2017. augusztus 12., szombat

Kormányaink pontosan ismerik a maffiózó embercsempészet vezetőit, mégsem tesznek semmit


(Fotó: Christopher Jahn/IFRC / Flickr)

A menekülőknek többezer dollárjába kerülő Európába irányuló embercsempészet vezetői pontosan ismertek, ezt tartalmazza az ENSZ szakértőinek jelentése. De az Európai Unió tűri, hogy büntetlenül folytassák tevékenységüket.  
Megkínozva, rabszolgává téve, vagy a sivatagban magukra hagyva - ez a sorsa sok menekülőnek az embercsempészek karmai között, pláne, ha nincs elég pénze. A háborús Eritreából pl. több hálózaton révén kerülnek Líbiába, a bankszámlákra utalandó árak pedig állandóan emelkednek. 

Holott az emberkereskedelem vezetőinek neve jól ismert, európai bankszámlákkal rendelkeznek, európai ingatlanberuházásaik vannak. Az ENSZ jelentése is tartalmazza. A maffiahálózat csúcsa Líbiában található, a 2011-es NATO katonai beavatkozás okozta és azóta is tartó káoszból profitál. A hálózat élén találjuk pl. A líbiai Mohamed Koshlafot, akinek neve az olajbizniszből is ismert.

«Majdnem mindenki ismert a nagy emberkereskedők között, magyarázza Vincent Cochetel, az ENSZ menekültügynökségének igazgatója (HCR). Az ENSZ, az Interpol, az Europol és az európai kormányok minden szükséges információ birtokában vannak, hogy cselekedjenek ezen személyekkel szemben. Zárolni lehetne javaikat, ingatlanjaikat elkobozni, de még letartóztatni is, ha Líbiát elhagyják».1
Európai szinten mégsem történik semmi. Belgiumban az illetékes miniszterek a jogi procedúrák nehézségeivel magyarázzák, az eszközök hiányával. «Vagy azonnal vissza kell küldeni mindenkit, ahogy Európába érkezik,vagy még a migránshajókat visszairányitani az afrikai partokra» magyarázza Francken, a migrációért és menekültügyekért felelős belga államtitkár.2

Hogyan állíthatná le az «üzletet» a mindenüket feláldozó nyomorult afrikaiak visszaküldése az embercsempészek markaiba, és egyáltalán, mit oldana meg?

Pedig nem nehéz, az Európába érkezéshez egyszerűen legális lehetőséget kellene biztosítani, ez állítaná le az embercsempészetet amellett, hogy sokkal humánusabban és rendszerezettebben lehetne kezelni a menekültkérelmeket.

Ahelyett, hogy az európai vezetők a csempészhálózat fejét támadnák, megelégednek azok áldozatai támadásával. Így Theo Franckent sem érdeklik túlzottan a menekültekkel kapcsolatos «jogi procedúrák és legális megoldások», holott ez az illegális a Genfi egyezmény és az Emberi jogok alapján. A Nigériából vagy Eritreából érkezők háborús országokból menekülnek, így európai menekültstátuszuk elérésére tökéletesen megvan az ok és az indok.3

1. De Morgen, 7 août 2017
2. De Morgen, 8 août 2017
3. https://www.iom.int/fr/news/arrivees-de-migrants-en-europe-par-la-mediterranee-115-109-deces-en-mer-2-397

2017. augusztus 1., kedd

100.000 orosz katona gyakorlatozik


Forrás: De Morgen

Oroszország a NATO keleti határainál hadgyakorlatra készül 100 ezer katona részvételével. A nyár vége előtt az orosz csapatoknak készen kell állniuk. Putyin alatt ez a legnagyobb katonai hadgyakorlat.

A New York Times szerint a hidegháború legrosszabb pillanatait idéző megfélemlítésről van szó. A katonai gyakorlat a Zapad 2017 ("Nyugat") nevet kapta és szeptemberben kerül rá sor a lengyel-litván határ közelében, egész pontosan szeptemberben közel 100 ezer katonával.
A gyakorlat nem az Oroszország-USA közötti egyre feszültebb viszonyok miatti hirtelen elhatározás műve, hónapok óta eldöntött dolog.  

Nincs titok, de a hadgyakorlat nyugtalanítja az USA-t, a régió  destabilizálását látja benne. A terület számára is stratégiai jelentőségű a három baltikumi NATO állam révén, hiszen Belarusztól mindössze 80 kilométerre fekszik a Suwalki-szoros a lengyel-litván határon, amely az orosz enklávét, Kalinyingrádot választja le. Minden olyan orosz kísérlet, amely itt próbálja a fennálló állapotokat megszüntetni, oda vezetne, hogy a balti államokat bekerítenék, a kalinyingrádi rakéták pedig a tengeri utakat fenyegetnék. A NATO-nak tehát ez az Achilles-sarka.

"A fő aggodalom, hogy ha egyszer a csapatok ott vannak, ott is maradnak. Nem vagyunk paranoiások", mondja Tony Thomas tábornok, a speciális amerikai hadműveleti parancsnok. Vilnius hasonlóan véli, attól tart, hogy az orosz elnök katonái jelenlétéből profitálva azokat nem vonja vissza és új erőpozíciót alakít ki.
A három balti állam viszonya Moszkvával meglehetősen feszült függetlenségük elnyerése óra. A határ másik oldaláról hallatszó csizmazaj - korábban Grúzia, aztán Ukrajna felől - nem megnyugtató számukra. "Oroszországnak több harckocsija van a határon, mit Németországnak és Nagy-Britanniának együtt", mondta júniusban egy litván miniszter. "Putyin a NATO-t akarja tesztelni ... így teszi", húzta alá.

Megelőző céllal az amerikai hadsereg a ZAPAD hadművelet idejére közel 600 parakommandóst küld a Baltikumba. Lengyelországban pedig tovább őrzi kivonásra szánt zászlóalját. A NATO június óra ezer katonát állomásoztat német parancsnokság alatt Litvániában, hasonló egységet brit parancsnokság alatt Litvániában és kanadai vezérlet alatt Lettországban.

Komment: igen messze áll tőlem az idióta fegyverkezés helyeslése és a ki-kit győz le (emberek százezrei életének árán). Putyin imperializmusa csakúgy visszataszító, mint a feloszlatásra régen megérett NATO. Azonban egy dolgot le kell szögezni: Oroszországnak joga van megvédeni magát az Észak-atlanti Szerződéssel szemben, amely az ő határainál állomásoztatja csapatait és nem pedig megfordítva...

2017. július 30., vasárnap

A lengyelországi utcák átnevezése: a harc emlékének meghamisítása


A Keleti Nyelvek és Civilizációk Nemzeti Intézete (Institut national des langues et civilisations orientales - INALCO / Párizs) oktató-kutatója, történész, geopolitikus, Bruno Drweski, beszél a Lengyelországban folyó úgymond «kommunistátlanítás» folyamatáról

A lengyel képviselők 2016 áprilisában olyan törvényt szavaztak meg, amely kötelezi a helyi önkormányzatokat a közterületeknek a «kommunizmusra» való utalásoktól megtisztítására (utcák, terek, intézmények elnevezése). Vajon a lengyel kormánynak szándékában áll, hogy felülvizsgálja történelmét ultranacionalista és klerikális szempontokból? Arról van szó, hogy kiradírozzák az emlékezetből a Lengyel Népköztársaság (1944-1989) minden pozitív vonását?

Világos, hogy a törvény be akarja fejezni a "kommunistátlanítást", amelyet 1990-tól vizsgálgatnak, de mindig akadályokba ütközött, néha pedig helyi ellenállásba is vagy a lakosság részéről, vagy a helyhatóságéról, gyakran mindkettőéről.

Most a helyi hatalom is felszólítást kapott a nevek megváltoztatására. Nem csak a népi Lengyelországot kell eltüntetni, hanem az 1944 előtti politikai/társadalmi küzdelmeket is. A hatalom számára ez is egy eszköz a helyhatóságok feletti kontroll megerősítésére és annak kiderítésére, melyik engedetlenkedik.
Arról is szó van, hogy  a hatalom  megerősítse szövetségét a lengyel egyház legkonzervatívabb szektorával. Arról is, megmutassa hűséget külső nyugati szövetségeseinek, mert minden lengyelországi antikommunista tüntetés tanúbizonyság a két nyugati szövetséghez, az EU-hoz és a NATO-hoz fűződő tagságról.
Nyugat-Európában azt gondolják, lehet haladó, szociális Európát építeni. Keleten csak úgy látják Európát, mint a hagyományok restaurálásának és a szigorúan hierarchikus társadalmi struktúráknak egyik elemét. A keleti vezetők ezt az Európát importálják a Nyugatnak.

Hogyan érinti ez a törvény a lengyel lakosságot ?

 Nyilván nehéz az állampolgári reagálás teljességéről képet adni. Az egész országban vannak ilyen megváltoztatandó nevek, de általánosságban el lehet mondani, hogy a lengyeleknek nem tetszenek, egyrészt érzelmi okokból (sok név a dicső múlt emlékéhez kötődik), másrészt gazdasági okból (az eddig is soványka költségvetésű intézményeknek drágán kell címüket megváltoztatni). Ez van és nyilván csoportosan tiltakozni fognak az állampolgárok, ellen fognak állni, ha megismerik a döntéseket, főleg, ha azokat olyanok hozzák, akik nem is ismerik a helyi viszonyokat, történelmet, sőt, még a nemzeti történelmet sem. A javasolt névváltozások listája hosszú és vannak benne tévedések, névkeverések, ami nevetségessé teszi kitalálóit is.

Mint pl. Sosnowiecben (Felső-Szilézia), ahol a Gierekről (a népi Lengyelország egyik vezetőjéről) elnevezett körforgalom újrakeresztelése ellen az ellenzék  tüntetett…

Az egész országban találunk példát az ellenállásra, de Sziléziában és a Dabrowa-medencében különösen, Mert itt nagyon erős a helyi patriotizmus, a regionális büszkeség, és a munkásosztály történelmi öntudata. Sok esetben különösen ostoba dolog átnevezni egy utcát, parkot, teret, amelyeket egyszer már átneveztek. Ha most megint ez történik, csak aláhúzzák annak szimbolikus jelentéségét és a változtatás csak a kormány mindenhatóságától bűzlik. Vannak települések, ahol próbálnak a helyi történelemhez illő neveket adni, de mások meg azt gondolják, tetszeni kell Varsónak és antikommunizmusban licitálnak – egyszerre szomorú és komikus.

A törvény a totalitarizmus elutasításának ürügyén azonosnak veszi a «kommunizmust» és a nácizmust. Mi az Ön véleménye ?

A lengyel alkotmány tiltja a politikai pártok számára a «fasiszta vagy kommunista módszerek alkalmazását», tehát az összemosás már létezik, ezzel most még inkább erősödik, arról a logikáról nem is beszélve, hogy egyetlen jogász sem tudná megmondani, mik ezek a «módszerek». A törvény elvileg ezeket veszi célkeresztbe és nem az ideológiákat, azok legálisak maradnak.
Olyan társadalomban, amelyben igen sok probléma van, a jelenlegi kormány szimbolikus politikát folytat  és az abszurditásig menően. Ez csinálják szinte 30 éve. A társadalom azonban nehezen érti a radikális ukrán nacionalisták vagy más lengyel fegyveres csoportok iránti toleranciát.
Ezeket a háború utáni csoportokat rögtön elkeresztelték «antikommunistának», holott a helyi emlékezet banditákként és gyilkosokként emlékezik rájuk.

Ennek a revizionizmusnak más aspektusai is vannak.

 1989 óta számos lengyel, szovjet személyiségnek vagy a szovjet hadseregnek állított  emlékművet megsemmisíttettek. Ma pedig – ha ezt lehet mondani – a folyamat végső fázisához asszisztálunk. Gyakorlatilag minden progresszív személyiséghez vagy szovjet hadsereghez fűződő emlékmű el fog tűnni. Csak az marad, amihez a katolikus dogma nem enged hozzányúlni: a sírok.
Többszázezer szovjet katona esett el lengyel földön, emléküket nem lehet eltörölni. Varsóban pl. valószínűleg lebontják a repülőtér és a városközpontot összekötő úton található szovjet hősi obeliszket. De a park és a sírok ott maradnak - mint megannyi néma kiáltás a történelem gyökeres meghamisítása ellen.




A riportot készítette: JACQUES KMIECIAK
Forrás: Investig’Action (Michel Collon oldala)

2017. július 28., péntek

Stathis Kouvelakis: «Az EU megreformálhatatlan»


Forrás : Anti-K, Jean-Louis Marchetti, 2016.06.25.

Stathis Kouvelakis

Stathis Kouvelakis a politikai filozófia tanára a londoni King’s College-ben, a Syriza Központi Bizottságának volt tagja a Brexitet elemzi a Mediapart számára


Stathis Kouvelakis a Syriza Központi Bizottság tagja volt pártja győzelme idején 2015 januárjában. Aztán távozott azokkal együtt, akik az eurózónából kiválást és az európai intézményekkel való szakítást szorgalmazták, Alexis Ciprasz miniszterelnökkel felszámolta az együttműködést. Londonban és és dolgozik, most a brit népszavazást elemzi.

Stathis Kouvelakis: először is meg kell állapítani, hogy az EU sorban veszíti el a népszavazásokat, amelyek javaslatai körül forognak. Az európai projekt feltétel nélküli hívei kezdenek kérdéseket feltenni: vajon miért? A tény, hogy a három legnagyobb európai ország közül az egyik a szakítást választotta, számomra az aktuális európai uniós projekt végét jelenti. Véglegesen azt, amit már tudtunk, hogy ezt az elit hozta létre, az elit számára és ennek nincs népi támogatása.

Örül neki?

Igen. Bizonyos, hogy az EU legitim elutasításában benne van az a kockázat, hogy azt a jobboldali és xenofób erők elorozzák, ezt a brit kampány is mutatta. De a létező, neoliberális és autoriter Európa elleni haladó erők számára hallatlan lehetőséget hordoz. A baloldali antiliberális erők sokkal könnyebben fejezhetik ki magukat más országokban is mint Nagy-Britannia, ahol igaz, kevésbé látható a «Lexit» (Left és Exit – szerk.), de rámutat a törésre a fő baloldali politikai és szakszervezeti vezetés és a népi-, munkásbázis között, mely utóbbi nagy tömegben elveti az EU-t.
A munkáspártban (Labour Party) is szakadás van egyrészről a széles választói tömegek  és választott képviselői, apparátusa között, másrészről pedig a két oldalra állt káderek és aktivisták között. A tetejébe még jelenlegi vezetője Jeremy Corbyn, aki igen ellenséges az EU-val szemben, mégis kénytelen volt a maradás mellett kampányolni, mivel a belső apparátus/parlamenti csoport erősebbnek bizonyult.
2015 februárjában, amikor még a Syriza KB-tagja voltam, egy londoni nagygyűlés alkalmával a brit szakszervezeti konföderáció székhelyén pártunk görögországi győzelmét ünnepeltük. Jeremy Corbyn, akiről akkor még senki nem gondola, hogy átveheti pártja vezetését, odajött hozzám beszélgetni: «Van B-tervetek? Mert az EU le fog benneteket gázolni, a bankrendszeretek elleni támadással fogja kezdeni». 
Elmesélte, milyen sokk érte ifjúkorában az 1974-es választások radikális program alapján elért Labor-győzelme után. A brit bankrendszert azonnali támadás érte és Nagy-Britanniának muszáj lett az IMF-től segítséget, kölcsönt kérni, cserében szigorítási politikának alávetni magát. Azt akarta, hogy biztosítsam őt arról, van B-tervünk, és én, aki a Syriza vezetésében a kisebbséghez tartoztam, csak azt mondhattam, hogy Ciprasszal kell beszélni és megpróbálni meggyőzni őt. 
Ez az anekdota mutatja, hogy nem szabad semmiféle illúziót táplálni az Európai Unióval szemben. Csakhogy a Labour apparátusa és képviselői ádázan ellenálltak. Minimum azt lehet a szemére hányni Corbynnek, hogy a «Remain»-nek (maradás) tett egy szolgálatot. De ugyanaz a sajtó, amely a maradásra szavazásra buzdított, most követeli távozását, holott a Brexit győzött… mivelhogy nem eleget tett … 

Meglepte az eredmény?

Nem. A brit kampány alatt déjá-vu benyomásom támadt. Szerencsém volt megélni a franciaországi 2005-ös, az Európai Alkotmányról szóló népszavazást, a görögországi Juncker-megszorítási programról szólót és a nagy-britanniait. Minden egyes alkalommal tapasztalható, hogy az EU védelmezői egyre kevesebb pozitív vitában vesznek részt, alapjában a megfélemlítésre és félelemre alapozták érveiket, mindenféle rosszat előrevetítettek, ami Nagy-Britanniát érheti, ha a britek rosszul voksolnak. 
Schauble és Juncker fenyegetnek - már megszokásból is -, még Obama is eljátszotta, milyen katasztrófával járna a Brexit. Franciaországban pedig arra fókuszáltak, hogy a Brexitet támogatók között olyanok voltak, mint a kevésbé gusztusos Boris Johnson és Nigel Farage. De a sajtó kevésbé emelte ki, hogy a «Maradást» az egész, saját magával elégedett elit fújta, első soraiban az arrogáns Cityvel az élen – ami persze magyarázza a népi választók motivációját is.  

Lehetséges-e Európa demokratikus újjáalapítása, amire sokan hívnak fel?

Egyre több baloldali érti meg, hogy az EU nem reformálható meg. Úgy lett kialakítva, hogy belső struktúrája miatt nem lehet reformálni, haladóbbá, demokratikusabbá tenni. Minden út zárva, biztosítom róla, ahogyan minden szakember is tudja. Az EU-t nem azért hozták létre, hogy a parlamentáris demokrácia szabályaival működjék, ettől mindig félnek, jöhet egy «populista» próbálkozás...
A brit szavazás tehát egy olyan alkalom, amely a B-terven gondolkodásra serkent és az EU politikájával való végleges szakításra. Lehet ez Jean-Luc Mélenchon Franciaországban, Oskar Lafontaine és Sahra Wagenknecht Németországban, a Podemos balszárnya vagy azoké, akik elhagyták a Syrizát: minden haladó és antiliberális erőnek meg kell ragadnia ezt a pillanatot, ha azt akarják, a népi elégedetlenséget meglovagló nacionalista és idegengyűlölő jobboldal ne őket büntesse.

Görögországban a baloldal szakítása Ciprasszal nem inkább jellegtelen?

Az amerikai PEW nagyon széles célcsoporton alapult felmérése az eu-pártiságról azt mutatja, hogy a görögök 71%-a nem akarja elviselni a megszorításokat és egy jó része az eurót is elhagyná. Az bizonyos, hogy a görög politikai mezőt blokkolták Ciprasz múlt évi kapitulációja után, nagyon erős a demoralizáció és a vereség érzése. De látni már a Syriza baloldali mozgalmainak térnyerését, legyen az a Népi Egység vagy Zoé Konstantopoúlou mozgalma. Európai szinten nagyon fontos felmelkedés elején állunk, radikális választás előtt: vagy az internacionalista baloldal, vagy az idegenngyűlölő jobboldal. Ha a baloldal nem lesz ellenséges a neoliberalizmussal és folytatja litániáját a «szociális Európáról» és az «európai intézmények roformjáról», akkor nemcsak tehetetlenné válik, hanem egyszerűen el fogják söpörni.

Az a mód, ahogyan Görögországgal elbántak, szerepet játszott az Ön brit szavazásában?

Nigel Farage, a UKIP nacionalista és idegengyűlölő párt vezetője az Európai Parlamentben az EU-t vádolta, hogy diktatórikus módon bánt Görögországgal. Olyan dolgokat mondott, amelyek igazak, mondhatná az egész brit és európai baloldal is. A brit népszavazás az EU elutasításának csak újabb jele, a választók nagyon jól értik, hogy mi a jelenlegi politika problémájának gyökere: a népi rétegektől, de még azok szuverenitásának képzetétől is irtózó európai elité. A gazdasági gördülékenység idején ezt tolerálták, de mikor akadozik, az európai projekt szétmállik, a megszorítások erősödnek az EU intézmények impulziója alatt.
A brit voks meglepő. Kettévágta az országot, a City és Dél-Kelet szembekerült a többi résszel. Nem beszélnek soha erről, mert jobb elkerülni, hogy London sokféle. Mielőtt Londonban tanítottam, egy birminghami külvárosi egyetemen, Wolverhamptonban gyakoroltam hivatásom. Elképesztő a különbség. A városközpont romokban. Ebben az Angliában, ahol az ipari forradalom kezdődött, mindenki elhagyatva és gazdasági-szociális halálra ítéltnek érzi magát. A Labour sorsára hagyott egész népességet így kiszolgáltatva őket az olyan pártoknak, mint a UKIP. 
Ami persze paradox, mert amíg a Front national Franciaországban mindig tudta, olyan volt a szótára is, hogy a népre hivatkozva, népiesen kell cselekedni, a UKIP eredetileg azt inkarnálta, amin az angol népi osztályok csak gúnyolódtak: divatjamúlt anglikán, hagyományos, középosztálybeli, 100 %-ban fehér, nagypapa korzervatizmusa. El lehet képzelni, mekkora düh, harag – és az elhagyatottság érzése - kell ahhoz, hogy egy ilyen pártnak sikerüljön a népi osztályok ennyi szavazatát megnyernie.

Mit gondol az újabb, más országokban meghirdetendő, az EU-hoz tartozásról szóló népszavazásokról? 

Az EU nem megreformálható, és azt gondolom, semmi más megoldás nincs, mint fel kell oszlatni. A valódi Európa újraalapozásához szét kell verni az állandósult megszorítások vasketrecét, a liberális önkényuralmat – ez az út pedig az EU intézményes masinériájával való szakításon keresztül vezet. A népszavazások játékát el kell játszanunk, közben megakadályozni a szélsőjobboldali erők térnyerését, hogy a népi elégedetlenséget kihasználva hegemóniára tegyenek szert. A baloldal baloldala nagyon is késésben van, de az EU-val való szakítás nélkül nem lehetséges, hogy az erőviszonyok megváltozzanak azzal az úthengerrel szemben, ami éppen Görögországot gázolta le. 
 Anti-K, Jean-Louis Marchetti, 2016-06-25


2017. július 26., szerda

Görögország .. nincs vége



Görögország, a Ciprasz-kormány és zsandárai, valamint a hitelezők képviselői (Európai Bizottság, IMF) folytatják piszkos munkájukat. Az újonnan bejelentett intézkedések között szerepel, hogy minden üzlet nyitva tarthat vasárnap is… Ki fog vásárolni?

A kormány adatai szerint a munkanélküliség 21%-ra csökkent – de ki hiszi el?

Stratoulis (Ciprasz volt minisztere, aki annak 2015 júliusi árulása után elhagyta a kormányt) kimutatta, hogy a valóságban a munkanélküliség 40-50%-os, és – bizony – ez felel meg annak, amit látunk nap mint nap. Akkor még nem is beszélünk azokról, akik hónapokig sem kaptak semmiféle bért és fizetést.

400 000 fiatal hagyta el Görögországot, akik pedig maradtak, szüleik munkájából, nyugdíjából élnek, ha még van …

A következő hónapokban pedig új intézkedések lesznek: ismét megnyirbáljak a nyugdíjakat és az adófizetés alsó határát évi 6 000 €-ra csökkentik.

Ezt teszi Ciprasz az Európai Unió szolgálatában!

M. L. (Athén)

Nagy Október - forradalmárok



Maria Spiridonova a Szociálforradalmárok Pártjához (eszer) az 1905-ös forradalom idején csatlakozott. 1906 februárjában megölte a tambovi területen a parasztokkal szembeni elleni erőszakos megtorlásért felelős tábornokot, ezért halálra ítélték, majd életfogytiglanra változtatták. Az 1917-es februári forradalom szabadította ki. 

Az eszerek baloldali internacionalista szárnyának tagja, amely az októberi forradalom után az azt támogató baloldali eszer pártot megalapítja, s bolsevik támogatással a rendkívüli, majd a 2. és 3. parasztszovjetek (tanácsok) kongresszusának elnöke lett. A bolsevikok jelölik az Alkotmányozó Nemzetgyűlés elnökségére is. A Berlin elleni háború folytatásának egyik fő híveként a (németek, szövetségeseik és az orosz Köztársaság között megkötött) breszt-litovszki békekötés után brutálisan szakít velük.

1918 júliusában a német nagykövet, Mirbach meggyilkolása után a Cseka (politikai rendőrség) letartóztatja. A Legfelsőbb Bíróság látva «a forradalom alatti kivételes érdemeit» egyéves börtönre ítéli; két nap múlta amnesztiával szabadlábra helyezik. Ezután pedig üzemi erőszakos bolsevikellenes kampányt szervez. A Cseka 1920-ban ismét letartóztatja. 1924-ben konstatálja, hogy eszer baloldali pártja halott, így felhagy a politikai aktivitással és a baskíriai szovjet közigazgatásban kezd dolgozni. 

Az NKVD (politikai rendőrség, mely a GPU utódja 1934-tól) a második moszkvai perek idején tartóztatja le 1937 januárjában és azzal vádolja, hogy blokkot hozott létre « titkos szervezetben a mensevikkekkel, trockistákkal, jobboldali elhajlókkal és anarchistákkal». Még a veréssel fenyegetés hatására sem hajlandó bevallani, kihallgatóját «fasisztának, fehérgárdistának és kémnek» titulálja, a vádat «imperialista támadásnak" minősíti "a Szovjetuniót védő baloldali eszerek ellen». 

Sztálin 1941. szept. 11-én végezteti ki a régi forradalmárok csoportjával, bennük Christian Gueorguievitch Rakovskival és Trockij nővérével, Olgával.

2017. július 17., hétfő

Franciaország, bonapartizmus



A francia POID nyilatkozata (részlet)

«A POID (Független Demokratikus Munkáspárt) az V. köztársaság antidemokratikus intézményei ellen foglal állást, mivel azok bonapartista szellemben fogantak. A POID a szuverén alkotmányozó nemzetgyűlésért harcol, amelyet konkrét, a népnek felelősséggel tartozó mandátumok alapján választunk. Ebben a nemzetgyűlésben a választható és visszahívható népi küldöttek határozzák meg az autentikus demokrácia társadalmi tartalmát és a politikai formáját».




1799-ben, 5 évvel a Thermidor és Robespierre eltűnése után a forradalomban gyökerező polgári (tőkés) köztársaság mély válságba esett. A Direktórium, a cenzusos választáson alapuló parlamentáris rezsim, melyet a jól menő állampolgárok élvezhettek, nem tudott ellenállni sem a királypárti ellenzéknek, sem véget vetni az egyre rosszabb körülmények között élő népi tömegek mozgolódásának. A fenyegető veszéllyel szemben a burzsoázia egy csoportja olyan szablyát keresett, amely képes osztálydominanciáját megvédeni. Bonaparte tábornok személyében és a Brumaire 18-államcsínyben (1799 nov. 9.) meg is találta. Megragadja a hatalmat, véget vet a Direktóriumnak, a Konzulsággal helyettesíti, azzal az önkényrendszerrel, amely minden hatalmat egy kézbe koncentrál és rövidesen katonai diktatúrába torkollik. Az ellenzékre szájkosarat rak, a szabadságjogokat megszünteti, de az új rezsim őrzi és megerősíti a burzsoázia gazdasági és társadalmi dominanciáját ugyanakkor a parasztságra támaszkodva. Az új, csak férfiak általános választásával létrehozott parlamentáris szervek fennmaradnak, de csak Bonaparte első konzul döntéseinek végrehajtói. Bonapartét 1804-ben császárrá koronázzák egy számára túlnyomó többséget biztosító népszavazás kimenetelében. I. Napóleon 1814-ig uralkodik.


I. Napóleontól a III-ig

Unokaöccse, Louis-Napoléon Bonaparte szintén azért, hogy véget vessen a II. Köztársaságot átszelő, az 1848-as forradalom képviselte politikai válságnak, 1851, dec. 2-án államcsínyt hajt végre. A Köztársaság elnökének megválasztva, a végrehajtó hatalommal a kezében a Nemzetgyűlést feloszlatja, a rendőrséggel, katonasággal a képviselőket elfogatja és a felkelési kísérleteket megtoroltatja. Az államcsínyt rögtön népszavazással hagyatja jóvá. A következő évben a Második Birodalom létrehozása következik. Osztályokfölöttiségét hirdetve, az uralkodó osztályhoz képest valódi autonómiát élvezve az új rezsim a burzsoá rendet garantálja, a polgári (tőkés) fejlődést favorizálja. Kifejleszti azt is, ami később a bonapartizmus állandója lesz: törekvés arra, hogy az ebben az időben megjelenő munkásszervezeteket az államba integrálja, ellenőrizze - a munkásélet körülményeit javítandó demagóg hivatkozással.

A bonapartizmust úgy lehet jellemezni, mint egy «gondviselésszerű», népi hátterű, erőszakszervezetekre támaszkodó ember gyakorolta erős hatalmat, amelyhez a burzsoázia kénytelen folyamodni, hogy a politikai válságnak vége szakadjon abban az időszakban, amelyben az osztályantagonizmusok különösen kiéleződnek.


Mégis, a kapitalizmus fellendülése idején a bonapartizmushoz fordulás – kivételes. A burzsoá állam klasszikus, normális formája a parlamenti demokrácián nyugszik és eleinte cenzuson alapuló választásokon. Az általános választásokat már a munkásosztály érte el csakúgy, mint specifikus érdekeit védő független szakszervezetek létrehozásának jogát. De az imperializmus szakaszába lépéssel, a kapitalizmus ellentmondásainak elmélyülésével, az osztályharc intenzívebbé válásával és a burzsoázia azon szükségével, hogy a munkásjogokat megsemmisítse, következésképpen a szakszervezeteket integrálja az államba, a tőkés osztály egyre gyakrabban fordul a bonapartizmus különféle formáihoz. 


De Gaulle-tól Macronig

Napjainkban a tőkés államok többsége, még azok is, amelyek a parlamentáris demokráciát hirdetik, magukba foglalják ennek a bonapartizmusnak az elemeit, mások pedig intézményeik alapelvévé teszik. Ez a helyzet 1958 óta Franciaországban.

A francia burzsoázia szembetalálta magát a IV. Köztársaság tehetetlenségével az algériai nép gyarmatellenes felszabadítási harca idején. De Gaulle tábornok ­ a tőkés osztály legjelentősebb része és a munkásszervezetek vezetésének cinkossága mellett megalapította az V. Köztársaságot, a teljes mértékben bonapartista rezsimet, amelyben az összes fontos döntés a köztársasági elnök kezében összpontosul. Támasza a megerősített állami apparátus, a végrehajtó hatalom parlamenti befolyása (parancsok, a 49-3-as cikkely szükség szerinti teljes hatalommal felruházó alkalmazása…). De a gaullizmusnak nem sikerült nagy célja megvalósítása, a munkásszakszervezetek beintegrálása (1963-as nagy bányászsztrájk, 1969-es népszavazási «nem» győzelme). Ez a kudarc az eredeti oka az V. Köztársaság állandósult válságának, jelenlegi széthullásának.

Ma Macron élvezi a gaullista alkotmány adta teljes hatalmat, hogy befejezhesse amit elődei nem tudtak, nevezetesen a munkatörvénykönyv szétrobbantását és a társadalombiztosítás tönkretételét.



De lehet-e legitim a választók 15%-a támogatta bonapartista elnök?