Lóránt Károly közgazdász írása:
«Brüsszel most először elismerte, hogy a Görögországra kényszerített megszorító intézkedések lázongásokhoz vezettek, de szerintük az intézkedések szükségesek és a "jövőbe mutató befektetésnek" tekinthetők, keserű pirulák, amelyeket a görögöknek most le kell nyelniük.
- Tudatában vagyunk a szociális feszültségeknek. A fontos reformok e hatása bizonyos (...), azonban ez a jövő generációinak, a munkahelyek érdekében történik - mondta a pénzügyi biztos szóvivője, Amadeu Altajaj Tardio, miután az unió vezetése áttekintette a görög megszorítócsomagot a múlt héten. Értékelésképp még hozzátette: "Görögország túl sokáig élt jobban, mint ahogy azt megengedhette volna magának. Igen, a megszorításoknak most negatív hatása van a növekedésre, a munkahelyekre, társadalmi nyugtalanság tapasztalható, a nyugdíjak csökkennek, de mindezeken a területeken egy fellendülő pályán vagyunk". A pénzügyi biztos szóvivőjének érvelése az élemedettebb magyar olvasót arra a korra emlékeztetheti, amikor a boldogabb jövőbe vezető út a padlások lesöprésén keresztül vezetett, és az aranytojást tojó tyúkot nem lehetett levágni (vagyis a fogyasztást jelentősen korlátozni kellett a jövőbe való invesztálás érdekében). Igáza van a prédikátornak: semmi sem új a nap alatt.
Ha csak Görögország lenne ebben a helyzetben, méltán mondhatnánk: lám, a görögök lusták, és a máséból kívánnak jól élni. Ám a göröghöz hasonló helyzetben van az uniós országok fele, elsősorban az új tagállamok, de Olaszország, Portugália, Spanyolország és Írország is. Ezeknek az országoknak a külső adóssága az új évezred első évtizedében rakétaszerűen emelkedett a magasba. Michael Hudson hosszú távú gazdasági trendekkel foglalkozó amerikai közgazdászprofesszor a Financial Timesban rávilágít, hogy ezek az országok sohasem fogják adósságaikat vissza¬fizetni. A cikk címe is beszédes: Kelet-Európa nem fogja fizetni azt, amit nem tud fizetni, és rámutat arra, hogy Görögország csak első az adósságbombák sorában, amelyek fel fognak robbanni. Svédország, Ausztria, Németország és Nagy-Britannia bankárai most kezdik felismerni, hogy a túlzott hitelezés olyan országoknak, amelyek nem tudnak fizetni, nemcsak az adós, hanem a hitelező országok problémája is lehet. Egyelőre senki sem akarja elfogadni a tényt, hogy azok az adósságok, amelyeket nem lehet megfizetni, nem lesznek megfizetve. A kérdés azonban az, hogy ki viselje a veszteségeket.
E kérdésre azonban könnyen választ lehet találni: azok, akik a hitelezés extraprofitját zsebre vágták. A kölcsönzés ugyanis igencsak kamatozó volt a német, francia és angol bankoknak, amelyek például ez év¬ ben - az IMF egyik tanulmánya szerint - három-hat százalékpontos extra kamatnyereséget realizálnak ezeken az országokon, ugyanis ennyivel magasabb kamatot kérnek, mint például a németországi hitelek után. Az Eurostat fizetésimérleg-statisztikájának jövedelemsora világosan mutatja, hogy ezekből az országokból az elmúlt években évi átlagban százmilliárd euró (majdnem az unió éves költségvetésének megfelelő összeg) jövedelemre tettek szert a német, francia és angol bankok. Az egyensúlytalanság oka tehát nem az eladósodott országok túlfogyasztása, hanem az, hogy az unión belüli fejlett (centrum) országok kiszívják a jövedelmeket a periféria országai¬ból. John Maynard Keynes annak idején a Nemzetközi Valutaalapot pont azért akarta létrehozni, hogy a folyó fizetési mérlegeket ki lehessen egyensúlyozni, ehelyett az IMF a jövedelemszivattyú legfőbb működtetőjévé vált. Csak remélni lehet, hogy a kifosztott országok politikusai egyszer felnőnek ahhoz, hogy megértsék a fizetési mérleg adatait, és a centrumországok vezetőinek orra alá dugják.»
A IV. Internacionálé, a kezdeményezésére 1991-ben létrehozott Nemzetközi Egyetértés (és magyar aktivistái) évtizedek óta figyelmeztetik a dolgozók képviseletét hangoztató politikai és érdekképviseleteket arra, amint a fenti cikkben Lóránt Károly közgazdász leír: az Unió és az IMF szerepére a tőke globális kizsákmányolásában, mely nem csak periferiális, hanem a centrumországok munkásosztályát éppenúgy sújtja, lásd: megszorítások támadások a munkásjogok ellen Hollandiától, Angliától Németországtól Romániáig, Észtországig… (sőt, az Unión kívül is).
A szerző okfejtése ott hibás, ahol az Unión belüli fejlett országokat jelöli meg a jövedelmek kiszívásának haszonélvezőjeként, holott e profit csakis a nemzetközi, a multinacionális pénzvilágot gazdagítja (a «német, francia, angol bankok» nem léteznek, mindegyük régen kilépett a nemzeti keretekből, mögöttük a Wall Street áll). A centrum és a félperiféria-periféria országainak szembeállítása a multinacionális fosztogatók érdekeit szolgálja, melyek hosszú éves kizsákmányolás után az üzemekből kiszórják a munkásokat; a Központi Európai Bank és az IMF érdeke, melyek köteleznek az elbocsátásokra, az alkalmazottak bércsökkentésre és a közkiadások mérséklésére, s ezen túl új privatizációra; kormányoké, melyek elfogadják az EU, az IMF, az Európai Központi Bank és a multinacinális vállalkozások halálos diktátumait népük és a munkásosztály ellen!
Reménykedni nem a kifosztott országok politikusaiban kell, hanem saját magunkban, a munkájának áruja bocsájtásából élő tízmilliókban.
A magyar baloldal – az MSZP-től a dolgozók politikai érdekképviseletét vállalni akaró kisebb csoportokig – nagyon sokáig nem akarta hallani ezt a hangot, az EU tabu volt, tovább táplálta a népben sorsa jobbra fordulásának reményét és – ki kell mondani, hogy ezzel – támogatta az unió reakciós polikáját.
Van-e más kiút, mint a bankok és a gazdaság kulcsiparágainak államosítása? Van-e más kiút, mint szakítás az EU-val, az IMF-fel, és létrehozni a szabad nemzetek, szabad Európáját?
2010. augusztus 30., hétfő
Augusztus 27-én pénteken tartották a 2010-11. évi Országos Szakképzési Tanévnyitó értekezletet. Az ott elhangzottak alapján a szakképzés valódi résztvevői (tanárok, szakoktatók, igazgatók, stb.) aggodalmaiknak adnak hangot:
Miközben a közoktatás egyéb területein a pedagógusok szívét melengető változtatások lesznek, a szakoktatás - legalábbis a pénteki Országos Szakképzési Tanévnyitó Értekezlet után úgy tűnik - továbbra is az oktatás agyonrugdalt mostohagyereke marad. Folytatódik a pénz-leszívás a szakképzésből, folytatódik az ún. "piac-orientált" vagy "kereslet-vezérelt" szakképzés gyakorlata, amely már bevezetése pillanatában a gyakorlatban megbukott. Úgy látjuk a "régi-undokak" helyett "új undokak"-ként visszatértek a még régebbi "undokak", akiknek a középfokú iskolarendszerű szakképzés szétverése, a szakképzés nélküli szakközépiskolák megteremtése, a négy évről 6 évre kitolt képzési idő, a minőség nélküli magán- (alapítványi, stb.) pár hetes, hónapos ún. "szakképzések" köszönhetőek.
A PSZ Budapesti Szakoktatási Szervezete megfogalmazta azokat a követeléseket, amelyek teljesítése nélkül a szakképzésben minden marad változatlanul!
PSZ BUDAPESTI
SZAKOKTATÁSI SZERVEZETE
1068 Budapest, Városligeti fasor 10.
Jurcsó Istvánné titkár dr. Pécsi Ágnes titkár-helyettes
A PSZ Budapesti Szakoktatási Szervezetének követelései a szakoktatás át(vissza)alakításával kapcsolatban:
1. A szakoktatást a közoktatás részének kell tekinteni. A többi közoktatási intézménnyel együtt egy minisztériumhoz, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumához és annak oktatási államtitkárához kell rendelni a szakképzés kezelését.
2. A középiskolai képzésben helyre kell állítani a hároméves szakmunkás és négyéves szakközépiskolai képzést, 9 osztálytól szakmai elméleti tantárgyak oktatásával és szakmai gyakorlattal.
3. A kamarák és szakminisztériumok a szakmai gyakorlati munkahelyek megszerzésében és a gyakorlati képzés segítésében valamint a gyakorlati vizsgák követelményeinek kialakításában, előkészítésében és lebonyolításában vállaljanak értékelhető szerepet.
4. A középfokú iskolarendszerű szakképzésben szakítani kell a „piac-orientált” és „kereslet-vezérelt” szakképzés felfogásával és annak támogatásával.
5. Haladéktalanul felül kell vizsgálni a TISZK-ek működését, életképességét, a jelenleg is futó projekteket és az un. „projekt-menedzserek” feladatait, juttatásait.
6. Haladéktalanul felül kell vizsgálni az alapítványi és magán-szakképzés működési formáit, e képzés szakmai színvonalát. Előnyben kell részesíteni az állami, iskolarendszerű szakközépiskolai képzést.
7. Át kell tekinteni az RFKB-k működésének szükségességét.
8. Haladéktalanul felül kell vizsgálni a szakképzéssel foglalkozó, illetve azt irányító – a szakoktatás valódi résztvevői szerint sok esetben teljesen felesleges - „szakmai” intézményeket, tanácsadó és véleményformáló személyek működését, díjazásait.
9. A szakképzési törvény átalakításánál különös súllyal vegyék figyelembe a szakoktatás valódi résztvevőinek tapasztalatait, javaslatait.
Budapest, 2010. augusztus 25.
Jurcsó Istvánné s.k.
PSZ Budapesti Szakoktatási Szervezetének titkára
Dr. Pécsi Ágnes s.k.
titkár-helyettes
Miközben a közoktatás egyéb területein a pedagógusok szívét melengető változtatások lesznek, a szakoktatás - legalábbis a pénteki Országos Szakképzési Tanévnyitó Értekezlet után úgy tűnik - továbbra is az oktatás agyonrugdalt mostohagyereke marad. Folytatódik a pénz-leszívás a szakképzésből, folytatódik az ún. "piac-orientált" vagy "kereslet-vezérelt" szakképzés gyakorlata, amely már bevezetése pillanatában a gyakorlatban megbukott. Úgy látjuk a "régi-undokak" helyett "új undokak"-ként visszatértek a még régebbi "undokak", akiknek a középfokú iskolarendszerű szakképzés szétverése, a szakképzés nélküli szakközépiskolák megteremtése, a négy évről 6 évre kitolt képzési idő, a minőség nélküli magán- (alapítványi, stb.) pár hetes, hónapos ún. "szakképzések" köszönhetőek.
A PSZ Budapesti Szakoktatási Szervezete megfogalmazta azokat a követeléseket, amelyek teljesítése nélkül a szakképzésben minden marad változatlanul!
PSZ BUDAPESTI
SZAKOKTATÁSI SZERVEZETE
1068 Budapest, Városligeti fasor 10.
Jurcsó Istvánné titkár dr. Pécsi Ágnes titkár-helyettes
A PSZ Budapesti Szakoktatási Szervezetének követelései a szakoktatás át(vissza)alakításával kapcsolatban:
1. A szakoktatást a közoktatás részének kell tekinteni. A többi közoktatási intézménnyel együtt egy minisztériumhoz, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumához és annak oktatási államtitkárához kell rendelni a szakképzés kezelését.
2. A középiskolai képzésben helyre kell állítani a hároméves szakmunkás és négyéves szakközépiskolai képzést, 9 osztálytól szakmai elméleti tantárgyak oktatásával és szakmai gyakorlattal.
3. A kamarák és szakminisztériumok a szakmai gyakorlati munkahelyek megszerzésében és a gyakorlati képzés segítésében valamint a gyakorlati vizsgák követelményeinek kialakításában, előkészítésében és lebonyolításában vállaljanak értékelhető szerepet.
4. A középfokú iskolarendszerű szakképzésben szakítani kell a „piac-orientált” és „kereslet-vezérelt” szakképzés felfogásával és annak támogatásával.
5. Haladéktalanul felül kell vizsgálni a TISZK-ek működését, életképességét, a jelenleg is futó projekteket és az un. „projekt-menedzserek” feladatait, juttatásait.
6. Haladéktalanul felül kell vizsgálni az alapítványi és magán-szakképzés működési formáit, e képzés szakmai színvonalát. Előnyben kell részesíteni az állami, iskolarendszerű szakközépiskolai képzést.
7. Át kell tekinteni az RFKB-k működésének szükségességét.
8. Haladéktalanul felül kell vizsgálni a szakképzéssel foglalkozó, illetve azt irányító – a szakoktatás valódi résztvevői szerint sok esetben teljesen felesleges - „szakmai” intézményeket, tanácsadó és véleményformáló személyek működését, díjazásait.
9. A szakképzési törvény átalakításánál különös súllyal vegyék figyelembe a szakoktatás valódi résztvevőinek tapasztalatait, javaslatait.
Budapest, 2010. augusztus 25.
Jurcsó Istvánné s.k.
PSZ Budapesti Szakoktatási Szervezetének titkára
Dr. Pécsi Ágnes s.k.
titkár-helyettes
2010. augusztus 25., szerda
Nemzetközi óriástüntetést szerveznek Brüsszelben
MTI hír:
Nemzetközi óriástüntetést szerveznek a belga szakszervezetek szeptember végére az Európai Unió székhelyén a pénzügyi megszorítások ellen szeptember 29-én, az EU-tagállamok pénzügyminisztereinek találkozója napján. A szervezők 60 ezer résztvevőre és arra számítanak, hogy minden tagorszországból érkezik küldöttség. A tüntetés célja „figyelemfelhívás az Unió tagországaiban bevezetett megszoríó programokra, melyeket megfelelő szociális intézkedéseknek kell kísérnie és a pluszterhek viselésének arányosnak kell lennie minden társadalmi réteg esetében.”
Először is, a tüntetés nem a belga szakszervezetek kezdeményezése, hanem a Szakszervezetek Európai Szövetségé, mely már hosszú hónapok óta közszájon forog. A belgákra csak a helyi szervezés marad. A SZESZ (CES/ETUC) most sem az osztályharc eszközét választotta, holott világos, hogy a dolgozók túlnyomó többsége teljes egészében visszautasít mindenféle olyan szigorítási programot, mely az ő bőrükre megy – szociális intézkedések mellett vagy sem. Arról nem is beszélve, milyen „megfelelő szociális intézkedésekről” lehet beszélni a nyugdíjrendszerek „reformja”, a közszolgáltatások, oktatás, egészségügy magánkézre adása, stb. munkásellenes politikája mellett...
Nem a dolgozók a felelősek a ma már szinte minden államot érintő tőkés válságért; s nem is hajlandóak finanszírozni sem a spekulációt, sem a bankokat, sem a fegyverkezést, sem az állami fosztogatást, sem a köztulajdon magánkézre játszását. A SZESZ érzi ezt a nyomást, meg akar felelni ennek az ellenállásnak, ezért szervezi európai tüntetését – „tüntetnek egyet, aztán hazamennek, oszt’ jónapot” – annak elfedésére, hogy vezetése a kapitalizmus kisérőjeként elfogadja az EU szigorítási programját.
Tényleg csak szociális intézkedésekre van szüksége a dolgozóknak és arra, hogy a közterhekből mindenki vegye ki részét? Nem inkább arra, hogy a privatizált magántulajdon visszakerüljön közös tulajdonba? Alamizsnát akarunk, vagy munkahelyekre és megfelelő bérekre van szükségünk?
A SZESZ ötlete olyan, hogy mint a Mátyás királyról szóló mesében a lány ajándéka: „viszek is, meg nem is”. A galamb elrepül, a problémák megmaradnak.
(Sirály Ida)
Nemzetközi óriástüntetést szerveznek a belga szakszervezetek szeptember végére az Európai Unió székhelyén a pénzügyi megszorítások ellen szeptember 29-én, az EU-tagállamok pénzügyminisztereinek találkozója napján. A szervezők 60 ezer résztvevőre és arra számítanak, hogy minden tagorszországból érkezik küldöttség. A tüntetés célja „figyelemfelhívás az Unió tagországaiban bevezetett megszoríó programokra, melyeket megfelelő szociális intézkedéseknek kell kísérnie és a pluszterhek viselésének arányosnak kell lennie minden társadalmi réteg esetében.”
Először is, a tüntetés nem a belga szakszervezetek kezdeményezése, hanem a Szakszervezetek Európai Szövetségé, mely már hosszú hónapok óta közszájon forog. A belgákra csak a helyi szervezés marad. A SZESZ (CES/ETUC) most sem az osztályharc eszközét választotta, holott világos, hogy a dolgozók túlnyomó többsége teljes egészében visszautasít mindenféle olyan szigorítási programot, mely az ő bőrükre megy – szociális intézkedések mellett vagy sem. Arról nem is beszélve, milyen „megfelelő szociális intézkedésekről” lehet beszélni a nyugdíjrendszerek „reformja”, a közszolgáltatások, oktatás, egészségügy magánkézre adása, stb. munkásellenes politikája mellett...
Nem a dolgozók a felelősek a ma már szinte minden államot érintő tőkés válságért; s nem is hajlandóak finanszírozni sem a spekulációt, sem a bankokat, sem a fegyverkezést, sem az állami fosztogatást, sem a köztulajdon magánkézre játszását. A SZESZ érzi ezt a nyomást, meg akar felelni ennek az ellenállásnak, ezért szervezi európai tüntetését – „tüntetnek egyet, aztán hazamennek, oszt’ jónapot” – annak elfedésére, hogy vezetése a kapitalizmus kisérőjeként elfogadja az EU szigorítási programját.
Tényleg csak szociális intézkedésekre van szüksége a dolgozóknak és arra, hogy a közterhekből mindenki vegye ki részét? Nem inkább arra, hogy a privatizált magántulajdon visszakerüljön közös tulajdonba? Alamizsnát akarunk, vagy munkahelyekre és megfelelő bérekre van szükségünk?
A SZESZ ötlete olyan, hogy mint a Mátyás királyról szóló mesében a lány ajándéka: „viszek is, meg nem is”. A galamb elrepül, a problémák megmaradnak.
(Sirály Ida)
2010. augusztus 23., hétfő
Szakszervezeti kiskáté tudatos bérmunkások számára
bg (Rednews)
Nem lépek be a szakszervezetbe, mert ezer dolgom van: meló, család...azt a kis időmet, ami megmaradt megtartom magamnak.
Alakíts szakszervezetet, mert a magadba fordulás elsősorban neked árt. Ha az összes munkahelyi gondodat megtartod magadnak, tönkre fogsz bele menni. A szakszervezet nem más, mint a munkahelyi problémák megosztása másokkal, és rájuk közös, kollektív válaszok keresése. A tagság nem jelent feltétlenük heti tíz órás elfoglaltságot, de valamennyi részvételt igen. Éppen a közösségi lét és cselekvés a dolog értelme.
Nem lépek be a szakszervezetbe, mert a dolgok már így is túlléptek rajtam, azt se tudom mihez fogjak a bajban.
Éppen ez az érzés, ami ellen létrejöttek a szakszervezetek. A cél a munkahelyek ellenőrzés alatt tartása, hogy a főnökeid ne engedjenek meg maguknak bármit és ne egyedül nézz farkasszemet velük. A közös prolémák közös döntéseket kívánnak: egyedül nem fog menni.
Nem lépek be a szakszervezetbe, mert semmit sem tudok a jogról, vagy a politikáról.
A szakszervezet a képzés eszköze is: mindenki több kérdéssel érkezik oda, mint kész válaszokkal. Ha nem értesz valamit az nem azért van, mert hülye vagy, hanem mert eddig nem osztották meg veled a főnökeid a legfontosabb információkat. A szakszervezet eszköz az információ-gyűjtésre, akár nálad tapasztaltabb dolgozókkal való eszmecserére is. A munkahelyi harcra is igaz, hogy a bátorság sokkal fontosabb tulajdonság, mint a képzettség.
Nem lépek be a szakszervezetbe, mert nálunk senki sem tag: mire mennék egyedül?
Ha nincs nálatok szakszervezet, lépj be egy föderációba, találni fogsz ott olyan embereket, akik segítenek neked. Ha semmi sem megy, akkor se felejtsd el, hogy a szakszervezeti tagság fontos a munkahelyeden kívül is: egy közösséget nyújt számodra.
Nem lépek be a szakszervezetbe, mert a hideg ráz az intézményektől: a vége úgyis az, hogy a karrieristák lesznek kisfőnökök, akik átveszik a hatalmat.
Keress, vagy ha nem létezik, alakíts olyan szakszervezetet, ahol valóban kollektívan hozzák meg a döntéseket: csak rajtad múlik. Tudnod kell, hogy egy szakszervezet számára nincs „kötelező politikai irányvonal”. Ha nem tetszik a szervezeted működése, alakíts másikat. Mi mindannyian kizsákmányolt dolgozók vagyunk: egyenlőek.
Nem lépek be a szakszervezetbe, mert a munkahelyemen a szakszervezeti vezetők igazi semmittevő senkiháziak, akik csak a saját pecsenyéjüket sütügetik a főnökökkel vívott alkukban.
Ez is csak rajtad múlik: ha a szakszervezeted vezetői osztályárulók, váltsátok le őket, csapd rájuk az ajtót, alakíts másikat. Ne hagyd, hogy ezek az öltönyös rabszolga-kereskedők monopolizálják a harcot: ehhez túl nagy a tét. Fontos tudnod, hogy bármit is hazudjanak neked, a szakszervezetek nem az osztálybéke, hanem az osztályharc eszközei. Ez nem zárja ki a kompromisszumot, de az nem kopromisszum, ha mindig te engedsz. Soha egy forintot, egy étkezési jegyet, egy fizetetlen túlórát se hagyj nekik harc nélkül! Ne legyenek illúzióid: sokszor veszíteni fogsz. De a méltóságod megmarad.
Nem lépek be a szakszervezetbe, mert már tag vagyok egy más társadalmi mozgalomban.
Számtalan dolog megérdemli, hogy elköteleződjünk mellette. De a szakszervezet, a munkahelyi szerveződés a harc legfontosabb terepe: ott védjük meg magunkat. A munka az, honnan a legégetőbb problémáink származnak: a stressz, a mindennapi megaláztatások, az unalom, az alávetettség, az éhbér, a szegénység – ezek azok a dolgok, melyek megmérgezik az életünket. Miért tűrnéd mindezeket egy szó nélkül?
De a legfontosabb, hogy sose feledd:
AKI HARCOL, ELBUKHAT, DE AKI HARC NÉLKÜL FELADJA: MÁR EL IS BUKOTT!
ÉLJEN A SZABAD SZAKSZERVEZET!
ÉLJEN AZ OSZTÁLYHARC!
Nem lépek be a szakszervezetbe, mert ezer dolgom van: meló, család...azt a kis időmet, ami megmaradt megtartom magamnak.
Alakíts szakszervezetet, mert a magadba fordulás elsősorban neked árt. Ha az összes munkahelyi gondodat megtartod magadnak, tönkre fogsz bele menni. A szakszervezet nem más, mint a munkahelyi problémák megosztása másokkal, és rájuk közös, kollektív válaszok keresése. A tagság nem jelent feltétlenük heti tíz órás elfoglaltságot, de valamennyi részvételt igen. Éppen a közösségi lét és cselekvés a dolog értelme.
Nem lépek be a szakszervezetbe, mert a dolgok már így is túlléptek rajtam, azt se tudom mihez fogjak a bajban.
Éppen ez az érzés, ami ellen létrejöttek a szakszervezetek. A cél a munkahelyek ellenőrzés alatt tartása, hogy a főnökeid ne engedjenek meg maguknak bármit és ne egyedül nézz farkasszemet velük. A közös prolémák közös döntéseket kívánnak: egyedül nem fog menni.
Nem lépek be a szakszervezetbe, mert semmit sem tudok a jogról, vagy a politikáról.
A szakszervezet a képzés eszköze is: mindenki több kérdéssel érkezik oda, mint kész válaszokkal. Ha nem értesz valamit az nem azért van, mert hülye vagy, hanem mert eddig nem osztották meg veled a főnökeid a legfontosabb információkat. A szakszervezet eszköz az információ-gyűjtésre, akár nálad tapasztaltabb dolgozókkal való eszmecserére is. A munkahelyi harcra is igaz, hogy a bátorság sokkal fontosabb tulajdonság, mint a képzettség.
Nem lépek be a szakszervezetbe, mert nálunk senki sem tag: mire mennék egyedül?
Ha nincs nálatok szakszervezet, lépj be egy föderációba, találni fogsz ott olyan embereket, akik segítenek neked. Ha semmi sem megy, akkor se felejtsd el, hogy a szakszervezeti tagság fontos a munkahelyeden kívül is: egy közösséget nyújt számodra.
Nem lépek be a szakszervezetbe, mert a hideg ráz az intézményektől: a vége úgyis az, hogy a karrieristák lesznek kisfőnökök, akik átveszik a hatalmat.
Keress, vagy ha nem létezik, alakíts olyan szakszervezetet, ahol valóban kollektívan hozzák meg a döntéseket: csak rajtad múlik. Tudnod kell, hogy egy szakszervezet számára nincs „kötelező politikai irányvonal”. Ha nem tetszik a szervezeted működése, alakíts másikat. Mi mindannyian kizsákmányolt dolgozók vagyunk: egyenlőek.
Nem lépek be a szakszervezetbe, mert a munkahelyemen a szakszervezeti vezetők igazi semmittevő senkiháziak, akik csak a saját pecsenyéjüket sütügetik a főnökökkel vívott alkukban.
Ez is csak rajtad múlik: ha a szakszervezeted vezetői osztályárulók, váltsátok le őket, csapd rájuk az ajtót, alakíts másikat. Ne hagyd, hogy ezek az öltönyös rabszolga-kereskedők monopolizálják a harcot: ehhez túl nagy a tét. Fontos tudnod, hogy bármit is hazudjanak neked, a szakszervezetek nem az osztálybéke, hanem az osztályharc eszközei. Ez nem zárja ki a kompromisszumot, de az nem kopromisszum, ha mindig te engedsz. Soha egy forintot, egy étkezési jegyet, egy fizetetlen túlórát se hagyj nekik harc nélkül! Ne legyenek illúzióid: sokszor veszíteni fogsz. De a méltóságod megmarad.
Nem lépek be a szakszervezetbe, mert már tag vagyok egy más társadalmi mozgalomban.
Számtalan dolog megérdemli, hogy elköteleződjünk mellette. De a szakszervezet, a munkahelyi szerveződés a harc legfontosabb terepe: ott védjük meg magunkat. A munka az, honnan a legégetőbb problémáink származnak: a stressz, a mindennapi megaláztatások, az unalom, az alávetettség, az éhbér, a szegénység – ezek azok a dolgok, melyek megmérgezik az életünket. Miért tűrnéd mindezeket egy szó nélkül?
De a legfontosabb, hogy sose feledd:
AKI HARCOL, ELBUKHAT, DE AKI HARC NÉLKÜL FELADJA: MÁR EL IS BUKOTT!
ÉLJEN A SZABAD SZAKSZERVEZET!
ÉLJEN AZ OSZTÁLYHARC!
Afganisztán
Afganisztánban ismét meghalt egy magyar katona. Most egy nő. Ő a harmadik. A sokszázezer afgán mellett, a nyomorékká tett kisgyermekek után,a családját, az utolsó motyóját is elvesztett megfélemlített asszonyok mellett ő is áldozat.
Nem tudjuk, mi vitte a seregbe. Pénz, hatalomvágy, menekülés a munkanélküliség elől? Tudatos harcos volt? Felfogta, hogy milyen érdekeket szolgált?
20 ezer fős hivatásos hadseregünk számos misszióban vesz részt a világ számos pontján. Magyarország a januári adatok szerint 324 tagú kontingenst állomásoztat Afganisztánban. Feladatai közé tartozik «a kormányzat szervek munkájának segítsége és legitimitásuk növelése, s az újjáépítési munka segítése». Azé a kormányé, mely a világon a legkorruptabb, mely a világ drogszükségletét szállítója, mely elsikkaszt, amit tud. A NATO és az amerikai csapatok segítségével, amelyeket sajátos «katonapolitikai szempontok» vezérelnek (Ázsia szemmel tartása), a «terrorizmus» ellen harcolnak (van-e egyáltalán ennyi tálib?), az afgán nép ellenállására fütyülve, azt kirabolva, gyilkolva.
«A kormány 2009-ben és 2010-ben is meghosszabbította a PRT, illetve az afganisztáni magyar csapatok mandátumát - egyes csapatok esetében legutóbb egy augusztus 18-i kormányhatározatban, 2011 októberéig. A kormány Afganisztán-politikája változatlan - mondta a Fidesz-kabinet honvédelmi minisztere a hétfői sajtótájékoztatón.»
Nem tudjuk, mi vitte a seregbe. Pénz, hatalomvágy, menekülés a munkanélküliség elől? Tudatos harcos volt? Felfogta, hogy milyen érdekeket szolgált?
20 ezer fős hivatásos hadseregünk számos misszióban vesz részt a világ számos pontján. Magyarország a januári adatok szerint 324 tagú kontingenst állomásoztat Afganisztánban. Feladatai közé tartozik «a kormányzat szervek munkájának segítsége és legitimitásuk növelése, s az újjáépítési munka segítése». Azé a kormányé, mely a világon a legkorruptabb, mely a világ drogszükségletét szállítója, mely elsikkaszt, amit tud. A NATO és az amerikai csapatok segítségével, amelyeket sajátos «katonapolitikai szempontok» vezérelnek (Ázsia szemmel tartása), a «terrorizmus» ellen harcolnak (van-e egyáltalán ennyi tálib?), az afgán nép ellenállására fütyülve, azt kirabolva, gyilkolva.
«A kormány 2009-ben és 2010-ben is meghosszabbította a PRT, illetve az afganisztáni magyar csapatok mandátumát - egyes csapatok esetében legutóbb egy augusztus 18-i kormányhatározatban, 2011 októberéig. A kormány Afganisztán-politikája változatlan - mondta a Fidesz-kabinet honvédelmi minisztere a hétfői sajtótájékoztatón.»
Kínai Munkásjogok Bizottsága
Szervezkedési jog, sztrájkjog, szabad tárgyalások
6. kampánykommunikáció, 2010. Aug. 6.
Kéthónapos kampány a foshani kínai dolgozók támogatására, az elbocsátott bizalmik visszahelyezésére, a szervezkedés jogának tiszteletben tartására
Bizottságunk kérte a szakszervezetektől és dolgozóktól az egész világon, hogy fejezzék ki szolidaritásukat a Honda foshani (Guangdong tartomány) üzeme 1900 munkásával, akik május 17-én léptek sztrájkba és a nemzetközi szolidaritás segítségét kérték elbocsátott küldötteik visszahelyezése és szakszervezetük újjászervezése érdekében.
Ezt a felhívást mintegy tucat országban közzétettük, nevezetesen a háború- és kizsákmányolás elleni nemzetközi munkáskonferencia (Algír, 2010. november) kezdeményezőinek jóvoltából. Júl. 20-ig 26 országból több, mint 200 állásfoglalás érkezett hozzánk.
Azóta újabb munkabeszüntetések léptek életbe, ugyancsak a multinacionális vállalatok gépkocsigyártó üzemeiben, ugyancsak béremelési követeléssel. Bizonyos esetekben a sztrájkolók újból megválasztották saját küldötteiket, követeléseik részben vagy teljes egészében kielégítést nyertek.
Azonban, ahogyan a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének kommünikéje megjegyezte, bizonyos sztrájkolókat a Honda nem vett vissza munkájába Foshanban, ami a tárgyalások eredményeképpen az igazgatósággal megkötött egyezség megsértését jelenti.
Ezért tehát szolidaritási kampányunkat folytatjuk.
A dolgozók választotta, de elbocsátott küldöttek visszavételét az üzembe! A szervezkedés jogának tiszteletben tartását!
Minden információ:
Comité Droits ouvriers en Chine, 25 rue Ledion, 75014 Paris (France)
Email: comenchine@wanadoo.fr
6. kampánykommunikáció, 2010. Aug. 6.
Kéthónapos kampány a foshani kínai dolgozók támogatására, az elbocsátott bizalmik visszahelyezésére, a szervezkedés jogának tiszteletben tartására
Bizottságunk kérte a szakszervezetektől és dolgozóktól az egész világon, hogy fejezzék ki szolidaritásukat a Honda foshani (Guangdong tartomány) üzeme 1900 munkásával, akik május 17-én léptek sztrájkba és a nemzetközi szolidaritás segítségét kérték elbocsátott küldötteik visszahelyezése és szakszervezetük újjászervezése érdekében.
Ezt a felhívást mintegy tucat országban közzétettük, nevezetesen a háború- és kizsákmányolás elleni nemzetközi munkáskonferencia (Algír, 2010. november) kezdeményezőinek jóvoltából. Júl. 20-ig 26 országból több, mint 200 állásfoglalás érkezett hozzánk.
Azóta újabb munkabeszüntetések léptek életbe, ugyancsak a multinacionális vállalatok gépkocsigyártó üzemeiben, ugyancsak béremelési követeléssel. Bizonyos esetekben a sztrájkolók újból megválasztották saját küldötteiket, követeléseik részben vagy teljes egészében kielégítést nyertek.
Azonban, ahogyan a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének kommünikéje megjegyezte, bizonyos sztrájkolókat a Honda nem vett vissza munkájába Foshanban, ami a tárgyalások eredményeképpen az igazgatósággal megkötött egyezség megsértését jelenti.
Ezért tehát szolidaritási kampányunkat folytatjuk.
A dolgozók választotta, de elbocsátott küldöttek visszavételét az üzembe! A szervezkedés jogának tiszteletben tartását!
Minden információ:
Comité Droits ouvriers en Chine, 25 rue Ledion, 75014 Paris (France)
Email: comenchine@wanadoo.fr
2010. augusztus 21., szombat
Nemzetközi Információk
Új sorozat 16.sz. (385) – 2010.aug.20.
A háború és kizsákmányolás elleni nyílt világkonferencia (Algír, 2010.nov.) előkészítése
Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése
Nyílt világkonferencia
A háború és kizsákmányolás ellen
Algír, 2010.nov.27-28-29.
54 ország 463 első aláírója
összehívására
Tartalom:
- Afganisztán
az LRA levelezője: «Az afganisztáni háború, ahol Afganisztán és az egész világ profi tolvaj bandái bizniszeiket csinálják».
Az LRA szolidaritási levele az APTUF-nak.
- Korea
Beszélgetés az algíri konferencia koreai delegációjának egyik tagjával
- Mexikó
«A bebörtönzött három pedagógus szakszervezeti felelős közül kettőt szabadon bocsátottak»
Az afganisztáni háború, ahol Afganisztán és az egész világ profi tolvaj bandái bizniszeiket csinálják
2010. júl. 20-án nemzetközi tanácskozáson Kabul kb. 50 ország küldöttét és mintegy 30 nemzetközi intézmény képviselőjét fogadta.
A konferenciát széleskörű kampány előzte meg a közvélemény meggyőzése érdekében arról, hogy ez a tanácskozás fogja megtalálni az afganisztáni politikai, katonai és gazdasági helyzet kulcsát.
A Karzai-féle bábkormány és imperialista gazdái az afgán nép és az egész világ lelkébe plántálták azt, hogy tisztán afgán kezdeményezésről van szó a béke és stabilitás, az újjáépítés és fejlesztés kérdéseinek gyakorlati és stratégiai, a jó kormányzás megoldásaira és a korrupció elleni küzdelemre.
Ténylegesen az összejövetelt a háborúban és tragédiánkban érintett imperialista országok közvetlen támogatásával és szoros felügyeletével tartották meg avégett, hogy hazug ígéreteikkel a népben éltessék a reményt, ahogy a tokiói, berlini, párizsi, londoni, stb. konferenciákon is.
A valóság az, hogy az afganisztáni háború nem «béke- és fejlesztési misszió», hanem kereskedelmi ügy. Biznisz a «nemzetközi közösség» számára és üzlet az afgán kormánynak is. Egymást kölcsönösen lopással és korrupcióval vádolják, hogy saját magukat mutassák az Afganisztánnak juttatott költségvetés kompetenciájával bíró legitim intézménynek.
A kabuli konferencia folyamán az afgán zsoldosok engedélyt kértek gazdáiktól, hogy felhasználhassák az Afganisztánnak nyújtott adományok legalább felét, de az adományozó országok és intézmények elítélték a rezsimet, mint a világ legmegbízhatatlanabb, legkorruptabb országát. Csak az utóbbi három év folyamán 4 milliárd dollár vándorolt ki jogtalanul az országból a kormány legfelsőbb rangú hatóságai és családtagjaik, nemzetközi partnereik révén. Egy helyi civilszervezet felmérése kimutatta, hogy 2009-ben egymilliárd dollárral vesztegették meg az afgán kormány tisztviselőit.
Így tehát a partnerek egymásra kenik saját becsületük hiányát, egymást teszik felelőssé a korrupcióért, a gazdasági, politikai, katonai csődért Afganisztánban. Az alkudozás és a kormány vádolásának tétje, hogy a költségvetés legjelentősebb részét ki költheti el, ki nyithat újabb utat a fosztogatásnak a «monetáris segítség» mértékében. Rendszerük – az ENSZ-től az USA-ig és Európáig – egy gyermek mohóságával akar minél több pénzt szerezni állandóan, különféle trükkökkel, fiktív szerződésekkel, nevetséges mértékben magas fizetésekkel és alapokat nélkülöző juttatásokkal.
Az Afganisztán megszállásában résztvevő helyi és nemzetközi partnerek korruptak és szélhámosak. Az ilyen konferenciák, mint amilyen a londoni vagy a kabuli, megígérték az 5 következő évre a költségvetés növelését 15-18 milliárd dollárral, adományokból. Ezzel elfogadták az afgán kormánynak adandó ezen «ügyek» jelentős százalékát. Világos, hogy a tanácskozásnak semmi pozitív befolyása nincs az afgán nép fejlődésére és életviszonyaira. A büdzsé fele bizonyos zsebekben köt ki. Aztán a maradék felét használják projektekre, melyek szintén nem népi prioritásnak vagy infrastrukturális szempontoknak felel meg.
A kabuli konferencia nagy csinnadrattával zajlott, de végül csak egy nyilatkozat született, amely elsőbbséget ad a «nemzetközi közösség» ígéretei kontinuitásának, a misszióknak és a regionális együttműködésnek, a Karzai-kormány szoros felügyeletének a korrupció ellen, hogy elkerüljék a megismétlődő botrányokat.
Mind a "nemzetközi közösség", mind az afgán kormány - úgy tűnik - elégedett a konferenciával és azt nyilatkozták, hogy az sikeresen zárult. De a különböző érdekeken alapuló ellentmondás, a kölcsönös bizalom hiánya rányomta pecsétjét a tanácskozásra annak elejétől a végéig.
A megszálló erőknek és az éppoly korrupt, mint amilyen népszerűtlen kabuli rendszerüknek meg kell érteniük, hogy kudarcuk elkerülhetetlen a megszállás ellen növekvő afgán ellenállás nyomán. Katonai és politikai kezdeményezéseik nem kapják meg a szükséges támogatást az Afganisztánhoz és a térséghez fűződő érdekeik kielégítéséhez. Egyetlen lehetőségük meghajolni az az afgán nép eltökéltsége előtt és a vártnál is korábban elmenni, mert bejelentett terveik végrehajtásával szemben az ellenállás hullámai egyre erősödnek és gyorsulnak.
Left radical of Afghanistan
2010. júl. 28.
Az Afganisztáni Radikális Bal levele az All Pakistan Trade Union Federation-höz
Az Afganisztáni Radikális Bal (LRA) őszinte részvétét fejezi az áldozatok családjainak, az APTUF-nak és a pakisztáni népnek.
Az LRA követi a tragikus eseményeket, melyeket Pakisztánban az árvíz okoz. A Pakisztánba menekült jelenleg hárommillióra tehető afgán sorsa ugyanaz, mint a helyi lakosságé.
Pakisztán népe amerikai és Nato-bombázásokat, katonai hadműveleteteket, támadásokat szenvedett el, most pedig újabb csapásként természeti katasztrófa éri.
A pakisztáni kormány csakúgy, mint a «nemzetközi közösség», képtelen volt az áldozatoknak segítséget nyújtani, a szerencsétlenül járt népesség életét megmenteni, holott dollármilliókat áldoznak naponta barbár háborúkra a «terrorizmus» ellen.
Az LRA üdvözli az APTUF kezdeményezését és kolosszális erőfeszítését a dolgozók és a nyomorgó tömegek megsegítésére. Az Afganisztáni Radikális Bal mindent megtesz, ami hatalmában áll, hogy a pakisztáni árvíz áldozatait, a dolgozó családokat támogassa.
Elvtársi üdvözlettel:
Left Radical of Afghanistan (LRA), 2010. aug. 16.
KOREA
Ezen a héten a szót az algíri világkonferencia koreai küldöttsége egyik tagjának adjuk, a KCTU fémipari szakszervezet egyik felelősének. A világválság elmélyülésével kapcsolatban 2009 decemberében szakszervezetellenes törényt szavaztak meg, mely korlátozza a bizalmik számát. Ugyanakkor nő a háborús nyomás Észak és Dél között, utóbbiban 28 ezer amerikai katona állomásozik. A feszült feltételek között a munkásosztály próbálja óvni a szakszervezetek létét és kivédeni a háborús fenyegetést.
A válsággal kapcsolatban a munkásmozgalom eredményeit – mint a szervezkedés jogát – vonják kétségbe vagy semmisítik meg. Megmagyaráznád mit a tét Koreában és hogyan szervezi az ellenállást a koreai munkásmozgalom?
A KCTU-hoz tartozó vasipari szakszervezetben harcolunk. A törvény tiltja, hogy a szakszervezeti felelősök fizetést kapjanak, ebbe mi nem egyezünk bele. Egész sorozat részleges sztrájkot folytattunk minden szakszervezeti szinten június-júliusban. Az ellenállási akció során egyik vasipari üzemet (egy dél-koreai ipari körzetben, 700 szervezett munkással) bezártak, sárgák százai is résztvettek az offenzívában, sőt, más ágazati szakszervezetek, mint a kórháziak, a közszolgáltatásiak, szintén akciót folytattak. De elszigeteltsége és a jelenlegi diszlokáció miatt a munkásosztály védekezésben maradt, s úgy tűnik, gyengébb, mint amire számítottunk.
Milyen okból?
Ahogy tudjátok Ti is, a koreai munkásosztály két konföderációhoz tartozik, megosztott. Az FKTU, mely vezetése az osztály-együttműködés felé irányul, megegyezett a hatalmon levő párttal, hogy néhány képviselői helyet kapjon vezetői számára. Ez a vezetés megelégszik a kormányt bíráló néhány nyilatkozattal és elfogadta a munkáltatók kínálta pénzt is bizalmijai fizetésére. Az FKTU vezetői visszavonultak, nem csinálnak semmit, s azt magyarázzák, hogy «a XXI.századi újfajta munkásmozgalom» felé kell tartani.
Az 1980-as évek végén részt vettünk egy munkásmozgósítási folyamatban, generációm részt vett abban a csatában, mellyel megalakítottuk a független konföderációt, a KCTU-t. Mégis, ha a KCTU belsejébe tekintünk, viszályai olyan jelentősek, hogy senki sem tudja elérni azt, amit harci követeléseink előrevitelében együtt tudnánk tenni. A politikai frakciók között egyre hangsúlyosabb az ellentét; a KCTU vezetésének erős hajlama van a bürokratizálódásra, az elnök mandátuma korlátozott, annak ellenére, hogy egy hatalmas vasúti szakszervezetből jött – így a többi vezetéssel összahasonlítva ez a leggyengébb.
A KCTU ugyan deklarálta az általános sztrájkot a kormány egyoldalú szakszervezetellenes intézkedései ellen, ezt mégis különféle okokból lemondták, azzal indokolva, hogy nem vagyunk még készek rá. Szinte az összes szakszervezetei vezető kételkedett a KCTU mai, szövetségi szintű harci kapacitásában. Gyengülünk központi szinten csakúgy, mint regionális vonatkozásban!
Sajnos az utolsó évtizedek folyamán a szakszervezeti vezetés (különösen ami a rendszeres dolgozók stabil szerződését illeti) elbürokratizálódott és a munkáltatók kiváltságait élvezi. A szakadék megnőtt a bázis és a szakszervezeti felelősök között – azt gondolom, hogy a pillanatnyi meghátrálásnak ez a lehetséges oka.
A tőkének, saját szempontjai szerint, sikerült a Hyundai Motors szakszervezeti vezetését átalakítani, ez a szakszervezeti vezetés tehát nem vesz részt a harcban!
A bázis szakszervezeti tagok látásmódját kifejezve, nem szeretjük a kiváltságos vezetőket, akik mindig csak a hatalmat keresik szakszervezetükben a munkásmozgalom és elvei nevében. Engem ez nem érdekel, de kezdjük megérteni, hogy az, amit a tőke vesz célba, nem csak a szakszervezeti felelősök fizetése, hanem mindazon vívmány is, melyet Koreában az utóbbi 20 év küzdelmeiben a munkásosztály harcolt ki! A munkáltatók el akarják törölni a szakszervezetek alakítására szánt időt is, mely pedig a kollektív szerződésekben garantált, ahogy más szociális kedvezmény is.
Harcolnunk kell tehát a munkásosztály érdekeiért különösen az alapszinteken, jogainkat határozottan megvédeni, ideértve az én üzememet is.
Ezek az elemek válságot alkotnak keveredve a bizalmik fizetésével és más, a munkásosztályt illető kérdéssel, ez bizonyos. De ha eltökélten szembefordulunk ezzel a válsággal és harcolunk, megerősítve kapcsolatainkat a szakszervezeti bázissal, ahogy eleinte, amikor a szakszervezeti mozgalmat szerveztük, akkor a helyzetet megfordíthatjuk a koreai munkásosztály előnyére. Erről meg vagyok győződve.
Az egész világ láthatja Koreában a katonai konfnrontáció veszélyét. Hogyan reagál a munkásosztály és mozgalma erre?
Valójában a tömegszervezetek szintjén nem csinálunk különösebb akciót, kivéve néhány forradalmi élcsapat szervezetet, melyek az Interneten keresztül dokumentumokat közölnek és cselekednek. A mi csoportunk tartott összejövetelt a koreai béke megőrzéséért, a dolgozókhoz kötődő haladó csoportok kezdeményezésére. Rávilágítottunk a tények hamisítására, felvetettük a Cheonan hajótörésének kérdését Interneten és röpiratokban. Megmagyaráztuk ezen események észak-kelet ázsiai katonai konzekvenciáit a haladó szervezetek és a szövetségi szakszervezet újságjaiban.
Mit vársz a világkonferenciától?
Nem csak az én csoportom, hanem mások és a szakszervezet is leszűkült mozgástérben él — a nemzet is, minden vállalat, stb. Nehéz ezeket a határokat átlépni.
Legöregebb elvtársainknak, azoknak, akik Korea felszabadításáért harcoltak a japán és az amerikai dominenciával szemben, volt tapasztalatuk nemzetközi téren és elméletileg teljes volt a képzettségük. A mi feladatunk, csoportunk dolga az, hogy nemzetközi tapasztalatokkal fegyverezzük fel elvtársainkat azoknak a kapitalizmussal szembeni közös feladatoknak a megvalósítására, melyekkel szembetaláljuk magunkat, nemzeti hovatartozásunktól és politikai meggyőződésünktől függetlenül. És, hogy együtt akarjunk partot érni a nemzetközi munkásmozgalom nevében a közeledő általánossá váló válság viszonyai között; mi tudjuk jól, hogy ezt a válságot a termelőeszközök magántulajdonán alapuló rendszer generálja, s ezért akarjuk más országbéli elvtársainkkal szorosra vonni a kapcsolatokat.
Mexikó
A bebörtönzött három pedagógus szakszervezeti felelősből kettőt szabadon bocsátottak
Ketten a mexikói Chiapas állam pedagógus szakszervezete (SNTE-CNTE) 7-es szekciója bebörtönzött tagjai közül, Misael Palma López és Pedro Gómez Bámaca visszanyerték szabadságukat.
A mexikói és nemzetközi szintű kampánynak, melyet a Nemzetközi Egyetértés is támogatott, ez az első eredménye.
Az egyetlen, aki még mindig börtönben van, Alberto Mirón Vázquez, tanár. Kiszabadításáért a kampány folytatódik.
Chiapas kormányzója, Juan Sabines Guerrero kénytelen volt elismerni a Takarékszövetkezet III. kongresszusán elsöprő demokratikus többséggel megválasztott, a szakszervezeti felelősök és pedagógusbázisuk által támogatott adminisztratív bizottságot. Ugyanez a találkozó, melyet minden tömegesen mozgósított kategória támogatott, rögzítette a két pedagógus szabadlábra helyezésének tényét.
Humberto Martínez Brizuela
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
A háború és kizsákmányolás elleni nyílt világkonferencia (Algír, 2010.nov.) előkészítése
Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése
Nyílt világkonferencia
A háború és kizsákmányolás ellen
Algír, 2010.nov.27-28-29.
54 ország 463 első aláírója
összehívására
Tartalom:
- Afganisztán
az LRA levelezője: «Az afganisztáni háború, ahol Afganisztán és az egész világ profi tolvaj bandái bizniszeiket csinálják».
Az LRA szolidaritási levele az APTUF-nak.
- Korea
Beszélgetés az algíri konferencia koreai delegációjának egyik tagjával
- Mexikó
«A bebörtönzött három pedagógus szakszervezeti felelős közül kettőt szabadon bocsátottak»
Az afganisztáni háború, ahol Afganisztán és az egész világ profi tolvaj bandái bizniszeiket csinálják
2010. júl. 20-án nemzetközi tanácskozáson Kabul kb. 50 ország küldöttét és mintegy 30 nemzetközi intézmény képviselőjét fogadta.
A konferenciát széleskörű kampány előzte meg a közvélemény meggyőzése érdekében arról, hogy ez a tanácskozás fogja megtalálni az afganisztáni politikai, katonai és gazdasági helyzet kulcsát.
A Karzai-féle bábkormány és imperialista gazdái az afgán nép és az egész világ lelkébe plántálták azt, hogy tisztán afgán kezdeményezésről van szó a béke és stabilitás, az újjáépítés és fejlesztés kérdéseinek gyakorlati és stratégiai, a jó kormányzás megoldásaira és a korrupció elleni küzdelemre.
Ténylegesen az összejövetelt a háborúban és tragédiánkban érintett imperialista országok közvetlen támogatásával és szoros felügyeletével tartották meg avégett, hogy hazug ígéreteikkel a népben éltessék a reményt, ahogy a tokiói, berlini, párizsi, londoni, stb. konferenciákon is.
A valóság az, hogy az afganisztáni háború nem «béke- és fejlesztési misszió», hanem kereskedelmi ügy. Biznisz a «nemzetközi közösség» számára és üzlet az afgán kormánynak is. Egymást kölcsönösen lopással és korrupcióval vádolják, hogy saját magukat mutassák az Afganisztánnak juttatott költségvetés kompetenciájával bíró legitim intézménynek.
A kabuli konferencia folyamán az afgán zsoldosok engedélyt kértek gazdáiktól, hogy felhasználhassák az Afganisztánnak nyújtott adományok legalább felét, de az adományozó országok és intézmények elítélték a rezsimet, mint a világ legmegbízhatatlanabb, legkorruptabb országát. Csak az utóbbi három év folyamán 4 milliárd dollár vándorolt ki jogtalanul az országból a kormány legfelsőbb rangú hatóságai és családtagjaik, nemzetközi partnereik révén. Egy helyi civilszervezet felmérése kimutatta, hogy 2009-ben egymilliárd dollárral vesztegették meg az afgán kormány tisztviselőit.
Így tehát a partnerek egymásra kenik saját becsületük hiányát, egymást teszik felelőssé a korrupcióért, a gazdasági, politikai, katonai csődért Afganisztánban. Az alkudozás és a kormány vádolásának tétje, hogy a költségvetés legjelentősebb részét ki költheti el, ki nyithat újabb utat a fosztogatásnak a «monetáris segítség» mértékében. Rendszerük – az ENSZ-től az USA-ig és Európáig – egy gyermek mohóságával akar minél több pénzt szerezni állandóan, különféle trükkökkel, fiktív szerződésekkel, nevetséges mértékben magas fizetésekkel és alapokat nélkülöző juttatásokkal.
Az Afganisztán megszállásában résztvevő helyi és nemzetközi partnerek korruptak és szélhámosak. Az ilyen konferenciák, mint amilyen a londoni vagy a kabuli, megígérték az 5 következő évre a költségvetés növelését 15-18 milliárd dollárral, adományokból. Ezzel elfogadták az afgán kormánynak adandó ezen «ügyek» jelentős százalékát. Világos, hogy a tanácskozásnak semmi pozitív befolyása nincs az afgán nép fejlődésére és életviszonyaira. A büdzsé fele bizonyos zsebekben köt ki. Aztán a maradék felét használják projektekre, melyek szintén nem népi prioritásnak vagy infrastrukturális szempontoknak felel meg.
A kabuli konferencia nagy csinnadrattával zajlott, de végül csak egy nyilatkozat született, amely elsőbbséget ad a «nemzetközi közösség» ígéretei kontinuitásának, a misszióknak és a regionális együttműködésnek, a Karzai-kormány szoros felügyeletének a korrupció ellen, hogy elkerüljék a megismétlődő botrányokat.
Mind a "nemzetközi közösség", mind az afgán kormány - úgy tűnik - elégedett a konferenciával és azt nyilatkozták, hogy az sikeresen zárult. De a különböző érdekeken alapuló ellentmondás, a kölcsönös bizalom hiánya rányomta pecsétjét a tanácskozásra annak elejétől a végéig.
A megszálló erőknek és az éppoly korrupt, mint amilyen népszerűtlen kabuli rendszerüknek meg kell érteniük, hogy kudarcuk elkerülhetetlen a megszállás ellen növekvő afgán ellenállás nyomán. Katonai és politikai kezdeményezéseik nem kapják meg a szükséges támogatást az Afganisztánhoz és a térséghez fűződő érdekeik kielégítéséhez. Egyetlen lehetőségük meghajolni az az afgán nép eltökéltsége előtt és a vártnál is korábban elmenni, mert bejelentett terveik végrehajtásával szemben az ellenállás hullámai egyre erősödnek és gyorsulnak.
Left radical of Afghanistan
2010. júl. 28.
Az Afganisztáni Radikális Bal levele az All Pakistan Trade Union Federation-höz
Az Afganisztáni Radikális Bal (LRA) őszinte részvétét fejezi az áldozatok családjainak, az APTUF-nak és a pakisztáni népnek.
Az LRA követi a tragikus eseményeket, melyeket Pakisztánban az árvíz okoz. A Pakisztánba menekült jelenleg hárommillióra tehető afgán sorsa ugyanaz, mint a helyi lakosságé.
Pakisztán népe amerikai és Nato-bombázásokat, katonai hadműveleteteket, támadásokat szenvedett el, most pedig újabb csapásként természeti katasztrófa éri.
A pakisztáni kormány csakúgy, mint a «nemzetközi közösség», képtelen volt az áldozatoknak segítséget nyújtani, a szerencsétlenül járt népesség életét megmenteni, holott dollármilliókat áldoznak naponta barbár háborúkra a «terrorizmus» ellen.
Az LRA üdvözli az APTUF kezdeményezését és kolosszális erőfeszítését a dolgozók és a nyomorgó tömegek megsegítésére. Az Afganisztáni Radikális Bal mindent megtesz, ami hatalmában áll, hogy a pakisztáni árvíz áldozatait, a dolgozó családokat támogassa.
Elvtársi üdvözlettel:
Left Radical of Afghanistan (LRA), 2010. aug. 16.
KOREA
Ezen a héten a szót az algíri világkonferencia koreai küldöttsége egyik tagjának adjuk, a KCTU fémipari szakszervezet egyik felelősének. A világválság elmélyülésével kapcsolatban 2009 decemberében szakszervezetellenes törényt szavaztak meg, mely korlátozza a bizalmik számát. Ugyanakkor nő a háborús nyomás Észak és Dél között, utóbbiban 28 ezer amerikai katona állomásozik. A feszült feltételek között a munkásosztály próbálja óvni a szakszervezetek létét és kivédeni a háborús fenyegetést.
A válsággal kapcsolatban a munkásmozgalom eredményeit – mint a szervezkedés jogát – vonják kétségbe vagy semmisítik meg. Megmagyaráznád mit a tét Koreában és hogyan szervezi az ellenállást a koreai munkásmozgalom?
A KCTU-hoz tartozó vasipari szakszervezetben harcolunk. A törvény tiltja, hogy a szakszervezeti felelősök fizetést kapjanak, ebbe mi nem egyezünk bele. Egész sorozat részleges sztrájkot folytattunk minden szakszervezeti szinten június-júliusban. Az ellenállási akció során egyik vasipari üzemet (egy dél-koreai ipari körzetben, 700 szervezett munkással) bezártak, sárgák százai is résztvettek az offenzívában, sőt, más ágazati szakszervezetek, mint a kórháziak, a közszolgáltatásiak, szintén akciót folytattak. De elszigeteltsége és a jelenlegi diszlokáció miatt a munkásosztály védekezésben maradt, s úgy tűnik, gyengébb, mint amire számítottunk.
Milyen okból?
Ahogy tudjátok Ti is, a koreai munkásosztály két konföderációhoz tartozik, megosztott. Az FKTU, mely vezetése az osztály-együttműködés felé irányul, megegyezett a hatalmon levő párttal, hogy néhány képviselői helyet kapjon vezetői számára. Ez a vezetés megelégszik a kormányt bíráló néhány nyilatkozattal és elfogadta a munkáltatók kínálta pénzt is bizalmijai fizetésére. Az FKTU vezetői visszavonultak, nem csinálnak semmit, s azt magyarázzák, hogy «a XXI.századi újfajta munkásmozgalom» felé kell tartani.
Az 1980-as évek végén részt vettünk egy munkásmozgósítási folyamatban, generációm részt vett abban a csatában, mellyel megalakítottuk a független konföderációt, a KCTU-t. Mégis, ha a KCTU belsejébe tekintünk, viszályai olyan jelentősek, hogy senki sem tudja elérni azt, amit harci követeléseink előrevitelében együtt tudnánk tenni. A politikai frakciók között egyre hangsúlyosabb az ellentét; a KCTU vezetésének erős hajlama van a bürokratizálódásra, az elnök mandátuma korlátozott, annak ellenére, hogy egy hatalmas vasúti szakszervezetből jött – így a többi vezetéssel összahasonlítva ez a leggyengébb.
A KCTU ugyan deklarálta az általános sztrájkot a kormány egyoldalú szakszervezetellenes intézkedései ellen, ezt mégis különféle okokból lemondták, azzal indokolva, hogy nem vagyunk még készek rá. Szinte az összes szakszervezetei vezető kételkedett a KCTU mai, szövetségi szintű harci kapacitásában. Gyengülünk központi szinten csakúgy, mint regionális vonatkozásban!
Sajnos az utolsó évtizedek folyamán a szakszervezeti vezetés (különösen ami a rendszeres dolgozók stabil szerződését illeti) elbürokratizálódott és a munkáltatók kiváltságait élvezi. A szakadék megnőtt a bázis és a szakszervezeti felelősök között – azt gondolom, hogy a pillanatnyi meghátrálásnak ez a lehetséges oka.
A tőkének, saját szempontjai szerint, sikerült a Hyundai Motors szakszervezeti vezetését átalakítani, ez a szakszervezeti vezetés tehát nem vesz részt a harcban!
A bázis szakszervezeti tagok látásmódját kifejezve, nem szeretjük a kiváltságos vezetőket, akik mindig csak a hatalmat keresik szakszervezetükben a munkásmozgalom és elvei nevében. Engem ez nem érdekel, de kezdjük megérteni, hogy az, amit a tőke vesz célba, nem csak a szakszervezeti felelősök fizetése, hanem mindazon vívmány is, melyet Koreában az utóbbi 20 év küzdelmeiben a munkásosztály harcolt ki! A munkáltatók el akarják törölni a szakszervezetek alakítására szánt időt is, mely pedig a kollektív szerződésekben garantált, ahogy más szociális kedvezmény is.
Harcolnunk kell tehát a munkásosztály érdekeiért különösen az alapszinteken, jogainkat határozottan megvédeni, ideértve az én üzememet is.
Ezek az elemek válságot alkotnak keveredve a bizalmik fizetésével és más, a munkásosztályt illető kérdéssel, ez bizonyos. De ha eltökélten szembefordulunk ezzel a válsággal és harcolunk, megerősítve kapcsolatainkat a szakszervezeti bázissal, ahogy eleinte, amikor a szakszervezeti mozgalmat szerveztük, akkor a helyzetet megfordíthatjuk a koreai munkásosztály előnyére. Erről meg vagyok győződve.
Az egész világ láthatja Koreában a katonai konfnrontáció veszélyét. Hogyan reagál a munkásosztály és mozgalma erre?
Valójában a tömegszervezetek szintjén nem csinálunk különösebb akciót, kivéve néhány forradalmi élcsapat szervezetet, melyek az Interneten keresztül dokumentumokat közölnek és cselekednek. A mi csoportunk tartott összejövetelt a koreai béke megőrzéséért, a dolgozókhoz kötődő haladó csoportok kezdeményezésére. Rávilágítottunk a tények hamisítására, felvetettük a Cheonan hajótörésének kérdését Interneten és röpiratokban. Megmagyaráztuk ezen események észak-kelet ázsiai katonai konzekvenciáit a haladó szervezetek és a szövetségi szakszervezet újságjaiban.
Mit vársz a világkonferenciától?
Nem csak az én csoportom, hanem mások és a szakszervezet is leszűkült mozgástérben él — a nemzet is, minden vállalat, stb. Nehéz ezeket a határokat átlépni.
Legöregebb elvtársainknak, azoknak, akik Korea felszabadításáért harcoltak a japán és az amerikai dominenciával szemben, volt tapasztalatuk nemzetközi téren és elméletileg teljes volt a képzettségük. A mi feladatunk, csoportunk dolga az, hogy nemzetközi tapasztalatokkal fegyverezzük fel elvtársainkat azoknak a kapitalizmussal szembeni közös feladatoknak a megvalósítására, melyekkel szembetaláljuk magunkat, nemzeti hovatartozásunktól és politikai meggyőződésünktől függetlenül. És, hogy együtt akarjunk partot érni a nemzetközi munkásmozgalom nevében a közeledő általánossá váló válság viszonyai között; mi tudjuk jól, hogy ezt a válságot a termelőeszközök magántulajdonán alapuló rendszer generálja, s ezért akarjuk más országbéli elvtársainkkal szorosra vonni a kapcsolatokat.
Mexikó
A bebörtönzött három pedagógus szakszervezeti felelősből kettőt szabadon bocsátottak
Ketten a mexikói Chiapas állam pedagógus szakszervezete (SNTE-CNTE) 7-es szekciója bebörtönzött tagjai közül, Misael Palma López és Pedro Gómez Bámaca visszanyerték szabadságukat.
A mexikói és nemzetközi szintű kampánynak, melyet a Nemzetközi Egyetértés is támogatott, ez az első eredménye.
Az egyetlen, aki még mindig börtönben van, Alberto Mirón Vázquez, tanár. Kiszabadításáért a kampány folytatódik.
Chiapas kormányzója, Juan Sabines Guerrero kénytelen volt elismerni a Takarékszövetkezet III. kongresszusán elsöprő demokratikus többséggel megválasztott, a szakszervezeti felelősök és pedagógusbázisuk által támogatott adminisztratív bizottságot. Ugyanez a találkozó, melyet minden tömegesen mozgósított kategória támogatott, rögzítette a két pedagógus szabadlábra helyezésének tényét.
Humberto Martínez Brizuela
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
2010. augusztus 19., csütörtök
A Munkáspárt elnökének beszéde
Thürmer Gyula, Budapest, 2010. augusztus 19.
Tisztelt Ünneplők!
Elvtársak! Barátaim!
Tisztelettel köszöntök mindenkit, aki most megfordul a Budai Várban, a magyar történelem megannyi dicső és legalább annyi tragikus eseményének színhelyén.
Örülök, hogy itt vagyunk. Ez jelzi, hogy minden nehézség ellenére élünk, és tovább élnek szép hagyományaink is. Immáron ilyen hagyományunk az is, hogy augusztus 20-án eljövünk első királyunk szobrához. Köszönöm a Munkáspárt budapesti tagjainak, hogy az idén is megrendezték az ünnepséget valamennyiünk nagy örömére.
Barátaim!
Tisztelt Vendégeink! Budapestiek!
Augusztus 20-a egyik legszebb ünnepünk. Az évszázadok gazdag tartalmat vittek bele, minden magyar ember megtalálhatja benne azt, ami számára ünneppé teszi ezt a napot. Ünnepeljük ma Szent Istvánt, s vele együtt a magyar államiságot. De ez a nap az új kenyér ünnepe is, ünnep, amely a magyar paraszt, a magyar nép, a magyar emberek alkotó munkájának állit emléket.
Szent István műve a feudális keresztény magyar állam, amely lehetővé tette népünk túlélését. Ezer éve első királyunk állammá szervezte a magyarságot. Ha István nem teremti meg a feudális államot, a magyarság valószínűleg nem lett volna képes megvédeni önmagát, és eltűnt volna a népek tengerében. Ha István nem választja a keresztény hitet, kimaradtunk volna az akkori kor kulturális és szellemi fő irányaiból.
Mindennek persze megvolt az ára. A föld visszavonhatatlanul a földesurak, a feudális birtokosok kezébe került, s kisebb-nagyobb változtatásokkal ez így maradt 1945-ig. A vagyon nélküli szabad magyarokból pedig jobbágyok lettek és azok is maradtak 1848-ig. Az európai kultúra nevében eldobtuk, és talán örökre elveszítettük ősi kultúránkat. Örökre eltűntek a táltosok, a magyarság papjai, akik az orvoslásban is járatosak voltak. Ami nem sikerült a keresztény Európának a fegyverek erejével, azt megtette a vallással. Szétzúzta a magyarság ősi egyisten hitét, így István könnyű szerrel ajánlotta az országot Szűz Máriának. Csatlakoztunk Európához, de ezzel együtt szinte szabállyá, törvénnyé vált, hogy olyan normáknak kell megfelelnünk, amelyeket nem mi találunk ki, és amelyek gyakran idegenek. Voltak és vannak politikusok, akik ezt túl is hajtják, és az igazodást szolgalelkűséggel helyettesítik.
Barátaim!
A történelem fontos számunkra, de nem takarózhatunk vele. István döntése nem igazolja, nem is igazolhatja a mai kormányok döntéseit. Nem István döntéseit kell a mába átültetni. István realista szemléletének kell érvényt szerezni a mában.
Az elmúlt húsz év a magyar történelem sikertelen időszaka. Egyesek számára bizonyára a siker és a meggazdagodás kora volt, a többségnek a kudarc, az elszegényedés kora. Mit tudunk 20 év kapitalizmus után felmutatni? A multik irodaházait ott, ahol egykor a magyar nemzeti ipar virágzott? Parlagfűvel teli mezőket gazdag gabonaföldek helyett? Egy millió munkanélkülit ott, ahol egykor mindenki dolgozhatott?
Nem lettünk gazdagabbak, sőt elveszítettük mindazt, amit egy másik társadalmi rendszer, a szocializmus kínálhatott: a teljes foglalkoztatottságot, a szociális biztonságot, a tömeges kulturálódás és tanulás lehetőségét.
A szocializmus egyenlőtlenségeit nem számoltuk fel, hanem helyükbe a kapitalizmus sokkal, de sokkal rosszabb egyenlőtlenségeit tettük. A gazdag kisebbség és a szegény többség különbségét a társadalom normájává tették, amelyet az állam törvényeivel teljes erővel véd.
Nem lettünk fontos európai állam, hanem egy vagyunk az Európai Unió kis országai közül. Nem változtattuk meg Trianon, legfeljebb néha fájdalmasan sajnálkozunk.
A magyar uralkodói elit most összeveszik az elmúlt húsz éven. Ki a rendszerváltásban szerzett érdemeit magasztalja, ki a magyarságáért veri a mellét, megint mások demokratáknak vallják magukat minden más demokratánál. A tömegek, az emberek pedig elszenvedő és szenvedő részesei az úri osztályok egymásrámutogatásának.
A tőkés válság, amely végigsöpör a világon, azonban megrettenti a magyar uralkodó osztályt is. Az elmúlt nyolc évben a hatalom olyanoké volt, akik mindenben azonosultak az amerikai-nyugat-európai világgal, akik saját hatalmuk érdekében képesek voltak a hazát eladni.
A hatalom ez év áprilisától új erők kezében van. Olyanokéban, amelyek nemzetibbnek tartják magukat elődeinknél. Olyanokéban, akik felismerni látszanak, hogy a magyarság végzetesen lemarad a nemzetek versenyében, és ezért a kapitalizmus reformját hirdetik. Olyanokéban, akik tudják, hogy a lakásproblémát csak az oldja meg, ha az ország lakásokat épít. Olyanokéban, akik sejtik, hogy a multik megállítása nélkül nem lesz magyar nemzeti gazdaság. Olyanokéban, akik tudják, hogy jobb helyre a világban csak akkor számíthatunk, ha bátran mondunk nemet a világ urainak, a pénzügyi köröknek, a nagyhatalmaknak. De vajon az ígéretekből és szándékokból lesznek-e tettek, sikerül-e új irányt adni az országnak?
Mi világosan megmondtuk: a Munkáspárt támogatni fogja azt, ami jó, de határozottan bírálni fogunk mindent, ami rossz a dolgozó tömegeknek, az embereknek. Még az elején vagyunk, még nem késő szólnunk: az új hatalom új művéért túl nagy árát kell fizetnünk, nekünk, az embereknek.
A világ fejlődése a demokrácia lehetőségeit bővíti. A számítógépek korában akár minden nap közvetlenül is megkérdezhetnénk az embereket. Nem ez történik! A népszavazás intézményét az új hatalom nem igényli, az emberek közvetlen beleszólását nem akarja.
Tudjuk, hogy a négyévenkénti választósdi, a képviseleti demokrácia nem jelent igazi demokráciát. Az új hatalom nemhogy nem javít az eddigi hibákon, de a választási törvények szigorításával újabb rétegeket zár ki a hatalomból.
Tudjuk, hogy Magyarország sokszínű, sokfélék vagyunk, sok mindent másként gondolunk. Az új hatalom nem akarja a gondolkodás szabadságát. A múlt társadalommal szembeni sérelmeit törvénybe foglalja és ráerőlteti a társadalomra. Saját világnézetét, sőt saját vallását államvallásként kezeli, és az állam eszközeivel gyarapítja híveit.
A világgazdasági válság világosan mutat valamit. A gazdagok a felelősek, de a szegények szenvedik el. A válságot meg lehet oldani úgy, hogy minden terhet a szegényekre raknak. Igen, meg lehet, de ennek ára van! Megéri-e?
Mi, a Munkáspárt azt mondjuk: nem éri meg! A magyar munkás, a magyar dolgozó nem jogtalan jobbágy többé, hanem ember, akinek jogai vannak. A dolgozó embernek beleszólást kell engedni a döntésekbe. Semmi sem fog változni, ha az ország pénzét továbbra is csak egy szűk csoport osztja el, legfeljebb nem az a csoport, amely eddig.
A gazdag és a szegény érdekei soha sem fognak egybeesni. Nem nyugszunk bele, hogy ez a világ csak a gazdagoké legyen. A gazdagok mindent megtesznek, hogy kiszorítsanak bennünket a politikai életből, megtörjenek bennünket, elvegyék hitünket.
Mi azonban nem adjuk fel. Tovább küzdünk! Csak azért is! Foggal-körömmel harcolunk a dolgozó ember igazáért. Nem vagyunk erősek, de részt veszünk a mostani önkormányzati választásokon. Mintegy 100 településen közel 300 jelöltet indítunk. Köztük Budapesten mintegy 100 jelöltet. 5 községben és négy nagyvárosban indítunk polgármester-jelöltet. Borsod, Nógrád, Szolnok és Békés megyében megcélozzuk a megyei listát is. Tudjuk, mindez nem sok, de mégis érték.
Barátaim!
Ma ünnepeljük első királyunkat. Ezzel is jelezzük, hogy mi, a Munkáspárt ezer éves történelmünket egységes egészként és nemzetünk közös értékeként kezeljük. Nem kétséges, hogy a történelem szereplői közül számunkra azok a fontosabbak, akik a népért, a szegényekért, a dolgozókért tettek. De magunkénak vallunk mindenkit, aki építette, gyarapította, védte, gyámolította a magyar nemzetet.
Mi megtettük a magunk lépését. Ezt várjuk mindenki mástól, akik számára fontos Magyarország. Meggyőződésünk, hogy nem hitvitákban kell felőrölnünk egymást, hanem a közös cselekvés konkrét útjait kell megtalálni. Nekünk nem tetszik a turulmadár, de tudomásul vesszük, hogy másoknak tetszik. Vegye tudomásul mindenki, hogy nekünk viszont érték a békés munka jelképe, a sarló és a kalapács, és a dolgozó emberek nemzetközi összefogásának jelvénye, a vörös csillag.
Nem pusztító gyűlölködés, nem acsarkodás kell, hanem építő jellegű együttműködés. Együttműködés a dolgozók, a magyar állampolgárok, a magyar nemzet jövője érdekében.
Éljen a magyar nép!
Éljen Magyarország!
Tisztelt Ünneplők!
Elvtársak! Barátaim!
Tisztelettel köszöntök mindenkit, aki most megfordul a Budai Várban, a magyar történelem megannyi dicső és legalább annyi tragikus eseményének színhelyén.
Örülök, hogy itt vagyunk. Ez jelzi, hogy minden nehézség ellenére élünk, és tovább élnek szép hagyományaink is. Immáron ilyen hagyományunk az is, hogy augusztus 20-án eljövünk első királyunk szobrához. Köszönöm a Munkáspárt budapesti tagjainak, hogy az idén is megrendezték az ünnepséget valamennyiünk nagy örömére.
Barátaim!
Tisztelt Vendégeink! Budapestiek!
Augusztus 20-a egyik legszebb ünnepünk. Az évszázadok gazdag tartalmat vittek bele, minden magyar ember megtalálhatja benne azt, ami számára ünneppé teszi ezt a napot. Ünnepeljük ma Szent Istvánt, s vele együtt a magyar államiságot. De ez a nap az új kenyér ünnepe is, ünnep, amely a magyar paraszt, a magyar nép, a magyar emberek alkotó munkájának állit emléket.
Szent István műve a feudális keresztény magyar állam, amely lehetővé tette népünk túlélését. Ezer éve első királyunk állammá szervezte a magyarságot. Ha István nem teremti meg a feudális államot, a magyarság valószínűleg nem lett volna képes megvédeni önmagát, és eltűnt volna a népek tengerében. Ha István nem választja a keresztény hitet, kimaradtunk volna az akkori kor kulturális és szellemi fő irányaiból.
Mindennek persze megvolt az ára. A föld visszavonhatatlanul a földesurak, a feudális birtokosok kezébe került, s kisebb-nagyobb változtatásokkal ez így maradt 1945-ig. A vagyon nélküli szabad magyarokból pedig jobbágyok lettek és azok is maradtak 1848-ig. Az európai kultúra nevében eldobtuk, és talán örökre elveszítettük ősi kultúránkat. Örökre eltűntek a táltosok, a magyarság papjai, akik az orvoslásban is járatosak voltak. Ami nem sikerült a keresztény Európának a fegyverek erejével, azt megtette a vallással. Szétzúzta a magyarság ősi egyisten hitét, így István könnyű szerrel ajánlotta az országot Szűz Máriának. Csatlakoztunk Európához, de ezzel együtt szinte szabállyá, törvénnyé vált, hogy olyan normáknak kell megfelelnünk, amelyeket nem mi találunk ki, és amelyek gyakran idegenek. Voltak és vannak politikusok, akik ezt túl is hajtják, és az igazodást szolgalelkűséggel helyettesítik.
Barátaim!
A történelem fontos számunkra, de nem takarózhatunk vele. István döntése nem igazolja, nem is igazolhatja a mai kormányok döntéseit. Nem István döntéseit kell a mába átültetni. István realista szemléletének kell érvényt szerezni a mában.
Az elmúlt húsz év a magyar történelem sikertelen időszaka. Egyesek számára bizonyára a siker és a meggazdagodás kora volt, a többségnek a kudarc, az elszegényedés kora. Mit tudunk 20 év kapitalizmus után felmutatni? A multik irodaházait ott, ahol egykor a magyar nemzeti ipar virágzott? Parlagfűvel teli mezőket gazdag gabonaföldek helyett? Egy millió munkanélkülit ott, ahol egykor mindenki dolgozhatott?
Nem lettünk gazdagabbak, sőt elveszítettük mindazt, amit egy másik társadalmi rendszer, a szocializmus kínálhatott: a teljes foglalkoztatottságot, a szociális biztonságot, a tömeges kulturálódás és tanulás lehetőségét.
A szocializmus egyenlőtlenségeit nem számoltuk fel, hanem helyükbe a kapitalizmus sokkal, de sokkal rosszabb egyenlőtlenségeit tettük. A gazdag kisebbség és a szegény többség különbségét a társadalom normájává tették, amelyet az állam törvényeivel teljes erővel véd.
Nem lettünk fontos európai állam, hanem egy vagyunk az Európai Unió kis országai közül. Nem változtattuk meg Trianon, legfeljebb néha fájdalmasan sajnálkozunk.
A magyar uralkodói elit most összeveszik az elmúlt húsz éven. Ki a rendszerváltásban szerzett érdemeit magasztalja, ki a magyarságáért veri a mellét, megint mások demokratáknak vallják magukat minden más demokratánál. A tömegek, az emberek pedig elszenvedő és szenvedő részesei az úri osztályok egymásrámutogatásának.
A tőkés válság, amely végigsöpör a világon, azonban megrettenti a magyar uralkodó osztályt is. Az elmúlt nyolc évben a hatalom olyanoké volt, akik mindenben azonosultak az amerikai-nyugat-európai világgal, akik saját hatalmuk érdekében képesek voltak a hazát eladni.
A hatalom ez év áprilisától új erők kezében van. Olyanokéban, amelyek nemzetibbnek tartják magukat elődeinknél. Olyanokéban, akik felismerni látszanak, hogy a magyarság végzetesen lemarad a nemzetek versenyében, és ezért a kapitalizmus reformját hirdetik. Olyanokéban, akik tudják, hogy a lakásproblémát csak az oldja meg, ha az ország lakásokat épít. Olyanokéban, akik sejtik, hogy a multik megállítása nélkül nem lesz magyar nemzeti gazdaság. Olyanokéban, akik tudják, hogy jobb helyre a világban csak akkor számíthatunk, ha bátran mondunk nemet a világ urainak, a pénzügyi köröknek, a nagyhatalmaknak. De vajon az ígéretekből és szándékokból lesznek-e tettek, sikerül-e új irányt adni az országnak?
Mi világosan megmondtuk: a Munkáspárt támogatni fogja azt, ami jó, de határozottan bírálni fogunk mindent, ami rossz a dolgozó tömegeknek, az embereknek. Még az elején vagyunk, még nem késő szólnunk: az új hatalom új művéért túl nagy árát kell fizetnünk, nekünk, az embereknek.
A világ fejlődése a demokrácia lehetőségeit bővíti. A számítógépek korában akár minden nap közvetlenül is megkérdezhetnénk az embereket. Nem ez történik! A népszavazás intézményét az új hatalom nem igényli, az emberek közvetlen beleszólását nem akarja.
Tudjuk, hogy a négyévenkénti választósdi, a képviseleti demokrácia nem jelent igazi demokráciát. Az új hatalom nemhogy nem javít az eddigi hibákon, de a választási törvények szigorításával újabb rétegeket zár ki a hatalomból.
Tudjuk, hogy Magyarország sokszínű, sokfélék vagyunk, sok mindent másként gondolunk. Az új hatalom nem akarja a gondolkodás szabadságát. A múlt társadalommal szembeni sérelmeit törvénybe foglalja és ráerőlteti a társadalomra. Saját világnézetét, sőt saját vallását államvallásként kezeli, és az állam eszközeivel gyarapítja híveit.
A világgazdasági válság világosan mutat valamit. A gazdagok a felelősek, de a szegények szenvedik el. A válságot meg lehet oldani úgy, hogy minden terhet a szegényekre raknak. Igen, meg lehet, de ennek ára van! Megéri-e?
Mi, a Munkáspárt azt mondjuk: nem éri meg! A magyar munkás, a magyar dolgozó nem jogtalan jobbágy többé, hanem ember, akinek jogai vannak. A dolgozó embernek beleszólást kell engedni a döntésekbe. Semmi sem fog változni, ha az ország pénzét továbbra is csak egy szűk csoport osztja el, legfeljebb nem az a csoport, amely eddig.
A gazdag és a szegény érdekei soha sem fognak egybeesni. Nem nyugszunk bele, hogy ez a világ csak a gazdagoké legyen. A gazdagok mindent megtesznek, hogy kiszorítsanak bennünket a politikai életből, megtörjenek bennünket, elvegyék hitünket.
Mi azonban nem adjuk fel. Tovább küzdünk! Csak azért is! Foggal-körömmel harcolunk a dolgozó ember igazáért. Nem vagyunk erősek, de részt veszünk a mostani önkormányzati választásokon. Mintegy 100 településen közel 300 jelöltet indítunk. Köztük Budapesten mintegy 100 jelöltet. 5 községben és négy nagyvárosban indítunk polgármester-jelöltet. Borsod, Nógrád, Szolnok és Békés megyében megcélozzuk a megyei listát is. Tudjuk, mindez nem sok, de mégis érték.
Barátaim!
Ma ünnepeljük első királyunkat. Ezzel is jelezzük, hogy mi, a Munkáspárt ezer éves történelmünket egységes egészként és nemzetünk közös értékeként kezeljük. Nem kétséges, hogy a történelem szereplői közül számunkra azok a fontosabbak, akik a népért, a szegényekért, a dolgozókért tettek. De magunkénak vallunk mindenkit, aki építette, gyarapította, védte, gyámolította a magyar nemzetet.
Mi megtettük a magunk lépését. Ezt várjuk mindenki mástól, akik számára fontos Magyarország. Meggyőződésünk, hogy nem hitvitákban kell felőrölnünk egymást, hanem a közös cselekvés konkrét útjait kell megtalálni. Nekünk nem tetszik a turulmadár, de tudomásul vesszük, hogy másoknak tetszik. Vegye tudomásul mindenki, hogy nekünk viszont érték a békés munka jelképe, a sarló és a kalapács, és a dolgozó emberek nemzetközi összefogásának jelvénye, a vörös csillag.
Nem pusztító gyűlölködés, nem acsarkodás kell, hanem építő jellegű együttműködés. Együttműködés a dolgozók, a magyar állampolgárok, a magyar nemzet jövője érdekében.
Éljen a magyar nép!
Éljen Magyarország!
2010. augusztus 18., szerda
Franciaország
Nyugtalanító irány: milyen választ adjunk?
La Courneuve, júl.21.: a rendőrök egész családok kilakoltatása közben egy asszonyt vonszolnak a földön bébijével a Balzac-korlát mögé. Montreuil, aug. 14.: az erőszakszervezetek cigány családokat távolítanak el, kiválogatva egyik oldalra a letartóztatott férfiakat, másikra a nőket gyermekekkel.
Ezek a képek bejárták az egész világot. Közben pedig készül a törvény, amely a külföldi származású franciákat fenyegeti állampolgárságuk megvonásával. A külföldit, a «papír-nélkülit», a külföldről származó franciát az összes baj okozójának kijelölő demagóg licitálás rosszul rejti el az állami vezetésében uralkodó pánikot.
Végülis…Ki a felelős azért a helyzetért, hogy több millió lakás hiányzik, a 25 éven aluliak munkanélküliségi rátája több mint 50 % a népi negyedekben, 260 ezer ipari munkahely szűnt meg csak ebben a legutóbbi évben? Ennek a helyzetnek a kialakulásáért — mely a biztonság általános hiányának társadalmi gyökere —, azok a felelősök, akik a kormány és a multinacionális vállalatok élén az ipartalanítást kikényszerítik, a közszférában kettőből egy munkahelyet megszüntetnek, a társadalombiztosítási központokat bezárják, a kórházi ágyakat, az iskolai osztályokat megszüntetik.
A felelősök azok — és senki más —, akik mindent annak szentelnek, hogy az eurót és a spekulációban füstbement százmilliárdok visszaszerzésére éhes nagybankokat «lábra állítsák». Ők a felelősök az általánossá vált társadalmi degradációért. Ugyanazok, akik saját rendszerük bomlástermékeitől zaklatottan, megrettenve a destruktív terveikkel szembeni növekvő ellenállástól, ezt a cselszövést ókumulálták ki országunk munkásosztályának emigráns eredetű tagjai ellen.
S e komponenst követve holnaptól a fiatalság vagy a munkásosztály akármelyik rétege jogainak, garanciáinak sárba taposásával nézhet szembe megtorlásnak, önkényességnek kitéve. A jelenleg folyó irány jogosan nyugtalanítja a dolgozókat, a demokratákat.
Milyen választ adjunk? Bizonyos személyek (közöttük a Szocialista párt, a Kommunista párt, a Zöldek, stb. főbb vezetői) szeptember 4-re tüntetésre hívnak a kormány «lépései» ellen. Kijelentették, hogy «a közrendet tiszteletben kell tartani», felszólítják a kormányt, hogy hagyja abba az «Alkotmány lábbal tiprását» és az «állampolgárok békéjének veszélyeztetését». Valóban ezen a módon tudunk a jelenlegi irányzattal szembeszállni? Az V. köztársaság alkotmánya? Betagozódott a munkahelyek, a közszolgáltatások, a munkás- és demokratikus jogok tömeges megszüntetését szervező Európai Unióba. Az Alkotmány védelme lehetővé tenné a demokrácia elleni támadás leállítását? Kételkedünk.
A kormány szándéka az, hogy megossza a munkásosztályt és az ifjúságot. Lába alól a talaj kihúzására a legjobb módszer nem az lenne, hogy a – sokféle eredetű – munkásosztály és ifjúság egységét kovácsoljuk össze a készülő antidemokratikus intézkedések ellen osztályharcban, az összes jogainkat védve és visszaszerezve? Kezdve azzal, amit ez az egység igényel, a nyugdíj ellenreformjának visszavonását követelő a szeptember 7-i szakamaközi sztrájkkal.
Daniel Gluckstein, a POI országos titkára
La Courneuve, júl.21.: a rendőrök egész családok kilakoltatása közben egy asszonyt vonszolnak a földön bébijével a Balzac-korlát mögé. Montreuil, aug. 14.: az erőszakszervezetek cigány családokat távolítanak el, kiválogatva egyik oldalra a letartóztatott férfiakat, másikra a nőket gyermekekkel.
Ezek a képek bejárták az egész világot. Közben pedig készül a törvény, amely a külföldi származású franciákat fenyegeti állampolgárságuk megvonásával. A külföldit, a «papír-nélkülit», a külföldről származó franciát az összes baj okozójának kijelölő demagóg licitálás rosszul rejti el az állami vezetésében uralkodó pánikot.
Végülis…Ki a felelős azért a helyzetért, hogy több millió lakás hiányzik, a 25 éven aluliak munkanélküliségi rátája több mint 50 % a népi negyedekben, 260 ezer ipari munkahely szűnt meg csak ebben a legutóbbi évben? Ennek a helyzetnek a kialakulásáért — mely a biztonság általános hiányának társadalmi gyökere —, azok a felelősök, akik a kormány és a multinacionális vállalatok élén az ipartalanítást kikényszerítik, a közszférában kettőből egy munkahelyet megszüntetnek, a társadalombiztosítási központokat bezárják, a kórházi ágyakat, az iskolai osztályokat megszüntetik.
A felelősök azok — és senki más —, akik mindent annak szentelnek, hogy az eurót és a spekulációban füstbement százmilliárdok visszaszerzésére éhes nagybankokat «lábra állítsák». Ők a felelősök az általánossá vált társadalmi degradációért. Ugyanazok, akik saját rendszerük bomlástermékeitől zaklatottan, megrettenve a destruktív terveikkel szembeni növekvő ellenállástól, ezt a cselszövést ókumulálták ki országunk munkásosztályának emigráns eredetű tagjai ellen.
S e komponenst követve holnaptól a fiatalság vagy a munkásosztály akármelyik rétege jogainak, garanciáinak sárba taposásával nézhet szembe megtorlásnak, önkényességnek kitéve. A jelenleg folyó irány jogosan nyugtalanítja a dolgozókat, a demokratákat.
Milyen választ adjunk? Bizonyos személyek (közöttük a Szocialista párt, a Kommunista párt, a Zöldek, stb. főbb vezetői) szeptember 4-re tüntetésre hívnak a kormány «lépései» ellen. Kijelentették, hogy «a közrendet tiszteletben kell tartani», felszólítják a kormányt, hogy hagyja abba az «Alkotmány lábbal tiprását» és az «állampolgárok békéjének veszélyeztetését». Valóban ezen a módon tudunk a jelenlegi irányzattal szembeszállni? Az V. köztársaság alkotmánya? Betagozódott a munkahelyek, a közszolgáltatások, a munkás- és demokratikus jogok tömeges megszüntetését szervező Európai Unióba. Az Alkotmány védelme lehetővé tenné a demokrácia elleni támadás leállítását? Kételkedünk.
A kormány szándéka az, hogy megossza a munkásosztályt és az ifjúságot. Lába alól a talaj kihúzására a legjobb módszer nem az lenne, hogy a – sokféle eredetű – munkásosztály és ifjúság egységét kovácsoljuk össze a készülő antidemokratikus intézkedések ellen osztályharcban, az összes jogainkat védve és visszaszerezve? Kezdve azzal, amit ez az egység igényel, a nyugdíj ellenreformjának visszavonását követelő a szeptember 7-i szakamaközi sztrájkkal.
Daniel Gluckstein, a POI országos titkára
2010. augusztus 17., kedd
Nemzetközi szolidaritás
Népek és Dolgozók Nemzetközi Egyetértése
87 rue du Fbg St-Denis 75010 Paris – France – eit.ilc@fr.oleane.com
A pakisztáni árvíz tragikus következményei:
Az All Pakistan Trade Union Federation (APTUF) felhívása a nemzetközi munkásszolidaritáshoz
Az APTUF vezetése sürgősséggel küldte hozzánk üzenetét:
«Az országunkat sújtó dráma kezdetén szakszervezeti szövetségünk, az All Pakistan Trade Union Federation (APTUF) speciális bizottságot állított fel avégett, hogy tagjainkkal és szervezeteinkkel vegye fel a kapcsolatot a szerencsétlenül járt régiókban: az északnyugati zónában, Pandzsáb déli részén és Sind tartományban.
A kapott információk szerint az érintett zónában tagjaink gyermekei közül heten meghaltak. Tagjaink összes javaikat, jószágaikat, kecskéiket és bivalyaikat is elvesztették.
A bizottság jelentése szerint a helyzet napról napra rosszabbodik. Az árvízek elöntötték gyakorlatilag az egész országot. Az északnyugati zónában a szerencsétlenség csak most kezdődött. A károk felmérhetetlenek mind anyagi, mind emberélet szempontjából. Ezek az események akkor következtek be, mikor a – gyenge és népszerűtlen – kormány gazdasági csőddel néz szembe, valamint az utóbbi években többezer ember halálához vezető brutális háborúval az ország északi részében.
Az áldozatok száma nőttön nő. Most már több mint 14 millió, vagyis több, mint az utóbbi tíz év három legnagyobb szerencsétlenség együttesen (a 2004-es cunami, a 2005-ös kasmíri és a 2010-es haiti földrengés becsült áldozatainak száma 11 millió). Nagyszámú áldozatnak el kellett hagynia házát menekülése végett. Életük és minden, amijük maradt, veszélyben van.
Nincsenek pontos számaink, de úgy becsüljük, hogy több mint 4000 személy vesztette életét. Az élelmiszertartalékokat 80 %-ban tönkretette az árvíz, mely szintén óriási károkat okozott az állatállományban, az utakban és egyéb infrastruktúrában. A túlélőket halálos fertőző betegségek kockázata fenyegeti a víz fertőzöttsége miatt. 225 milliárdra becsülik a károkat, 400 falu teljesen eltűnt Peshavarban és 50 a Dera Ghazi Khan régióban.
De a legrosszabb, hogy ez a szerencsétlen helyzet általánossá vált és a hatóságok gondatlansága ugyanolyan, mint amellyel majdnem 5 éve találkoztunk a 2005-ös földrengés alkalmával. Mit csináltak a hatóságok éveken keresztül? Semmi, semmi nem változott. Ahogyan akkor, úgy most is a szegények fizetik meg a katasztrófa árát.
Az állam úgy reagált, ahogy szokott, a szegények pedig elviselik…
A sajtó pedig a legkisebb kérdésből is politikai kérdést farag.
A tragikus helyzetet kihasználva az alapvető élelmiszerek árai elszabadultak. A spekulánsok és a piac királyai néhány szegényt megetetnek, hogy lelkiismeretüket megnyugtassák. Az adakozásból is profitálni fognak. Ilyen körülmények között az állampolgárok jóindulatára kell újra hagyatkozni.
Ha megvizsgáljuk a helyzetet, konstatálni kell annak érvényességét, amit az utábbi évek számtalan tanulmánya és felmérése alátámaszt: ha az árvízben nem pusztultak el, akkor a nincstelenség öli meg az embereket vagy az öngyilkosságot választják. Aki túléli, annak a mindennapi életben kell a nehézségekkel szembenézni. Az állam oldaláról egyértelmű a gondatlanság, amely a katasztrófához vezetett.
Khyber Paktoon Kwa-ban több mint 3 millió személy hagyta el lakóhelyét. Az árvíz lerombolta az olajfinomítókat, az áramtermelő központokat, cement- és műtrágyaüzemeket. Újabb károk várhatóak a villanyáramtermelés és -szállítás infrastruktúrájában, a banki szektorban és a telekommunikációban.
Óriási szakadék van az állami szolgáltatás és a helybeni élelmiszer-, ivóvíz-, gyógyszer- és szállásszükségletek között.
Az alapvető kritika egyike, hogy a természeti katasztrófa megelőzésére nagyon kevés előkészület történt. Az árvíz megjelenésekor mindössze 3 helikopter állt rendelkezésre. Később a hadsereg is beavatkozott, így számuk 30-ra emelkedett, de ezl sem volt elegendő. Még ezekből a helikopterekből is jónéhány visszafordult és a túlélőket a vízben kereső katonák filmezésére szolgált, hogy aztán ezeket a képeket be lehessen mutatni a televízióban.
Az emberek rögtön azt mondták, hogy a kormány nem csinál semmit, miközben ők meghalnak. Minél később halnak meg, annál több a szenvedésük, mert a termés is elpusztult, a víz fertőző lett, ivóvíz nincs. A károk olyan nagyok, hogy évek kellenek rendbehozásukra állandó és kitartó munkával a károsultak jövőjének biztosítására.
Erre a helyzetre népünk, ahogyan mindig is tette, mozgósítással felel, kivételes szolidaritással az országon belül és a külföldi diaszpórában.
Mit tesz az APTUF és aktivistái?
Részt vesz az óriási népi mozgósításban, megpróbál szembenézni a helyzettel. Szervezi a szakszervezetek, a tagok fordulóit, mert soha ennyire nem volt szükségük a dolgozóknak független szervezeteikre. Néhány nappal a szerencsétlenség előtt az APTUF sajtókonferencián újabb felhívást bocsájtott ki a békéért és a munkások követeléseinek teljesítéséért.
Az APTUF a szakszervezeti tagokat és a népességet segítve biztosítja:
- élelem szállítását,
- ruházattal ellátását.
Csekély anyagi lehetőségeink miatt ideiglenes szállást nem tudunk adni a rászorult menekülteknek. A legsürgősebb az lenne, hogy orvosok jöjjenek és gyógyszer érkezzen, mivel járvány fenyeget.
A nemzetközi munkásszolidaritás nevében fordulunk hozzátok avégett, hogy ezeket a feladatokat szakszervezetünk megoldhassa.
Lahore, 2010.aug.11.»
Támogassátok az APTUF-ot, hogy aktivistái segítségére siethessen!
Támogatom az APTUF akcióját
Név ………………………………… Szervezet …………………………
Cím …………………………………………………………
A következő összeget küldöm ………. € vagy ……… $
O saját személyemben
O szervezetem nevében
Felhívjuk a munkásszervezetek figyelmét, hogy küldjék el szolidaritási üzenetüket
- az APTUF-nak (eit.ilc@fr.oleane.com innen az Egyetértés továbbítja )
- az átutalt teljes összeget elküldjük az APTUF-nak
Bankszámla : IBAN : FR76 1027 8060 7600 0200 5070 130 - CMCIFR2A
(Pakisztán megjelöléssel), cím: Entente internationale, 87, rue du Faubourg Saint-Denis – 75 010 Paris (Franciaország).
87 rue du Fbg St-Denis 75010 Paris – France – eit.ilc@fr.oleane.com
A pakisztáni árvíz tragikus következményei:
Az All Pakistan Trade Union Federation (APTUF) felhívása a nemzetközi munkásszolidaritáshoz
Az APTUF vezetése sürgősséggel küldte hozzánk üzenetét:
«Az országunkat sújtó dráma kezdetén szakszervezeti szövetségünk, az All Pakistan Trade Union Federation (APTUF) speciális bizottságot állított fel avégett, hogy tagjainkkal és szervezeteinkkel vegye fel a kapcsolatot a szerencsétlenül járt régiókban: az északnyugati zónában, Pandzsáb déli részén és Sind tartományban.
A kapott információk szerint az érintett zónában tagjaink gyermekei közül heten meghaltak. Tagjaink összes javaikat, jószágaikat, kecskéiket és bivalyaikat is elvesztették.
A bizottság jelentése szerint a helyzet napról napra rosszabbodik. Az árvízek elöntötték gyakorlatilag az egész országot. Az északnyugati zónában a szerencsétlenség csak most kezdődött. A károk felmérhetetlenek mind anyagi, mind emberélet szempontjából. Ezek az események akkor következtek be, mikor a – gyenge és népszerűtlen – kormány gazdasági csőddel néz szembe, valamint az utóbbi években többezer ember halálához vezető brutális háborúval az ország északi részében.
Az áldozatok száma nőttön nő. Most már több mint 14 millió, vagyis több, mint az utóbbi tíz év három legnagyobb szerencsétlenség együttesen (a 2004-es cunami, a 2005-ös kasmíri és a 2010-es haiti földrengés becsült áldozatainak száma 11 millió). Nagyszámú áldozatnak el kellett hagynia házát menekülése végett. Életük és minden, amijük maradt, veszélyben van.
Nincsenek pontos számaink, de úgy becsüljük, hogy több mint 4000 személy vesztette életét. Az élelmiszertartalékokat 80 %-ban tönkretette az árvíz, mely szintén óriási károkat okozott az állatállományban, az utakban és egyéb infrastruktúrában. A túlélőket halálos fertőző betegségek kockázata fenyegeti a víz fertőzöttsége miatt. 225 milliárdra becsülik a károkat, 400 falu teljesen eltűnt Peshavarban és 50 a Dera Ghazi Khan régióban.
De a legrosszabb, hogy ez a szerencsétlen helyzet általánossá vált és a hatóságok gondatlansága ugyanolyan, mint amellyel majdnem 5 éve találkoztunk a 2005-ös földrengés alkalmával. Mit csináltak a hatóságok éveken keresztül? Semmi, semmi nem változott. Ahogyan akkor, úgy most is a szegények fizetik meg a katasztrófa árát.
Az állam úgy reagált, ahogy szokott, a szegények pedig elviselik…
A sajtó pedig a legkisebb kérdésből is politikai kérdést farag.
A tragikus helyzetet kihasználva az alapvető élelmiszerek árai elszabadultak. A spekulánsok és a piac királyai néhány szegényt megetetnek, hogy lelkiismeretüket megnyugtassák. Az adakozásból is profitálni fognak. Ilyen körülmények között az állampolgárok jóindulatára kell újra hagyatkozni.
Ha megvizsgáljuk a helyzetet, konstatálni kell annak érvényességét, amit az utábbi évek számtalan tanulmánya és felmérése alátámaszt: ha az árvízben nem pusztultak el, akkor a nincstelenség öli meg az embereket vagy az öngyilkosságot választják. Aki túléli, annak a mindennapi életben kell a nehézségekkel szembenézni. Az állam oldaláról egyértelmű a gondatlanság, amely a katasztrófához vezetett.
Khyber Paktoon Kwa-ban több mint 3 millió személy hagyta el lakóhelyét. Az árvíz lerombolta az olajfinomítókat, az áramtermelő központokat, cement- és műtrágyaüzemeket. Újabb károk várhatóak a villanyáramtermelés és -szállítás infrastruktúrájában, a banki szektorban és a telekommunikációban.
Óriási szakadék van az állami szolgáltatás és a helybeni élelmiszer-, ivóvíz-, gyógyszer- és szállásszükségletek között.
Az alapvető kritika egyike, hogy a természeti katasztrófa megelőzésére nagyon kevés előkészület történt. Az árvíz megjelenésekor mindössze 3 helikopter állt rendelkezésre. Később a hadsereg is beavatkozott, így számuk 30-ra emelkedett, de ezl sem volt elegendő. Még ezekből a helikopterekből is jónéhány visszafordult és a túlélőket a vízben kereső katonák filmezésére szolgált, hogy aztán ezeket a képeket be lehessen mutatni a televízióban.
Az emberek rögtön azt mondták, hogy a kormány nem csinál semmit, miközben ők meghalnak. Minél később halnak meg, annál több a szenvedésük, mert a termés is elpusztult, a víz fertőző lett, ivóvíz nincs. A károk olyan nagyok, hogy évek kellenek rendbehozásukra állandó és kitartó munkával a károsultak jövőjének biztosítására.
Erre a helyzetre népünk, ahogyan mindig is tette, mozgósítással felel, kivételes szolidaritással az országon belül és a külföldi diaszpórában.
Mit tesz az APTUF és aktivistái?
Részt vesz az óriási népi mozgósításban, megpróbál szembenézni a helyzettel. Szervezi a szakszervezetek, a tagok fordulóit, mert soha ennyire nem volt szükségük a dolgozóknak független szervezeteikre. Néhány nappal a szerencsétlenség előtt az APTUF sajtókonferencián újabb felhívást bocsájtott ki a békéért és a munkások követeléseinek teljesítéséért.
Az APTUF a szakszervezeti tagokat és a népességet segítve biztosítja:
- élelem szállítását,
- ruházattal ellátását.
Csekély anyagi lehetőségeink miatt ideiglenes szállást nem tudunk adni a rászorult menekülteknek. A legsürgősebb az lenne, hogy orvosok jöjjenek és gyógyszer érkezzen, mivel járvány fenyeget.
A nemzetközi munkásszolidaritás nevében fordulunk hozzátok avégett, hogy ezeket a feladatokat szakszervezetünk megoldhassa.
Lahore, 2010.aug.11.»
Támogassátok az APTUF-ot, hogy aktivistái segítségére siethessen!
Támogatom az APTUF akcióját
Név ………………………………… Szervezet …………………………
Cím …………………………………………………………
A következő összeget küldöm ………. € vagy ……… $
O saját személyemben
O szervezetem nevében
Felhívjuk a munkásszervezetek figyelmét, hogy küldjék el szolidaritási üzenetüket
- az APTUF-nak (eit.ilc@fr.oleane.com innen az Egyetértés továbbítja )
- az átutalt teljes összeget elküldjük az APTUF-nak
Bankszámla : IBAN : FR76 1027 8060 7600 0200 5070 130 - CMCIFR2A
(Pakisztán megjelöléssel), cím: Entente internationale, 87, rue du Faubourg Saint-Denis – 75 010 Paris (Franciaország).
2010. augusztus 13., péntek
A POI közleménye
Független Munkáspárt(POI)
87 rue du Fbg Saint-Denis
75010 – PARIS
01.48.01.85.85
poi@fr.oleane.com
Kommüniké
A dolgozók nem csaphatóak be könnyen
Sarkozy-Fillon kormánya júliusban három ízben is olyan antidemokratikus intézkedéseket jelentett be, melyekben bűnbakokat jelölt meg.
— Július elején a burka-törvénnyel az állam a laicitás és a nők jogainak csalárd ürügyén olyan dologba avatkozott be, melyhez semmi köze nem lehet, a magánéletbe. Ez a törvény egyértelműen a népesség egy részének száműzését célozza, a közösségi elkülönülést és a közösségi feszültségeket erősíti.
— Július 28-én ismét, a Loir-et-Cherben bekövetkezett különféle eseményeket megragadva, egy egész népet, a «vándorembereket», a romákat vetette áldozatul, akik ellen személyi szabadságuk megsértését alkalmazza. A Nicolas Sarkozy elnökölte minisztertanácsi ülés határozott ténylegesen kiutasításukról, kihágás esetén «kvázi rögtön», így, rendőrségi döntéssel, a «közrend megzavarása» képzettel ez visszavonhatatlan eszközzé válik. Másodlagos intézkedéssel a kb. 600 illegálisnak nyilvánított tábor felét három hónapon belül fel akarja számolni. Ez annyit jelent, hogy állampolgáraink ezreit családjukkal együtt brutálisan elűzik onnan, ahol élnek. Nyilvánvaló a provokáció, az olyan incidencek forrása, melyekért egyedül a kormánynak kell a felelősséget viselnie.
— Végül pedig a Grenoble-ban történteket felhasználva Nicolas Sarkozy a Vichy-i kormány óta elképzelhetetlen javaslatot próbálja megvalósításra késztetni: a honosítással elért francia állampolgárság megkérdőjelezésére első ízben lenne lehetőség.
A Független Munkáspárt óvakodik ezektől az kilengésektől, melyek az összes demokratikus szabadságjogot fenyegetik. A dolgozók nem balekok. Ezzel az ürüggyel a kormány bűnbakokat akar kijelölni, megpróbálja megosztani a munkásosztályt és a fiatalokat, tehát megkontrázni a munkásellenes tervek ellen szükséges egységes küzdelmet, közöttük a nyugdíjreform ellenit.
A Független Munkáspárt a burka-törvény, a bejelentett antidemokratikus és diszkriminatív intézkedése visszavonása mellett áll ki.
A Független Munkáspárt emlékeztet arra, hogy a történelem totalitárius kilengései mindig a népesség egy részének stigmatizálásával kezdődtek. Ebben a veszélyes helyzetben, jobban mint soha azelőtt, a bármilyen eredetű dolgozók minden rétegének és szervezeteinek legszilárdabb és legszélesebb egységére van szükség a nyugdíj elleni ellenreform megakadályozására.
Párizs, 2010. aug. 1.
A Független Munkáspárt országos titkárai:
Daniel Gluckstein, Claude Jenet, Jean Markun, Gérard Schivardi
87 rue du Fbg Saint-Denis
75010 – PARIS
01.48.01.85.85
poi@fr.oleane.com
Kommüniké
A dolgozók nem csaphatóak be könnyen
Sarkozy-Fillon kormánya júliusban három ízben is olyan antidemokratikus intézkedéseket jelentett be, melyekben bűnbakokat jelölt meg.
— Július elején a burka-törvénnyel az állam a laicitás és a nők jogainak csalárd ürügyén olyan dologba avatkozott be, melyhez semmi köze nem lehet, a magánéletbe. Ez a törvény egyértelműen a népesség egy részének száműzését célozza, a közösségi elkülönülést és a közösségi feszültségeket erősíti.
— Július 28-én ismét, a Loir-et-Cherben bekövetkezett különféle eseményeket megragadva, egy egész népet, a «vándorembereket», a romákat vetette áldozatul, akik ellen személyi szabadságuk megsértését alkalmazza. A Nicolas Sarkozy elnökölte minisztertanácsi ülés határozott ténylegesen kiutasításukról, kihágás esetén «kvázi rögtön», így, rendőrségi döntéssel, a «közrend megzavarása» képzettel ez visszavonhatatlan eszközzé válik. Másodlagos intézkedéssel a kb. 600 illegálisnak nyilvánított tábor felét három hónapon belül fel akarja számolni. Ez annyit jelent, hogy állampolgáraink ezreit családjukkal együtt brutálisan elűzik onnan, ahol élnek. Nyilvánvaló a provokáció, az olyan incidencek forrása, melyekért egyedül a kormánynak kell a felelősséget viselnie.
— Végül pedig a Grenoble-ban történteket felhasználva Nicolas Sarkozy a Vichy-i kormány óta elképzelhetetlen javaslatot próbálja megvalósításra késztetni: a honosítással elért francia állampolgárság megkérdőjelezésére első ízben lenne lehetőség.
A Független Munkáspárt óvakodik ezektől az kilengésektől, melyek az összes demokratikus szabadságjogot fenyegetik. A dolgozók nem balekok. Ezzel az ürüggyel a kormány bűnbakokat akar kijelölni, megpróbálja megosztani a munkásosztályt és a fiatalokat, tehát megkontrázni a munkásellenes tervek ellen szükséges egységes küzdelmet, közöttük a nyugdíjreform ellenit.
A Független Munkáspárt a burka-törvény, a bejelentett antidemokratikus és diszkriminatív intézkedése visszavonása mellett áll ki.
A Független Munkáspárt emlékeztet arra, hogy a történelem totalitárius kilengései mindig a népesség egy részének stigmatizálásával kezdődtek. Ebben a veszélyes helyzetben, jobban mint soha azelőtt, a bármilyen eredetű dolgozók minden rétegének és szervezeteinek legszilárdabb és legszélesebb egységére van szükség a nyugdíj elleni ellenreform megakadályozására.
Párizs, 2010. aug. 1.
A Független Munkáspárt országos titkárai:
Daniel Gluckstein, Claude Jenet, Jean Markun, Gérard Schivardi
2010. augusztus 9., hétfő
Az oroszországi hőség és tűzvész:
a 20 éves privatizációs fosztogatás eredménye
Mialatt a kánikula folytatódik Oroszországban, a Szovjetunió felbomlása (1991) óta legjelentősebb tűzvésznek máris drámai következményei vannak. 50 halálesetet közvetlenül a tűzesetekhez köthető, ehhez hozzájárul a júliusi (2009-cel összehasonlítva) csaknem 50 %-kal magasabb elhalálozási arány, közel 5.000 plusz haláleset a kánikula következtében – az orosz főváros anyakönyvi hivatala szerint (amit a hatóságok rögtön cáfoltak).
196.000 hektárnyi erdőt pusztított el a tűz és 10 milló hektár megművelt földterületet, ami veszélybe hozta a cereália- és fakitermelést. A bejelentést nyomban a «pénzügyi piacok» spekulációja követte: a gabona ára 30-38 %-kal megugrott. A tűz az infrastruktúrát emészti vagy fenyegeti, közöttük katonai és nukleráris objektumokat.
A szovjet bürokrácia módszereinek kontinuitásában a központi hatalom – Vlagyimir Putyinnal az élen – két ütemben reagált. Kezdetben minimalizálta a katasztrófa következményeit, így Putyin a Nyizsnij-Novgorod körzetében tett látogatása alkalmából a szerencsétlenül járt falusiak szenvedélyes haragját vonta magára, kik szemére hányták a hatóságok gondatlanságát. A «helyzet feszült, Putyin és Medvegyev minden megtesznek, hogy az elégedetlenség ne forduljon ellenük» Jevgenyij Volk elemző szerint.
A második ütemben a felsőbb állami szervek látványos rendelkezéseket hoztak: Medvegyev rendkívüli állapotot rendelt el és a Moszkva melletti katonai bázis pusztulása után magasrangú katonai vezetőket állított félre, Putyin összehívta a regionális kormányzókat prédikálva nekik, a szerencsétlenül jártaknak pedig megígérte falvaik újjáépítését «személyes» ellenőrzésével.
De ki a felelős? A Le Monde (mely mindig támogatta Gorbacsov, Jelcin, Gajdar, Putyin és mások privatizációs politikáját 1991 óta) kénytelen kimondani az igazságot: «a népességet szolgálandó eddig is soványka szolgáltatások még inkább koldusokká váltak: a falvak tűzoltó laktanyáiban többé nincs pénz vagy bezárták őket, és a szovjet időkben tűzoltásra szolgáló tavakat sorsukra hagyták. Oroszországban mindössze 22 ezer tűzoltó van (…). A csillagászati privatizáció a helyzetet megnehezítette. A 2006-ban még elnök Putyin által bevezetett új erdőgazdálkodási törvény regionizálta 800 millió hektár erdő gazdálkodását a fa- és papíripari oligarchák hasznára. A szövetségi szolgáltatások megszüntetésével az új szabályok 71 ezer erdőkerülő állását szüntették meg, akik pedig jelentős szerepet játszottak a válságkezelés megelőzésében».
A kánikula többezer áldozata, égő falvak és mezők vádolják a bürokratából «piaci szereplővé» változott húszéves privatizációs fosztogatásóit .
Dominique Ferré
Mialatt a kánikula folytatódik Oroszországban, a Szovjetunió felbomlása (1991) óta legjelentősebb tűzvésznek máris drámai következményei vannak. 50 halálesetet közvetlenül a tűzesetekhez köthető, ehhez hozzájárul a júliusi (2009-cel összehasonlítva) csaknem 50 %-kal magasabb elhalálozási arány, közel 5.000 plusz haláleset a kánikula következtében – az orosz főváros anyakönyvi hivatala szerint (amit a hatóságok rögtön cáfoltak).
196.000 hektárnyi erdőt pusztított el a tűz és 10 milló hektár megművelt földterületet, ami veszélybe hozta a cereália- és fakitermelést. A bejelentést nyomban a «pénzügyi piacok» spekulációja követte: a gabona ára 30-38 %-kal megugrott. A tűz az infrastruktúrát emészti vagy fenyegeti, közöttük katonai és nukleráris objektumokat.
A szovjet bürokrácia módszereinek kontinuitásában a központi hatalom – Vlagyimir Putyinnal az élen – két ütemben reagált. Kezdetben minimalizálta a katasztrófa következményeit, így Putyin a Nyizsnij-Novgorod körzetében tett látogatása alkalmából a szerencsétlenül járt falusiak szenvedélyes haragját vonta magára, kik szemére hányták a hatóságok gondatlanságát. A «helyzet feszült, Putyin és Medvegyev minden megtesznek, hogy az elégedetlenség ne forduljon ellenük» Jevgenyij Volk elemző szerint.
A második ütemben a felsőbb állami szervek látványos rendelkezéseket hoztak: Medvegyev rendkívüli állapotot rendelt el és a Moszkva melletti katonai bázis pusztulása után magasrangú katonai vezetőket állított félre, Putyin összehívta a regionális kormányzókat prédikálva nekik, a szerencsétlenül jártaknak pedig megígérte falvaik újjáépítését «személyes» ellenőrzésével.
De ki a felelős? A Le Monde (mely mindig támogatta Gorbacsov, Jelcin, Gajdar, Putyin és mások privatizációs politikáját 1991 óta) kénytelen kimondani az igazságot: «a népességet szolgálandó eddig is soványka szolgáltatások még inkább koldusokká váltak: a falvak tűzoltó laktanyáiban többé nincs pénz vagy bezárták őket, és a szovjet időkben tűzoltásra szolgáló tavakat sorsukra hagyták. Oroszországban mindössze 22 ezer tűzoltó van (…). A csillagászati privatizáció a helyzetet megnehezítette. A 2006-ban még elnök Putyin által bevezetett új erdőgazdálkodási törvény regionizálta 800 millió hektár erdő gazdálkodását a fa- és papíripari oligarchák hasznára. A szövetségi szolgáltatások megszüntetésével az új szabályok 71 ezer erdőkerülő állását szüntették meg, akik pedig jelentős szerepet játszottak a válságkezelés megelőzésében».
A kánikula többezer áldozata, égő falvak és mezők vádolják a bürokratából «piaci szereplővé» változott húszéves privatizációs fosztogatásóit .
Dominique Ferré
2010. augusztus 8., vasárnap
Nemzetközi információk
15.sz.új sorozat (384) – 2010.aug.3.
A háború és kizsákmányolás elleni nyílt világkonferencia (Algír, 2010.nov.) előkészítése
Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése
Nyílt világkonferencia
A háború és kizsákmányolás ellen
Algír, 2010.nov.27-28-29.
54 ország 463 első aláírója
összehívására
Tartalom:
– Mexikó: Pio Lopez Obrador hozzászólása; interjú Adrian Pedrozoval
– Fülöp-szigetek: interjú Robert Rollyval
– Spanyolország: válasz a valenciai Közszolgáltatási Föderáció (UGT) meghívására
– Peru: interjú Demetrio Ruiz Rios-szal
– Kína: vizsgálat a Foshan-Honda (Guandong tartomány) üzemi sztrájkjáról (hozzászólás)
Mexikó
PIO LOPEZ OBRADOR HOZZÁSZÓLÁSA
PIO LOPEZ OBRADOR a Chiapas állam népgazdasága, kőolaja és szuverenitása védelmének Nemzeti Frontja vezetője
Az öntudat forradalma Mexikó átformálásáért
Az utóbbi évtizedek alatt Mexikó történelmének legsúlyosabb válságait élte át, bomlásának szintje megmutatkozik a Felipe Calderon hatalombitorló kormányban is.
Országunk ma a dolgozók millióit érintő vágtató munkanélküliségtől szenved. Ezért keresik határainkon kívül az alternatív lehetőségeket, amelyek illegálisaknak minősülnek.
A termelő szektor növekedése leállt, jelentősen visszaesett, amit az új terhek kivetése súlyosbít. Eközben a nagy multinacionális vállalatok nem fizetnek adót, s ha mégis, a pénzügyminisztérium elengedi azt.
A biztonság hiánya és az erőszak növekedik és ami a jelenlegi kormányt jellemzi, az az, hogy képtelen olyan stratégiára, mely lehetővé tenné ezek csökkentését. Mexikó egész történelmében nem fordult elő ekkora számú bűnözés követelte áldozat, köztük ártatlanokkal, akiknek semmi közük az ügyhöz.
Mexikóban a nemzeti élet minden területén bomlást élünk: a politikai, a gazdasági, szociális és morális életben; a nemzeti tragédiáért felelős potentátok pedig mexikóiak millióinak szenvedése, munkanélkülisége, szegénysége, az erőszak és a biztonság hiányának növekedése árán fényűzésben élnek.
A jelenlegi neoliberális modell csak a hatalomban lévő 30 pénzbárót favorizálja, akik az államot bitorolják és az alkotmányos intézmények fölé helyezik magukat. Igazából a ragadozó oligarchák irányítják és kormányozzák az országot.
Ez a rendszer bűnös és sürgősen meg kell változtatni, hogy a többséget sújtó óriási súlyos problémákat orvosoljuk.
A Legitim Kormányzat mozgalomnak, Andrés Manuel Lopez Obrador vezetésével, alapvető célkitűzése a közélet lényegi átformálása. Mexikó Negyedik Átalakítását javasolja, nem fegyveres forradalommal, hanem az öntudat forradalmával úgy, hogy a nép békés szerveződésének eszközével politikai és választói úton szerezze meg a hatalmat.
A mozgalom 10 alapvető pontja ahhoz, hogy az országnak szükséges mélységes változás bekövetkezzen:
1.- az állam visszaszerzése és a nép, a nemzet szolgálatába állítása
2.- a kommunikációs eszközök demokratizálása
3.- új gazdaság létrehozása
4.- a monompóliumok elleni küzdelem
5.- a pénzügyi privilégiumok megszüntetése
6.- az etikus politika elkerülhetetlen gyakorlása és köztársasági szigor gyakorlata
7.- az energetikai szektor megerősítése
8.- szuverenitás elérése az élelmiszertermelésben
9.- jóléti állam megteremtése
10.- új gondolkodásmód kifejlesztése
Ez a 10 pont képezi a Mozgalom javasolta Új Nemzeti Alternatív Projekt tengelyét; ezért cselekszünk teljes erőnkből a közösségi élet átalakításának legfőbb tényezőjéhez, a nép felébresztéséhez folyamodva.
INTERJÚ ADRIAN PEDROZOVAL
A mexikói nemzeti független egyetem dolgozói szakszervezetének lakásfejlesztési titkára, volt szövetségi képviselő (2007-2009)
Nemzetközi információk: Egyike vagy az 54 ország azon 463 aktivistájának, munkásának, szakszervezeti vagy politikai felelősének, akik pozitívan feleltek a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése felhívására ennek a konferenciának a megtartásáról. Mit gondolsz a tanácskozásról?
Adrian Pedrozo: Ez fontos akció lesz, mert a háború az USA gazdasága fejlesztésének eszköze. Azok a tőkések, akik a háborús gazdaság felé orientálják forrásaikat, az egész világban erőszakot akarnak kreálni. Ebből a tényből kiindulva rendkívül fontos, hogy a békét akaró népek, a világ népeinek nagy többsége, mi támogassuk ezt a kezdeményezést a háború ellen és világosan kimondjuk, hogy ellenállunk a birodalmi érdekeknek, mert a háborút hegemóniája, birodalma megerősítésének folytatására használja.
Mindnyájan tudjuk, hogy a háború, nevezetesen Irakban, Afganisztánban a népek tulajdonában levő természeti források – az olaj – birtoklásáért folyik.
Tehát a részvétel ezen világkonferencián, az erre való felhívás, a békéért való küzdelem és a háborúk befejezéséért, számunkra lehetővé teszi az USA egész világban alkalmazott stratégiájának befolyásolását.
Hogyan nyilvánul meg Mexikóban az amerikai imperializmus totális háborúja?
Adrian Pedrozo: Az USA stratégiáját olyan programokkal kívánja feljeszteni, mint a Mexikó-Panama Terv, a Mexikó-Usa tengeri és katonai operációinak társa és a latin-amerikai katonai bázisok felállítása, különösképpen Kolumbiában.
Latin-Amerikában nagyon sok haladó vagy ezt a tendenciát erősítő ország van – kivéve Chile történelmi visszalépését, ahol a jobboldal váltotta le a pinochetizmust legyőző baloldalt.
Ez egy harc – a természeti forrásokért, harc a politikai hegemóniáért, a területért, egy jövőbeni katonai offenzíva sikeréért elfoglalt helyért, mert ahogy a kérdésedben mondtad, totális háborúról van szó. Ténylegesen kereskedelmi háború is, a népek kincseinek kisajátításáért folyó háború.
Latin-Amerikában létezik egy különösen fontos tengely, a baloldali kormányoké: Bolivilában Evo, Argentinában Kirchner, Braziliában Lula, Uruguayben Mujica, Paraguayban Lugo, Ecuadorban Correa, Nicaraguában Daniel Ortega.
Latin-Amerikában végre létrejött egy olyan ellenállás, mint amilyen nincs másutt a világon, ez pedig bizony nagyon is foglalkoztatja az USA-t, s hegemóniája visszaállításáért folytatja offenzíváját.
Nem csak a baloldal akarja megakadályozni ezt az imperialista politikát, hanem sok más erő szintén, ideértve jobboldalit is, mely a háborúk leállítása mellett nyilatkozik.
Ezért tulajdonítok ekkora jelentőséget a konferenciának. Nem csak a latin-amerikai baloldalt tudja összekapcsolni, hanem más fontos szektorokat is.
Mit javasolsz a konferenciára Mexikó helyzetével kapcsolatban?
Adrian Pedrozo: Azt hiszem, a szakszervezetek mellett ki kell tartani.
A szakszervezetek válságban vannak. Jól látjuk, hogy szakszervezetünk (a STUNAM) bénító krízisállapotában mozdulatlan, s a munkahelyeken, sőt az országban történteket meg nem értés veszi körül.
Igen, válságban vannak. A szervezetek, melyeknek elemezni kell, védelmezni, nem töltik be szerepüket.
Azt hiszem, ez kapcsolatban van az emberi nívó emelésének szükségességével. Mi, úgy is mint egyetemi dolgozók, úgy is, mint baloldali aktivisták, ennek a helyzetnek elszenvedői vagyunk, munkánk révén kapcsolatban állunk a leginkább elkötelezett réteggel, az értelmiséggel, mely képes valami roppant fontosat adni; azokkal az emberekkel a világon, akik geopolitikai tanulmányoknak szentelik magukat. Azt hiszem, hogy meg kell erősíteni a kapcsolatokat azokkal, akiknek ezekről a problémákról nagyon fontos mondanivalójuk van.
A remény létezik, hogy az átmenet lehet békés, s ezért próbálja ez a mozgalom az emberek öntudatát ébresztgetni egészen addig, míg a nép boldogságát és a nemzet újjászületését el nem éri.
Fülöp-szigetek
INTERJÚ ROBERT ROLLYVAL
A Dolgozók pártja, mely saját jelöltjeit indítja
A Fülöp-szigeteken az 1990-es évek bérharcaiban született meg a munkásegység elérésére az «egyesülés terve».
Az ebben a harcban résztvevő fülöp-szigeteki «szakszervezeti elnökségi testvériséget» 1996-ben hozták létre, hogy harcoljon a Fülöp-szigetek belépése ellen a Világkereskedelmi Szervezetbe. Az 1995-ös és 1998-as választások alkalmával merült fel a munkásosztály független politikai képviseletének kérdése.
A szakszervezetisek ekkor saját jelöltjeik indításával határoztak a dolgozók pártja kiépítéséről. Az Estrada elnököt leváltó 2001-es felkelés után, a májusra kihirdetett választások előkészítéseképpen a Filimon «Ka Popoy» Lagman politikai vezető köré tömörült 400 szakszervezeti felelős összehívott egy konzultatív munkásgyűlést 2001. jan. 30-31-én Bagulo Cityben, a Fülöp-szigetek északi részén, ahol a dolgozók pártjának megalapításáról döntöttek.
«Ka Popoy» nem élvezte sokáig munkája gyümölcsét, február 5-én meggyilkolták. Február 12-én, temetése napján került sor a párt, a Partido ng Manggagawa (a fülöp-szigeteki Dolgozók Pártja) megalapítására. Robert Rolly került a küzdelem középpontjára. Részt fog venni az algíri konferencián. Övé a szó.
Mondanál néhány szót pártodról, a Partido ng Manggagawáról?
Pártunk alapításának ideje vezetőnk, Filimon «Ka Popoy» Lagman temetése napjára esik.
A parlamenten belül és kívül harcolunk, hogy a dolgozók jogainak fejlődését elősegítsük. Végső célunk a munkásosztály felszabadítása a tőkés rendszer bérrabszolgasága alól. A párt célja nem csak a munkakörülmények javítása a kapitalista rendszerben, hanem a rendszer kizsákmányolása alóli felszabadítás. Mi azért vagyunk, hogy megszülessen a dolgozók kormánya és olyan társadalom, mely a munkásosztály öntudatát tiszteletben tartja.
Milyen a helyzet a Fülöp-szigeteken?
A 2010 májusi választások után új kormányunk lett, új elnökünk, Benigno Aquino III, a lakosság Noynoy elnöknek hívja. A népi szavazatok elsöprő többségét kapta. A fülöp-szigetiek rendszerváltozás iránti vágya fejeződött ki a Noynoyra adott voksokban. Az elnökjelöltek közül csak Noynoy vette fel a harcot a korrupció ellen szakítva az Arroyo-kormánnyal.
De azt gondoljuk továbbra is, hogy kormánya csak a kapitalizmus folytatása lesz, mivel a «jó kormányzás» szlogenjén és az antikorrupciós absztrakt felhíváson túl semmiféle változásra nem kötelezte el magát az Arroyo-kormány által megvalósított politikához viszonyítva. A gazdasági és politikai intézkedések az imperialista globalizáció részei.
Az új kormánynak nincs programja a liberális, a korábban bevezetett deregularizációs politikával való szakításra, ezek ma is folynak.
Mégis, nem lenne igazságos, hogy az új kormány első napjától kampányt folytassunk annak megbuktatására. Ahogy megmondtuk, mandátumát az új kormány elsöprő tömegtámogatással kapta, de a tömegeknek illúziói vannak a változásokról. Meg kell kezdenünk valódi természete feltárását, ahelyett, hogy távozását követelnénk, jobban aktuális egy ”bizonyítson a kormány” követelés!
Harcunkat erre a tengelyre helyezzük. Ez lesz a legfőbb tesztje ennek az új kormánynak és politikájának, a legjobb módszer arra, hogy a rendszer valódi arcát meglássuk.
A tőkések jövendölése szerint a válság vége felé közeledik, de jelei vannak egy újabbnak. Gazdasági válság látszik a horizonton, azzal a veszéllyel, hogy összeomlik az ipari termelés. Egyenes mutatója lesz a párt szervezésének, munkájának, hogy képesek leszünk-e leleplezni az új adminisztráció természetét és fel tudunk-e készülni erre az új gazdasági krízisre.
Jelenleg a légiipart érintő kampánnyal vagy elfoglalva.
Pillanatnyilag kampányt folytatunk a Philippine Airlines (PAL) légitársaságon belüli kiszervezés ellen. Jún. 2–án a szakszervezet a Munkaügyi minisztériumnál benyújtotta felülvizsgálati kérelmét a költségvetési megkötéseket illetően.
Egész sorozat tüntetést szervezetünk a minisztérium és Noynoy elnök rezidenciája előtt. Az akciók után nyilatkozatot adott ki, miszerint a légitársaság dolgozóinak problémája soha nem vonta magára a kormány figyelmét. A PAL dolgozói a légiszállítás dolgozóinak közös szervezetéért is frontvonalban harcolnak. A Philippine Airlines kivételével a légiszállítás dolgozói mind szerződéses dolgozók. Így a más légitársaságok dolgozóinak is meglesz saját szervezetük, mely érdekekeiket védi.
Részt akartok venni az algíri konferencián. Mit vártok?
Reméljük, hogy részt vehetünk az algíri tanácskozáson és gyűjtjük a szükséges pénzügyi eszközöket erre. Világszintű háború és kizsákmányolás elleni konferenciáról van szó, szeretnénk hozzájárulni a sikeréhez. Készítjük saját hozzászólásainkat. Reméljük, hogy a dolgozók harca kerül a konferencia a központjába, különösen a harmadik világé, ahol mi is élünk. És, hogy eredményt hoz, olyant, amely lehetővé teszi általában is a munkásosztály számára az előrehaladást a globalizált világban.
Spanyolország
UGT FSP
Pais Valencia
Az UGT Valenciai Közszolgálati Szövetsége
Kedves Elvtársak!
Megkaptuk fel- és meghívásotokat a nov. 27-29-i algíri világkonferenciára.
Ahogy tudjátok, Spanyolországot az EU és az IMF rendkívül kemény kiigazítási terv alá vetette, mely – többek között – veszélyt jelent a szociális államra, a közszolgáltatásokra, a kollektív tárgyalások rendszerére, sőt, magára az osztályszakszervezetek létére.
Sajnos, éppen egy progresszív kormány hajtja végre ezt a tervet a pénzügyi piacok biztosítása érdekében, széttörve társadalmi bázisát, az osztályszakszervezeteket és különösen az UGT-t.
Az UGT Közszolgálati Szövetsége most szerzett tudomást egy friss, a közszféra sztrájkjában kulmináló mozgósításról, melyre egységesen a közszolgáltatás minden szakszervezete felhívást tett a dolgozók bére és a kollektív szerződések védelme érdekében. Jelenleg az UGT és a CC általános sztrájkfelhívásának részeként a szövetség többi részével ezt a mobilizációt szervezzük szept. 29-re. A többi szakszervezet csatlakozása folyamatban van a kormány a munka világával szembeni ellenreformot érintő és a nyugdíjak rendszerét felülvizsgáló intézkedései ellen.
Mint osztályjellegű szakszervezet, hűségesek akarunk maradni a dolgozókhoz az IMF diktálta intézkedések ellen harcolva, melyek már pusztítottak Latin-Amerikában, Ázsiában és Afrikában.
Mindezek miatt úgy döntöttünk, hogy a háború és kizsákmányolás ellen meghirdett algériai konferencián szakszervezeti küldöttségünkkel részt veszünk.
Elvársi üdvözlettel:
Luis Lozano Mercadal (az FSP-UGT-PV főtitkára)
Valencia, 2010. jún. 12.
PERU
INTERJÚ RUIZ RIOS-SZAL
Tolvajlás, rászedés, szélhámosság története …
és az elkeseredett osztályharcé
Peru történelme a lopás, a rászedés, a szélhámosság története. De ugyanakkor a dolgozók, a nép, a fiatalság elkeseredett osztályharcának történelme is.
Az egymást követő kormányok az országot a multinacionális nagyvállalkozásoknak szolgáltatták ki.
Magánkezekbe adták a Pescaperu állami vállalatot (Peru a halliszt vezető termelője a világon), a nemzetközi bányavállalatoknak a nemzeti bányászatot (rézből harmadik termelő a világon, exportál aranyat, ezüstöt, ólmot, cinket). A tengeri szállítási és a kőolajvállalatokat likvidálták; a bankokat, szintúgy a földi és légiszállítás hálózatát a multiknak juttatták. 10 év alatt a Fujimori-diktatúra a 60 milliárd dollár értékű nemzeti ipart 6 milliárd dollárért kótyavetyélte el. 44 millió hektár amazóniai erdőt adtak át a nemzetközi olajvállalkozásoknak (az őslakos indiánok szembeszálltak ezzel, a rendőrséggel vívott harcukban 33 ember veszítette életét).
A nemzeti szuverenitás tönkretételének eme folyamatát mindegyik kormány kiszolgálta, az amerikai kormánnyal kötött 2008 júliusi «szabadkereskedelmi szerződés» aláírásának következményeként.
Ezzel a politikával szemben a dolgozók, a nép ma is harcol a szuverén Alkotmányozó Nemzetgyűlés létrehozásáért, hogy a jelenlegi helyzetet megfordítsa, államosítsa a nemzeti vagyont, helyreállítsa a dolgozók, a nép jogait és visszanyerje a szuverenitást.
Demetrio Ruiz Chota tartományban, Cajamarca megyében született 1955. okt. 6-án szegényparaszti családban. 14 éves korában Chiclayoba ment munkát keresni, ahogyan sokezer paraszt tette a ’70-es évek végén a Juan Velazco Alvarado tábornok kormánya által meghirdetett agrárreform bevezetése generálta lehetőségek vonzásaképpen. A Lambayeque régióbeli nagy cukornádültetvényeket (Tuman, Pucala, Pomalca, Ucupe, Cayalti) a törvény kisajátította, így Demetrio Ruiznak is sikerült a tumani mezőgazdasági szövetkezetben szerződéssel elhelyezkedni, melyet később stabil posztra váltott.
1985 óta a cukornádtermesztő dolgozók szervezetében tevékenykedik aktívan. A perui Cukoripari Dolgozók Szövetségének XI. Kongresszusán (2010. jún. 23-25) főtitkárnak választották.
Hogyan értékeled a XI. kongresszust?
Több mint 35 ezer dolgozót képvisel a kb. 120 mandátummal rendelkező delegált, plusz a majdnem 20 más szakszervezettől, egyesülettől 30 meghívott. Azért gyűltek össze, hogy a föderációt újtaformálják. Nemcsak a képviseltség okán volt siker, hanem inkább osztályfüggetlenségi politikájának szigorú tiszteletbentartása és védelme, valamint a megszavazott politikai orientáció miatt.
Milyen politikai orientáció felé fordultatok?
A szövetség integrálódott a szuverén Alkotmányos Nemzetgyűlés összehívásának küzdelmébe, melyet a munkás-paraszt és népi mozgalmak országos szervezetei ösztönöztek, hogy erőnket egyesítsük a szakadkereskedelmi egyezmény ellen mindannak államosításáért, amit privatizáltak, beleértve a cukor előállítását is. A dolgozók és a nép egyesített jelöltjének indítására is javaslat történt a következő, 2011-es választásokra.
Ugyanebben az osztályfüggetlenségi irányban és antiimperialista harcban a kongresszus támogatja az algíri háború és kizsákmányolás elleni nyílt világkonferenciát és a szövetség részvételét.
Miért döntött a XI.kongresszus az algíri részvétel mellett?
A Fujimori-kormány 1996-os 802-es dekrétuma értelmében elvették tőlünk cukorgyáraink tulajdonjogát, melyek pedig az 1969-től, Velazco Alvarado tábornok agrárreformja óta a mienk volt. Ez a terv csak egy része volt egy nagyobbnak, melyet a világ cukortermelését ellenőrző transznacionális cégek, mint a Cargill, Taten Lage, Zernikova Rionda és mások állítottak fel. Peruban ennek a globális stratégiának elemeként a hatalmas csoportok, mint a Gloria-csoport, Alan Garcia kormányának segítségével igényt tartanak az összes cukorgyárra.
Ennek az lesz a következménye, hogy a dolgozói jogaikat megsemmisítik és szociális jogainktól megfosztanak bennűnket. A mi és családaink jövője van veszélyben.
Így egyszerűen szükséges, hogy a világ füle hallatára kikiáltsuk ezeket a problémákat és összehangoljuk magunkat a nemzetközi szolidaritással, testvérszervezeteinkkel. Ennél jobb alkalom nem is kínálkozhat, ahol többszáz szakszervezet képviselteti magát.
Hogyan szervezetitek a konferencián való részvételeteket?
A kongresszus más munkás-, paraszt- és népi szervezetekkel közös bizottságot hozott létre, mely összegyűjti nemzeti szuverenitásunk külföldi vállalatok általi megsértésének tényét, a dolgozók jogainak megsértését a vállalatok és a kormány részéről. A küldöttek utazását lehetővé tevő pénzügyi feltételek megteremtése érdekében kampányt indítunk. A kongresszus 4 küldöttet választott – függetlenül a szövetség bázisszervezeteinek jelölésétől.
30 éve vagyok szakszervezeti aktivista különféle szervezetekben. Az algíri konferenciát nagyon várom, mivel szívemen viselem mindkét témáját a háború és a kizsákmányolás ellen – ahogyan az egész munkásosztály is. Azt várom a tanácskozástól, hogy segítsen a dolgok előrevitelében, hozza közelebb mindazokat, akik a béke és az igazságosabb társadalmi elosztás hívei. Szeretnék még megmondani mindenkinek, aki az előkészítésben részt vesz, hogy mellettük vagyunk, ha többezer kilométer is választ el bennünket. Sok sikert kivánok a konferenciához és türelmetlenül várom, hogy ott lehessek novemberben.
Daniel Vasquez
Kína
Vizsgálati jelentés a Foshan-Honda (Guandong tartomány) üzemi sztrájkjáról
Kollektív akciótól a kollektív tárgyalásokig? – A foshani Honda-üzem munkássztrájkjának következményei
I/ Rövid története:
Az utóbbi hónapokban a kínai munkások egész sorozat sztrájkot kezdtek. Többek között az váltotta ki a közvélemény legnagyobb visszhangját, ami ezzel a sztrájkkal a Hondánál történt, mivel az egész világon bemutatta a sajtó.
2010. május 17-én a foshani üzemben több mint 1500, autóalkatrészgyártó munkás beszüntette a munkát több mint 2 hétre. Bámulatos, többségük ahhoz a 18-23 éves „másodgenerációs kínai migráns” nemzedékhez tartozik, melyről sok szó esik. A munkások elégedetlensége a túl alacsony fizetések, az igazságtalan előmeneteli rendszer miatt alakult ki, bérük jóval alacsonyabb volt, mint az ugyanabban az üzemben dolgozó japán kollégáiké. A neten közzétett statisztikai adatok azt mutatják, hogy a Honda haszna 2009-ben elérte a 3,9 milliárd dollárt, vagyis 90%-kal több az előző év hasonló időszakához képest, holott az üzemi bérek kevesebb mint 50 RMB (jüan), azaz csak 7,36 $-ral nőttek. Ráadásul a japán alkalmazottak bére 50-szer magasabb a kínai alkalmazottakénál. Utóbbiak nem tolerálhattak ilyen igazságtalan kizsákmányolást. A napi munka elvégzése után elkezdtek beszélgetni maguk között, panaszkodni, sztrájkot fontolgatni a buszon vagy egymásnak sms-üzenetet küldve.
Mindez oda vezetett, hogy néhány ezer termelésben dolgozó munkás visszautasította az összeállító futószalagmunkát és csak „forogtak” az üzemben. Egészen speciális és leleményes módon mutatták ki elégedetlenségüket az igazgatás felé. Korábban, kollektív akció vagy sztrájk esetén az utcákon demonstráltak, néha a szakszervezetet is igénybevéve, ami a hatóságok rendkívül ellenséges reakcióját vonta maga után, a rendőrség, még a hadsereg is kivonult a bérből élők ellenállásának elfojtására. Sőt, mielőtt akciót kezdtek volna, gyakorlatilag szemlét kellett tartaniuk minden módszer felett és stratégiájukat munka után a buszon előkészíteni.
10 nappal később, annak ellenére, hogy két kompromisszumba is beleegyezett az igazgatóság, nem hagyták abba a sztrájkot. 27-én a kínai sajtó is bejelentette munkabeszüntetésüket, egy tucat újságíró jelent meg az üzemben. Nem csak szenzációkeltő információkat kerestek, hanem ketten-hárman nagyon szoros kapcsolatot alakítottak ki a munkások képviselőivel, a sztrájk titkos vezetőivel. Ezzel képesek lettek apránként információkat adni a sztrájk kiterjedéséről és hírt adni a munkáltató, a helyi hatóságok, a szakszervezetek válaszáról. Annek ellenére, hogy munkások állhatatosak maradtak és határozottak követeléseik tekintetében, az igazgatóság számára alkalom nyílott a munkásharag megkontrázására. A szakszervezettel együtt három oktalan követelésük elmérgesítette a helyzetet. Először az igazgatóság fenyegetőzött azzal, hogy két vezető munkást már elbocsátott, holott ezek maguktól távoztak még a sztrájk kezdetén. Másodszor a gyakornokok intézményével összejátszva az igazgató próbálkozott egy, a sztrájkot megtagadó kötelezvény aláírásával, mely híján nem kaphatnának végbizonyítványt. Végül pedig a helyi szakszervezetnek egyáltalán nem volt szándékában a munkások érdekképviselete. Május 31-én úgymond szakszervezetisek százai érkeztek az üzembe. Azt állították, hogy a helyi szakszervezet engedélyét bírják a munkáltatókkal való komoly ellentét feloldására. Kezdettől fogva igyekeztek meggyőzni a munkásokat a munka felvételéről, sikertelenül. Ekkor megpróbáltak adatokat gyűjteni a sztrájkolókról, a munkások ennek is ellenálltak. Meglepő, hogy ezek a szakszervezetisek összeverekedtek a munkásokkal, néhányat meg is sebesítettek. Ez azt jelenti, ahogy a mendemonda tartja – bár bizonyíték nincs –, hogy a kanton kormánya toborozta őket. Végülis mindezek a manőverek a munkásokat még aktívabbakká tették és a sztrájkban való részvételre ösztönözték. A tárgyalások sikerének érdekében a munkások meghívták Chang Kai professzort, a Munkaviszonyok és Munkajog szakértőjét jogi konzultánsként. Jún. 4-én Chang Kai professzornak és két asszisztensének 15 óra után sikerült a Honda üzembe belépni. Chang Kai professzor korábban találkozott Zeng Qinghong-gal, nézőpontjaikat kifejtették a sztrájk befejezésének módjáról. A munkásdelegációval való találkozás után, az igazgatóság képviselete, a kormány felelősei, mindhárom oldal üdvözölte Chang Kai megérkeztét. Hatásos közbenjárásának eredményeképpen a munkások teljes bérük 34 %-os emelését érték el, a bázisfizetés 300 RMB (jüan), azaz 44,16$-ral nőtt.
Mihelyt a kollektív szerződés tervének szerkesztése befejeződött, Chang Kai professzor figyelmeztetet, hogy a béremelésen túl az igazgatóságnak tartózkodnia kell a sztrájk bármiféle megtorlásától. A vállalat képviselői elfogadták ezt a feltételt, a szerződést aláírták a felek. A kollektív szerződés a kollektív tárgyalásoknak köszönhetően a munkásellenállás sikerének mutatója lett, a munkáltató és a munkavállaló közötti együttműködés visszatérésének jele. A helyi hatóságok gratuláltak Chang Kai professzor sikeres közbenjárásához, a kormánykörök támogatják munkakonfliktusokban elismert szakértői szerepét.
Nem túlzás az a megítélés, hogy ami történt, emblématikussá vált azon tény által, hogy a dolgozók szervezete a kollektív akció és kollektív tárgyalás révén az egész folyamat integrált részévé vált. Mélyebben lehet elemezni azt, amit ez a példa három szempontból jelez: pontos követelések, az erő felmutatása és minden oldal által elfogadott stratégia.
II/ A három oldal igényei
Figyelmesen vizsgálva azt, amit a munkások mondtak és tettek, észre lehet venni, hogy az anyagi és morális követelések együtt jelentkeztek. Az előbbiek vonatkoznak a gazdasági követelésre, mely az első sztrájk oka is volt, ideértve a bérszínvonalat, a bérskálát és a japán és kínai munkások közötti bérparitást. Másrészről, a dolgozóknak ugyanolyan szükségük van az üzem elismerésére, tiszteletére és megbecsülésére. A helyi kormányfelelőssel, a Nanhai járási munkafelügyelővel való tárgyalások alatt Foshan város azt mondta: «az utolsó elemzés kimutatta, hogy a munkások azért tartották magukat ilyen sokáig béremelési követeléseikhez, mert szerették volna, ha korrekt módon kezelik őket mint alkalmazottakat és büszkeségüket tiszteletben tartják.»
Lényegében persze alapvető szükségük gazdasági jellegű, ezért a Honda munkásai és a japán munkáltató közötti konfliktus is gazdasági természetű.
Ráadásul törvényi szempontból a munkáltató és munkavállaló közötti konfliktus inkább anyagi érdekként, mintsem a munkügyi viszonyok szokásos rendjébe illeszthetőnek tűnik. Úgy lehet mondani, jelzi a minimálbér politikája hatástalanságát Kínában. A munkáltató profitált a minimálbér normájából, hogy átlag munkásbért hozzon létre vele. Következésképpen, a bérek átlagszintje a minimálbér szintje körül mozog kevés növekedési lehetőséggel. A magas megélhetési szinttel szemben a bérszint nagyon alacsony maradt.
Ami a helyi hatóságok viselkedését illeti ezen események alkalmával, úgy tűnik, hogy azért próbálkoztak élni a kollektív tárgyalás lehetőségével, hogy a sztrájk véget érjen. Minden valószínűséggel a helyi kormány a központi kormány irányvonalán maradt, főleg ami a szociális «stabilitás védelmének» adott elsőbbséget illeti. Mint ahogyan lenni szokott, a szakszervezet semmire sem volt jó az igazgatóság és a munkások közötti ellentétben. Az úgynevezett szakszervezetiek brutális beavatkozása megalázta a shishani kanton szakszervezetét. Ezzel a cselekedetükkel a kormányt és a vállalatot segítendő pótszerepet játszották a dolgozók közös elhatározású akciójára válaszul. Egyébként, állítólag csak szavakban képviselték a szakszervezetet.
III/ A dolgozók ereje és stratégiája
A Honda dolgozóinak végső sikerét, mely bérük emelkedésében ölt testet, annak kell betudni, hogy együttműködésük egységes volt és erőt mutatott. A John Kelly javasolta mobilizációs elmélet bázisán a sztrájkoló munkások először is erősen támaszkodnak «cselekvési akaratukra», melyet együtt alakítottak ki egymás közti kommunikációjukban. A folyamatban megerősítették öntudatukat és bizalmukat a sztrájk pozitív kimenetelét illetően. Másodszor, ha elemezzük korukat és társadalmi környezetüket, ahonnan jöttek, tudomásul kell vennünk, hogy többségüknek még nincs saját családja. Nem kellett tehát aggódniuk, hogy mi történik majd a feleségükkel és gyerekeikkel. Még akkor is, mikor a vállalat elbocsátással fenyegette őket, elmehettek volna máshová munkát vállalni, s ez megerősítette határozottságukat a munkavállaló elleni küzdelemben. Harmadszor, a sztrájkolók tudomásul vették, hogy a Honda által használt termelési módszerek azon alapulnak, hogy nincs termelési hulladék, csak minőség és feszített tempó van. Tehát, ha a termelési láncolat egy része leáll, roppant nehéz a művelet folytatása akár a futószalagon, akár más üzemben.
A központi sajtó sok információval szolgált a Honda termelésének leállásáról az egész világon. Végülis, és nem ez a legfontosabb, a sajtónak nagyon pozitív hatása volt, a dolgozók erejét megerősítette. A közvélemény megismerte a Honda üzemek konfliktusszériáját a munkások iránti szimpátiahullámot váltva ki.
Erejük megmutatásán túl, a sztrájkoló munkások a legfortélyosabb módszereket vették igénybe, melyek megmutatták érettségüket érdekvédelmi harcukban. Először is, a módszer, a munkahelyi «lézengés» hasznos volt abban, hogy megakadályozta a helyi hatóságokat a sztrájkolók szankcionálásában a közrend zavarása ürügyével. Egyáltalán nem volt ésszerű az utcákon tiltakozni és tüntetni a hatóságok büntetése miatt és azért sem, mert az üzemen kívüli környezet előnytelen. Abban az ipari zónában, ahol a Honda található, nincs semmiféle lakóhely vagy kereskedelmi egység.
Ezért sem lett volna célszerű itt a tiltakozás. Ráadásul a fiatal munkások megtanulták használni a sajtót, melynek köszönhetően nyílt levelüket széles körben publikálták az egész társadalomnak. Az internet lehetővé tette számukra, hogy felkeltsék nyilvánosan a kormánnyal és a vállalattal szembeni mélységes szkepticizmust csakúgy, mint az egyszerű állampolgárok szimpátiáját. Sőt a hatóságoknak a munkavállalók és munkáltatók közötti feszültségek feloldására történt összes beavatkozása alatt a bázismunkásküldötteknek is sikerült a kollektív tárgyalásokon részt venniük és követeléseiket célhoz juttatni. Együttesében, a sztrájkolókban megerősödött a meggyőződés, hogy az egyezség érdekében a legjobb eszköz a munkáltatóval való tárgyalás.
IV/ Konklúzió és áttekintés: ami elkerülhetetlen és előre nem látható
Első látásra úgy tűnhet, hogy ez a siker tipikus példa, amely szerint a munkavállalók és munkáltatók közötti ellentéteteket meg lehet oldani kollektív tárgyalással. Ugyanakkor mégis fel kell tennünk a kérdést, vajon a többi vállalatnál lehet-e követni ezt a példát vagy a Kínában egyre növekvő számú munkahelyi ellentétben jelentheti-e ez a megoldást. Nagyon sok előre nem látható körülmény merülhet fel, mely az eredményt befolyásolja.
Egyik oldalról elkerülhetetlen, hogy a dolgozók egyesült erejüket bevessék az igazgatóság elleni nyomás alkalmazására és kompromisszumra késztetésére. Másrészről, a munkások és a munkáltató közötti egyezség nem volt elérhető a hatóságok hozzájárulása, a munkajogi szakértők bevonása, vagy a Hondánál alkalmazott termelési eljárások stb. nélkül.
Szeretnék megvizsgálni Kínában a kollektív akciók és a kollektív tárgyalások között létező kapcsolatot is?
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
A háború és kizsákmányolás elleni nyílt világkonferencia (Algír, 2010.nov.) előkészítése
Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése
Nyílt világkonferencia
A háború és kizsákmányolás ellen
Algír, 2010.nov.27-28-29.
54 ország 463 első aláírója
összehívására
Tartalom:
– Mexikó: Pio Lopez Obrador hozzászólása; interjú Adrian Pedrozoval
– Fülöp-szigetek: interjú Robert Rollyval
– Spanyolország: válasz a valenciai Közszolgáltatási Föderáció (UGT) meghívására
– Peru: interjú Demetrio Ruiz Rios-szal
– Kína: vizsgálat a Foshan-Honda (Guandong tartomány) üzemi sztrájkjáról (hozzászólás)
Mexikó
PIO LOPEZ OBRADOR HOZZÁSZÓLÁSA
PIO LOPEZ OBRADOR a Chiapas állam népgazdasága, kőolaja és szuverenitása védelmének Nemzeti Frontja vezetője
Az öntudat forradalma Mexikó átformálásáért
Az utóbbi évtizedek alatt Mexikó történelmének legsúlyosabb válságait élte át, bomlásának szintje megmutatkozik a Felipe Calderon hatalombitorló kormányban is.
Országunk ma a dolgozók millióit érintő vágtató munkanélküliségtől szenved. Ezért keresik határainkon kívül az alternatív lehetőségeket, amelyek illegálisaknak minősülnek.
A termelő szektor növekedése leállt, jelentősen visszaesett, amit az új terhek kivetése súlyosbít. Eközben a nagy multinacionális vállalatok nem fizetnek adót, s ha mégis, a pénzügyminisztérium elengedi azt.
A biztonság hiánya és az erőszak növekedik és ami a jelenlegi kormányt jellemzi, az az, hogy képtelen olyan stratégiára, mely lehetővé tenné ezek csökkentését. Mexikó egész történelmében nem fordult elő ekkora számú bűnözés követelte áldozat, köztük ártatlanokkal, akiknek semmi közük az ügyhöz.
Mexikóban a nemzeti élet minden területén bomlást élünk: a politikai, a gazdasági, szociális és morális életben; a nemzeti tragédiáért felelős potentátok pedig mexikóiak millióinak szenvedése, munkanélkülisége, szegénysége, az erőszak és a biztonság hiányának növekedése árán fényűzésben élnek.
A jelenlegi neoliberális modell csak a hatalomban lévő 30 pénzbárót favorizálja, akik az államot bitorolják és az alkotmányos intézmények fölé helyezik magukat. Igazából a ragadozó oligarchák irányítják és kormányozzák az országot.
Ez a rendszer bűnös és sürgősen meg kell változtatni, hogy a többséget sújtó óriási súlyos problémákat orvosoljuk.
A Legitim Kormányzat mozgalomnak, Andrés Manuel Lopez Obrador vezetésével, alapvető célkitűzése a közélet lényegi átformálása. Mexikó Negyedik Átalakítását javasolja, nem fegyveres forradalommal, hanem az öntudat forradalmával úgy, hogy a nép békés szerveződésének eszközével politikai és választói úton szerezze meg a hatalmat.
A mozgalom 10 alapvető pontja ahhoz, hogy az országnak szükséges mélységes változás bekövetkezzen:
1.- az állam visszaszerzése és a nép, a nemzet szolgálatába állítása
2.- a kommunikációs eszközök demokratizálása
3.- új gazdaság létrehozása
4.- a monompóliumok elleni küzdelem
5.- a pénzügyi privilégiumok megszüntetése
6.- az etikus politika elkerülhetetlen gyakorlása és köztársasági szigor gyakorlata
7.- az energetikai szektor megerősítése
8.- szuverenitás elérése az élelmiszertermelésben
9.- jóléti állam megteremtése
10.- új gondolkodásmód kifejlesztése
Ez a 10 pont képezi a Mozgalom javasolta Új Nemzeti Alternatív Projekt tengelyét; ezért cselekszünk teljes erőnkből a közösségi élet átalakításának legfőbb tényezőjéhez, a nép felébresztéséhez folyamodva.
INTERJÚ ADRIAN PEDROZOVAL
A mexikói nemzeti független egyetem dolgozói szakszervezetének lakásfejlesztési titkára, volt szövetségi képviselő (2007-2009)
Nemzetközi információk: Egyike vagy az 54 ország azon 463 aktivistájának, munkásának, szakszervezeti vagy politikai felelősének, akik pozitívan feleltek a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése felhívására ennek a konferenciának a megtartásáról. Mit gondolsz a tanácskozásról?
Adrian Pedrozo: Ez fontos akció lesz, mert a háború az USA gazdasága fejlesztésének eszköze. Azok a tőkések, akik a háborús gazdaság felé orientálják forrásaikat, az egész világban erőszakot akarnak kreálni. Ebből a tényből kiindulva rendkívül fontos, hogy a békét akaró népek, a világ népeinek nagy többsége, mi támogassuk ezt a kezdeményezést a háború ellen és világosan kimondjuk, hogy ellenállunk a birodalmi érdekeknek, mert a háborút hegemóniája, birodalma megerősítésének folytatására használja.
Mindnyájan tudjuk, hogy a háború, nevezetesen Irakban, Afganisztánban a népek tulajdonában levő természeti források – az olaj – birtoklásáért folyik.
Tehát a részvétel ezen világkonferencián, az erre való felhívás, a békéért való küzdelem és a háborúk befejezéséért, számunkra lehetővé teszi az USA egész világban alkalmazott stratégiájának befolyásolását.
Hogyan nyilvánul meg Mexikóban az amerikai imperializmus totális háborúja?
Adrian Pedrozo: Az USA stratégiáját olyan programokkal kívánja feljeszteni, mint a Mexikó-Panama Terv, a Mexikó-Usa tengeri és katonai operációinak társa és a latin-amerikai katonai bázisok felállítása, különösképpen Kolumbiában.
Latin-Amerikában nagyon sok haladó vagy ezt a tendenciát erősítő ország van – kivéve Chile történelmi visszalépését, ahol a jobboldal váltotta le a pinochetizmust legyőző baloldalt.
Ez egy harc – a természeti forrásokért, harc a politikai hegemóniáért, a területért, egy jövőbeni katonai offenzíva sikeréért elfoglalt helyért, mert ahogy a kérdésedben mondtad, totális háborúról van szó. Ténylegesen kereskedelmi háború is, a népek kincseinek kisajátításáért folyó háború.
Latin-Amerikában létezik egy különösen fontos tengely, a baloldali kormányoké: Bolivilában Evo, Argentinában Kirchner, Braziliában Lula, Uruguayben Mujica, Paraguayban Lugo, Ecuadorban Correa, Nicaraguában Daniel Ortega.
Latin-Amerikában végre létrejött egy olyan ellenállás, mint amilyen nincs másutt a világon, ez pedig bizony nagyon is foglalkoztatja az USA-t, s hegemóniája visszaállításáért folytatja offenzíváját.
Nem csak a baloldal akarja megakadályozni ezt az imperialista politikát, hanem sok más erő szintén, ideértve jobboldalit is, mely a háborúk leállítása mellett nyilatkozik.
Ezért tulajdonítok ekkora jelentőséget a konferenciának. Nem csak a latin-amerikai baloldalt tudja összekapcsolni, hanem más fontos szektorokat is.
Mit javasolsz a konferenciára Mexikó helyzetével kapcsolatban?
Adrian Pedrozo: Azt hiszem, a szakszervezetek mellett ki kell tartani.
A szakszervezetek válságban vannak. Jól látjuk, hogy szakszervezetünk (a STUNAM) bénító krízisállapotában mozdulatlan, s a munkahelyeken, sőt az országban történteket meg nem értés veszi körül.
Igen, válságban vannak. A szervezetek, melyeknek elemezni kell, védelmezni, nem töltik be szerepüket.
Azt hiszem, ez kapcsolatban van az emberi nívó emelésének szükségességével. Mi, úgy is mint egyetemi dolgozók, úgy is, mint baloldali aktivisták, ennek a helyzetnek elszenvedői vagyunk, munkánk révén kapcsolatban állunk a leginkább elkötelezett réteggel, az értelmiséggel, mely képes valami roppant fontosat adni; azokkal az emberekkel a világon, akik geopolitikai tanulmányoknak szentelik magukat. Azt hiszem, hogy meg kell erősíteni a kapcsolatokat azokkal, akiknek ezekről a problémákról nagyon fontos mondanivalójuk van.
A remény létezik, hogy az átmenet lehet békés, s ezért próbálja ez a mozgalom az emberek öntudatát ébresztgetni egészen addig, míg a nép boldogságát és a nemzet újjászületését el nem éri.
Fülöp-szigetek
INTERJÚ ROBERT ROLLYVAL
A Dolgozók pártja, mely saját jelöltjeit indítja
A Fülöp-szigeteken az 1990-es évek bérharcaiban született meg a munkásegység elérésére az «egyesülés terve».
Az ebben a harcban résztvevő fülöp-szigeteki «szakszervezeti elnökségi testvériséget» 1996-ben hozták létre, hogy harcoljon a Fülöp-szigetek belépése ellen a Világkereskedelmi Szervezetbe. Az 1995-ös és 1998-as választások alkalmával merült fel a munkásosztály független politikai képviseletének kérdése.
A szakszervezetisek ekkor saját jelöltjeik indításával határoztak a dolgozók pártja kiépítéséről. Az Estrada elnököt leváltó 2001-es felkelés után, a májusra kihirdetett választások előkészítéseképpen a Filimon «Ka Popoy» Lagman politikai vezető köré tömörült 400 szakszervezeti felelős összehívott egy konzultatív munkásgyűlést 2001. jan. 30-31-én Bagulo Cityben, a Fülöp-szigetek északi részén, ahol a dolgozók pártjának megalapításáról döntöttek.
«Ka Popoy» nem élvezte sokáig munkája gyümölcsét, február 5-én meggyilkolták. Február 12-én, temetése napján került sor a párt, a Partido ng Manggagawa (a fülöp-szigeteki Dolgozók Pártja) megalapítására. Robert Rolly került a küzdelem középpontjára. Részt fog venni az algíri konferencián. Övé a szó.
Mondanál néhány szót pártodról, a Partido ng Manggagawáról?
Pártunk alapításának ideje vezetőnk, Filimon «Ka Popoy» Lagman temetése napjára esik.
A parlamenten belül és kívül harcolunk, hogy a dolgozók jogainak fejlődését elősegítsük. Végső célunk a munkásosztály felszabadítása a tőkés rendszer bérrabszolgasága alól. A párt célja nem csak a munkakörülmények javítása a kapitalista rendszerben, hanem a rendszer kizsákmányolása alóli felszabadítás. Mi azért vagyunk, hogy megszülessen a dolgozók kormánya és olyan társadalom, mely a munkásosztály öntudatát tiszteletben tartja.
Milyen a helyzet a Fülöp-szigeteken?
A 2010 májusi választások után új kormányunk lett, új elnökünk, Benigno Aquino III, a lakosság Noynoy elnöknek hívja. A népi szavazatok elsöprő többségét kapta. A fülöp-szigetiek rendszerváltozás iránti vágya fejeződött ki a Noynoyra adott voksokban. Az elnökjelöltek közül csak Noynoy vette fel a harcot a korrupció ellen szakítva az Arroyo-kormánnyal.
De azt gondoljuk továbbra is, hogy kormánya csak a kapitalizmus folytatása lesz, mivel a «jó kormányzás» szlogenjén és az antikorrupciós absztrakt felhíváson túl semmiféle változásra nem kötelezte el magát az Arroyo-kormány által megvalósított politikához viszonyítva. A gazdasági és politikai intézkedések az imperialista globalizáció részei.
Az új kormánynak nincs programja a liberális, a korábban bevezetett deregularizációs politikával való szakításra, ezek ma is folynak.
Mégis, nem lenne igazságos, hogy az új kormány első napjától kampányt folytassunk annak megbuktatására. Ahogy megmondtuk, mandátumát az új kormány elsöprő tömegtámogatással kapta, de a tömegeknek illúziói vannak a változásokról. Meg kell kezdenünk valódi természete feltárását, ahelyett, hogy távozását követelnénk, jobban aktuális egy ”bizonyítson a kormány” követelés!
Harcunkat erre a tengelyre helyezzük. Ez lesz a legfőbb tesztje ennek az új kormánynak és politikájának, a legjobb módszer arra, hogy a rendszer valódi arcát meglássuk.
A tőkések jövendölése szerint a válság vége felé közeledik, de jelei vannak egy újabbnak. Gazdasági válság látszik a horizonton, azzal a veszéllyel, hogy összeomlik az ipari termelés. Egyenes mutatója lesz a párt szervezésének, munkájának, hogy képesek leszünk-e leleplezni az új adminisztráció természetét és fel tudunk-e készülni erre az új gazdasági krízisre.
Jelenleg a légiipart érintő kampánnyal vagy elfoglalva.
Pillanatnyilag kampányt folytatunk a Philippine Airlines (PAL) légitársaságon belüli kiszervezés ellen. Jún. 2–án a szakszervezet a Munkaügyi minisztériumnál benyújtotta felülvizsgálati kérelmét a költségvetési megkötéseket illetően.
Egész sorozat tüntetést szervezetünk a minisztérium és Noynoy elnök rezidenciája előtt. Az akciók után nyilatkozatot adott ki, miszerint a légitársaság dolgozóinak problémája soha nem vonta magára a kormány figyelmét. A PAL dolgozói a légiszállítás dolgozóinak közös szervezetéért is frontvonalban harcolnak. A Philippine Airlines kivételével a légiszállítás dolgozói mind szerződéses dolgozók. Így a más légitársaságok dolgozóinak is meglesz saját szervezetük, mely érdekekeiket védi.
Részt akartok venni az algíri konferencián. Mit vártok?
Reméljük, hogy részt vehetünk az algíri tanácskozáson és gyűjtjük a szükséges pénzügyi eszközöket erre. Világszintű háború és kizsákmányolás elleni konferenciáról van szó, szeretnénk hozzájárulni a sikeréhez. Készítjük saját hozzászólásainkat. Reméljük, hogy a dolgozók harca kerül a konferencia a központjába, különösen a harmadik világé, ahol mi is élünk. És, hogy eredményt hoz, olyant, amely lehetővé teszi általában is a munkásosztály számára az előrehaladást a globalizált világban.
Spanyolország
UGT FSP
Pais Valencia
Az UGT Valenciai Közszolgálati Szövetsége
Kedves Elvtársak!
Megkaptuk fel- és meghívásotokat a nov. 27-29-i algíri világkonferenciára.
Ahogy tudjátok, Spanyolországot az EU és az IMF rendkívül kemény kiigazítási terv alá vetette, mely – többek között – veszélyt jelent a szociális államra, a közszolgáltatásokra, a kollektív tárgyalások rendszerére, sőt, magára az osztályszakszervezetek létére.
Sajnos, éppen egy progresszív kormány hajtja végre ezt a tervet a pénzügyi piacok biztosítása érdekében, széttörve társadalmi bázisát, az osztályszakszervezeteket és különösen az UGT-t.
Az UGT Közszolgálati Szövetsége most szerzett tudomást egy friss, a közszféra sztrájkjában kulmináló mozgósításról, melyre egységesen a közszolgáltatás minden szakszervezete felhívást tett a dolgozók bére és a kollektív szerződések védelme érdekében. Jelenleg az UGT és a CC általános sztrájkfelhívásának részeként a szövetség többi részével ezt a mobilizációt szervezzük szept. 29-re. A többi szakszervezet csatlakozása folyamatban van a kormány a munka világával szembeni ellenreformot érintő és a nyugdíjak rendszerét felülvizsgáló intézkedései ellen.
Mint osztályjellegű szakszervezet, hűségesek akarunk maradni a dolgozókhoz az IMF diktálta intézkedések ellen harcolva, melyek már pusztítottak Latin-Amerikában, Ázsiában és Afrikában.
Mindezek miatt úgy döntöttünk, hogy a háború és kizsákmányolás ellen meghirdett algériai konferencián szakszervezeti küldöttségünkkel részt veszünk.
Elvársi üdvözlettel:
Luis Lozano Mercadal (az FSP-UGT-PV főtitkára)
Valencia, 2010. jún. 12.
PERU
INTERJÚ RUIZ RIOS-SZAL
Tolvajlás, rászedés, szélhámosság története …
és az elkeseredett osztályharcé
Peru történelme a lopás, a rászedés, a szélhámosság története. De ugyanakkor a dolgozók, a nép, a fiatalság elkeseredett osztályharcának történelme is.
Az egymást követő kormányok az országot a multinacionális nagyvállalkozásoknak szolgáltatták ki.
Magánkezekbe adták a Pescaperu állami vállalatot (Peru a halliszt vezető termelője a világon), a nemzetközi bányavállalatoknak a nemzeti bányászatot (rézből harmadik termelő a világon, exportál aranyat, ezüstöt, ólmot, cinket). A tengeri szállítási és a kőolajvállalatokat likvidálták; a bankokat, szintúgy a földi és légiszállítás hálózatát a multiknak juttatták. 10 év alatt a Fujimori-diktatúra a 60 milliárd dollár értékű nemzeti ipart 6 milliárd dollárért kótyavetyélte el. 44 millió hektár amazóniai erdőt adtak át a nemzetközi olajvállalkozásoknak (az őslakos indiánok szembeszálltak ezzel, a rendőrséggel vívott harcukban 33 ember veszítette életét).
A nemzeti szuverenitás tönkretételének eme folyamatát mindegyik kormány kiszolgálta, az amerikai kormánnyal kötött 2008 júliusi «szabadkereskedelmi szerződés» aláírásának következményeként.
Ezzel a politikával szemben a dolgozók, a nép ma is harcol a szuverén Alkotmányozó Nemzetgyűlés létrehozásáért, hogy a jelenlegi helyzetet megfordítsa, államosítsa a nemzeti vagyont, helyreállítsa a dolgozók, a nép jogait és visszanyerje a szuverenitást.
Demetrio Ruiz Chota tartományban, Cajamarca megyében született 1955. okt. 6-án szegényparaszti családban. 14 éves korában Chiclayoba ment munkát keresni, ahogyan sokezer paraszt tette a ’70-es évek végén a Juan Velazco Alvarado tábornok kormánya által meghirdetett agrárreform bevezetése generálta lehetőségek vonzásaképpen. A Lambayeque régióbeli nagy cukornádültetvényeket (Tuman, Pucala, Pomalca, Ucupe, Cayalti) a törvény kisajátította, így Demetrio Ruiznak is sikerült a tumani mezőgazdasági szövetkezetben szerződéssel elhelyezkedni, melyet később stabil posztra váltott.
1985 óta a cukornádtermesztő dolgozók szervezetében tevékenykedik aktívan. A perui Cukoripari Dolgozók Szövetségének XI. Kongresszusán (2010. jún. 23-25) főtitkárnak választották.
Hogyan értékeled a XI. kongresszust?
Több mint 35 ezer dolgozót képvisel a kb. 120 mandátummal rendelkező delegált, plusz a majdnem 20 más szakszervezettől, egyesülettől 30 meghívott. Azért gyűltek össze, hogy a föderációt újtaformálják. Nemcsak a képviseltség okán volt siker, hanem inkább osztályfüggetlenségi politikájának szigorú tiszteletbentartása és védelme, valamint a megszavazott politikai orientáció miatt.
Milyen politikai orientáció felé fordultatok?
A szövetség integrálódott a szuverén Alkotmányos Nemzetgyűlés összehívásának küzdelmébe, melyet a munkás-paraszt és népi mozgalmak országos szervezetei ösztönöztek, hogy erőnket egyesítsük a szakadkereskedelmi egyezmény ellen mindannak államosításáért, amit privatizáltak, beleértve a cukor előállítását is. A dolgozók és a nép egyesített jelöltjének indítására is javaslat történt a következő, 2011-es választásokra.
Ugyanebben az osztályfüggetlenségi irányban és antiimperialista harcban a kongresszus támogatja az algíri háború és kizsákmányolás elleni nyílt világkonferenciát és a szövetség részvételét.
Miért döntött a XI.kongresszus az algíri részvétel mellett?
A Fujimori-kormány 1996-os 802-es dekrétuma értelmében elvették tőlünk cukorgyáraink tulajdonjogát, melyek pedig az 1969-től, Velazco Alvarado tábornok agrárreformja óta a mienk volt. Ez a terv csak egy része volt egy nagyobbnak, melyet a világ cukortermelését ellenőrző transznacionális cégek, mint a Cargill, Taten Lage, Zernikova Rionda és mások állítottak fel. Peruban ennek a globális stratégiának elemeként a hatalmas csoportok, mint a Gloria-csoport, Alan Garcia kormányának segítségével igényt tartanak az összes cukorgyárra.
Ennek az lesz a következménye, hogy a dolgozói jogaikat megsemmisítik és szociális jogainktól megfosztanak bennűnket. A mi és családaink jövője van veszélyben.
Így egyszerűen szükséges, hogy a világ füle hallatára kikiáltsuk ezeket a problémákat és összehangoljuk magunkat a nemzetközi szolidaritással, testvérszervezeteinkkel. Ennél jobb alkalom nem is kínálkozhat, ahol többszáz szakszervezet képviselteti magát.
Hogyan szervezetitek a konferencián való részvételeteket?
A kongresszus más munkás-, paraszt- és népi szervezetekkel közös bizottságot hozott létre, mely összegyűjti nemzeti szuverenitásunk külföldi vállalatok általi megsértésének tényét, a dolgozók jogainak megsértését a vállalatok és a kormány részéről. A küldöttek utazását lehetővé tevő pénzügyi feltételek megteremtése érdekében kampányt indítunk. A kongresszus 4 küldöttet választott – függetlenül a szövetség bázisszervezeteinek jelölésétől.
30 éve vagyok szakszervezeti aktivista különféle szervezetekben. Az algíri konferenciát nagyon várom, mivel szívemen viselem mindkét témáját a háború és a kizsákmányolás ellen – ahogyan az egész munkásosztály is. Azt várom a tanácskozástól, hogy segítsen a dolgok előrevitelében, hozza közelebb mindazokat, akik a béke és az igazságosabb társadalmi elosztás hívei. Szeretnék még megmondani mindenkinek, aki az előkészítésben részt vesz, hogy mellettük vagyunk, ha többezer kilométer is választ el bennünket. Sok sikert kivánok a konferenciához és türelmetlenül várom, hogy ott lehessek novemberben.
Daniel Vasquez
Kína
Vizsgálati jelentés a Foshan-Honda (Guandong tartomány) üzemi sztrájkjáról
Kollektív akciótól a kollektív tárgyalásokig? – A foshani Honda-üzem munkássztrájkjának következményei
I/ Rövid története:
Az utóbbi hónapokban a kínai munkások egész sorozat sztrájkot kezdtek. Többek között az váltotta ki a közvélemény legnagyobb visszhangját, ami ezzel a sztrájkkal a Hondánál történt, mivel az egész világon bemutatta a sajtó.
2010. május 17-én a foshani üzemben több mint 1500, autóalkatrészgyártó munkás beszüntette a munkát több mint 2 hétre. Bámulatos, többségük ahhoz a 18-23 éves „másodgenerációs kínai migráns” nemzedékhez tartozik, melyről sok szó esik. A munkások elégedetlensége a túl alacsony fizetések, az igazságtalan előmeneteli rendszer miatt alakult ki, bérük jóval alacsonyabb volt, mint az ugyanabban az üzemben dolgozó japán kollégáiké. A neten közzétett statisztikai adatok azt mutatják, hogy a Honda haszna 2009-ben elérte a 3,9 milliárd dollárt, vagyis 90%-kal több az előző év hasonló időszakához képest, holott az üzemi bérek kevesebb mint 50 RMB (jüan), azaz csak 7,36 $-ral nőttek. Ráadásul a japán alkalmazottak bére 50-szer magasabb a kínai alkalmazottakénál. Utóbbiak nem tolerálhattak ilyen igazságtalan kizsákmányolást. A napi munka elvégzése után elkezdtek beszélgetni maguk között, panaszkodni, sztrájkot fontolgatni a buszon vagy egymásnak sms-üzenetet küldve.
Mindez oda vezetett, hogy néhány ezer termelésben dolgozó munkás visszautasította az összeállító futószalagmunkát és csak „forogtak” az üzemben. Egészen speciális és leleményes módon mutatták ki elégedetlenségüket az igazgatás felé. Korábban, kollektív akció vagy sztrájk esetén az utcákon demonstráltak, néha a szakszervezetet is igénybevéve, ami a hatóságok rendkívül ellenséges reakcióját vonta maga után, a rendőrség, még a hadsereg is kivonult a bérből élők ellenállásának elfojtására. Sőt, mielőtt akciót kezdtek volna, gyakorlatilag szemlét kellett tartaniuk minden módszer felett és stratégiájukat munka után a buszon előkészíteni.
10 nappal később, annak ellenére, hogy két kompromisszumba is beleegyezett az igazgatóság, nem hagyták abba a sztrájkot. 27-én a kínai sajtó is bejelentette munkabeszüntetésüket, egy tucat újságíró jelent meg az üzemben. Nem csak szenzációkeltő információkat kerestek, hanem ketten-hárman nagyon szoros kapcsolatot alakítottak ki a munkások képviselőivel, a sztrájk titkos vezetőivel. Ezzel képesek lettek apránként információkat adni a sztrájk kiterjedéséről és hírt adni a munkáltató, a helyi hatóságok, a szakszervezetek válaszáról. Annek ellenére, hogy munkások állhatatosak maradtak és határozottak követeléseik tekintetében, az igazgatóság számára alkalom nyílott a munkásharag megkontrázására. A szakszervezettel együtt három oktalan követelésük elmérgesítette a helyzetet. Először az igazgatóság fenyegetőzött azzal, hogy két vezető munkást már elbocsátott, holott ezek maguktól távoztak még a sztrájk kezdetén. Másodszor a gyakornokok intézményével összejátszva az igazgató próbálkozott egy, a sztrájkot megtagadó kötelezvény aláírásával, mely híján nem kaphatnának végbizonyítványt. Végül pedig a helyi szakszervezetnek egyáltalán nem volt szándékában a munkások érdekképviselete. Május 31-én úgymond szakszervezetisek százai érkeztek az üzembe. Azt állították, hogy a helyi szakszervezet engedélyét bírják a munkáltatókkal való komoly ellentét feloldására. Kezdettől fogva igyekeztek meggyőzni a munkásokat a munka felvételéről, sikertelenül. Ekkor megpróbáltak adatokat gyűjteni a sztrájkolókról, a munkások ennek is ellenálltak. Meglepő, hogy ezek a szakszervezetisek összeverekedtek a munkásokkal, néhányat meg is sebesítettek. Ez azt jelenti, ahogy a mendemonda tartja – bár bizonyíték nincs –, hogy a kanton kormánya toborozta őket. Végülis mindezek a manőverek a munkásokat még aktívabbakká tették és a sztrájkban való részvételre ösztönözték. A tárgyalások sikerének érdekében a munkások meghívták Chang Kai professzort, a Munkaviszonyok és Munkajog szakértőjét jogi konzultánsként. Jún. 4-én Chang Kai professzornak és két asszisztensének 15 óra után sikerült a Honda üzembe belépni. Chang Kai professzor korábban találkozott Zeng Qinghong-gal, nézőpontjaikat kifejtették a sztrájk befejezésének módjáról. A munkásdelegációval való találkozás után, az igazgatóság képviselete, a kormány felelősei, mindhárom oldal üdvözölte Chang Kai megérkeztét. Hatásos közbenjárásának eredményeképpen a munkások teljes bérük 34 %-os emelését érték el, a bázisfizetés 300 RMB (jüan), azaz 44,16$-ral nőtt.
Mihelyt a kollektív szerződés tervének szerkesztése befejeződött, Chang Kai professzor figyelmeztetet, hogy a béremelésen túl az igazgatóságnak tartózkodnia kell a sztrájk bármiféle megtorlásától. A vállalat képviselői elfogadták ezt a feltételt, a szerződést aláírták a felek. A kollektív szerződés a kollektív tárgyalásoknak köszönhetően a munkásellenállás sikerének mutatója lett, a munkáltató és a munkavállaló közötti együttműködés visszatérésének jele. A helyi hatóságok gratuláltak Chang Kai professzor sikeres közbenjárásához, a kormánykörök támogatják munkakonfliktusokban elismert szakértői szerepét.
Nem túlzás az a megítélés, hogy ami történt, emblématikussá vált azon tény által, hogy a dolgozók szervezete a kollektív akció és kollektív tárgyalás révén az egész folyamat integrált részévé vált. Mélyebben lehet elemezni azt, amit ez a példa három szempontból jelez: pontos követelések, az erő felmutatása és minden oldal által elfogadott stratégia.
II/ A három oldal igényei
Figyelmesen vizsgálva azt, amit a munkások mondtak és tettek, észre lehet venni, hogy az anyagi és morális követelések együtt jelentkeztek. Az előbbiek vonatkoznak a gazdasági követelésre, mely az első sztrájk oka is volt, ideértve a bérszínvonalat, a bérskálát és a japán és kínai munkások közötti bérparitást. Másrészről, a dolgozóknak ugyanolyan szükségük van az üzem elismerésére, tiszteletére és megbecsülésére. A helyi kormányfelelőssel, a Nanhai járási munkafelügyelővel való tárgyalások alatt Foshan város azt mondta: «az utolsó elemzés kimutatta, hogy a munkások azért tartották magukat ilyen sokáig béremelési követeléseikhez, mert szerették volna, ha korrekt módon kezelik őket mint alkalmazottakat és büszkeségüket tiszteletben tartják.»
Lényegében persze alapvető szükségük gazdasági jellegű, ezért a Honda munkásai és a japán munkáltató közötti konfliktus is gazdasági természetű.
Ráadásul törvényi szempontból a munkáltató és munkavállaló közötti konfliktus inkább anyagi érdekként, mintsem a munkügyi viszonyok szokásos rendjébe illeszthetőnek tűnik. Úgy lehet mondani, jelzi a minimálbér politikája hatástalanságát Kínában. A munkáltató profitált a minimálbér normájából, hogy átlag munkásbért hozzon létre vele. Következésképpen, a bérek átlagszintje a minimálbér szintje körül mozog kevés növekedési lehetőséggel. A magas megélhetési szinttel szemben a bérszint nagyon alacsony maradt.
Ami a helyi hatóságok viselkedését illeti ezen események alkalmával, úgy tűnik, hogy azért próbálkoztak élni a kollektív tárgyalás lehetőségével, hogy a sztrájk véget érjen. Minden valószínűséggel a helyi kormány a központi kormány irányvonalán maradt, főleg ami a szociális «stabilitás védelmének» adott elsőbbséget illeti. Mint ahogyan lenni szokott, a szakszervezet semmire sem volt jó az igazgatóság és a munkások közötti ellentétben. Az úgynevezett szakszervezetiek brutális beavatkozása megalázta a shishani kanton szakszervezetét. Ezzel a cselekedetükkel a kormányt és a vállalatot segítendő pótszerepet játszották a dolgozók közös elhatározású akciójára válaszul. Egyébként, állítólag csak szavakban képviselték a szakszervezetet.
III/ A dolgozók ereje és stratégiája
A Honda dolgozóinak végső sikerét, mely bérük emelkedésében ölt testet, annak kell betudni, hogy együttműködésük egységes volt és erőt mutatott. A John Kelly javasolta mobilizációs elmélet bázisán a sztrájkoló munkások először is erősen támaszkodnak «cselekvési akaratukra», melyet együtt alakítottak ki egymás közti kommunikációjukban. A folyamatban megerősítették öntudatukat és bizalmukat a sztrájk pozitív kimenetelét illetően. Másodszor, ha elemezzük korukat és társadalmi környezetüket, ahonnan jöttek, tudomásul kell vennünk, hogy többségüknek még nincs saját családja. Nem kellett tehát aggódniuk, hogy mi történik majd a feleségükkel és gyerekeikkel. Még akkor is, mikor a vállalat elbocsátással fenyegette őket, elmehettek volna máshová munkát vállalni, s ez megerősítette határozottságukat a munkavállaló elleni küzdelemben. Harmadszor, a sztrájkolók tudomásul vették, hogy a Honda által használt termelési módszerek azon alapulnak, hogy nincs termelési hulladék, csak minőség és feszített tempó van. Tehát, ha a termelési láncolat egy része leáll, roppant nehéz a művelet folytatása akár a futószalagon, akár más üzemben.
A központi sajtó sok információval szolgált a Honda termelésének leállásáról az egész világon. Végülis, és nem ez a legfontosabb, a sajtónak nagyon pozitív hatása volt, a dolgozók erejét megerősítette. A közvélemény megismerte a Honda üzemek konfliktusszériáját a munkások iránti szimpátiahullámot váltva ki.
Erejük megmutatásán túl, a sztrájkoló munkások a legfortélyosabb módszereket vették igénybe, melyek megmutatták érettségüket érdekvédelmi harcukban. Először is, a módszer, a munkahelyi «lézengés» hasznos volt abban, hogy megakadályozta a helyi hatóságokat a sztrájkolók szankcionálásában a közrend zavarása ürügyével. Egyáltalán nem volt ésszerű az utcákon tiltakozni és tüntetni a hatóságok büntetése miatt és azért sem, mert az üzemen kívüli környezet előnytelen. Abban az ipari zónában, ahol a Honda található, nincs semmiféle lakóhely vagy kereskedelmi egység.
Ezért sem lett volna célszerű itt a tiltakozás. Ráadásul a fiatal munkások megtanulták használni a sajtót, melynek köszönhetően nyílt levelüket széles körben publikálták az egész társadalomnak. Az internet lehetővé tette számukra, hogy felkeltsék nyilvánosan a kormánnyal és a vállalattal szembeni mélységes szkepticizmust csakúgy, mint az egyszerű állampolgárok szimpátiáját. Sőt a hatóságoknak a munkavállalók és munkáltatók közötti feszültségek feloldására történt összes beavatkozása alatt a bázismunkásküldötteknek is sikerült a kollektív tárgyalásokon részt venniük és követeléseiket célhoz juttatni. Együttesében, a sztrájkolókban megerősödött a meggyőződés, hogy az egyezség érdekében a legjobb eszköz a munkáltatóval való tárgyalás.
IV/ Konklúzió és áttekintés: ami elkerülhetetlen és előre nem látható
Első látásra úgy tűnhet, hogy ez a siker tipikus példa, amely szerint a munkavállalók és munkáltatók közötti ellentéteteket meg lehet oldani kollektív tárgyalással. Ugyanakkor mégis fel kell tennünk a kérdést, vajon a többi vállalatnál lehet-e követni ezt a példát vagy a Kínában egyre növekvő számú munkahelyi ellentétben jelentheti-e ez a megoldást. Nagyon sok előre nem látható körülmény merülhet fel, mely az eredményt befolyásolja.
Egyik oldalról elkerülhetetlen, hogy a dolgozók egyesült erejüket bevessék az igazgatóság elleni nyomás alkalmazására és kompromisszumra késztetésére. Másrészről, a munkások és a munkáltató közötti egyezség nem volt elérhető a hatóságok hozzájárulása, a munkajogi szakértők bevonása, vagy a Hondánál alkalmazott termelési eljárások stb. nélkül.
Szeretnék megvizsgálni Kínában a kollektív akciók és a kollektív tárgyalások között létező kapcsolatot is?
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
