak hozzá.

Louisa Hanoune, Daniel Gluckstein koordinátorok

Üzenetek küldhetők a Nigeria Labour congress e-mailcímére: gsec@nlcng.org

HAITI
Dokumentum

Információként azoknak a szakszervezeteknek és aktivistáknak, akik a CATH haiti szakszervezet a Ouanaminthe szabadzóna Codevi vállalatától elbocsátott szakszervezeti felelősök visszavétele érdekében közzétett felhívására válaszoltak vagy ezt megtenni szándékoznak.

Levél Haitiból

 «Abban a pillanatban, ahogy kiderült szakszervezeti hovatartozásuk és akaratuk az ott dolgozók képviseletére, elbocsátották a Ouanaminthe zónában a Codevitől Arnold Bien-Aimé és Dieubénite Dorsainville elvtársainkat, akik minden anyagi eszközüktől megfosztva most az utcán vannak. Mindeddig semmi nem történt, a minisztérium és a kormány csak megnyitotta dossziéjukat. (1)
Egyszerre jogi és mozgósítási kampányt folytatunk elbocsátott elvtársainkért, és szakszervezetünk az ILO-nál már benyújtotta panaszát.
A jogi útra terelés egy ügyvédi irodával indult, mely a munkáltatók nyomására megszakította szerződését a CATH-tal, így más irodákhoz kell fordulnunk.
Sokasodnak a problémák. Elvtársaink családjára is nyomás nehezedik. A Codevi vezetője alapvető szerepet játszik a szakszervezet megsemmisítésére törekedve.
Ez a maffiózó-politika a szabadzónák igazi arca, ezért kérjük az aktivisták sürgős állásfoglását, segítségét anyagilag is». Fignolé Saint-Cyr, a CATH főtitkár.

(1) A Sendika Ouvriye Tekstil ak Abiman (SOTA) 6 másik szakszervezeti felelősét is elbocsátották Port au Prince szabadzónájában végzett tevékenységükért.
------------------------------------------------------------------------------------------------

Felhívjuk a figyelmet, hogy a CATH nov. 18-án felhívta a munkás- és demokratikus szervezeteket, hogy támogassák az elbocsátottak azonnali visszavételi és a szakszervezeti jogok tiszteletben tartásának kérelmét a szabadzónákban, ahol a munkáltatók alulfizetett és jogtalanná tett dolgozókat zsákmányolnak ki. (Nemzetközi információk  51. sz.)

Arnold Bien-Aimé és Dieubénite Dorsainville, a CATH aktivistái elbocsátása az ILO konvenciókkal is ellenkezik.

Kezdeményezés és állásfoglalás küldése:

(a Haiti Köztársaság elnökének)
Président de la République d’Haïti, M. Martelly:
Levélcím: Palais national, avenue de la République Champs de Mars, Port-au-Prince, Haïti.
Mailcím: a haiti köztársaság elnöki linkje, «contact» rubrika, üzenet küldése.

Szociális ügyek Minisztériuma:
Levél: 16, rue de l’Enterrement, Port-au-Prince, Haïti. Par fax : (509) 23 80 84.

Másolat a Centrale autonome des travailleurs haïtiens (CATH) : cath372002@yahoo.fr
és Entente internationale des travailleurs et des peuples : eit.ilc@fr.oleane.com

Anyagi segítség:
Csekk (CMO): EIT-ILC, 87 rue du Faubourg Saint-Denis, 75 010 Paris (France)
(megjegyzés: «Haïti: campagne réintégration des ouvriers Arnold Bien-Aimé et Dieubenite Dorsainvil»)


A Nemzetközi Egyetértés honlapján

dokumentumaink teljes egészükben megjelennek, rubrikánként, országonként, dátumuk szerint
http://entente-internationale-des-travailleurs-eit-ilc.blogspirit.com/
vagy egyszerűen a EIT Entente internationale a böngészőprogramban



OROSZORSZÁG

A 2011. dec. 10-12-i algíri konferencia

A megszálló háborúk, az idegen beavatkozás ellen, a nemzeti és népszuverenitásért sürgősséggel tartott nemzetközi tanácskozás
(Felhívása a Nemzetközi információk 53-54-es számában)

Folytatjuk a beszámolót, ezúttal Mark Vasziljev beszámolójával (Oroszország):

Megjelent a Rabócsije Izvésztyija 2012. januári számában

2011. dec.10-12 között az Algériai Köztársaság fővárosában a Parti des Travailleurs d’Algérie és az Union générale des travailleurs d’Algérie kezdeményesével a szuverén mediterrán országok belügyeibe való beavatkozás és háborúk elleni konferencia zajlott.

A fórum összehívását közvetlenül befolyásoló tényezőket a NATO líbiai beavatkozás indokolta, melyet a résztvevők a Mediterránum déli országainak fenyegetéseként értékeltek a résztvevők.

Baloldali pártok, személyiségek, szakszervezetek, kutatók, felsőoktatási dolgozók, emberjogi harcosok voltak jelen egész Észak-Afrikából, a Szahel-övezetből, itt volt az egyiptomi Szocialista Párt, a tunéziai, afganisztáni, szomáliai, palesztinai, iraki, bahreini baloldali pártok és szakszervezetek küldöttségei, a líbiai intervencióban részt vett vezető imperialista államok szakszervezeti és baloldali mozgalmainak küldöttei.

Louisa Hanoune, a Parti des travailleurs d’Algérie főtitkára bevezető beszédében aláhúzta, hogy a NATO Líbia törzsi struktúráját használva fel, mintegy mintaként ahhoz, hogyan dezintegrálja a térség országait Afganisztántól Mauritániáig. Ugyanezt az álláspontot fejtette ki egyik szomáliai küldött is, aki kimutatta, ez a politika és ezek a kívülről «importált» elvek tették lehetővé egy olyan soknemzetiségű állam, mint Szomália dezintegrációját.

Az USA-beli aktivista, Alan Benjamin beszámolt arról, hogy elvtársai tudomást szereztek egy «algériai átmeneti nemzeti tanács» tervének létezéséről, melyet a líbiai minta alapján hoztak létre. Az USA-ban baloldali aktivisták a washingtoni hivatalos személyekkel szemben nyilvánosan elhatárolódtak ettől a «politikai szervezettől».

Mali, Nigéria, Líbia, Algéria és Elefántcsontpart küldöttei számadást adtak a törzsi szeparatista törekvések történelméről, melyet az imperializmus avégett használ fel, hogy destabilizálja ezeket az országokat és politikai-gazdasági előnyökre tegyen szert. Ez a politikai analóg az USA és az Európai Unió Jugoszláviát szétverő és a véres polgárháborúhoz vezető Balkán-politikájával.

Az európai imperializmus közel-keleti és észak-afrikai terjeszkedése története az 50-es évekbe nyúlik, ekkor kezdődött az európai nagyhatalmak viszonyának új formája keresése volt gyarmataikkal. A gazdaság kiszolgáltatása, egyenlőtlen szerződések kikényszerítése a «kereskedelem szabadsága» jegyében. Az Európai Unió létrehozása után a «mediterrán partneriátus» az 1996-os «barcelonai nyilatkozattal» kezdett formát ölteni majd a 2006-os «Unió a Méditerránumért», első számú kezdeményezője az éppen megválasztott elnök, Nicolas Sarkozy lett. Gazdaságilag az Unió a Mediterránumot liberális elvekkel akarja megpecsételni. Politikailag az Unió «balkáni oldalát» akarja erősíteni Törökország, Albánia, Ciprus rovására az 1975-ös Camp Davidi egyezmény újabb kiegészítésével Izrael és a nyugatbarát egyiptomi kormány között. Izrael és a Palesztin Hatóságok csatlakoztak a Mediterrán Unióhoz.

Az Unió-Mediterrán partneriátus kezdettől fogva nehézségekbe ütközött. Palesztinában tovább folytak az összecsapások az izraeli fegyveresek és az arab lakosság között. Az arab országok egyre jobban kritizálják az EU aktivitását, gazdasági érdekeik elleni megnyilvánulásként ítélték meg. Ezen az alapon kezdte fejleszteni az algériai kormány a szakszervezet nyomása alatt a népesség szociális garanciáit. A líbiai vezető, Kadhafi elutasította a részvételt a franciaországi Unió a Mediterránumért csúcstalálkozón, megállapítva, hogy ez «az arab és afrikai országok egysége elleni összeesküvés». Ebből kifolyólag Líbia csak megfigyelő lett.

2011 elejét egész sorozat országban bekövetkezett társadalmi felfordulás jellemezte Marokkótól Bahreinig, melyek egyenes következményei a gazdasági «liberalizmus» politikájának. Tunéziában és Egyiptomban az állampolgárok tömeges tiltakozása megdöntötte Ben Ali és Mubarak évtizedekig fennálló, az imperializmus hű rendszerét.

Az eseményeknek az is vonzata, hogy az USA, az EU, a NATO etnikai jellegű konfliktusokat szervezett Líbiában és az ENSZ zászlaja alatt közvetlen beavatkozás zajlott le az országban. Több ezer békés civil lakos pusztult el az idegen fegyveresek jelenléte és az ország megosztottsága által. Alá kell húzni, hogy a tanácskozás résztvevőinek ez az általános megítélése, a tunéziai forradalomban részt vetteké csakúgy, mint más Magreb-országból jött szakszervezeti aktivistáké.

Csak úgy állhatunk ellen az USA, az EU, az ENSZ ilyenfajta politikájának, ha a baloldali, szakszervezeti erőit, az afrikai és közel-keleti neves közembereket összefogjuk, a nemzeteket mobilizáljuk az IMF gyilkos, a társadalmat/gazdaságot romba döntő tervei ellen. A tanácskozás résztvevői megerősítették, hogy olyan nemzetközi bíróságon kell kivizsgálni a mediterránum déli országaiban elkövetett agressziót, mint amilyet Bertrand Russell állított fel 1966-ban.

GÖRÖGORSZÁG

Photopoulos perét ismét elhalasztották

Nikos Photopoulost, a GENOP-DEH elektromossági dolgozói szakszervezeti elnökét és elvtársait bíróság elé állították, börtönbüntetés fenyegeti őket, amiért a trojka politikájának ellenálltak. Széles nemzetközi szolidaritási kampány indult érdekükben, melyben a Nemzetközi Egyetértés is részt vesz. Az eljárás ellenük 2011. nov. 30-án indult, majd áttették jan. 10-re, aztán 20-ra, végül 25-re. Jan. 17-én hatalmas sztrájk kísérte a trojka  érkezését Athénba, a kormány úgy tűnik, habozik a szakszervezetre lecsapás kérdésében. Ugyanakkor egy athéni munkás magyarázata szerint «az eljárás korántsem fejeződött be, még több tucat tanút kell meghallgatni. A börtön lebegtetése is egy módja annak, hogy a kormány nyomást gyakoroljon a GENOP vezetésére, rajtuk keresztül pedig a trojka és a kormány diktátumait elutasító aktivisták és a szervezetek együttesére».

A Mexikói Elektromos dolgozók Szakszervezete (SME) jan. 24-én sajtóközleményt adott ki. Az SME jan. 26-án a mexikói görög követség előtt tartott szolidaritási akciót.

«Az egész világon a tőke offenzívát indított a dolgozók ellen, a válság menete megsemmisíti a dolgozói jogokat és elveszi a népek gazdagságát. Kétségtelenül Görögországot éri a válságban megmutatkozó legsúlyosabb tőkés negatív logika.

Szakszervezetünk feltétlen szolidaritásáról biztosítja görög elvtársainkat. Rendkívüli figyelemmel kísérjük a «Helleniki Halivourgia» acélipari dolgozóinak harcát, heroikus munkabeszüntetését azért, hogy 50 elbocsátott társukat visszavegyék, hogy a nyolcórás munkát respektálják és tisztes bért adjanak; szintén szolidaritásunkról biztosítjuk a GSEE-tömörüléshez tartozó GENOP/DEI elektromos dolgozóit, akiket börtönbüntetés fenyeget, mert az élethez elengedhetetlen feltételként védik az áram közszolgáltatását. Mindkét szervezetnek, csakúgy, mint a görög népnek, kormányuk általi szigorítási politikát kell elviselnie. Az SME határozottan elutasítja, hogy a dolgozóknak kelljen megfizetni a válság árát, a nagytőke és a spekulánsok semmit nem veszítenek, büntetlenül folytatják a rablást, megerőszakolják jogainkat, megtorlást alkalmaznak azon dolgozók ellen, akik harcolnak munkájuk, jogaik, a méltó élethez szükséges alapvető emberi jogok elvesztése ellen.

Nagyon is jól megértjük a GENOP/DEI dolgozóit. (…) Bátorítjuk őket harcuk folytatására a győzelemig. Két évvel ezelőtt a mi szakszervezetünk is ellenállt, Felipe Calderon illegális és kriminális elnöki dekrétuma ellen, melyben munkahelyünk, a LyFC bezárását jelentette be túltéve magát a nemzeti törvényeken – Alkotmányunkon is –, a kollektív szerződéseken és nemzetközi szerződéseken. (…)

Szolidaritásunkat kimutatva elutasítjuk a tőkés támadással szembeni ellenállás megtorlását, az üldözés minden formáját, a görög kormány munkásellenes politikáját.

Ennek látható kimutatására jan. 26-án 10 órától a görög követség előtt nagygyűlést tartunk. Ugyanakkor levelet küldünk a görög miniszterelnöknek, a görög nagykövetnek, melyekben követeljük a konfliktusok megoldását. A Ti harcotok a mienk. Kérjük, informáljatok bennünket a továbbiakban is. Ma, mikor a válság a dolgozókat támadja, a nemzetközi szolidaritás jobban, mint valaha az ellenállás alapvető faktora.

“A dolgozó igazságáért és jogáért!”

Testvéri üdvözlettel:
José Humberto Montes de Oca Luna
külügyi titkár
Mexikói Elektromos Szakszervezet


Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com


Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Éhségmenet

"Munkát, kenyeret" menet Borsodból


Tisztelt Emberek!

Mi a hétköznapokban látjuk, tapasztaljuk, hogy az élet egyre keservesebb az egyszerű emberek számára. Kistelepülési polgármesterként, munkásként vagy munkanélküliként azt látjuk, hogy a minket körülvevő világ teljesen más, mint amit a tévében látunk. Sokkal rosszabb! Fűteni, enni kéne, de nincs munka, nincs pénz. A tartalékok a reménnyel együtt elfogytak, pedig még csak az év elején járunk. Azok is szenvednek, akiknek még van állásuk. A pénzük kevesebb, az árak nőnek. Elég volt! A reménnyel együtt a türelem is elfogyott!


Figyelmeztetni kell a döntéshozókat, hogy baj van, és még nagyobb baj lesz, ha nem értünk szót. Mivel kormánypárti képviselőinket a választások óta nem láttuk, mi megyünk el Budapestre a munkahelyükhöz, a Parlamenthez, ott biztos találkozhatunk velük és meghallgatnak minket. Három dolgot szeretnénk kérni. Munkát, kenyeret, és a megélhetéshez elég bért.

2012. február 6-án reggel 09.00-kor gyalogmenetben elindulunk (Miskolc, ITC parkoló) Budapestre a régi 3-as úton, és az év első parlamenti ülésnapján február 13-án délután megérkezünk a Tisztelt Ház elé.

Kérünk mindenkit, hogy aki egyetért velünk, jöjjön el, tartson velünk. Tudjuk, hogy nem mindenki ér rá, vagy bír egy hetet gyalogolni, de ha 1 napot, 1 órát velünk tart, az is erősíti ügyünket. A szállást, étkezést igyekszünk megoldani. A csatlakozni szándékozó barátainktól azt kérjük, hogy személyigazolvány és lakcímkártya legyen a zsebben.

(Félreértések elkerülése végett szeretnénk megjegyezni, hogy mi hiszünk a demokráciában, ezért szélsőséges pártok (JOBBIK) tagjainak támogatását nem kérjük!)

Palásthy Zsolt
Boldogkőváralja, munkanélküli

Takács László
Alsógagy polgármestere

Komjáthi Imre
Edelény, munkás

Vécsi István
Ricse polgármestere

Nagy Miklós Imre
Miskolc, munkanélküli

Rozin József
Ózd, munkás

Füzesséri József
Szikszó polgármestere

„Munkát, kenyeret!” MENET
2012. 02. 06. – 2012. 02. 13.

06. (hétfő)     09.00    Indulás Miskolc, ITC parkoló
        13.30    Érkezés Mályi (14,0 km) Továbbindulás: 14.00
        15.20    Érkezés Nyékládháza (4,0 km) Továbbindulás: 15.30
        18.00    Érkezés Emőd 24 km (8,0 km)
            Szállás

07. (kedd)    08.00     Indulás Emődről
        10.10    Érkezés Vatta (6,3 km) Továbbindulás: 10.20
        12.20    Érkezés Bükkábrány (6,0 km) Továbbindulás: 12.50
        14.10    Érkezés Mezőnyárád (4,8 km) Továbbindulás: 14.20
        18.00    Érkezés Mezőkövesd (9,6 km) 26,7 km
            Szállás

08. (szerda)    09.00    Indulás Mezőkövesdről
        12.00    Érkezés Szihalom (8,8 km) Továbbindulás: 12.30
        14.45    Érkezés Füzesabony (6,3 km) Továbbindulás: 15.00
        17.30    Érkezés Kerecsend (7,7 km) 22,8 km
            Szállás

09. (csütörtök) 09.00    Indulás Kerecsendről
        12.00    Érkezés Kápolna (9,0 km) Továbbindulás: 12.30
        17.00    Érkezés Ludas (13,5 km) 22,5 km
            Szállás

10. (péntek)    09.00    Indulás Ludasról
11.20    Érkezés Karácsond (7 km) Továbbindulás: 12.00 (Tovább nem a 3-as úton, hanem a Karácsondi úton!)
        15.30    Érkezés Gyöngyös (10,7 km) 17,7 km
            Szállás

11. (szombat)    08.00    Indulás Gyöngyösről
        13.00    Érkezés Hort (15,0 km) Továbbindulás: 13.30
        17.00     Érkezés Hatvan (10,5 km) 25,5 km
            Szállás

12. (vasárnap) 08.00    Indulás Hatvanból
        13.20    Érkezés Aszód (15,4 km) Továbbindulás: 13.50
        18.20    Érkezés Gödöllő (13,7 km) 29,1 km
            Szállás

13. (hétfő)    08.00    Indulás Gödöllőről
        10.30    Érkezés Kerepes (7,5 km) Továbbindulás: 10.40
        11.20    Érkezés Kistarcsa (2,0 km) Továbbindulás: 11.30
        17.00    Érkezés Budapest, Kossuth tér (19,0km) 28,5 km

Belgium

Január 30. Általános sztrájk, szakszervezeti egységben. 18 év óta újra.

Már reggel 6-kor a kereszteződésekben  szakszervezeti aktivisták lassítják a forgalmat, vagy kereken elbarikádozzák az utakat. Az ipari zónák, üzemek előtt tüzet gyújtanak, sztrájkőrség védi a munkabeszüntetést minden bejáratnál. Zárva minden bolt, a Posta, az iskolák, a közhivatalok, áll a tömegközlekedés. Hideg van, minusz.
Sok a fiatal, vörös FGTB (szocialista) és zöld CSC (keresztényszocialista) zászlókkal, sálakkal felszerelve. Rég nem volt ekkora egyetértés a szervezetek között. Felháborodott bázisuk lépésekre kényszeríti vezetőiket.  A dolgozók évente átlagosan másfél hónap munkabért veszítenek a kormány szigorítási intézkedéseivel (persze itt sem annak hívják, hanem reformoknak !), melyeknek végét sem látni  – februárban újabb  1-2 milliárdos csomag következik... Minden szakszervezet sztrájkra hívott a szocialista–liberális–nacionalista–konzervatív erők kórusban szajkózott ellenkampánya és a sajtó ellenséges magatartása ellenére.
Valóban széles tömegek követik, az ország mára megbénult. Az érdekképviseletek azt követelik, hogy a családok vásárlóereje ne csökkenjen, ragaszkodnak az automatikus indexációhoz, a nyugdíj jelenleg használatos kiszámolásához, az előrehozott nyugdíjak rendszeréhez, a munkanélküliek támogatásához.
Ebben a régióban 25 %-os a munkanélküliség. A munkanélküliek 40 %-a pedig fiatal. Ha munkát találnak is – munkaközvetítőn keresztül pár hónapra –, a két szerződés között eddig kapott ellátást a «költségvetési keményítés» után már nem fogják kapni.
Egy autós vitatkozik: ő tiszteletben tartja a sztrájkjogot, de a sztrájkolók is tartsák tiszteletben az ő jogát, hogy dolgozni akar. Türelmesen magyarázzák neki, a sztrájk attól az, ami, hogy egyáltalán nem folyik termelés, zsebükön kell tetten érni a munkáltatókat, a tüntetés nem fáj nekik annyira... Valaki felteszi a kérdést : «ha kiharcoljuk, hogy a bérek ne csökkenjenek, ugye elfogadod majd te is?»
A Total dolgozói is blokkolják az olajfinomítót. A francia Force Ouvière aktivistái velük vannak, ahogyan a korábbi franciaországi munkabeszüntetésekor ők is ezt tették: nem engedték a kamionokat itt feltölteni.
– A válságot nem mi idéztük elő, fizessenek azok, akik csinálták – magyarázza egy szakszervezeti felelős a TV-kamera előtt  –, a bankoknak bezzeg találtak elég pénzt a költségvetésben, elég volt rá egy éjszaka! Nem akarunk tovább szorítani a nadrágszíjon,  de nem is tudunk. Mindenkin csattan az ostor: fiatalon, idősön, munkavállalón, munkanélkülin.  Nem  hátrálunk, mert újabb követelésekkel itt lesznek a nyakunkon rögtön. Le kell állítani a 30 éve folyó rombolást, semmiféle tárgyalás nem vezet eredményre!
Többen mondják : egész Európában egyszerre kellene sztrájkba lépni.
A hogyan továbbról tudják, hogy az első nagy tömegtüntetés decemberben, a dec. végi általános sztrájk után ez a mai még mindig csak marginális változást hozhat. «Meg kell tervezni ezt a küzdelmet lépésről lépésre, fokozni kell ahhoz, hogy a kormány a végén mégis meghátráljon» – mondják. Pontosan ezt várják a szakszervezeti vezetéstől.

Aktuális népmese

Aktuális népmese

Egy fiatalember sétál a városban. Az egyik téren leül egy padra.

Mellette idős ember újságot olvas. Kis idő múlva természetesen beszélgetni kezdenek.
A téma hogy, hogy nem, az ország helyzete, és végül rákerül a sor Orbánra is.
Az idősebb a fiatalemberhez fordulva megkérdezi:
- Tudod, Orbán Viktor olyan, mint egy teknősbéka egy oszlop tetején.
A fiatalember elgondolkodik, majd megszólal:
- Nem értem azt a dolgot a teknősbékáról az oszlop tetején...
Az idősebb ember válaszol:
- Ha a mezőn sétálsz, és egyszerre csak meglátsz egy teknősbékát, amely egyensúlyoz egy villanyoszlop tetején, mi jutna az eszedbe?
Mivel észreveszi az értetlenséget a fiatalember arcán, hozzáteszi:

- Először: nem érted, hogyan került oda.
- Másodszor: nem akarod elhinni, hogy ott van egyáltalán.
- Harmadszorra: jól tudod, hogy egyedül, magától nem kerülhetett oda.
- Negyedszer: biztos vagy abban, hogy nem kellene ott lennie.
- Ötödször: tudatában vagy annak, hogy semmi hasznosat nem fog tudni tenni ott fent, semmi jó nem származhat abból, hogy ott van. Így tehát, az egyetlen és ésszerű dolog: segítséget kell nyújtanod ahhoz, hogy onnan lekerüljön.

Mi újság van Belgiumban?

Az Rtl-Tvi-t nézve ma (vasárnap) este megtudtuk, hogy hétfőn, jan. 30-án érkeznek az európai csúcstalálkozón részt vevő nagyfejűek Brüsszelbe. Katonai repülőtérre szállnak le, mivel a repülőtérek is sztrájkolnak. Belgium vendégszerető ország, a katonai reptér körül élők különösen boldogok és büszkék lesznek… Nevükben csak egy helyi polgármester hőbörög botrányt emlegetve, mivel sem nem konzultáltak velük, sem nem informálták, de még csak meg sem hívták a fogadásukra őket...

Igaz, hétfőn a szakszervezetek felhívására, tiltakozásul a  Di Rupo-kormány és bérenceik szigorítási intézkedései ellen általános sztrájk lesz, az ország megbénul. Szerencsére marad néhány kilógó jégyhegy, leginkább jeges, hogy ezeket a multik, bankárok, spekulánsok, csalók szolgálatában álló európai kormányfőket fogadja...

A hadsereg elsősorban nem a nemzet szolgálatában áll? És a nemzet, az mi? A kizsákmányolók vagy a kizsákmányoltak ???

RoRo

Az EU búcsúja a demokráciától

2011. szept. 28-án az Európai Parlament gazdaságirányítási «csomagot» fogadott el. Öt szabályozásról van szó, melyeket közvetlenül alkalmazniuk kell a tagországoknak, országgyűlés nem tárgyalja, nem ratifikálja, és egy direktíváról, melyet a nemzeti parlament megvitat, elfogad és beépít az ország törvényei közé.  Az új normákkal nagyon siettek, már 2012. jan. 1-től alkalmazni kell, minden tagállamnak még a nemzeti jóváhagyás előtt ismertetnie költségvetési tervét az «európai szemeszter» néven ismert felügyelettel.
A csomag a 27 tagországot drasztikus szigorúságra kötelezi évtizedeken keresztül. A Maastrichti szerződés értelmében a költségvetési hiány nem haladhatja meg a nemzeti össztermelés (GDP) 3 %-át, az államadósság pedig ugyanennek a mutatónak a 60 %-át. Ilyen ország kevés van az Unióban (de azokban is szigorításra került sor!). A görög példa alapján világosan láthatjuk, hogy az államadósságokat kézben tartó – elsősorban – magánbankok nyernek a «leminősítésekkel», az adóssággyarapításban bűnösnek kikiáltott országok magasabb kamattal jutnak kölcsönhöz, ezáltal adósságuk még nagyobb lesz, s az ördögi kör folytatódik…

Az Unió arra kötelez, hogy a munkáltatók társadalmi hozzájárulása, egyenes adója csökkenjen, ami a társadalombiztosításban hiányt hoz létre, így nem marad más, mint az áfaemelés, a közvetett adók emelése (igazságtalanul, mert ezek nem veszik figyelembe a jövedelmet). Privatizálni kell tehát, a közszolgáltatást csökkenti, elbocsátani az ott dolgozókat vagy bérüket apasztani, a nyugdíjakat csorbítani, az egészségügyet, oktatást megnyirbálni, a munkanélküli járadékokat megrövidíteni, stb.

Reformokról beszélnek, arról, hogy nincs pénz. De 2008-ban a bankok megmentése, mikor több állam megvette a bankok adósságát, vagy feltőkésítette, konszolidálta, akkor volt pénz. Ez az összeg Barroso EU-főbiztos saját bevallása szerint 4 600 milliárd euróba került, megfelel az európai össz-GDP 16,5%-ának. Igértek egy adót az úgynevezett pénzügyi tranzakciókra, ez azonban csak szemfényvesztés, mindössze 55 milliárdot hoztott évente… Arra szolgál, hogy a már eddig is megnyirbálásokat elszenvedő dolgozó képébe lehessen vágni: a pénzügyi világ is fizet… Közben tartóssá válik a szigorítás, az állam kivonul a közszolgáltatások területéről és az alapvető demokratikus jogok semmivé lesznek. A magántőke kezébe kapja ezeket a szolgáltatásokat (víz, villany, közlekedés, oktatás, egészségügy, stb.), annak minősége csökken, ára viszont növekszik, ahogy az eddigi példák bizonyítják. Ha egy állam megkötözi kezét-lábát a piacok verdiktjét elfogadva, saját csődjébe egyezik bele. Gazdaságfejlesztése egyre kedvezőtlenebb körülmények közé kerül, kevesebb eszköze lesz, ez recesszióhoz vezet és a munkanélküliség emelkedéséhez, még rosszabb osztályzatot kap a hitelminősítő ügynökségektől, még keményebb szigorításokhoz nyúl.

Ma az EU hajóját a bankok és a pénzügyi hatalmasságok irányítják. A demokráciát végleg el akarják temetni, minden gazdasági szálat meg akarnak kaparintani. Mintha háború lenne, a dolgozók saját védelmükre kiharcolt minden eredményét meg akarják semmisíteni. A kollektív szerződések helyébe egyéni, sőt egyoldalú munkáltatói szerződést akarnak léptetni, alkotmányos börtönbüntetésel fenyegetik a sztrájkolókat. Az uniós «gazdaságirányítási» csomag pedig «lojalitást» (hűséget) ír elő azon országok számára, amelyek kölcsönt vesznek igénybe stabilitási alapjáról – a nemzetközi pénzügyi intézmények (IMF, Európai Bank) iránt… Más szavakkal: a választott politikai erők, kormányok nem választóikat, nem a népet, hanem ezen intézményeket kell szolgálják. Az Európai Bíróság kimondta, a tagországok nem határozhatják meg saját közrendjüket, azt alá kell rendelniük az európai döntéseknek, melyek az állam közszolgáltatásokból kivonulását célozzák. Minthogy minden költségvetésnek (országos, tartományi, megyei, körzeti, stb.) ellenőrzés alá kell kerülnie, a választott képviselők nem dönthetnek, nem felügyelhetik ezeket, meg kell kérdőjeleznünk az általános választások, mint alapvető demokratikus jog kérdését is!
Ez lesz a demokratikus állam halála és átváltozása tartománnyá a multinacionális vállalatok szolgálatában álló nagy európai birodalomban. Jogos tehát a kérdés: kormányaink nem követnek el hazaárulást*?
(* «aki abból a célból, hogy oszága függetlenségét, területi épségét, vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el»)

A cikk C. GOBIN írása felhasználásával készült.

A kínai kulturális forradalomról

 (megjelent 1971-ben a La Vérité 551.- 553. számában, Pierre Broue írása, a IV.Internacionálé álláspontja)

13. rész

A «normalizálódás»

1967 szeptemberétől Kína a «normalizálódás», vagyis az időközben  «megújult» párt kormányzásához visszatérése mellett kötelezte el magát. A januári sanghaji események másnapján megkezdődött műveletet a nyári válság és a kulturális forradalom központi csoportjának szétszakadása megszakította, most azonban újraindult, és a kínai kommunista párt IX. kongresszusa megtartásának döntő szakaszához vezetett.

A tisztogatás az első szakaszban a baloldalt fejezte le a „veszettekkel” szimpatizáló és velük a „kis ököl a hadsereg berkeiben” tisztogatási jelszót vagy a forradalmi csoportok felfegyverzésének felelősségét megosztó felelősök eltávolításával. Ilyenténként fokozatosan süllyedt el – az 1967 nyarán célszerű önkritikája révén megkímélt, de másfelől túlzottan kompromittált – Chi Pen-yü februárban, majd márciusban több, a kulturális forradalom központi csoportjához kapcsolódó katonai vezető, Yan Chen-wu ideiglenes vezérkari főnök, Fu Chung-pi pekingi forradalmi bizottsági alelnök, végül áprilisban Wang Chi-jui, a pekingi munkásellenzék vezetője, az elszakadó «munkáskongresszus» szervezője.

Az ekként sújtott emberek azok voltak, akik a hármas unió ellen küzdöttek vagy azt fékezték, a folyamatot ismét a propaganda-apparátus már tökéletesített és jól bejáratott eszközökkel vezényelte le. Megvalósítását megkönnyítette, hogy a baloldalra mért csapások fokozták ezután a minden úgymond tömegmozgalmat, még az eddig a legkövetelődzőbbeket is érintő apályt. A pekingi munkáskongresszus delegáltjai előtt 1967 októberében Hsieh Fu-chi könnyen megtehette azt a megjegyzést, hogy csak 17 ezer munkást képviselnek a főváros 1 millió 100 ezer ipari dolgozójából. Ugyanebben a beszédében „titkos vagy féltitkos szervezeteket” denunciál, amelyek az „egyetlen”, de sorvadó szervezet melletti kitartása lehetővé teszi a megtett út, a dolgozók kiábrándultságának felmérését, hogy a nagy felkelés végülis semmit nem változtatott a mindennapok univerzumában. Egy 1967. okt. 17-i körlevél kiegészíti a márciusban hozott intézkedéseket, megtiltja az apparátustól független „szakmai alapon szerveződő szakszervezeteket”: ezúttal a „vállalaton túlmutató„ és „szakmákat meglovagoló” szervezetek is be lesznek tiltva. Munkások, alkalmazottak, diákok ismét saját „egységeik” keretébe lesznek internálva.

Az egyetemisták szervezetei bizonyos szempontból élénkebbek maradnak. De ezek is morzsolódnak, és a KP vezetése a «csoportocskák» atomizálódásának folyamatába be is segít. Lehetővé teszi – nevezetesen a rivális csoportok közötti fizika erőszak feljelentésével –, hogy izolálja a számára veszélyessé vált mozgalmat.  1968 márciusában erőszakos összetűzések folynak a Peitában: Nieh Yuan-tzu súlyosan megsebesül egy ökölcsapástól. A diákcsoportok  közötti verekedések, tétjük nem nagyon ismert, botrányokat okoznak és megkönnyítik az „egyetemi forradalom” végső fázisának elérését, aminek jelét már meg is adta a szervezett munkástömegek, „Mao Cetung gondolatának propagandacsapatai” tömeges belépése. Többé nincs szó diákagitációról; egyébként az egyetemet – önkéntesen vagy nem – sok fiú és lány már elhagyta, hogy a hatalmas nyugati területeket feltörje, kétkezi munkának és „Mao Cetung gondolatainak” tanulmányozásának szentelje magát.

1968 ősze a közelmúlt likvidálásáé lett, annak, ami visszanyúlik a „kulturális forradalom” első időszakára. Hsieh Fu-chi a vörös gárdákat szólítja fel, hogy mondjanak le a Párizsi Kommün modelljét követő választási ”mítoszról”.  A sanghaji Irodalmi újság, mely az ellentámadásra jelet adott Yao Wen-yuan által Mao védelmére, egy cikket publikál, aminek ez a címe: „Mao elnököt akarjuk imádni  a végtelenségig” és az alcím pontosítja: „A személyi kultusz ellenzése ellenforradalmi természetének vizsgálata”. A naívabbak számára lehet, kissé meglepő formában, a „harc” és „kritika” időszaka után nagy vonalaiban megszületik a harmadik szakasz, a „reformok” periódusa.   

A válsággal és a baloldal elleni csatával 1967 tavaszán megakasztott forradalmi bizottságok létrehozása 1968-ban jelentősen erősebb ritmusban felélénkül. Világossá válik, hogy a bizottságokat – csak néhány „balos” gondolta, hogy policentrikusnak vádolják őket –  nem tartják egy új hatalom reális szerveinek. Egyszerűen arra szánják, hogy kipróbálják, hova juthat a „renovált” kommunista párt. Jean Esmein feljegyzi, hogy három kivétellel a nagyvárosi forradalmi bizottságokat területi/városi katonai parancsnok vagy a Felszabadító Népi Hadsereg ugyanilyen rangú politikai komisszárja elnökli. De mindenütt, a hadsereg – ha úgy tetszik, a hadsereg pártszervezeteinek – képviselői mellett ott van legalább egy, a „kulturális forradalom” korának megfelelő  intézményi, helyhatósági vagy területi bizottsági volt párttitkár. Konkrétan, így őrzi az apparátus bürokratikus hatalmának folytonosságát, a bizonytalan elemektől megszabadulva, de az egész „felfordulás” alatt konzerválva és gazdagítva a dossziékat, melynek bázisán operálnak mindig, a káderek szelekcióját végzik, minden kínai állampolgár életrajzát politikailag ellenőrzik. Mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy a forradalmi bizottságok csak a bürokratikus dominancia gerincét jelentik, a párthatalom restaurációja felé csak átmeneti formaként lettek kieszelve. Egy diákpublikáció a maga módján magyarázza, hogy egy ténylegesen előkészített, kongresszusból született „megújult” párt, csak „a burzsoázia szolgálatában álló , a forradalmi bizottságokat bitorló burzsoá reformista párt” tudna lenni. Csu En-laj maga is ugyanezt fejezi ki más formában, amikor egy fogadáson nyilatkozza: „a kulturális forradalom bizonyos szempontból a kádernevelés mozgalma”.

A központi szervek 1968. jan. 1-i vezércikke semmi kétséget nem hagyott a „kormányos” szándékáról, ami a párthatalom legrövidebb határidőn belüli, kongresszussal legitimált restaurációját illeti. Már Hsieh Fu-chi jelezte, hogy a kongresszust „fentről” készítik elő. „Mao gondolatának aktivistái tanácskozásait” tartják ezentúl, az ötlet az, hogy ezen keresztül a kommunista párt, a revizionista befolyás súlyos betegségéből Mao eszméi kúrájának alávetve meggyógyult,  most pedig „proletár vérátömlesztéssel” meg kell „újuljon” . Lényeges, hogy a gyógyulás tisztán felismerhető legyen, a „betegség” véglegesen eltűnjön. Ezért használják a központi szervek, melyek 1968. szept. 7-től proklamálják  a kulturális forradalom végleges győzelmét,  hogy „Egész Kína vörös!”, Mao elnök legyőzte a „fekete bandát” és a „rossz szellemet”.
A kiegészítő témát – ismét – Yao Wen-yuan vezette be: ezentúl a „munkásosztály veszi kezébe a hatalmat”, mivel soraiban vagy pontosabban a forradalmi lázadók között vannak azok, akik Mao elnököt következetesen támogatták, s őket toborozzák a párttagok és a káderek közé. Az okt. 5-i Vörös zászló pontosít, az összes felesleges illúziót végleges eloszlatja: „kritikával kell illetni és eredményesen el kell vetni a választásokon a vak hitet jelentő formalizmust”, hogy mind a forradalmi bizottságok, mind a pártbizottságok „nem választásokkal, hanem közvetlenül a nagyszámú forradalmárok akciójára támaszkodva” álljanak fel. Csak annak demonstrációja maradt hátra, hogy a párt cáfolhatatlan gyógyulása megtörtént. Néhány nappal később azonban megtörténik a KP központi bizottságának 12. plénumán, amely kimondja Liu Shao-chi végső politikai elítélését, a pártból való kizárását és a köztársasági elnöki posztjáról való visszahívását. Az idők jeleként, valamit a „megújulás”  reális határaként, sem Mao és Lin Piao itt elhangzott beszédei, sem pedig a Liu Shao-chit illető határozat nem kerül nyilvános publikálására.

A IX. kongresszus összeülése aspektusai homályosak. Egy bizonyos, Mao Cetung győzelmének és „legközelebbi fegyvertársa”, kijelölt utódja, Lin Piao mennybemenetelének szentelődik – másképpen: az apparátus maoista klánja és a hadsereg pártapparátusa szövetsége győzelmének. A „fentről kijelölt” küldöttek előkészítő  munkáskongresszusokon vettek részt, ahol a „tömegek” – értsd: a jobboldali elhajlásokat mint balos tévedéseket őrző vagy ezeket időben beismerő forradalmi lázadó munkások –  a „Mao gondolatainak” hűségnyilatkozatot tett és pártban ezután karrier befutó társaik választását jóváhagyták. A módosított státuszok egyébként előrevetítik a tömegek jövőbeli állandó „részvételét” a párttag-toborzásban és a káderek kritikájában.
Lin Piao kongresszusi jelentését alapjában véve arra áldozta, hogy a „kulturális forradalom” valószínűleg még nagyon elterjedt hamis értelmezését elhárítsa, ahogy Philip Bridgham feljegyzi: visszapillantó, absztrakt és védekező. A szintén felülről kiválasztott Központi Bizottság (összetételét ratifikálta a kongresszus) mélységesen át lett gyúrva, tagjainak kétharmada új arc, de itt van Nieh Yuan-tzu is a „póttagok” között. Senkinek ne legyenek illúziói az e szervezetnek Kínában kijáró szerep fontosságáról a „kulturális forradalom” másnapján. Jellemző a magas rangú katonák jelenléte több mint 47 %-ban, ez az arány pedig még nagyobb a Politikai Bizottságban, ahol két 80 éven felüli tiszteletreméltó marsall mellett még 12 „katonát” találunk a 24-ből. Lin Piaot és feleségét, Yeh Chünt, a vezérkar legfontosabb főnökeit és a nagy katonai körzetek parancsnokait, a múltban majdnem mindegyiknek meggyűlt a baja a vörös gárdákkal, de önkritikával és „Mao gondolatának tanulmányozásával” ügyesen kimásztak belőle. A PB 11 másik tagja nem más, mint Mao családi köre és legközelebbi munkatársai: az elnök, felesége Chiang Ching; veje Yao Wen-yuan, valószínűleg az egyetlen 60 év alatti; titkára, Chen Po-ta; a titkosszolgálat főnöke, Kang Sheng; a rendőrségé, Hsiech Fu-chi; a testőrségé, Wong Hsu-tsing. A két csoport között Csu En-laj.

Lin Piao megerősíti a kongresszuson, hogy az elérte négy célját: a revizionizmust elfojtotta, a kínai nép számára lehetővé tette, hogy közvetlenül hallja Mao hangját, a gazdasági alapokat konszolidálta, a forradalom «történelmi vezetőinek örököseit» kiképezte. Az új vezetés összetétele – Mao maga, Lin Piao, Csu En-laj, Chen Po-ta és Kang Seng – jól mutatja, hogy az utolsó cél elérése mégsem sikerült. Az új gazdasági terv a «nagy ugrás» és a «népi kommunák» elveit megtartja az objektív körülmények ellenére, melyekben nehezen látni, hogyan lehetne megszüntetni vagy egyszerűen csak csökkenteni a kulturális forradalom provokálta zavarokat. Mao Cetung gondolata közvetlenül érkezik a tömegekhez a «kis vörös könyvvel», hangosbeszélőkön, mozikon és a sajtón  át, a munka előtti gyűléseken Mao-idézetek citálásán keresztül, minden összejövetel előtti hosszú életet kívánva neki, de még Jean Daubier sem tudja visszatartani a gondolatot, hogy a forradalmi győzelmen kívül van más is, egy «bizonyos formalizmus, mely a tradíció elleni harchoz a tradíciótól öröklött eszközökkel vezet». Végül pedig, ha Liu Shao-chit, Teng Hsiao-pinget, Peng Chent, Tau Chut és Mao bürokrata ellenfeleinek csoportját ténylegesen is elfojtották, azt gondoljuk, hogy a körülmények  – hiánygazdaság, Mao kultusszal súlyosbított pártmonopólium – fennmaradtak egy újabb revizionista hajtás előretöréséhez az egypárton belül, a a régebbi revizionista áramlatot tápláló feltételek – «szocializmus felépítése az egyedüli Kínában» feloldhatatlan  ellentmondásai – nem változtak …

Lucien Bianco pesszimista következtetései megalapozottnak tűnnek: ”A liuista bürokraták maoista kritikája eléri magukat a maoistákat is, képtelenek hatásosan harcolni a bürokratikus rendszer ellen, mivel maguk is részesei annak… A maoista frakció aktusaival szinte állandóan tagadta a tömegekbe vetett (szavakban hangoztatott) bizalmát. A nevelés ritka és rövid kísérletein kívül nem vonta kétségbe – konzekvens és nem csak verbális módon – a rendszer természetét. Pontosabban, ha a bürokrata rezsimre is csapást mért, annak helyére csak egy katonai-bürokrata rendszert épített ki. Abban a mértékben, ahogyan a hadsereg szerepének jelenlegi fontossága összekötődik a kínai kommunista mozgalom katonai hagyományaival, a kulturális forradalomból eredő rezsimet egyszerűen egy kipróbált formulának tekinthetjük.”

A „kulturális forradalom”, a kínai KP apparátusa antirevizionista frakciójának elhárító kezdeményezése, az apparátus védekezése a degeneráció erői ellen, amelyek az elszigetelt forradalom kezdete óta nehezednek az imperializmus uralta világban, nem oldott meg semmit. Nem azért, amit úgy tűnik, Bianco gondol, hogy nincs más megoldás, mint az ilyen típusú elkeseredett kísérletek, hanem, mert egyedül a világforradalom – annak olyan formája, melyet felölt ott, ahol a burzsoáziát már megfosztották a magántulajdontól, a politikai forradalom – teszi lehetővé a „szocializmus egy országban” struktúrájában fél évszázada vergődő  építkezés ellentmondásainak feloldását.

Pontosan ez a kínai „nagy proletár kulturális forradalom” történetének legvilágosabb leckéje, tanúja a proletariátus, az ifjúság első, országos szintű kitörésének a politikai forradalomért.

Kommentek a netről

[stvan] Játék a szavakkal? Játék az idegekkel?Javasolhatnám az ingyenes tejet? A tej ingyen lesz, "csak" az önköltségét kell kifizetni, literenként ötszáz forintot! De a tej ingyen ..........

MJ / Például egy 43 év munka után, 60 évesen munkanélkülivé váló lakatos, akinek van bőven szolgálati ideje, járulékfizetése, miért nem mehet korkedvezményes vagy korengedményes nyugdíjba?

[baldem] Mindíg ez a gáncsoskodás! A 2/3 majd tudja, oszt jónapot!

Namir / Egyébként ha bárki is gondolkodik, hamar rájön, hogy a nyugdíjakat régóta és most is adóztatják, a kiszámítása által (NETTÓ (adózott) BÉR a kiszámítás alapja = a kapott nyugdíj NETTÓ nyugdíj).

[Alexandra] A februári fizetéseknél lehull a lepel sokak agyáról.

Gusztavnagy /  az a veszély is fenyeget, hogy Hende még behívót küld a fiataloknak! Ha ez bekövetkezne, az EU ad majd fiainknak “katonaszökevény” címen menekült státuszt!?

PKI / amikor Széles Gábor, milliárdos vállalkozó, aki mindent a kádárizmusnak köszönhet, úgy nyilatkozik, hogy egyetért a párt és Orbán Viktor gazdaságpolitikájával, akkor némileg mosolyogni vagyok kénytelen…

Ducar140 / “Matolcsy: keményebb idők jönnek” Ennél keményebbek?

Koterba / Matolcsy elmondta: a magyar gazdaságpolitikát azért támadják sokan, mert megszorítások nélkül érték el ezeket az eredményeket. Nemhogy megszorítások nem voltak, arra emlékeztető lépések sem, „ezért támadnak minket éjjel-nappal” – fogalmazott.

Huli / matolcsi azt mondta tegnap a bizottsági meghallgatáson, hogy 47ezer Ft-ból meg lehet élni.

csülök / Lázár a parlament leggusztustalanabb figurája, aki az egy parlamenti ciklusra jutó költségtérítés (LOPÁS) csúcstartója a maga 18 milliójával. Hogy nem vágta még valaki jó pofán...!?

SI / Mocorognak a szocialisták, ki lesz a párt 1. számú aktivistája? Kissé megkéstek vele!

Hírek és vélemények

"Szimplán átvertek" - mondta egy jogi végzettséggel rendelkező, középvezetői beosztásban lévő állami alkalmazott, utalva Orbán Viktor karácsonyi végtörlesztéssel kapcsolatos levelére – és nincs egyedül, sőt, vannak, akiket duplán is!
 
Jogi szakértő állásfoglalását kéri a dombóvári képviselő-testület annak eldöntésére, hogy a város jogerősen elítélt, független polgármestere továbbra is betöltheti-e tisztségét, a város képviselői félmillió forintot is félretettek a szakértőnek a város csütörtöki rendkívüli ülésén – szóval még ezt is Dombóvár fizesse !
 
A legtöbben néhány millió forintot, de volt, aki tizenötmilliót is megtakarított azon képviselők közül, akik éltek a múlt ősszel fideszes kezdeményezésre elfogadott devizahitel-végtörlesztéssel – magánügy?
 
Visszakérné Bokros Lajos európai parlamenti mandátumát a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ), vagyis az MDF jogutód pártja, mert szerintük a politikus, aki az MDF listavezetőjeként került ki Brüsszelbe, nem az ő programjukat valósítja meg, ráadásul a kampányköltségeit még mindig fizetik – ott van, nincs ott, sem nem oszt, sem nem szoroz.

Semmilyen előfeltétele nincs a hiteltárgyalások megkezdésének a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU), a magyar kormány kész a tárgyalásokra, így azok bármikor megkezdődhetnek, jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő – nincs hát, az IMF mindenképpen adni akar, még kamatot se kér, úgy szokta!

Az önköltségek mértéke nem annyira elrugaszkodott, mint amiről először hallani lehetett, nyilatkozta Nagy Dávid, a HÖOK elnöke egy internetes oldalon. Hozzátette: Magyarországon a tandíjmentes felsőoktatásnak hagyománya van, az új rendszer pedig szerinte nem valósítja meg az általános tandíj-kötelezettséget – a pohár félig van tele vagy félig üres?

Magyarországon 57 százalékos a foglalkoztatottság, a nők 50 százaléka nem dolgozik – de akár 40 év szolgálati idő után nyugdíjba mehetnek!

Szakértői jelentés számolt be arról, hogy az ajkai timföldgyár tározójánál lévő vízszivattyúk a katasztrófa előtt egy nappal rendellenességet jeleztek, másfél órával a gátszakadás előtt pedig már vészjelzéseket adtak. A Mal Zrt. vezetői mégsem figyelmeztették az embereket, noha a cégnek kész katasztrófavédelmi terve volt – akkor miért vártak ezzel a jelentéssel? A műszerek eddig hallgattak?

Várhatóan márciusban tárgyalhatja a kormány az új nemzeti alaptantervről (nat) szóló előterjesztést, amely többi között tartalmazza az erkölcstan oktatását, a hazafias és a családi életre nevelést is. Az új alaptanterv kitér továbbá az önkéntességre, a környezettudatosságra, a pályaorientációra, a gazdasági és pénzügyi nevelésre – s EZT a kormány felügyeli?

Az Egyesült Államok haditengerészetének SEAL ejtőernyősei szerdán kora hajnalban, az éj leple alatt behatoltak Szomáliába (és kiszabadítottak egy kalózok által túszként fogva tartott amerikai és egy dán állampolgárt) – s ha egy afrikait ér méltánytalanság az amerikai hatóságok részéről, ők is kommandózhatnak?

"Baloldal"

Az elmúlt húsz évben egy nulláról induló új párt „nem tudta magát felépíteni úgy, ahogy mi most” mondta Gyurcsány. De bevallom, ez engem nem érdekel. Hullik a férgese.
Ami viszont megszúrta a szemem, az a nyilvánvaló parasztvakítás.

Ha hazudni kell, hogy minket válasszanak, hát hazudjunk!
Talán a hazugság szó egy kicsit túlzás a fenti mondat tekintetében, hiszen a hazugság a tények ismeretét feltételezi. Így el kell ismernem, hogy Gyurcsány Ferenc egyszerűen téved.
Sőt, kijelentem: téved. Magam is tudnék ellenpéldát mondani. 2006-ban az akkori Munkáspárt szakadása után az alakuló Magyarországi Munkáspárt 2006 gyorsabban tudta felépíteni szervezeteit.
Nem állom meg, hogy a felhozott példa, és a gyurcsányi elszólás között ne mutassak rá a párhuzamra.
Az említett MMP 2006 ugyanúgy „jutott hozzá” alapszervezeteihez, tagságához, mint a Demokratikus Koalíció. Rombolással. Leszakították, kiszervezték az anyaszervezet bizonyos részét.
De bevallom, ez engem nem érdekel. Hullik a férgese.

Ami viszont megszúrta a szemem, az a nyilvánvaló parasztvakítás.
Kérem szépen! Melyik nulláról indult ez a párt? Merthogy nem a zéróról, nulláról, nulla helyiértékről, a számsor +1 előtt elhelyezkedő tagjáról beszélünk, ugye? Remélem!
Mert akkor feltételeznem kell, hogy hülyének nézik a jónépet. (Feltételezem).

Ha pedig nulla az a nulla, akkor a tíztagú parlamenti frakció, a kivált és átállt tagság, a lenyúlt infrastruktúra…és persze az a néhány milliomos, aki hirtelendemokrata lett, igencsak megalázva érezheti magát. Jól megkapták. Értéktelen kis tényezők.

De ha mégse (mégse), akkor bizony Gyurcsányunk megint csúsztatott egy kicsit.
A hülyék a túloldalon módon bevetett egy jól hangzó ökörséget, amelyet az új pártjának bégető birkái lefetyelve nyalnak majd fel a lábnyomából.
De legalább jól hangzik.
Ez a szegény pártvezér, megannyi nulla ura, legutoljára talán Öszödön mondott igazat, azóta csak az orra nő…

-hajekcsaba-

Általános sztrájk: "Az utca nemet mondhat minden pillanatban"

A szakszervezetek fényesítik a jan. 30-i általános sztrájk-fegyverüket. Pl. a vasasok. Ha a kormány csak marginálisan változtat programján, az akció a valószínűleg fájdalmas februári költségvetési ellenőrzésre alapos dorgálást mérhet…

"Szigorítások: érződik az utca szaga!"
Transzparensek, tribün. Az FGTB-Métal mintegy 200 vallon és brüsszeli  felelőse, aktivistája jan. 20-án Namurben azért jött össze, hogy a jan. 30-i általános sztrájk utáni  akciókat beszélje meg, és visszatérjen az okokra.

"Boldog újévet és főleg kurázsit – Manuel Castro, a brabanti vasasok elnöke –, mivel háborút viselünk". A teremben hallgatják a főnök szavait, egy-egy kommentet váltva egymással. Az óriásképernyőn  számítások arról, a kormány milyen intézkedéseket jelentett be az előnyugdíjasokat, a munkahelykeresőket (munkanélkülek), a bérből élőket illetően.  Mormogások. És ha a vasasok mormognak…
Reputációjuk nem semmiért született, ők számítanak a társadalmi megmozdulások élenjáróinak. «Rajtunk a világ szeme, a vitát európai szinten kell folytatni, gondoljunk a görögökre, milyen elszigeteltek maradtak. Hogy megnyerjük a csatát, erőnket meg kel mutatnunk, informálni kell a dolgozókat minden várható részletről. Victoria o muerte!», fejezi be Manuel Castro, mielőtt tapsvihar mellett a helyére megy.

Megszólal a zene, az énekes belekezd, "Az utca nemet mondhat minden pillanatban", a képernyőn a tüntetés képei futnak és a dolgozók, a szakszervezeti aktivisták megjegyzései. Más szavakkal mondják, de egy a tartalmuk: "Elég!". "Igen, előfordul, hogy összetörünk valamit egy-egy tüntetésen, de a válság az életek millióit töri össze", figyelmeztet egy szakszervezeti felelős. "Az emberek nem azért haragszanak, ha egy küzdelem nem jár sikerrel. Kezdj egy másikba! Akkor haragszanak, ha meg se próbálod." A filmen egy transzparens: "Az ég alja vörös". Egy bank előtt, melyet a kormány néhány hónapja mentett meg, előtte a Cockerill Sambre dolgozói feldühödve az 1960-as nagy téli sztrájk képeivel. 9 perces a videó,  megáll az idő a vasasok számára, akik készek puszta kézzel is verekedni és felkelni, hogy a világot a helyére tegyék. "A nép álmodik, saját maga akar rendelkezni magával", szól az ének.

Egy másik élet utáni vágy

A Kongresszusi Palota fényeiben Nico Cué, a vasasok vezetője indul a pulpitusra. Zakó nélkül, pulóverben megkocogtatja a mikrofont. "Jól hallotok?" Őszintén szólva nem, a mikrofon recseg. "Hangosabban!" kiáltják, «Tedd le a mikrofont és mondd úgy!" hangzik mindenféle akcentussal, mely elárulja mindenkiről, honnan jött.

"A készülő társadalom hallatlanul erőszakos lesz, kezdi Nico Cué. Mi, szakszervezeti felelősök más élet után vágytunk. Nemcsak saját magunknak, hanem a hozzánk közel állóknak, még azoknak is, akiket nem szeretünk. Az utolsó választásokon a baloldalra szavaztunk és most szembe találjuk magunkat egy jobboldali programmal. Kié Di Rupo, a miniszterelnök? A pénzügyi piacoké? A hitelminősítő ügynökségeké?  Programjában egy fitying nincs a munkahelyek számára. Ambiciózus és precíz tervről egy sort nem találni benne. De akkor mit csinálnak a szocialisták ebben a kormányban? Elvtársak, nagyon nehéz küzdelmet kell vinnünk, mert újkonzervatív forradalomnak vagyunk tanúi. Lehet, történelmi ez a pillanat. Az utóbbi 30 évben jól harcoltunk, de pontokat vesztettünk a nagytőke ellen. Ha ma nem kelünk harcra, milyen lesz a világ 15 év múlva?"
«Beszélj halkabban, meghallhatnak bennünket». Nehéz nem elmosolyodni.
Nico Cué a tribünön emlékeztet arra, hogy Belgiumban a milliomosak száma egyre nő, felidézi a főnökök jövedelmét, beszél az automatikus indexálást érintő félelmekről. (Európában egyedüliként a jövedelmeket minden évben automatikusan emelik a fogyasztói kosár %-os áremelkedése szerint; az utóbbi időben jelentős nyomás nehezedik Belgiumra az Eu részéről ennek eltörléséért). A szakszervezetekre Európa összes országában veszélyek leselkednek, erősíti meg. «Mi vagyunk a következő célpont, elvtársak.»

Aztán konkrétabb lesz. Lesz a jan. 30-i sztrájk. De ha semmi nem mozdul, sokkal több kell, mint egy nemzeti sztrájk. Áprilisra 48 órás, júniusra ha kell, 72 órás sztrájkra kéne hívni. «Elvtársak, spóroljatok rá!» teszi hozzá. Februárban, a következő költségvetési ellenőrzésnél újabb megszorításoktól kell tartani. A szakszervezeteknek meg kell értetni a kormánnyal, hogy nem a bérből élők és munkahelykérők alatt kell a közkiadások finanszírozásának árkát ásni. Ezek az akciók lesznek a mi kritikánk. «Nem hagyjuk ezt, figyelmeztet Nico Cué. Harcolunk a magunk méltóságáért és másokéért.»

A tapsviharban az Internacionalé hallik. «Semmik vagyunk, minden leszünk», éneklik a vasasok. A kijáratnál védősisakot osztogatnak. «Védősisak egy jobb társadalom építésénél, mondják. Vegyétek, szükség lesz rá az elkövetkező hetekben.»

Az előtérben a vasasok egymás vállára csapva: «A hangnem erős volt, de pontosan ez a bázis üzenete, ami igencsak figyelmeztető, mondja Jean-Marc Schollaert, brabanti küldött. A dolgozók nem akarnak Brüsszelben tüntetni az Északitól a Déli pályaudvarig, az egész országot akarják blokkolni.» «Megcsináljuk 30-át és aztán meglátjuk, teszi hozzá Vincent Esposito a liège-i régió küldötte. Ha kell, messzebbre is megyünk. Nincs mit vesztenünk. Az emberek harcolni akarnak. Rendben, válság idején mindenki veszít, de menjenek oda keresni a pénzt, ahol van is!» A küldöttek feltűrik a kabátgallért. Ott kint esik az eső… a Fegyverek terén …

(a Le Vif cikke nyomán)

Nemzetközi információk

új széria 57.sz. (426) - 2012. jan. 20.


A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése tevékenységében részt vevő aktivistákhoz, szervezetekhez


Kedves Barátaink, Elvtársaink!
A megszálló háborúk elleni, a belügyekbe való beavatkozással szembeni, a nemzetek szuverenitásának és integritásának védelmére Algírban tartott 2011. decemberi találkozóról a Nemzetközi információk 53. számában publikáltuk a nagy nemzetközi és algériai sikert elért «algíri felhívást».

A sürgősséggel összehívott konferenciának számos mozzanata közül ezen a héten közzétesszük a következőket:
    • a mali Le Guidoban megjelent cikk, melyet a mali «Afrikai szolidaritási párt a demokráciáért és függetlenségért» Algírben megjelent delegációja állított össze;
    • az Afrique-Asie 2012. januári számában megjelent számadás;
    • az algériai Fraternité!, a Parti des travailleurs d’Algérie lapja 34. számában megjelent sajtószemle.

A következő hetekben folytatjuk a közlést.

A felállított Őrző- és riasztóbizottság a következő hónapokban folytatja kampányát, hogy nemzetközi szinten összekapcsolja azokat a demokratikus, munkás- és antiimperialista erőket, melyek elutasítják a beavatkozást, mint a káosz és a nemzetek destrukciója okozóját.

Azt javasoljuk, hogy az általatok legcélszerűbbnek ítélt formában ismertessétek az Algíri felhívást (megjelent az új széria 53-54 (423) számában 2011. dec. 16-30.), csatlakozzatok hozzá, írjátok alá.

Testvéri üdvözlettel:
a Nemzetközi Egyetértés koordinátorai
Louisa Hanoune, Daniel Gluckstein


Afrique Asie (2012 januárja)

Algír, az ellenállás fővárosa
–    Majed Nehmé  –

Dec. 10 - 13 a között konferencián mintegy 40 delegáció és az algériai civil társadalom számos reprezentánsa (235 résztvevő, közöttük 42 országból érkezett 105 külföldi) megvitatták a NATO és arab-öbölbeli hadihajói általi, a líbiai rezsim megdöntésének következményeit. A precedens veszélyes, mert más arab országban is bekövetkezhet, Szíriában pl., ahogyan sok hozzászóló aláhúzta, közöttük Saïda Benhabylès, aki éppen egy szíriai misszióról tért vissza. A török haladó erők népes számban megjelent képviselői szintén erre világítottak rá elemzésükön keresztül.

Ennek a konferenciának megtartása éppen Algírban a gyarmatosítás alig rejtett visszacsempészése ellen (humanitárius beavatkozás címén és a védelem jogán) emlékeztet Algéria korábban játszott szerepére. Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában ez az ország számított «a nemzeti felszabadító mozgalmak Mekkájának», húzták alá az afrikai küldöttek. Az algériai diplomácia vállalta ezt a szerepet nemzetközi kapcsolataiban a hegemonia ellen, védve a népek jogait a beavatkozás nélküli önrendelkezésükhöz.

A konferenciát leginkább Louisa Hanoune, a Parti des travailleurs vezetője internacionalista elkötelezettségének köszönhetjük, aki csodálnivaló küzdelmet folytat Algériában a globalizációval szemben és a nemzetgazdaság fosztogatása ellen. Emlékeztetünk rá, hogy ő állt a Sonatrach álcázott privatizációjával szembeni ellenállás élén, sikerrel. Ez a harc  Abdelmadjid Sidi Saïd, az UGTA főtitkárának is sajátja volt, aki 16 éves korában kötelezte el magát a társadalmi küzdelemben a dolgozók és a nemzeti szuverenitás mellett.

A tanácskozás másnapján a neoliberalizmus és a FIS (a felszámolt Iszlám Üdvösség Frontja) bajnokai visszatérésétől való óvakodás fogalmazódott meg. «A nemzeti megbékélésre vonatkozó döntéseket üdvözöljük, de az UGTA súlyos árat fizetett a demokratikus és társadalmi értékekért, s a társadalom pereme szintén. 657 mártírt tartunk számon, akiket nem felejtünk. Részt fogunk venni a béke megteremtésében, de csak köztársasági és demokratikus értékek keretében [...]. Az UGTA a stabilitás alapja. [...] Az újgyarmatosítás semmiféle formáját nem fogadjuk el.»

A NATO líbiai beavatkozása óta Louisa Hanoune minden energiáját a precedensteremtő veszély denunciálására fordítja. Pártja már tartott egy nemzetközi konferenciát 2010 novemberében (400 résztvevő, 230 külföldi mintegy 60 országból). A tanácskozás a meghirdetett célok jegyében zajlott. Semmi kétség, hogy az úgynevezett «humanitárius beavatkozás» csak «bevezetése a nagyhatalmak belügyekbe avatkozásának, közvetlen katonai intervencióval és akár a NATO égisze alatt [...], azzal a céllal, hogy a népek természeti kincsei szisztematikus rablását megszervezzék és garantálják a piacot a multik számára».

«A NATO beavatkozása, folytatta, valósította meg Jugoszlávia szétdarabolását is [...] A gazdasági blokádok, a légi zárlatok, a külföldön elhelyezett pénzek befagyasztása és más szankciók a népet éheztetik ki, a potenciális gazdaságot teszik tönkre, hintik a reménytelenséget, emellett ezek szolgálnak a megszálló háborúk bevezetésére.»

Mindenki egyetértett, kivéve az egyiptomi Kifayah párt képviselőit, amely a despotikus, korrupt rezsim okából igazolva látja a NATO jelenlétét. Az általános ellenző felkiáltások kívánták, hogy Mme Hanoune azonnal válaszoljon. Védelmezve a demokratikus jogokat az egész világra kiterjesztve aláhúzta, hogy a diktatúrák megdöntése minden országban a haladó erők feladata és felelőssége, mivel idegen beavatkozással a diktatórikus rendszer csak egy hasonlóval lenne helyettesítve, ráadásul megszállás alatt!

Az amerikai szakszervezeti delegáció «revelációi » bombaként hatottak. Szerintük az USA adminisztrációja bizonyos körei «összeesküvésre» bujtogatnak, «s egy esetleges algériai népi felkelés esetén nemzeti átmeneti tanács felállítását vizionálják.» Az információ sok algériai újságban megjelent, de pillanatnyilag nem lehet sem igazolni, sem elvetni. Háromnapos vita után egységes vélemény alakul ki: nincs köszönet az ENSZ rendszerében a szuverenitáson alapuló alapdokumentumán kívül. A népeket hagyni kell, hogy maguk döntsenek sorsukról, s ez fog messze vinni a hidegháború óta egyoldalú agresszív amerikai lépésektől (Irak, Afganisztán, Balkán).

De, meg kell jegyezni, mondta egyik felszólaló, az amerikanizált Nyugat győzelme történelmi méretekben rövid lesz. A csalóka megnyilvánulások mögött már most látszanak annak jelei, hogy ez az unilaterializmus a végét járja: az USA és Európa korábban nem tapasztalt szisztematikus válságai; ezen országok azon képességeinek hiánya, hogy a hódítást saját előnyükre használják ki (Afganisztán, Irak, Szíria); a megerősödött Oroszország visszatérése a nemzetközi színre; a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) gazdasági és politikai felemelkedése; a dél-amerikai országok gazdasági és stratégiai partnerátusai diverzifikálásával egyre nagyobb a távolságtartás az USA-tól; az arab világ belépett egy bizonytalan jövőjű új korszakba, mely meggyengíti az amerikai stratégiát a térségben. Izrael, ennek a stratégiának a sarkköve, erősebb katonai hatalma ellenére sem képes akaratát kikényszeríteni, sarokba szorult, tehetetlen még az egyenlőtlen libanoni és palesztin ellenállással szemben. Annál inkább, hogy a válságban lévő Nyugatnak más kiutat kell találnia, mint a fegyverekét.

A vég kezdetének jelei ellenére óvatosnak kell lenni. A megsérült Nyugat elkövethet öngyilkos kalandokat – flörtölve a Szahel-övezet terroristáival – Szíriára nyomásgyakorlás céljából vagy Iránt megtámadva.

A munka végén elfogadott Algíri nyilatkozatban érezni ezt az éberséget, de azt az akaratot is, hogy az ilyen kriminális megoldásokat nem lehet büntetlenül hagyni. A résztvevők döntöttek egy Őrzőbizottság megalakításáról, mely előkészíti «Bertrand Russel-típusú nemzetközi bíróság felállítását, hogy a tények alapján nemzetközi vádat emeljen a megszálló háborúk csinálói és a nemzetek destrukciójáért felelősök ellen, koordinálja az egységakciót és együttes cselekvést a nemzeti integritás és szuverenitás védelmében, szervezze az egységes mozgósítást a háború ellen és azért, hogy a háborús költségvetést társadalmi-gazdasági fejlesztésre használják, az IMF és a Világbank halálos programjaival szembeni egységmobilizációt összefogja [...] a nemzeti gazdaságot megsemmisítő és az államokat gondokság alá helyező külső adósságok eltörléséért.»
Hatalmas program, melynek jogosultsága van.


Megjelent a Le Guido-ban (2011.dec.21.), Mali

A SADI («Afrikai szolidaritás a demokráciáért és a függetlenségért») számadása az algíri konferenciáról


Az algériai nemzetközi konferencia a Nyugatot hibáztatja

Az algíri Safir hotel látta vendégül dec. 10-től 12-ig a megszálló háborúk, a belügyekbe való beavatkozás elleni, a nemzeti integritást és szuverenitást védő sürgős jelleggel összehívott konferenciát.
(…) Malit a SADI pártdelegációja képviselte Nouhoum Keïta, a politikai iroda titkára és Pr Balla Konaré, a központi bizottság tagja, valamint a SYNACOME (építési, bánya- és energiaipari szakszervezet) delegációja Baba Dao főtitkárral és Ibrahima Guissével.

Nyitóbeszédében Louisa Hanoune, a Parti des travailleurs főtitkára emlékeztetett azokra a körülményekre, melyek a konferencia sürgős összehívását indokolták. 1962-es függetlensége elnyerése óta először Algéria és É-Afrika a NATO katonai intervenciójának célkeresztjébe került, holott a földrészen egyre gyorsuló ütemben súlyosbodik a szenvedés, a visszafejlődés, mint a külföldi beavatkozás, a katonai intervenció terméke, napirendre tűzve az általánossá váló háborút és káoszt.
Louisa Hanoune felidézte a 20 éve Szomáliában történt úgynevezett humanitárius beavatkozás felháborító képeit, az országot, amely külső adósságfizetése és a strukturális kiigazító programok áldozataként hullott káoszba. Számos ország példája mutatja, ahol természeti forrásaik kirablása miatt, manipulációk és külső hatások következtében törtek ki a háborúk (Kongó, Ruanda, Burundi vagy Elefántcsontpart).

Mme Louisa Hanoune a humanitárius beavatkozások természetét analizálva aláhúzta, hogy ez szokott a nagyhatalmi direkt katonai beavatkozás előzménye lenni, a NATO takarója vagy nemzetközi szövetségek keretében, azok parancsára és céljuk nem más, mint a népek természeti kincseinek és forrásainak szisztematikus  kirablása,  a multinacionális vállalatok piacának garantálása. Ugyanakkor minden kontinensen katonai bázisok felállításával a militarizációra  kötelezik és a konfliktuszónák megsokszorozását okozzák.

Szerinte a kívülről érkező beavatkozások a világhelyzet domináns vonása, egyetlen földrészt sem kímélnek, a népszuverenitás helyett erőszakot tesznek a nemzeti szuverenitáson. Tartalmazza a beleszólást az ország vezetőinek kiválasztásába, az afrikai, ázsiai, latin-amerikai országok választási eljárásaiba, hogy azokon az imperialista erők által diktált politikát megvalósító erők győzzenek; ellentmond a népek természetes fejlődési folyamatának, alkalmat nyújt a nagyhatalmaknak zsákutcahelyzet és rothadás előidézésére, utat nyit az idegen katonai beavatkozásnak, gyilkos háborúnak.

Nemzetközi beavatkozás, a politikai-társadalmi jogok fenyegetése

Louisa Hanoune szerint egyetlen nemzet sincs a külföldi beavatkozással szemben megvédve, az állami keretekben létrejött politikai, szociális vívmányokat fenyegeti, a szakszervezeteket csakúgy, mint az emberi civilizáció vívmányait. Például Görögországban a G20 avatkozott be és megsemmisítette a miniszterelnök népszavazási kezdeményezését az IMF-EU szigorítási tervéről. A kép hasonló más európai országokban is (Portugália, Spanyolország, Írország), melyeket a trojka gyámsága alá helyeztek. A trojka diktálja a népszerűtlen intézkedések meghozatalát, de a végrehajtókat is maga jelöli ki annak a deficitnek csökkentésre és adósság felszámolására, melyek semmiképpen nem a népek bűne.
Louisa Hanoune, beszélve a 2011-es év európai, észak-afrikai és észak-amerikai eseményeiről, aláhúzta, hogy a népek méltó és szabad élet utáni vágyára az a nagyhatalmak kormányainak válasza, hogy felgyorsítják a barbárság felé menetelést, melyet a szociális vívmányok megsemmisítése, a megszálló háborúk és katonai beavatkozások jelentenek Afrikában és Ázsiában.

A Szahel-Szahara övezet, puskaporos hordó

A líbiai helyzet kapcsát a Parti des travailleurs algériens főtitkára megerősítette, hogy a NATO beavatkozás és a civilek masszív felfegyverzése (Tripoliban egymillió fegyver, 100.000 kalasnyikov és 15.000 föld-levegő rakéta tűnt el), nem csak polgárháborús körülményeket hozott létre, hanem valóságos puskaporos hordót. Még mindig várunk a katonai beavatkozás polgári áldozatait illető hivatalos jelentésekre, de azt máris tudjuk, hogy a NATO szisztematikusan megsemmisítette a líbiai vitális infrastruktúrát avégett, hogy megteremtse a 470 milliárd US-dollárra becsült rekonstrukcióhoz szükséges rombolást. A beavatkozásban részt vett országok, az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország multinacionális vállalatai jutnak hozzá a gyümölcsöző szerződésekhez. Néhány morzsa jut majd a török és katari vállalatoknak is, amelyek buzgón támogatták az intervenciót. A 200 milliárd dolláros befagyasztott szuverén líbiai alapok nem lesznek elégségesek. Ami jelenti, hogy Líbia az IMF-hez fordulva adósságspirálba fog keveredni. Kőolajkincse, mely után nyíltan sóvárognak a multik, a légicsapások ellentételezése képpen évtizedekre kikerül a líbiai nép ellenőrzése alól, holott égetően szűksége volna rá.

Louisa Hanoune számára Líbia célpontként kiválasztása nem véletlen. Természeti kincsein felül stratégiai helyzete indokolta – a tunéziai és egyiptomi fejlemények során, ahol a nép demokratikusan kezébe vette a hatalmat, hogy megszabaduljon a nemzetközi tőke szolgálatában álló, minoritás kezében tartott korrupt rendszertől.

Algéria, melynek 950 km-es határa van Líbiával, a nagyhatalmak kormányai zsarolásának tárgya lett. Miután a múltban kivéreztették a külső adóssággal és elszenvedtették a strukturális kiigazítást potenciális gazdasága szétverésével, Algériának szemére hányják társadalmi-gazdasági-suociális intézkedéseit az európai és egyesült államokbeli bank- és magánvállalatok előnyére szolgáló gyilkos szigorítási politikával szemben.

(…)

Az algériai nép eltökélt szuverenitása megvédésében

Louisa Hanoune kötelességének érezte, hogy beszéljen arról a determináltságról, mellyel népe ragaszkodik szuverenitásához és függetlenségéhez és minden kívülről érkező destabilizációs kísérletnek ellenáll.
Beszéde végén a Parti des  travailleurs algériens főtitkára megerősítette, hogy mindenütt a világon felegyenesednek a népek a háború ellen, a nagyhatalmi diktátumok és a szolgálatukban álló nemzetközi intézmények ellen. Ez az ellenállásuk védi az emberi civilizációt az Európában, Amerikában, Ázsiában és Afrikában a barbárság ellen.

Le Guido – Siaka Z Traoré


Fraternité (a PT d’Algérie sajtóorgánuma) 34. sz., 2011.dec.15-31.


Nemzetközi konferencia sürgősséggel

A Parti des travailleurs és az UGTA kevesebb, mint 3 hónap alatt megszervezték a nemzetek szuverenitásának és integritásának védelmére, a megszálló háborúk elleni, a belügyekbe való beavatkozással szembeni nemzetközi konferenciát.

A tanácskozást, melyen 40 országból érkezett küldött is részt vett, nagy várakozás kísérte az írott sajtó részéről is.

Néhány részlet a nemzeti médiából. Az arab nyelvű napilap, az «Echâab» hosszú cikket közölt a tanácskozás első napjáról: «Hanoune állandó «őrzőbizottság» megalakítását javasolja». Más lapok: «Louisa Hanoune: A NATO politikája a népeket ki akarja éheztetni, tönkretenni, legyilkolni és elfoglalni» (Djazair El Djadida). Az Akhbar El Youm pedig a Mme Hanoune beszédéből egész oldalakat publikált.

(…) A Sawt El Ahrar az algériai intellektüelt, BOUHAMIDI-t dézi: «A tőkés rendszer tönkreteszi az arab népet, hogy saját érdekeit védje (…) Az USA és Qatar Szíria destabilizálását készíti elő». Ugyanez a lap Daniel Glucksteint idézi, a Parti ouvrier indépendant országos titkárát és a Nemzetközi Egyetértés koordinátorát: «A NATO azért avatkozott be Líbiában, hogy az itteni népeket terrorizálja és megkaparintsa gazdagságukat». Az «El Fadjr» idézi Sidi Saïdot, «Az USA és Franciaország a gyarmatosítás új formáját gyakorolja».

A második napon különösen sok újságíró vett részt a tanácskozáson. A török szakszervezeti felelős, Kamale Ahmet aláhúzta, hogy a népeknek egységbe kell forrniuk a demokrácia nevében hirdetett idegen beavatkozások ellen. Az egyiptomi szocialista párt képviselője, Mohamed Khalil arra hívta fel a figyelmet, hogy a népakaratot figyelembe kell venni és őrizkedni kell a nagyhatalmak dominanciáját kiterjesztő manővereivel szemben. Jelezte, hogy országában a forradalom nem csak Mubarak diktatúrája ellen tört ki, hanem a nemzetközi pénzügyi szervezetek (IMF, Világbank) politikájával szemben is. Az Afrikai Szakszervezeti Unió küldötte, M. Diallo Abdoulaye arról beszélt, elsősorban az afrikai kontinens a nagyhatalmi beavatkozások céltáblája természeti gazdagsága révén. M. Betoloné Gabriel, a csádi pedagógus szakszervezet főtitkárhelyettese emlékeztetett országa gyarmati múltjára, s arra, ezek a volt kolonialisták csinálnak lőporos hordót Afrikából, hogy aztán visszajöhessenek tüzet oltani (…) Daniel Gluckstein: «A nemzeti szuverenitás soha nem volt ilyen kényes fázisban (…) Terrorista akciókat és a népek kifosztásának vagyunk tanúi (…) A népeknek meg kell szervezniük magukat, hogy szembenézhessenek ezzel az agresszióval».

A harmadik napot nemzeti kérdéseknek és végső kommüniké kialakításának szentelte a tanácskozás.  Az «Echâab» az Őrzőbizottság felállításáról ír, a Sawt El Ahrar számos részletről is beszámol.

Nagy sajtóérdeklődés kísérte Alain Benjamin, az amerikai szakszervezeti felelős hozzászólását, aki elmondta, egy volt szenátor bocsátotta rendelkezésére a külügyminisztérium dokumentumát, mely egy «algériai átmeneti tanács» elképzeléseit tartalmazza. (El Fadjr, El Khabar). Washington több algériai párttal fölvéve a kapcsolatot a líbiai Mostapha Abdeldjalil modelljének megfelelő megoldásra spekulál. A maga részéről Louisa Hanoune aláhúzta, hogy az algériai nép ellenáll az ilyen törekvéseknek, nem méltatja válaszra sem az ilyen pártok mozgalmát.

Amine S.



GÖRÖGORSZÁG


A Nemzetközi információk megjelenésének idején zajlik Nikos Photopoulos, a GENOP-DEH szakszervezet és társai pere. Olvasóink figyelemmel kísérhették kampányunkat. Az ügyre a jövő héten visszatérünk.




ROMÁNIA

A «Szövetség a dolgozók felemelkedéséért» kommünikéje

„A privatizáció öl” (a tüntetők jelszavai közül)

A kormány hazugságai által vérig sértve, az ország gazdasági és társadalmi helyzetétől elkeseredve, a legelemibb jogok elvesztésétől fenyegetve (ideértve az élethez való jogot is), a saját maguk által választott képviselőiktől megalázva a román nép kiment az utcákra. 

A jelenlegi kormány ellen és explicit módon az egész tőkés rendszerrel szembeni mérhetetlen düh motiválja a robbanást. Az állampolgárok minden költségvetési megnyirbálás, szigorítási intézkedés és deregularizáció ellen lázadnak, melyek kegyetlen szegénységbe taszítottak minket. Az évtizedek, évszázadok alatt elért alapvető jogaink elleni egyre vadabb formát öltő támadások, a «narancsos» kormány összes népszerűtlen intézkedése táplálja ezt a haragot.

De a narancsos hatalom mögött, mint az 1989. decemberében megdöntött nomenklatúra örököseként minden hatalom mögött is, ott vannak a trojka intézményei (Európai Unió–IMF-Központi Bank), az imperialista nagytőke érdekeinek őrzői. A bizonyíték, hogy nem csak Romániát célozzák, hanem minden országot, melynek vezetői a trojka irányítása alá kerültek.

A meghozott áldozatok a népességet soha nem látott szegénységi szintre és kiszolgáltatottságba taszították. Nem csak Romániában. Nézzétek a görögországi, portugáliai, írországi, spanyolországi, franciaországi, olaszországi és egyesült államokbeli intézkedéseket!  Nem különböznek a romániaiaktól. A román kormány hozzátett mindehhez avval, hogy magára vette az (új) Munkatörvénykönyv felelősségét, mellyel a munkásosztály jogai gyakorlatilag elpusztulnak.

A kés csontot ért. Az általánossá vált elégedetlenség még a lehetetlent is lehetségessé tette. A munkásosztály valódi szervezeteinek – politikai és szakszervezetek – hiánya miatt a hatalom mindaddig kielégíthette szeszélyeit, amíg a felhalmozott feszültség spontánul ki nem tört. De – ahogy a tüntetéseken megfigyelhető volt – a szervezet, a vezetés, a jól meghatározott követelések és a program hiánya megnehezíti a megoldás és a módszerek megtalálását a problémák megoldására. Az általános sztrájk, amit néhány tüntető reklamált, nem lehetséges a szakszervezetek részvétele nélkül, amelyeket viszont saját tagságának kell meghódítani.

A «Szövetség a dolgozók felemelkedéséért» mindenkivel szolidáris, aki elégedetlenségét fejezi ki a jelenlegi kormánnyal szemben, tekintetbe véve, hogy a privatizációt az EU és az IMF kérte ugyanúgy, mint minden eddigi szigorítási intézkedést, s ez visz a dolgozó osztályok, az ifjúság és a nyugdíjasok szociális összeomlása felé.

„A dolgozók felszabadulása saját művük lesz!”

„Jogunk van a hatalomhoz!” (jelszó a tüntetésen feltűntek közül)


2012. jan. 27.
Tudor Mili elnök

USA

A Nemzetközi Egyetértés koordinátora, Daniel Gluckstein az elhunyt Walter Johnson családjához és elvtársaihoz
(rövidített fordítás)

Párizs, 2012. jan.16.

A 60 ország Nemzetközi Egyetértése, szakszervezetei, politikai szervezetei és aktivistái nevében írok Önöknek, hogy kifejezzük részvétünket nagyrabecsült elvtársunk és barátunk, az AFL-CIO szakszervezeti tanácsa tiszteletbeli vezetője, Walter Johnson halála kapcsán.
A 90-es években a «szabadkereskedelem» (elsősorban az ALENA) elleni, az IMF  és Világbank strukturális kiigazításaival szembeni harcban, a szakszervezetek függetlenségéért vívott küzdelemben találkoztunk vele először és fűztük szorosra a kapcsolatot. Megszerveztük 20 amerikai államból jött 400 résztvevővel az ALENA és a privatizációk elleni konferenciát San Franciscoban.
Nagyon jól emlékszem barátságára bangladesi kollegájával, Tafazzul Hussainnel; bátorító segítségére ugyanazon multinacionális vállalatok ellen, melyek az USA-ból az olcsó bérért ideköltöztek. Szintén egyik ötletadója volt a háború- és kizsákmányolás elleni és a szakszervezetek függetlenségét védő konferenciának San Franciscoban. Számos találkozásunk alkalmával megtanultuk értékelni észak-dakotai humorát, együtt mentünk kedvenc éttermébe, megismertük feleségét és az összes amerikai szakszervezeti problémát.  Egészen haláláig követte tevékenységünket és számos kezdeményezést tett.
Igazi internacionalista harcos volt, aki ugyanakkor mélységesen ragaszkodott szülőföldjéhez, a szakszervezetekhez csakúgy, mint az indiai, bangladesi mezőgazdasági munkásokhoz. Esküdt ellensége volt a háborúknak, a multinacionális vállalatoknak; az összes nemzet, minden elnyomott nép önmeghatározásának eltökélt harcosa. Öröm volt vele dolgozni.
A Nemzetközi Egyetértés minden tagja nevében nagy szomorúsággal búcsúzunk Jonhson elvtársunktól.

Testvéri üdvözlettel:

Daniel Gluckstein,
A Nemzetközi Egyetértés koordinátora,
a Parti ouvrier indépendant országos titkára (POI – Franciaország)

Másolat: Alexis Gonzales, Nancy Wohlforth, Baldemar Velasquez, Julian Kunnie, Alan Benjamin, Eduardo Rosario, Colia Clark.

Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com

Netkommentek

teodora / Gyurcsány alászáll a nép közé. Szegény, védtelen nép....!

SscmP /És ilyen tábláitok nem voltak a szombati békemeneten?
- legyen 600,- ft a benzin
- nekünk 400,- ft-os euró kell!
- 5 nagydoktorit Schmitt copy Pálnak!
- Kétmilliós fizetést a képviselőknek!
- a Felcsút kerüljön az első osztályba!
- Európa szeret minket, mi is szeressük üket!
- 30 évente választásokat és felcsúti kötődésű, sose dolgozott, többször bukott, 150 cm mély, focistaagyú, O. V. monogramú jelölt lehet!
- Hazudj még nagyobbakat Szargyártó Péter!
- 20 év alatt közrendőrből milliárdos, kedvezményes nyugdíjjal, Pintér Sándor féle életpályamodellt mindenkinek!

Alasseo / Íme az ELTE idei keretszámai: több sporttudóst képeznek mostantól, mint jogászt. Jujj, de izgalmas, remélem lesz új Plagizálás I-II-III-IV. szeminárium is, szigorúan csak sporttudomány szakon.

Yoda43 / Tessék már megmondani, hogy ezek mitől baloldaliak?
A rendszerváltásnak nevezett valami után szétlopták a magyar nép vagyonát és néhány éven belül milliárdosok lettek.
Tesznek ők a szegények a kiskeresetűek a nyomorban élők fejére, fogalmulk sincs arról. hogy milyen úgy élni, hogy fizetés előtt már a kajával is spórolni kell. Csak arra kell nekik ez a réteg, hogy hatalomra juttassa őket. Kormányzásuk alatt mit tettek a szegényekért??
Most is az IMF megszorítások érdekében kampányolnak. Egy magát baloldalinak mondott párt... Őrület!..

RNs / Orbán Viktor politikájában semmi haladó, vagy „antiimperialista” nincsen. Reakciós és  utópisztikus célja a ’magyar kapitalizmus’ megteremtése. A hivatalos ellenzék is ellenállása is megmarad a törvényesség keretei között. A munkásoknak, a fiataloknak, az alsó osztályoknak nincs mit remélni ettől az „ellenzéktől”.

jövőre | Harcolunk az államadósság ellen a "Alaptörvény" rögzítette és most akkor Orbán NEM BŰNT KÖVET EL, HOGY MÉG MEGTETÉZI EGY HITELLEL?

@kerem / Beletaláltak. Tenyérrel a tele bilibe. Izlés dolga.

Okos Tóbiás | A vérjobberek szerint "olyan ajánlatot tettem neki, amit nem tudott visszautasítani (Don Corleone - alias EU)."

sterneschii | Orbán kihajtotta hìveit az utcára, elkiáltotta magát: mindenki előre, ő maga meg elindult hátra.

Hammada Patrol W | Hát igen. Az LMP is nagy utat tett meg attól, hogy bizonytalan utakon megszerzett szavazócédulákkal megszerezte az induláshoz szükséges ajánlásokat, majd ezután hálából Tarlóst besegítette a budapesti főpolgármesteri székbe, odáig, hogy odaláncolták magukat a parlamenthez és Schiffer végre elhúzott a francba az aberrált jobbikos vonzalmaival együtt. Nyilván a demokratikus ellenzék ezeket a változásokat díjazta, amikor meghívta az együttműködésre lomposékat.

Hírek és vélemények

A Fidesz politikusai most egymást túllicitálva bizonygatják a különféle nemzetközi szervezeteknek, külföldi politikusoknak és befektetői köröknek, hogy Magyarország igenis elkötelezett az európai értékek mellett, és minden vitatott intézkedésről hajlandóak tárgyalni –  a hintapolitika egyszer pedig már nem vált be!

Dow Jones: Orbán Viktor magyar miniszterelnök, kijelentette, hogy a jövő hónap végéig bármilyen szükséges jogi változást keresztül tud vinni a parlamentben  – ezt minden magyar választó is így tudja.

Gyökeresen megváltozott Orbán Viktor hozzállása az európai stabilitási paktumról annak decemberi uniós tárgyalása és a miniszterelnök keddi brüsszeli bejelentése között. Most már azt jelentette be: javasolja az Országgyűlésnek, hogy fogadja el Magyarország csatlakozását a paktumhoz – így szokott, gyökeresen szokott megváltozni.

Mi lesz most azokkal, akik szombaton az EU és az IMF ellen vonultak utcára? – Orbán Viktor majd egyszerűen rájuk kacsint és azt súgja nekik, hogy minden marad a régiben, csak most egy kicsit színészkedni kell a nyugati közönségnek?

Orbán 2008: minél több fiatal menjen egyetemre és külföldre – Orbán 2011: minél több fiatal NE menjen egyetemre és külföldre

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb országértékelésében kiszámítható gazdaságpolitikát, az unortodox intézkedésektől való tartózkodást és a jegybanki függetlenség tiszteletben tartását kéri a kormánytól. Ebben az esetben nem gördítenek akadályt egy elővigyázatossági jellegű megállapodás elé – na, itt az újabb ultimátum.

A Corriere della Sera és a Libero részleteket közölt a Vigano által a pápának írt levelekből, amelyekben az érsek a „korrupció” szót használva azt írta, hogy megdöbbentette az a katasztrofális helyzet, amelyet a hivatal elfoglalásakor tapasztalt – hát még ott is?

Orbán Viktor a Bild nevű német újságnak nyilatkozva a nők politikai szerepvállalásával kapcsolatban kifejtette, hogy „a magyar politika kemény világ”, és a legtöbb nő inkább átengedi a terepet a férfiaknak – ha nem újságírónak nyilatkozott volna, egyszerűbben fejezte volna ki magát: nőnek kinder-küche-kirche!

Csak az kaphat a legújabb uniós támogatásból fogászata fejlesztésére, aki megveszi a kormányfő fogorvosának programját – a hírre már fel se kapjuk a fejünket…

Túl az emberiességi határon

Európa legszűkmarkúbb munkanélküli-ellátása, mélyszegénység, rosszabb étkezés, növekvő szorongások, a szegények bűnözőként kezelése, az ellátások színvonalának csökkentése, szegény- és cigánygyűlölet…- Ferge Zsuzsa megrázó cikke a válság Magyarországáról.

Furcsa számvetésre készülök. A szeretet ünnepén, ami egyben a szegények iránti könyörületesség ünnepe is, azt igyekszem összegezni, hogy mi is történt velük az elmúlt évben. Az összkép - a világban is, nálunk is - elég elkeserítő. Az egyenlőtlenségek, amelyek a szegénység keretét jelentik, az OECD legújabb jelentése szerint világszerte nőnek. Ma már az OECD szerint is tévedtek, akik úgy vélték, hogy a gazdasági növekedés haszna magától eljut a szegényekhez. Eszébe sincs. Valami gátat-féket az jelenthet - és ez ma az OECD javaslata -, ha a kormányok a gazdagabbak jövedelmeit és vagyonát erősebben adóztatják, és/vagy erősítik a szociális hálót.
A KSH szerint 2010-ig a jövedelmi egyenlőtlenségek Magyarországon úgy nőttek, hogy a legszegényebb 1 millió jövedelmei csökkentek, a leggazdagabb 1 millióé "látványosan nőttek". Néhány szegény kistérségben legalább a gyerekes családoknál 2011-ig tudjuk követni, hogy a válság és a kormányzati lépések milyen együttes hatást gyakoroltak a szegényekre. E szegény vidékeken a gyerekes családokban élők között mindig magas, az országos arány 2-3-szorosa, 50 százalék körüli volt a szegények aránya. 2009 és 2011 közt azonban további, ugrásszerű növekedés következett be: az arány 51-ről 62 százalékra (!) emelkedett. A növekedés különösen nagy a mélyszegénységben élőknél, munkanélkülieknél, cigányoknál. A jövedelemcsökkenés hatása már a rosszabb étkezésben is látszik, de kiáltóan szembeszökő a számláknál.

A villany- és vízszámlával adósok aránya kétszeresére nőtt. Az elszegényedés hatásai a tárgyszerű romláson túl a növekvő szorongásokban is tetten érhetők. Egyre nő azok száma, akik a munkahelyvesztéstől, lakásvesztéstől félnek, és akik feladják a gyerekek továbbtanulására vonatkozó korábbi álmaikat.
A szegényedés folyamatai és a velük kapcsolatos elutasító politika nem új keletűek. Már 2009-ben azzal vádoltuk a kormányt, hogy a szegénység elleni harc helyett a szegények ellen folytat hadjáratot. Mégis, az utóbbi másfél évben volt néhány eddig szokatlan, vagy a korábbinál sokkal nagyobb súllyal megjelenő, szegényeket sújtó intézkedés. A szegényekkel kapcsolatos kormányzati lépések olyan tendenciára mutatnak, amelynek íve a vonakodó segítéstől jogfosztá¬sokon és megalázásokon át visz a szegények elutasításáig, a probléma kriminalizálásáig, majd a szegények bűnözőként kezeléséig.

A társadalmi léptékű bajok kezelésére az első csapást a progresszív adózás megszüntetése hozta a források szűkítésével, és mellesleg mintegy 500 milliárd átcsoportosításával a szegényebbektől a gazdagabbak javára. (A családi adókedvezmény is ebbe az irányba hat: a jobbmódú családoknak sokat, a szegényeknek semmit nem nyújt.) Az adórendszer egyenlőtlenségnövelő hatását későbbi intézkedések (pl. az adókedvezmény kivezetése) fokozták. Az szja-módosítás előre tudható következményei aztán a forráshiány egyik hivatkozási alapjává váltak.

Az új kurzus kezdeti (bár nem most feltalált) lépései között találjuk az ellátások színvonalának csökkentését. Ennek egyik eleme az intézményi ellátások költségvetési normatíváinak kurtítása. 2011 és 2012 között a szükségesnek vélt visszalépések a gyengébbek és rászorultabbak intézményeit különösen érintették. A gyermekintézmények, a nappali ellátás, a gyerekétkeztetés, a gyerekvédelem normái évek óta nem változnak, azaz reálértékük csökken. A szociális és gyermekjóléti szolgáltatások fejlesztésére 2012-ben a korábbinak harmada jut, és az ellátási feltételek különösen romlanak a leginkább kiszolgáltatottak, a pszichiátriai betegek, a drogfüggők, a családi bántalmazás menekülő áldozatai, a hajléktalanok esetében. Az egyéni ellátások rontásának egyik módja az értékállóság megszüntetése. 2008 óta a családi pótlék és a szegények ellátásai nem követik az inflációt. Akkor az állam még kicsit mentegetőzött. Mára ez a gondolat a következő évekre rögzített tézis lett. Az indexálás elmaradása egy sor ellátásnál 2008-tól 2012-ig 20 százalék veszteséget okoz.

A tényleges csökkentések még riasztóbb léptékűek. A közmunkáért fizetett összeg korábban a minimálbér volt (2010-ben 73 500 forint). A közfoglalkoztatási törvény új minimumot vezetett be. Összege 2011 augusztusában még bruttó 57 000 forint volt. A kormányzati szakértők azonban ezt az összeget (nettó 40 ezer körül) nem találták elég alacsonynak ahhoz, hogy munkavállalásra ösztönözzön. Ezért 2012. január 1-jével újabb 20 százalékkal, bruttó 45 600 forintra csökkentik a teljes munkaidős közfoglalkoztatásért fizetett összeget. Ennél még nagyobb mértékben, jó 30 százalékkal, 42 000 forintra csökken az a törvényszabta összeg, amelyet - a gyerekek számától függetlenül - egy család összesen kézhez kaphat munkanélkülisége, illetve szegénysége okán. Az ellátás úgy is csökkenthető, hogy a jogosultság időtartamát rövidítik. Szép példa erre a valamikor biztosításalapú, a keresettel arányos és hosszú időtartamú munkanélküli-járadék, amely sok hányattatás után mára olyan álláskeresési járadékká változott, amelynek "bőkezű" szakasza összesen 3 hónapig tart, de összege akkor is csak a minimálbér 120 százalékát érheti el. Az ezt követő második 3 hónapban már csak a minimálbér 60 százaléka a plafon.

Ez Európa legszűkmarkúbb munkanélküli-ellátása. A kiszámíthatatlanságot és a tájékozódás nehézségeit tudatosan fokozza a szegények körében a szabályok és fogalmak sűrű változtatása. A családi pótlék fogalma még létezik, de a valóságban a családok vagy nevelési ellátást, vagy (a gyerek 6 éves korától) iskoláztatási támogatást kapnak. Ez lehetővé teszi, hogy más szabályok vonatkozzanak az egyikre, mint a másikra. A közmunkából közfoglalkoztatás lett. A szép emlékű Út a munkához programban RÁT-nak - "rendelkezésre állási támogatásnak" - becézték azt az összeget, amelyet az álláskeresés-támogatásból és közmunkából kiesők kaptak. Ennek neve előbb "bérpótló juttatás" lett, majd 2011 augusztusától "foglalkozást helyettesítő támogatás". Lehet, hogy ezekben a lépésekben is az a mindenütt tetten érhető törekvés munkál, hogy a múlt bűnösnek tekintett évtizedeit tekintsük nem létezőnek, írjuk ki a történelemből.

A pénzbeli ellátások feltételekhez kötése világszerte terjed. A cél (szakmai értelmezésben) általában az, hogy a szegényebb országokban, ahol a jóléti rendszerek kialakulatlanok, a szegények számára ezeket elérhetővé tegyék azáltal, hogy olyan feladatok teljesítésére ösztönzik őket, amelyek helyzetüket már rövidebb távon, esélyeiket hosszabb távon javítják. A gyerekes családoknak például akkor nyújtanak valamilyen segélyt, ha beíratják a gyereket az iskolába, ha a gyerek végzi a középiskolát, ha megkapja az oltásokat stb.

Nálunk ez az értelmezés nehéz, mert viszonylag fejlettek voltak az ellátások és széles kö¬rűek a jogosultságok. Vagyis valami újra való ösztönzés és jutalmazás helyett nálunk inkább olyan feltételeket írnak elő, amelyek nem teljesítése a régi ellátást rontja, jogot csökkent, alkalmasint büntetést von maga után. Ha valaki nem fogadja el a számára felajánlott (első) közfoglalkoztatási lehetőséget, három évre zárja ki magát a munkanélküli-¬ellátásokból. Ha a gyerek rendszeresen hiányzik, a családi pótlék 6 hónapra megszűnik. A közfoglalkoztatási bér, az ápolási díj, de most már a segélyek jó része is (egyebek mellett) egy sor magatartási szabályhoz van kötve. Ezek között régóta szerepel a valamilyen szervezettel kötelező (elvben a reintegrálást szolgáló, gyakorlatban többnyire csak adminisztratív feltétel szerepét játszó) együttműködés. 2010 óta a törvény emellett "a lakókörnyezet rendezettségének biztosítására vonatkozó kötelezettségeket" definiál.

Ezt a törvényi keretet az önkormányzatok - a ház körüli közterület és a kerítés rendben tartásán túl - tetszés szerint töltik meg tartalommal. Igaz, amennyire át tudom tekinteni a helyzetet, az önkormányzatok többsége nem érvényesíti a törvény adta összes lehetőséget. Ahol él a szegény- és cigánygyűlölet, ott viszont sok magánéletbe avatkozó, megalázó feltételt lehet találni. A hatalom cinizmusát jelzi, hogy ezek egy része a szegény családok számára teljesíthetetlen. Csak találomra szemezgetve a helyi rendeletekből, az udvar rendje azt jelentheti, hogy "a) a fűfélék magassága nem haladja meg a 15 cm-t, továbbá b) a gyomnövények mennyisége a hasznosítható terület 15%-ánál nem foglal el több területet és a magasságuk nem haladja meg a 15 cm-t". A beavatkozás a lakás belsejére is átterjed. A segély feltétele lehet a "lakás folyamatos tisztán tartása, takarítása, meszelése", vagy az, hogy "a lakószobákban az egészséges
személyiségfejlődéshez szükséges minimális személyes élettérnek (minimum 6 m2/fő) biztosítottnak kell lenni", esetleg szükséges "az ingatlanban lakó összes személy vonatkozásában a személyi higiénia biztosítása rendszeres tisztálkodás által, valamint a személyi ruházat folyamatos, napi szintű tisztán tartása és tiszta helyen való tárolása". A feltételek fennállását, és ezzel a magánlakot folyamatosan lehet, illetve kell ellenőrizni.

A szegények szegényítésének egymást követő módszerei fantáziadúsak. A teljesíthetetlen segélyfeltételeket a törvény először csak a munkaképeseknek írta elő, egy 2011-es módosítással minden szegényre kiterjeszti. Egyre több - a törvényben pénzbelinek nevezett - támogatás egy része vagy egésze adható természetben. Ez nemcsak bonyolult és drága adminisztrációval jár, hanem piac¬gazdaságban szükségképpen kirekesztő is. Szaporodnak a szégyentáblák, a nyilvános megbélyegzés (például ha valaki nem veszi át a kért ebédet, ha nem tartja rendben a háza táját stb.). Sokasodnak a szegényektől megkövetelt iratok, amelyek szegénységüket és a hatalommal való együttműködésüket igazolják. A segítő szolgáltatások kötelezettségei is mind nyomasztóbban bürokratizálódnak - a tartalmi munka rovására.

Mindeközben a lakosságon belül folyamatosan erősödtek és erősödnek a szegényekkel, és főleg a cigányokkal szembeni előítéletek, amelyek nagyon gyakran gyűlöletbe fordulnak. A folyamatot nemcsak a média bátorítja, hanem az is, hogy a hatalmat kezükben tartók nem lépnek fel a Jobbik provokációival, erőszakos fenyegetéseivel, törvénytelen vonulásaival szemben, illetve hogy fontos politikusok ebben a szellemben és szótárral nyilatkoznak. Terjed a kirekesztő és a szegényeket kriminalizáló közbeszéd (amelyben a kukázók "elkövetők", a hajléktalanok pedig "megszállják a város fontos, sokak által használt részeit"). A cigánybűnözés korai vádját követték a koldusok és hajléktalanok maffiáiról szóló történetek, majd újabb bűnözéskategóriák. A miniszterelnök évértékelő beszédében mondta, hogy sokan azért nem dolgoznak, mert sok másból megélnek, "pél¬dául tyúklopásból". Budapest főpolgármestere szerint "létezik olyan, hogy hajléktalanbűnözés, ha tetszik, ha nem".

Az előítéletes (azaz kis részben igaz, majd az egész közösségre általánosított) vádak között korán megjelent, hogy a szegények elisszák, eljátékgépezik a gyerekeik elől a segélyeket, hogy csalnak és hazudnak a segélyért. (Tudományos kutatások sora igazolta, hogy e vádak a szegények és cigányok többségére nem állnak, de ez senkit nem zavar.) Mindezek után a belügyminiszter felhatalmazva érzi magát annak vállalására, hogy "a munkát megvető réteget munkára fogjuk szoktatni, a közterületeket megtisztítjuk a koldusoktól és az ország hangulatát rontó személyektől". A munkára szoktatás igazi helyének a rendőrök felügyelte munkatábor készül. Új hajléktalantárolókhoz rendőri jelenlét is jár. A közterületnek a koldulóktól és a kukázóktól való megtisztításához több eszköz van. Kukázni nem lehet, ha nincs mit: hatékony megoldás tehát, ha a végre meghonosodott szelektív szemétgyűjtő konténereket legalább a belvárosban megszüntetik. A megtisztítás igazi eszközei persze a kitiltás, a cinikusan magas pénzbüntetések, majd "bűnismétlés" esetén a börtön.
Ezzel az ország - politikusainak vezérletével - átlépett egy emberiességi határt. Európában az új évezredben Magyarország az első, ahol a szegényeket, egyszerűen csak mert szegények, rendőri erőszakkal és börtönnel büntetik. Gondoljunk erre is a szeretet ünnepén.