Szolidáris vagyok a görög néppel, de nem írom alá a l’Humanité peticióját!

Szolidáris vagyok a görög néppel, de nem írom alá a l’Humanité peticióját!

2012. febr. 23.
Jacques Nikonoff

A Görögországot sújtó társadalmi és demokratikus tömeggyilkosság, melyet az Európai Unió és a Valutaalap (IMF) oligarchái, de az illető ország vezetői is kiprovokáltak, Franciaországban élénk rosszallási hullámot váltott ki.

 

A görög néppel való «szolidaritás» megsokszorozódik. És még növelni kell. Feltenni a kérdést, hogyan lehet valóban hatékony. A L’Humanité 2012. febr. 13-i felhívása, a «Szolidaritás a görög ellenállással» nem ebbe a kategóriába tartozik. Az euró válságának felfokozásával és görögországi maximális, drámai intenzitással a francia és európai baloldal nagy része egész egyszerűen nem tud mit kezdeni.

Iránytűjét vesztett baloldal

Ebben a helyzetben a baloldal megpróbál jogosan reagálni, szolidaritását kimutatni. De kezdeményezései és elemzései üresen konganak, mert belemerült az európai mítoszba és az európai szintű mobilizációt illetően képtelen a legkisebb egyesítő perspektíva felmutatására is.

Ennek legnyilvánvalóbb szimbóluma ez a petició, a «Szolidaritás a görög ellenállással».

 Az első gond: «valódi szolidaritási program kell Görögországgal. Ez az egyetlen módja az euró és Athén európai partnereinek megmentésére».

Még mit nem! Amire a görögöknek szükségünk van, az az adósság eltörlése! Ahogyan a spanyoloknak, a protugáloknak, stb. és a franciáknak is! Meg sem említi azt az alapvető követelést, aminek egyesíteni kellene az európai szociális mozgalmakat: az adósság eltörlésének követelését. Ezen felül a  L’Humanité az euró «üdvösségét» akarja! Hát ez fordított világ. Hányszor kell még ismételni, hogy az euró a pénzpiacok liberalizációjának vektora a monetáris politika szolgálatában, csakis erre való, ezzel a céllal lett létrehozva! Az eurót le kell bontani a lehető leggyorsabban, és lehetővé kell tenni az érintett országoknak, hogy szuverenitásukat visszanyerve közös pénzt, de nem egyetlent hozzanak létre. Miért változott meg a L’Humanité magatartása az 1992-ben a Maastrichti szerződéssel szembeni csatában játszott eminens szerepével szemben?

 A második gond: «Az Európai központi Bank (EKB) – azzal a kamattal, amit maga kölcsönöz a bankoknak, tehát 1 %-on, vagy kevesebben  –a görögországi és más országokbéli fejlődést és munkaügyet, az államokat és közszolgáltatásokat segíteni köteles, lehetővé téve így, hogy a pénzpiacok függésétől és az uzsorakamattól megszabaduljanak».

Hogyne! Ha egy napon az EKB közvetlenül kölcsönözne az államoknak, az csekélyebb baj volna. De ez soha nem következik be, ez teljességgel lehetetlen! A felvetés csak az európai politika – főleg a német – és az EKB monetáris mechanizmusának mélységes nemismeréséről tanúskodik.

Még egyszer fel kell hívnunk a figyelmet arra, aminek evidenciaként kellene megjelenni a baloldal előtt:

— A moteráris politika egy kormány általi makroökonómiai politika szolgálatában álló alapvető eszköz. Lehetővé teszi, hogy a kamatot megváltoztathassa más pénznemmel szemben; rögzítheti a pénz árát a bankokban kamatja által; «utolsó eszközként» kölcsönözhet és így stabizilálhatja a bankrendszert; kamattal vagy anélkül előnyöket és kölcsönöket nyújthat aaz államkincstárnak, stb. Egy baloldali átalakulás folyamán ennek az eszköznek a használata magát a tőkés rendszert dúlja fel, kölönösen a termelési mód ökológiai megváltozásának finanszírozásában  és a pénzügyi piacok lebontásában. Pontosan ezért vonták ki az uralkodó osztályok a monetáris politikát a politika színteréről és tették «függetlenné» a nemzeti bankokat. Domináns rendszerüknél fogva ettől az alapvető aspektustól nem tudnának megszabadulni. Az Európai Unió jelenlegi erőviszonyai között az EKB moteráris politikája módosításának nincs semmi értelme. A tagállamok nagy többségének az európai mítosztól felszabadult baloldalinak kellene lenni. Ettől messze vagyunk. Hacsak a L’Humanité nem hiszi, hogy lehetséges közös monetáris politika baloldali és jobboldali országok között.

— A monetáris politika megváltoztatásához a 27 ország egyhangú egyetértése kell, hogy a Lisszaboni szerződést módosítására sor kerülhessen. Rövid időn belül nem valószínű. A társadalmi harcnak azonban perspektívákra van szüksége, a hosszú táv mellett kellenek azonnali megoldások. Azt követelni, hogy az EKB az államoknak közvetlen kölcsönt jutasson, nem azonnali követelés. A követelések, amelyek kielégítése más országok egyetértésétől függ, olyan zsákutcák, amelyekbe belesodorták a dolgozókat.

 A harmadik gond: «Az európai konsntrukció nem éli túl ezt az előremenekülést».

Hihetetlen! A L’Humanité, miután megvédte az eurót, most az európai «konstrukcióval» teszi ugyanezt! Még mindig figyelmeztetni kell arra, hogy a  szóbanforgó «konstrukció» az európai kapitalizmust jelenti? Hogy ez az «Unió», ez az európai uralkodó osztályoké, nem pedig a népeké? És a szolidaritás legjobb módja az lenne, hogy megszüntetésében kötelezzünk el magunkat? Nem lehetséges az Európai Uniót belülről módosítani, ez olyan, mintha a NATO-t akarnánk szintén belülről. A népek egyesítése érdekében meg kell szüntetni az őket mérgező dominancia és elidegeníthetőség  rendszerét, a népek és nemzetek valódi, az euroliberalizmustól megszabadult unióját kell felépíteni.

 A negyedik gond: «Az EU által felállított Európai Pénzügyi Stabilitási Alapot európai társadalmi és ökológiai fejlesztési alapokká kell átalakítani és ennek látószögében kell működni».

Igen? Akkor inkább kérjük a tőkésektől, hogy hagyják már abba tőkésnek lenni! Semmilyen európai szintű erőviszony nem létezik, hogy ezt meg lehessen csinálni, ez eleve csak rimánkodás. Ez csak a dolgozók elbátortalanítására jó, elhitetni velük, hogy lehetséges ez a jövő. Képzeljük el, mit adna ugyanez a követelés – de a globális neoliberális világ másik három tartóoszlopára vetítve. Kérhetnénk az IMF-től, hogy ezután ne legyen IMF és szüntesse meg a fiskális paradicsomokat, tiltsa meg a spekulációt, stb. Kérhetnénk a Kereskedelmi Világszervezettől, hogy függessze fel a szabadkereskedelmet. A NATO-tól meg, hogy oszlassa fel magát...

 Az ötödik gond: «a bankok feltőkésítése vagy államosítása».

Dehogy! A bankok feltőkésítése vagy államosítása nem ugyanaz. Vagy a L’Humanité nem az ÖSSZES bank államosításának híve, még azután sem, amilyen szerencsétlenségbe döntöttek bennünket?

A hatodik gond: azt írja, hogy ennek a banki feltőkésítésnek vagy államosításnek «a kölcsön szelektív politikája kell legyen a feltétele».

Ezek az apró kis célok nem képesek a tőkés rendszerrel való döntő szakításra. Természetesen a kölcsönök megválogatása jó dolog. De nem elég, kellenek hozzá:
— kölcsönkeretek;
— az átváltások és a tőkemozgások ellenőrzése;
— a minősítőpiac végleges eltűnése;
— a bankok és biztosítók számára kötelezővé tenni államkötvények vásárlását;
— …

Ez a petició csak borzasztó szomorúságot vált ki. Semmiféle egyesítő jellegű európai szintű követelést nem tartalmaz. Semmit nem javasol, hacsak nem üres és védekező szavakat (mint az «ellenállás»). Egy nagy baloldali párt ideológiai lepusztultsága állapotát közvetíti, tehetetlenségét, patetikus  fordulatait, melyekkel azt a benyomást kelti, hogy tehet valamit.

A görög néppel való igazi szolidaritásnak olyannak kell lennie, hogy minden európai nép számára közös utat mutasson: a neoliberális rend megdöntése, haladás az Európai Unió megszüntetése irányában, az adósság azonnali eltörlése, az eurózóna elhagyása (mindenki által), hogy a munkahelyek létrehozására, a gazdasági aktivitás fellendítésére, a társadalmi védelem fejlesztésére sor kerülhessen... Ezzel pedig csak nemzeti szinten lehet szembenézni!

Aleka Paparigának, a görög Kommunista Párt főtitkárának van igaza:

«Görögország hagyja el az Európai Uniót és egyoldalúan szüntesse be adóssága fizetését. Ez a megoldás, minden más tragédia a dolgozók számára».