Aktív Rezisztencia

Budapest, 2010. március 31., szerda (OS) - A FEHÉR HOLLÓ
Együttműködés a Társadalomért Egyesület AKTÍV REZISZTENCIA néven
mozgalmat indított.


A FEHÉR HOLLÓ Együttműködés a Társadalomért Egyesület AKTÍV
REZISZTENCIA néven mozgalmat indított azok számára, akik a hosszú
távú politikai társadalmi változások érdekében az érvénytelen
szavazást tekintik megoldásnak és megértik annak célját és értelmét.
Részletek a mozgalom honlapján találhatók.
http://feherhollo. hass.hu/index. php

Nyílt levélre nyílt válasz

A választásokon való távolmaradás konkrétan azt jelzi, hogy az állampolgár nem érzi magát érintve, nem talál számára megfelelő pártot, mindegyiktől egyformán undorodik. Az áprilisi választásokon a szavazók közül számosan így érzik magukat és nem akarnak senkinek semmiféle mandátumot adni, sőt azt sem, hogy rájuk hivatkozva folytatódjék a színjáték!
Azzal vádolni/zsarolni ezeket az embereket, hogy ez a demokratikus magatartás egyenlő a szélsőjobb, stb.támogatásával egyszerűen nem igaz, határozottan vissza kell visszautasítani. Különös csúsztatás, hogy az MSZP mellett kampányolnak az aláírók (a kisebb rosszként) – talán így kell megjutalmazzuk az agyba-főbe privatizálásért, a nagytőke kiszolgálásáért, a korrupt rendszer kiépítéséért?
Igaz, az említett három kis pártnak alig van esélye. De nem is lesz soha, ha ezzel az indokkal nem szavaz rájuk soha senki! Emlékezzünk, sehol, egyetlen párt sem úgy született, hogy rögtön helyet kapott volna az országgyűlésben.
Baloldali barátaink egyetlen szóval nem említik sem a valódi (ha úgy tetszik: szélső-) baloldali összefogás szükségességét, sem azt, miért maradt el. Nem létezik számukra a (Kommunista) Munkáspárt sem, mely nyilván jelentősebb ellenség, mint teszem az MDF...
Az MSZP-Fidesz-Jobbik ugyanazon kutya kölykei. Márc. 25-i jelentés: «az Európai Bizottság szerint az államháztartás hiánya jövőre az uniós ajánlásoknak megfelelő küszöbérték, a GDP 3 százaléka alá kerülhet és 2,8 százalék lehet. Az uniós végrehajtó testület (…) fontosnak tartja a kiadások további csökkentését a közigazgatás folytatódó reformjával és a veszteséges vállalatok helyzetének kezelésével szerkezeti reformok útján. Ugyancsak sürgeti az idei hiánycél tartását a kiadások szigorú ellenőrzésével és – szükség esetén – a tartalék befagyasztásával.» Ugye, tudjuk, hogy mit jelent ez. Megszorításokat, megszorításokat és megszorításokat. Eddig MSZP-többséggel, eztán meg több-kevesebb Fidesszel és Jobbikkal. Csak a stílus változik a húsosfazék körül ...
Antifasiszta meggyőződésünknek inkább azt kellene diktálnia, hogy semmiképpen ne szavazzunk olyan pártra, mely magát baloldalinak hazudva közelebb vitt minket a barbársághoz. A józan ész nem kívánja, hogy megint az a politikai megfontolás (taktikázás) vezessen meg bennünket, ami már igen régen elkezdődött és úgy tűnik, soha véget nem ér.
Ne szavazz olyan pártra, mely eljátszotta a bizalmadat, vagy azt soha meg se szerezte, megteremtette a fasizálódás lehetőségét, a bőrödre játszik, legyen az MSZP, Fidesz, MDF, Jobbik! Egyiknek sincs semmi köze a dolgozókhoz, mind a tőkét szolgálja!
Szavazz a hozzád legközelebb álló, akár esélytelen kis pártra , a hatalomtól legmessszebbre állóra, s ha nincs ilyen, maradj otthon! Ezzel tudasd az uralkodó politikai osztállyal, hogy nem hagyod becsapni újból magad!

Nyilt Levél

N y í l t l e v é l
a Marx Károly Társaság
a Május 1. Társaság
a Kádár János Baráti Kör
a Magyar Egyesült Baloldal
a Munkáspárt 2006
az Attac Magyarország
és valamennyi baloldali, demokratikus szervezet tagjaihoz.


Kedves Barátaink!

Köreinkben közel két éve vitatjuk azt a kérdést, hogy a soron következő választásokon milyen magatartást javasoljunk tagjainknak, szimpatizánsainknak, sőt valamennyi demokratikusan gondolkodó honfitársunknak.
Mi azt hangsúlyoztuk, hogy
1/ A választásokon részt kell venni, mert ennek elmulasztása, a neonáci, újfasiszta, hungarista eszmék és módszerek akaratlan támogatásával egyenértékű; és
2/ csak olyan pártra szabad szavaznunk, amely – legalább – a polgári demokrácia kereteiben ellensúlyozhatja a Fidesz/Jobbik törekvéseit, és biztosan bejut a parlamentbe. Egyetlen ilyen párt van, az MSZP.
Ma már nyilvánvaló, hogy a listát állítani képes három kispártnak (MDF, LMP, Centrum) nincs, vagy alig van esélye arra, hogy bejusson a parlamentbe. Ezért az MSZP-re kell szavaznunk, fenntartva kritikánkat és élesen elítélő véleményünket e párt politikájával szemben.

Barátaink,
minden lehetséges lépést meg kell tennünk annak érdekében, hogy a Fidesz ne érjen el kétharmados többséget. Most ez a cél, ezt diktálja minden politikai megfontolás, ezt követeli a józan értelem. Talán még nem késő.
Antifasiszta meggyőződésünk diktálta ésszerűség mondatja velünk, hogy a Fidesz/Jobbik lehetőségeinek korlátozása érdekében úgy a jelöltek személyét, mint a párt preferenciát tekintve
szavazz az MSZP-re!
Budapest, 2010. március 24.
Rozsnyai Ervin
Tenner György
Hirschler Tamás

Kérjük, csatlakozzatok és terjesszétek !
-------------------------------------------------------------------------
A nyiltlevelet a szerzők és különösen Hirschler Tamás kérésére közlöm, a nyilt levél tartalma nem esik egybe az én álláspontommal.

Érdemes megnézni!

Nemzetközi információk

új sorozat 5. sz. (374) - 2010. márc.19.


Az algíri háború- és kizsákmányolás ellenes nyílt világkonferencia előkészítése
Algír, 2010. nov.

Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése

Nyílt világkonferencia
a háború és a kizsákmányolás ellen
Algír, 2010.nov.27-28-29.

54 ország 463 aláírójának felhívása a háború és kizsákmányolás ellen

Tartalom :

- Haiti: számadás az LKP és a Nemzetközi Vizsgálóbizottság (haiti ankét) közötti találkozásról

- Svájc: interjú Eric Voruz szakszervezeti felelős és szocialista képviselővel

- Magyarország: munkásaktívák hozzászólása a világkonferencia előkészítéséhez.

- Franciaország:
a Represszió Elleni Nemzetközi Bizottság (a szakszervezeti és politikai jogok védelmében) – Cicr – hozzászólása

a Fiatal Forradalmárok Szövetségének felhívása



HAITI

Számadás az LKP és a Nemzetközi Vizsgálóbizottság (haiti ankét) közötti találkozásról

Jelen vannak:
A Bizottság részéről:
MODEP, CATH, ADFEMTRAH, CTSP, UNNOH/CTSP, Antèn Ouvriye, Chandèl;
az LKP 2 tagból álló küldöttsége: a Travayè é Péyizantól és a Mouvman Nonm-tól.

Célok:
Az LKP szolidaritásának kifejezése a jan. 12-i katasztrófa után; a tevékeny, anyagi és politikai szolidaritás körülményeinek meghatározása a Bizottság kereteiben.

Napirend:
1 - helyzetelemzés
2 - távlatok
3 - szükségletek

Helyzetelemzés

Azzal kezdtük, hogy elvtársainkat informáltuk a guadeloupe-i szolidaritási akciókról, nevezetesen az «Awa, Ayiti apa malédisyon» témakörben az LKP rendezte Haiti-Guadeloupe kapcsolatról 2010. jan. 23-án, melyre az LKP megszületésének egyéves évfordulóján tartott tüntetésen került sor. Szó esett a martinique-i szolidaritásról (800 eurós átutalás) és a Nemzetközi Egyetértéséről (6 000 eurós átutalás), a brazil CUT küldöttségének előkészítéséről, mely márc.végén érkezik Haitibe a helyi szakszervezetek újjáalakításának segítésére.

A fővárost és környékét lerombolt állapoban találtuk, s a tévében mutatottnál sokkal nagyobb nyomort. Többszázezer ember összetákolt viskókban, sátrakban lakik, elképzelhetetlen körülmények között. Mindenütt tapasztaltuk az amerikai katonai jelenlétet, a MINUSTAH-csapatokét, a fővárosban, Port-au-Prince mindenütt ott posztolnak ill. cirkulálnak.

Elvtársaink beszámoltak arról, hogy az amerikai és francia megszállók «versengéséhez» fűződő koordinációs problémákon kívül a nemzetközi segítségről sok a beszéd, azonban rengeteg család nem részesül semmiből, ahogyan magunk is tapasztaltuk a helyszínen, a Champs de Mars téren. E tény könnyen lázadáshoz vezethet, amely «hitelesítheti» majd az ezt követő megtorlást.

Elmondták azt is, hogy a mai napig rendszeresen végtagokat kell amputálni és megmutatták, hogy még több tízezer holttest található az összedőlt házak alatt. A katonákat jobban érdekelték a MINUSTAH-áldozatok, a haitiak közül nem foglalkoztak még azok mentésével sem, akik megmenthetők lettek volna, hagyták őket elpusztulni.

Megerősítették, hogy a kormány gyakorlatilag megszűnt, s a külföldi kormányok, elsősorban az amerikai irányítja az országot, s ezzel nyer igazolást az ország megszállása. Ennek alátámasztására erős a propaganda, többen szorgalmazzák, közöttük egy tiszteletes is, hogy Haiti váljon hivatalosan amerikai protektorátussá. Ez ellen küzdenek elvtársaink a rádióban is.

Világosan kifejtették, nem akarják azt, hogy a külföldi kormányok húzzanak hasznot a helyzetből Haiti megszállásának megerősítésével és a 2004. februári államcsínyhez (Aristide elnök elrablása és elűzése) hasonlót készítsenek elő. A taktikázás már megkezdődött Préval elnök helyettesítésére (Pierre-Louis volt miniszterelnöknő által).

A Nemzetközi Bizottság Haiti-ankétjában 2009. szept.16-20 között megerősítette: «oda kell figyelni a következőkre:
­— a szociális, gazdasági és politikai szétmállás;
— az elégedetlenség növekedése az ENSZ-csapatok katonai beavatkozását okolván…».

Távlatok

A szenvedés ellenére, a beletörődésre felhívó különféle vallási csoportok propagandája dacára az élet folyik, ha nagyon nehéz körülmények között is. Rendszeresek a tüntetések. A legutóbbit akkor tartották, mikor a francia elnök érkezett. A Le Nouvelliste ez alkalomból írta : «Az emberek dühösen ordítoztak, az elnököt, René Prévalt «tehetetlennek» minősítették, míg Nicolas Sarkozytől «kárpótlást» reklamáltak [Haiti gyarmatosításáért]. Ha [a volt elnök, Jean-Bertrand] Aristide [2004. óta dél-afrikai száműzetésben] hatalmon volna, már élvezhetnénk a 21 milliárd dollárt, mellyel Franciaország tartozik – hallhattuk a tüntetőktől». Ez az az összeg, melyet Franciaország fizettetett Haitival függetlenségébe való beleegyezése fejében 1804-ben.

Számtalan graffitit láttunk az utcákon: «We need help» (segítségre van szükségünk) és különféle, a katonai erőkkel és a civilszervezetekkel szembeni ellenséges feliratokat.

Találkoztunk harcra elkötelezett elvtársainkkal: «Nem fogjuk hagyni, hogy azok, akik eme szerencsétlenség mértékének okozói, most helyettünk döntsenek, főleg nem az újjáépítést illetően, mert azt úgy csinálnák, hogy nekik legyen jó. Ez a mi országunk és harcolunk érte. Ezért kell megszervezni magunkat. Az ország szuverenitása érdekében vívott hosszú küzdelmünk részeként nem lesz könnyű. Nekünk kell megtalálni azt a formát, mellyel a lakosságot megszólítjuk. Sikerülni fog.

Ki kell dolgoznunk azokat a követeléseket, melyeket a kormánynak át kell adni. Össze kell gyűjtenünk a társadalmi és politikai erőket. Ezek érdekében a társadalmi mozgalmak fórumját meg fogjuk szervezni Haiti újjáépítéséért, és oktatási szemináriumokat fogunk tartani.»

Mire van szükség? Milyen segítségre? Milyen szolidaritásra?

Elvtársaink örültek jelenlétünknek, azon kezdeményezésünknek, hogy megkérdezzük, mire van szükségük, hogy velük együtt akarjuk dönteni.

Tagságuk, családjuk túlélésének minimális biztosításán túl számítanak arra, hogy segíteni fogjuk harcuk folytatását:

- logisztikai anyaggal összejöveteleik megszervezésére (mindent elveszítettek, helyiséget, munkaeszközöket, dokumentumokat, stb.); sátrak felállításával helyi ideiglenes irodáik számára, már el is kezdtük a Dominikai Köztársaságban beszerzésüket.

- a véleménycsere megerősítésével, a tapasztalatok megosztásával, az LKP, ATPC, Nemzetközi Egyetértés gyakorlata átadásával, a politikai harc folytatásához szükséges elengedhetetelen eszközök létrehozásának segítésével. Máris meghívást kapott az LKP delegációja, pedagógusok és mások a CTSPP szakszervezeti szemináriumára «iskolai-képzési kérdések és a Haitinak nyújtott segítség, hogy olyannak építsük újjá, amilyenre szeretnénk» címmel márc. 15-16-án.


SVÁJC

Interjú a szakszervezeti felelős és szocialista képviselő Eric Voruzzal, a világkonferencia összehívásának egyik aláírójával


Milyennek látod a 2011-es választások perspektíváit?

Azt hiszem, nyugtalankodhatunk. A kantonok többségében a Szoc. Párt meglehetős kudarcokat élt át. Vaud kantonjában nem ez a helyzet, mert a PSV (a Szoc. Párt helyi szervezete) hallgat a kisemberekre, a dolgozókra, munkanélküliekre és fiatalokra. De országos szinten tovább folyik a szavazatvesztés. A PPS-nek nincs világos nyelvezete. Szétszórt. A «zöld munkahelyek» kezdeményezéssel folytatjuk a kevéssé érthető üzenetek küldését. A PPS-nek egyszerűsíteni kellene stílusát, világos vonalat kellene kijelölnie, magyarázatokat kellene adnia: a dolgozók védelmét szolgáló párt vagyunk, a munkahelyek, a munkakörülmények, a bérek, a társadalombiztosítás, a közszolgáltatások védelmét képviseljük.
Sokan a PSS-en belül bizonyos «szociálliberalizmust» ajánlanak. A fogyasztóvédelemről beszélnek, az árak mérsékléséről, a versenyről … De az árak mérséklése a bérek csökkentését jelenti, a termelékenység növelését. A versenynek pedig mindig a dolgozók fizetik meg a következményeit.

Amit meg kell értenünk, hogy a választók az eredetit, nem pedig a másolatot választják. Semmire sem szolgál ökológiát hirdetnünk divatból, politikai kampányainkon a Zöldek fognak szavazatokat nyerni. Aki több liberalizmust akar, az sem ránk fog szavazni. Ugyanígy a PPS elkezdett a biztonságról beszélni, de az eredeti felvető – az UDC – biztosan jobban meg tudja győzni az embereket, mint mi. Nekünk a bérek, a társadalombiztosítás, a közszolgáltatások védelméről kell szólni. Nagyon egyszerűen megmagyarázhatjuk, hogy biztonság akkor lesz, ha mindnyájan méltón megélhetünk a munkánk gyümölcséből. A biztonság hiánya nyilvánvalóan összekapcsolódik a szociális lecsúszással. Ha a PPS programja ezeket a kérdéseket állítaná a középpontba, vissza tudnánk szerezni szavazóinkat és érdekelnénk a fiatalságot. De nem, mi továbbra is fenntartjuk érthetetlen és ellentmondásos szándékainkat, s folytatódik az évekkel ezelőtt megindult eróziós folyamat.

A PSS-nek mire kellene koncentrálni erőfeszítéseit?

Nyilvánvalóan a Posta ügyére. Senki nem értett semmit Béglé, a postai adminisztráció volt elnökének lemondásából. Elődje, Ulrich Gygi mindig a postaliberalizáció vonalán húzódott meg szervilesen, Béglé más irányt követett. Meg szerette volna tartani a falvakban a postahivatalt, elkerülni az elbocsátásokat, a Postabank segítségével finanszírozni a közszolgáltatási tevékenységet. Külföldön a Posta expanziója lett tűhegyre tűzve. Meg kell érteni, hogy az évtizedes liberális piacpolitika, a versenyben álló Posta helvét földön csak a multinacionális vállalkozásoknak való. Alapvetően ezért «mondott le» Béglé, aki szemben állt az adminisztrációs tanács liberalizáló–likvidáló szándékaival. A többi tanácstag lemondása az ellene folyt frondőrködés formája a média rendezésében, ti. mindenki már megújíthatatlan mandátuma végén járt. A Szövetségi Tanácsnak olyan postai vezér kell, aki képes lesz az általa szándékozott brutális liberalizációt véghezvinni, nem csoda, hogy Peter Hasler került kinevezésre.

Hogyan értékeled azt a tényt, hogy a Posta felett gyámkodó miniszter a PSS tagja?

Nyilvánvalóan ez gond. Moritz Leuenbergert nem a pártja vagy választói bízták meg a Posta tönkretételével. A parlamenti jobboldal választotta, s ez annál rosszabb, a Szövetségi Tanácsban való részvétel miatt a szavazatokat még inkább elveszítjük. Jobb volna elhagyni a Szövetségi Tanácsot. A mi szövetségi tanácsosaink nem számolnak be tevékenységükről és a párt részéről nincs is mandátumuk. Holott a kongreszus számára mérleget kéne vonniuk, annak azt meg kellene vitatni! Ezt be kellene vezetnünk. Nagyon sok elvtársunk reméli Moritz Leuenberger távozását, de úgy tűnik, harmadik megbízatását kapja szövetségi elnökként.
A Posta kérdésében a szakadék nyilvánvaló. A parlament előtt álló két törvénytervezet, melyekről most folyik a vita, rendkívül veszélyes. Leuenbergerék dolgozták ki. A parlamenti csoport relatíve egyetért: minden képviselő és állami tanácsos úgy véli, kategorikusan ellenezni kell ezeket a terveket.

Nagy vonalakban elmagyaráznád, miért harcoltok ezen tervek ellen?

Jól ismerem ezeket a projekteket, a parlamentben interpelláltam is. A jelentésemet nagyon rosszul fogadták, de az elvtársaim éppen ellenkezőleg, széles körben elsimerték. Meg kell mondani, a kérdés messze van attól, hogy eldőljön, az inkább jobboldali államtanácsban egy szavazattöbbséget kapott a törvénytervezet. A postatörvény (LPO) a postát résvénytársasággá kívánja alakítani. Láttuk jól, hogyan történt ez a Swisscomnál: az igazgatás dolgozói érdekeket sértő intézkedést hoz – pl. újabb elbocsátásokról –, a Szövetségi Tanács nem avatkozik be; érvelése nagyon egyszerű: csak részvényesek vagyunk, a társaság rendelkezik. A Posta likvidálására ez nyitott ajtót jelent, ti. a piac nem tud ugyanolyan szolgáltatást, munkakörülményeket nyújtani. Ugyanez történt a CFF-nél, versenyhelyzetet hoztak létre az CFF Cargo-val, ami a munkaintenzitás azonnali növekedéséhez, elbocsátásokhoz vezetett; ez vezetett a bellinzone-i sztrájkig.
• A személyzetet le fogják csökkenteni; a piacgazdasági szereplők köthetnek kollektív szerződéset, de nem kötelező nekik;
• a szolgáltatásra érvényes törvények a legkevésbé haladóak, gyakorlatilag semmilyen garanciát nem nyújtanak a dolgozóknak;
• a szövetségi garanciák és pénzügyi előnyök megszűnnek;
• a Postfinance szintén részvénytársasággá alakul (de a postabanki státuszt nem kapja meg), a bankok már kacsingatnak rá, hogy elnyeljék.
Számomra világos, ezt NEM. A frakciótagok is egyhangúlag egyetértenek, még a leginkább «szociálliberálisok» is felsorakoznak emellett.

Hogyan lehet szerinted visszahódítani a szocialisták elvesztett bástyáit?

Meg kell értenünk, hogy ami a lakosságot érdekli – végül is választóinkat – az a bérek, a munkahely védelme, a munkakörülmények, a postások fizetése, a postahivatalok létezése, stb. Ha a szocialista párt többségi Morges-ban (a leman-tó melletti város), az azért alakult így, mert mindig a közösségért harcoltunk, az igazságtalan adók ellen (szemétadó, stb.) és az állampolgárral folytatunk párbeszédet.
Csak ezen az úton lehet visszaszerezni a választók bizalmát és megakadályozni a liberalizációs politikát, védeni a munkahelyeket és a béreket. Ezért hiszem azt, hogy tömegesen alá kell írni a Posta-ügyben a petíciót. Találkozni kell a választókkal, megmutatni, hogy ők foglalkoztatnak bennünket. A kezdeményezés pedig jó nyomásgyakorló eszköz a képviselőkre.

Nem hiszed, hogy más lehetőség is van? Ha a PSS a szakszervezetekkel mozgósít arra, amit itt elmondtál, nem találna jobban visszhangra?

Bizonyosan ebben az irányban kell továbblépnünk.

Magyarország

Magyar munkásaktivisták hozzájárulása az algíri Nemzetközi Konferencia előkészítéséhez

Nyugati kampány a köztulajdonbavétel ellen

Elszabadult nemzetközi kampány indult Pécs város önkormányzatának határozata ellen, mely hatályon kívül helyezte a vízszolgáltatás privatizációját. A francia «Le Monde», az Európai Unió nemhivatalos lapja, február 20-i száma gyűlölködő cikket jelentett meg: „Magyarországon a jobboldal nacionalista érzelmeket szít”. Méltatlankodik, hogy Pécs városa merészelte «tulajdonától kíméletlenül megfosztani a Suez Environnement leányvállalatát és újraállamosította a lakossági vízszolgáltatást». Denunciálja azokat a magyarokat, akik meg merik erősíteni, hogy «a magyar víznek vissza kell térnie magyar tulajdonba», és főleg azokat, akik kritizálják a víz árának szakadatlan emelkedését. Semmi hála a nyugati megmentők segítsége iránt! – mivel mégiscsak: «Magyarország a csődöt 2008-ban a nemzetközi intézmények 20 milliórd eurós kölcsönének köszönhetően kerülte el (…) viszonzásul a szocialista kormány megszorításai ellenében», s annyi baj legyen, ha ennek következtében: «a munkanélküliség eléri a 11 %-ot és a GDP 6,2 %-kal csökkent»! A cikk folytatja: ”A pécsi ügy meglehetősen nyugtalanító, mivel ezt kibővíti az ország két legrentábilisabb magánrádiója, a Sláger és a Danubius „újraállamosítási” ügye, mely során külföldi befektetőit kíméletlenül félreállították” – indokolja.
2009. nov. 18-án 9 budapesti nagykövetség, Németország, Belgium, Franciaország, Norvégia, Hollandia, az Egyesült Királyság, Svájc, oldalukon az USA-val és Japánnal kifejezték aggodalmukat ezen gyakorlat felett, mely előidézheti – húzzák alá az aláírók – a tőke menekülését, melyre pedig Magyarországnak szüksége van. Tehát 9 nagykövetség tiltakozik az ellen, hogy Magyarország “újraállamosítja” a rádiókat, rendelkezni akar természeti kincsei és földje felett.

Görögországban az EU döntött az ország csődbe jutásáról, hogy gyámság alá helyezzék, diktálván a “szocialista” kormánynak a dolgozók elleni harc fokozását (az állami alkalmazottak fizetésének 10–20 % -os csökkentését, a tisztviselők számának zárolását, a költségvetésben a közkiadások leszállitását.)
S Magyarországon az amerikai követ akarja megtiltani a népi tulajdon újraállamosítását!
Milyen jogon veszik gyámság alá a nagytőkés intézmények Európa és a világ népeit? S mindezt az úgynevezett «szocialista» kormány egyetértésével?
Visszautasítani ezt a gyámságot egyáltalán nem nevezhető nacionalizmusnak, sovinizmusnak. Éppen ellenkezőleg, ez a
feltétele annak, hogy létrejöjjön a balkáni és dunamenti régió dolgozóinak egysége, Európa és az egész világ egysége.

A “Le Monde” írja: “Ilyen intézkedések csak akadályozhatják a magyar piacon domináns szerepet játszó francia cégeket, a Suezt és a Veoliát”. De kit kell megmenteni: a dolgozókat, vagy a multikat?
A Munkás Hírlap állítja: a dolgozókat! S ha szükséges, érvényteleníteni kell a privatizációt, újból köztulajdonba kell venni, nacionalizálni!

A cikk magyarra fordítva és megjegyzésekkel ellátva megjelent egy internetes honlapon. A reagálás nem maradt el:

„Amikor az egészségügy privatizációja ellen a Fidesz kezdeményezett indirekt kérdésekkel népszavazást, akkor is mellé álltam. Most, hogy Páva polgármester visszavette önkormányzati kezelésbe Pécs vízellátását – ezt is támogatom. Én értékekben gondolkodom. Aki baloldali értékeket jelenít meg, azzal én egyetértek. Egyébként esze ágában sincs a tőkének Magyarországot megmenteni, amelyik pedig menekül, az azért teszi, mert nem folytathatja minden mértéken felül a haszonszerzést... Azt üzenjük a lopott pénzzel sáfárkodó "befektetőknek": menjenek az ördögbe, ha nem tetszenek a magyar viszonyok. .. A két rádióadó közül az egyik amerikai, a másik talán francia érdekeltség volt… Tőlem be is tilthatnák azokat. Ízlésromboló, a kultúrmocsok közvetítői a kereskedelmi tv-kel együtt. Viszont, ha itt is sikerült szétverni átmentileg egy monopóliumot, akkor ez is helyes volt. Megértem, hogy aggódnak bizonyos körök a felsorolt európai államokban.”

A második: «Az euró okán aggódunk. Remélem, nem sikerül bevezetni azokban az országokban, ahol eddig még nincs. Világosan kimutatták, hogy tragédia lenne Magyarországra nézve…»

Harmadik: «Budapest közszolgáltató műveit sem kellett volna elkótyavetyélni. Szinte ajándékba kapták a szép idegenek a teljes infrastruktúrát, semmit nem építettek hozzá, de a közüzemi számlákat felverték a csillagos égig.»

Egy szakszervezeti felelős: «Azt mondják, hogy a jobboldal nacionalista, de látjuk, hogy a pécsi polgármester döntése a lakosság akarata, az embereknek pedig elege van a víz árának emelkedéséből és abból, hogy az ország gondnokság alá került a válság ürügyén, amiben semmi szerepe nem volt.» …«Ez nem csak Pécsett van; sok más helyhatóság is visszaveszi tulajdonába a víz üzemeltetését az árak mérsékeléséért. Ezt a példát követni kell és nem csak a víz ügyében… Ugyancsak Pécs az a város, ahol 2007 tavaszán a szavazóképesek 35%-nak részvételével helyi szavazáson 92 %-nyi mondott nemet a NATO radarjának felállítására. A helyhatóság, számos tüntetéssel megerősített lakossági akaratból természetvédelmi körzetnek nyilvánította a helyet és eltorlaszolta az utakat...”

Ezeknek a dolgozóknak, aktivistáknak igazuk van.

Moldávia fövárosában Kisinyovban (ex SZU) február 23.-án a Glodeni Zahar és a Moldenkarton 100 munkása tüntetett a kormány székhelye előtt, jelszavuk; «Bérünket akarjuk!» és «Újraállamosítani üzemeinket!»
Pécstől Kisinyovon keresztül, Athénig előtérbe került az európai és a világ dolgozóinak egysége, erre alapozva állitjuk; „Nemet mondunk az EU diktátumának, az IMF-nek, a NATO-nak, és az összes multinacionális cégnek. Igent mondunk a vállalatok és a privatizált közszolgáltatás közösségi tulajdonba vételére!”

Franciaország

A Represszió Elleni Nemzetközi Bizottság (a szakszervezeti és politikai jogok védelmében) – Cicr – hozzászólása a világkonferenciához


Közösségi jogok, kollektív és egyéni szabadságjogok elválaszthatatlanok


A Represszió Elleni Nemzetközi Bizottság (a szakszervezeti és politikai jogok védelmében) 1976-ban alakult politikai, szakszervezeti és emberjogi aktivisták, felelősök részvételével és néhány évvel ezelőtti haláláig Yves Dechezelles (ügyvéd) vezette.

Yves, a kollektív és egyéni jogok fáradhatatlan védője 1947-ben vette pártfogásába a madagaszkári felkelőket, akiket a francia kormány véres és tömeges megtorlása érte. Minden küzdelemben részt vett, nevezetesen az algériai nép mellett, és ügyvédként védte a gyarmati megtorlás áldozatául esett algériai aktivistákat. A 90-es évek elején Yves Dechezelles elnökölte a nagyfontosságú meetingeket Párizsban a bebörtönzött algériai, tunéziai militánsok mellett, síkraszált az iraki háború ellen és a palesztin nép jogaiért. Ugyanebben az időben résztvett Barcelonában a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése megalakításában. A legkisebb túlzás nélkül mondhatjuk, hogy 60 évig – melyből 30 évet töltött bizottságunk élén – résztvett minden nagy munkás- és demokratikus csatában, mégpedig az első sorokban.
Ennek kontinuitásában, a népek és különösen az algériai nép mellett, mely kontinuitás nem csak szimbolikus, a CICR akciói fonalán hozzájárulva annak előkészítéséhez, jelen lesz a nyílt világkonferencián.

Amikor 30 éve aranyszabályként definiáltuk irányultságunkat, az államérdekek elutasítását, nem tudtuk még elképzelni sem a nemzetközi intézmények, az IMF, a Világbank, az Európai Unió, stb. teljes dimenzióját és az a helyet sem, amit azóta elfoglaltak. Intézmények, melyek a népek valódi hóhérainak bizonyultak.

Ha például az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) szabadságjogok bizottságának legutóbbi fontos jelentését idézzük, megállapíthatjuk, hogy egyetlen földrész sem mentes – persze különböző formákban – a szakszervezetellenes megtorlásoktól – csakúgy, mint a különböző erősségű szabadságjogok megsértésétől.

Dolgozók százmillióit érintik a felszínre került ügyek is, melyek valójában csak egészen kis részét képezik a szakszervezetellenes törvénytelenségeknek!

Az esetek többségében:
• szakszervezeti felelősöket, bérből élőket bocsátanak el sztrájkmozgalomban, tiltakozáson való részvételért;
• a szakszervezetek belső ügyeibe beleavatkozik a munkáltató;
• a választások eredményét nem ismerik el;
• a kollektív tárgyalások intézménye hiányzik;
• a munkatörvénykönyv rendelkezéseinek alkalmazását elutasítják;
• nem ismerik el a szakszervezeteket, számtalan akadályt állítanak eléjük;
• a szakszervezetet diszkriminálják;
• az aláírt egyezményeket és konvenciókat nem tartják be;
• a kormányzat beavatkozik a szakszervezek működésébe;
• erőszakos cselekmények, fenyegetések.

Ez a felsorolás nem tartalmaz minden megtorlást, ti. közülük nagyszámú nem is kerül az ILO elé. Nem kerül a statisztikákba pl. a szakszervezeti vezető vagy aktivista elrablása, nyomásgyakorlás rájuk vagy családtagjaikra, gyilkosságok, a boszorkánykonyhák mindenféle természetű fenyegető lépései, melyek általában teljes büntetlenséget élveznek.
Így az ILO-konvenciók, az egyéni és kollektív szabadságjogok megsértésének csak kisebb része kerül nyilvánosságra.

Vegyük egy, a 2009-es ILO-jelentésben nem idézett ország példáját. Kínában tavaly 280 ezer munkaügyi konfliktust vettek számba – itt az államtól független szakszervezeteket nem ismerik el. Vajon hány szakszervezeti felelőst bocsátottak el, hány dolgozót vertek meg, üldöztek el, hányan tűntek el nyomtalanul, hányan vannak börtönben?
S ami kérdést a kínai példa nyomán feltettünk, az egész világra érvényes!
Aztán vannak ezek a demokratikus országok (mivel kormányuk nem vezetett be diktatúrát, vagy fél-diktatúrát)… ahol a szakszervezetek minden módon való üldözése állandóan fokozódik.
Guadeloupe-ban pl. az UGTG volt főtitkárát demokratikus francia bíróság ítélte 3 hónap börtönre. Évtizedek óta nem volt rá precedens.

Szintén az EU egyik országában az «állam biztonsága» nevében ítélték el a hivatásukat gyakorló bányászszakszervezeti vezetőket. A Nemzetközi Egyetértés és a CICR szervezte kampánynak köszönhetően négyen kiszabadultak. Ionel Ciontu barátunknak már csak emlékét őrizhetjük, meghalt a romániai börtönben.

A közösségi jogok és vívmányok védelme elválaszthatatlanok az emberi szabadságjogoktól.

Bizonyos, hogy a helyzet változó egyik kontinensről a másikra, de még egy földrészen belül is; függ a helyi szituációtól, az erőviszonyoktól. Ez azonban nem akadályozhat bennünket, hogy ezen «hadműveletek» nemzetközi szintű következtetését levonjuk. A fő cél mindig ugyanaz: a népi és munkásellenállás megtörése, annak megfosztása a harc, a szakszervezet eszközétől.

Nem tehetjük meg, hogy ne térjünk ki ebben az írásban arra, fel kell hívni a figyelmet a „terrorizmus elleni harc” következményeire. Az amerikai adminisztráció a szept. 11-i támadás után intézkedéseket tett, s ennek ürügyén a különféle országokban meghonosodott szabadságjogokat támadja.
Az USA-ban, a «Patriot Act 1 et 2» lehetővé teszi a tömeges letartóztatásokat — hogy ne is beszéljünk Guantanamoról, ahová speciális amerikai katonai egységek repülőkkel szállítják – Európa fölött – a névtelen foglyokat.

Összefogalalóul meg akarjuk erősíteni, hogy – jobban mint valaha – a közösségi jogok, a szakszervezeti szabadságjogok és garanciák, az egyén jogaitól elválaszthatatlanul hozzákapcsolódnak a háború és a kizsákmányolás elleni küzdelemhez. Hisszük, hogy a nemzetközi szolidaritásnak ma akut jelleggel fontos feladatai vannak. Azt gondoljuk, hogy az algíri tanácskozás munkája és kezdeményezései ennek a célnak meg fognak felelni..

Gérard Bauvert,
a Cicr titkára, 2010.febr.

A Fiatal Forradalmárok Szövetsége (AJR) üzenete


Egységbe a francia és NATO-csapatok azonnali kivonása érdekében Afganisztánból!

A múlt év októberében 50 fiatal amerikai felhívást intézett, hogy 2010. márc. 20-án, az iraki invázió 7. évfordulóján nemzetközi napot tartsunk a háború és kizsákmányolás ellen, a megszálló csapatok kivonásaáért a világ minden részén.
Dec. 5-én került sor az első mozgósításra. Algírban az OJR (algériai forradalmi fiatalok szervezete) kongresszusa tett felhívást a márc. 20-i tömeges megmozdulás érdekében.

Ma, miután Obama újabb 30 000 katonát küldött, a francia kormány «instruktorokat» küld Afganisztánba.

Semmi közünk az afganisztáni háborúhoz!

Az Afganisztánt megszállva tartó imperialista hatalmak vezetői azt mondják, a demokráciát akarják bevezetni itt. Milyen demokráciát, ha a korrupt Karzai-kormány csalással került hatalomra? Milyen alapon segítik 140 millió dollárral?
Azt mondják, «stabilizálni» akarják az országot, de csak a rendőrséget és a hadsereget akarják megreformálni – s az afgán népnek nem erre van szüksége!
Azt állítják, hogy újjá akarják építeni az országot, de az amerikai invázió óta Afganisztán lett a világ legnagyobb heroin-importatőre, a világ felhasználásának több mint 90 %-át termeli!
Azt mondják, a tálibokat akarják megsemmisíteni, de mindnyájan úgy döntöttek, Obamát és Sarkozyt is beleértve a londoni konferencián, hogy tárgyalni fognak a tálibokkal egy nemzeti egységkormány felállítása érdekében: a tálibokat vissza akarják emelni a hatalomba!
Azt mondják, segítik az afgánokat, holott Franciaországból kiutasítják őket és visszaküldik a vágóhídra! Csak októberben hármat!
Azt mondják, békét akarnak, de már 8 éve háborúznak! Minden nap újabb bombatámadások, halál és rombolás!

Hány halott kell még erre a háborúra?
És mi?
Egy amerikai katona 1 millió dollárba kerül évente. A francia büdzsé az afgán háborúra 2009-ben 330 millió eurót költött, 40 %-kal többet, mint az előző évben. Mennyi lesz 2010-ben?
Ezzel a pénzzel vissza tudnánk állítani a mesterképzés miatt megszüntetett tanári állásokat, a költségvetési megnyirbálásokat pótolni lehetne, a felszámolt tisztviselői állásokat fenntartani, bezárt gimnáziumainkat kinyitni!

A háborúra szánt pénzeken mi valódi diplomát szeretnénk, valódi munkát, valódi jövőt!

Az afgán nép túléléséért és jövőnkért:
Egységbe a francia és az összes megszálló csapat kivonásáért Afganisztánból!
Jogot az afgán népnek saját sorsa eldöntésére!

Háborúellenes gyűlés a csapatok kivonásáért!
Egy eurót se a háborúra, pénzt az oktatásra!

Márc. 20. PLACE HÉRRIOT (a Nemzetgyűlés előtt) 14H


Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com


Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Hol lett az antirasszizmus (alaposan) eltolva?

Hol vannak az antirasszisták? címmel a Népszabadságban cikk jelent meg a márc. 21-i antirasszista nap kudarcáról (számtalan kommentárral). A cikk feltevései biztosan igazak, de a kérdésre nem ad választ. Mitől fullad érdektelenségbe, szkepticizmusba, sőt, miért röhög rajta a jobboldal?
A magyar baloldal – maradjunk ezen sokat nem mondó megnevezés mellett azzal a pontosítással, hogy az MSZP-től balra álló erőkről ( ?) van szó– a jelenség ellen próbálkozik roppant ügyetlenül fellépni, nem keresi annak kiváltó okait. A magyar baloldal nem azt keresi, hogy hogyan kerülhetett erre az útra az ország, hogyan születhetett meg a gárda, a 64 vármegyék, a jobbik, hogyan szerezhettek ekkora tábort. A magyar baloldal megelégedik azzal, hogy farkast kiált.
Az emberek (dolgozók, munkanélküliek, munkások) többsége egyszerűen élni akar. Mindegy nekik, hogy a társadalom a tőkére vagy a köztulajdonra épül, munkát akarnak és kenyeret. Nem keresik az ideológiát, oda csatlakoznak, ahol ezt ígérik. Ahol meghallgatják őket, ahol megoldást remélnek. Ezt a baloldal nem teszi, nem tette, nem jól, nem eléggé. A magyar baloldal nem egy „élcsapat”, mely világosan kimutatná a bajok gyökerét, hanem maszatol még mindig, reméli a „szociális Európát”, a „felzárkózást” a lassan lecsúszó EU-hoz, a különféle tulajdonformák békés egymás mellett élését, na meg azt, hogy a fasizálódást meg lehet szüntetni demonstrációval. Még mindig reménykedik a polgári demokráciában. A nacionalizmust úgy utasítja el, mintha az a sovinizmussal lenne azonos. A magyar baloldal erősen emlékeztet arra a népfront-politikára, mely a fasizmus elleni harc jegyében a munkásosztály ellen fordult.
A magyar baloldal magába zárkózottan gyártja a különféle programokat, melyet senki más nem olvas és panaszkodik. Már nem hiszi, hogy egyedül a munkásosztály képes a barbárság ellen sikeresen fellépni. Vagy fetisizálja a munkásosztályt, vagy lenézi. A mindennapok aprómunkájához nem ereszkedik le (azt a Jobbik végzi). Nem magyarázza el – közérthetően! – senki munkásembernek, miért áruló az MSZP és egyéb burzsoá kormányzat, miért nem szabad bízni az Unióban, ki az igazi ellensége. A szakszervezeteket magukra hagyja, beléjük is rugdal, és még önszerveződést ajánl! Önigazgató termelési egységeket, mintha azok kapitalista viszonyok között képesek volnának nem kapitalista módon működni!
A baloldal stratégiai feladata nem a kapitalizmus megreformálása, hanem megdöntése. Ha ezt következetesen nem képviseli, nincs reménye arra, hogy magához vonzza a tömegeket. A munkásmozgalom mindenkié, kisebbségi „jobboldalié”, kisebbségi „baloldalié”, meg a nagy politikailag kialakulatlan tömegé. Siker csak úgy lehetséges, hogy a (lehetőleg baloldali) minoritás támaszkodjon egy többé-kevésbé nagy vagy legalább barátságosan semleges többségre, mert a „..a különböző történelmi szakaszok egymást követése, csakúgy mint a forradalomból ellenforradalomba átmenet, közvetlenül determinált a kisebbség és többség, az élcsapat és az osztályközötti változó politikai viszonyok által.”
Számtalan apróbb-nagyobb jelből látni, hogy Magyarországon (is) nő az elégedetlenség, hogy az emberek keresik a kivezető utat. Ha rossz helyen vélik megtalálni, nem az ő bűnük. Segíteni kell őket mindennapi harcukban, az elvárásaikra kell összepontosítani úgy, hogy összekötőhidat találjunk a jelenlegi követelések és a szocialista forradalom programja között.

Vannak boldog nyugdíjasok is…

Ha egy évet ledolgozol itt, már havi 922 euróval nő a nyugdíjad. Ha ötöt, akkor 4 728-cal, persze a rendes nyugdíjad mellett. 16 éves munkaviszony pedig meghozza a maximumot: 13 000 euró havonta a nyugdíjban!

Hol van ez a munkahely? Hát az Európai Bizottságnál, a magasrangú tisztviselők esetében!

Mit kell ezért dolgozni? Ha a nyugdíjaknál maradunk: a kormányoktól állandóan a nyugdíjkorhatár emelését kérni, a nyugdíjhoz szükséges munkában töltött évek növelését követelni, a nyugdíjak csökkentését elérni. Van azért ennél több tennivaló is: a tisztviselők bérének csökkentése, a mezőgazdaságból élők lenyomása a szegénységi küszöb alá, a különféle kormányok rákésztetése a kiadások csökkentésére a közszolgáltatásokban, kórházaknál, iskoláknál, postánál, közlekedésnél., a szociális kiadások megnyirbálása, a munkanélküli járandóságok minimalizálása.

De a feudális privilégiumok listája ezzel nem teljes. Havi 20 000- 23 000 ezer eurós bérükből nem kell nyugdíjjárulékot fizetni, adójuk 2 %-os (egyéb jövedelmeik: családi pótlék, házastársi pótlék, az eredeti országból átköltözés térítése, berendezkedési pótlék, letelepedési pótlék, utazási költségtérítés, kiszállási díj, missziós költségtérítés, költségátalányok).

Ott ülnek Brüsszelben, mindenki feje felett, törvényen kívül, semmilyen demokratikusan választott hatalom nem ellenőrzi őket. Ők felügyelik, uralják a munka világát.
A mi pénzünkön.
A demagógok esküdnek rá, hogy ez a „fejlődés”...

A IV. Internacionálé

Előzményei

I. Internacionálé
A kapitalizmus nemzetközi társadalmi rendszere kifejlődésével párhuzamosan erősödött, szervezkedett a kizsákmányolt proletariátus (az értéket megtermelő munkásosztály) a világ minden táján.
Marx előkészítésével és szervezésével 1864. szept. 28-án Londonban megalakult a dolgozók nemzetközi szervezete, az I. Internacionálé, egyesítvén a munkásmozgalom valamennyi irányzatát (Marx, Blanqui, Bakunyin vezetésével). A Párizsi kommün (1871) leverése után megszűnt.
II. Internacionálé
1889 júliusában Párizsban alakult, megnyitván a különböző országok tagozatainak kiépítését. Kimondták, hogy működésük a marxi elvekre épül, az osztályharc elismerésén alapul, ugyanakkor célul a parlamentáris köztársaságot jelölték meg a Lenin által képviselt proletárdiktatúrával szemben. 1939-ben végleg felbomlott, ami vezetőinek az I. világháború eleji állásfoglalására vezethető vissza. Ekkor, 1914-ben a szociáldemokrata képviselők (kivéve az oroszok és két német: Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht) megszavazták kormányuk háborús kiadásait. (Magyarországon nem, mert nem volt szocialista képviselő az országgyűlésben). 1951-ben újjászerveződött Szocialista Internacionálé néven.
III. Internacionálé (Kommunista Internacionálé, Komintern)
1919 márciusában Lenin szervezésében alakult meg. Lenin szerint a III. Internacionálé a nemzetköziség legkövetkezetesebb hagyományaira támaszkodik, a munkásosztály világforradalmának irányítása érdekében. A Komintern megalakulása előtt Lenin a következő szavakkal fordult a bolsevik párt VII. kongresszusa résztvevőihez (1918): «A teljes igazság az, hogy a német forradalom nélkül mi elpusztulunk», ezzel aláhúzván, hogy a szocializmus nem győzhet mindössze egy országban (s különösen nem egy elmaradott gazdasággal bíró országban).
Így a III. Internacionálé megalakulása időszakában a központi probléma a német forradalom kimenetele lett, s úgyszintén a magyarországi Tanácsköztársaság forradalmának kérdései. A Komintern kiáltványában hangsúlyozza: a mi feladatunk a munkásosztály forradalmi tapasztalatainak általánosítása a világ proletariátusa számára, valamennyi forradalmi párt egyesítése, s ezen keresztül a kommunista forradalom győzelmének felgyorsítása az egész világon.
A sztálini bürokrácia kialakulása, megerősödése és elterjedése Lenin betegsége alatt és halála (1924) után alapvetően megváltoztatta az internacionalizmus elvét és gyakorlatát. A sztálini elmélet szerint világforradalom helyett a «szocializmus építése egy országban» volt napirenden, a Szovjetunióban. Ettől kezdve ez az elmélet határozta meg valamennyi kommunista párt politikáját, azaz a Szovjetunió és pártja érdekeinek védelmét és kiszolgálását minden körülmények között.
Világforradalom vagy a szocializmus építése egy országban; permanens (állandó) forradalom vagy a forradalom vége? Amikor Európa népeit, dolgozóit a hatalmasok belesodorták a II. világháborúba és a világ proletárjainak szolidaritása a szovjet néppel az élet kérdésévé vált, Sztálin feloszlatta a III. Internacionálét (1943-ben) azzal indokolva, hogy annak létezése akadályt képez a Szovjetunió és szövetségesei között.

A IV. Internacionálé
1938 szeptemberében Trockij irányításával létrehozott nemzetközi kommunista szervezet.
Visszatekintés:
a) 1898-ban megalakult az orosz szociáldemokrata munkáspárt, melynek tagja Lenin és Trockij is. 1903-ban a párt megoszlott mensevikekre (kisebbség, Martov vezetésével) és bolsevikokra (többség, Lenin vezetésével). Trockij ebben az időben frakción kívüli. 1917 augusztusában, a forradalmi helyzet erősödésével lép be a bolsevikok közé, ahol Lenin egyik legközelebbi elismert munkatársa lesz, a forradalom második embere. A 20-as évek elejétől meggyilkolásáig (1940-ben Mexikóban, egy sztálini bérenc által) a permanens (állandó) forradalom elméletének kidolgozója és gyakorlati harcosa.
b) A «trockista» kifejezés eredete változáson ment át az idők folyamán. Elöször a Szociáldemokrata párton belüli csoportot jelentette, aztán magát a «trockizmus» alapját, a proletár forradalom jellegét meghatározó permanens forradalom elméletét. Magától érthetődik, hogy Sztálin tetszése szerint használta a fogalmat megbélyegzésre, a munkásosztály nemzetközi forradalma előkészítésének, szervezőinek eltávolítására, sőt kivégzésére.
A IV. Internacionálé nem az osztályharc folyamatától függetlenül, Trockij fejéből és a vele együtt harcoló kis csoport aktivitásából pattant ki, hanem éppen ellenkezőleg, létrejötte hosszú harc eredménye (kb. 15 éves). A bolsevik párt 1923-as kongresszusán a «baloldali ellenzék», Trockij és 46 pártvezető, a párt bürokratizálódásával szembefordult. Ettől kezdve harcolt Trockij a «baloldali ellenzék» köreiben a bolsevik párt és a III. Internacionálé pártjainak talpraállításáért. A «baloldali ellenzék az Internacionálé frankciójaként létezik és csak mint ilyennek van joga létezni», mondta. Még a pártból való kizárása után is mint leninista-bolsevik folytatja harcát társaival a Kommunista Internacionálé megmentéséért, ahonnak a 30-as évek közepén szintén kizárták őket.
1923-33 között az Internacionálén belül is elhatalmasodott a bürokratizálódási folyamat.
Hitler győzelme (1933.jan.30.) után Trockij arra a meggyőződésre jutott, hogy a III. Internacionálét nem lehet helyrehozni. A tragikus német helyzet létrejöttében (Hitler hatalomra jutása, a fasizmus elleni sikertelenség) Sztálinnak a munkásosztályt megosztó politikáját tette felelőssé. 1933. márc. 12-én felhívást intézett egy új párt létrehozása érdekében a világforradalom pártjának felépítésére.
Alá kell húzni azt a szoros kapcsolatot, ami a marxisták számára minden körülmények között összeköti a politikai elemzést a szervezett munkásosztály akciójával, mely a forradalmi nemzetközi párt felépítésére összpontosul. Trockij felhívására a III. Internacionálé egyetlen pártja sem reagált. 1933. júl. 15-én először jelöli meg az új internacionálé létrehozásának szükségességét.
1938 szeptemberében megszületetett a IV. Internacionálé, a nemzetközi kommunista szervezet. Trockijjal állítjuk, hogy «a II. Internacionálé végérvényesen áttért a burzsoá rend oldalára azzal, hogy Hitler előtt kapitulált (feltétel nélkül megadta magát)».

Nemzetközi aktualitások márc.10.

A Munkásinformációk 87-88. (2471-2.) számából (megjelenik 87, r. du Faubourg St Denis 75010 Paris)

A demokráciáról

Íme, mit tudtunk meg a görög költségvetési hiányról!
Igaznak bizonyult, hogy amerikai bankok mutyiztak a görög kormánnyal, melynek következtében lehetővé vált, hogy az ország 2001-ben az uniós követelményeknek megfeleljen. A Goldman Sahhs bank segített „eltüntetni” az adósságot cserébe 300 milló euróért (plusz a kamatok). Trichet úr, az Európai Központi Bank elnöke nagyon megharagudott a hazug statisztika láttán és kérte az európai pénzügyminisztereket, hogy „keményítsék követelményeiket”. Nyilván a görögországi bérből és fizetésből élőkre, nyugdíjasokra, tisztviselőkre mért kemény csapásokra célzott.
Jelzésképpen: az amerikai pénzügyi körök által zsebretett összeg annak a felével egyenlő, amivel a 700 ezer görög tisztviselőt meglopták.
Spanyolországban hamarosan a bankárok képébe fog durranni az ingatlanbuborék: 325 milliárd adósság és a kamatfizetés elmaradása. A „szocialista” spanyol kormány éppoly’ megingathatatlanul, mint a „szocialista” görög, rögtön fel is emelte a nyugdíjkorhatárt 65-ről 67 évre, csökkenti a nyugdíjak összegét, de újabb 9 milliárddal megtámogatja a csődbe jutottakat.
A demokrácia görög szó, a népfelség hatalmát jelenti. Be kell ismernünk, a jelenlegi kormányok hívek és lojálisak is valódi felségükhöz: a parazita tőkésosztályhoz.

Ír lecke

„A jövő héten Shane Lambert és Audrey Reibel el kell, hogy hagyják lakásukat és Shane nagymamájához kell költözzenek. A modern kis tallaghti (Dublin népi negyede) lakásba a múlt év szeptemberében költöztek, de mára túl drága lett számunkra. (...) Audrey felszolgáló volt, a múlt héten elvesztette munkáját, Shane bére 10 %-kal csökkent. Köztisztviselőként (...), ahogy többi kollégájának is, viselnie kell a decemberben megszavazott szigorú kötségvetést, a 300 euróval kevesebb fizetést”. Azt mondja: „A bankárok és a kormány tévedéseiért mi fizetünk”.
Mint Görögországban, Spanyolországban, Portugáliában (stb.) is, az Európai Unió diktátuma nyomán az ír kormány 5-10 %-kal csökkenti a köztisztviselői béreket, s a fiatalok munkanélküli járandóságát. A spekulánsok tapsolnak. Az Irish Trade Union Confederation (ITUC), a legnagyobb szakszervezeti szövetség elnöke: „a hatóságok a bérek letörésével akarják Írország versenyképességét növelni”.
S nem ugyanezt állította 10 évvel ezelőtt, az euró bevezetésekor Ottmar Issing, az Európai Központi Bank akkori elnöke: „az euróval egyedül a munkaerő ára lesz kiigazítható”?
Írországban a szigorított költségvetés 2009. februárjától került bevezetésre (2009 dec-ben súlyosbodott), mikor is a legfőbb szakszervezeti vezetők bejelentették, hogy lemondanak a Lisszaboni szerződés elleni harcról, mikor a kormány, lábbal tiporva a 2008. június 12-i többségi népszavazási döntést, újraszavazásra írta ki a referendumot.
Olyan lecke, amiből egész Európa tanulhatna...

Görögország
Az utóbbi hónap alatt sztrájkok és tüntetések követték egymás, melyek az országot megbénították. Leállt a közlekedés, még a repülőterek is. A bankokat, a közszolgáltatást, iskolákat, kórházakat is jelentős mértékben érintették a sztrájkok. A magán- és állami szektor legnagyobb szakszervezetei mellé felsorakozott a tengerészeké, a banki alkalmazottaké, de még az újságíróké is.
Az athéni tüntetést a GSEE-ADEDY közös transzparense nyitotta: ”Nem fizetjük meg a válságot!”. Mögöttük a Thyssenkrupp-csoport hajóépítői, vezetőjük mondja:”Ma azért sztrájkolunk, hogy megvédjük jogainkat, társadalombiztosításunkat az Európai Unió által fenntartott válsággal szemben. Nálunk 300 ember elbocsátását jelentették be és 170 dolgozó tíz hónapja nem kapta meg bérét! Nagyon egyszerű a követelésünk: a Thyssenkrupp-csoportot ki kell tenni Görögországból és államosítani kell a vállalatot!”
Egy másik tüntető magyarázza: „A stabilitási program ellen tüntetek, ami az Európai Unió stabilitási paktumának görög verziója. Olyan támadást jelent ez a társadalombiztosítás, a bérek, a nyugdíjak ellen, amit egy éve el sem tudtunk képzelni. Az Európai Bizottság követelőzése állandóan fenyegetőbb, ma már minden pluszjövedelem, prémium megszüntetéséről beszélnek. A kormánynak semmi joga nincs, csak az, hogy a bankoknak adjon, pedig már kaptak 28 milliárd eurót, a Bizottság képviselői itt dekkolnak Görögországban és közelről figyelik a kormányt. Milyen alapon, nem szavaztunk sem Trichet-re, sem Almuniára!”
A görög munkásosztály most megmutatja, hogy nem hagyja a brüsszeli diktátumok „szocialista” megvalósítását. Azt is világosan kinyilvánította, hogy nem kér a Papandreu felajánlotta „szent szövetségből”, mellyel a szakszervezetek vezetését akarják integrálni, hiába fenyegett „brutális változásokkal”. A sorozatos sztrájkoknak Brüsszel és a kormány meghátrálásához kell vezetniük!

Románia
A Romániába tervezett amerikai rakétaelhárító pajzs terve nyomán az orosz diplomácia nyugtalanságát fejezte ki, külön szemére hányva az amerikai illetékeseknek, hogy ezt a sajtóból kellett megtudnia, nem pedig washingtoni kollégáiktól...

Finnország
A múlt héten a szárazföldi szállítás 30 ezer dolgozója – kamion- és buszsofőrök, repülőtéri kiszolgálás – sztrájkolt kollektív szerződése megújításáért. A sztrájk éppenhogy egyezménnyel zárult, mikor a finn kikötői munkások munkabeszüntetése bénítja meg az ország kereskedelmi kikötőit. Már februárban spontán sztrájkok törtek ki a tárgyalások felgyorsítása érdekében. A szakszervezeti ultimátum lejártakor az Esa Lonka vezette országos tárgyalóbizottság semmiféle egyezséget nem hozott létre, így az AKT szakszervezet az összes dokker sztrájkfelhívását tette közzé.

Kalifornia
Márc. 4-én tömegek tüntettek a republikánus kormányzat által bevezetett és a Demokrata párt által támogatott oktatási költségvetés megnyirbálása ellen a szakszervezetek és hallgatói szervezetek szervezésében. A San Francisco Chronique történelmi pillanatnak nevezi a tiltakozást, mely a nagyvárosoktól a az egyetemeken át a legkisebb településig többmillió embert mozgósított, jelezve, hogy a tömegek nem hajlandóak a Wall Street spekulánsai által okozott válságot megfizetni. A hatalmas tiltakozó hullám készülődése láttán az utolsó pillanatban Schwarzenegger kormányzó is is mellé állt... elfeledve, hogy éppenséggel okozója a közoktatás drákói megszorításainak, ahogyan San Francisco polgármestere, Gavin Newsom is ezt tette éppen azon a napon, mikor 15 ezer helyhatósági munkakör megszüntetését jelentette be. Céljuk nyilvánvaló: a mozgalom „tárgyalásokba” integrálásának kísérlete. A manőver azt akarja elérni, hogy a CTU (kaliforniai pedagógus szakszervezet) vezetése adja be derekát és mondjon le a Race to the Top néven ismert oktatási ellenreform elutasításának állásfoglalásáról.

Nagy-Britannia
A brit központi közszolgálati dolgozók (adóhatóság, társadalombiztosítás, munkaügyi hivatal, szociális szolgáltatások) sztrájkra készülnek. Az islingtoni (É-London) UNISON szakszervezet főtitkára magyarázza el, mi vezetett ehhez: „a három nagy párt (munkás, konzervatív, liberális) számára az állami adósság maga a borzalom, amiért a dolgozókat kell felelőssé tenni. Amit elfelejtettek, hogy a két ellenzéki párt támogatásával a kormány óriási buzgalommal vetette bele magán az iraki és afganisztáni háborúk finanszírozásába csakúgy, mint a bankok talpraállítása műveletébe. Ezek árát próbálják most velünk fizettetni. A közszolgáltatás a társadalom struktúrájában a cement, ezt éri most különleges erősségű támadás. A helyhatóságnál, ahol dolgozom, 15 %-os költségvetési csökkentés lesz a Gershon európai direktíva alkalmazása miatt. Azt mondják, hogy nem nyúlnak az alapvető programokhoz, de az adminisztratív személyzet elbocsátása folyik. 25 ezer állami alkalmazottat küldenek el, a nyugdíjrendszert revizió alá vetik, amivel nyugdíjunk harmadát is elveszíthetjük. Itt, Islingtonban jelentős kampányt folytatunk a Whittington kórházi komplexum megmentéséért, a szülészetet és a sürgősségi osztályt akarják megszüntetni. Képviselők, szakszervezetek csatlakoztak a mozgalomhoz, óriási tüntetést folytattunk múlt szombaton. A Brown-kormánnyal szembeni ellenállás növekszik és ez utat nyit a konzervatívok felé fordulásnak is. De ha a konzervatívok győznek a legközelebbi választásokon, az még rosszabb lesz. A munkásosztálynak soha nagyobb szüksége nem volt az egységre, hogy elsöpörje végre ezt a politikát.”

A várható élettartam
Mindig tovább dolgozni, minél kevesebb juttatásért – íme, amit az 55-65 évesek munkában tartásának hívei javasolnak.
A Le monde diplomatique februári számában kilutatja, hogy „31 országban, közöttük Oroszországban és Ukrajnában 1990 és 2006 között a várható „egészséges” (jelentős betegség nélküli) élettartam csökkent. 3-3 évvel e két országban, Kazahsztánban pedig eggyel. „A skót Glasgow szegénynegyedeiben a születéskor várható élettartam 54 év, kevesebb, mint az indiai”.
A Le Monde 2008 novemberében publikálta az Inserm jelentését 25 országról, melyet azonban teljes csend követett, ti. éppen a munkában töltött idő meghosszabbítása volt az uniós körök témája.
Ha a várható élettartam növekszik, jelenti-e azt is, hogy jó egészségben, teljes autonómiánk megtartásával tesszük?
A The Lancet brit orvosi hetilap azt állítja, hogy ha az Unióban átlagosan 78,6 év a férfiaknál és 83,5 a nőknél a várható élettartam, az egészségesen töltött idő ennél jóval kevesebb: 67,3 év a férfiak, 68,1 a nők számára. Ez után már fellép a „cselekvőképtelenség” (a mindennapi életvitelt illető, legalább 6 hónapja tartó problémákat hívják így, amikor segítségre szorul az idős ember). Franciaországban ez az idő a férfiak számára 68 éves korban köszönt be, Németországban már 63 éves korban!
Képzeljük el, hogy a nyugdíjkorhatár 65-67 év. Tehát még dolgozni kell a „cselekvőképtelenség” megjelente után!
A Le Figaro 2010 januárjában körbejárta az idősek otthonának „piacát” Franciaországban. 45 %-uk köztulajdonban van, 30 %-uk egyházi vagy karitatív, 25 % pedig magánszektor (kereskedelmi). Ez utóbbiak szaporodnak, s egy minden szükségessel ellátott (orvosi felügyelet, gyógyszer, mosás, takarítás, stb.) otthon napi ára 60-100 euró. Ki tudja ezt megfizetni?

1 500 milliárd
Ennyi piszkos ügyből származó dollár cirkulál a világon az IMF és a Világbank adatai szerint. Ez a pénz kifehérítve megjelenik a világ pénzügyi kereteiben. Mivel ez a piszkos pénz szükséges azok egyensúlyához, nekik nem is annyira piszkos...

Fordítás: a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének aktivistái

Beteg generációk uralma alatt

Berki Sándor

2010. Magyarország

A „ma” a döntéshozó gyermekkorából születik. (B.S.)

A válság - gazdasági - mibenlétét nem magyarázom. Köztudott. A szegények szegényebbek, a gazdagok gazdagabbak lettek.
Okairól könyvtárnyi elemzés jelent meg. Utólag, - könnyű okosnak lenni. Bár keveseknek sikerült.
„Nincs semmi baja a kapitalizmusnak, tökéletesen működik. Az a szabadversenyes kapitalista modell, melyben a társadalom az elmúlt száz évben élt, azt a törvényszerűséget követi, amely az univerzumban uralkodik. A kereslet-kínálat az olyan, mint a természetben az eszkimó és a fóka kapcsolata: ha kevesebb a fóka, kevesebb az eszkimó is. (Sic! B.S.) Az ember ténykedése azonban a természeti törvényt - ami alapján a piac is működik - folyamatosan eltéríti az egyensúlyi állapottól. Tehát arról van szó, hogy a kapitalizmus végrehajtja a természeti törvény transzformációját a társadalomra, azonban ezt maga az ember torzítja el: a fogyasztók, a piaci szereplők és az állam közösen. A piacon nem kérhető számon az emberi hülyeség, a piac tökéletesen működik, mindig azt csinálja, ami a dolga, ezt axiomatikusan el kell fogadni.”
„Ludomil, a jóváhagyott igazgató természetesen azon melegében megtudta, hogy jóváhagyták. Nem is tétovázott, azonnal befordult a megyeszékhely legelegánsabb éttermébe, lehúzatta a redőnyöket és igazgatói modorban közölte:
- Aki bent van az a vendégem. Az oszloptól jobbra az ételeket, balra az italokat fizetem. Ő maga középre ült és ennek megfelelően rendelt.
- Két korsó sört - és mert tudta, hogy földrajzi helyzetének megfelelően ennie is kell, igazgatói beosztásának megfelelően pedig nem akármit, ezért hozzátette:
- És egy tatárbifszteket, hasábburgonyával.”
Hát… no comment. Normális, hogy a kapitalista, a saját gazdagodását a természettörvény rangjára kívánja emelni. Meg nem is érdemes kommentálni a The Economist 2009. július 18.-i száma után, melyben szinte mindent megírtak a közgazdaságtan csődjéről.
Polányi Károly, már 1946-ban sejtett valamit:
„A bekerítéseket helyesen nevezték a gazdagok forradalmának a szegények ellen. …A szó szoros értelmében elrabolták a szegényektől a közös legelőből rájuk eső részt, lerombolták azokat a házakat, melyeket a szokás eddigi töretlen ereje folytán a szegények rég a maguk és utódaik otthonának tekintettek. Szétszaggatták a társadalom szövetét. … Bár mindez csak foltokban jelent meg, a sötét foltok azzal fenyegettek, hogy egységes katasztrófává olvadnak össze.”
„A kölcsönök és a kölcsönök megújítása a bizalomtól, a bizalom a jó magaviselettől függött. Mivel alkotmányos kormányzás esetén… a jó magatartás a költségvetésben tükröződik… az adós kormányok azt a jó tanácsot kapták, hogy gondosan vigyázzanak árfolyamaikra és kerüljék azokat az eljárásokat, amelyek rossz fényt vethetnének az államháztartás helyzetének megbízhatóságára”
Mostani magyarázatkísérletem pszichológiai. Feltéve, hogy a fent idézett „emberi hülyeség” - legalább részben - leírható. A válság, mint össztársadalmi eredmény felől nézvést, nem minden ember viselkedése egyaránt fontos. Ezért, a durva eufémizmussal gazdasági és politikai elit -nek nevezett csoport - e tanulmányban döntéshozó - viselkedésének, az egyén múltjában rejlő indítékaira koncentrálok. Bár a jelenlegi helyzetnek ez csak egyik, de lényeges tényezője.
Két részprobléma:
- Mi van eltemetve a döntéshozó múltjában?
- Hogyan összegződik ez a látható eredménnyé?
Élek a tekintélyérvelés aljas módszerével is:
David C. Korten: "Az ember bonyolult teremtmény. … képesek vagyunk a gyűlöletre, az erőszakra, a versengésre és a mohóságra. … tudunk szeretni, gyöngédek lenni, együttműködni, együtt érezni. Az egészséges társadalom az utóbbiak meglétét segíti elő, megteremtve ezzel az életminőség szempontjából legfontosabb javak bőségét. A rosszul működő társadalmak viszont az előbbiekre nevelnek, és ezzel hiányt és nélkülözést teremtenek. …Azok az emberek, akiknek bőségesen jutott a szeretetből, ritkán keresnek vigaszt kényszeres, másokat kirekesztő személyes szerzésben. Az érzelmileg szegények számára semmilyen mérvű anyagi élvezet nem nyújt kielégülést, és anyagi világunk elégtelenné válik számukra. A szeretetre kiéhezett világ anyagiakban szűkölködő világgá válik. Ezzel szemben a szeretetben gazdag világ egyfajta anyagi bőséget is élvez… A modernitás nevében rendellenes működésű társadalmakat teremtünk, amelyek mindenütt kóros viselkedésformákat termelnek ki: erőszakot, szélsőséges versengést, öngyilkosságot, kábítószerezést, kapzsiságot és környezetpusztítást.”
Alice Miller: „Egészen különös súllyal figyelmeztettek mindig arra, hogy a szülők, tanárok, papok stb. kívánságait… habozás nélkül hajtsam végre. Amit ők mondanak, az mindig helyes. Ez a nevelési alapelv a véremmé vált. (Rudolf Höss, auschwitzi parancsnok) … A közvélemény még távol áll annak felismerésétől, hogy mindaz, amit a gyermekkel első éveiben tesznek tagadhatatlanul visszaüt az egész társadalomra, hogy a pszichózis, a kábítószer-függőség, a kriminalitás, a legkorábbi élmények rejtett kifejeződése. Ezt a felismerést általában vitatják, vagy csak intellektuálisan ismerik el, mialatt… a gyakorlatot még mindig nagyrészt középkori, a gonosz projekciójában bővelkedő elképzelések uralják, ugyanis az intellektusnak nincs hatása az emocionális területre.”
Róheim Géza: „A kisgyermek fejlődésének preödipális vagy orális fázisában nagy és erőszakos agresszióval válaszol minden frusztrációra: arra vágyik, hogy szétszakítsa az anya testét, és kiszakítson belőle minden értékes „testi tartalmat”, azaz a tejet (a táplálékot), a testvéreket, az apa péniszét, a féceszt; … Ennélfogva úgy látom, a lopott dolgok mágikus értéke annak köszönhető, hogy a lopás a testi destrukciós fantáziából származik … az „orális pesszimista” sohasem heveri ki azt a traumát, amely az orális megvonással, különösen az elválasztással érte, ennek következtében egész környezetében megrendült a bizalma, folyton újabb, sokkoló megvonástól fél, és azon mesterkedik, hogy ilyen katasztrófákat idézzen elő. … A fiatal ausztrál bennszülött … sosem éli át az elválás traumáját. Addig szoptatják a gyermekeket, ameddig azoknak jólesik, és ha a saját anyjának nincsen teje, úgy könnyűszerrel találnak más asszonyt, aki mellét nyújtja nekik. Ezért nem fordul elő Közép-Ausztráliában az orális pesszimista típusa, és nem találni örökké elégedetlen gáncsoskodókat. Senki nem érzi magát folyton háttérbe szorítva, senki sem játssza állandóan a sértettet.”
Szondi Lipót: „Azok az emberek, akik az ősök öröklött kényszerének teljesen ki vannak szolgáltatva, többnyire én-gyenge személyek, akik nem egyéni sorsukat élik, hanem a kényszerített családi sorsot, azt én nélkül, kényszerűen ismétlik… a kényszersors az én szabad választása nélkül tulajdonképpen nem sors, hanem csak én nélküli élet, és éppen ezért egy sors nélküli vegetáció… Az ilyen sorsbeteg embert gyakran őseinek kényszere egész életén keresztül űzi. Nem rendelkezik sem az én megfelelő erejével, sem a szellem ideális hatalmával, melynek segítségével a beteg az ősi áramlatok kényszeréből kiszabadulhatna.”

Mi a probléma?

Adva vagyon egy pszichológiai és egy antropológiai tétel:
- Akinek bőven jutott szeretet, nem keres vigaszt személyes szerzésben.
- A kultúra kitermeli a személyiséget, mely újratermeli saját kultúráját.

Milyen személyiségeket termelt ki az 1945 utáni évtized? Mit tudunk az utóbbi húsz évben uralkodó „elit” gyermekkoráról? Nagyjából mindent.
„A politikai eliteket - a magyart sem - nem szabad “egyenszilárd” entitásként kezelni: mindenkor és mindenütt megosztott, eltérő érdek- és értékrendű csoportosulásokból áll. Ez teszi lehetővé - elvben - a politikai váltógazdaságot. Az összekötő erő a magatartáskultúra; ha a célok nem is, az eszköztár sok közös vonást mutat (A cél is azonos! B.S.) Sok a hasonlóság a kiválasztás-kiválasztódás módjában is: klientéla, kontraszelekció, a hűség, mint fő érdem. … Nagyobb tudás, áttekintőkészség, függetlenség viszont nem elengedhetetlen kellékei az érvényesülésnek.”
Ennek dacára a közöset keresem. Azt a közös nevezőt, ami valamilyen mértékben megvan a mai magyar döntéshozóban. Legalább annyira, hogy hajlandó tűrni a csoporthoz tartozás áraként, - mert valahová tartozni kell, különösen egy „én-gyenge” embernek - tőle idegen elvárásokat is. Tolvajok között pl. ciki nem lopni.
„A nemzedék az eszmélet és az emlékezet közössége. Nem elsősorban a születés dátumáról van szó, hanem a serdülő ember világba kinyíló élményszerző lehetőségéről, amely azonos módon akarva-akaratlanul hat mindazokra, akik egy meghatározott korba születtek. … Az emlékezet azért közös, mert közös volt az eszméltető történelmi környezet… Azáltal, hogy a születés történelmi korba helyeződik, sorsközösséget eredményez az adott történelmi periódusban megszületettek között… Identitásába beépül az adott történelmi hatás, és ez kollektív emlékezetként kezd működni.”
Hasonló neveltetés, életkor, élmények, életvitel, érdekek, normák. Illés Iván a nyolcvanas években kimutatta, hogy az MSZMP KB tagjainak nagy része egy öt éves időintervallumban született. A mai nomenklatúra talán tarkább. Ma már 1960-as születésű döntéshozót is találhatni, ill. vannak a háború előtt született „őskövületek” is néhányan. Ez mit sem voltoztat a lényegen. „Ideáltipikusan” 45-56 között születtek. Ők a Csinibaba és a Nagy generáció c. filmek fiataljai. Ha Bajkon úr hatalomra kerül az lesz, ami most van. A két film sokat elmond e generáció életérzéséről.
„… ezek a "gyerekek" nem hagyják magukat szüleik "ízlésének" megfelelően nevelni. Kamasz és fiatal felnőttkoruk egybeesik a létezett szocializmus felbomlásának kezdetével… a nyugati típusú magatartásminták és fogyasztói modellek megjelenésével és terjedésével - e folyamatok bázisán pedig a "gyermekek" határozottan fellázadnak szüleik ellen.”
A lázadás így nézett ki: „Fejükre is állhatnának, érdekelni nem tudnának ők.” Húsz évvel később már így: „Nem kell olyan isten, aki nem tud magyarul.”
„Egy nemzedék élete egy régi ajánlás szerint harminc év… harminc év kell ahhoz,… amíg a nemzedék önállóan cselekvőképes, gondolkodóképes lesz, és akkor van harminc éve,… hogy cselekedjék. És akkor jön a következő nemzedék. Ez a harmincéves váltás. … Két generáció volt, tehát a kilencszázasok úgy a hatvanas évekig és a harmincasok úgy a kilencvenes évekig… Ezeket a generációkat úgy hívják rosszmájú kultúrtörténészek, hogy ők az első és második műveletlen generáció… kikoptak alóluk a hagyományos európai kultúra értékei… ez a két generáció… tökéletesen megbukott! … amit maguk mögött hagytak…: egy világháború, aztán még egy világháború, aztán totális rendszerek, diktatúrák, lágerek, az emberirtás hidegvérű és nagyüzemi módszerei, és ostoba mítoszok előtt való leborulás. Új élettér, új típusú szovjet ember, amerikai létforma, felsőbb rendű ember, fajelmélet… Ez a generáció ne hirdesse fennen erkölcsi elveit, háta mögött a krematóriumokkal, ne hirdesse, hogy hogyan kell élni, ne hirdesse, hogy mi a tisztesség, ne hirdesse, hogy mi a pozitív társadalomépítés.”
Aztán jöttek a 1945 után születettek, akik Nagy Generáció néven vonultak be a történelembe, - élükön a Beatles-el. 1985 és 90 között átvették, majd húsz évig gyakorolták a hatalmat. Csak kicsit álltak rosszabbul az európai kultúra értékeivel, mint apáik. Ez a harmadik műveletlen nemzedék. Eredményeik Kelet Európában szemmel láthatóak, kézzel tapinthatóak. Egy nagyon vékony réteg látványos gazdagodását az állam, az oktatás, az egészségügy szétesése, tömeges éhezés, elbutulás, nyomor, fagyhalál, bűnözés kíséri.
Akit a hatvanas években bevitt a rendőr - és jól elvert - a hosszú haja vagy a farmerja miatt, az majd 2006-ban kéjes kielégülést fog érezni, ha az ő parancsára verik végig viperával a tüntetőket.
Egy Amerika-imádó generáció uralma alatt amerikanizálódik a kultúra. Mert az apu meg az anyu úgy tett, mintha a Szovjetuniót imádná. Sokan tényleg, akikből az a rendszer csinált valakit. Fényes szelek, Rákosi új értelmisége, NÉKOSZ, stb.
Egy „lázadó” nemzedék csöppent a hatalomba 1985-90-ben. Ma pedig "a hatalmi helyzet alkalmas arra, hogy kicsapódási felületet nyújtson belső, ki nem mondott, sokszor gyermekies omnipotenciáról szóló fantáziáknak. Ha ezek a fantáziák visszaigazolást kapnak, akkor realitásoknak vélheti az illető, megerősödnek és előbb utóbb irányító erővé válnak. Ha pedig sokáig benne marad ebben a helyzetben, akkor ez válik realitássá, elhiszi, tudni véli saját megkérdőjelezhetetlenségét. Hatalmi helyzetének megszűnése pótolhatatlan űrt hagy maga után, ami quasi megvonási tüneteket eredményezhet. Nem cselekedeteik, döntéseik eredménye, hanem a külső visszaigazolás a fontos számukra, hogy ők valóban azok, aminek hiszik magukat. Akik túlkompenzálnak, azok nagyon bizonytalanok önmagukban. Az ilyen erős énbizonytalansághoz valami alapvető biztonsághiányra van szükség. Ez eredhet nevelési hibából, de lehet testi hátrány, hendikep következménye is. Az se véletlen, hogy a hatalomra vágyók között sok az alacsony termetű ember."
A gyermekies omnipotenciáról szóló fantáziák forrása a gyermekkor. „Ritkán találkoztam olyan szülővel, aki tudatában lett volna annak… aminek teljesítését a gyerekétől elvárja… Az ”üzemzavar-szemlélet” azt jelenti, hogy úgy tekintünk tulajdon gyermekünkre, mint egy autószerelő a hibás autóra. Ha az nem tudja teljesíteni a gyártmányra jellemző, elvárható paramétereket, akkor meg kell keresni a hiba okát, és megjavítani azt… Megtanítjuk a gyereknek, hogy nem ér el semmit a sírással, és hagyjuk, hogy végig üvöltsön néhány éjszakát. Lehet, hogy egy hét ilyen rideg tartás után a gyerek megtörik. Aludni fog. Azzal a még nem tudatos, nem szavakban megjelenő, de érzéseiben biztos tudással, hogy magam vagyok. Segítségre nem számíthatok…(A segítség az omnipotens fantáziából jön. B.S.) …sok szülőt szinte állandóan kísér a bűntudat. De ennek enyhítésére gyakran nem tud jobbat kitalálni, mint az erőn felül megvásárolt játékokat, ruhákat és egyéb anyagi javakat.”
A szülő megpróbálja „betanítani” a gyermeket, hogy érzelmi veszteségeit anyagiakkal pótolja. Ez nem fog sikerülni. A súlyos kudarcélmény következményének értékelem az alábbi - szaporodó - eseteket:
„Egy koraszülött holttestére talált egy járókelő az Alsósas utcában - közölte a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel.”
„Túlzott szigora miatt megölette anyját egy középiskolás egy osztálytársával az Egyesült Államokban. A 17 éves fiú egy 18 évest bérelt fel a gyilkosságra… az osztálytárs végre is hajtotta a megbízást, agyonszúrta a 43 éves anyát.”
„… anyja veszekedett vele, mert nem akarta elvégezni a kijelölt házimunkát… A vita odáig fajult, hogy a tinédzser a család fegyvertároló szekrényéből előhúzott két… pisztolyt, és fejbe lőtte anyját. A gyerek elrejtőzött a mosókonyhában, majd nevelőapját is több lövéssel leterítette, amikor hazaérkezett. Másnap reggel szülei kisteherautójával iskolába ment. Barátai és a tanárok elmondása szerint boldognak látszott.”
„Pénzbüntetést és börtönt kapott egy olasz férfi… mert leköpte édesanyja holttestét a hullaházban. Elmondása szerint az gyakorta megverte, és sanyarú körülmények közt tartotta őt gyerekkorában.”
Ellenem vethető, hogy a társadalmi intézményrendszer egyik fő funkciója éppen az emberi gyengeségekből eredő esetlegességek szűrése. Az intézmények sem működnek - ezer példa van rá - ha túlsúlyba kerül a beteg személyiség. Az intézmény e funkciót csak addig képes ellátni, amíg a jelenség egyedi, esetleges, elszigetelten fordul elő. Mihelyt a korrupció, agresszió vagy infantilizmus strukturális elemmé válik, az intézmény megbénul, mert azt is korrupt, agresszív, infantilis emberek működtetik.
„Az ember, aki ugyan osztályos orvos a kórházban… ám délután hazamegy apucikához, hogy kéne egy új kocsi… tehát a szüleit pumpolja - az szociálisan még gyerek. És gyerekként fog viselkedni egy csomó társadalmi kérdésben. Nem tud felnőni, mert nem hagyjuk felnőni… nem is mer felnőttként ítélni és élni… Mert, ahogy a totális rendszereknek szüksége van bizonytalan emberekre, akiket tömegesen lózungokkal ideologikusan irányítani lehet, ugyanerre van szüksége a globalizációnak is.”
„Ma szabin voltam, hogy a 22 éves fiammal elmenjünk vérvételre. Egész reggel görcsölt, nyugtattam, minden rendben lesz, semmi az egész. Már sápadozott, amikor bementünk, biztattam nehogy cirkuszoljon.”
„És mert nem érti a világot, csak használja, ezért nagyon szorong. És ha szorong, akkor mítoszokra lesz éhes, amelyek csökkentik a szorongását… a mítoszból politika lesz - oly módon, hogy a hatalom azé a jól szervezett kisebbségé lesz, amelyik a legkönnyebben érthető, a leghízelgőbb mítoszokat tudja nyújtani az embereknek. Akkor azt a szervezett kisebbséget fogják követni.”
A hatalmon lévő (inkább csak volt) generáció múltjából három tényezőt emelek ki: államosított neveltetés, televízió, KISZ. Szó sincs arról, hogy ezek maradéktalanul magyaráznák a szóban forgó személyiségtípus kialakulását és uralmát. Ebben sok egyéb - itt nem részletezhető - tényező is szerepet játszott. (Pl. az Orosz Birodalom)

Az óvoda

Pálfi György Nem vagyok a barátod c. filmjében - bár későbbi időszakról szól, de ez a lényegen mit sem változtat – mutatja be az óvodai nevelés „eredményeit”. „Az ovisok számára súlyos érzelmi megrázkódtatás, hogyha társuk rájuk un, és teátrális kinyilatkoztatás után újabb kis baráttal forr szövetségbe, a zavarosban halászgató, kalandos lelkületű „felnőtteknek” ez látszólag (!) meg sem kottyan. Az apróságok számára a hirtelen jött kegyvesztettség, hajdani sors- és játszótársuk elvesztése, árulása fölfoghatatlan, értelmezhetetlen esemény. … Pálfi György leginkább önmaguktól megfásult, kiégett (anti) hősei, hősnői úgy próbálják enyhíteni kapcsolati traumájukat, hogy egy másik krízishelyzetet teremtenek. A működésképtelenből menekülnek a döcögőbe; a kifáradtat próbálják csillapítani a punnyadttal; a dekadens hajlamúak az eleve reménytelennel… Csupán egy emberszerű lény van e vidéken, aki - bár fölkavaróan visszataszító - tudomásul veszi, mi megy körülötte, és legalább nem mutat más, mint azt, ami: a cinikus, romlott, mindenkit semmibe vevő, vérfagyasztóan érzéketlen könyvelő… Súlyosbító körülményként: a kínos románcok szánalmasan belterjes közegben szökkennek szárba. A jelenség leginkább az iwiw-hez, illetve az iwiw-térképhez hasonlítható: hogyha az illető még nem az „ismerősöd”, sebtiben kideríthető, melyik „ismerősödön” keresztül juthatsz el hozzá a „legrövidebb út”-on. Azaz, mindenki a - rendszerbe fagyasztott - hálózat része.”

Beszélgetés Mártonnal (4) 1996-ban:
- Apa, akik rosszat tettek, azokkal mit csinál a rendőr?
- Beviszi őket a börtönbe.
- És mikor jön értük az anyukájuk?

Ma sem tudjuk, mi zajlik az óvodában. Valamit megéreztünk, amikor a „beszoktatás” során gyermekünk bőgve tört bele a „rendbe”, hogy ezzel egyszer s mindenkorra megutáljon mindent. Hogy ez így van, azt azért nem vesszük észre, mert ugyanekkor tökéletes „játszmái” vannak. Ui. nem hülye, hanem zseni.

A tűzoltóság oktatást tart az oviban. A bemutató után a tűzoltó feltette a kérdést:
- Gyerekek, mit csináltok, ha ég a kabátotok?
Megszólalt az egyik kisfiú:
- Nem veszem fel.

Tisztában van vele, mit mondhat, mit nem, minek örül a hatalom, minek nem. A csoporthierarchiában szerzett hely, helye a csípési sorrendben. Köztudott, hogy Bill Gates fiatal korában a kortárscsoport hierarchiájának alján volt. A csicskáknak bizony sok mindent kell később kompenzálniuk.
Ha a csípési sorrend „társadalmiasul” - és hatalmi helyzetben kicsapódik, felszínre tör - rögtön a mai magyar helyzetben találjuk magunkat. A társadalmi hierarchiában elfoglalt helyünktől függ, mit követhetünk el büntetlenül. A csípési sorrendben ui. a legfelső tyúk immunis, de a rangban alatta levők is élveznek kisebb nagyobb immunitást.
Az 50-es évek divatja, a behaviourista nevelés sokat rontott a helyzeten. Meg kell enni, nem szabad megenni, stb. Etetési táblázatok, dekagrammok, milliméterek. Az anyai szeretet megfojtja a gyermeket, stb. Ahogy a gyermekeinkkel bánunk, később úgy fognak ők bánni velünk. Az eredmény mérhető a lakásukban megfagyott nyugdíjasok számán.
Platón - fasisztoid - államában hat éves korban szakították el a gyermeket az anyjától. Mintha az utóbbi 2500 évben nem történt volna semmi. Legfeljebb, hogy ma már három évesen, vagy korábban megfosztják a biztonságot jelentő szülő közelségétől.
Bekerül egy csoportba, ahol a helyét erővel, ravaszsággal kell kiharcolnia. Az óvodás kegyetlen. Bármikor kész odavágni a másiknak: Teérted nem jönnek! Aki ezt nap, mint nap átéli, annak semmit se fog számítani, ha kirúgják a munkahelyéről, elhagyja a férje-felsége, és nem nagyon lesz kedve megismételtetni élményeit a saját gyermekével. Bizalmi tőkéje nulla lesz. Viszont keresni fogja azt a helyzetet, melyben ezeket a traumákat újra átélheti.
„Tehát nem volt már apa - tanár vagy szakmunkás -, aki eltartja a családját, dolgozik: míg a mama a családnak az érzelmi állapotát ápolja, a háztartást, a kaját biztosítja, neveli a gyerekeket, megteremti a család jó hangulatát… Nem, el kellet menni dolgozni mindenkinek. Ez egy perdöntő kérdés… úgy fordítja a politika és a gazdaság, jórészt tudatosan, hogy ne is éljen meg (egy fizetésből B.S.), ebből… csinál egy emancipációs ideológiát, hogy a nőnek egyenrangúnak kell lenni a férfivel, nem szabad eltartottnak lenni, mert az megalázza a nőt, a családanyaság megalázza a nőt… megvalósítani ezeket az ideálokat, azt csakis valaminek a rovására lehet… generációk éltek az érzelmi éhezés, kiéheztetettség lelki állapotában. Senki se szeret éhezni. Érzelmileg sem szeret éhezni. De ha ez mégis kialakult, élete nagy részét napközikben, tanulószobákban töltötte, családon kívül… akkor ez ellen úgy védekezik egy normális gyerek, hogy köszönöm nem is kell.”
A mediatizált történésuniverzum hírei aligha hitelesek, mégis figyelemre méltó az alábbi:
„A kutatók tíz napon át három órára elválasztották az egérkölyköket anyjuktól, majd egész életükön át nyomon követték viselkedésüket. Az életük korai szakaszában magukra hagyott állatok halálukig nehezebben birkóztak meg a stresszes helyzetekkel… A magukra hagyott egérkölykök több stresszhormont termeltek, ettől a vazopresszin nevű hormont kódoló génjük működése megváltozik,… a viselkedészavarok, valamint a rosszabb emlékezet hátterében a vazopresszin állt. Amikor a felnőtt egereknek a hormon hatásait gátló szert adtak, viselkedésük normálissá vált. A szakemberek úgy vélik, hogy a kora gyerekkori traumák környezeti hatásként az embernél is nyomot hagynak az epigenomon… pszichiátriai problémákat okozva felnőtt korban…”
„Az ír katolikus egyház tagjai közel 2000 gyermeket és fiatal fiút becstelenítettek meg Írország-szerte… de a botrányos eseteket az egyház vezetése következetesen eltitkolta. A leplezésben ráadásul nagyhatalmú rendőri vezetőktől kaptak segítséget, akik a beérkezett feljelentéseket kivizsgálás nélkül juttatták vissza az aktuális érsekeknek, akik aztán gondoskodtak arról, hogy a szégyenletes esetek ne kerülhessenek napvilágra.”
„1930 és 1967 között kereken 7000 brit gyereket emeltek ki szociálisan hátrányos helyzetű családjukból és Ausztráliába hajóztak ki velük, ahol horrorisztikus állapotú otthonokban helyezték el őket… Megerőszakolták őket, teherbe ejtették, kínozták… Ha szerencséjük volt, akkor megtarthatták a nevüket, ha nem, akkor egy számot kaptak. Az ausztrál kormány számára, amely mindezt eltűrte, az „elfelejtett gyerekek” olcsó munkaerőt jelentettek, „jó fehér anyagot”. A britek pedig örültek, hogy megszabadultak a sokba kerülő szociálisan nehéz helyzetben lévőktől.”

A televízió

Kérdés, hogy a szóban forgó társaság korai élményei között kell e tárgyalni a televízió hatását. Ui. csak 1957-58-tól beszélhetünk rendszeres műsorszórásról, akkor is inkább csak Budapesten és környékén.
„A pártvezetés a televíziót a sajtó és a rádió után következő legfontosabb propaganda eszköznek tartotta… "A televízióval kapcsolatban, Moszkvában legutóbb Mikoján elvtárs felhívta a figyelmet, hogy ne tekintsük a tévét olyan tartós fogyasztási cikknek, mint a porszívót, mosógépet… hanem a politikai vezetés egyik legfontosabb eszközének tekintsük és áldozzunk is erre." … a televízió, mint elsősorban a tájékoztatás, valamint az agitáció és propaganda nagyhatású eszköze, legyen következetes a szocializmus eszméinek, erkölcsi-, és ízlésnormáinak terjesztésében. Felkészült érvekkel lépjen fel a nacionalizmus, a vallási ideológiák, és a kispolgári gondolkodásmód ellen, méghozzá olyan módon, hogy nem folytat látványos ellenkampányt, hanem burkolt formában, mindvégig a marxista ideológia álláspontján keresztül mutatja be a szocialista élet pozitívumait. (sic! B.S.)… A televízióval szemben mindvégig követelmény volt, hogy a műsorok a tömegek szintjén, közérthetően ábrázolják a társadalmi kérdéseket… A tévé közvélemény-kutató osztálya által végzett felmérések szerint, a napi műsorokat a nézők az elejétől a végéig figyelemmel kísérték… Előírták, hogy szenteljen nagyobb figyelmet a termelőmunkának úgy, hogy a legszélesebb műfaji skálát felhasználva, sokoldalúan és vonzóan ábrázolja a munkáséletet. A legfontosabb politikai feladat a szocializmus eszméjének, a szocialista embertípus jellemző és követendő vonásainak ábrázolása volt, mind a tájékoztató, népművelő, mind a szórakoztató és művészeti műsorokban… A hatodik adásnap bevezetését ellenzők a viták során arra hivatkoztak, hogy a tévé elvonja az emberek idejét a művelődés, szórakozás egyéb lehetőségeitől, növekszik az ifjúságra gyakorolt negatív hatása, és kedvezőtlenül befolyásolja a családok életét.”
Mióta a gyerek nem a család termelő tagja, milyen gazdasági vagy pszichológiai szerepet tölt be? Pusztán egy kellemes játékszer, a gyermekkor babájának életre kelt változata? Hogyan történhet meg, hogy a gyermekek milliói nézik magányosan a tévét, nap, mint nap, sok-sok órában? Előbb volt a megoldás, aztán a probléma.
Ehhez persze el kellett szakítani a szülőket a gyerekektől. A közös időtöltést vagy lehetetlenné, vagy unalmassá, vagy konfliktusforrássá kellett tenni. Mindhárom megtörtént.
A gyerekek magányos tévézésének közvetlenül két eredménye van:
- A gyerek villámgyorsan önálló fogyasztóvá válik, a mesefilmek közben vetített játékreklámok következtében.
- A televízió radikálisan szigeteli el egymástól az embereket - ezzel leépíti a személyiséget (persze a közölt tartalommal is) - majd újra felépíti a televízió-személyiséget. Elszigetelő képessége még a családon belül is hat, hála a fogyasztó-specifikus műsoroknak. Majd az atomjaira hullott közösség, egyedenként elszigetelt tagjait veszi célba a központi elképzelések hatékony beépítése céljából. Ezek a központi elképzelések ma politikaiak és gazdaságiak, egyszóval piaciak. A televízió adja el a politikusokat, az eszméket, az autókat, az ennivalót, a whiskas-macskát, és az acélperemes szárnyasbetétet. Megteremtettük a médiát a fogyasztó számára és ezzel a fogyasztót is a média számára, akinek csak virtuális élményei vannak a világról, ezért nagyrészt elvesztette a kontrolt környezete felett.
A virtuális élmény mások életformájának képében jön. Mindenki láthatta Keleten, hogy a nyugati melós Merdzsóval jár, Marlborot szív, a Kanári szigeteken nyaral, és bomba női vannak. A nyomornegyedeket valahogy nem mutatták.

A KISZ

A kiöregedett kisztitkárt a névutók használatáról lehet felismerni: kifizetésre került, a központi elvtársak felé, gyakorlatilag, stb.
"Most minden a gyakorlaton múlik... az elmélet gyakorlatba csap át, amikor a gyakorlat megeleveníti az elméletet, a gyakorlat kijavítja, a gyakorlat ellenőrzi az elméletet. ... Minden lépés, mely a gyakorlatban ténylegesen kordába szorítja... a gazdagokat és tolvajokat, fontosabb a szocializmusról való tucatnyi pompás elmélkedésnél. Mert "szürke minden elmélet, barátom, de zöld az élet aranyfája".
„Mindenki” így beszél - már aki számít. A nyelv pedig nem leírja vagy tükrözi, hanem létrehozza a valóságot.
"A Kádár-korszak magyar társadalmát keresztül-kasul átszövő bürokratikus különalkuk rendszerében nőtt fel, vált a hatalom birtokosává, vagy jó reményű várományosává. Ha akarta, ha nem, előrejutása során igénybe kellett vennie a bürokratikus különalkuk rendszerét. Az informális alkudozás képessége tulajdonságává vált… a régi elithez hasonlóan jól bejáratott informális kapcsolatrendszert építettek ki egymás között".
A KISZ - különösen a vezető pozíciókban - hatalomtechnikai iskola volt. Mint minden iskola, kedvez a tartós kapcsolatok kialakulásának. Lényege a hatalomtechnika elsajátítása és a hálózatépítés.
„Nagyjaink” a KISZ-ben tanulták meg, hogy hülye szabályokat azért kell konstruálni (zéró tolerancia, távoltartás, stb.) hogy szükség esetén legyen miből „engedni”.
Bizonyos bűncselekményeket azért kell elkövettettni, hogy a tetteseket a kellő pillanatban le lehessen leplezni. Pl. „A Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Lovas Üdvhadsereg” névről ordít, hogy ki találta ki. Egy rendes arab terrorista (vagy partizán? - attól függ, hol állunk) legalább is megszakadna a röhögéstől, ha hallaná.
Tudták, hogy Kádár rendőrsége is Illés koncerten figyelte az ellenzéket. „Hála” az információs forradalomnak, ma már nem kell személyesen jelen lenni, hogy megfigyelhető legyünk, elég, ha rákatt a kurucionfó-ra, vagy bármire. Aki elmegy egy tüntetésre, arcképe abban a pillanatban az ORFK archívumában landol.
„Az al-Kaida csak úgy vonzza a… potenciális terroristajelölteket. Szétesése után teljesen önálló, a titkosszolgálatok és a terrorelhárítás által nehezen felderíthető kis terrorista sejtek jöhetnének létre, amelyek nagyobb veszélyt jelentenének, mint a már jól feltérképezett és kiismert al-Kaida hálózata… A terrorista hálózat tagjai az interneten tartották egymással a kapcsolatot. A terrorelhárítás azonban felderítette ezeket a csatornákat, és a megfelelő internetes fórumok, közösségi oldalak és blogok ellenőrzésével pontos képet kaphat a terroristák működéséről és terveiről. Amennyiben likvidálnák az al-Kaida felső vezetését és közvetítőit, a hálózat szétesne ugyan, de a terrorista sejtek még nem szűnnének meg, csak önállóvá válnának, amivel egyúttal kikerülnének a titkosszolgálatok látóköréből.”
Vajon mi a funkciója Torockainak és Budaházynak?
Megtanulták, hogy talonban tartott, potenciális bűnbaknak mindig lennie kell. Aztán, majd ha balhé van, csak rá kell mutatni a legelesettebb kisebbségre és kimondani: ő az oka szenvedéseidnek. Hasonló volt a harminc-negyvenes évek hitleri hatalomtechnikája is. A „jobboldali rémség” körüli médiahiszti hivatott bizonyítani, hogy ami van, mégiscsak jobb, mint Auschwitz.
Azt is rég tudjuk a posztmodernitás irodalmából, hogy a „csatákat” manapság nem a gyárakban, utcákon, laktanyákban, hanem a média központjai körül szokás megvívni.
„Ahol egyelőre nincs előrelépés, az az ügynökkérdés… A mostani akadályt az jelenti, hogy az MSZP szerint az akták nem egyértelműen tesznek különbséget a tényleges ügynökök, illetve azok között, akiket KISZ-titkári, brigádvezetői vagy más funkciójuk miatt lehetséges kontaktként említenek a dokumentumok. „Mivel a legtöbb KISZ-es utóbb nagy valószínűséggel az MSZP-nél kötött ki, így leginkább a szocialistákat érintheti rosszul, ha a nyilvánosság előtt összemossák a két kategóriát. Amíg ezt nem tudjuk szakmai alapokon megnyugtatóan rendezni, addig nem várható előrelépés” - mondta lapunknak a pártelnökség egyik tagja.”

A „rendszerváltók”

„Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?
……………………………
Hol vagyon, aki merész ajakát hadi dalnak eresztvén,
A riadó vak mélységet fölverje szavával,
S késő százak után, méltán láttassa vezérlő
Párducos Árpádot, s hadrontó népe hatalmát?”

„Zalán futása” már kétszáz év előtt is, kissé avéttosra sikerült. Az ún. rendszerváltásban semmi romantikus és heroikus nincs. Üzleti dörzsöltség annál több. Sztálin, Roosevelt és Churchill 1945-ben, Jaltában abban egyeztek meg, hogy a háború utáni status quo-t ötven évre garantálják. Kicsit „tévedtek”, öt év ebben a perspektívában semmi. Gorbacsov hatalomra kerülésével nyilvánvaló lett a generációs nyomás és a közelgő határidő. Már akkor sem értettük, miért kellett beteg aggastyánokat kinevezni Gorbacsov előtt. (Andropov és Csernyenko) Mert a nagy generáció még nem állt készen a hatalom átvételére. Aztán Gorbacsov hamar kimondta: nem szól bele a kelet-európai történésekbe.
Keménykedhetett volna, ha közben az Orosz Birodalom meg nem roggyan. A jaltai megállapodás csak a Birodalom összeomlása miatt nem húzta ki ötven évig.
Az MSZMP-ben is tudták, ennek vége, nincs mit ugrálni. Amit el lehet érni, az a jobb pozíciók megkaparintása és a vérontás megakadályozása. Nyugaton is tudták, mi következik. Ki kell nevelni egy másik politikai elitet is, ezt szolgálták a különféle ösztöndíjak, melyek keretében a kiválasztottakat kiképezték az új politikai szerkezet működtetésére. (Ezek az ösztöndíjak nagyrészt Amerikából jöttek ezért nem meglepő a magyar politikai szerkezet amerikanizálódása. Meg az se, hogy ennek a politikai szerkezetnek semmi köze a társadalmi szerkezethez.) Belőlük lettek a „fiatal”, „jobboldali” politikusok. Miután a damaszkuszi úton mindig nagy a tolongás, sosem lehet tudni, ki, mikor, hol köt ki.
Ha a „rendszerváltás” romantikus hőstett, akkor a benne résztvevő nemzeti hősök, Párducos Árpád és hadrontó népe, kiérdemelték a nemzet tiszteletét, és nem sértődnek meg - modern idők - ha ezt a nemzet sok pénzben fejezi ki.
Íme Párducos Árpád egyik altisztje (sz: 1952): „Gábor nem szoktatta magát semmihez. Nem akarta tudomásul venni a tudomásul vehetetlent. Egyetlen cél, vágy lebegett a szeme előtt: a rendszer bukása. Ő ezért sétált: Utcáról, telefonfülkékből, metróállomásról szervezte az általa elképzelhető egyetlen ellenállási formát, az illegális könyvkiadást. No és sétálni kellett azért is, mert a lehallgató készülékek miatt csak az utcán lehetett beszélgetni. Semmilyen áldozatot nem tartott túl soknak; meggyőződése volt ugyanis, hogy nem tankok kellenek a győzelemhez.”
A hitharcos, legyen bár egyénileg tisztességes, a győzelem után egyszerű javadalmazott klienssé válik.
Ha viszont egy ember anyagi szükségleteit maradéktalanul kielégítjük, akkor felszínre törhetnek az addig szükségképpen, a napi megélhetés kényszere által elfojtott - akár brutális - vágyak, különösen, ha az illető megfelel a tanulmány elején körülírt pszichológiai képletnek. Ilyen értelemben örülnünk kell, ha a milliomos csak pókerezik. Vajon nem motiválhatja-e ez „nagyjainkat” abban, hogy távol tartsák a plebset szükségletei kielégítésétől? Mindenki magából indul ki - hogy köznyelven szóljak.

- Te, nálad még bejárnak a melósok?
- Bejárnak.
- És dolgoznak?
- Dolgoznak.
- Figyi, nem kéne ezektől belépődíjat szedni?

Akinek van, annak adatik: a hálózat

Marc Buchanan két könyvet is publikált a közelmúltban a hálózatok tudományáról.
Mindenkinek az adatik, amije van. A szegénynek szegénység, a butának butaság, a gazdagnak gazdagság, a betegnek betegség. Nem egyéni képességei vagy képtelenségei, hanem egyszerűen a hálózatban elfoglalt helye miatt.
XY 1981-től tagja volt a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán működő KISZ-bizottságnak, később ő lett a főiskola, majd a tudományegyetem és a tanárképző főiskola összevonásával létrejövő új intézmény KISZ-titkára. 1984-től 1988-ig a KISZ Pécsi Városi Bizottságának volt a titkára, 1988-1989-ben a KISZ Központi Bizottság Egyetemi és Főiskolai Tanácsának elnöke volt. 1989-ben rövid ideig a KISZ jogutódjaként megalakult Demisznek volt az alelnöke. Ezeken az években kiterjedt és meglehetősen tartós kapcsolatrendszert épített ki - hogy csak az utolsó kormány két meghatározó tagját említsük: ZX 1989-ben a KISZ Központi Bizottságának szóvivőjeként került először közelebbi kapcsolatba vele, XC pedig - XY és a Demisz szakítása után - együtt hozták létre a rövid ideig működő Új Nemzedék nevű ifjúsági szervezetet. BN viszont - aki a Magyar Hitelbanknál, a Hungexpónál és a Budapest Airportnál volt igazgatótanácsi elnök - olyan ötleteket adott leendő vejének, amelyek nélkül aligha lett volna ekkora a cég. Legfontosabb üzleteit 1995-ben kötötte az állammal. A nagy vásárlásoknál lehetetlen bizonyítani, hogy BN közbenjárása kellett, de a család legelfogultabb ismerősei szerint is legalább a tippeket biztosan BN adta. Ekkor volt hatalmon a Horn-kormány, amelynek befolyásos tagjaival máig különösen jó viszonyt ápol BN"
„A sukorói King’s City-projektet a… -kormány egyik utolsó rendeletével nyilvánították kiemelt jelentőségűvé. Az… bejelentette: parlamentbe kerülését követően haladéktalanul kezdeményezni fogja az ötpárti egyetértéssel meghozott kiemelt beruházási törvény hatályon kívül helyezését. … „A sukorói befektetők gyakorlatilag (Sic! Elméletileg - persze - nem. B.S.) komplett kormányzati intézkedéseket mondtak tollba a volt és a jelenlegi miniszterelnöknek…" Az… a mostani feljelentéssel a későbbi kormányokat is figyelmezteti arra, hogy a politikai elit sem szeghet törvényt következmények nélkül" 
A feljelentés legitimál - tükrözi, hogy a rendszer korrigálja hibáit, azok tehát nem rendszerhibák, csak esetleges eltérések a rendtől, piti ügyek. Ez az elv érvényes az egész rendszerre - a hatalom és a jog kapcsolatában - Kulcsár Attilától Zuschlag Jánosig. Különösen érvényes a mediatizált politikai térben, ahol csak az történt meg, amit bemutattak a tv-ben, megírtak az újságban.
Különös figyelmet érdemel az „igazságszolgáltatás”, a bírói kar. Az ennek függetlenségéről szóló mítosz épp úgy pukkadt ki, mint a pénzügyi lufi.
„Kende… már tollhegyre tűzte a bírót, például amiért Kaiser Edét ártatlanul ítélte - legalábbis a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás tekintetében - tényleges életfogytiglanra. Varga a fiaskó ellenére (közvetlenül az elsőfokú Kulcsár-döntés után) a Legfelsőbb Bíróság tagjává avanzsálhatott; mindezt úgy, hogy fő támasza a nyilvánosságban Bárándy Gergely MSZP-s parlamenti képviselő, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja volt… Varga fia a Bárándy Ügyvédi Irodában alapozta meg karrierjét. Ha pedig az ítélőtáblán a Tóth Éva által vezetett tanács kapja meg a Kulcsár-pert (amire van esély), és nem helyezi hatályon kívül az elsőfokú döntést, újabb párhuzammal gazdagodhat a magyar büntetőjog-történet: merthogy anno Tóth hagyta jóvá Varga móri ítéletének Kaiserre vonatkozó részeit.”
„Az 1954-ben született Erdei Tamás 1978-ban diplomázott a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán. Első banki tapasztalatait az OTP-nél szerezte. A fiatal szakemberre felfigyelt a pénzügyi kormányzat, így két évig a szakminisztériumban dolgozott, ahol megismerkedett a később OTP-vezérré emelkedett Csányi Sándorral. Bár nem tartja magát igazi politikus alkatnak, annak idején volt KISZ-vezető, párttag és alapszervezeti titkár is.”
A hálózatban nem az számít ki vagy, hanem, hogy hol állsz. Egy jól pozícionált, megfelelően irányítható bíró képes asszisztálni ahhoz, hogy az alvilág(?) hülyét csináljon a bűnüldözőkből , de kiszolgálhat párt- és magánérdekeket is.
A közhelyes példákat végtelenül sorolhatnám. A média dezinformál. Amit látunk, csak azért látjuk, mert valaki azt akarta mutatni. Hogy mit és miért mutat? Olyasmit mutat, ami a „néző” agyát - remélhetőleg - a „mutató”-nak megfelelő állapotba hozza. Az itt idézett szövegek konkrétumai lehetnek igazak vagy hamisak. A jelenség a struktúrából adódik, a konkrétum lényegtelen.
Hogyan intézményesülnek „a hálózat” működési elvei? A hálózat olyan intézményeket hoz létre, melyek újratermelik a hálózatot.
„A hazai közbeszerzések 70-90 %-át befolyásolja korrupció - állítja az a tanulmány, ami a Közbeszerzések Tanácsa megrendelésére készült… a Transparency International Magyarország értékelése szerint a becslés módszertani nehézségeinek tudható be, hogy a tanulmányban több mutató is szerepel a közbeszerzési korrupció megbecslésére: 50 százalék felettitől, a kétharmadon, háromnegyeden át egészen a 90 százalékig. …Az értékelés szerint a másik nagyon komolyan veendő, és ugyancsak rossz sejtéseket beigazoló adat, hogy 22-26 százalékkal lenne több közbeszerzés, ha minden eljárást kiírnának. A korrupció árnövelő hatását is a TI által korábban becsült 23-26 százalékra teszi a tanulmány.”
A magyar kleptokrácia összvagyona ma kb. kétezer milliárd forint. Ez majdnem a GDP 10 %-a, és kb. kétszer annyi, mint a költségvetési hiány. Magyarul: ami a költségvetésből hiányzik, ott van a zsebükben. Törvényes úton került oda. Mi meg befizetjük adóban, életszínvonalban, éhbérekben, éhező gyerekszájakban.
„Klimentyev maga lehetne a „KKK” eleven megtestesülése, amennyiben egyesíti magában a komszomol-nómenklatúrából lett újorosz üzletember, az alvilági maffiózó és most már a korrumpálható és korrumpáló közhivatalnok típusát. Még a választásokat is a választók egy részének nyílt lepénzelésével nyerte meg. Nagy számban jöttek és jönnek létre kriminális jellegű „párt” és „társadalmi” struktúrák is, és a nagy parlamenti pártok között is akad olyan, mely az általa uralt régióban illegális pénzbehajtó tevékenységet folytat.”
Vajon milyen hatása van - szempontunkból - az Orosz Birodalomnak?
Nem keleti specialitásról van szó. „Egy brit euroszkeptikus szervezet összeírta azt az 50 legnagyobb átverést, amit az Európai Unió pénzalapjaiból finanszíroztak.” Ott is bőven vannak milliós támogatásban részelő gazdagok, fantomcégek, haverok, rokonok.
A különbség Kelet és Nyugat között, jelentős. De csak az arányokban.

Jön a negyedik műveletlen generáció

Aki ma funkciót visel, az 1990 előtt KISZ titkár volt. Esetleg van tíz százalék kivétel.
A 2010-es parlamenti választások képviselőjelöltjeinek nyilvános adataiból kiderül, hogy mindkét oldalon ugyanaz a generáció tör a hatalomra, legfeljebb más retorikával. A Fideszes, 47 éves, férfi, nős, több mint két gyermeke van. Itt „elvált” családi állapottal nincs karrier. Eredeti szakmája általában klasszikus értelmiségi, jogász, mérnök, tanár. MA(master) diploma nélkül majdnem annyira nehéz bekerülni, mint elvált családi állapottal. Gyakrabban van tudományos fokozata. Átlagban 1,3 politikai pozíciót tölt be jelenleg.
Fő Korátlag Szórás

Fidesz 176 47,09 8,17
MSZP 179 45,64 11,75
Az MSZP-s, is inkább férfi, mint nő, 45-46 éves. Családi állapotáról és gyermekeiről nincs adat. Eredeti szakmája általában klasszikus értelmiségi, jogász, mérnök, tanár, stb. MA diploma nélkül ide is nehéz bekerülni. Bár a Dr. címet kínos pontossággal ugyanannyian birtokolják, mint a Fidesz-ben, a tudományos fokozatról nincs adat. Átlagban 1,5 politikai pozíciót tölt be. A több mint egy pozícióban ülő politikusok között az MSZP-sek - nem hiába kormánypárt - kétszer annyian vannak, mint a Fidesz-esek.
A két párt azonos életkori csoportból rekrutálja jelöltjeit. Az MSZP kicsit fiatalabb. A 60-as években születtek. Részben a tv előtt, részben egy szétesőben lévő, „megreformált” oktatási rendszerben nőttek fel. Bölcsődében, óvodában, napköziben, kulccsal a nyakukban.
Az MSZP „megfiatalodása” a 2007-09 közötti belső harcok eredménye. A „fiataloknak” több kemény eszközük is van a koncért folyó harcban (Zuschlag, csepeli gyilkosságok). Ultima rátió: a jelenlegi helyzetet ti „öregek” hoztátok össze. Új nótához meg új férfi kell, új miniszterelnök jelölt, aki a biztos vereség vállalásáért is benyújtja majd a számlát.
Apró különbségektől eltekintve a két csapat azonos képzettségű. Még a képzettségi struktúra belső szerkezete is majdnem azonos. Megjegyzendő, hogy a természettudományos képzettségűek feltűnően hiányoznak mindkét listáról.
A nők szerepéről vallott felfogásban a két lista eltér. Az MSZP 43 női jelöltjével szemben a Fidesz csak 10 nőt vett fel. Igaz utóbbiak szigorúan többgyermekes családanyák (átlag 2,6 gyermekkel). A másik oldalon erről mit sem tudunk. Az MSZP-s nők 47 éves átlagéletkora azt sugallja, hogy a gyerekek már felnőttek, anyu unatkozna otthon.
Bármelyik pártban szinte alig van olyan jelölt, aki ne töltene be ma is politikai pozíciót. Győztes csapatot nem szoktunk szétverni. Ezek szerint minkét oldal büszke a közelmúltban nyújtott teljesítményére. Ez a jobboldalon még akár érthető is. A kiskatonák nyolc évet húztak le, kenyéren és vízen.
„Csak egy vasszánkó volt a vágyam, de mindig azt mondták, kisfiam, majd ha utolérjük magunkat - idézi a favágóból portássá lett apjával, betanított munkás mamájával és három testvérével megélt, máig meghatározó szükségélményét az országos sztrájkra készülő Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke.”
Amit a „baloldal” az utóbbi években művelt, az ugyancsak felhizlalta a reményeket.
Akár a kékek akár a zöldek, egy kiéhezett generáció kerül hatalomra. Különbség a fosztogatást tálaló retorikában lesz. Nekünk viszont tök mindegy, hogy milyen zászló alatt fosztanak ki.
Ami történik, az a kékek és zöldek informális alkujának eredménye. Ez az alku 2006-ban köttetett, amikor belső körökben már ismert volt az államháztartás horribilis hiánya (1200 MD Ft.), de ez valahogy a „választási harcban” nem került elő. Hogy mér? A kékek továbbra is ígérgették a Kánaánt, a zöldek meg a lövöldözést. A „választások” után két héttel ”derült ki”, hogy kissé másképp állnak a dolgok. Az öszödi-beszéd-médiahack volt a szikra, mely fellobbantotta, de le is vezette - az ismert módon - a jogos indulatokat.
A 2006-os alku része, hogy 2010-től a zöldeké a hatalom nyolc évig. A választási retorika ebből következne, ha nem iszonyodna mindkét oldal a kormányzás felelősségétől. Úgy dekázgatnak majdani szavazóik számával, hogy a prekoncepcionált eredmény jöjjön ki. Bizonyos társadalmi csoportokat megtámadnak (szavatokat vesztenek), másokat magukhoz édesgetnek.
Mással nem magyarázható, hogy a zöldek éppen a nyugdíjasok - hagyományosan a kékek erős szavazótábora - több milliós táborát támadták meg a nyugdíjreform emlegetésével.
Mással nem magyarázható a kékek miniszterelnök jelöltje és jelöltlistája, mely ab start, több százezer szavazat elvesztését jelenti.
Mással nem magyarázható az MDF miniszterelnök jelöltje. Pontosabban: a kis pártok „furcsa” viselkedése mögött megbújhat az a koncepció, hogy a tőlük való félelem, vagy utálat majd a nagy pártok karjaiba hajtja a „választókat”.
Mással nem magyarázható, hogy a „korrupciós botrányok” éppen a választási harc csúcsán érik el a magasabb pozícióban lévőket.
Mással nem magyarázható, hogy az MDF miniszterelnök jelöltje védelmébe veszi az Etelközben maradt ősmagyarokat. Akik persze olyan kormányprogrammal állnak elő, ami a Barátok közt, és Győzike nézőinek ugyanúgy szimpatikus, vagy iszonyatos, mint a nyugdíjasoknak. Márpedig a „választásokat” ők fogják eldönteni.