2013. május 25., szombat

Nemzetközi információk




Nemzetközi információk
Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése
126.sz. (495) – 2013. máj. 24.  


Algéria



Mustapha Ben Mohamed (1926-2013)    



Mustapha Ben Mohamed máj. 14-én hunyt el. Algír El-Alia temetőjében, a mártírok közé temették el többszáz ember, az algériai pártok, az UGTA szakszervezeti tömörülés és a IV. Internacionálé képviseletének jelenlétében.


Együttérzünk feleségével, Faridával, lányaival, családjával, elvtársaival, a Dolgozók Pártjával.


Mousse, a meggyőződéses internacionalista harcos 1926-ben született, akkor, amikor Messali Hadj, megalapította az első (többször feloszlatott, s különféle neveken újászületett) algériai függetlenségi nemzeti mozgalmat, az Észak-Afrikai Csillagot.

19 éves korában, 1945-ben csatlakozott a mozgalomhoz. 1945 május 8-án aláírták a nagy imperialista mészárszék végét jelentő európai fegyvernyugvást, a nácizmus összeomlott, és a «demokratikus» De Gaulle–szocialista–kommunista párti kormány tömeges megtorlást hajt végre Sétifben és Guelmában a szuverén jogaikat követelő békés lakosság ellen. Több tízezer algériai hal meg ezután.


Mustapha fiatal vasutasként munkahelyét is a szervezkedésnek szenteli: «Munkás voltam, szakszervezeti felelős a CGT szekciójában, volt jártasságom az osztályharcban. Azt tartottam, hogy az algériai forradalom egytlen méltó ereje a munkásosztály a parasztsággal szövetkezve. A parasztságnak ekkor Algériában nem volt földje.»


1948-ban – véletlenül – (a Casbah alján, a mai Mártírok terén) megveszi a La Vérité egyik példányát. Ekkor kezdődik életre szóló kapcsolata a IV. Internacionáléval, megingathatatlan barátsága Pierre Lambert-rel.


Ebben az időben lett a nemzeti mozgalom fegyveres karja, a Speciális Szervezet (OS) felelőse az algíri régióban.


Az algíri helyhatóságban a nemzeti mozgalom képviselőjeként a gyarmatosító hatalom valóságával kellett szembenézzen nap mint nap. Algír polgármestere, Jacques Chevallier állandóan azzal próbálkozik, hogy saját politikájához csatolja a nemzeti mozgalmat. Utóbbinak első politikai különbözőségei is megjelennek… Egyik oldalon a «centralisták» (a központi bizottság tagjaira utalva), másikon pedig a még mindig bebörtönzött Messali Hadj, a történelmi vezető, aki nem osztja mozgalma vezetőivel a gyarmatosítókkal való megbékélés irányát. Ahogyan Mustapha magyarázta, szervezete vezetése, akiket centralistáknak nevez, «képesek voltak kompromisszumot kötni a francia kolonialistákkal azzal a feltevéssel, hogy az algériaiak életén idővel lehetséges javítani».


A nemzeti mozgalom válságba került. Messali küzdelme megmaradt a függetlenségért folyó harc kereteiben. Mustapha Ben Mohamed azonban lemondott a képviselőségről felmondva minden együttműködést a gyarmati hatóságokkal.


A felkelés kirobbanása, a Nemzeti Felszabadítási Front, az FNL létrehozása Messali ellenfelei részéről a szervezet szétszakadásához vezetett. Mustapha Ben Mohamed 1955 novemberében bebörtönözve Algériában, majd Franciaországban nem választ közülük, ehhez hiányoznak elemek. 1962 áprilisában, miután a fegyverszünet bejelentése megtörtént, kiszabadult. Másnap Messalihoz megy. «Miután kifejeztem tiszteletemet, mondtam, hogy késedelem nélkül rendkívüli kongresszust kell tartani és megvonni a mérleget. Messali azt válaszolta, hogy ez nem az a pillanat, és a francia föderáció felelősének tisztét javasolt számomra. Mondtam, kész vagyok rá, de előbb kongresszust szeretnék a mérleg megvonása végett. Nem akarta. Ekkor döntöttem úgy, hogy elhagyom a szervezetet, mert hűséges akartam maradni az Algéria függetlenségéért vívott harchoz, annak társadalmi tartalmával együtt.»


Mustapha ugyan szakított Messalival, de soha nem köpködött rá. 1966-ban tér vissza Algériába, hivatalosan «mudzsahidként» (háborús ellenálló): «’62-ben volt politikai függetlenség, de ott volt az imperializmussal szembeni gazdasági és társadalmi függetlenség kérdése is, ami demokráciát és népszuverenitást igényelt. ’62-ben az FLN berendezkedett az egypártrendszerre és következésképpen nem hajtotta végre a társadalmi, gazdasági, demokratikus feladatok együttesét.»


Mustapha Ben Mohamed egy maroknyi aktivistával a szakszervezetekben harcol, majd a ‘70-es években a fiatal generációval létrehozza a Dolgozók Szocialista Szervezetét (OST) szintén földalatt, amely az egypártrendszer végén lehet csak legális.


Az OST alkotó alapeleme lett a Dolgozók Pártja 1990-es létrejöttének. Alapító célja Algéria függetlensége, szuverenitása, a köztulajdonban levő vállalatok és a kőolajipar államosításának védelme, amelyhez szükségeltetik a demokráciáért vívott harc, vagyis a szuverén Alkotmányozó Nemzetgyűlés, amellyel a nép maga határozza meg jövőjét és sorsát.


Ezért választották Mustapha Ben Mohamedet 1997-ben a Népi-nemzeti Országgyűlés képviselőjévé. 2009 júliusában a Dolgozók Pártja tízéves fenállása alkalmából rendezett tanácskozáson ott volt a tribünön. A nemzetközi és algériai nemzeti mogalom forradalmára közel hetvenéves küzdelme tartalmát ennek a pártnak programjában találta meg.



Lucien GAUTHIER





Üzenetek


Ali Agouni, Messali Hadj volt harcostársa, a PPA vezetője

«Olyan embert veszítettűnk most el, aki azért élt, hogy Algéria szabad legyen»


Azánia-Dél-Afrika

«Mindig úgy ismertűk, mint harcost, a dolgozók és a szegények védőjét. Hős volt az algériai forradalomban, az imperializmus elleni harcban.»


USA

«Megszemélyesítette a francia gyarmatosítók, az amerikai imperializmus elleni harcot; a Dolgozók Pártja létrehozásával  mindenfajta külső beavatkozás ellen harcolva.»


Burundi

«Most, mikor Észak-Afrika diszlokációja van az imperialista hatalmak napirendjén, különösen fájdalmas a veszteség. Példája él a rothadó kapitalizmus igája alatt nyögő népekben.»


Benin

«Mousse élete minta előttünk, fiatalok előtt, felhívás a munkásosztály felszabadításáért vívott harcra.»


Togo

«Bizonyosak lehettek abban, hogy harcát folytatjuk a tőkés barbárság ellen, az emberiség jövőjéért.»


Spanyol állam

 «Példaként szolgál számunkra a spanyol katonai bázisok Algéria ellen irányuló amerikai használata elleni harcunkban.»

Belgium

 «Az algériai Dolgozók Pártja az imperializmus elleni ellenállást képezi – Mousse elvtársunknak köszönhetően.»


Svájc

 «Volt alkalmunk találkozni elvtársunkkal az ILO konvencióinak védelmében tartott tanácskozásokon. Nagyra becsültük politikai és emberi tulajdonságait.»


Olaszország

 «Emlékezünk történelmi csatáira és ott leszünk, ahol Algériát meg kell védeni a beavatkozástól.»


Magyarország

 «Nagy veszteség érte az algériai és a nemzetközi munkásmozgalmat. Nem felejtjük el elvtársunkat.»


Ex-Jugoszlávia

 «Mousse éppen olyan aktivitsát fejtett ki, mint mi az ’50-es évek elején a sztálinizmusnak a jugoszláv forradalomra támadása idején. Ő maga is eljött hozzánk Jugoszláviába szolidaritása kifejezésére.»


Románia

 «Az aktivitás és a elvtársiasság modellje volt a legnehezebb körülmények között is.»


Ex-Szovjetunió

 «Akkor tartjuk legjobban tiszteletben emlékét, ha folytatjuk harcát.»


India

 «Utolsó vörös üdvözletünk a kizsákmányolás és elnyomás elleni példamutató harcosnak.»


Pakisztán

 «Algériai történelmébe beírta magát elvtársunk, Moustafa.»


Brazília

«“Mousse”, ahogy szeretettel nevezték barátai, a francia gyarmatosítás elleni függetlenségi harcba, csakúgy mint az amerikai imperializmus ellenibe örökbe beírta nevét. Velünk marad.»


Marc Blondel, a CGT-FO volt főtitkára

 «Vérzik a szívünk a forradalmárért, aki egész életét a szabadságért vívott harcnak szentelte és folytatjuk ezt a küzdelmet.»



Tunézia, Marokkó, Peru, Mexikó, Franciaország és egyéb afrikai, amerikai országokból is kaptunk együttérző gyászoló üzeneteket.



XX. nemzetközi szakszervezeti tanácskozás az

«ILO konvenciói és a szakszervezetek függetlensége védelmében»

Paul BARBIER szaksz. felelős hozzászólása a jún. 15-i genfi találkozóhoz



Az ILO 102. közgyűlése napirendjén a társadalmi párbeszéd stratégiai céljai szerepelnek, az ILO 2008-as, társadalmi igazságosságról és méltányos globalizációról szóló nyilatkozata alapján.

Néhány héttel azután kerül rá sor, hogy Bangladeshben mintegy ezer munkás pusztult el nyomorultul a Rana Plaza konfekcióipari műhelyeiben, melyek európai vagy amerikai megrendeléseket teljesítettek, a Mango, Primark, Benetton, Le Bon Marché, Cato, Corte Ingles, Joe Fresh, Tex, stb. számára. Az ilyen balesetek nem ritkák itt a biztonsági előírások betartásának elhanyagolása miatt, egy évtized alatt 6 ezer munkás halt meg hasonló okok miatt.

Ma mindenki botrányt kiált, a bangladeshi kormánytól az EU-ig, és a «méltányos globalizáció» intézkedéseit követelik.

Az ILO «magasrangú» küldöttséget küldött. A látogatás eredményeként a partnerek (kormány, munkáltatók, dolgozók) és az ILO közös nyilatkozatot tettek.


Miután «részvétüket nyilvánították a családoknak», kimondták, hogy szükséges «tűzbiztonsági háromoldalú akciótervet felállítani».


De hogyan lehet megbízni a bangladeshi kormányban, amely minden egyes tragédia után már bejelentette, hogy bizottság vizsgálja ki, felülvizsgáltatja az összes üzemet, betartatja a biztonsági előírásokat … s a tüntetőkkel szemben aztán erőszakkal lép fel?


Hogyan lehet megbízni a munkáltatókban, a nagy multinacionális vállalatok alvállalkozóiban,  amelyek versenyképességük érdekében havi 30 eurós bért fizetnek és szemüket becsukják a biztonsági előírások előtt …?


Ezért követeli a bangladeshi szakszervezeti szövetség, hogy delegációját fogadják Genfben a júniusi közgyűlésen és elmondhassák az igazságot és követeljék a biztonsági intézkedéseket.


De van egy másik kérdés is. A kommüniké hivatkozik a Better Work programra. Miről van szó?


«A Better Work, a Nemzetközi Munkaügyi Iroda és a Nemzetközi Pénzügyi Társaság közös gyümölcse az alapvető munkaügyi normák és a nemzeti jogszabályok tiszteletben tartása érdekében a ruhaiparban,  s a fejlődő országok ezen szektorában a versenyképesség növelése.

Háromoldalú tárgyalások folynak társadalmi párbeszéd keretében a program iránya betartására».


Mit takar az utolsó mondat, csak nem azt, hogy a szakszervezeteket megpróbálják bevonni a versenyképesség fejlesztésébe – vagyis az osztályharcban szerzett összes jog és vívmány, mint az alacsony munkabér előtti akadály eltüntetésében?


A társadalmi párbeszéd előkészítéséhez az NMI 120 oldalas anyagot készített elő. A jelentés emlékeztet a körülményekre, a 2009-ben elfogadott Munkaügyi Világegyezségre, amely aláhúzza a társadalmi párbeszédek fontosságát különösen a jelenlegi erős szociális feszültségek idején.


2011 márciusában az igazgatótanács elfogadott egy javaslatot a társadalmi párbeszéd stratégiájáról. Úgy találja, hogy ennek megvitatására sort kell keríteni a 2013-as tanácskozáson.


 « (…) A háromoldalú szociális dialógus a társadalmi igazságosság (…) szempontjából a legelőnyösebb kormányzási modell (…), ez a leghatékonyabb eszköz a gyakrolatban működő szabályok és intézkedések bevezetésére a válság idején és azon túl».


Elvben semmi sokkoló nincs benne, az ILO elismeri, hogy kormánynak, munkáltatónak és munkavállalónak nem ugyanazok az érdekei, tehát tárgyalni kell.


Később aláhúzza:

Bizonyos nemzetközi munkaügyi normák különösen fontosak a társadalmi párbeszédhez (…), mint a  szakszervezeti szabadságról és jogok védelméről szóló (87.sz.) konvenció, a 98-as a szervezkedésről és kollektív tárgyalásokról, a köztisztség munkaügyi viszonyairól (151.sz.), a kollektív tárgyalásokról  (154.sz.) és a dolgozói képviseletről (135.sz.).»


De azzal szemben, amit az ILO «pénzügyi világválságnak» nevez, amely magának a tőkés társadalomnak a válsága, a jelentés csak a társadalmi párbeszédeket bátorítja.

És a szociális dialógusra a legjobb példa maga az Európai Unió: «Az összes gazdasági multilaterális rendszerben kétségtelenül az Európai Unió rendelkezik a legmélyebb tapatalattal a társadalmi párbeszéd terén.»


Miután kitárgyalja az Unió jótetteit, konstatálja, hogy «az Európában megsokszorozódott munkaügyi reformokra jellemző, hogy a korábban privilegizált párbeszédek hosszú hagyományaival szakít. Márpedig ha a munkaügyi deregularizáció tükrözi is minden országban a gazdasági helyzetet és nem egyfajta modellt képez, a reformoknak mindemellett a társadalmi párbeszéden kell nyugodniuk.»


Az Európai Szakszervezeti Szövetség (Végrehajtó Bizottság, 2012. jún. 5-6.) is a társadalmi párbeszédet reklamálja a reformkötelezettséghez.


Világos, tehát a társadalmi párbeszéd legyen új eszköze a szakszervezetek bedarálásának és a trojka diktátumai megvalósításának. Európa népei és dolgozói, a görögök, portugálok, spanyolok, írek, stb. sajnos mindennapos tapasztalatokkal rendelkeznek erről…


(…)

2013.máj.14.




Tunézia


Beszélgetés Sami Tahrival, az UGTT főtitkárhelyettesével


A dzsihádista csoportok Kasserine térségében lezajlott támadása másnapján találkoztunk. A szervezett fegyveres csoportokkal szemben a kormány nem lép fel, így ezek akadálytalanul garázdálkodhatnak az ország belsejében és a határszélekig, egészen Algériáig.

Az országban járva tapasztalhattuk, hogy nem csak az erőszakot és káoszt,  hanem a fegyveresekkel tárgyalgató Ennahda vezette kormányt is elutasítják az emberek.


Tunéziát terror fenyegeti…


Számos térségünkben fegyveresek cirkálnak, még a fővárosban is. Vannak információk fegyverekkel megrakott barlangokról, gyakorlótáboraikról is. Egy éve országunk olyan, mint egy katonai bázis. Eddig még tömegesen nem használták ezeket a fegyvereket, de társunkat, Chokri Belaïdot ők ölték meg és néhány támadást is indítottak a rendfenntartó vagy biztonsági erők ellen.


Líbia olyan, mint egy fegyverszaküzlet. Nemrégen 150 kg TNT-t koboztak el Zarzis kikötőjében. A fegyvereket Tunéziában raktározzák, a militánsok csak parancsra várnak. Vallási ideológiát reklamálnak ezek a csoportok; az Al-Kaida, a szalafisták, a dzsihádisták, stb.


Térségünkben az imperialista beavatkozás 20 évre nyúlik vissza, Irak elfoglalására. Aztán jött Szudán felosztása, majd a NATO katonai beavatkozása Líbiában. Mára Malin és Szírián van a sor. Nehéz elképzelni, hogy Algéria kimaradhat ebből a programból, hatalmas ország hallatlan ásványi kincsekkel és az imperializmus elleni harcban elfoglalt fontos helyével. Ezt tudja az algériai nép és vezetői is tisztában vannak vele.


Könnyen lehetséges, hogy a Tunéziába exportált terrorizmus hozzátartozik Algéria destabilizálásához, hogy különféle ürüggyel meggyújtsa az erőszak lángját (a demokrácia hiánya, a drága megélhetés, stb.). De az igazi cél az, hogy Algéria kontrollját megszerezzék, olyan kormányt juttassanak hatalomra, amely aláveti magát az Egyesült Államoknak, a NATO-nak.


A veszély hatalmas Tunézia számára is. Látjuk a líbiai beavatkozás következményeit, a biztonság hiányát, a csempészetet, a gazdaság felborítását, ha ez Algériában következne be, annak még súlyosabb lenne a hatása. Ha polgárháború törne ki, átcsapna Tunéziára is, ha gazdasága leállna, végzetes lenne ránk nézve is.


A tunéziai kormány szerepe rendkívül hitvány az imperialista követelések teljesítésében, a «Szíria barátai» konferencia befogadásával és fiataljainknak a szíriai mészárszékbe küldésének megkönnyítésével. Ha Algériára kerülne a sor, ugyanezt tenné.


Mi, az UGTT aktivistái mélyen elítéltük Líbia és Szíria agresszióját, s ha Algériához nyúlnak, mintha hozzánk nyúlnának. A tunéziai és egyiptomi forradalmak megtörésének egyik fegyvere a szomszédos államok destabilizálása. Le kell lepleznünk ezt a szándékot és mozgósítanunk kell ellene, ez a felelősségünk.




BANGLADESH




1 200 halott: minden három dolgozóból egy



Sem a hatóságok tiltakozása, sem az Európai Unió krokodilkönnyei, sem a nagy multik «részvétnyilvánításai» nem rejtik el a valóságot.


Bűncselekmény ez, bűncselekmény Bangladesh és az egész világ  munkásosztálya ellen. Kitervelt bűncselekmény, amelynek előzményei voltak.


Múlt év novemberében 520 dolgozó halt meg ugyanilyen tűzesetben, egy évtized alatt 6 ezer.


A textilipari üzemekben a lehető legalacsonyabb termelési költség elérésére a legelemibb biztonsági feltételeket sem tartják be.


De nem csak a bangladeshi munkáltatók profitálnak ebből, hanem az USA és Európa nagyvállalkozói is, amelyek irányítják mindezt! Az EU, mely 2011-ben a befektetések favorizálása érdekében szerződést íratott alá…


A 200 000 vállalatot 51 (igen, övenegy !) munkaügyi felügyelő ellenőriz.

A bangladeshi dolgozók százezrei szökkentek talpra a legutóbbi tragédia híre hallatán. A kormány, hogy csillapítsa a hangulatot, a bérek általános emelését ígéri. Most kell dolgozóknak és szervezeteiknek egybeforrnia, megvédeni magukat a tőkés fosztogatástól, a profithajszától.

De véres összecsapások zajlanak a rendőrség és a «blaszfémia elleni törvényt» reklamáló «iszlám radikalista» tüntetők között.


Bangladesh dolgozóinak nemzeti föderációja egységre hív az ország minden munkás és politikai szervezetéhez fordulva, hogy követeljék az áldozatok számára az igazságszolgáltatást, a bűnösök megbüntetését és a biztonsági intézkedéseket. Ezzel egyidőben a főderáció küldöttséget meneszt Európába, hogy közvetlenül informáljon az igazságról és nemzetközi kampányt szervezzen a bangladeshi dolgozók mellett.


Levelezőnk




Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com



Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738 Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

2013. május 24., péntek

Kína-levél 400. sz. – 2013. május 1.







Május elsején, a dolgozók nemzetközi napján a honkongi dokkereket kell köszöntenünk, akik UHKD szakszervezetükkel (a HKCTU tömörülés tagja) több mint négy hete sztrájkolnak elemi követeléseikért, de a kikötői munkáltatók az órák hosszat tartó tárgyalásokon sem javasolnak semmi érdemlegeset. Az egyik sztrájkolónak ki kellett költöznie Honkongból, mert nem képes megélni ott: «A bérünk soha nem éri utol az inflációt». Ezért akar a szakszervezet «kétszámjegyű» emelést.

A kikötői munkások nem hagyják magukat megfélemlíteni sem a munkáltatók, sem a hatóságok által. Pedig fékezetlen médiakampány irányul ellenük és személyesen támadják a szakszervezeti főtitkárt, Lee Cheukyant is.

«Tárgyalást!» A dokkerek szakszervezete a kikötő többségi tulajdonosa, a kínai milliárdos, Li Kashing cégéhez, a HIT-hez fordult: «Hagyjátok abba a forró kása kerülgetését és tárgyaljatok velünk! A dolgozók 26 napja folytatják küzdelmüket. Nagyon jól tudjuk, hogy nem néhány száz vagy ezer dokkmunkásról van itt szó, hanem Hongkong összes lakosáról. Igazságot akarunk, a javak méltányosabb elosztását a Honkong gazdaságát több mint egy évtizede monopolizáló céggel szemben!»


Korrupcióellenes harc. Xi Jinping, miután a Kommunista Párt vezetését és a népköztársasági elnöki posztot átvette, nagy garral harangozta be, de a korrupcióellenes harc egyre inkább médiakampányra kezd hasonlítani. Áprilisban egy weznhoui ipari befektetési igazgató korrupció miatti előzetes letartóztatása során elhunyt («China Daily», ápr. 9.); Liu Zhijun volt vasútminiszter dossziéját átadták az ügyészségnek többek között 120 millió euró sikkasztása vádjával (de a propagandairoda arra utasított, hogy «nem kell Liu 18 szeretőjével foglalkozni»); a FAW száznál több igazgatóját pedig arról az 1,26 milliárd eurónyi hiányról faggatták, amely az állami gépkocsigyártó csoport kasszáját érinti. Xi Jinping tehát inkább a «legyekkel» foglalkozik, mint a «tigrisekkel», a kis korruptokkal, nem a nagyokkal, hogyan is lehetne másképp?

Azt is meg kell jegyezni, hogy már senki nem beszél Bo Xilairól, a KP egyik vezetőjéről, akit sokan a csúcsokon láttak – egy évvel ezelőtti letartóztatásáig. Őt is «masszív» korrupcióval, a hatalommal való visszaéléssel vádolták, és lehet, hogy feleségének, Gu Kailainak fedezésével is (aki egy brit üzletember megölt). Sok megfigyelő azt gondolja, hogy elutasította az «együttműködést» a párttal és a bírákkal. Pedig ahogy az idő múlik, az eljárás egyre komplikáltabb …


A politikai válság elfedése? Pontosan akkor tartóztatták le Bo Xilait, amikor a volt miniszterelnök, Wen Jiabao bejelentette az állami vállalatokat érintő «reformintézkedéseit» és a kínai magántőke valamint a külföldi tőke számára e szektor átadását. Bot úgy mutatták be, mint a dolgozókhoz közelálló újmaoistát, a «reformok» pedig a Világbanktól és a jelenlegi miniszterelnöktől, Li Keqiangtól származnak.

A «The Financial Times» üzleti napilap (ápr. 15.) ezt írja idézve a sanghaji  China Europe International Business School aligazgatóját: «Egyik részről számítunk a kormányintézmények hivatalos személyeire a reform megvalósításában; másrészről pedig éppen ők azok, akik ennek legfőbb akadályai.» Akkor? «Li miniszterelnök azt mondta, hogy ugyan nagy előnyök származnának a reformokból, de könnyebb mondani, mint megcsinálni … »

Nehéz a dolgozók számára. 7,7 %-os gazdasági fejlődéssel nem lehet kudarcról szólni, de ha az első negyedév hivatalos számainak hiszünk, az ipar lassulása 2010 márciusa óta tisztán látható, eképpen pedig a városi lakosság jövedelmének, tehát a fogyasztás csökkenése is evidens. A beruházások teszik a fejlődést, holott a kormány elsőbbsége a háztartások fogyasztásának növekedése lenne.

Egész szektorok kerültek recesszióba a világgazdaság válsága miatt, mint például a hajógyártás vagy az acélipar. Vajon az állami vállalatok megőrizhetik munkásaikat ad vitam aeternam? A Foxconn és a magánszektor már utcára rakta volna őket, az biztos… Nem is lehet csodálkozni, hogy a hivatalos  «China Review News» szerint (ápr. 23.) a nép nem néz bizalommal a jövőbe. Összefoglalva: a hatóságok egyre gazdagabbak, de a nép szegényedik, az ingatlanárak túl gyorsan emelkednek, a jövedelmek közti különbségek gigantikusak, a korrupció mindenüvé beágyazta magát, a környezetszennyezés elviselhetetlen…



Hongkong, négyhetes dokkersztrájk


Összefoglalóul: a sztrájk harmadik hete után több mint 200 sztrájkoló elhagyta a kikötőt és éjjel-nappalra az üzleti negyedben rendezkedett be, hogy a kikötő legfőbb tulajdonosát, a milliárdos Li Kashingot rávegye a megszólalásra és a tárgyalásokon való részvételre. A Global, a kikötő egyik működtetője jelezte, nem bírna elviselni 20 %-os béremelést, jún. 30-én beszüntetné működését 170 munkahelyet megszüntetve.

Ápr. 26-án 3 ezer személy tüntetett a kormányrezidencia felé vonulva. A május elseji tárgyalások reményt keltettek, de hétórás vita után nyilvánvaló a zsákutca. Másnapra újabbakat tűztek ki (következő levelünkben visszatérünk rá).


Az UHDK szakszervezet Li Kashinghez (részlet)

Igen, béremelést követelünk, és csak a 18 éves kizsákmányolás és az emelkedő infláció kompenzációjaként. A sztrájkolók főleg dokkmunkások és darusok. 1995-ben egy dokkmunkás 1456 HK$-t keresett [188 €] egy 24 órás munkanapon. Ma, 2013-ben 1315 HK$-t [170€] keres ugyanazért a munkáért. Az infláció ezen 18 éve alatt 28,5%, a dolgozói reálbérek csökkenése tehát 29,7%; a béremelés 20%-os követelése még ezt sem fedi le. A túlélésért, családjuk etetéséért harcoló sztrájkoló dokkmunkások az igazságért, a méltóságért küzdenek, ehhez joguk van. A kikötői munkáltatók kommünikében azt állítják, hogy ezek a bérek megfelelnek az 1997-nek, de szándékosan nem említik az 1995 és 2013 közötti bércsökkentéseket.

A HIT [a kikötő többségi tulajdonosa, Li Kashing cége] azt állítja, hogy a dokkerek fizetése magasabb, mint a hongkongi átlag (12000 HK$, vagyis 1546 €), de azt elfelejti mondani, hogy a munkaidő a városban csak heti 45 óra, és a legalacsonyabb órabérek 61,50 HK$ [8€] is 9,75%-kal magasabbak, mint a mieink.  Ezek alapján tessék megítélni a HIT-et.

A darusokat illetően a szakszervezet egyetlen kérése, hogy ugyanazért a munkáért ugyanaz a bér illesse meg őket. A kikötői darus az alvállalkozó által alkalmazott darus bérének dupláját keresi, van ideje ebédelni, megpihenni – miért nincsenek elemi jogai sem az alvállalkozóknál dolgozóknak?

(…) A HIT és a többi munkáltató azt állítja,  hogy a dolgozók maguk választották a 24 órás munkaidőt. A realitástól messze áll, csak akkor választják ezt, amikor 36, 48 vagy 72 órára akarják őket befogni. Már 8-as erejű szélnél [70 - 120 km/h] is életüket kockáztatják, amikor biztonsági intézkedések nélkül kilencemeletes hajók mellé kell emelkedniük.

(…) A Hutchison Whampoa [Li Kashing cége] haszna szüntelenül emelkedik. 1996-ban az kikötő adózás előtti bevétele 4,6 milliárd hongkongi dollár (0,6 milliárd euró); 2012-ben 7,8 milliárd (1 milliárd euró). A cégvezető Canning Fok fizetése pl. többször is emelkedett  20%-kal, mai jövedelme évi 100 millió (13 millió euró) – és ő nyugtalankodik legjobban, hogy a munkások béremelése a céget térdre kényszeríti. (…)


A sztrájkolók mondták («All on the Same Ocean», ápr. 29.)

Hongkongban lakom, két gyerekem van. 18 éve dolgozom a kikötőben, ellenőr vagyok. 1995-ben huszonnégy órás munkanapra 1456 HK$-t [188€] kaptam. A vállalatok a béreket letörték az ázsiai válság idején, akkor csak 1060 HK$-t [137€] kerestem. Ma pedig 1315 HK$-t [170€]. Az időjárástól függetlenül mindig dolgozni kell, szélben, amely mindent letép az emberről, zuhogó esőben vagy égető napon, egész nap kipufogógázban.

Csapatban dolgozunk 24 órás, néha 48 órás beosztásban. Nem szabad elhagyni a kikötőt, itt töltjük a pihenőidőt is, sokan a lépcsőkre feküdve, mert a pihenőboxok nem tudnak 100 embert befogadni. A darusoknak fent kell maradniuk kabinjukban enni és pihenni is. Ugyanitt végzik szükségüket.

Azelőtt többen voltunk egy-egy csapatban, kilencen, ma csak hatan. Akkor 15-16 konténert csináltunk meg óránként, ma 25-öt kell. Nehéz. Az ausztrálok idejöttek megnézni és azt mondták, úgy tartanak bennünket, mint az állatokat. Nem én, ők mondták…

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––


Öngyilkosság a Foxconn-nál. Ápr. 24-én egy fiatal munkás ugrott a mélybe Zhengzhouban (Henan tartomány fővárosa), három nappal később egy munkáslány ugyanebben az üzemben a 12. emeletről. Az igazgatóság ápr. 15-én jelentette be kb. 10 ezer munkás felvételét, közöttük való az egyik fiatal öngyilkos, és a «Wall Street Journal»-nak nyilatkozta (ápr.16.).: «sok munkánk van, az új  iPhone tömegtermelésébe kezdtünk».


Sajtószabadság. A «Riporterek határok nélkül» jelenti, hogy külföldi forrásból engedély nélkül tilos információkat megjelentetni.


A petíció joga. Ugyan börtönbüntetést kaptak azok, akik a Pekingbe petíciókkal igyekvőket elrabolták és elzárva tartották, de a «fekete őrök» iparága tovább virágzik, számol be a «Caixin» gazdasági magazin (ápr. 2.) egy megtért bűnös beszámolójára támaszkodva. A népi gyűlés idején is «volt kollégáim ezrei figyeltek a vidékről érkező petíciózókra. Macska-egér játék», írja.

2013. május 23., csütörtök

Franciaország


A Független Munkáspárt riasztása: Hollande nyugdíj- ellenreformja




François Hollande sajtókonferenciáján jelentette be, hogy «mától megnyílott az offenzíva».
Offenzíváját ismerjük: a munkaerő árának mérséklése ürügyén 20 milliárd eurós munkáltatói adócsökkentés, 30 milliárdos a munkáltatói társadalmi teherkönnyítés
Aztán itt van a nyugdíjak 20 milliárdos koholt hiánya 2020-ra, az ellenreform  ürügye.
François Hollande erősködik: «Egy év óta Franciaország sok reformot hajtott végre. Mi van még hátra? A szakmai képzésé, a munkanélküli jövedelmeké és a nyugdíjé.»
Jean-Marc Ayrault minisztelnök megerősíti: «Hosszabb ideig kell dolgozni»!
De ez még nem elég. A «rendszerbeli egyenlőtlenségre» hivatkozva, a tisztviselőkkel kezdi a speciális helyzetűekre vonatkozó szabályozás támadását.
Ide vezetett az Európai Unió strukturális reformokat követelő diktátumainak elfogadása.
François Hollande nem csinál titkot belőle, egyezséget akar a szakszervezetekkel, hozzá akarja kötni őket az ellenreformokhoz, «júniustól megnyitja a társadalmi párbeszédet», mert az ősszel már meg is akarja szavaztatni az új törvényt.
De már az első alkalommal beleütközött a CGT és az FO konföderációk tiltakozásába, amelyek nem fogadják el a munkatörvénykönyvet  agyonvágó szakmaközi országos egyezményt (ANI).
Bátorító -  az összes integrációs törekvéssel szembeni ellenállásra, a szervezetek egységére nézve!
Semmiféle nyugdíjreformot! A köz- és magánszféra összes dolgozójáért, a nyugdíjakért!
 

                                                                                  Jún. 2-án 16 órakor

a Független Munkáspárt 4. Kongresszusának  nagygyűlése:

Espace Charenton, 327, rue de Charenton, Paris 12e (métro Porte-de Charenton)

2013. május 22., szerda

Egy blogíró: a «Fidesz - napjaink bolsevikjai»


 

Megjegyzése tartalma: a „nép” többsége egyértelműen változást akar, de a Fidesz még növeli is meggyőző fölényét (közvélemény-kutatások). Közben nemigen szerveződik a demokratikus ellenzék régen várt összefogása. A FIDESZ mindenkit dehonesztál, aki a „másik”  oldalon van. Ezzel szemben a FIDESZ-nek, pontosabban mindannak, amit ez jelent, nincs neve. Ezért tehát  nevezzük a FIDESZ-t, „mint olyat”  bolseviknek.

 

A bolsevikek a történelem jól körülirható szakaszában az orosz szociáldemokrata munkáspárt többségi véleménnyel kialakult csapata. Húszéves éves működése végén Sztálin deformálta, s ettől kezdve köze sem volt eredeti mivoltához. Orbán Fidesze se nem orosz, se nem szocdem, főképp nem munkáspárti; módszereiben bonapartista - de a sztálinizimustól is messze van. Összemosása a bolsevikekkel kifejezetten reakciós és retrográd törekvést takar, amit határozottan visszautasítunk.

«Hogyan is lehetne legyőzni egy olyan akármit, aminek még neve sincs?» kérdi a blogíró. Pedig hát van neki: FIDESZ - nevezzük akkor úgy!  

Ezt a Fideszt kell legyőzni méghozzá pontosan olyasféleképpen, ahogyan az orosz bolsevikok tették 1917-ben, amikor a tömegek követeléseit követték, «békét, földet és közhatalmat»; a háborút befejezték, a parazita nagybirtokrendszernek véget vetettek, tanácsválasztásokat tartottak (szovjeteket, amelyekben igen ritkán kerültek többségbe…), egyszóval: tartották magukat a népszuverenitás elvéhez. Majd nekiláttak a magántulajdon megszüntetésének, az osztályviszonyok felszámolásának – rendkívül hátrányos nemzeti és nemzetközi körülmények között (egyedül maradva, elmaradott gazdasággal, mérhetetlen kárt okozó intervenciós és polgárháborúban), és ezt szakította meg a «munkásállam elfajulásának» bürokratauralmi folyamata, mellyel előszeretettel azonosítják jobb- és «baloldalon» magát a bolsevizmust.

Az a kérdés, hogy van-e ma Magyarországon olyan erő, mint annak idején a bolsevikok, amely képes lenne a tömegek igényeinek kielégítésére: mindenki számára munkát, tisztességes megélhetést biztosító jövedelmet, demokratikus (tehát munkás-, dolgozói) jogokat adni, képviselni őket. A fideszelőtti időket – zömmel távolmaradással, másrészt ellenszavazással  – a választók elutasították és szemmel lárhatóan ma sem akarják visszahozni. Az ellenzék, a «baloldal», ha nem ismeri fel, hogy politikáján változtatnia kell, akkor marad a Fidesz.
 

2013. május 21., kedd

Dél-Afrika: 60 %-os béremelést követelnek a bányászok


 

 

A dél-afrikai szén- és aranybányászok 60 %-os béremelést követelnek. Vasárnap tudatták szakszervezeteik – emlékeztetve, hogy átlagban havi 500 dollár a bázisfizetés (a bányászok között az emelés igénye 15 %). A robbanáskész helyzetben a hatalom tárgyalásokra készül.

2012. aug.12., a  Marikana bányászainak 36 halálos áldozattal járó  sztrájkja óta a mozgalom kiterjedt a bányászat teljes vertikáljára (platina, arany, sőt gyémánt, majd szén, vasérc, króm). A nagy bányatársaságok, a dél-afrikai gazdaság kulcsszektorai jelentősen érintettek munkabeszüntetések révén, melyek az elbocsátások ellen és béremelésért robbantak ki.  

A helyzetet ma  a világelső platinatröszt, az Amplats döntése uralja, a  (14 ezerből)  6 ezer munkást elbocsátott.

Mielőtt tanuskodhatott volna a vizsgálóbizottság előtt, a Marikana sztrájkolói által létrehozott ACMU szakszervezet egyik bizalmiját megölték, valamint a (hatalomban levő Afrikai Nemzeti Kongresszus párt szövetségese) NUM két reprezentánsát is.