Beszélgetések a szekuláris és demokratikus Palesztina aktivistáival - Gondolatok a palesztinai helyzetről 2023. október 7. óta
(I’Internationale 33 - 2024 február)
Interjú Naji El Khatib palesztin aktivistával, az Egy demokratikus állam kezdeményezés (1) palesztin aktivistájával, amely a La Tribune des travailleurs (426. szám, 2024. február 7.), a francia Parti des Travailleurs hetilapjában jelent meg. E párt tagjai a Negyedik Internacionálé francia szekciójának aktivistái.
Négy hónappal 2023.
október 7. után hogyan jellemezné a palesztinok hangulatát?
Október
7-én sok palesztin aktivistához hasonlóan kifejtettem, hogy csak
megerősíthetjük: a palesztin nép harcának fő célja soha nem az ölés, hanem
mindig egy olyan politikai megoldás elérése, amely garantálja minden emberi
élet tiszteletben tartását, különbségtétel nélkül, legyen az zsidó vagy
palesztin. Ugyanakkor minden megfigyelő elismeri, hogy népünk túlnyomó többsége
számára október 7-e az ellenállás kifejeződése, a két oldal eszközeinek
különbözősége ellenére, egy olyan ellenállásé, amely minden borzalom ellenére
folytatódik. A "sommod", egy nehezen lefordítható szó (szilárdság,
ellenállóképesség, kitartás) sokféleképpen jelent meg: a Gázai övezetben a
civil lakosság megsemmisítésére és népirtására irányuló háborúval szemben;
Ciszjordániában a szélsőséges telepesek támadásaival és a hadseregnek a
menekülttáborok elleni nagyon erőszakos támadásaival szemben; és az 1948-as
határokon belül (az izraeliként honosított palesztinok körében) a cionista
fasizmus minden intézményi és társadalmi megnyilvánulásával szemben. A
palesztin diaszpórában a megsemmisítő háborúval szemben a harag érzése uralkodik
a nyugati országok ellen, ahol élnek, ahol nem tudják megváltoztatni
álláspontjukat Izrael Állam bűnös politikájával szemben. Egyfajta érzés, egyfajta
tehetetlenség érzése a mészárlással szemben. Miért hozakodnak elő Biden, Macron
és mások ismét a "kétállami megoldással"? Harminc éve a
"kétállami megoldás" egy megtévesztés, amelyet a megszállás és a
gyarmatosítás irányításának megszervezésére használnak. Ez alatt a harminc év
alatt a települések száma exponenciálisan nőtt, és a telepesek száma
Ciszjordániában 160 ezerről körülbelül egymillióra emelkedett, köszönhetően a
"kétállami megoldás" hazugságának. Sok palesztin szemében október 7-e
megnehezített minden olyan kísérletet, amely a palesztin nemzeti kérdés eltüntetésére
irányul. Ez a kísérlet az elmúlt években a "Palesztin Hatóság" és az
arab rezsimek, Izrael és a nyugati imperializmus szövetségesei cinkosságával
történt. Mindazok, akik most az úgynevezett "kétállami megoldást"
újratárgyalják, saját érdekeiket igyekeznek védeni. Az úgynevezett Palesztin
Hatóságot arra, hogy visszaszerezze azt a szerepet, amelyet már régen
elvesztett. Az Öböl-államok, hogy javítsák az Izraellel való kapcsolataik
"normalizálásának" feltételeit. Az amerikai imperializmus pedig azért,
hogy enyhítse az Izrael Gáza elleni támadásának közvetlen és feltétel nélküli
katonai támogatásának negatív hatásait.
Október 7-e
után az imperializmus, arroganciája ellenére, kénytelen volt figyelembe venni a
palesztin kérdést, mert a palesztin nép nem hagyta abba az ellenállást. Ezért
Cameron január 31-i nyilatkozata "egy palesztin állam" létrehozásának
szükségességéről és Blinken ugyanezen a napon tett nyilatkozata, amelyben
utasította az amerikai külügyminisztériumot, hogy tanulmányozza az ötletet, az
október 7-e utáni politikai kontextusra utal. Mindenesetre egy ilyen
szuverenitás nélküli, demilitarizált és izraeli biztonsági ellenőrzés alatt
álló "állam" azt mutatja, hogy a "kétállami megoldás" még
mindig nem több, mint egy palesztin "bantusztán" létrehozása a
palesztin ügy egyszer s mindenkorra történő felszámolása érdekében.
Hogyan elemzed a
robbanás szélén álló izraeli társadalomban zajló folyamatokat?
Ami az izraeli társadalom gyors fejlődését illeti a szélsőjobboldal, a fasizmus és a rasszizmus irányába, az egész világ szeme láttára, idézzük Ilan Pappé izraeli akadémikus és történész elemzését, amelyet egy nemrégiben Haifában tartott szimpóziumon mondott, és amely során a szerinte "a cionista projekt végének kezdetét" jelző jeleket említette. Az első indikátor "az a polgárháború, amelynek mindenki tanúja volt október 7-e előtt az izraeli zsidó közösségen belül a szekuláris és a vallásos tábor között". Véleménye szerint "ez a háború meg fog ismétlődni... Ami a két tábort összehozza, az a biztonsági fenyegetés, és nem úgy néz ki, hogy ez mostantól működni fog". A második jelző "a palesztinok ügyének példátlan mértékű támogatása világszerte, a hajlandóság az apartheid-ellenes modell átvételére, amely segített megbuktatni azt a dél-afrikai rezsimet". A harmadik mutató a gazdasági tényező, amelynek alapja "a nagy szakadék azok között, akiknek van, és azok között, akiknek nincs, továbbá Izrael Állam gazdasági szilárdságának sivár jövőképe". A negyedik mutatót úgy foglalják össze, hogy "a hadsereg képtelen megvédeni a déli és északi zsidó közösséget... Ez még több szorongáshoz és félelemhez vezet az izraeliek körében". Az ötödik mutató "a zsidók új generációjának álláspontja, beleértve az Egyesült Államokat is, amely ellentétben áll az előző generációkkal, akik ugyan bírálták Izraelt, de úgy gondolták, hogy Izrael biztosíték egy új holokauszt vagy az antiszemitizmus hullámai ellen". Úgy gondolom, hogy ezt az optimista jövőképet perspektívába kell helyezni, mert azoknak az izraelieknek a száma, akik véglegesen elhagyják a cionista ideológiát egy demokratikus és szekuláris opcióért, továbbra is szerény, bár folyamatosan növekszik. És mindez egy olyan kontextusban, ahol Izraelnek, mint a kapitalizmus fellegvárának, még mindig vannak erős pontjai politikai és gazdasági rendszerével, technológiai és katonai képességeivel, és mindenekelőtt azzal a garanciával, amelyet a nagy imperialista hatalmak adtak biztonságára a palesztin néppel szemben. A régióba nagyon gyorsan küldött amerikai flotta jól szemlélteti Izrael állam helyét és státuszát, mint az imperializmus fő gyarmata a Közel-Keleten.
Megerősíti a gázai nép haragját az összes arab rezsim ellen, amely
cserbenhagyta őket?
A gázai palesztin népet a legnagyobb mészárlásoknak kitenni annak érdekében, hogy megsemmisítsék és tönkretegyék környezetüket, otthonaikat és infrastruktúrájukat, egyenlő a kollektív büntetéssel, amiért nem adták fel az ellenállást történelmi követeléseik - a visszatérés joga és a nemzeti felszabadítás - elérése érdekében. A Gázai övezet lakosságának többsége olyan menekültekből áll, akiket az 1948-as Izrael Állam létrehozásakor elűztek otthonukból. A gázaiak azt hitték, hogy a népirtó háború katasztrofális eredményei reakciót és szolidaritást váltanak ki az arab és iszlám világból... sajnos elfelejtve, hogy ezt a világot korrupt és antidemokratikus elitek irányítják, akik elnyomják és lemészárolják saját népüket, mint Izrael, a palesztin népet. Gáza népe azonban tudja, hogy a régió népei velük vannak, még ha ezt nem is tudják kifejezni az arab rezsimek által a palesztinokkal való szolidaritási demonstrációkkal szemben gyakorolt kemény rendőri elnyomás miatt. Mi a helyzet a Hamász Iránnal és szövetségeseivel fenntartott kapcsolataival? A Hamász, amely történelmileg a (szunnita) Muzulmán Testvériség része, soha nem tartozott Irán "természetes" szövetségesei közé, mint a libanoni Hezbollah, a jemeni hutik vagy az iraki és szíriai síita milíciák. A Hamász és Irán közötti kapcsolat nem ideológiai vagy felekezeti, hanem inkább politikai szövetség, amelyet meg lehet erősíteni vagy el lehet hagyni. Amikor a Hamász elutasította az iráni diktátumot, miszerint ki kell állni az Irán szövetségesének számító szíriai rezsim mellett, Irán hosszú időre megszakította a kapcsolatokat a Hamásszal. A Hamász, amely nemzeti felszabadító mozgalomként igyekszik pozícionálni magát, hogy átvegye a Fatah helyét a palesztin történelemben, tudja, hogy Irán és szövetségesei "Jeruzsálem felszabadításáról" szóló diskurzusa "belső fogyasztásra" és a síita hatalmak pozícióinak megerősítésére szolgál, és semmi köze a palesztin aggodalmakhoz. Mi a helyzet a hagyományos palesztin vezetéssel: a Fatahhal (Jasszer Arafat és Mahmúd Abbász pártjával) és a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) más áramlataival, beleértve a "baloldalt" is? A Fatah egy öreg, hiteltelen szervezetté vált, amely képtelen arra, hogy vezetőit előrébb helyezze, vagy vezetői pozíciókat adjon fiataljainak. A múlt harcosainak egy csoportja bürokratikus alkalmazottakká változott. A Fatah önként lemondott a nemzeti harc vezetéséről azáltal, hogy egyesült az úgynevezett Palesztin "Hatósággal" (az 1993-as oslói megállapodásokból született intézmény, amely lényegében Izrael biztonságának "garantálására" szolgál - a szerk. megjegyzése). Néhány vezetője még mindig sikertelenül próbálja visszaállítani a szervezet korábbi dicsőségét. A PLO, amely ugyanúgy integrálódott ezekbe az intézményekbe, mint a Fatah és a palesztin baloldal nagy része, elvesztette minden legitimitását, hogy minden palesztint képviseljen. Ezért a Hamász úgy helyezkedik el, hogy megpróbálja megörökölni a nemzeti ügyet, amelyet ezek az elöregedő szervezetek elhagytak.
Hogyan értelmezi a Hamász által most közzétett "A mi narratívánk" című dokumentumot, amely a Hamász "saját" verzióját adja október 7-ről?
Ezzel a január 21-én közzétett dokumentummal a Hamász - amelynek 2017-es kongresszusa elfogadta az "állam" gondolatát Ciszjordániában és a Gázai övezetben, tehát de facto Izrael mellett - úgy pozicionálja magát, mint alapvető partnert az imperializmussal és Izraellel már megkezdett tárgyalásokban a "politikai megoldásról". Ezért fogadta el a nemzeti felszabadítási mozgalom néhány hagyományos álláspontját. Ebben a dokumentumban sok újdonság van. Szokatlan stílusban adja elő magyarázatait, és önkritikát gyakorol az Október 7. egyes aspektusait illetően. A másik újdonság a konfliktus történeti bemutatásában rejlik, amely a palesztin politikai írásokban általában használt nyelvezetet ismétli. Nyoma sincs vallási narratívának. A dokumentum áttekintést ad a palesztin kérdés kialakulásáról, a palesztinai cionista gyarmatosítás kezdetétől a Nakbán (1948) keresztül Ciszjordánia és a Gázai övezet megszállásáig (1967), valamint Izrael gyarmatosítási, földelkobzási, apartheid, szent helyek megsértése, elnyomás, letartóztatások és Gáza ostroma iránti étvágyától. Egy másik fontos jelzés az "izraeli civilek" szavak tízszeres ismétlése, és annak hangsúlyozása, hogy "kerülni kell a civilek elleni támadásokat". Ez jelentős változás a Hamász második intifáda alatti katonai akcióihoz képest. Egy utolsó pontot fontos megemlíteni, mert ez egy pozitív változás. A hatszor elhangzott kijelentés, miszerint "a cionista projekttel való konfliktus nem a zsidókkal való konfliktus a vallásuk miatt, nem a zsidók, mint zsidók elleni harc. Ez egy konfliktus a cionisták ellen, mert ők gyarmatosítók, akik megtámadják népünket és elfoglalják földünket".
Mit válaszolnak a hozzád hasonló, a demokratikus megoldás támogatói:
egy egységes szekuláris és demokratikus palesztin állam a történelmi Palesztina
területén?
A gázai brutális megsemmisítő háború két, egymásnak ellentmondó álláspontot alakított ki a palesztin közvéleményben, mind a történelmi Palesztinában, mind a diaszpórában. Egyrészt ez a népirtás ismét megmutatta, hogy a kiirtás a cionista állam hivatalos politikája az amerikai imperializmus közvetlen részvételével, és hogy ezért radikális megoldásra van szükség, ami életképes és meggyőző alternatívává tette az "egyetlen demokratikus és világi palesztin állam" palesztin javaslatát. Azt tapasztaltuk, hogy képviselőcsoportunk politikai programja, az Egy Demokratikus Állam Kezdeményezés (ODSI) hallhatóbbá vált. Folyamatosan nő a velünk kapcsolatba lépők száma. Másrészt a Gázában elkövetett borzalmak láttán sajnos vannak jelei annak, hogy az emberek visszahúzódnak saját identitásukba, feszültté válnak, és elutasítanak másokat, akiket csak ellenségnek tekintenek. Megerősödnek azok a reakciós mozgalmak is, amelyek az amerikai és az európai imperializmus bűnrészességét, a cionistákkal való bűnrészességüket, a demokrácia és a modernitás minden értékét egybeolvasztják az izraeli-amerikai tábor szolgálatában álló eszköznek tekintett értékekkel. Ez a negatív fejlemény tovább fogja nehezíteni a demokratikus és világi államért folytatott küzdelmünket Palesztinában.
Mi a kapcsolat a nemzeti kérdés és a munkások és parasztok szociális
törekvései között?
Kétségtelen, hogy a palesztin társadalom (egy paraszti többségű nép) elpusztítása, kitelepítése és földjéről való elszakítása oda vezetett, hogy a menekültek tömegei föld nélkül élnek, amit megművelhetnek, és olcsó, idénymunkásokká váltak a menedékországok termelési ágazataiban, jogok és védelem nélkül. Röviden, egy kitelepített nép, amely a befogadó társadalmak perifériáján él, és amelynek nem voltak meg az erőforrásai ahhoz, hogy saját szakszervezeteket alakítson. Az 1948-as első Nakba folytatódik, és most egy folytatódó Nakbáról beszélünk... A népirtás eme körülményei között ma nehéz beszélni a palesztin munkások egységéről, és így egy olyan pártról, amely ezt a munkásosztályt képviselné.
A "Tézisek a Palesztin Alkotmányozó Gyűléshez" (2) segíthetnek-e egy élcsapat összehozásában?
A CORQI nemzetközi konferenciáján (2023 novemberében) elfogadott "Tézisek a palesztin alkotmányozó gyűlésről" egy valódi palesztin élcsapat kialakulásának egyik mozgatórugója lehet. E tézisekhez való ragaszkodás azonban azzal függ össze, hogy az egységes demokratikus állam politikai programja milyen mértékben fejlődik, hogy az a palesztin politikai színtér központi elemévé váljon.
Más szóval, ha az egységes államért folytatott mozgalom valóban népi mozgalommá alakul, és súlya lesz a palesztin döntéshozatalban, akkor az Alkotmányozó Gyűlésért folytatott küzdelem valódi előrelépést érhet el. A két kérdés szorosan összefügg.
Dominique Ferré interjúja 2024. február 3-án (1) Az ODSI honlapja a www.odsi.co címen érhető el (2)
Megjelent a L'Internationale 32. számában, a Negyedik Internacionálé Újjáalakításának Szervezőbizottsága folyóiratában.
Bejegyzések
