Szolidáris vagyok a görög
néppel, de nem írom alá a l’Humanité peticióját!
A Görögországot
sújtó társadalmi és demokratikus tömeggyilkosság, melyet az Európai Unió és a
Valutaalap (IMF) oligarchái, de az illető ország vezetői is kiprovokáltak,
Franciaországban élénk rosszallási hullámot váltott ki.
A görög
néppel való «szolidaritás» megsokszorozódik. És még növelni kell. Feltenni a
kérdést, hogyan lehet valóban hatékony. A L’Humanité 2012. febr. 13-i felhívása, a «Szolidaritás
a görög ellenállással» nem ebbe a kategóriába tartozik. Az euró válságának felfokozásával és
görögországi maximális, drámai intenzitással a francia és európai baloldal nagy
része egész egyszerűen nem tud mit kezdeni.
Iránytűjét vesztett baloldal
Ebben a
helyzetben a baloldal megpróbál jogosan reagálni, szolidaritását kimutatni. De
kezdeményezései és elemzései üresen konganak, mert belemerült az európai
mítoszba és az európai szintű mobilizációt illetően képtelen a legkisebb
egyesítő perspektíva felmutatására is.
Ennek
legnyilvánvalóbb szimbóluma ez a petició, a «Szolidaritás a görög ellenállással».
Az első gond: «valódi szolidaritási
program kell Görögországgal. Ez az egyetlen módja az euró és Athén európai
partnereinek megmentésére».
Még mit nem!
Amire a görögöknek szükségünk van, az az adósság eltörlése! Ahogyan a
spanyoloknak, a protugáloknak, stb. és a franciáknak is! Meg sem említi azt az
alapvető követelést, aminek egyesíteni kellene az európai szociális mozgalmakat:
az adósság eltörlésének követelését. Ezen felül a L’Humanité az euró «üdvösségét» akarja! Hát ez
fordított világ. Hányszor kell még ismételni, hogy az euró a pénzpiacok
liberalizációjának vektora a monetáris politika szolgálatában, csakis erre való,
ezzel a céllal lett létrehozva! Az eurót le kell bontani a lehető
leggyorsabban, és lehetővé kell tenni az érintett országoknak, hogy szuverenitásukat
visszanyerve közös pénzt, de nem egyetlent hozzanak létre. Miért változott meg
a L’Humanité magatartása az 1992-ben a Maastrichti szerződéssel szembeni csatában
játszott eminens szerepével szemben?
A második gond: «Az Európai központi Bank (EKB) – azzal a kamattal, amit maga kölcsönöz
a bankoknak, tehát 1 %-on, vagy kevesebben
–a görögországi és más országokbéli fejlődést és munkaügyet, az államokat
és közszolgáltatásokat segíteni
köteles, lehetővé téve így, hogy a pénzpiacok függésétől és az uzsorakamattól
megszabaduljanak».
Hogyne! Ha
egy napon az EKB közvetlenül kölcsönözne az államoknak, az csekélyebb baj
volna. De ez soha nem következik be, ez teljességgel lehetetlen! A felvetés
csak az európai politika – főleg a német – és az EKB monetáris mechanizmusának
mélységes nemismeréséről tanúskodik.
Még egyszer
fel kell hívnunk a figyelmet arra, aminek evidenciaként kellene megjelenni a
baloldal előtt:
— A
moteráris politika egy kormány általi makroökonómiai politika szolgálatában álló
alapvető eszköz. Lehetővé teszi, hogy a
kamatot megváltoztathassa más pénznemmel szemben; rögzítheti a pénz árát a
bankokban kamatja által; «utolsó eszközként» kölcsönözhet és így stabizilálhatja
a bankrendszert; kamattal vagy anélkül előnyöket és kölcsönöket nyújthat aaz államkincstárnak,
stb. Egy baloldali átalakulás folyamán ennek az eszköznek a használata magát a
tőkés rendszert dúlja fel, kölönösen a termelési mód ökológiai megváltozásának
finanszírozásában és a pénzügyi piacok
lebontásában. Pontosan ezért vonták ki az uralkodó osztályok a monetáris
politikát a politika színteréről és tették «függetlenné» a nemzeti bankokat.
Domináns rendszerüknél fogva ettől az alapvető aspektustól nem tudnának
megszabadulni. Az Európai Unió jelenlegi erőviszonyai között az EKB moteráris
politikája módosításának nincs semmi értelme. A tagállamok nagy többségének az
európai mítosztól felszabadult baloldalinak kellene lenni. Ettől messze
vagyunk. Hacsak a L’Humanité nem hiszi, hogy lehetséges közös monetáris
politika baloldali és jobboldali országok között.
— A
monetáris politika megváltoztatásához a 27 ország egyhangú egyetértése kell,
hogy a Lisszaboni szerződést módosítására sor kerülhessen. Rövid időn belül nem
valószínű. A társadalmi harcnak azonban perspektívákra van szüksége, a hosszú táv
mellett kellenek azonnali megoldások.
Azt követelni, hogy az EKB az államoknak közvetlen kölcsönt jutasson, nem
azonnali követelés. A követelések, amelyek kielégítése más országok
egyetértésétől függ, olyan zsákutcák, amelyekbe belesodorták a dolgozókat.
A harmadik gond: «Az európai
konsntrukció nem éli túl ezt az előremenekülést».
Hihetetlen! A
L’Humanité, miután megvédte az eurót, most az európai «konstrukcióval» teszi
ugyanezt! Még mindig figyelmeztetni kell arra, hogy a szóbanforgó «konstrukció» az európai
kapitalizmust jelenti? Hogy ez az «Unió», ez az európai uralkodó osztályoké, nem
pedig a népeké? És a szolidaritás legjobb módja az lenne, hogy megszüntetésében
kötelezzünk el magunkat? Nem lehetséges az Európai Uniót belülről módosítani,
ez olyan, mintha a NATO-t akarnánk szintén belülről. A népek egyesítése
érdekében meg kell szüntetni az őket mérgező dominancia és elidegeníthetőség rendszerét, a népek és nemzetek valódi, az
euroliberalizmustól megszabadult unióját kell felépíteni.
A negyedik gond: «Az EU által felállított Európai Pénzügyi Stabilitási Alapot
európai társadalmi és ökológiai fejlesztési alapokká kell átalakítani és ennek látószögében kell
működni».
Igen? Akkor
inkább kérjük a tőkésektől, hogy hagyják már abba tőkésnek lenni! Semmilyen európai
szintű erőviszony nem létezik, hogy ezt meg lehessen csinálni, ez eleve csak
rimánkodás. Ez csak a dolgozók elbátortalanítására jó, elhitetni velük, hogy lehetséges
ez a jövő. Képzeljük el, mit adna ugyanez a követelés – de a globális neoliberális
világ másik három tartóoszlopára vetítve. Kérhetnénk az IMF-től, hogy
ezután ne legyen IMF és szüntesse meg a fiskális paradicsomokat, tiltsa meg a
spekulációt, stb.
Kérhetnénk a Kereskedelmi Világszervezettől, hogy függessze fel a
szabadkereskedelmet. A NATO-tól meg, hogy oszlassa fel magát...
Az ötödik gond: «a bankok feltőkésítése vagy államosítása».
Dehogy! A
bankok feltőkésítése vagy államosítása nem ugyanaz. Vagy a L’Humanité nem az ÖSSZES bank államosításának híve, még azután
sem, amilyen szerencsétlenségbe döntöttek bennünket?
A hatodik
gond: azt írja, hogy ennek a banki feltőkésítésnek vagy államosításnek «a kölcsön szelektív politikája kell legyen a feltétele».
Ezek az apró
kis célok nem képesek a tőkés rendszerrel való döntő szakításra. Természetesen a kölcsönök
megválogatása jó dolog. De nem elég, kellenek hozzá:
— kölcsönkeretek;
— az átváltások és a tőkemozgások ellenőrzése;
— a minősítőpiac végleges eltűnése;
— a bankok és biztosítók számára kötelezővé tenni államkötvények vásárlását;
— …
— kölcsönkeretek;
— az átváltások és a tőkemozgások ellenőrzése;
— a minősítőpiac végleges eltűnése;
— a bankok és biztosítók számára kötelezővé tenni államkötvények vásárlását;
— …
Ez a petició
csak borzasztó szomorúságot vált ki. Semmiféle egyesítő jellegű európai
szintű követelést nem tartalmaz. Semmit nem javasol, hacsak nem üres és védekező
szavakat (mint az «ellenállás»). Egy nagy baloldali párt ideológiai lepusztultsága
állapotát közvetíti, tehetetlenségét,
patetikus fordulatait,
melyekkel azt a benyomást
kelti, hogy tehet valamit.
A görög
néppel való igazi szolidaritásnak olyannak kell lennie, hogy minden európai nép
számára közös utat mutasson: a neoliberális rend megdöntése, haladás az Európai
Unió megszüntetése irányában, az adósság azonnali eltörlése, az eurózóna elhagyása
(mindenki által), hogy a munkahelyek létrehozására, a gazdasági aktivitás fellendítésére, a társadalmi
védelem fejlesztésére sor kerülhessen... Ezzel pedig csak nemzeti szinten lehet szembenézni!
Aleka
Paparigának, a görög Kommunista Párt főtitkárának van igaza:
«Görögország
hagyja el az Európai Uniót és egyoldalúan szüntesse be adóssága fizetését. Ez a
megoldás, minden más tragédia a dolgozók számára».
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.