(rövidített ford.)
2009.aug.12-19.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének hetilapja
Tartalom:
Honduras. Allan Fischer amerikai szakszervezeti felelős beszámolója.
Algéria: a Fraternité, a Parti des travailleurs d’Algérie (Dolgozók Pártja) a Franciaország és Algéria között fennálló feszültségről, a kapitalista világrendszer szétesésének jeleiről.
Oroszország: az Avtovaz munkásai és szakszervezete aug. 6-ra találkozót hirdetett az üzem államosítását és a munkahelyek fenntartását követelve.
Beszélgetés Elie Domotával, az UGTG szakszervezet (Guadeloupe) főtitkárával, aki éppen hazatért körútjáról az USA-ból, ahova a fekete munkásság hívta a nemzetközi szolidaritás jegyében.
Franciaország: A Független Munkáspárt (POI) felhívása a hondurasi diktatúra ellen.
Honduras
Riport a hondurasi népi felkelés szívéből
Allan Fischer amerikai szakszervezeti küldött
Allan Fischert Kaliforniából delegálta a San Francisco-i szakszervezeti tanács, hogy részt vegyen Hondurasban aug. 11-én a nagy államcsínyellenes megmozduláson. Az ország minden részéről tízezrek érkeztek a két nagyvárosba: Tegucigalpába, a fővárosba és San Pedro Sulába.
“Le a diktatúrával!”
Az országos népi ellenállás nagy menete résztvevőinek többsége már aug. 6-án elindult, mikor a «Nemzeti front az államcsíny ellen» felhívására meghirdetett határozatlan időre szóló sztájk életbelépett. Egész héten a két nagyvárosban maradtak, hogy tiltakozó gyűléseken, útelzárásokon, az üzemek és egyetemek elfoglalásában vegyenek részt.
Sokakkal volt alkalmam szót váltani. Egy idős asszony messziről gyalog jött – 5 napon keresztül –, hogy eljuttassa üzenetét a hatalmon lévőknek: követeli Honduras legitim elnökének, Manuel Zelayának visszatérését azonnal és feltételek nélkül, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívását és az államcsíny elkövetőinek megbüntetését, akik felelősek a halálesetekért, letartóztatásokért, kínzásokért.
Az aug.11-i tömegmegmozduláson szemmel láthatólag erős az elszántság. Táblák, feliratok. A «No somos cuatro gatos», ami azt jelenti: «Nem négy kis macska vagyunk» (hanem erős hátterű tömegmozgalom), válaszként szolgál Micheletti propagandájára, mely az élet normális kerékvágásba visszatérését jelzi, mondvàn, hogy a tiltakozók nem jelentenek többet, mint négy kismacskàt...
A demonstráció végén köveket dobáltak egy étteremre és felgyújtottak egy buszt is – a rendőrség elküldte provokátorait. A tűzoltók csak egy óra múlva érkeztek, a filmesek kiélhették szenvedélyüket addig. A sajtó egyébként is csak «Zelaya maroknyi hívének erőszakos cselekedeteiről és terrorizmusáról» tudósít egész éjjel.
A rendőrség tüzet nyitott, éppen a tüntetés végén. Egy aktivista súlyosan megsebesült.
A médiahordozók említést sem tettek a több tízezres demonstràcióról, amelyen Zelaya felesége és lánya is szót kapott. A rendőri erőszak gondos megszervezése megpróbálta diszkreditálni a békés demonstrációt. A mozgalom azonban elhatározott, követelései legitimek, mégha az államcsíny részesei – és washingtoni cinkosaik – nem is veszik tudomásul.
Három szakszervezeti tömörülés hívott általános sztrájkba
A demonstárció alatt folyik az általános sztrájk. Eddig már három kétnapos zajlott le a Front tagjai szakszervezeti tömörülések felszólítására.
A Front tagjai delegátusainak legutóbbi gyűlésén megszavazták a sztrájk folytatását. Csatlakozott hozzájuk a pedagógusok, a tisztviselők, a diákok, a Nemzeti Agrárintézmény, az elektromos dolgozók (Empresa Nacional de Energia), a magánszektor bizonyos területeinek és az országos meteorológia szervezetei is.
Hogyan próbálkozik Washington a San José-egyezményen keresztül
A dél-amerikai sajtó széleskörben publikálta, hogy az USA hondurasi követe, Hugo Llorens találkozott a Front képviselőivel. Llorens azt magyarázta, hogy «alapvető» kell legyen számukra a San José-egyezmény támogatása, tehát Hillary Clinton államtitkár Oscar Arias, Costa Rica elnöke közbenjárásával folytatott «békéltetési kisérlete», «hogy béke legyen Hondurasban».
Az amerikai kormány erőltette egyezmény azt kéri, hogy Manuel Zelaya és a hondurasi nép fogadja el a hatalom megosztását az államcsínyt elkövetőkkel, mondjanak le azok megbüntetéséről, valamint az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívásáról, az új alkotmányról.
A Nemzeti Front válasza világos, tiszta… és nyilvános. Nyilatkozatában (korábbi számunk) azzá tette.
PARTI OUVRIER INDEPENDANT (Független Munkáspárt, POI)
87 rue du Faubourg-St-Denis 75010 Paris
01.48.01.85.85
parti-ouvrier-independant@orange.fr
7 AOUT 2009
SZOLIDARITÁS HONDURAS NÉPÉVEL ÉS DOLGOZÓIVAL
LE AZ ÁLLAMCSÍNNYEL!
Honduras párizsi követsége előtti gyűlés, aug. 11.
Miután tudomást szereztünk a munkás-, népi és demokratikus szervezeteket magábafoglaló «Nemzeti Front az államcsíny ellen» felhívásáról a világ munkásmozgalmához, együttérzésünket fejezzük ki és tiltakozunk az ellen, hogy a lázadók az ország legális vezetőjét, Zelayát katonai puccsal megfosztották hatalmától, elüldözték hazájából a demokratikus folyamatokat megakasztva.
A hondurasi dolgozók, a fiatalság több mint egy hónapja mozgósult és nagy bátorsággal szembeszáll a bitorlókkkal. Hivatalosan is 6 halottról és számtalan sebesültről beszélnek, a megtorlás brutális.
A hondurasi szakszervezeti tömörülések általános sztrájkot hirdettek. A Nemzeti Front az Államcsíny Ellen ezzel egyidőben a nagyvárosokban országos menetet tartott tiltakozásképpen.
Az amerikai kontinensen mindenütt dolgozók, fiatalok és szervezeteik ítélték el a katonai puccsot, a brazil CUT pedig, mely éppen kongresszusát tarja, felhívja az összes munkás-, demokratikus és népi szervezetetet, hogy kontinentális napot tartsanak aug. 10. és 15. között a hondurasi nép támogatására.
A hondurasi dolgozókkal, fiatalsággal és néppel szolidáris POI részt vesz Honduras párizsi követsége előtti nagygyűlésen aug. 11-én és felhív mindenkit a csatlakozásra.
Le az államcsínnyel!
Manuel Zelaya azonnali visszatérését!
Az államcsíny alatti összes elfogott szabadonbocsátását!
A közösségi és egyéni szabadságjogok azonnali helyreállítását!
Jogot a hondurasi népnek, hogy saját sorsáról maga dönthessen!
Algéria
Fraternité, a Parti des travailleurs d’Algérie (Dolgozók Pártja) lapja, 90.sz. 2009 júniusa
Franciai-algériai viszonyok: provokációs feszültség
A hivatalos kapcsolatok Algéria és Franciaország között soha nem látott mélypontra kerültek.
Miután az algériai diplomatát, Mohamed Hassenit a francia igazságszolgáltatás letartóztatta Ali Mecili ügyvéd 1987-es meggyilkolásába keveredése vádjával, most Tibhirine szerzetesei 1996-ra visszamenő dossziéját ásták elő, a vizsgálati titok megsértése és egy francia nyugdíjas tábornok nyilatkozata után.
A francia tábornok a szerzetesek meggyilkolását nem a GIA-nak tulajdonítja, mely vállalta azt, hanem az ANP tévedésből kilőtt helikopterlövéseinek!
Vitathatatlan, nemzeti tragédiánk idején legalább kétszázezer algériai vesztette életét, s az eltüntek dossziéi arról tanuskodnak, hogy volt ebben szerepe másoknak is, azonban Tibhirine szerzetesei ügyébe belekeveredett a francia titkosszolgálat; a francia követség tárgyalt a «terroristákkal», melynek kudarca a szerzetesek meggyilkolásához vezetett.
De más külföldieket, franciákat is meggyilkoltak akkor... miért ez a szelektív megközelítés és főként miért pont most?
Ez az utolsó provokáció visszautal az algériai kormány gazdasági döntéseire, melyre az EU, a francia és német kormány azzal utasított el, hogy sérti multinacionális vállalatainak érdekeit. Közrejátszik az is, hogy a francia államot a szétesés fenyegeti, az EU-t pedig a gazdasági-politikai krízis. Ehhez hozzájön a 2002-ben Pakisztánban megölt francia állampolgárok dossziéja, melyet terrorista akciónak állítottak be, holott több mint kétséges fegyverkezési szerződés áldozatai lettek.
Valójában Buchwalter tábornok nyilatkozatával kinyitotta Pandora szelencéjét, ami a francia titkosszolgálatot illeti. Layada, a GIA volt főnöke felfedte, hogy az 1994 decemberében eltérített AF-repülőgép a titkosszolgálat mesterkedése volt, egyik titkosszolgálati ügynökük ügyetlensége fordította tragédiába. Egyik terroristát meg sem találták, se élve, se halva. A többieket megölték, miután a francia hatóságokkal egyezséget kötöttek. A sajtó azt mondta, valami nem stimmelt, mert semmiképpen nem volt szükség a marseille-i repülőtéri likvidációra.
Nicolas Sarkozy biztosan arra a belátásra jutott, hogy korrigálni kell a 7 szerzetes meggyilkolásának körülményeit és a tanuk, magasrendű tisztviselők nyilatkozatai segítségére sietnek az ügy eltusolása és a törékeny kétoldali kapcsolatok megőrzése érdekében. Buchwalter generális bírósági megnyilatkozását kvázi szenilisnek kellett minősíteni.
A francia állam válsága leleplezi politikáját is a volt gyarmatokat illetően. De kinek lehet az az érdeke, hogy a két ország közötti szakítás bekövetkezzen pontosan akkor, mikor a 150 milliárd dollárt meghaladó gigantikus munkálatok folynak a fellendítés érdekében?
Már 2007-ben terrorista támadások célpontjai voltak az algériai francia vállalatok.
Tény, hogy még a francia állam kebelén is vannak olyan érdekközpontok, melyek a provokációt gerjesztik – ami nem csoda a szétbomlóban lévő tőkés világrendszer körülményei közepette, mely mindent kiszolgáltat a multinaconális vállalatok kénye-kedvére.
Nedjma M.
Oroszország
Togliattiban munkásgyűlés az AVTOVAZ-nál
2009. aug.6-án Togliatti-ban közel 2000 munkás vett részt a «Jegyinsztvo» szakszervezeti bizottságának gyűlésén. A legfőbb követelés az üzem államosítása volt (azután, hogy a vállalat vezetése bejelentett 28.000 lehetséges elbocsátást a következő hetekben).
«Oroszország kormányához fordulunk a követeléseinkkel. Ezek egyike az AVTOVAZ államosítása, tehát – nem mint korábban – annak újabb magánkézre adása» - jelentette ki a szakszervezeti bizalmi, Pjotr Zolotarjev.
A gyűlésen felszólaltak G. Dmitrieva és A. Vinogradov az RRPtől (Forradalmi Munkáspárt), V. Poplavsky a KPRF-től (az orosz föderáció kommunista pártja), az RKRP-RPK felelősei, az AVTOVAZ munkásai, a város lakói.
A követeléseket táblákon, transzparenseken jelenítették meg: «Igen az államosításra!», «Nem az elbocsátásokra VAZ-nál!», «Munkáselelenőrzést kérünk!», «Valódi segítséget a VAZ-nak!», «Munkásbért az igazgatónak!», «SOS, segítsetek!», «GM-AVTOVAZ: a jogtalanság övezete», «Likvidáljuk a spekuláns bankokat!».
A határozatot egyhangúlag fogadta el a gyűlés.
A gyűlés határozata, aug.6., Togliatti
Mi, Togliatti lakói, a gyűlés résztvevői jövőnk és gyermekeink, üzemünk és városunk érdekében riasztunk.
Az AVTOVAZ vezetése azt a döntést hozta, hogy a termelést csökkenti, mely kiemeli újból hozzánemértését és szociális felelőtlenségét a munkásokkal, a város lakosságával szemben.
Hosszú évekig fényes jövőt igértek az üzem és foglalkoztatottjai számára. Válságellenes tervek bevetéséről beszéltek, ezek perspektíváiról, ámde az egyetlen dolog, amit látunk, hogy csak szépeket mondott az igazgatóság, de köpönyeget fordított, milliókat és milliárdokat vont ki a cégből, kibabrált velünk. Ezek a vezetők itt akarnak hagyni bennünket, az üzemet, a katasztrófa szélen semmivel a kezünkben.
Úgy találjuk, hogy a magántulajdon hatékonytalan, ekkora méretű üzem nem csak szociálisan felelőtlen, hanem a társadalom számára veszélyes, mivel egoista magánérdekek vezérlik, melynek célja a legnagyobb haszon kipréselése a köz rovására.
Oroszország vezetéséhez fordulunk és követeljük:
1. Az AVTOVAZ –csoport államosítását a privatizálás jogának kizárásával.
2. Az vállalat pénzügyi és kereskedelmi tevékenységének átláthatóságát.
3. Munkásellenőrzést a pénzügyi és kereskedelmi tevékenység fölött. E cél érdekében követeljük, hogy a Jegyinsztvo szakszervezet rendelkezésére bocsássák az ilyen jellegű összes információt, az üzemi vezetés kinevezésével kapcsolatban pedig vétójogot. Követeljük, hogy a munkásoknak lehetőségük legyen a vállalati vezetés döntéseinek megtiltására.
4. A könyvelés nyilvánossá tételét, hogy a vállalat eszközeit ellenőrizni lehessen, közöttük az állami szubvenciókat. Az AVTOVAZ vezetésének bíróság elé állítását alkalmatlanság, sikkasztás címmel, hogy kötelezni lehessen őket az üzemnek okozott kár megtérítésére.
5. Sürgős fejlesztési programot a köztulajdonban levő autóipar fellendítésére. A termelés modernizációját annak érdekében, hogy modern, biztos és olcsó gyártás jöhessen létre.
6. Programot az AVTOVAZ és köztulajdonú autóipar gyártmányai fogyasztásának stimulálására.
7. Garanciát az AVTOVAZ munkásai teljes foglalkoztatására.
8. Az összes szociális munkáskedvezmény teljes visszaállítását.
9. Az orosz nép életszínvonalának helyreállítása a teljes foglalkoztatás révén, a nyereség elosztása a dolgozó nép között.
10. A lakhatás és közszolgáltatás (víz, fűtés) költségei nem léphetik át az átlagos családi jövedelem 10%-át.
11. A dolgozók összes olyan adósságának törlése, melyet állásuk elvesztésével szereztek.
12. Az AVTOVAZ munkáslakásainak helyhatósági tulajdonbavétele azzal a lehetőséggel, hogy a lakók megvehessék lakásukat.
A gyűlésen megmutatkozott, hogy az emberek készek küzdelmük folytatására azért, hogy joguk legyen saját jövőjükre.
A következő gyűlés aug. végére várható.
Guadeloupe
Beszélgetés Elie Domotával (az UGTG főtitkárával)
Két fő oka volt a körútnak. Beszélgetés az elvtársaimmal, a dolgozókkal, akik mindnyájan ugyanúgy elszenvedik a diszkriminációt. Ezen kívül pedig a nemzetközi munkásosztály szolidaritásának felkeltése, mivel még mindig represszió alatt állunk, több tucat szakszervezeti aktivistát fogott perbe a francia állam.
Az AFL-CIO szakszervezet aktivistái – az egyik legnagyobb szakszervezet -, egyetemi dolgozók, ügyvédek és a feketék jogaiért harcoló mozgalmak hívtak meg.
Eléggé meglepő volt, mert igen sokan akartak az LKP tapasztalairól hallani, megosztani benyomásaikat, megbeszélni a tudnivalókat, megtudni, hogyan csináltuk a 48 szervezet összefogását és a 100 ezer ember mobilizálását a harcunk folyamán. Holott ma mindenki – élükön a kormánnyal – azt hajtogatja, hogy ne követeljünk, válság van, nemzetközi és pénzügyi.
Például Pittsburgh-ben találkoztunk azokkal, akik az USA katonai jelenléte ellen harcolnak Irakban, Afganisztánban. Több éve próbálkoznak egyesítésükkel, most az LKP tapasztalatai alapján sikerült, a 2009. szeptemberi G 20 találkozón már együtt szervezik a tiltakozást. Ez lesz a legnagyobb háborúellenes tiltakozás az USA iraki és afganisztáni jelenléte ellen, ugyanakkor a haiti Minustah-részvétel ellen is, a palesztin állam elismertetéséért is, és a hondurasi államcsíny elítéléséért is.
Ami pénzt ezek a háborúk elnyelnek, azt nem fordítják az egészségügyre, közszolgáltatásra, oktatásra... Volt alkalmunk ellátogatni az USA különböző államaiba, és konstatálhattuk, hogy iskolák, kórházak pusztulnak finanszírozás híján. Az iraki, afganisztáni háború elsőbbséget élvez. Ide, ahol elsősorban latínók és feketék élnek, pénz nem érkezik.
Ennek a politikának más következménye is van: az erőszak terjedése. Jellemző, hogy ma több az amerikai fekete a börtönökben, mint az egyetemeken…
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28, Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente” , 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
2009. augusztus 29., szombat
2009. augusztus 28., péntek
2009. augusztus 22., szombat
Kedves barátaim!
ajánlom figyelmetekbe:
http://azsiabolt.nolblog.hu/archives/2009/08/20/A_termeloeszkozok_magantulajdonan_alapulo_arutermelo_gazdasag_osszeomlasanak_okairol/
ajánlom figyelmetekbe:
http://azsiabolt.nolblog.hu/archives/2009/08/20/A_termeloeszkozok_magantulajdonan_alapulo_arutermelo_gazdasag_osszeomlasanak_okairol/
2009. augusztus 14., péntek
Nemzetközi információk 348.sz.
2009.júl.5.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése hetilapja
Tartalom:
Két felhívás érkezett Hondurasból, az elsőt a «Nemzeti Front az államcsíny ellen» a világ munkásosztályához intézi; a második a brazil CUT szakszervezet képviselőjéé, Joao Batista Gomezé.
Az utóbbi hetekben Azaniában (Dél-Afrika) fontos sztrájkesemények történnek. A szoc.párt, a SOPA közleménye.
Franciaországban a postások és telekommunikációs dolgozók tettek közzé felhívást a közszolgáltatások védelmében, a privatizációs törvény visszavonásááért, a postamonopólium visszaállításáért valamint a «Roquebrun-bizottság» aláírásgyűjtő kampányt indított.
Portré-beszélgetés Gulzar Ammed Chaudhary pakisztáni munkásaktivistával, az All Pakistan Trade Union Federation elnökével.
Honduras
Nemzeti Front az államcsíny ellen
_____________________________________________________________________________
Felhívás a világ munkásosztályához
Szervezzünk bojkottot ROBERTO MICHELETTI katonai-tőkés diktatúrája ellen
site: contraelgolpedeestadohn
Jún. 28-án a hondurasi lakosság népszavazásra készülődött az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívásáról, mikor katonák ezrei elfogták a köztársaság elnökét, Manuel Zelaya Rosalest és a szomszédos Costa Rica-ba toloncolták; az elnöki házat elfoglalták, az összes független rádió és tévéállomást bezárták, a kormánytisztviselőket szétkergettték és rendkívüli állapotot hirdettek ki.
Az államcsíny így zajlott le s néhány órával később a Nemzeti Kongresszus (parlament) «legalizálta» és elnöknek nevezete ki Robert Micheletti Baint, Zelaya pártjának vezetőjét. Az államcsíny igazolására bejelentették, hogy az államfő «lemondott». Ezt a verziót maga Zelaya elnök cáfolta, csakúgy mint a Nemzeti Kongresszus alkotmányellenes lépését. Kimondatott az is, hogy az elnök ellen elfogatási parancsot adtak ki, bíróság elé akarják állítani, ahol védekezhet.
Az államcsíny mögött ott húzódnak a tőkés körök, a burzsoázia négy pártja (liberális, nemzeti, kereszténydemokrata valamint szociáldemokrata), a katolikus és evangélikus egyház vezetői, a médiatulajdonosok. Mindez ellenforradalmi egységben zajlott attól való félelemben, hogy a jún. 28-i népszavazás következtében a hatalom a nép, a munkásosztály és parasztság kezébe kerül, hogy a tömegek ne kezdeményezhessék egy új társadalom építését, melyben a burzsoázia és a nagybirtokosok privilégiumai megszűnnek.
Meg kell mondani azt is, hogy az államcsínyt az amerikai imperializmus és a latin-amerikai jobboldal is támogatta, melyek alkalmat láttak a baloldal dél-amerikai előretörésének fékezésére és a venezuelai forradalom befolyásolására a Front Farabundo Marti, a salvadori nemzeti felszabadítás győztes választásai és a nicaraguai sandinista front közelmúltbeli győzelme után.
De a hondurasi nép válasza nem késett. Népi tömegek mentek ki az utcákra a közterek elfoglalására és tiltakoztak az elnöki ház (a kormányszékhely) előtt a katonák, tankok, helikopterek, repülők és nehéztüzérség ellen. MINDEN NAP ott vannak, tiltakoznak az álkormány ellen, nyomást gyakorolnak, utakat barikádoznak, középületeket foglalnak el, stb., gyakorolva alkotmányos jogukat: a 3. cikkely értelmében népi felkelésre lehetőségük van, ha erőszakkal kerül egy kormány hatalomra. Ez a küzdelem máris emberéleteket követelt, katonák gyilkolták őket, de a kormány mégsem tudja kontrollálni az eseményeket, sem pedig meggyőzni a tömegeket hatalma konszolidálására.
A népi ellenállás intézményesítése a «Nemzeti Front az államcsíny ellen», mely egyesíti általában a nemzetet a diktatúra megbuktatásáért. Munkás-, paraszt szervezetek alkotják, államcsínyellenes baloldali és centrummozgalmak.
A nemzetközi reagálás diplomáciai szemszögből nagyon határozott: a cionista izraeli rezsim kivételével egyetlen ország sem merte elismerni a hondurasi katonai-burzsoá államot. Az Amerikai Államok Szervezete (OEA), az ENSZ, a Riói Csoport elítélték az államcsínyt, mivelhogy világosan értik a Latin-Amerikában erősen behatárolt polgári demokráciára mért első csapás jelentőségét, a szabadságjogok kockázatát, a reakciós erők eszkalációja veszélyét a térségben.
Ezek a reagálások még nem lépték át a diplomáciai nyilatkozatok stádiumát, melyek ugyan hasznosak, de nem elégségesek. Az egyetlen kormány, mely kétértelmű a hatalombitorló kormánnyal szemben, az Obama vezette amerikai. Nyilatkozatában ugyan Manuel Zelayát ismeri el törvényes elnöknek, de engedélyezte a puccsisták USA területre érkezését az államcsínyért való lobbyzás érdekében, nem függesztette fel a hondurasi támogatási programokat, nem alkalmaz kereskedelmi bojkottot, pedig Kuba esetében megtette, és nem mondja ki a katonai puccs tényét. Tárgyalásokat javasol Zelaya elnök és Micheletti diktátor között Costa Rica elnöke, Oscar Arias közvetítésével.
A «Nemzeti Front az államcsíny ellen» számára Arias békéltetése az USA stratégiájának részét képezi, hogy bizonyos nemzetközi elismertetést kapjanak a puccsisták és Zelayára nyomást gyakoroljanak esetleges visszahelyezése ígéretének fejében a népi mozgalom követeléseiből való engedményekért. Ezért követeli a Front az elnök azonnali és feltételek nélküli visszaállítását a hatalomba.
A munkásosztály kezdettől fogva résztvesz az egységes népi ellenállási mozgalomban, 48 órás általános sztrájkot hirdetett és üzemeket foglalt el a három nagy szakszervezeti tömörülés (CUTH, CGT y CTH) felhívására júl. 23-24-én, majd 30-31-én. Salvadori és nicaraguai népi szervezetek a vámhatárokat blokkolták, hogy a kereskedelmi áruk cseréjét leállítsák. A jogtiprókkal szolidáris munkáltatói burzsoá szervezetek azonnal farkasként üvöltöttek, hogy mekkora veszteségeket szenvednek el a bojkottal. Bizonyíték arra, hogy a bojkott a formális nyilatkozatoknál hatásosabb fegyver.
Ezért a Nemzeti Front felhívással fordul a világ munkásosztályához, annak képviselőihez, hogy szolidaritásként folytasson bojkottakciót az összes hondurasi export és import esetében, nyilvánítsa ki politikai együttérzését a hondurasi néppel és munkásosztályával, hogy gazdaságilag fojtsa meg a diktatúrát, tüntessen a hondurasi és USA-követségek előtt, hogy megszabadítsa népünket az elnyomó rezsimtől és új társadalom építése kezdődhessen.
Csak a világ munkásosztálya győzheti le a hondurasi
fasiszta kísérletet
Tegucigalpa M.D.C. 2009.júl.31.
A brazil CUT szakszervezeti tömörülés nyilatkozata
Sao Pauloban, júl. 31–i dátummal szolidaritásra és mobilizációra szólít fel a hondurasi nép harcának támogatására a CUT Közép-Amerikában és az egész világon a demokrácia védelmében Joao Antonio Felicio, nemzetközi kapcsolatok titkára és Artur Henrique, elnök aláírásával jegyezve.
Azánia
Dél-Afrikában az utóbbi hetekben a sztrájkok és tüntetések megsokszorozódtak. Nem csak a nagyvárosok külvárosaiban tüntetnek a villany hiánya miatt és a vízszolgáltatáshoz való hozzáférés érdekében, hanem számtalan szektorban is béremelést követelnek (pl. építőipar, egészségügy). A sztrájk azóta 13 %-os béremelést hozott, a COSATU azonban elfogadta, hogy sztrájkjogát felfüggeszti a dél-afrikai labdarúgó világbajnokság idejére. A SOPA nyilatkozata még a sztájk idején.
Az általános sztájkfelhívást a két nagy föderációhoz tartozó South African Municipal Workers Union (SAMWU) és Independent Municipal and Allied Trade Union (IMATU) hirdette meg a kollektív szerződésekért, a nagytőke és tulajdonosi réteg féktelen kizsákmányolása elleni harc jegyében. Gyakorlatilag megbénította a nagyvárosokat és komoly ellentéteket eredményezett a hatalmon lévő pártok között is. A kommunista párt ifjúsága és az ANC (jelenleg hatalmon van) támogatta a sztrájkot, ugyanakkor a komm. párt főtitkára Dr. Blade Nzimande (miniszter) elítélte azt ¬- szinte sztálinista módszerekkel.
A Zuma-kormány, mely magát a munkásság képviselőjeként mutatja be, valódi arculataként luxuscikkekkel halmozza el önmagát a világválság közepette, s attól sem riad vissza, hogy a dolgozók bérkövetelő mozgalmát elítélje, betartatlan ígéreteiről nem is beszélve.
M. Jacob Gedleyihlekisa Zuma, aki az ANC elnöke is, azelőtt népe segítségét kérte, ma pedig ugyanazokat fenyegeti, akik annak idején segítették. Dél-Afrika fekete többségű népének nyomora fokozódik, ma már nem a szocializmus és a kapitalizmus, hanem kereken a szocializmus és a barbárság között kell választania.
A rendőrség múltbéli brutális módszereit ezúttal a Zuma-kormányzat vette át. A villany ára emelkedik mint a kilőtt nyíl, az alapvető élelmiszeráraké nőttön nő, a föld és a lakhatás válsága meg nem áll és emellett az utóbbi hat hónapban közel félmillió dolgozó vesztette el munkáját. A választási kampányban félmillió új munkahely teremtését ígérte az ANC, mely hazugságnak bizonyult. A pártnak fogalma sincs, hogyan kerekedjen felül a krízisen, mely a dolgozókat sújtja leginkább.
Az egészségügy jelenlegi helyzetében Dél-Afrika a benne dolgozók kétharmadát elveszíti, külföldre mennek vagy a magánszektorban helyezkednek el. A közegészségügy szándékos fojtogatása zajlik a privatizáció érdekében.
Az építésügy dolgozóit, zömmel munkakölcsönzősöket, kényszerítették arra, hogy munkásellenes szerződéseket írjanak alá. Azzal fenyegetik őket, hogy munkájukat elvesztik, amire sor fog kerülni mindenképpen, de sztrájkjogukról lemondtak. A 2010-es világbajnokság tervei munkahelyeket nem kreáltak, csak rabszolgamunkát, halálos balesetekkel, s a szakszervezetek sem emelik fel hangjukat ezellen.
Az év eleje óta a SOPA (Azania szocialista pártja) támogatja a munkások megmozdulásait.
A SOPA valódi demokráciát tűz ki zászlajára, igazi szabadságot akar, melyben a munkásmozgalom függetlensége megkérdőjelezhetetlen. Ez kell szolgáljon első lépésként és nem pedig a tőke és a kormány programjai.
A dolgozók valódi érdekeit csak maguk a dolgozók tudják kifejezni saját maguk által létrehozott autonóm szervezeteikkel együtt.
Franciaország
A postások és telekommunikációs dolgozók felhívása
a közszolgáltatások és jogállása megvédéséért,
a restrukturációk leállításáért,
a privatizációs törvénytervezet visszavonásáért,
a postamonopólium visszaszerzéséért
• Összes kollégánk állítja, a munkakörülmények egyre elviselhetetlenebbek, a munkahelyek megszűnésével a kifizetetlen túlóráztatások száma nő, fiókokat zárnak be, stb. A vezetés módszerei elfogadhatlanok: elbocsátások alkalmatlanság címén, szankcionálás, fenyegetések…
Mindenki jól tudja, ezekkel az intézkedésekkel közszolgáltatás tönkretétele gyorsul, ami kormány által programozott a privatizáció előkészítésére. Időpontját is ismerjük már. Az Ailleret-bizottság előkészítésében a postaprivatizáció törvénytervezete készen van, Luc Chatel államtitkár bejelentette, hogy a Minisztertanács júl. 27-én vizsgálja a Posta átalakítását részvénytársasággá, s ezután kerül ősszel a Nemzetgyűlés elé.
• A Posta vezetése és a kormány számára az Európai Unió postadirektívájának alkalmazásáról, az «akadálytalan szabadversenyről» van szó avégett, hogy tiszta helyet teremtsenek a magánrészvényesek számára a postamonopólium teljes letörésével. A nemzetközi pénzügyi csoportok a nagyon is rentábilis területeken rendezkednek be, míg a « hasznot nem hajtó», de a köz számára hasznos területek eltűnnek.
A közszolgáltai postamonopólium tönkretétele a közszolgáltatás és annak jogállása tönkretételét jelenti.
A Posta elnöke, M. Bailly szerint (2015-ben 30 %-kal kevesebb küldemény) elbocsátások és a közszolgáltatás teljes megszűnése várható.
Ezért akarnak a jogállás szabályozásának romjain magánjogi kollektív szerződéseket.
Csak 2008-ban 7 718 munkahely szűnt meg. A kollégák közül a CDD-sek (határozott időre szóló szerződés) vagy munkakölcsönzősök szerződéseit nem hosszabbítják meg.
• Mindenki nyugtalankodik: hogyan lehet ezt leállítani? Az egyik javaslat alapján okt. 3-ra referendumot kell szervezni? Azonban milyen referendum lenne az, melynek nincs semmi jogi hatása? Vissza lehetne-e vonatni ezzel a postaprivatizációs törvénytervezetet? Nyerni akarunk. Vissza akarjuk vonatni. A postásaink jövőjéről van szó, a munkakörülményekről, a civilizáció áldásairól, melyből mindenkinek részesülnie kell.
Ezért nem kellene visszanyúlnunk elődeink küzdelmeihez, melyek 1946-ban, 1953-ban, 1968-ban, 1974-ben, 1995-ben egységes sztrájkkal kényszerítették ki a szociális vívmányokat és a közszolgáltatásokat?
• Lehetséges-e visszatérni a közszolgáltatásokhoz anélkül, hogy a Posta az egész nemzeté legyen, anélkül, hogy monopólium maradjon, anélkül, hogy minden ott dolgozó számára közszolgáltatási jogállása visszaálljon? Az egész országból 6 000 különböző politikai irányzathoz tartozó képviselő, közöttük 33 parlamenti és többszáz polgármester, általános tanácsos, helyhatósági tanácsos írta alá az ún. Roquebrun-felhívást. Ebben olyan törvénytervezetet támogatnak, mely visszaállítja a posta monopóliumát. Ma pedig széles kampány által támogatva országos tüntetéstre hívtak Párizsba a kormány privatizációs tervének visszavonásáért…
Portré
Gulzar Ammed Chaudhary
Pakisztáni munkásaktivista, az All Pakistan Trade Union Federation (APTUF) elnöke
Mesélj nekünk a gyermekkorodról, családodról és arról, hogyan élted át a 1947-es «megosztást» (India és Pakisztán)?
Szüleim parasztok voltak, Pandzsábban, egy kis faluban laktunk a megosztás előtt, Indiában. Pathankot-ban születtem 1942 februárjában. 1947-ben Pakisztánba emigrálva falusi iskolába jártam, majd egy közszolgálati középiskolába egy kisvárosba, aztán Lahorebe kerültem, a fővárosba, ahol egy üzemben kezdtem dolgozni és esti iskolába jártam közben.
India népe elutasította a brit imperialisták dominációját, mivel az angolok összes természeti kincsünket kisajátították, azonban az indiaiakat az alapvető vitális forrásoktól, elemi jogaiktól is megfosztották, nyomorba taszítva népünket. Hosszú a brit igától való megszabadulás harcának és áldozatainak története.
A megosztás a szunkontinens történelmében egyik legtragikusabb és legkegyetlenebb epizódja. Vérfürdő és többmillió muzulmán, hindu és szikh lemészárlása kísérte.
Nagy-Britannia politikája az «oszd meg és uralkodj» stratégia, ennek volt része az indiai népek kijátszása egymás ellen, megyengítésük, melyhez a helyi marionettfigurák asszisztáltak.
Nehru-, Jinnah-t és Gandhit (1) is felhasználta a brit gyarmatosítás, hogy a neki kedvező célhoz érjen.
Muzulmánok és hinduk békében éltek eddig és nem akarták ellhagyni lakóhelyüket.
Családommal szenvedtük el ezt a tragédiát, mint több százezer más család. Elhagyva házunkat, földünket, mindent, amink volt, útnak kellett indulnunk. Több száz kilométer tettünk meg hasonló menetekkel találkozva szemből: hindukkal, akik Pakisztánból menekültek. Emberek ezreit ölték meg mindkét oldalon, családom több tagját is. Nagyapám és nagyanyám az úton haltak meg.
Mi volt első társadalmi-politiaki aktivitásod?
Mint alkalmazott kezdtem dolgozni egy lahorei gyógyszervállalatnál. Meglepődtem a munkakörülmények láttán, rettenetesek voltak, az alkalmazottak élete szörnyű, jogaik semmi. Fiatal voltam, energiával teli, akartam, hogy a dolgok megváltozzanak. Munkatársaimmal együtt arra a következtetésre jutottunk, hogy szakszervezetet kell létrehozni, ez az egyetlen módja annak, hogy megerősítsük sorainkat és védjük jogainkat. 1964-ben a laboratóriumi dolgozók Wyeth-szakszervezetét alapítottuk meg, melynek elnöke lettem egyhangú választással.
Ebben az időben nagyon nehéz volt bejegyeztetni a szakszervezetet a Munkaügyi Minisztériumnál. Katonai kormányzás alatt állt az ország, a szervezkedési szabadság nem létezett. Első feladatunk az volt, hogy elérjük az egyesülés szabadságát és a kollektív tárgyalások jogát. Azért küzdöttünk, hogy törvények kodifikálják a dolgozók jogait és tegyék lehetővé soruk javítását.
Mit jelentenek Neked az 1968-1969-es események és a diktatúra bukása?
1967-ben más szakszervezetekkel is kapcsolatba kerültünk. 1968 júliusában közös bizottságot állítottunk, hogy nyomást gyakoroljunk a kormányra a munkásellenes törvények megsemmisítéséért és a szakszervezet létrehozásának szabadságáért. A Bizottság az egész országban felhívott az Ayub diktátor elleni tüntetésekre, így közvetlenül támogatta Ali Bhutto hatalomra jutását, aki a katonai rezsim elsőszámú ellenfelének számított. (2)
1969-ben ugyanazon a napon volt nagy tüntetés Ny-Pakisztánban (a mai Pakisztán) és K-Pakisztánban (Bangladesh 1971 óta). Az Ayub-rendszer megbukott, ennek következtében tartották meg az első szabad választásokat.
Miért történt Kelet-Pakisztán leszakadása, a mai Bangladesh létrejötte, mi történt?
K-Pakisztánnak már jelöltje volt, Mujib-ur-Rahman, ugyanannyi szavatot kapott mint Bhutto, de Bhutto lett a miniszterelnök (3). Hiba volt, respektálni kellett volna Kelet-Pakisztán mandátumát abban az időben, a nép elkezdett nyugtalankodni, a hadsereg iszonyatos háborúba kezdett, százmilliókat öltek meg, így jött létre Bangladesh.
Mikor határoztátok el az APTUF létrehozását ?
Pakisztán létrejöttekor létrejött a szakszervezeti szövetség, gyökerei az indiai mozgalomban eredtek. A szétdaraboláskor aztán megalakult az All Pakistan Trade Union Federation (APTUF).
Te is elszenvedted a megtorlást…
Mint szakszervezeti tisztségviselő, nyilvánvaló. Bhutto alatt államellenes összeesküvéssel vádoltak meg kollégáimmal együtt. Egy évig Lahoreban voltam bezárva, de már letartóztatásom előtt zaklatott a titkosrendőrség, a nagyobbik lányom annyira félt, hogy egy időre megnémult. A börtönben pedig hepatitiszt kaptam, ami persze nem akadályozta, hogy gumibotozzanak a beismerés elnyeréséért. Jól tartottuk magunkat, a bíróságon semmit nem tudtak felhozni ellenünk.
Milyen leckét vonsz le a munkásjogokért vívott harcodból?
A szakszervezeti mozgalom lehetővé teszi a szervezkedést, a kialakulást és a harcot. Alapvető a munkásosztály számára, szükség van rá. De szüksége van politikai képviseletre is, olyanra, melynek meggyőződése, hogy a munkásosztály sorsa van a kezében és a jövője, hogy a rendszert meg kell változtatni.
Szerinted mi a legnagyobb gond ma?
Ma az egész világon válságban van a tőkés rendszer. Nyilvánvalóvá vált csődje, persze próbálkozik saját maga megmentésével a hosszú harcban kivívott munkásjogok elragadásával. Meg kell értenünk, hogy a válságon csak akkor juthatunk túl, ha a tőkés kizsákmányolásnak véget vetünk.
Az imperializmus mindenütt nyomort hoz és háborút. Országomban különösen drámai a helyzet és csak az amerikai jelenléttel magyarázható. Az ország egysége, a szomszédos országokkal való jó kapcsolat, a béke elengedhetetlen a munkásosztály számára és elválaszthatatlan szociális követeléseitől.
A kollektív gyakorlat meggyőzött engem arról, hogy a küzdelem és a harc a változás szükséges kellékei. Lehet olyan érzésünk néha, hogy hiábavaló és nem érünk célhoz, mégis folytatnunk kell. Koncentrálni kell arra, hogyan lehet a rendszert megváltoztatni és olyan viszonyokat teremteni, ahol megnyílik az út a szocializmus felé nem csak saját országunkban, hanem az egész világon.
(1) Gandhi és Nehru a Kongresszusi Párt tagja, mely szervezet az indiai nemzeti követelések alapján jött létre. Formálisan a megosztás ellen foglalt állást, de a gyakorlatban hagyta megtörténni. Jinnah a Muzulmán Liga tagja, akire támaszkodva mondták ki a britek a megosztást.
(2) Ali Bhutto a pakisztáni Néppárt vezetője. Kormánya nem tett olyan intézkedéseket, melyeket népe elvárt. Katonai államcsíny áldozataként 1977-ben kivégezték.
(3) Pakisztán létrejöttekor Kelet- és Nyugat-Pakisztánból állt, utóbbi a mai Pakisztán, előbbi Bengália egy része.
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28, Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente” , 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése hetilapja
Tartalom:
Két felhívás érkezett Hondurasból, az elsőt a «Nemzeti Front az államcsíny ellen» a világ munkásosztályához intézi; a második a brazil CUT szakszervezet képviselőjéé, Joao Batista Gomezé.
Az utóbbi hetekben Azaniában (Dél-Afrika) fontos sztrájkesemények történnek. A szoc.párt, a SOPA közleménye.
Franciaországban a postások és telekommunikációs dolgozók tettek közzé felhívást a közszolgáltatások védelmében, a privatizációs törvény visszavonásááért, a postamonopólium visszaállításáért valamint a «Roquebrun-bizottság» aláírásgyűjtő kampányt indított.
Portré-beszélgetés Gulzar Ammed Chaudhary pakisztáni munkásaktivistával, az All Pakistan Trade Union Federation elnökével.
Honduras
Nemzeti Front az államcsíny ellen
_____________________________________________________________________________
Felhívás a világ munkásosztályához
Szervezzünk bojkottot ROBERTO MICHELETTI katonai-tőkés diktatúrája ellen
site: contraelgolpedeestadohn
Jún. 28-án a hondurasi lakosság népszavazásra készülődött az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívásáról, mikor katonák ezrei elfogták a köztársaság elnökét, Manuel Zelaya Rosalest és a szomszédos Costa Rica-ba toloncolták; az elnöki házat elfoglalták, az összes független rádió és tévéállomást bezárták, a kormánytisztviselőket szétkergettték és rendkívüli állapotot hirdettek ki.
Az államcsíny így zajlott le s néhány órával később a Nemzeti Kongresszus (parlament) «legalizálta» és elnöknek nevezete ki Robert Micheletti Baint, Zelaya pártjának vezetőjét. Az államcsíny igazolására bejelentették, hogy az államfő «lemondott». Ezt a verziót maga Zelaya elnök cáfolta, csakúgy mint a Nemzeti Kongresszus alkotmányellenes lépését. Kimondatott az is, hogy az elnök ellen elfogatási parancsot adtak ki, bíróság elé akarják állítani, ahol védekezhet.
Az államcsíny mögött ott húzódnak a tőkés körök, a burzsoázia négy pártja (liberális, nemzeti, kereszténydemokrata valamint szociáldemokrata), a katolikus és evangélikus egyház vezetői, a médiatulajdonosok. Mindez ellenforradalmi egységben zajlott attól való félelemben, hogy a jún. 28-i népszavazás következtében a hatalom a nép, a munkásosztály és parasztság kezébe kerül, hogy a tömegek ne kezdeményezhessék egy új társadalom építését, melyben a burzsoázia és a nagybirtokosok privilégiumai megszűnnek.
Meg kell mondani azt is, hogy az államcsínyt az amerikai imperializmus és a latin-amerikai jobboldal is támogatta, melyek alkalmat láttak a baloldal dél-amerikai előretörésének fékezésére és a venezuelai forradalom befolyásolására a Front Farabundo Marti, a salvadori nemzeti felszabadítás győztes választásai és a nicaraguai sandinista front közelmúltbeli győzelme után.
De a hondurasi nép válasza nem késett. Népi tömegek mentek ki az utcákra a közterek elfoglalására és tiltakoztak az elnöki ház (a kormányszékhely) előtt a katonák, tankok, helikopterek, repülők és nehéztüzérség ellen. MINDEN NAP ott vannak, tiltakoznak az álkormány ellen, nyomást gyakorolnak, utakat barikádoznak, középületeket foglalnak el, stb., gyakorolva alkotmányos jogukat: a 3. cikkely értelmében népi felkelésre lehetőségük van, ha erőszakkal kerül egy kormány hatalomra. Ez a küzdelem máris emberéleteket követelt, katonák gyilkolták őket, de a kormány mégsem tudja kontrollálni az eseményeket, sem pedig meggyőzni a tömegeket hatalma konszolidálására.
A népi ellenállás intézményesítése a «Nemzeti Front az államcsíny ellen», mely egyesíti általában a nemzetet a diktatúra megbuktatásáért. Munkás-, paraszt szervezetek alkotják, államcsínyellenes baloldali és centrummozgalmak.
A nemzetközi reagálás diplomáciai szemszögből nagyon határozott: a cionista izraeli rezsim kivételével egyetlen ország sem merte elismerni a hondurasi katonai-burzsoá államot. Az Amerikai Államok Szervezete (OEA), az ENSZ, a Riói Csoport elítélték az államcsínyt, mivelhogy világosan értik a Latin-Amerikában erősen behatárolt polgári demokráciára mért első csapás jelentőségét, a szabadságjogok kockázatát, a reakciós erők eszkalációja veszélyét a térségben.
Ezek a reagálások még nem lépték át a diplomáciai nyilatkozatok stádiumát, melyek ugyan hasznosak, de nem elégségesek. Az egyetlen kormány, mely kétértelmű a hatalombitorló kormánnyal szemben, az Obama vezette amerikai. Nyilatkozatában ugyan Manuel Zelayát ismeri el törvényes elnöknek, de engedélyezte a puccsisták USA területre érkezését az államcsínyért való lobbyzás érdekében, nem függesztette fel a hondurasi támogatási programokat, nem alkalmaz kereskedelmi bojkottot, pedig Kuba esetében megtette, és nem mondja ki a katonai puccs tényét. Tárgyalásokat javasol Zelaya elnök és Micheletti diktátor között Costa Rica elnöke, Oscar Arias közvetítésével.
A «Nemzeti Front az államcsíny ellen» számára Arias békéltetése az USA stratégiájának részét képezi, hogy bizonyos nemzetközi elismertetést kapjanak a puccsisták és Zelayára nyomást gyakoroljanak esetleges visszahelyezése ígéretének fejében a népi mozgalom követeléseiből való engedményekért. Ezért követeli a Front az elnök azonnali és feltételek nélküli visszaállítását a hatalomba.
A munkásosztály kezdettől fogva résztvesz az egységes népi ellenállási mozgalomban, 48 órás általános sztrájkot hirdetett és üzemeket foglalt el a három nagy szakszervezeti tömörülés (CUTH, CGT y CTH) felhívására júl. 23-24-én, majd 30-31-én. Salvadori és nicaraguai népi szervezetek a vámhatárokat blokkolták, hogy a kereskedelmi áruk cseréjét leállítsák. A jogtiprókkal szolidáris munkáltatói burzsoá szervezetek azonnal farkasként üvöltöttek, hogy mekkora veszteségeket szenvednek el a bojkottal. Bizonyíték arra, hogy a bojkott a formális nyilatkozatoknál hatásosabb fegyver.
Ezért a Nemzeti Front felhívással fordul a világ munkásosztályához, annak képviselőihez, hogy szolidaritásként folytasson bojkottakciót az összes hondurasi export és import esetében, nyilvánítsa ki politikai együttérzését a hondurasi néppel és munkásosztályával, hogy gazdaságilag fojtsa meg a diktatúrát, tüntessen a hondurasi és USA-követségek előtt, hogy megszabadítsa népünket az elnyomó rezsimtől és új társadalom építése kezdődhessen.
Csak a világ munkásosztálya győzheti le a hondurasi
fasiszta kísérletet
Tegucigalpa M.D.C. 2009.júl.31.
A brazil CUT szakszervezeti tömörülés nyilatkozata
Sao Pauloban, júl. 31–i dátummal szolidaritásra és mobilizációra szólít fel a hondurasi nép harcának támogatására a CUT Közép-Amerikában és az egész világon a demokrácia védelmében Joao Antonio Felicio, nemzetközi kapcsolatok titkára és Artur Henrique, elnök aláírásával jegyezve.
Azánia
Dél-Afrikában az utóbbi hetekben a sztrájkok és tüntetések megsokszorozódtak. Nem csak a nagyvárosok külvárosaiban tüntetnek a villany hiánya miatt és a vízszolgáltatáshoz való hozzáférés érdekében, hanem számtalan szektorban is béremelést követelnek (pl. építőipar, egészségügy). A sztrájk azóta 13 %-os béremelést hozott, a COSATU azonban elfogadta, hogy sztrájkjogát felfüggeszti a dél-afrikai labdarúgó világbajnokság idejére. A SOPA nyilatkozata még a sztájk idején.
Az általános sztájkfelhívást a két nagy föderációhoz tartozó South African Municipal Workers Union (SAMWU) és Independent Municipal and Allied Trade Union (IMATU) hirdette meg a kollektív szerződésekért, a nagytőke és tulajdonosi réteg féktelen kizsákmányolása elleni harc jegyében. Gyakorlatilag megbénította a nagyvárosokat és komoly ellentéteket eredményezett a hatalmon lévő pártok között is. A kommunista párt ifjúsága és az ANC (jelenleg hatalmon van) támogatta a sztrájkot, ugyanakkor a komm. párt főtitkára Dr. Blade Nzimande (miniszter) elítélte azt ¬- szinte sztálinista módszerekkel.
A Zuma-kormány, mely magát a munkásság képviselőjeként mutatja be, valódi arculataként luxuscikkekkel halmozza el önmagát a világválság közepette, s attól sem riad vissza, hogy a dolgozók bérkövetelő mozgalmát elítélje, betartatlan ígéreteiről nem is beszélve.
M. Jacob Gedleyihlekisa Zuma, aki az ANC elnöke is, azelőtt népe segítségét kérte, ma pedig ugyanazokat fenyegeti, akik annak idején segítették. Dél-Afrika fekete többségű népének nyomora fokozódik, ma már nem a szocializmus és a kapitalizmus, hanem kereken a szocializmus és a barbárság között kell választania.
A rendőrség múltbéli brutális módszereit ezúttal a Zuma-kormányzat vette át. A villany ára emelkedik mint a kilőtt nyíl, az alapvető élelmiszeráraké nőttön nő, a föld és a lakhatás válsága meg nem áll és emellett az utóbbi hat hónapban közel félmillió dolgozó vesztette el munkáját. A választási kampányban félmillió új munkahely teremtését ígérte az ANC, mely hazugságnak bizonyult. A pártnak fogalma sincs, hogyan kerekedjen felül a krízisen, mely a dolgozókat sújtja leginkább.
Az egészségügy jelenlegi helyzetében Dél-Afrika a benne dolgozók kétharmadát elveszíti, külföldre mennek vagy a magánszektorban helyezkednek el. A közegészségügy szándékos fojtogatása zajlik a privatizáció érdekében.
Az építésügy dolgozóit, zömmel munkakölcsönzősöket, kényszerítették arra, hogy munkásellenes szerződéseket írjanak alá. Azzal fenyegetik őket, hogy munkájukat elvesztik, amire sor fog kerülni mindenképpen, de sztrájkjogukról lemondtak. A 2010-es világbajnokság tervei munkahelyeket nem kreáltak, csak rabszolgamunkát, halálos balesetekkel, s a szakszervezetek sem emelik fel hangjukat ezellen.
Az év eleje óta a SOPA (Azania szocialista pártja) támogatja a munkások megmozdulásait.
A SOPA valódi demokráciát tűz ki zászlajára, igazi szabadságot akar, melyben a munkásmozgalom függetlensége megkérdőjelezhetetlen. Ez kell szolgáljon első lépésként és nem pedig a tőke és a kormány programjai.
A dolgozók valódi érdekeit csak maguk a dolgozók tudják kifejezni saját maguk által létrehozott autonóm szervezeteikkel együtt.
Franciaország
A postások és telekommunikációs dolgozók felhívása
a közszolgáltatások és jogállása megvédéséért,
a restrukturációk leállításáért,
a privatizációs törvénytervezet visszavonásáért,
a postamonopólium visszaszerzéséért
• Összes kollégánk állítja, a munkakörülmények egyre elviselhetetlenebbek, a munkahelyek megszűnésével a kifizetetlen túlóráztatások száma nő, fiókokat zárnak be, stb. A vezetés módszerei elfogadhatlanok: elbocsátások alkalmatlanság címén, szankcionálás, fenyegetések…
Mindenki jól tudja, ezekkel az intézkedésekkel közszolgáltatás tönkretétele gyorsul, ami kormány által programozott a privatizáció előkészítésére. Időpontját is ismerjük már. Az Ailleret-bizottság előkészítésében a postaprivatizáció törvénytervezete készen van, Luc Chatel államtitkár bejelentette, hogy a Minisztertanács júl. 27-én vizsgálja a Posta átalakítását részvénytársasággá, s ezután kerül ősszel a Nemzetgyűlés elé.
• A Posta vezetése és a kormány számára az Európai Unió postadirektívájának alkalmazásáról, az «akadálytalan szabadversenyről» van szó avégett, hogy tiszta helyet teremtsenek a magánrészvényesek számára a postamonopólium teljes letörésével. A nemzetközi pénzügyi csoportok a nagyon is rentábilis területeken rendezkednek be, míg a « hasznot nem hajtó», de a köz számára hasznos területek eltűnnek.
A közszolgáltai postamonopólium tönkretétele a közszolgáltatás és annak jogállása tönkretételét jelenti.
A Posta elnöke, M. Bailly szerint (2015-ben 30 %-kal kevesebb küldemény) elbocsátások és a közszolgáltatás teljes megszűnése várható.
Ezért akarnak a jogállás szabályozásának romjain magánjogi kollektív szerződéseket.
Csak 2008-ban 7 718 munkahely szűnt meg. A kollégák közül a CDD-sek (határozott időre szóló szerződés) vagy munkakölcsönzősök szerződéseit nem hosszabbítják meg.
• Mindenki nyugtalankodik: hogyan lehet ezt leállítani? Az egyik javaslat alapján okt. 3-ra referendumot kell szervezni? Azonban milyen referendum lenne az, melynek nincs semmi jogi hatása? Vissza lehetne-e vonatni ezzel a postaprivatizációs törvénytervezetet? Nyerni akarunk. Vissza akarjuk vonatni. A postásaink jövőjéről van szó, a munkakörülményekről, a civilizáció áldásairól, melyből mindenkinek részesülnie kell.
Ezért nem kellene visszanyúlnunk elődeink küzdelmeihez, melyek 1946-ban, 1953-ban, 1968-ban, 1974-ben, 1995-ben egységes sztrájkkal kényszerítették ki a szociális vívmányokat és a közszolgáltatásokat?
• Lehetséges-e visszatérni a közszolgáltatásokhoz anélkül, hogy a Posta az egész nemzeté legyen, anélkül, hogy monopólium maradjon, anélkül, hogy minden ott dolgozó számára közszolgáltatási jogállása visszaálljon? Az egész országból 6 000 különböző politikai irányzathoz tartozó képviselő, közöttük 33 parlamenti és többszáz polgármester, általános tanácsos, helyhatósági tanácsos írta alá az ún. Roquebrun-felhívást. Ebben olyan törvénytervezetet támogatnak, mely visszaállítja a posta monopóliumát. Ma pedig széles kampány által támogatva országos tüntetéstre hívtak Párizsba a kormány privatizációs tervének visszavonásáért…
Portré
Gulzar Ammed Chaudhary
Pakisztáni munkásaktivista, az All Pakistan Trade Union Federation (APTUF) elnöke
Mesélj nekünk a gyermekkorodról, családodról és arról, hogyan élted át a 1947-es «megosztást» (India és Pakisztán)?
Szüleim parasztok voltak, Pandzsábban, egy kis faluban laktunk a megosztás előtt, Indiában. Pathankot-ban születtem 1942 februárjában. 1947-ben Pakisztánba emigrálva falusi iskolába jártam, majd egy közszolgálati középiskolába egy kisvárosba, aztán Lahorebe kerültem, a fővárosba, ahol egy üzemben kezdtem dolgozni és esti iskolába jártam közben.
India népe elutasította a brit imperialisták dominációját, mivel az angolok összes természeti kincsünket kisajátították, azonban az indiaiakat az alapvető vitális forrásoktól, elemi jogaiktól is megfosztották, nyomorba taszítva népünket. Hosszú a brit igától való megszabadulás harcának és áldozatainak története.
A megosztás a szunkontinens történelmében egyik legtragikusabb és legkegyetlenebb epizódja. Vérfürdő és többmillió muzulmán, hindu és szikh lemészárlása kísérte.
Nagy-Britannia politikája az «oszd meg és uralkodj» stratégia, ennek volt része az indiai népek kijátszása egymás ellen, megyengítésük, melyhez a helyi marionettfigurák asszisztáltak.
Nehru-, Jinnah-t és Gandhit (1) is felhasználta a brit gyarmatosítás, hogy a neki kedvező célhoz érjen.
Muzulmánok és hinduk békében éltek eddig és nem akarták ellhagyni lakóhelyüket.
Családommal szenvedtük el ezt a tragédiát, mint több százezer más család. Elhagyva házunkat, földünket, mindent, amink volt, útnak kellett indulnunk. Több száz kilométer tettünk meg hasonló menetekkel találkozva szemből: hindukkal, akik Pakisztánból menekültek. Emberek ezreit ölték meg mindkét oldalon, családom több tagját is. Nagyapám és nagyanyám az úton haltak meg.
Mi volt első társadalmi-politiaki aktivitásod?
Mint alkalmazott kezdtem dolgozni egy lahorei gyógyszervállalatnál. Meglepődtem a munkakörülmények láttán, rettenetesek voltak, az alkalmazottak élete szörnyű, jogaik semmi. Fiatal voltam, energiával teli, akartam, hogy a dolgok megváltozzanak. Munkatársaimmal együtt arra a következtetésre jutottunk, hogy szakszervezetet kell létrehozni, ez az egyetlen módja annak, hogy megerősítsük sorainkat és védjük jogainkat. 1964-ben a laboratóriumi dolgozók Wyeth-szakszervezetét alapítottuk meg, melynek elnöke lettem egyhangú választással.
Ebben az időben nagyon nehéz volt bejegyeztetni a szakszervezetet a Munkaügyi Minisztériumnál. Katonai kormányzás alatt állt az ország, a szervezkedési szabadság nem létezett. Első feladatunk az volt, hogy elérjük az egyesülés szabadságát és a kollektív tárgyalások jogát. Azért küzdöttünk, hogy törvények kodifikálják a dolgozók jogait és tegyék lehetővé soruk javítását.
Mit jelentenek Neked az 1968-1969-es események és a diktatúra bukása?
1967-ben más szakszervezetekkel is kapcsolatba kerültünk. 1968 júliusában közös bizottságot állítottunk, hogy nyomást gyakoroljunk a kormányra a munkásellenes törvények megsemmisítéséért és a szakszervezet létrehozásának szabadságáért. A Bizottság az egész országban felhívott az Ayub diktátor elleni tüntetésekre, így közvetlenül támogatta Ali Bhutto hatalomra jutását, aki a katonai rezsim elsőszámú ellenfelének számított. (2)
1969-ben ugyanazon a napon volt nagy tüntetés Ny-Pakisztánban (a mai Pakisztán) és K-Pakisztánban (Bangladesh 1971 óta). Az Ayub-rendszer megbukott, ennek következtében tartották meg az első szabad választásokat.
Miért történt Kelet-Pakisztán leszakadása, a mai Bangladesh létrejötte, mi történt?
K-Pakisztánnak már jelöltje volt, Mujib-ur-Rahman, ugyanannyi szavatot kapott mint Bhutto, de Bhutto lett a miniszterelnök (3). Hiba volt, respektálni kellett volna Kelet-Pakisztán mandátumát abban az időben, a nép elkezdett nyugtalankodni, a hadsereg iszonyatos háborúba kezdett, százmilliókat öltek meg, így jött létre Bangladesh.
Mikor határoztátok el az APTUF létrehozását ?
Pakisztán létrejöttekor létrejött a szakszervezeti szövetség, gyökerei az indiai mozgalomban eredtek. A szétdaraboláskor aztán megalakult az All Pakistan Trade Union Federation (APTUF).
Te is elszenvedted a megtorlást…
Mint szakszervezeti tisztségviselő, nyilvánvaló. Bhutto alatt államellenes összeesküvéssel vádoltak meg kollégáimmal együtt. Egy évig Lahoreban voltam bezárva, de már letartóztatásom előtt zaklatott a titkosrendőrség, a nagyobbik lányom annyira félt, hogy egy időre megnémult. A börtönben pedig hepatitiszt kaptam, ami persze nem akadályozta, hogy gumibotozzanak a beismerés elnyeréséért. Jól tartottuk magunkat, a bíróságon semmit nem tudtak felhozni ellenünk.
Milyen leckét vonsz le a munkásjogokért vívott harcodból?
A szakszervezeti mozgalom lehetővé teszi a szervezkedést, a kialakulást és a harcot. Alapvető a munkásosztály számára, szükség van rá. De szüksége van politikai képviseletre is, olyanra, melynek meggyőződése, hogy a munkásosztály sorsa van a kezében és a jövője, hogy a rendszert meg kell változtatni.
Szerinted mi a legnagyobb gond ma?
Ma az egész világon válságban van a tőkés rendszer. Nyilvánvalóvá vált csődje, persze próbálkozik saját maga megmentésével a hosszú harcban kivívott munkásjogok elragadásával. Meg kell értenünk, hogy a válságon csak akkor juthatunk túl, ha a tőkés kizsákmányolásnak véget vetünk.
Az imperializmus mindenütt nyomort hoz és háborút. Országomban különösen drámai a helyzet és csak az amerikai jelenléttel magyarázható. Az ország egysége, a szomszédos országokkal való jó kapcsolat, a béke elengedhetetlen a munkásosztály számára és elválaszthatatlan szociális követeléseitől.
A kollektív gyakorlat meggyőzött engem arról, hogy a küzdelem és a harc a változás szükséges kellékei. Lehet olyan érzésünk néha, hogy hiábavaló és nem érünk célhoz, mégis folytatnunk kell. Koncentrálni kell arra, hogyan lehet a rendszert megváltoztatni és olyan viszonyokat teremteni, ahol megnyílik az út a szocializmus felé nem csak saját országunkban, hanem az egész világon.
(1) Gandhi és Nehru a Kongresszusi Párt tagja, mely szervezet az indiai nemzeti követelések alapján jött létre. Formálisan a megosztás ellen foglalt állást, de a gyakorlatban hagyta megtörténni. Jinnah a Muzulmán Liga tagja, akire támaszkodva mondták ki a britek a megosztást.
(2) Ali Bhutto a pakisztáni Néppárt vezetője. Kormánya nem tett olyan intézkedéseket, melyeket népe elvárt. Katonai államcsíny áldozataként 1977-ben kivégezték.
(3) Pakisztán létrejöttekor Kelet- és Nyugat-Pakisztánból állt, utóbbi a mai Pakisztán, előbbi Bengália egy része.
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28, Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente” , 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
2009. augusztus 5., szerda
Nemzetközi információk 347.sz.
2009.júl.29.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének hetilapja
Tartalom:
Különös figyelmetekbe ajánljuk hondurasi információinkat.
Carlos Reyes elvtársunkat több szakszervezeti felelős társával Tagucigalpában júl 30-án letartóztatták. Az Egyetértés kommunikéje.
Részletes elemzés az Európai Unió-Algéria “társulási egyezményről”, melyet a Fraternité, az algériai Dolgozók Pártja lapja publikált.
Közzétesszük a svéd szakszervezeti felelősöknek az Európai Unió direktívája elleni álláspontját.
A termelési mód magántulajdonán alapuló rendszer gazdasági válságának hatásai és következményei, dolgozók tízezreinek elbocsátása muinden országot érint. Oroszországi riport az AVTOVAZ gépkocsigyártó üzemében.
Egy másik kontinensen ugyanolyan pusztítóak a következmények, de hasonló a munkásosztály ellenállása is. A TRIBUNE LIBRE DES TRAVAILLEURS, a burundi PTD lapjának szerkesztőségi cikke.
Cikk a kínai Xingjianban bekövetkezett konfliktusról, mely az Információs levélben jelent meg először.
Információk a MINUSTAH-csapatok Haitiból való kivonását vizsgáló nemzetközi bizottság előkészületeiről.
A kolumbiai CUT álláspontja az új amerikai katonai bázisok felállítása ellen.
Algéria
Fraternité, a Dolgozók Pártja (PT) lapja, 2009 májusi száma
Egyirányú koncessziók
Minden, a mai napig hivatalosan közzétett szám a két szerződő fél közötti kereskedelmi mérleg egyensúlyának hiányra utal. Algéria 20 milliárd dollárnak megfelelő importja mellett exportja a szénhidrogéneken kívül kevesebb mint egymillió dollárt tesz ki.
Ebben az «egyezményben» egyetlen nyertes van, az Unió és egyetlen vesztes, Algéria.
Egyetlen dolog, a vámhatárok megszűnte, 3 év alatt 1,1 milliárd eurós veszteséget okozott az országnak!
A Társulási szerződés életbe lépése óta (2005.szept.1.) az EU-ból érkező import szüntelenül növekszik. 2005-ben 11,2 milliárd, 2008ben már 20,8 milliárd.
Az El Watan 2009.máj.23-i száma a hivatalos adatokat idézve rámutat arra, az ipari termék 17,7 milliárd dolláros európai importja 2005-ben még csak 9,8 milliárd volt.
A PT, mely kezdettől fogva elutasította ennek a Társulási szerződésnek a ratifikálását, meg kell állapítsa azt is, hogy hiába volt minden figyelmeztetés a nemzeti termelés destrukciójának veszélyére.
Az ipar szabadesése
Ha 2003-ban a nemzeti gazdagság 20%-t jelentette, ma a GDP 4%-ra zuhant, húzza alá R. Hamiani, a vállalatvezetők fórumának elnöke. Az összesen 40 millárd dollárnyi import láttán ezt mondotta: «külföldi munkahelyeket finanszírozunk». (L'Expression 2009.máj.23.).
Az algériai hatóságok az EU-tól azt az ígéretet kapták, hogy «segíteni fogják az országot abban, hogy a Kereskedelmi Világszervezetbe bejusson», emlékeztet az ország több felelős vezetője, láthatóan csalódottan. Végeredményben az akasztott ember kötelének kézbentartásáról van szó, mivel az EU egyszerűen ugyanazokat a koncessziókat kéri a KV tagjai számára, ahogyan a városi gáz árának kérdése is tanusítja. A két nemzetközi szervezet kötelezei Algériát a gáz árának nemzetközi szintre emelésére helyileg is! A KV ugyanazokat az előnyöket akarja, amit a 27 EU országának nyújtott!
Djaâboub kereskedelmi miniszter az EU nyomására elfogadta a KV követelményeit, ma ezt nyilatkozza: «a visszatérő kérdések megmérgezik az életünket» és mérgesen hozzáteszi: «azt mondták nekünk, hogy a gáz belső árának a valódi árnak kell lenni, mivel a szubvenció megengedhetetlen», s befejezi: «Algéria nem fog meghátrálni» (El Watan, máj.23.).
Ugyanabban az újságban, Djaâboub tudatja velünk, hogy 2007 óta az EU 13%-os plusz adót vet ki a Fertial (volt Astnidal) termékeire «azzal az ürüggyel, hogy a gáz, amit felhasznál, szubvencionált».
Ugyanez érvenyes a Sonatrach-ra, melynek tilos «a spanyol gáz- és szénhidrogénpiacra lépni».
A hatóságok reagálását kommentálva, a miniszterelnök nyilatkozatai által megerősítve egy uniós diplomata, aki «inkább örizni szeretné anonimitását» úgy ítéli, hogy «Algéria speciális eset, az algériaiak komplikáltak (...), örök mártírnak tartják magukat» (Le Quotidien d'Oran, 2009.máj.25.)
Európa népei maguk is elutasítják az Unió politikáját, ahogy ezt a tényt a parlamenti választásokról való rekordmértékű távolmaradás is aláhúzza, ez a diplomata meri legitim reagálásunkat «mártíromkodásnak» nevezni.
A legrosszabb még hátra van
A következő évben a Társulási egyezmény 61. cikkelye alapján teljes mértékben megnyílik a szolgáltatások piaca.
Ha az algériai hatóságok húzódoznak is ennek a túl rövidnek ítélt határidőnek a respektálásától, az Unió ragaszkodik az eredeti dátumhoz.
A 2017-es szabadkereskedelmi zóna «munkahelyveszteséggel fog járni, szociális válságot fog eredményezni, sőt, politikait», figyelmeztet Mourad Ouchaehi egyetemi tanár az El Watan napilapnak adott interjújában 2009.máj.19-én. Úgy becsüli, hogy «a jelenlegi hatalomnak nincs a birtokában az a szükséges politikai kapacitás, mellyel ellenállhatna ennek az egyezménynek az Unióval, abból kifolyólag, hogy nincs belső legitimitása».
Ha vitathatalan, hogy a demokrácia, mely lehetővé teszi a dolgozó népesség mozgósítását, a legszélesebb körű ellenállás garanciájának záloga, nem kevésbé érvényes, hogy a kormánynak igaza volna, ha nemet mondana a KV és az EU diktámumának – amelyek ugyanerre a politikára kötelezik az úgymond demokratikus országokat is (nevezetesen Európában).
A PT harcol a Társulási egyezmény befagyasztásáért, támogat minden intézkedést, mely e szerződés ellen irányul.
R.Y.T.
Burundi
TRIBUNE LIBRE DES TRAVAILLEURS
IKINYAMAKURU C’ABAKOZI MENSUEL DU PARTI DES TRAVAILLEURS
Numéro 12-aoűt 2009 ET DE LA DEMOCRATIE-PTD-
Prix: 400 F Bu «TWUNGURUNANI »
B.P. 1032 BUJUMBURA
Szerkesztőség: a PTD első kongresszusa felé
A Minisztertanács 2009.júl.9-i határozata a választásokról magában hordozza az időpontról szóló döntést (az általános választások az elnökit megelőzik), több közleményt tartalmaz és 15 millió burundi frank óvadékot az elnöki jelöltek számára… ami a politikai és civil társadalomban zajos méltatlankodást keltett.
Emlékeztetnem kell arra, hogy a Ngoziban, Gitegában és Bujumburában tartott Párbeszéd kereteiben az összes politikai párt részvételével több dolog között megegyeztek a 2010-es választások 2005-ös kronológiájában és a választási titkosságának védelmében.
A Független Nemzeti Választási Bizottság (CENI) maga is elfogadta ezt a kronológiát.
A kormányülés alatt a Frodebu miniszterei a minisztertanács ajtaját bevágták, az Upronáé maradtak, még ha a párt irányvonalával el is tért.
A jelenlegi politikai válság gyökere az ország és a lakosság diszlokációs terveiben rejlik, a maradék közszolgáltatás és állami vállalat privatizációiban (Sosumo, Regideso, Onatel, kávé, tea, egészségügy…), az országot az East African Community (EAC) romboló-eltüntető tevékenységében.
Ezzel a politikával a burundiak még szegényebbek lettek. A kormány újból az üzemanyag és a közlekedés-szállítás árának emeléséhez folyamodott... ami megint a fogyasztási és cikkek és szolgáltatások árának növekedését fogja provokálni.
Egyébként a kormány belekezdett a szociális konfliktusok meghosszabbításába jónéhány szektorban: blokkolta a sztrájkoló tanárképzősök ösztöndíjhátralékát, nagy a csend ama bizottsági jelentés körül is, melynek az állami tisztviselők bérharmonizációját kellett elvégezni, elutasította az egészségügyi személyzet jogállásának alkalmazását, mellőzi a dolgozók szakszervezeteivel való tárgyalások eredményeképpen született megoldásokat, stb.
Még mindig az egészségügynél maradva, Kinama, Kamenge, Buterere, Buyenzi, Kanyosha, Musaga lakossága… és a bujumburai polgármesteri hivatal kolerával fertőzött, ami elterjedhet az egész városban az ivóvíz hiánya ill. elhanyagolása miatt.
Pedig megmondták annak idején, hogy a víz privatizációja a Régideso által jó a lakosságnak!
Megmondták, hogy a privatizáció, az adósságfizetés, az ország integrálása az EAC-ba és a bankok talpraállítása az INSS és a társadalombiztosítás pénzével a szegénység elleni küzdelmet szolgálja és a piacgazdaság válságának leküzdését. Azonban minden arra mutat, hogy nincs orvosság erre a rendszerre.
Most pedig megígérték a 2010-es átlátható, szabad és nyugodt választásokat.
Tapasztalatunk azt mutatja, a politikai pártok közötti antagonizmus, ami a nemzetközi intézmények és hatalmak destruktív politikája alkalmazásának kereteit illeti, eredményezi a véres konfliktusokat és a civil lakosság lemészárlását.
A politikai pártoknak, kezdve az alkotmányos pártokkal, kötelességük volna a béke biztosítása megfelelő választási szabályokkal és a függetlenség őrzésével annak a lakosságnak érdekében, mely már annyit szenvedett a ciklikus háborúktók és nyomorúságtól.
A PTD «TWUNGURUNANI» a maga részéről úgy ítéli meg, bármilyen kérdésben bárménnyire is más legyen véleményünk, egységünket meg kell valósítani, hogy lehetővé tegyük népünknek a békét, az életet:
- Le kell állítani a privatizációkat és az adósságfizetést!
- Újra kell államosítani a vállalatokat és közszolgáltatást bármiféle kárpótlás és újravásárlás lehetősége nélkül!
- Népszuverenitást és nemzeti szuverenitást!
- Közmunkák széles körének meghirdetése a munkanélküliség megszüntetésére!
- Általános béremelést az áremelkedésekkel indexálva!
- Az árak ellenőrzését, az állam beavatkozását a külkereskedelembe!
- Nemet a bankok társadalombiztosítási alapokból történő talpraállítására!
- Az ILO-konvenciók tiszteletben tartását!
- Kelet-Afrika szuverén nemzeteinek szabad unióját!
Ezekkel a kérdésekkel fog foglalkozni többek között a PTD kongresszusa 2009.aug.12-13-án, a nép, a dolgozók, a fiatalok akaratának megfelelő válaszokat keresve a békéért, nemzeti szuverenitásunkért, a demokráciáért.
Svédország
Az Európai Unió direktívaterve
a szezonmunkáról bérdömpinghez vezet
A szezonmunka szabályozására Európai Bizottság a következő héten bemutatandó terve eléggé homályos, ami a bérdömpinghez vezethet. Az LO (a CES, Európai Szakszervezetek Szövetsége svéd szekciója) hat szakszervezeti elnöke írja: «Felhívjuk a kormányt, hogy dobja a javaslatot a szemétkosárba».
A svéd nyár legforróbb pillanata, egyidőben az EU svéd elnökletével, hogy a Bizottság kihasználta az alkalmat szabályozási terve bemutatására, mely bérdömping bevezetésére alkalmas Svédországban és az Unióban. Ez a terv különösen a mezőgazdasági, építőipari és turisztikai dolgozókat érinti. Az EU határain kívűlről érkező dolgozók ma három hónapig maradhatnak munkavállalási engedély kérése nélkül (ha vizumot kapnak).
A jövőben évi kilenc hónapot maradhatnak a Bizottság javaslata alapján. A bérdömping veszélye óriási, mivel a terv nem jezi világosan, hogy milyen szabályozás vonatkozik a szezonmunkásokra. Ez nyilván még nehezebbé teszi ennek a sebezhető csoportnak az érdekében folytatandó szakszervezeti akciókat is.
Minden évben nagyszámú ember érkezik Svédországba dolgozni. Sokan a mezőgazdaságban, az építőiparban és a turizmusban vállalnak munkát. Nagyon könnyű lesz a külföldi munkaerőnek a svédországi munkavállalás. De ennek azon a tényen kell nyugodnia, hogy mindenki, aki Svédországban dolgozik, egyenlő jogokkal bír, akárhonnan is érkezik. Miért kellene a külfüldi dolgozónak kevesebbet keresnie vagy rosszabb munkakörülmények között dolgoznia, mint a svédnek? Ezért tiltakozunk a Bizottság új terve ellen.
A jelenlegi feltételek között a direktíva-tervezet inkább szemétbe dobandó, mint a tagállamok előtt bemutatandó. A terv nemcsak a bér- és szociális dömpingnek nyit utat, de nyíltan megmutatja a Bizottság arcát is a híres Laval-ügy után. A Bizottság megerősíti az európai munkaerőpiac kiegyensúlyazatlanságát.
Nem engedhetjük meg a dolgozók kizsákmányolásának fokozását, a szakszervezeti akciók még inkább megnehezítését. Azt kérjük, hogy a svéd kormány nyíltan utasítsa el a direktívát teljes tartalmában. A kormány megerősítette, ahogy a svéd modellt védi és az Európai Bíróság szakszervezetellenes ítéletei problémákat jelentenek. Ezentúl a kormány akarata az erőpróba. Meg kell mutatnia, hogy komolyan veszi a szakszervezetek szociális- és bérdömping ellenes aggodalmait. Alkalom a kormány számára a szakszervezeti álláspont támogatásának kimutatása.
Az új direktívával az a gond, hogy nem tudhatjuk világosan, milyen szabályozások vonatkoznak a szezonmunkásokra. A tagállamoknak és a szociális partnereknek kellene definiálni a játékszabályokat. A tagállamoknak, a szakszervezteknek és a munkáltatóknak kellene a legjobb szabályokat és legjobb körülményeket kidolgozniuk.
A 12 hónapon belüli 9 hónapos munkaperiódus elérheti a maximumot 4-5 év folyamán. A kevésbé lelkiismeretes munkáltató nem marad ölbetett kézzel, a kisfizetésű munkavállalót alaposan kizsákmányolhatja.
A direktiva semmilyen világos definiciót nem ad arra, mi számít szezonmunkának, megnyitja annak nagyon széles skálájú értelmezését. Valójában foglalkozási kategóriák sorozatát érintheti a direktíva. Ezek a dolgozók a mi országunkban is kikerülhetnek a fix fizetést rögzítő kollektív szerződések hatálya alól minden egyéb olyan jog nélkül, ami rögzíti az egyenlő bánásmódot.
Egy ilyen álláspont nem csak a külföldi dolgozókat érinti azzal, hogy kisebb béreket élveznek, hanem azokat a komoly munkáltatókat is, akik vállalatukat a svéd munkaerőpiac szerinti szabályoknak megfelelően própálják működtetni. Már ma láthatunk olyan lelkiismeretlen vállalatokat, melyek feketemunkát használnak a versenyben. A svéd kormánynak nemet kell mondani a Bizottság eme tervére, mivel az csak súlyosbítja a munkaerőpiac amúgy is súlyos helyzetét.
Azt kérjük téhát, hogy utasítsa azt el, dobja szemétkosárba, s ezzel a gesztussal a kormány hihetővé tenné korábbi kijelentéseit.
Vagy az a kormánypártok szándéka, hogy hagyják a szakszervezeteket, mindössze megnyugtatásra szánt nyilatkozatokat tesznek, miközben látják az Európai Unió Bizottságának bérdömpinghez vezető direktíváját kialakulni?
A kormánynak kell biztosítani, hogy az EU szabad mozgást biztosító szabályozása a szakszervezeti jogok megsértését ne folytathassa.
Ylva Thörn elnök, települési alkalmazottak szakszervezete
Janne Rudén, elnök, szolgáltatások és kommunikációs alkalmazottak szakszervezete (SEKO)
Hans Tilly, elnök, építőipari szakszervezet (Byggnads)
Jonas Wallin, elnök, elekromossági szakszervezet
Lars-Åke Lundin, elnök, festők-mázolók szakszervezete
Hans Öhlund, elnök, svéd épületfenntartási szakszervezet
(a Svenska Dagbladet 2009.júl.11-i számából Jan-Erik Gustafsson fordítása)
Oroszország
Az «AVTOVAZ» alkalmazottainak negyedét elbocsátás fenyegeti
A Volga gépkocsigyártó vállalat dolgozóinak közel negyedét akarja elbocsátani. Erről nyilatkoznak az «AVTOVAZ » felelősei az orosz Interfax sajtóügynökségnek a vezetőség keddi ülése után.
Szerintük az autógyártó üzem elnökhelyettese, Igor Komarov kijelentette, hogy egy ilyen tervet fontolgatnak. 27.691 munkás érintett. A jelenlegi létszám kb. 110.000 személy.
Az AVTOVAZ független munkásszakszervezete értesült az igazgatóság tervéről, de még nem döntött a sztrájkfelhívásról, Pjotr Zolotarev felelős bejelentése alapján. Pillanatnyilag a szakszervezet követeléseit összegzi, melyet az aug. 6-i gyűlésen akar benyújtani. «Ezen a meetingen megerősítjük követeléseinket. A tiltakozó akció utcai formában zajlik majd. Sztrájkról még nincs szó, azt elő kell készíteni».
«Ebben a pillanatban még nem adtuk be a gyűlés iránti kérelmet, azonban aug. elején lesz ennek a határideje», nyilatkozta az AVTOVAZ szakszervezeti vezetése. Szeintük, ha a vállalati vezetés a tüntetők követeléseire nem válaszol, az a pikaljovoi események megismétléséhez vezethet, aholis a munkások az üzem bezárása után blokkolták az autópályát (néhány nap múlva el is érték, hogy az államosítással fenyegető kormány újra megnyissa az üzemet).
Kicsit korábban a szamarai kormányzó, Vladimir Artyakov nyilatkozta, hogy az új autók iránti kereslet Oroszországban csökkent. Emiatt igazolható a termelés csökkentése. Augusztusban az üzem összes dolgozója technikai munkanélküli lesz és szeptemberben is csak részlegesen dolgozik az üzem (20 órás munkahét munkabércsökkentéssel).
Levelezőnk
Kolumbia
A CUT követeli a nemzeti szuverenitás tiszteletben tartását és az észak-amerikai bázisok eltávolítását
A kolumbiai szakszervezeti szövetség (CUT) elutasítja a kormány egyoldalú döntését, mely még csak nem is tájékoztatta a köztásasági kongresszust (parlamentet) arról, hogy lehetővé tette az észak-amerikai fegyveres erőknek a «drogkereskedelem- és terroristellenes tevékenységbe» beavatkozását a Malanbo (Atlantico), Palanquero (Cundinamarca) és Aplay (Meta) területén felállítandó katonai bázisokrók kiindulva (plusz a két máris létező Larandia et Tolemaidia bázisokról).
A CUT követeli, hogy a kormány tartsa tiszteletben a nemzeti szuverenitást és tiltsa meg a bázisok felépítését kolumbiai földön, mert ez ellentétes a béke céljaival. Ez a döntés csak kiélezni tudja a belső konfliktusokat és külsőket kreálni. A Huribe-rezsim nagylelkű ajándéka az USA-nak a nemzet és a parlament háta mögött hozzáadódik ennek a nagyhatalomnak a világon már több mint 700 katonai bázisához. Kolumbiában az idegen csapatok jelenlétét tiltja az alkotmány, mely lehetővé teszi azok átvonulását, előzetesen engedélyeztetve a parlament által, az államtanács javaslata alapján. Ennek ellenére ennek az egyezménynek a keretében állandóan jelen lenne Kolumbiában minimum 1400 észak-amerikai katona (800 közvetlenül és 600 «szerződéses», mellyel az USA álcázza zsoldos csapatait).
A nemzeti szuverenitást érintő súlyos döntéssel Kolumbia a régióban szomszédaival ellenséges viszonyba kerül, az USA terjeszkedés «élcsapatává» válik. Nem csupán csak kitöltetlen csekket ad a terrorizmus és drogkereskedelem elleni harc ürügyével, hanem katonai infrastruktúra és technológia kiépítésére latin-amerikai és karib-térségi támadásokhoz, bombázásokhoz.
A döntés magában foglalja az észak-amerikai csapatok kolumbiai büntethetetlenségét is. Ez lett az ára a hiteleknek, a szabadkereskedelmi egyezménynek, a «demokratikus biztonság» zsarnok politikájának tengelye körül.
A CUT követeli, hogy ezeket a titkos egyezményeket vonja vissza a kormány, országunk ne töltsön be gyanús szerepet, saját földünk fölött magunk rendelkezzünk, a Mantában található katonai bázist pedig, amelytől az ecuadori szuverén kormány már megszabadult, csukják be.
Honduras
Beszélgetés Carlos H. Reyes-szel, a STIBYS szakszervezet főtitkárával, a Népi blokk vezetőjével, a Nemzeti Ellenállási Front koordinációs tagjával
Vasárnap, 26-án a szakszervezet székhelyét támadás érte.
15 perccel a Front gyűlés után történt, mikor a résztvevők már elhagyták a helyiséget, hogy résztvegyenek a határon megölt Pedro Munoz temetésén. Így nem lett áldozat.
Ez figyelmeztetés volt?
Pontosan.
Kik alkotják a Frontot és mik a céljaik?
Az Ellenállási Front gyakorlatilag az összes népi szervezetet magába foglalja. Három nagy szakszervezeti tömörülést, paraszt-, diák-, nő, bennszülött szervezeteket, emberjogi mozgalmakat és néhány egyházit is. Itt találjuk a Demokratikus Egyetértés pártját, egy kis baloldali pártot és a Liberális pártot, mely Zelayát támogatja. A Front célja az intézményes törvényesség és Zelaya elnök visszatérése és az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívására irányuló folyamat folytatása.
Mik voltak a Front júl. 26-i döntései?
Az ellenállási mozgalom folytatása. A júl. 30-31-i általános sztrájkfelhívás megerősítése, a tüntetések és az útelzárások folytatása.
Mi az álláspontja az Arias-tervvel kapcsolatban?
Teljesen világos az álláspontunk a kezdettől fogva. Nem értünk egyet az úgynevezett békéltetéssel. Nem ismerjük el a puccsista kormányt, amit jobb diktatúrának nevezni. Megerősítjük, hogy feltételek nélkül a törvényesség visszaállítását követeljük. Az amerikai kettős játékot mélyen elítéljük, egyik részről Obama elítéli az államcsínyt, másik részről a hadiipari koplexum támogatja azt. Evidens, hogy a puccsista kormány nem képes az Arias-terv betartására.
Mi a helyzet a nicaraguai határon?
Többezer személyt szorított sarokba a katonaság. Többszáz letartóztatás volt, egy fiatalt megöltek. Elfogadhatatlan a helyzet.
Miből indult mindez ki?
A kezdet az 1982-es Alkotmány, amely lehetővé teszi a nagybirtokosoknak és multinacionális vállalatoknak az ország minden gazdagságának ellenőrzését. Bevezették a nemzeti termelést és munkahelyeket tönkretevő szabadkereskedelmi egyezményt. Ezek vannak az államcsíny mögött és ezek akarnak hasznot húzni belőle.
Mit vártok a nemzetközi munkásmozgalomtól?
A legszélesebb támogatást. Közbenjárásotokkal az összes szervezethez fordulunk, hogy szolidaritási kampányba kezdjenek, csatlakozzanak. Szakszervezetünk az Élelmezési Internacionáléhoz (UITA) fordult. Különösen bízunk a dokkmunkásokban, hogy elzárják a kikötőket. Minden kormányt is meg kell szólítani, hogy az intézményes jogrendszer védelmére álljanak, ahogyan nemzetközi intézmények már megtették.
Andreu Camps riportja
a Nemzetközi Egyetértés nevében
A brazil CUT delegációja Hondurasban
Nemzetközi szolidaritás az államcsínnyel szembeni ellenállással
Az államcsíny óta a CUT jelen van az országban Joao Batista Gomes elvtársunk, Sao Paulo-i szociális politikai titkár személyében az államcsínnyel szembeni ellenállást támogatására.
Joao Batista Gomest Tégucigalpa repülőterén Porfirio Pontes, élelmiszeripari szakszervezeti elnök fogadta Lorenával a Népi Blokktól. Innen Venezuela nagykövetségére ment a Front aktivistáinak védelmével, mivel a Zealya-kormány két funcionáriusa itt talált menedéket. A CUT képviselője informált bennünket, hogy a kormánypalotát a hondurasi katonaság körülvette és a fővárosi utcákon is csapatmozgások érzékelhetőek.
Látszólagos nyugalom uralkodik erős kontrasztban a falakra írt jelszavakkal: «kifele Pinocheleti!», «kifele Goriletti» (célozva az illegitim elnökre, Micheletire).
Ma, júl. 29-én Joao Batista Gomes Tegucilapában vesz részt egy tüntetésen és találkozik Carlos Reyes szakszervezeti felelőssel és az Ellenállási Front koordinátorával.
A Hondurasban tartózkodó egyéb nemzetközi delegáció tagjai a nicaraguai határra mennek, ahol a legitim elnök Manuel Zelaya tartózkodik hondurasi visszatérésére várva.
Haiti
Bizottság: Haiti védelme saját magunk védelme
Nyilvános gyűlés júl. 28-án
Nemzetközi vizsgálóbizottság szept. 16-20. között en Haitiban.
Fignolé Saint Cyr üzenete
Fignolé ST CYR vagyok, a CATH főtitkára, az ATPC és a Nemzetközi Egyetértés és Bizottság tagja vagyok.
Tudunk találkozótokról Martinique-ban. Figyelemmel kísértük a decemberi konferenciát, különösen örültünk, hogy más országokból is csatlakoztak hozzá, hogy érdeklődnek Haiti népe sorsa iránt. Azért harcolunk, hogy ne csak regionális szinten, hanem az egész világban jobb legyen, ezért tettük félre összes ellentétünket, a kűzdelmünk közös.
A múlt héten az USA-ban voltunk az amerikai munkásmozgalom meghívására az LKP két vezetője és én, hogy informáljuk a fekete mozgalmat, a demokratákat, a háborúellenes erőket, szakszervezeteket. Megszavaztattam egy elképzelést Haitiről a pittburghi háborúellenes kongresszuson, kérve a MINUSTAH-csapatok azonnali kivonását és a demokrácia vissztértét.
A Nemzetközi Vizsgálóbizottságban sok emberrel találkoztam az USA-ban, akik egyetértenek, pl. Greensboro (Dél-Karolina) polgármestere és Cynthia McKinney.
Mindnyájótokat, Martinique-i barátaink, szakszervezetiek, demokraták, politikusok, művészek, várunk Haiti földje szuverenitásáért való küzdelemben, várunk titeket szept. 16-20. között a nemzetközi vizsgálóbizottságban.
Mindnyájótokat üdvözlöm!
Elie DOMOTA üzenete
(a gyűlés után kaptuk)
Üdvözlet az aktivistáknak, nőknek és férfiaknak, akik az élet megváltoztatásáért harcolnak.
Haiti védelme végeredményben saját magunk védelme.
Népünk történelme szorosan kapcsolódik a haiti nép törtébnelméhez. A gyarmatosítás, rabszolgatartás, minden borzalom, amit elszenvedtünk, a kapitalizmus és a kolonializmus alatt történt. Emlékezzetek az 1791-es rabszolgafelszabadításra és az 1803-as nemzeti felszabadító harcra. 1804-től a Nyugat, elsősorban a francia állam mindent megtett Haiti legázolásáért, a haiti népnek az egész Európát meghódító Napóleon ellen kellett küzdenie. Azóta pedig Amerika és mások cinkosságával Haiti újból szenved.
Imétlem, Haiti megszállt ország. A MINUSTAH “elfogyaszt” 540 millió dollárt évente, egy munkás pedig napi 1,35 dollárral van megfizetve.
A Nemzetközi Vizsgálóbizottságon át a haiti népnek, nemzetnek kérnünk, követelnünk kell a teljes függetlenséget és tiszteletet.
A MINUSTAH csapatok kivonását Haitiból!
Az adósság eltörlését, melyhez semmi köze nincs a haiti népnek!
Franciaországnak segítenie kell Haitit az elszenvedett múlt jóvátétele érdekében!
Éljen a haiti nép!
Éljen a szabad és független Haiti!
Éljen a szolidaritás Haitivel!
Elie Demota, az UGTG főtitkára
KÍNA
336.sz.információs levél
2009.júl.1.
A Kína Vizsgálóbizottság az 1989.május-júniusi népi mozgalom leverése másnapján jött létre a politikai foglyok szabadonbocsátása követelésére. 1990 januárjától szolidaritási szövetségünk külföldre menekült kínai aktivistákat és 8 ország szakszervezeti felelőseit foglalja magába. 1991 januárjában a barcelonai konferencia felhíváva 53 országba jutott el: a munkás- és demokratikus jogok nem ismernek határokat. Különösen a szakszervezet létrehozásának szbadsága nem. Bizottságunk 3 ízben járt Kínában: vizsgálta a politkai foglyok helyzetét, a munkajog betartását, a liaoyangi szolidaritási akcióban vett részt, szerepet vállalt nemzetközi találkozókon Ázsiában. Minden évben szolidaritási bankettet tart és kiadja «Információs levelét» 1994 óta évente kétszer.
«A magánvállalkozások csak han dolgozókat akarnak»
A Reuters újságírója júl. 13-i publikációja
Urumqiban az összes megkérdezett ujgur meg van győződve arról, hogy a guangdongi üzem két halottjáról szóló hivatalos bejelentés hazugság. «Ha mondanak valamit a tévében, azt gondoljuk, hogy az ellenkezője az igaz», mondja az ujgur Alim, aki legalább ötvenre becsüli a játékgyárban meghalt ujgurok számát. Hozzáteszi, hogy a gazdasági helyzetnek köszönhető elégedetlenség játszott közre a diáktüntetésben, mivel a múltban a kínai kormány az ujgur dolgozóknak bizonyos százalékban munkahelyet biztosított az állami munkahelyeken.
«Ma azonban a magánvállalatok csak han dolgozókat akarnak, sőt, az államiak sem tartják be a kvótát. Még legjobb diplomásainknak is nehéz munkához jutni», pontosítja a hivatalnok.
A főváros ujgur lakosait vádolják a közelmúlt Délről érkező migrációjával, ami ezen gyilkosságok eredője. «Sok kvalifikálatlan ujgur érkezik a városokba, vagy szakképzett ugyan, de munkanélküli», erősíti meg egy ujgur fémipari vállalat főnöke Urumqiban. Egy déli munkanélküli fémmunkás azt mondja, sok társa elárulva érzi magát amiatt, hogy nem talált stabil munkát a városban: «Elfogyott a reményünk, nézzük a hatalmas lakóházakat és tudjuk, sohasem fogunk bennük lakni.»
Ujgur vállalatvezető tanusága Urumqiban (Blog for China, júl.11.)
«Júl.5-én, a lázadás napján két tüntető csoport volt. Az egyik ujgur diákokból állt és hozzájuk csapódó utcai fiatalokból. Nem sokat csináltak, inkább csak zajosak voltak. A másik csapatban néhány urumqui csibész, de meginkább Délről jövő munkanélkülieket láttunk. Ők voltak a tömeggyilkosság és a rombolás kezdeményezői, sokkal jobbal voltak megszervezve, mint a diákok, akik soraiba a rendőrséget provokálandó belekeveredtek. Amikor a rendőrség a tiltakozókat fel akarta oszlatni, ezek elpárologtak és otthagyták a diákokat magukban. Megosztották a csoportot, fosztogattak és mint az állatokat, leöldösték!»
Xinjiang és az ujgurok
A Kínai Népköztársaságban 55 etnikai kisebbség él, a lakosság többsége, 80 % han. Az ujgurok főleg Xinjiangban élnek, egyik kisebbséget alkotják, melyek számára az Alkotmány biztosítja a jogegyenlőséget, különleges intézkedéseket «közös prosperitásukra», sőt lakóhelyük «régiója gazdasági fejlődésének» felgyorsítását.
Xinjiang tartomány státusza szerint autonóm és 40 «etnikai kisebbség» lakja. A 21 millió lakosból kicsit kevesebb mint fele (45 %) ujgur (75 % volt 1949-ben), török nyelvet beszélő muzulmán, de Urumqiban, a fővárosban csak a lakosság 12 %-át alkotják. A hatalmas tartomány (háromszor akkora, mint Franciaország, Kína területének egyhatoda) redkívül száraz, sivatagos, ásványokban, olajban, gázban viszont gazdag (Kazahsztánig, Pakisztánig, Indiáig nyúlik). Olajt és gázt szállítanak a területről.
Xinjiang tehát egyben a nyugati határ és az ország energetikai kincsestára. Itt koncentrálódik az olajipar és a gáz, valamint a petrolkémiai ipar. A Tarim-medence gáztermelése pl. 2000 és 2007 között meghúszszorozódott, a Financial Times szerint (2008.aug.28.) a tartomány 24 millió eurónak megfelelő összeget kapott az 1,5 milliárdnyi adóból, ami a petrolkémia hozadéka…
Yi Xianrong, a Kínai társadalomtudományi Akadémiától azt mondja: «Közvetlen diszkriminációról nem lehet beszélni, de a nyelv és az oktatás szintje akadályozza az ujgurokat a szociális felemelkedésben». Pedig még «pozitív diszkrimináció» is létezik, mely kötelez a munkahelyek kvóták szerinti elosztására etnikai kisebbséghez tartozás esetén, melyet a pekingi központi kormány írt elő.
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28, Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének hetilapja
Tartalom:
Különös figyelmetekbe ajánljuk hondurasi információinkat.
Carlos Reyes elvtársunkat több szakszervezeti felelős társával Tagucigalpában júl 30-án letartóztatták. Az Egyetértés kommunikéje.
Részletes elemzés az Európai Unió-Algéria “társulási egyezményről”, melyet a Fraternité, az algériai Dolgozók Pártja lapja publikált.
Közzétesszük a svéd szakszervezeti felelősöknek az Európai Unió direktívája elleni álláspontját.
A termelési mód magántulajdonán alapuló rendszer gazdasági válságának hatásai és következményei, dolgozók tízezreinek elbocsátása muinden országot érint. Oroszországi riport az AVTOVAZ gépkocsigyártó üzemében.
Egy másik kontinensen ugyanolyan pusztítóak a következmények, de hasonló a munkásosztály ellenállása is. A TRIBUNE LIBRE DES TRAVAILLEURS, a burundi PTD lapjának szerkesztőségi cikke.
Cikk a kínai Xingjianban bekövetkezett konfliktusról, mely az Információs levélben jelent meg először.
Információk a MINUSTAH-csapatok Haitiból való kivonását vizsgáló nemzetközi bizottság előkészületeiről.
A kolumbiai CUT álláspontja az új amerikai katonai bázisok felállítása ellen.
Algéria
Fraternité, a Dolgozók Pártja (PT) lapja, 2009 májusi száma
Egyirányú koncessziók
Minden, a mai napig hivatalosan közzétett szám a két szerződő fél közötti kereskedelmi mérleg egyensúlyának hiányra utal. Algéria 20 milliárd dollárnak megfelelő importja mellett exportja a szénhidrogéneken kívül kevesebb mint egymillió dollárt tesz ki.
Ebben az «egyezményben» egyetlen nyertes van, az Unió és egyetlen vesztes, Algéria.
Egyetlen dolog, a vámhatárok megszűnte, 3 év alatt 1,1 milliárd eurós veszteséget okozott az országnak!
A Társulási szerződés életbe lépése óta (2005.szept.1.) az EU-ból érkező import szüntelenül növekszik. 2005-ben 11,2 milliárd, 2008ben már 20,8 milliárd.
Az El Watan 2009.máj.23-i száma a hivatalos adatokat idézve rámutat arra, az ipari termék 17,7 milliárd dolláros európai importja 2005-ben még csak 9,8 milliárd volt.
A PT, mely kezdettől fogva elutasította ennek a Társulási szerződésnek a ratifikálását, meg kell állapítsa azt is, hogy hiába volt minden figyelmeztetés a nemzeti termelés destrukciójának veszélyére.
Az ipar szabadesése
Ha 2003-ban a nemzeti gazdagság 20%-t jelentette, ma a GDP 4%-ra zuhant, húzza alá R. Hamiani, a vállalatvezetők fórumának elnöke. Az összesen 40 millárd dollárnyi import láttán ezt mondotta: «külföldi munkahelyeket finanszírozunk». (L'Expression 2009.máj.23.).
Az algériai hatóságok az EU-tól azt az ígéretet kapták, hogy «segíteni fogják az országot abban, hogy a Kereskedelmi Világszervezetbe bejusson», emlékeztet az ország több felelős vezetője, láthatóan csalódottan. Végeredményben az akasztott ember kötelének kézbentartásáról van szó, mivel az EU egyszerűen ugyanazokat a koncessziókat kéri a KV tagjai számára, ahogyan a városi gáz árának kérdése is tanusítja. A két nemzetközi szervezet kötelezei Algériát a gáz árának nemzetközi szintre emelésére helyileg is! A KV ugyanazokat az előnyöket akarja, amit a 27 EU országának nyújtott!
Djaâboub kereskedelmi miniszter az EU nyomására elfogadta a KV követelményeit, ma ezt nyilatkozza: «a visszatérő kérdések megmérgezik az életünket» és mérgesen hozzáteszi: «azt mondták nekünk, hogy a gáz belső árának a valódi árnak kell lenni, mivel a szubvenció megengedhetetlen», s befejezi: «Algéria nem fog meghátrálni» (El Watan, máj.23.).
Ugyanabban az újságban, Djaâboub tudatja velünk, hogy 2007 óta az EU 13%-os plusz adót vet ki a Fertial (volt Astnidal) termékeire «azzal az ürüggyel, hogy a gáz, amit felhasznál, szubvencionált».
Ugyanez érvenyes a Sonatrach-ra, melynek tilos «a spanyol gáz- és szénhidrogénpiacra lépni».
A hatóságok reagálását kommentálva, a miniszterelnök nyilatkozatai által megerősítve egy uniós diplomata, aki «inkább örizni szeretné anonimitását» úgy ítéli, hogy «Algéria speciális eset, az algériaiak komplikáltak (...), örök mártírnak tartják magukat» (Le Quotidien d'Oran, 2009.máj.25.)
Európa népei maguk is elutasítják az Unió politikáját, ahogy ezt a tényt a parlamenti választásokról való rekordmértékű távolmaradás is aláhúzza, ez a diplomata meri legitim reagálásunkat «mártíromkodásnak» nevezni.
A legrosszabb még hátra van
A következő évben a Társulási egyezmény 61. cikkelye alapján teljes mértékben megnyílik a szolgáltatások piaca.
Ha az algériai hatóságok húzódoznak is ennek a túl rövidnek ítélt határidőnek a respektálásától, az Unió ragaszkodik az eredeti dátumhoz.
A 2017-es szabadkereskedelmi zóna «munkahelyveszteséggel fog járni, szociális válságot fog eredményezni, sőt, politikait», figyelmeztet Mourad Ouchaehi egyetemi tanár az El Watan napilapnak adott interjújában 2009.máj.19-én. Úgy becsüli, hogy «a jelenlegi hatalomnak nincs a birtokában az a szükséges politikai kapacitás, mellyel ellenállhatna ennek az egyezménynek az Unióval, abból kifolyólag, hogy nincs belső legitimitása».
Ha vitathatalan, hogy a demokrácia, mely lehetővé teszi a dolgozó népesség mozgósítását, a legszélesebb körű ellenállás garanciájának záloga, nem kevésbé érvényes, hogy a kormánynak igaza volna, ha nemet mondana a KV és az EU diktámumának – amelyek ugyanerre a politikára kötelezik az úgymond demokratikus országokat is (nevezetesen Európában).
A PT harcol a Társulási egyezmény befagyasztásáért, támogat minden intézkedést, mely e szerződés ellen irányul.
R.Y.T.
Burundi
TRIBUNE LIBRE DES TRAVAILLEURS
IKINYAMAKURU C’ABAKOZI MENSUEL DU PARTI DES TRAVAILLEURS
Numéro 12-aoűt 2009 ET DE LA DEMOCRATIE-PTD-
Prix: 400 F Bu «TWUNGURUNANI »
B.P. 1032 BUJUMBURA
Szerkesztőség: a PTD első kongresszusa felé
A Minisztertanács 2009.júl.9-i határozata a választásokról magában hordozza az időpontról szóló döntést (az általános választások az elnökit megelőzik), több közleményt tartalmaz és 15 millió burundi frank óvadékot az elnöki jelöltek számára… ami a politikai és civil társadalomban zajos méltatlankodást keltett.
Emlékeztetnem kell arra, hogy a Ngoziban, Gitegában és Bujumburában tartott Párbeszéd kereteiben az összes politikai párt részvételével több dolog között megegyeztek a 2010-es választások 2005-ös kronológiájában és a választási titkosságának védelmében.
A Független Nemzeti Választási Bizottság (CENI) maga is elfogadta ezt a kronológiát.
A kormányülés alatt a Frodebu miniszterei a minisztertanács ajtaját bevágták, az Upronáé maradtak, még ha a párt irányvonalával el is tért.
A jelenlegi politikai válság gyökere az ország és a lakosság diszlokációs terveiben rejlik, a maradék közszolgáltatás és állami vállalat privatizációiban (Sosumo, Regideso, Onatel, kávé, tea, egészségügy…), az országot az East African Community (EAC) romboló-eltüntető tevékenységében.
Ezzel a politikával a burundiak még szegényebbek lettek. A kormány újból az üzemanyag és a közlekedés-szállítás árának emeléséhez folyamodott... ami megint a fogyasztási és cikkek és szolgáltatások árának növekedését fogja provokálni.
Egyébként a kormány belekezdett a szociális konfliktusok meghosszabbításába jónéhány szektorban: blokkolta a sztrájkoló tanárképzősök ösztöndíjhátralékát, nagy a csend ama bizottsági jelentés körül is, melynek az állami tisztviselők bérharmonizációját kellett elvégezni, elutasította az egészségügyi személyzet jogállásának alkalmazását, mellőzi a dolgozók szakszervezeteivel való tárgyalások eredményeképpen született megoldásokat, stb.
Még mindig az egészségügynél maradva, Kinama, Kamenge, Buterere, Buyenzi, Kanyosha, Musaga lakossága… és a bujumburai polgármesteri hivatal kolerával fertőzött, ami elterjedhet az egész városban az ivóvíz hiánya ill. elhanyagolása miatt.
Pedig megmondták annak idején, hogy a víz privatizációja a Régideso által jó a lakosságnak!
Megmondták, hogy a privatizáció, az adósságfizetés, az ország integrálása az EAC-ba és a bankok talpraállítása az INSS és a társadalombiztosítás pénzével a szegénység elleni küzdelmet szolgálja és a piacgazdaság válságának leküzdését. Azonban minden arra mutat, hogy nincs orvosság erre a rendszerre.
Most pedig megígérték a 2010-es átlátható, szabad és nyugodt választásokat.
Tapasztalatunk azt mutatja, a politikai pártok közötti antagonizmus, ami a nemzetközi intézmények és hatalmak destruktív politikája alkalmazásának kereteit illeti, eredményezi a véres konfliktusokat és a civil lakosság lemészárlását.
A politikai pártoknak, kezdve az alkotmányos pártokkal, kötelességük volna a béke biztosítása megfelelő választási szabályokkal és a függetlenség őrzésével annak a lakosságnak érdekében, mely már annyit szenvedett a ciklikus háborúktók és nyomorúságtól.
A PTD «TWUNGURUNANI» a maga részéről úgy ítéli meg, bármilyen kérdésben bárménnyire is más legyen véleményünk, egységünket meg kell valósítani, hogy lehetővé tegyük népünknek a békét, az életet:
- Le kell állítani a privatizációkat és az adósságfizetést!
- Újra kell államosítani a vállalatokat és közszolgáltatást bármiféle kárpótlás és újravásárlás lehetősége nélkül!
- Népszuverenitást és nemzeti szuverenitást!
- Közmunkák széles körének meghirdetése a munkanélküliség megszüntetésére!
- Általános béremelést az áremelkedésekkel indexálva!
- Az árak ellenőrzését, az állam beavatkozását a külkereskedelembe!
- Nemet a bankok társadalombiztosítási alapokból történő talpraállítására!
- Az ILO-konvenciók tiszteletben tartását!
- Kelet-Afrika szuverén nemzeteinek szabad unióját!
Ezekkel a kérdésekkel fog foglalkozni többek között a PTD kongresszusa 2009.aug.12-13-án, a nép, a dolgozók, a fiatalok akaratának megfelelő válaszokat keresve a békéért, nemzeti szuverenitásunkért, a demokráciáért.
Svédország
Az Európai Unió direktívaterve
a szezonmunkáról bérdömpinghez vezet
A szezonmunka szabályozására Európai Bizottság a következő héten bemutatandó terve eléggé homályos, ami a bérdömpinghez vezethet. Az LO (a CES, Európai Szakszervezetek Szövetsége svéd szekciója) hat szakszervezeti elnöke írja: «Felhívjuk a kormányt, hogy dobja a javaslatot a szemétkosárba».
A svéd nyár legforróbb pillanata, egyidőben az EU svéd elnökletével, hogy a Bizottság kihasználta az alkalmat szabályozási terve bemutatására, mely bérdömping bevezetésére alkalmas Svédországban és az Unióban. Ez a terv különösen a mezőgazdasági, építőipari és turisztikai dolgozókat érinti. Az EU határain kívűlről érkező dolgozók ma három hónapig maradhatnak munkavállalási engedély kérése nélkül (ha vizumot kapnak).
A jövőben évi kilenc hónapot maradhatnak a Bizottság javaslata alapján. A bérdömping veszélye óriási, mivel a terv nem jezi világosan, hogy milyen szabályozás vonatkozik a szezonmunkásokra. Ez nyilván még nehezebbé teszi ennek a sebezhető csoportnak az érdekében folytatandó szakszervezeti akciókat is.
Minden évben nagyszámú ember érkezik Svédországba dolgozni. Sokan a mezőgazdaságban, az építőiparban és a turizmusban vállalnak munkát. Nagyon könnyű lesz a külföldi munkaerőnek a svédországi munkavállalás. De ennek azon a tényen kell nyugodnia, hogy mindenki, aki Svédországban dolgozik, egyenlő jogokkal bír, akárhonnan is érkezik. Miért kellene a külfüldi dolgozónak kevesebbet keresnie vagy rosszabb munkakörülmények között dolgoznia, mint a svédnek? Ezért tiltakozunk a Bizottság új terve ellen.
A jelenlegi feltételek között a direktíva-tervezet inkább szemétbe dobandó, mint a tagállamok előtt bemutatandó. A terv nemcsak a bér- és szociális dömpingnek nyit utat, de nyíltan megmutatja a Bizottság arcát is a híres Laval-ügy után. A Bizottság megerősíti az európai munkaerőpiac kiegyensúlyazatlanságát.
Nem engedhetjük meg a dolgozók kizsákmányolásának fokozását, a szakszervezeti akciók még inkább megnehezítését. Azt kérjük, hogy a svéd kormány nyíltan utasítsa el a direktívát teljes tartalmában. A kormány megerősítette, ahogy a svéd modellt védi és az Európai Bíróság szakszervezetellenes ítéletei problémákat jelentenek. Ezentúl a kormány akarata az erőpróba. Meg kell mutatnia, hogy komolyan veszi a szakszervezetek szociális- és bérdömping ellenes aggodalmait. Alkalom a kormány számára a szakszervezeti álláspont támogatásának kimutatása.
Az új direktívával az a gond, hogy nem tudhatjuk világosan, milyen szabályozások vonatkoznak a szezonmunkásokra. A tagállamoknak és a szociális partnereknek kellene definiálni a játékszabályokat. A tagállamoknak, a szakszervezteknek és a munkáltatóknak kellene a legjobb szabályokat és legjobb körülményeket kidolgozniuk.
A 12 hónapon belüli 9 hónapos munkaperiódus elérheti a maximumot 4-5 év folyamán. A kevésbé lelkiismeretes munkáltató nem marad ölbetett kézzel, a kisfizetésű munkavállalót alaposan kizsákmányolhatja.
A direktiva semmilyen világos definiciót nem ad arra, mi számít szezonmunkának, megnyitja annak nagyon széles skálájú értelmezését. Valójában foglalkozási kategóriák sorozatát érintheti a direktíva. Ezek a dolgozók a mi országunkban is kikerülhetnek a fix fizetést rögzítő kollektív szerződések hatálya alól minden egyéb olyan jog nélkül, ami rögzíti az egyenlő bánásmódot.
Egy ilyen álláspont nem csak a külföldi dolgozókat érinti azzal, hogy kisebb béreket élveznek, hanem azokat a komoly munkáltatókat is, akik vállalatukat a svéd munkaerőpiac szerinti szabályoknak megfelelően própálják működtetni. Már ma láthatunk olyan lelkiismeretlen vállalatokat, melyek feketemunkát használnak a versenyben. A svéd kormánynak nemet kell mondani a Bizottság eme tervére, mivel az csak súlyosbítja a munkaerőpiac amúgy is súlyos helyzetét.
Azt kérjük téhát, hogy utasítsa azt el, dobja szemétkosárba, s ezzel a gesztussal a kormány hihetővé tenné korábbi kijelentéseit.
Vagy az a kormánypártok szándéka, hogy hagyják a szakszervezeteket, mindössze megnyugtatásra szánt nyilatkozatokat tesznek, miközben látják az Európai Unió Bizottságának bérdömpinghez vezető direktíváját kialakulni?
A kormánynak kell biztosítani, hogy az EU szabad mozgást biztosító szabályozása a szakszervezeti jogok megsértését ne folytathassa.
Ylva Thörn elnök, települési alkalmazottak szakszervezete
Janne Rudén, elnök, szolgáltatások és kommunikációs alkalmazottak szakszervezete (SEKO)
Hans Tilly, elnök, építőipari szakszervezet (Byggnads)
Jonas Wallin, elnök, elekromossági szakszervezet
Lars-Åke Lundin, elnök, festők-mázolók szakszervezete
Hans Öhlund, elnök, svéd épületfenntartási szakszervezet
(a Svenska Dagbladet 2009.júl.11-i számából Jan-Erik Gustafsson fordítása)
Oroszország
Az «AVTOVAZ» alkalmazottainak negyedét elbocsátás fenyegeti
A Volga gépkocsigyártó vállalat dolgozóinak közel negyedét akarja elbocsátani. Erről nyilatkoznak az «AVTOVAZ » felelősei az orosz Interfax sajtóügynökségnek a vezetőség keddi ülése után.
Szerintük az autógyártó üzem elnökhelyettese, Igor Komarov kijelentette, hogy egy ilyen tervet fontolgatnak. 27.691 munkás érintett. A jelenlegi létszám kb. 110.000 személy.
Az AVTOVAZ független munkásszakszervezete értesült az igazgatóság tervéről, de még nem döntött a sztrájkfelhívásról, Pjotr Zolotarev felelős bejelentése alapján. Pillanatnyilag a szakszervezet követeléseit összegzi, melyet az aug. 6-i gyűlésen akar benyújtani. «Ezen a meetingen megerősítjük követeléseinket. A tiltakozó akció utcai formában zajlik majd. Sztrájkról még nincs szó, azt elő kell készíteni».
«Ebben a pillanatban még nem adtuk be a gyűlés iránti kérelmet, azonban aug. elején lesz ennek a határideje», nyilatkozta az AVTOVAZ szakszervezeti vezetése. Szeintük, ha a vállalati vezetés a tüntetők követeléseire nem válaszol, az a pikaljovoi események megismétléséhez vezethet, aholis a munkások az üzem bezárása után blokkolták az autópályát (néhány nap múlva el is érték, hogy az államosítással fenyegető kormány újra megnyissa az üzemet).
Kicsit korábban a szamarai kormányzó, Vladimir Artyakov nyilatkozta, hogy az új autók iránti kereslet Oroszországban csökkent. Emiatt igazolható a termelés csökkentése. Augusztusban az üzem összes dolgozója technikai munkanélküli lesz és szeptemberben is csak részlegesen dolgozik az üzem (20 órás munkahét munkabércsökkentéssel).
Levelezőnk
Kolumbia
A CUT követeli a nemzeti szuverenitás tiszteletben tartását és az észak-amerikai bázisok eltávolítását
A kolumbiai szakszervezeti szövetség (CUT) elutasítja a kormány egyoldalú döntését, mely még csak nem is tájékoztatta a köztásasági kongresszust (parlamentet) arról, hogy lehetővé tette az észak-amerikai fegyveres erőknek a «drogkereskedelem- és terroristellenes tevékenységbe» beavatkozását a Malanbo (Atlantico), Palanquero (Cundinamarca) és Aplay (Meta) területén felállítandó katonai bázisokrók kiindulva (plusz a két máris létező Larandia et Tolemaidia bázisokról).
A CUT követeli, hogy a kormány tartsa tiszteletben a nemzeti szuverenitást és tiltsa meg a bázisok felépítését kolumbiai földön, mert ez ellentétes a béke céljaival. Ez a döntés csak kiélezni tudja a belső konfliktusokat és külsőket kreálni. A Huribe-rezsim nagylelkű ajándéka az USA-nak a nemzet és a parlament háta mögött hozzáadódik ennek a nagyhatalomnak a világon már több mint 700 katonai bázisához. Kolumbiában az idegen csapatok jelenlétét tiltja az alkotmány, mely lehetővé teszi azok átvonulását, előzetesen engedélyeztetve a parlament által, az államtanács javaslata alapján. Ennek ellenére ennek az egyezménynek a keretében állandóan jelen lenne Kolumbiában minimum 1400 észak-amerikai katona (800 közvetlenül és 600 «szerződéses», mellyel az USA álcázza zsoldos csapatait).
A nemzeti szuverenitást érintő súlyos döntéssel Kolumbia a régióban szomszédaival ellenséges viszonyba kerül, az USA terjeszkedés «élcsapatává» válik. Nem csupán csak kitöltetlen csekket ad a terrorizmus és drogkereskedelem elleni harc ürügyével, hanem katonai infrastruktúra és technológia kiépítésére latin-amerikai és karib-térségi támadásokhoz, bombázásokhoz.
A döntés magában foglalja az észak-amerikai csapatok kolumbiai büntethetetlenségét is. Ez lett az ára a hiteleknek, a szabadkereskedelmi egyezménynek, a «demokratikus biztonság» zsarnok politikájának tengelye körül.
A CUT követeli, hogy ezeket a titkos egyezményeket vonja vissza a kormány, országunk ne töltsön be gyanús szerepet, saját földünk fölött magunk rendelkezzünk, a Mantában található katonai bázist pedig, amelytől az ecuadori szuverén kormány már megszabadult, csukják be.
Honduras
Beszélgetés Carlos H. Reyes-szel, a STIBYS szakszervezet főtitkárával, a Népi blokk vezetőjével, a Nemzeti Ellenállási Front koordinációs tagjával
Vasárnap, 26-án a szakszervezet székhelyét támadás érte.
15 perccel a Front gyűlés után történt, mikor a résztvevők már elhagyták a helyiséget, hogy résztvegyenek a határon megölt Pedro Munoz temetésén. Így nem lett áldozat.
Ez figyelmeztetés volt?
Pontosan.
Kik alkotják a Frontot és mik a céljaik?
Az Ellenállási Front gyakorlatilag az összes népi szervezetet magába foglalja. Három nagy szakszervezeti tömörülést, paraszt-, diák-, nő, bennszülött szervezeteket, emberjogi mozgalmakat és néhány egyházit is. Itt találjuk a Demokratikus Egyetértés pártját, egy kis baloldali pártot és a Liberális pártot, mely Zelayát támogatja. A Front célja az intézményes törvényesség és Zelaya elnök visszatérése és az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívására irányuló folyamat folytatása.
Mik voltak a Front júl. 26-i döntései?
Az ellenállási mozgalom folytatása. A júl. 30-31-i általános sztrájkfelhívás megerősítése, a tüntetések és az útelzárások folytatása.
Mi az álláspontja az Arias-tervvel kapcsolatban?
Teljesen világos az álláspontunk a kezdettől fogva. Nem értünk egyet az úgynevezett békéltetéssel. Nem ismerjük el a puccsista kormányt, amit jobb diktatúrának nevezni. Megerősítjük, hogy feltételek nélkül a törvényesség visszaállítását követeljük. Az amerikai kettős játékot mélyen elítéljük, egyik részről Obama elítéli az államcsínyt, másik részről a hadiipari koplexum támogatja azt. Evidens, hogy a puccsista kormány nem képes az Arias-terv betartására.
Mi a helyzet a nicaraguai határon?
Többezer személyt szorított sarokba a katonaság. Többszáz letartóztatás volt, egy fiatalt megöltek. Elfogadhatatlan a helyzet.
Miből indult mindez ki?
A kezdet az 1982-es Alkotmány, amely lehetővé teszi a nagybirtokosoknak és multinacionális vállalatoknak az ország minden gazdagságának ellenőrzését. Bevezették a nemzeti termelést és munkahelyeket tönkretevő szabadkereskedelmi egyezményt. Ezek vannak az államcsíny mögött és ezek akarnak hasznot húzni belőle.
Mit vártok a nemzetközi munkásmozgalomtól?
A legszélesebb támogatást. Közbenjárásotokkal az összes szervezethez fordulunk, hogy szolidaritási kampányba kezdjenek, csatlakozzanak. Szakszervezetünk az Élelmezési Internacionáléhoz (UITA) fordult. Különösen bízunk a dokkmunkásokban, hogy elzárják a kikötőket. Minden kormányt is meg kell szólítani, hogy az intézményes jogrendszer védelmére álljanak, ahogyan nemzetközi intézmények már megtették.
Andreu Camps riportja
a Nemzetközi Egyetértés nevében
A brazil CUT delegációja Hondurasban
Nemzetközi szolidaritás az államcsínnyel szembeni ellenállással
Az államcsíny óta a CUT jelen van az országban Joao Batista Gomes elvtársunk, Sao Paulo-i szociális politikai titkár személyében az államcsínnyel szembeni ellenállást támogatására.
Joao Batista Gomest Tégucigalpa repülőterén Porfirio Pontes, élelmiszeripari szakszervezeti elnök fogadta Lorenával a Népi Blokktól. Innen Venezuela nagykövetségére ment a Front aktivistáinak védelmével, mivel a Zealya-kormány két funcionáriusa itt talált menedéket. A CUT képviselője informált bennünket, hogy a kormánypalotát a hondurasi katonaság körülvette és a fővárosi utcákon is csapatmozgások érzékelhetőek.
Látszólagos nyugalom uralkodik erős kontrasztban a falakra írt jelszavakkal: «kifele Pinocheleti!», «kifele Goriletti» (célozva az illegitim elnökre, Micheletire).
Ma, júl. 29-én Joao Batista Gomes Tegucilapában vesz részt egy tüntetésen és találkozik Carlos Reyes szakszervezeti felelőssel és az Ellenállási Front koordinátorával.
A Hondurasban tartózkodó egyéb nemzetközi delegáció tagjai a nicaraguai határra mennek, ahol a legitim elnök Manuel Zelaya tartózkodik hondurasi visszatérésére várva.
Haiti
Bizottság: Haiti védelme saját magunk védelme
Nyilvános gyűlés júl. 28-án
Nemzetközi vizsgálóbizottság szept. 16-20. között en Haitiban.
Fignolé Saint Cyr üzenete
Fignolé ST CYR vagyok, a CATH főtitkára, az ATPC és a Nemzetközi Egyetértés és Bizottság tagja vagyok.
Tudunk találkozótokról Martinique-ban. Figyelemmel kísértük a decemberi konferenciát, különösen örültünk, hogy más országokból is csatlakoztak hozzá, hogy érdeklődnek Haiti népe sorsa iránt. Azért harcolunk, hogy ne csak regionális szinten, hanem az egész világban jobb legyen, ezért tettük félre összes ellentétünket, a kűzdelmünk közös.
A múlt héten az USA-ban voltunk az amerikai munkásmozgalom meghívására az LKP két vezetője és én, hogy informáljuk a fekete mozgalmat, a demokratákat, a háborúellenes erőket, szakszervezeteket. Megszavaztattam egy elképzelést Haitiről a pittburghi háborúellenes kongresszuson, kérve a MINUSTAH-csapatok azonnali kivonását és a demokrácia vissztértét.
A Nemzetközi Vizsgálóbizottságban sok emberrel találkoztam az USA-ban, akik egyetértenek, pl. Greensboro (Dél-Karolina) polgármestere és Cynthia McKinney.
Mindnyájótokat, Martinique-i barátaink, szakszervezetiek, demokraták, politikusok, művészek, várunk Haiti földje szuverenitásáért való küzdelemben, várunk titeket szept. 16-20. között a nemzetközi vizsgálóbizottságban.
Mindnyájótokat üdvözlöm!
Elie DOMOTA üzenete
(a gyűlés után kaptuk)
Üdvözlet az aktivistáknak, nőknek és férfiaknak, akik az élet megváltoztatásáért harcolnak.
Haiti védelme végeredményben saját magunk védelme.
Népünk történelme szorosan kapcsolódik a haiti nép törtébnelméhez. A gyarmatosítás, rabszolgatartás, minden borzalom, amit elszenvedtünk, a kapitalizmus és a kolonializmus alatt történt. Emlékezzetek az 1791-es rabszolgafelszabadításra és az 1803-as nemzeti felszabadító harcra. 1804-től a Nyugat, elsősorban a francia állam mindent megtett Haiti legázolásáért, a haiti népnek az egész Európát meghódító Napóleon ellen kellett küzdenie. Azóta pedig Amerika és mások cinkosságával Haiti újból szenved.
Imétlem, Haiti megszállt ország. A MINUSTAH “elfogyaszt” 540 millió dollárt évente, egy munkás pedig napi 1,35 dollárral van megfizetve.
A Nemzetközi Vizsgálóbizottságon át a haiti népnek, nemzetnek kérnünk, követelnünk kell a teljes függetlenséget és tiszteletet.
A MINUSTAH csapatok kivonását Haitiból!
Az adósság eltörlését, melyhez semmi köze nincs a haiti népnek!
Franciaországnak segítenie kell Haitit az elszenvedett múlt jóvátétele érdekében!
Éljen a haiti nép!
Éljen a szabad és független Haiti!
Éljen a szolidaritás Haitivel!
Elie Demota, az UGTG főtitkára
KÍNA
336.sz.információs levél
2009.júl.1.
A Kína Vizsgálóbizottság az 1989.május-júniusi népi mozgalom leverése másnapján jött létre a politikai foglyok szabadonbocsátása követelésére. 1990 januárjától szolidaritási szövetségünk külföldre menekült kínai aktivistákat és 8 ország szakszervezeti felelőseit foglalja magába. 1991 januárjában a barcelonai konferencia felhíváva 53 országba jutott el: a munkás- és demokratikus jogok nem ismernek határokat. Különösen a szakszervezet létrehozásának szbadsága nem. Bizottságunk 3 ízben járt Kínában: vizsgálta a politkai foglyok helyzetét, a munkajog betartását, a liaoyangi szolidaritási akcióban vett részt, szerepet vállalt nemzetközi találkozókon Ázsiában. Minden évben szolidaritási bankettet tart és kiadja «Információs levelét» 1994 óta évente kétszer.
«A magánvállalkozások csak han dolgozókat akarnak»
A Reuters újságírója júl. 13-i publikációja
Urumqiban az összes megkérdezett ujgur meg van győződve arról, hogy a guangdongi üzem két halottjáról szóló hivatalos bejelentés hazugság. «Ha mondanak valamit a tévében, azt gondoljuk, hogy az ellenkezője az igaz», mondja az ujgur Alim, aki legalább ötvenre becsüli a játékgyárban meghalt ujgurok számát. Hozzáteszi, hogy a gazdasági helyzetnek köszönhető elégedetlenség játszott közre a diáktüntetésben, mivel a múltban a kínai kormány az ujgur dolgozóknak bizonyos százalékban munkahelyet biztosított az állami munkahelyeken.
«Ma azonban a magánvállalatok csak han dolgozókat akarnak, sőt, az államiak sem tartják be a kvótát. Még legjobb diplomásainknak is nehéz munkához jutni», pontosítja a hivatalnok.
A főváros ujgur lakosait vádolják a közelmúlt Délről érkező migrációjával, ami ezen gyilkosságok eredője. «Sok kvalifikálatlan ujgur érkezik a városokba, vagy szakképzett ugyan, de munkanélküli», erősíti meg egy ujgur fémipari vállalat főnöke Urumqiban. Egy déli munkanélküli fémmunkás azt mondja, sok társa elárulva érzi magát amiatt, hogy nem talált stabil munkát a városban: «Elfogyott a reményünk, nézzük a hatalmas lakóházakat és tudjuk, sohasem fogunk bennük lakni.»
Ujgur vállalatvezető tanusága Urumqiban (Blog for China, júl.11.)
«Júl.5-én, a lázadás napján két tüntető csoport volt. Az egyik ujgur diákokból állt és hozzájuk csapódó utcai fiatalokból. Nem sokat csináltak, inkább csak zajosak voltak. A másik csapatban néhány urumqui csibész, de meginkább Délről jövő munkanélkülieket láttunk. Ők voltak a tömeggyilkosság és a rombolás kezdeményezői, sokkal jobbal voltak megszervezve, mint a diákok, akik soraiba a rendőrséget provokálandó belekeveredtek. Amikor a rendőrség a tiltakozókat fel akarta oszlatni, ezek elpárologtak és otthagyták a diákokat magukban. Megosztották a csoportot, fosztogattak és mint az állatokat, leöldösték!»
Xinjiang és az ujgurok
A Kínai Népköztársaságban 55 etnikai kisebbség él, a lakosság többsége, 80 % han. Az ujgurok főleg Xinjiangban élnek, egyik kisebbséget alkotják, melyek számára az Alkotmány biztosítja a jogegyenlőséget, különleges intézkedéseket «közös prosperitásukra», sőt lakóhelyük «régiója gazdasági fejlődésének» felgyorsítását.
Xinjiang tartomány státusza szerint autonóm és 40 «etnikai kisebbség» lakja. A 21 millió lakosból kicsit kevesebb mint fele (45 %) ujgur (75 % volt 1949-ben), török nyelvet beszélő muzulmán, de Urumqiban, a fővárosban csak a lakosság 12 %-át alkotják. A hatalmas tartomány (háromszor akkora, mint Franciaország, Kína területének egyhatoda) redkívül száraz, sivatagos, ásványokban, olajban, gázban viszont gazdag (Kazahsztánig, Pakisztánig, Indiáig nyúlik). Olajt és gázt szállítanak a területről.
Xinjiang tehát egyben a nyugati határ és az ország energetikai kincsestára. Itt koncentrálódik az olajipar és a gáz, valamint a petrolkémiai ipar. A Tarim-medence gáztermelése pl. 2000 és 2007 között meghúszszorozódott, a Financial Times szerint (2008.aug.28.) a tartomány 24 millió eurónak megfelelő összeget kapott az 1,5 milliárdnyi adóból, ami a petrolkémia hozadéka…
Yi Xianrong, a Kínai társadalomtudományi Akadémiától azt mondja: «Közvetlen diszkriminációról nem lehet beszélni, de a nyelv és az oktatás szintje akadályozza az ujgurokat a szociális felemelkedésben». Pedig még «pozitív diszkrimináció» is létezik, mely kötelez a munkahelyek kvóták szerinti elosztására etnikai kisebbséghez tartozás esetén, melyet a pekingi központi kormány írt elő.
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28, Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
2009. augusztus 4., kedd
Zöld Bal nyilatkozata
Gyalázatos tett, amely vétke ismét az égre kiált. Anya és leánya vére fröccsent már megint a hazára. Vérszomjas gyilkosok álmukban törtek rá ártatlan, dolgos, roma honfitársainkra Kislétán, akikre, még mielőtt felriadhattak volna, leadták – mint vadászok dúvadakra – a gyilkos lövéseket.
Ezek a gyilkosok itt vannak közöttünk. Bújtatjuk őket. Azokat, akiknek torz személyisége kéjes örömöt érez a gyilkolás felett. De azok is akik, számosan, gyűlölködésükben naponta ölnek gondolatban, vagy a kimondott szóval. Itt vannak köztünk a hivatásosok is, akik a médiumok bajnokaiként, vezető politikusokként mondanak ítéletet azokról, akiket a haza már jó ideje kivetett magából, elvette tőlük azt a kicsiny lehetőséget is, amely keretei között az emberi lét mindennapjai még élhetők. Itt vannak az uszítás mérnökei, akik a társadalmi egyensúlytalanság fenntartására adagolják a feszültség dózisokat – mint lelki mérget – az adott politikai csoportok érdekviszonyainak megfelelően.
Akik uszíthatók, azok – lelki szegénységük folytán – uszulnak is. A gyakran zaklatott, támadott emberek, pedig olykor támadásnak vélik még a segítőszándékot is, amely miatt maguk is elkövethetnek megbocsáthatatlan cselekedetet. Ők azok, akik konkrétan megnevezhetők és felelősségre vonhatók.
De miért halnak gátlástalan gyilkosok által az ártatlanok? Ki állítja meg e hivatásos gyilkoló gépeket? Ki némítja el a cinkosokat, a rasszista, fasiszta kollaboránsokat? Mikor szelídül meg és józanodik ki végre e nyomorba taszított társadalom, amely képes lefogni a gyilkosok kezét?
Hol vannak ilyenkor a szószékek prédikátorai, az egyházak, az államélet méltóságainak nyugalomra intő, feddő szavai? Hol az államhatalom, amely már a rendszerváltás óta nem képes gátat szabni az egyre erősödő – és egy éve már sorozatos gyilkosságokba csapó – támadásoknak roma honfitársaink ellen?
A Zöld-Baloldal követeli, hogy a kormány minden segítséget adjon meg a rendőrségnek, és a nyomozó hatóságoknak ahhoz, hogy végre eredményre vezessen a romák elleni bűncselekmények elkövetőinek felderítése és példás megbüntetése. Egyben felszólítja az ország valamennyi felelős politikai pártját, társadalmi és civil szervezetét, hogy meggyilkolt honfitársunk temetésének napját együttesen nyilvánítsák a nemzeti összefogás és a társadalmi béke napjává. Adózzon egyperces néma csenddel az ország! Némuljanak el hírközlő eszközök, torpanjon meg a közlekedés, hajtsanak fejet az állami és magáncégek alkalmazottai. Felkérjük az egyházak képviselőit, hogy a vasárnapi istentiszteletek alkalmával említessék meg meggyilkolt honfitársunk neve, és szólaljanak meg érte a harangok.
Budapest, 2009. augusztus 3.
A felhíváshoz csatlakozva csak ennyit kell hozzátenni: meggyőződésünk, hogy a rasszista, fasisztoid eszmék terjedésének az egyre növekvő társadalmi különbségeket eredményező neoliberális gazdaságpolitika - egyszerűbben fogalmazva a kapitalizmus - az oka, ami nem csökkenti persze a konkrét gyilkosok bűnét...
Ezek a gyilkosok itt vannak közöttünk. Bújtatjuk őket. Azokat, akiknek torz személyisége kéjes örömöt érez a gyilkolás felett. De azok is akik, számosan, gyűlölködésükben naponta ölnek gondolatban, vagy a kimondott szóval. Itt vannak köztünk a hivatásosok is, akik a médiumok bajnokaiként, vezető politikusokként mondanak ítéletet azokról, akiket a haza már jó ideje kivetett magából, elvette tőlük azt a kicsiny lehetőséget is, amely keretei között az emberi lét mindennapjai még élhetők. Itt vannak az uszítás mérnökei, akik a társadalmi egyensúlytalanság fenntartására adagolják a feszültség dózisokat – mint lelki mérget – az adott politikai csoportok érdekviszonyainak megfelelően.
Akik uszíthatók, azok – lelki szegénységük folytán – uszulnak is. A gyakran zaklatott, támadott emberek, pedig olykor támadásnak vélik még a segítőszándékot is, amely miatt maguk is elkövethetnek megbocsáthatatlan cselekedetet. Ők azok, akik konkrétan megnevezhetők és felelősségre vonhatók.
De miért halnak gátlástalan gyilkosok által az ártatlanok? Ki állítja meg e hivatásos gyilkoló gépeket? Ki némítja el a cinkosokat, a rasszista, fasiszta kollaboránsokat? Mikor szelídül meg és józanodik ki végre e nyomorba taszított társadalom, amely képes lefogni a gyilkosok kezét?
Hol vannak ilyenkor a szószékek prédikátorai, az egyházak, az államélet méltóságainak nyugalomra intő, feddő szavai? Hol az államhatalom, amely már a rendszerváltás óta nem képes gátat szabni az egyre erősödő – és egy éve már sorozatos gyilkosságokba csapó – támadásoknak roma honfitársaink ellen?
A Zöld-Baloldal követeli, hogy a kormány minden segítséget adjon meg a rendőrségnek, és a nyomozó hatóságoknak ahhoz, hogy végre eredményre vezessen a romák elleni bűncselekmények elkövetőinek felderítése és példás megbüntetése. Egyben felszólítja az ország valamennyi felelős politikai pártját, társadalmi és civil szervezetét, hogy meggyilkolt honfitársunk temetésének napját együttesen nyilvánítsák a nemzeti összefogás és a társadalmi béke napjává. Adózzon egyperces néma csenddel az ország! Némuljanak el hírközlő eszközök, torpanjon meg a közlekedés, hajtsanak fejet az állami és magáncégek alkalmazottai. Felkérjük az egyházak képviselőit, hogy a vasárnapi istentiszteletek alkalmával említessék meg meggyilkolt honfitársunk neve, és szólaljanak meg érte a harangok.
Budapest, 2009. augusztus 3.
A felhíváshoz csatlakozva csak ennyit kell hozzátenni: meggyőződésünk, hogy a rasszista, fasisztoid eszmék terjedésének az egyre növekvő társadalmi különbségeket eredményező neoliberális gazdaságpolitika - egyszerűbben fogalmazva a kapitalizmus - az oka, ami nem csökkenti persze a konkrét gyilkosok bűnét...
Banktitkok: a bankárok meztelenek
A „Föld Barátai” által aláírt nyilatkozatból merítve, amelyet a nemzetközi BankTrack hálózat öt másik NGO tagszervezetével [1] közösen adtak ki, a Secrets bancaires internetes portál (www.secretsbancaires.fr) leleplezi a nagy európai bankok ellentmondásos befektetéseit, amelyek között három francia bank, a BNP Paribas, a Société Générale és a Crédit Agricole is szerepel.
Ebből az alkalomból a „Föld Barátai” egy „átláthatósági műveletet” indított Párizsban, hogy felelős és átlátható politikát követeljen minden kockázati szektorban és a banki műveletekben.
Abból a célból, hogy megvilágítsák a banktitkokat és leleplezzék az azokat körülvevő homályt, a „Föld Barátai” militánsai egy „átláthatósági műveletet” kezdtek, egy bankár-sztriptíz paródiával a BNP Paribas párizsi székhelye előtt, miközben hasonló programokat szerveztek ugyanabban az időpontban más nagy európai fővárosokban is. Lemeztelenítve milyen titkokat rejt a bankár a leple alatt? Nem kevesebbet, mint egy elszomorító táblát, amely egy ellentmondásos tervet mutat… és egy még nem ismert címet: www.secretsbancaires.fr, amely egy világtérképet mutat be európai bankok kártékony befektetéseivel.
Tény, hogy a „Banktitkok” 13 nagy európai bank [2] befektetéseit hozza nyilvánosságra, amelyek, a pénzügyi válság ellenére folytatják ellentmondásos projektek finanszírozását a legteljesebb homályban, amelyek súlyos következményekkel járnak a helyi népességre. „Az a tanulmány, amelyet a BankTrack hálózat központjában készítettünk, leleplezi a pénzügyi kapcsolatokat a nagy európai bankok és a feketelistán levő vállalatok között, amelyek diktátorokat támogatnak és helyrehozhatatlan környezeti károkat idéznek elő vagy olyan fegyvereket gyártanak, mint a taposóaknák vagy a fürtös bombák. A 13 vizsgált bank ilyenformán 11.4 milliárd euró kölcsönt hagyott jóvá és 10.5 milliárd euró értékben bocsátott ki részvényeket és kötvényeket. Ezen kívül, harmadik számlán tartanak és kezelnek 17.7 milliárd eurót ugyanezekben a cégekben, ami összességében több, mint 40 milliád euró az utóbbi 4 évben” – leplezte le Yann Louvel, a „Föld Barátai” magánbankokkal foglalkozó kampányának megbízott vezetője.
„Az ilyen fajta ellentmondásos befektetéseket többé nem szabad eltűrni. A bankoknak minden pénzügyi és befektetési döntésükben figyelembe kell venniük a nemzetközi környezetvédelmi és szociális normákat. Felelős gyakorlatot követelünk: semmi pénzt a diktátoroknak, a környezet rombolóinak és az emberi jogok megsértőinek” – követelte Sébastien Godinot, a Föld Barátai kampányának koordinátora. „Szégyenteljesnek tartjuk, hogy három francia bankot, a BNP Paribas-t, a Société Générale-t és a Crédit Agricole-t is érintettnek találtunk a legvitathatóbb tervek finanszírozói között!”
Yann Louvel folytatta: „ A bankároknak az az érdekük, hogy cselekedjenek, mert a jogi és pénzügyi kockázatok magasabbak a kockázatos tervezetekben. Azonkívül, a bankok jelentős befolyással rendelkeznek és hozzájárulhatnak a szükséges változásokhoz. Ezért el kell fogadniuk azokat a megkívánt és átláthatósági politikákat, amelyeket teljes tevékenységükre alkalmazniuk kell az egész kockázati szektorban.”
Ha a www.secretsbancaires.fr közli a bankok tervezeteit és profiljait és a pénzügyi kapcsolatokat a bankok és vállalatok között, egyúttal felhívja a közvéleményt, hogy küldjék el az érintett bankok egy elektronikus kártyáját, hogy ezzel követeljék a gyakorlatuk megváltoztatását. Felhívják továbbá a közvéleményt, hogy válasszanak etikus bankot, mint a NEF* Franciaországban, amelynek a „Föld Barátai” 2008 óta a partnere.
+ Az akcióról készült fotók itt láthatók: http://www.flickr.com/photos/amisdelaterre-france
*Nouvelle Économie Fraternelle
Franciaországi telefonos elérhetőség: Caroline Prak, Les Amis de la Terre, (+33) 01 48 51 18 96 / 06 86 41 53 43
Honlap: http://www.amisdelaterre.org/
Jegyzetek
[1] Kampány a Világbank reformjáért (Olaszország), Flandriai Hálózat (Belgium), Platform (Egyesült Királyság), SETEM (Spanyolország), Urgewald (Németország).
[2] A 13 „lebukott” bank: Banco de Santander, Barclay’s Bank, BBVA (Banco Bilbao Vizcaya Argentina), BNP Paribas, Citibank, Crédit Agricole, Deutsche Bank, ING, Intesa Sanpaulo, HSBC Hongkong Shanghai Banking Corporation), RBS (Royal Bank of Scotland), Société Générale és az UniCredit.
Forrás: http://www.speculand.com/Secrets-bancaires-les-banquiers-se
illetve http://www.amisdelaterre.org/Secrets-bancaires-les-banquiers-se.html
Ebből az alkalomból a „Föld Barátai” egy „átláthatósági műveletet” indított Párizsban, hogy felelős és átlátható politikát követeljen minden kockázati szektorban és a banki műveletekben.
Abból a célból, hogy megvilágítsák a banktitkokat és leleplezzék az azokat körülvevő homályt, a „Föld Barátai” militánsai egy „átláthatósági műveletet” kezdtek, egy bankár-sztriptíz paródiával a BNP Paribas párizsi székhelye előtt, miközben hasonló programokat szerveztek ugyanabban az időpontban más nagy európai fővárosokban is. Lemeztelenítve milyen titkokat rejt a bankár a leple alatt? Nem kevesebbet, mint egy elszomorító táblát, amely egy ellentmondásos tervet mutat… és egy még nem ismert címet: www.secretsbancaires.fr, amely egy világtérképet mutat be európai bankok kártékony befektetéseivel.
Tény, hogy a „Banktitkok” 13 nagy európai bank [2] befektetéseit hozza nyilvánosságra, amelyek, a pénzügyi válság ellenére folytatják ellentmondásos projektek finanszírozását a legteljesebb homályban, amelyek súlyos következményekkel járnak a helyi népességre. „Az a tanulmány, amelyet a BankTrack hálózat központjában készítettünk, leleplezi a pénzügyi kapcsolatokat a nagy európai bankok és a feketelistán levő vállalatok között, amelyek diktátorokat támogatnak és helyrehozhatatlan környezeti károkat idéznek elő vagy olyan fegyvereket gyártanak, mint a taposóaknák vagy a fürtös bombák. A 13 vizsgált bank ilyenformán 11.4 milliárd euró kölcsönt hagyott jóvá és 10.5 milliárd euró értékben bocsátott ki részvényeket és kötvényeket. Ezen kívül, harmadik számlán tartanak és kezelnek 17.7 milliárd eurót ugyanezekben a cégekben, ami összességében több, mint 40 milliád euró az utóbbi 4 évben” – leplezte le Yann Louvel, a „Föld Barátai” magánbankokkal foglalkozó kampányának megbízott vezetője.
„Az ilyen fajta ellentmondásos befektetéseket többé nem szabad eltűrni. A bankoknak minden pénzügyi és befektetési döntésükben figyelembe kell venniük a nemzetközi környezetvédelmi és szociális normákat. Felelős gyakorlatot követelünk: semmi pénzt a diktátoroknak, a környezet rombolóinak és az emberi jogok megsértőinek” – követelte Sébastien Godinot, a Föld Barátai kampányának koordinátora. „Szégyenteljesnek tartjuk, hogy három francia bankot, a BNP Paribas-t, a Société Générale-t és a Crédit Agricole-t is érintettnek találtunk a legvitathatóbb tervek finanszírozói között!”
Yann Louvel folytatta: „ A bankároknak az az érdekük, hogy cselekedjenek, mert a jogi és pénzügyi kockázatok magasabbak a kockázatos tervezetekben. Azonkívül, a bankok jelentős befolyással rendelkeznek és hozzájárulhatnak a szükséges változásokhoz. Ezért el kell fogadniuk azokat a megkívánt és átláthatósági politikákat, amelyeket teljes tevékenységükre alkalmazniuk kell az egész kockázati szektorban.”
Ha a www.secretsbancaires.fr közli a bankok tervezeteit és profiljait és a pénzügyi kapcsolatokat a bankok és vállalatok között, egyúttal felhívja a közvéleményt, hogy küldjék el az érintett bankok egy elektronikus kártyáját, hogy ezzel követeljék a gyakorlatuk megváltoztatását. Felhívják továbbá a közvéleményt, hogy válasszanak etikus bankot, mint a NEF* Franciaországban, amelynek a „Föld Barátai” 2008 óta a partnere.
+ Az akcióról készült fotók itt láthatók: http://www.flickr.com/photos/amisdelaterre-france
*Nouvelle Économie Fraternelle
Franciaországi telefonos elérhetőség: Caroline Prak, Les Amis de la Terre, (+33) 01 48 51 18 96 / 06 86 41 53 43
Honlap: http://www.amisdelaterre.org/
Jegyzetek
[1] Kampány a Világbank reformjáért (Olaszország), Flandriai Hálózat (Belgium), Platform (Egyesült Királyság), SETEM (Spanyolország), Urgewald (Németország).
[2] A 13 „lebukott” bank: Banco de Santander, Barclay’s Bank, BBVA (Banco Bilbao Vizcaya Argentina), BNP Paribas, Citibank, Crédit Agricole, Deutsche Bank, ING, Intesa Sanpaulo, HSBC Hongkong Shanghai Banking Corporation), RBS (Royal Bank of Scotland), Société Générale és az UniCredit.
Forrás: http://www.speculand.com/Secrets-bancaires-les-banquiers-se
illetve http://www.amisdelaterre.org/Secrets-bancaires-les-banquiers-se.html
2009. augusztus 2., vasárnap
Kerek-perec le kell cserélni a motort
Világválság és a gépkocsigyártás krízise/Henri Houben közgazdász véleménye
(a Parti du Travail Belge, belga Munkapárt kutatószolgálata)
Alice Bernard írásának fordítása, Solidaire, 2009.jún.25.sz.
Hogy magyarázza azt, hogy az Opel anyavállalata, a GM, az egyik legnagyobb és legszilárdabb gépkocsigyártó csoport csődbe jutott?
Henri Houben: Néhány iparágban a túltermelés válsága különösen mély, így a gépkocsigyártásban, mely az 50- 60-as évek fejlődésének bázisa volt. A szektor végül, táplálva a fogyasztói hitelkönnyítésekkel, túlpörgött (mint az ingatlanpiac). Az 1980-as évek lefölözése után (40-ből 12-13 gépkocsigyártó csoport maradt), az iparág 2000-ig tudta magát tartani. Ma a fogyasztónak nincs módjában fizetni, az esésnek ez a legfőbb oka. Az USA-t jobban érintette a válság, mert a fogyasztói szokások a hitelre épülnek és a kis japán modellek támadását is el kellett viselnie. Iparága a nagy és nagyfogyasztású modellekre koncentrált, melyeket ma kevésbé keresnek.
A kanadai Magna cég nyújt-e reális perspektívát az Opel átvételére? Vagy inkább a bezárással kell szembenézni?
H.H.: A Magna ipari projectje az orosz piac fejlesztése. A GM-nek Szent Péterváron van már üzeme és felhasználja a Togliatti Avtovaz (Lada) termelői kapacitását. Sőt, a Magna partneriátusban áll a GAZ-zal (Volga), mely 180 000 Opelt képes gyártani. Valószínűleg rentábilissá teszi az egészet együtt, de ebbe az ipari projectbe nem fér bele a nyugat-európai termelésbővítés. Az alaphelyzet változatlan, a termelési kapacitás 2 millió gépkocsi, de eladni csak 1,5 milliót lehet. A GM már korábban megvizsgálta angliai üzemei becsukását (Lutton és Ellesmere Port) és a belgiumit is. Németországi üzemről is szó volt, a német kormány 1,5 milliárd eurót fektetett be, így a leosztás joga megváltozott… A jelenlegi egyezség szerint 11 ezer munkahelyet szüntet meg, ebből 2600-at Németországban. Az antwerpeni üzem van legnagyobb veszélyben, ez a legkisebb. 2006-ban kapacitása már csökkent, a 10 évvel ezelőtti 8 ezer munkás helyett ma már csak 2700 maradt.
Lehetséges-e egy európai köztulajdonban levő cég mint átvevő ? Nyújthatna-e a környezet- és a munkahelyvédelem szempontjából perspektívát?
H.H.: Itt az a probléma, hogy a köztulajdonben levő cégnek egészen más filozófia alapján kellene működnie, nem pedig profitszerzés alapján. Mert ha ugyanazt teszi, amit a magáncég, a perspektíva nem változik. Ha nem a mindenáron való haszonszerzés a cél, azzal munkahelyeket lehet megmenteni, teremteni, és biztosítani a gazdaság értelmes átmenetét az autó individuális használatának bázisáról az ökologikusabb gazdaság felé, privilegizálva a tömegközlekedést. Metrószerelvény-üzemek kellenének, vagongyárak és nagyobb tömegközlekedési vállalatok. Röviden, egy más társadalmi modell. De ennek az Európai Unió ma tökéletesen az ellenkezője.
Az EU struktúrájában nem irányoz elő pl. az Opel számára köztulajdonú átvevőt. Egyik lehetséges megoldás lenne európai szinten fuzionáltatni a nemzeti állami operátorokat. Az Opel esetében 6 kormánynak kellene egyetértenie: a németnek, nagy-britanniainak, belgának, spanyolnak, lengyelnek és magyarnak. A teljes kompetencia (koncepciót, fejlesztést, termelést, stb. magába foglaló) csak Németország esetében lenne lehetséges. De ekkor a többi gyártó, a VW, az Audi is kérné ugyanezt.
Ugyanakkor nem teljesen utopisztikus a köztulajdonba vételi javaslat. Ezt meg kellene beszélni és terjeszteni a szakszervezetek között. Az Opelnél láttuk már, hogy képesek a harcra a termelés szolidáris szétosztásáért a különböző országok között.
Mi van a többi nagy gépkocsigyártó körül?
H.H.: A Fiat tele van adóssággal. Ezért nem is tudta átvenni a GM-t, a Chrysler esetében pedig csak a technológiát adja kisautók gyártására, nincs likviditása. Pillanatnyilag a VW elég jól megy. A franciák veszítenek, de ez a helyzet a Daimlerrel is (Mercedes) és a BMW-vel, melyek maradtak a nagyobb kategóriáknál. Jelenleg mindenütt léteznek a «prémiumok», ökobónuszok, stb. – amivel sokan kicsivel jobban járnak. De ha a juttatásoknak vége szakad, a piac újra összeomlik.
Mégis, vannak nyertesei is válságnak?
H.H.: Nehéz megmondani. A WV-ből lehet a világ elsőszámú gépkocsigyártója, de itt is volt a Porsche részéről egy vásárlási kísérlet, amelynek szintén megvannak a problémái. A Toyota most veszít először 1950 óta. Ez az egyetlen gyártó, amely eddig soha nem volt veszteséges. Tehát itt nem szimplán egyik vagy másik rossz gazdálkodásáról van szó. A válság általánossá vált, az egész rendszer problémájává.
A belga Nemzeti bank erős recesszióról beszél, de nem depresszióról (több éven át húzódó válságról) és 2010-re a fejlődés visszatérését ígéri.
H.H.: Három lehetséges változat van. Grafikus ábrájuk szerint V, U és L-nek nevezzük őket. A V erős esést és azután gyors felemelkedést szimbolizál. Ez az IMF előrejelzése és belga Nemzeti banké. Tévedtek már, mechanikus modellt alkalmaznak. Az U betű esést, aztán stagnálást, majd felemelkedést jelöl. Ezt vallják az olyan világosabb fejű közgazdászok, mint Krugman, Stiglitz vagy Roubini. Az L pedig az esést és a hosszú stagnálást jelenti, mint amilyen Japánban történt 1989-től. Ez az, amit depressziónak nevezünk, a gazdaság 0-1 % közötti fejlődést produkál. Senki nem zárhatja ki ezt a hipotézist.
Melyik a legvalószínűbb lehetőség?
H.H.: Kétségtelenül az L. A világ hármas problémával áll szemben. Először is a 20 évig a gazdaság motorját jelentő amerikai háztartások igényének helyébe másik kell. Nagyon kevés az alternatíva. Amivel jelenleg helyettesítik, az az állami igény, de fejletlen és mindenképpen államháztartási hiányt szül, tehát végülis az adófizető kapja meg a számlát. A másik, hogy a BRIC-országok (Brazilia, Oroszország, India, Kína) fogyasztását kell emelni. A hiány feltöltésére a jelenleginek másfélszeresére volna szükség. Így aztán egyetlen motor nem elegendő. Többet kellene beindítani nemzetközi szerződések keretében, ezek viszont a jelenlegi erőviszonyok alapján politikailag nem valószínűek. Ha a harmadik világ, benne a BRIC nagyobb részt kér a nemzetközi szabályozásban, mit szól hozzá az USA és az Európai Unió? A nagy párbeszédekben – mint a G 20 – elkerülték a vitákat. A problémákat pedig nem a fiskális paradicsomok feketelistára tevése fogja megoldani, ez nem azok gyökere.
Az USA adósságát finanszírozni kell. Állandóan emelkedik, Obamával még nagyobb ütemben, ezévben eléri a 12-13 %-ot. Vagy az amerikai háztartások fogják kifizetni, de láttuk, nincs módjukban, csak akkor, ha fogyasztásukat még inkább csökkentik, ami a váláságot még jobban elmélyítené. Vagy pedig a külföld fogja finanszírozni az amerikai adósságot. A kereskedelmi többlettel rendelkező országok (pl. Kína) az amerikai kincstár bónjait vásárolják. Ezekkel azonban nem mennek sokra, lévén a kamatok alacsonyak. A helyzet tarthatatlan és újabb katasztrófa készülődik, csak még nem tudjuk, mikor következik be.
Ilyen klímában nem veszélyes-e a szociális konfliktusok élezése? Nem volna-e jobb együtt tartani a British Airways vezetésével, amely egy havi ingyenes munkát kér a dolgozóitól?
H.H.: Ha egy vállalatnak nehézségei vannak, a szociális konfliktus egy újabb csapást mérhet rá, ez igaz. De alapvetően, nem a dolgozók áldozatvállalása fog egy vállalatot megmenteni. Maradjunk a British Airways példájánál. Kezdetben az egész szektor, a maga nemzeti vállalataival meglehetős védelmet élvezett. Átalakították őket és hozzáigazították a piac törvényeihez és megkezdődött a nyomorúság. Tegyük hozzá pluszban az olajszármazékok áremelkedését. Most, minthogy magánvállalkozások, a piac törvényei kegyetlenek, becsődölnek. Németországban az Arcandornál (Quelle katalógus) az 50 ezer dolgozó több éven keresztül csak áldozatot hozott. A csoport most jelentett csődöt. Soha semmi garancia nincs arra, hogy az áldozat szolgál valamire. A dolgok mélyén pedig semmi ok nincs arra, hogy a dolgozók fizessék meg a válság árát, amelynek nem ők az okozói. A felelősök azok, akik gazdaságilag és politikailag irányítják a vállalatokat, valamint a kormányokat. Fizessenek csak ők.
És a bankok környékén mi újság? Lehetséges-e egy újabb válság?
H.H.: Jelenleg a bankok jobban állnak. Elkerülhetetlenül, ti. az állam részlegesen talpra állította őket, feltételekkel persze. A bankárok szeretnének megszabadulni a közhatalom befolyásától, mivel a részvényesek bónuszait és osztalékait blokkolták. Könyvelési tüzijátékokat alkalmaznak a haszon kimutatására, holott birtokukban vannak még a mérgező aktívumok, melyet hatással lesznek a jövőbeli eredményekre. Valójában helyzetük ugyanolyan ingatag és átlátszatlan, bármelyikük elhullhat holnap reggel.
Most újult meg az Európai Parlament. Az Unió játszhat-e szerepet a válság megoldásában? Hogyan lehet, hogy az európai kormányok ma már nem fellendítési programról, hanem gazdasági tervekről és restrikciókról beszélnek?
H.H.: Persze, az EU játszhat szerepet. Csak ehhez szolidáris politikát kellene folytatnia lakosság érdekében, közérdekű kezdeményesekkel. Az európai vezetők csak a stabilitási paktumra esküsznek, amely kizárja a költségvetési deficit a GDP 3 %-nál magasabbra emelkedését. A bejelentett fellendítési tervek ezt aláásták, ezért az Európai Unió nyugtalankodása.
A kelet-európai országok segítséget kértek az EU-tól. Visszautasította, kötelezve ezeket az országot, hogy forduljanak az IMF-hez és feltételeihez. Látjuk az eredményt Lettország esetében. A hitelektől hajtva nem tud devalválni, mert ezzel a szomszédos országokat is hasonló devalválások sorozatába kergetné az Unióban egyensúlyhiányt teremtve, ösztönzött exporttal, a verseny torzításával, még alacsonyabb bérekkel, stb. A letteknek így nem marad más, mint a bérek csökkentése (20 %) és a szociális kiadások, pl. az oktatás megnyirbálása. Ugyanez lóg a többiek orra előtt. Írország volt az osztály jó tanulója egy időben. Az euró lehetővé tett egy bizonyos stabilitást, de a válság akkora, hogy nem lehetséges a monetáris kiigazítás. Tehát rávetik magukat a bérekre, a szociális kiadásokra, ami a krízist még súlyosabbá teszik.
Közös globális gazdaságpolitika kellene mindegyik országra érvényesen, mely megakadályozná a munkahelyek és a társadalombiztosítás degradálását. De az Európai Unióban az egyetlen dolog, amiben egyetértenek a deregularizáció, a privatizáció és a belső piac.
Gondolja-e, hogy az ipar egy részének a tartós fejlődés irányába való konvertálása, pl. acéltermelés a szélerőművek elterjesztésére, hozhat-e eredményt?
H.H.: A válság a tőkés társadalom alapproblémája, a megoldásnak a kapitalizmus alapjait kell vizsgálnia. Az egyik szektor felcserélése egy másikkal nem old meg semmit. A tartós fejlődés lehet a megoldás egyik eleme, de belőle annak középpontját csinálni szerintem alapvető céltévesztés. A profit keresése mindig ott lesz.
A gazdaság fellendítésére lát-e valamilyen másik utat?
H.H.: A legtöbb közgazdász azt mondja, fel kell lendíteni a fogyasztást és a közberuházásokat, mert az egyéni fogyasztás elmaradt, invesztálni kell a tömegközlekedésbe, a kutatásba, a szociális lakásokba, az egészségügyi infrastuktúrába, oktatásba, közszolgáltatásokba… De ehhez ki kellene lépni a termelékenység és a profit logikájából.
(a Parti du Travail Belge, belga Munkapárt kutatószolgálata)
Alice Bernard írásának fordítása, Solidaire, 2009.jún.25.sz.
Hogy magyarázza azt, hogy az Opel anyavállalata, a GM, az egyik legnagyobb és legszilárdabb gépkocsigyártó csoport csődbe jutott?
Henri Houben: Néhány iparágban a túltermelés válsága különösen mély, így a gépkocsigyártásban, mely az 50- 60-as évek fejlődésének bázisa volt. A szektor végül, táplálva a fogyasztói hitelkönnyítésekkel, túlpörgött (mint az ingatlanpiac). Az 1980-as évek lefölözése után (40-ből 12-13 gépkocsigyártó csoport maradt), az iparág 2000-ig tudta magát tartani. Ma a fogyasztónak nincs módjában fizetni, az esésnek ez a legfőbb oka. Az USA-t jobban érintette a válság, mert a fogyasztói szokások a hitelre épülnek és a kis japán modellek támadását is el kellett viselnie. Iparága a nagy és nagyfogyasztású modellekre koncentrált, melyeket ma kevésbé keresnek.
A kanadai Magna cég nyújt-e reális perspektívát az Opel átvételére? Vagy inkább a bezárással kell szembenézni?
H.H.: A Magna ipari projectje az orosz piac fejlesztése. A GM-nek Szent Péterváron van már üzeme és felhasználja a Togliatti Avtovaz (Lada) termelői kapacitását. Sőt, a Magna partneriátusban áll a GAZ-zal (Volga), mely 180 000 Opelt képes gyártani. Valószínűleg rentábilissá teszi az egészet együtt, de ebbe az ipari projectbe nem fér bele a nyugat-európai termelésbővítés. Az alaphelyzet változatlan, a termelési kapacitás 2 millió gépkocsi, de eladni csak 1,5 milliót lehet. A GM már korábban megvizsgálta angliai üzemei becsukását (Lutton és Ellesmere Port) és a belgiumit is. Németországi üzemről is szó volt, a német kormány 1,5 milliárd eurót fektetett be, így a leosztás joga megváltozott… A jelenlegi egyezség szerint 11 ezer munkahelyet szüntet meg, ebből 2600-at Németországban. Az antwerpeni üzem van legnagyobb veszélyben, ez a legkisebb. 2006-ban kapacitása már csökkent, a 10 évvel ezelőtti 8 ezer munkás helyett ma már csak 2700 maradt.
Lehetséges-e egy európai köztulajdonban levő cég mint átvevő ? Nyújthatna-e a környezet- és a munkahelyvédelem szempontjából perspektívát?
H.H.: Itt az a probléma, hogy a köztulajdonben levő cégnek egészen más filozófia alapján kellene működnie, nem pedig profitszerzés alapján. Mert ha ugyanazt teszi, amit a magáncég, a perspektíva nem változik. Ha nem a mindenáron való haszonszerzés a cél, azzal munkahelyeket lehet megmenteni, teremteni, és biztosítani a gazdaság értelmes átmenetét az autó individuális használatának bázisáról az ökologikusabb gazdaság felé, privilegizálva a tömegközlekedést. Metrószerelvény-üzemek kellenének, vagongyárak és nagyobb tömegközlekedési vállalatok. Röviden, egy más társadalmi modell. De ennek az Európai Unió ma tökéletesen az ellenkezője.
Az EU struktúrájában nem irányoz elő pl. az Opel számára köztulajdonú átvevőt. Egyik lehetséges megoldás lenne európai szinten fuzionáltatni a nemzeti állami operátorokat. Az Opel esetében 6 kormánynak kellene egyetértenie: a németnek, nagy-britanniainak, belgának, spanyolnak, lengyelnek és magyarnak. A teljes kompetencia (koncepciót, fejlesztést, termelést, stb. magába foglaló) csak Németország esetében lenne lehetséges. De ekkor a többi gyártó, a VW, az Audi is kérné ugyanezt.
Ugyanakkor nem teljesen utopisztikus a köztulajdonba vételi javaslat. Ezt meg kellene beszélni és terjeszteni a szakszervezetek között. Az Opelnél láttuk már, hogy képesek a harcra a termelés szolidáris szétosztásáért a különböző országok között.
Mi van a többi nagy gépkocsigyártó körül?
H.H.: A Fiat tele van adóssággal. Ezért nem is tudta átvenni a GM-t, a Chrysler esetében pedig csak a technológiát adja kisautók gyártására, nincs likviditása. Pillanatnyilag a VW elég jól megy. A franciák veszítenek, de ez a helyzet a Daimlerrel is (Mercedes) és a BMW-vel, melyek maradtak a nagyobb kategóriáknál. Jelenleg mindenütt léteznek a «prémiumok», ökobónuszok, stb. – amivel sokan kicsivel jobban járnak. De ha a juttatásoknak vége szakad, a piac újra összeomlik.
Mégis, vannak nyertesei is válságnak?
H.H.: Nehéz megmondani. A WV-ből lehet a világ elsőszámú gépkocsigyártója, de itt is volt a Porsche részéről egy vásárlási kísérlet, amelynek szintén megvannak a problémái. A Toyota most veszít először 1950 óta. Ez az egyetlen gyártó, amely eddig soha nem volt veszteséges. Tehát itt nem szimplán egyik vagy másik rossz gazdálkodásáról van szó. A válság általánossá vált, az egész rendszer problémájává.
A belga Nemzeti bank erős recesszióról beszél, de nem depresszióról (több éven át húzódó válságról) és 2010-re a fejlődés visszatérését ígéri.
H.H.: Három lehetséges változat van. Grafikus ábrájuk szerint V, U és L-nek nevezzük őket. A V erős esést és azután gyors felemelkedést szimbolizál. Ez az IMF előrejelzése és belga Nemzeti banké. Tévedtek már, mechanikus modellt alkalmaznak. Az U betű esést, aztán stagnálást, majd felemelkedést jelöl. Ezt vallják az olyan világosabb fejű közgazdászok, mint Krugman, Stiglitz vagy Roubini. Az L pedig az esést és a hosszú stagnálást jelenti, mint amilyen Japánban történt 1989-től. Ez az, amit depressziónak nevezünk, a gazdaság 0-1 % közötti fejlődést produkál. Senki nem zárhatja ki ezt a hipotézist.
Melyik a legvalószínűbb lehetőség?
H.H.: Kétségtelenül az L. A világ hármas problémával áll szemben. Először is a 20 évig a gazdaság motorját jelentő amerikai háztartások igényének helyébe másik kell. Nagyon kevés az alternatíva. Amivel jelenleg helyettesítik, az az állami igény, de fejletlen és mindenképpen államháztartási hiányt szül, tehát végülis az adófizető kapja meg a számlát. A másik, hogy a BRIC-országok (Brazilia, Oroszország, India, Kína) fogyasztását kell emelni. A hiány feltöltésére a jelenleginek másfélszeresére volna szükség. Így aztán egyetlen motor nem elegendő. Többet kellene beindítani nemzetközi szerződések keretében, ezek viszont a jelenlegi erőviszonyok alapján politikailag nem valószínűek. Ha a harmadik világ, benne a BRIC nagyobb részt kér a nemzetközi szabályozásban, mit szól hozzá az USA és az Európai Unió? A nagy párbeszédekben – mint a G 20 – elkerülték a vitákat. A problémákat pedig nem a fiskális paradicsomok feketelistára tevése fogja megoldani, ez nem azok gyökere.
Az USA adósságát finanszírozni kell. Állandóan emelkedik, Obamával még nagyobb ütemben, ezévben eléri a 12-13 %-ot. Vagy az amerikai háztartások fogják kifizetni, de láttuk, nincs módjukban, csak akkor, ha fogyasztásukat még inkább csökkentik, ami a váláságot még jobban elmélyítené. Vagy pedig a külföld fogja finanszírozni az amerikai adósságot. A kereskedelmi többlettel rendelkező országok (pl. Kína) az amerikai kincstár bónjait vásárolják. Ezekkel azonban nem mennek sokra, lévén a kamatok alacsonyak. A helyzet tarthatatlan és újabb katasztrófa készülődik, csak még nem tudjuk, mikor következik be.
Ilyen klímában nem veszélyes-e a szociális konfliktusok élezése? Nem volna-e jobb együtt tartani a British Airways vezetésével, amely egy havi ingyenes munkát kér a dolgozóitól?
H.H.: Ha egy vállalatnak nehézségei vannak, a szociális konfliktus egy újabb csapást mérhet rá, ez igaz. De alapvetően, nem a dolgozók áldozatvállalása fog egy vállalatot megmenteni. Maradjunk a British Airways példájánál. Kezdetben az egész szektor, a maga nemzeti vállalataival meglehetős védelmet élvezett. Átalakították őket és hozzáigazították a piac törvényeihez és megkezdődött a nyomorúság. Tegyük hozzá pluszban az olajszármazékok áremelkedését. Most, minthogy magánvállalkozások, a piac törvényei kegyetlenek, becsődölnek. Németországban az Arcandornál (Quelle katalógus) az 50 ezer dolgozó több éven keresztül csak áldozatot hozott. A csoport most jelentett csődöt. Soha semmi garancia nincs arra, hogy az áldozat szolgál valamire. A dolgok mélyén pedig semmi ok nincs arra, hogy a dolgozók fizessék meg a válság árát, amelynek nem ők az okozói. A felelősök azok, akik gazdaságilag és politikailag irányítják a vállalatokat, valamint a kormányokat. Fizessenek csak ők.
És a bankok környékén mi újság? Lehetséges-e egy újabb válság?
H.H.: Jelenleg a bankok jobban állnak. Elkerülhetetlenül, ti. az állam részlegesen talpra állította őket, feltételekkel persze. A bankárok szeretnének megszabadulni a közhatalom befolyásától, mivel a részvényesek bónuszait és osztalékait blokkolták. Könyvelési tüzijátékokat alkalmaznak a haszon kimutatására, holott birtokukban vannak még a mérgező aktívumok, melyet hatással lesznek a jövőbeli eredményekre. Valójában helyzetük ugyanolyan ingatag és átlátszatlan, bármelyikük elhullhat holnap reggel.
Most újult meg az Európai Parlament. Az Unió játszhat-e szerepet a válság megoldásában? Hogyan lehet, hogy az európai kormányok ma már nem fellendítési programról, hanem gazdasági tervekről és restrikciókról beszélnek?
H.H.: Persze, az EU játszhat szerepet. Csak ehhez szolidáris politikát kellene folytatnia lakosság érdekében, közérdekű kezdeményesekkel. Az európai vezetők csak a stabilitási paktumra esküsznek, amely kizárja a költségvetési deficit a GDP 3 %-nál magasabbra emelkedését. A bejelentett fellendítési tervek ezt aláásták, ezért az Európai Unió nyugtalankodása.
A kelet-európai országok segítséget kértek az EU-tól. Visszautasította, kötelezve ezeket az országot, hogy forduljanak az IMF-hez és feltételeihez. Látjuk az eredményt Lettország esetében. A hitelektől hajtva nem tud devalválni, mert ezzel a szomszédos országokat is hasonló devalválások sorozatába kergetné az Unióban egyensúlyhiányt teremtve, ösztönzött exporttal, a verseny torzításával, még alacsonyabb bérekkel, stb. A letteknek így nem marad más, mint a bérek csökkentése (20 %) és a szociális kiadások, pl. az oktatás megnyirbálása. Ugyanez lóg a többiek orra előtt. Írország volt az osztály jó tanulója egy időben. Az euró lehetővé tett egy bizonyos stabilitást, de a válság akkora, hogy nem lehetséges a monetáris kiigazítás. Tehát rávetik magukat a bérekre, a szociális kiadásokra, ami a krízist még súlyosabbá teszik.
Közös globális gazdaságpolitika kellene mindegyik országra érvényesen, mely megakadályozná a munkahelyek és a társadalombiztosítás degradálását. De az Európai Unióban az egyetlen dolog, amiben egyetértenek a deregularizáció, a privatizáció és a belső piac.
Gondolja-e, hogy az ipar egy részének a tartós fejlődés irányába való konvertálása, pl. acéltermelés a szélerőművek elterjesztésére, hozhat-e eredményt?
H.H.: A válság a tőkés társadalom alapproblémája, a megoldásnak a kapitalizmus alapjait kell vizsgálnia. Az egyik szektor felcserélése egy másikkal nem old meg semmit. A tartós fejlődés lehet a megoldás egyik eleme, de belőle annak középpontját csinálni szerintem alapvető céltévesztés. A profit keresése mindig ott lesz.
A gazdaság fellendítésére lát-e valamilyen másik utat?
H.H.: A legtöbb közgazdász azt mondja, fel kell lendíteni a fogyasztást és a közberuházásokat, mert az egyéni fogyasztás elmaradt, invesztálni kell a tömegközlekedésbe, a kutatásba, a szociális lakásokba, az egészségügyi infrastuktúrába, oktatásba, közszolgáltatásokba… De ehhez ki kellene lépni a termelékenység és a profit logikájából.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
