2015. június 30., kedd

Kína-levél






A Honda, 5 évvel a nagy sztrájk után


 


A «China Labour Bulletin» visszatért Foshanba és elbeszélgetett néhány volt sztrájkolóval, hogy megtudjuk, mi az, ami megváltozott a 201 május-júniusi sztrájk óta és mi az, amit még tenni kell.


 


“A szakszervezeti elnökre közvetlenül akarok szavazni és választani”


Ma Jiang az üzemből éjfél felé távozik a sebességváltókat gyártó futószalagon végzett 8 óra munka után. A sztrájk idején 18 éves volt, éppen befejezte szakmai képzését, lelkesen csatlakozott a munkabeszüntetéshez. Sok mással ellentétben, akik később elhagyták az üzemet, ő maradt.


2010 óta bére több, mint duplájára nőtt, a 1 500 yüanról erre az évre 3 300 yüanra (215-ről 470 euróra), de ahogyan magyarázza, ez még mindig nem elég, mivel Foshanban drága a megélhetés.


Elmeséli, hogy a mostani, egy magasabb rangú kínai káder vezette üzemi szakszervezet nincs a topon, és a futószalagon dolgozókat még mindig távol tartják a szakszervezettől. Évente három-négy alkalommal – főleg bérkérdésekben – tárgyal az igazgatósággal.


Minden ilyen összejövetel után beszámolnak a dolgozóknak és megkérdik véleményüket. Ugyanakkor Jiang nincs megelégedve ezzel a módszerrel és közvetlenebb módon szeretne beavatkozni:


«Tudom, hogy a folyamat mindig fontosabb, mint az eredmény – és én részt szeretnék venni benne. Mint szakszervezeti tag, nem elégszem meg azzal, hogy informáljanak és olyan egyezséget véleményezzek, amelyet már megkötöttek. A szakszervezet elnökére közvetlenül akarok szavazni és választani».


Lehetetlen megvétózni egy egyezséget


A jelenlegi, nagyon hierarchizált választási rendszerrel a Nanhai Honda dolgozói csak saját munkacsoportjuk (általában 20-30 ember) bizalmijára szavazhatnak. Ezek a reprezentánsok választják meg azután a szakszervezeti küldötteket, és csak ezek a küldöttek választják meg a szakszervezet elnökét.


Jiang frusztrált magatartását a sztrájk egyik veteránja, Tan is osztja:


«A dolgozók csak a munkacsoportjuk vezetőjére szavaznak, ezen vezetők pedig saját vezetőikre. Általában az emberek még azt sem tudják, kik a jelöltek, vagy kezdetben hogyan lesz valaki jelölt.


Egyik következmény, hogy a szakszervezet gyorsan feltölti magát közepes vagy magasabb szintű káderekkel. Akármilyen legyen is a szakszervezet tárgyalási eredménye a béreket vagy egyebet illetően, semmilyen procedúra nem teszi lehetővé, hogy a dolgozók vétóval élhessenek. Csak a küldöttek szavazhatnak a tárgyalás eredménye ellen vagy mellett, a legtöbbjük azonban a káderállományhoz tartozik. Az kellene, hogy az egyszerű dolgozók eleve részvevői legyenek a kollektív tárgyalások folyamatának».  


A 2013-as sztrájk


Egyébként pedig 2013 márciusában mintegy száz fiatal összeszerelő munkás kezébe vette saját ügyét és sztrájkot szervezett, hogy tiltakozzon a szakszervezeti béregyezmény ellen, amely értelmében ugyan 10,2 %-kal többet kerestek volna, de a felsőbb káderek bérét 19,8 %-kal emelték.


Alig egy napos munkabeszüntetés után a vállalat és a szakszervezet hátraarcot csinált, a fiataloknak 14,4 %-os béremelést és lakhatási pótlékot ígért.  


Sokan féltek az igazgatóság megtorlásától, és Tan megerősíti, hogy éppen ez történt: «Nem léptettek elő, a bérem 2013-ig nem emelkedett. Sokan gondoljuk, hogy így büntetett a vállalat a sztrájkban való részvételem miatt. Azt hiszem, azt üzenték ezzel, hogy hátráljak meg».


A 2013-as sztrájk után az igazgatóság a belső szabályzathoz hozzáadott egy záradékot. Az a dolgozó, aki 5 ezer yüan vagy több kárt okoz a vállalatnak, el lesz bocsátva.


Tan szerint ez a záradék speciálisan arra szolgál, hogy a dolgozókat távol tartsa mindenféle munkabeszüntetéstől.


Mindezek ellenére a dolgozók őrzik emlékezetükben a 2010-es nyár sztrájkját, amikor ők csinálták a történelmet.  


Saját képviselők választása


Emlékezve 2010. május 31. délutánjára, amikor a városi szakszervezet kb. 200 függetlenített funkcionáriusát küldte ki, hogy kötelezzék a sztrájkolókat a munka felvételére, egyik dolgozó mondja: «Furcsa jelenet volt, amikor a városi szakszervezeti fickók kijöttek és a vállalat épületében összeverekedtek a mienk közül egy tucattal. Mindenki dühösen lökdösődött és ütötte a másikat. De utólag úgy látom, hogy a sztrájk és az összecsapások nem oldják meg a gondokat, azt csak a tárgyalások tudják».


A Nanhai Honda dolgozóinak mai attitűdje világosan megmutatja, hogyan fejlődik a kínai dolgozók mozgalma.


5 évvel ezelőtt, nem sokkal a sztrájk után a sztrájk számos vezetője elhagyta a vállalatot, de sok dolgozó még csak nem is ismerte őket. Ma a Gyöngy folyó deltájában más vállalatoknál a dolgozók választják meg saját reprezentánsaikat, munkáltatóikkal tárgyalásokat folytatnak … és a sokan Nanhai Honda dolgozói közül éppen ugyanezt akarják…