2020. március 29., vasárnap

Hol tart a világgazdaság? 4. rész


L’Internationale 17

Hol tart a világgazdaság?  4. rész

Pierre CISE és Daniel GLUCKSTEIN

A negatív kamatok, a «varázslatos pénzügy»

A kapitalista rendszer igyekezvén kikászálódni pangásából, főbb imperialista központjainak (USA, EU, Japán) központi bankjai olyan, úgymond nem-konvencionális monetáris politikát - quantitative easing - bontottak ki, amely azokon keresztül (Federal Reserved Bank, Európai Központi Bank)  dollármilliárdokat injektál a pénzügyi rendszerbe alacsony kamatpolitikát gyakorolva. A kinyilvánított cél a bankok megmentése, a többletérték masinájának újraindítása (csökkentve a hitel árát) és a profit számára elfogadható körülmények teremtése. Az ilyen típusú intézkedések már alig a válságot követően megkezdődtek (pl. a 2000-2002-es úgymont internet-válság másnapján). Ami új ebben a jelenlegi periódusban az az, hogy ezek az intézkedések 10 éve tartanak anélkül, hogy a növekedés fellendülésére jelentősebb hatásuk lenne. A másik oldalról viszont rendkívüli módon stimulálják a államok eladósodottságának mértékét (nulla, sőt negatív kamatozás!), a vállalkozásokét és háztartásokét.

A Les Échos napilap (11): «A pénzügyi planétán az történik, mint a klíma esetében: az abnormális válik normálissá. Szinte mindenütt a kamatszint, a mindennapos beszédben a pénz ára”, negatívvá vált. Így a pénznek nincs ára, a profit forrása, a kölcsön úgymond szinte ingyenes. Varázslatos pénzügy! A világadósság összegét több mint 15 000 milliárd dollárra becsülik, egy kicsit több, mint Kína GDP-je, és negatív a hozadéka. Nem csak az olyan államadósságokról van szó, mint a szilárd Németországé, amely nem jelent semmilyen rizikót, hanem a fejlődő országok adósságáról vagy a vállalatokéról is. (…) Tele van a világ olyan befektetőkkel, akik – csakhogy likviditásukat elhelyezzék – hajllandók egy kicsit veszíteni is, mintsem befektessenek vagy pénzüket őrizzék, deponálják». Mielőtt az idézett szövegre kitérünk, jegyezzük meg, hogy valójában főként a vállalatok számára megy egyre rosszabbul, vagyis a termelésbe történő befektetés akadozik. Ide vezethető vissza az ipari termelés összeomlása. Az Egyesült Államok ipari aktivitási indexe ma 2009 óta a legalacsonyabb, a korszak válságának középpontjában állt. Fertőző a helyzet, mert az aktivitás csökkenése érinti a szolgáltatásokat is. Utóbbiak aktivitási indexe három év óta a legalacsonyabb.

A Les Échos folytatja: «A pénzügyek fordított világának megvan a logikája. De ez a logika még több kérdést vet fel, mint amennyire válaszol, kissé mint a fizika fekete anyagának (dark matter) teóriái. Úgy kell vennünk a negatív kamatot, mint egy új normát? Mi lesz a kapitalizmus alapszabályával, amit azt kívánja, hogy a tőke hozadéka a rizikó arányában alakuljon? 10 évvel a 2008-as nagy válság után a negatív kamat egyre szélesebb mezőket takar. A központi bankoktól ered a kamatok összeesése. De még senki nem ismeri valóban a következményeit». Ismét állljunk meg itt. Lehet, hogy «senki nem ismeri valóban a következményeit». Azonban az teljesen világos, hogy ez a központi bankpolitika nem éri el deklarált céljait, azokkal ellenkezőleg egyre  több instabil gócpontot hoz létre, és az a következménye, hogy megfoszt az eddigi krízisek, így a 2007-2008-as idején is használt fő eszköztől, a kamatcsökkentéstől a pénzügyi rendszer megmentése érdekében, mivel a kamatok nullák, sőt néha negatívak.
«Mihelyt megfosztjuk a pénzt az időértékétől», folytatódik a vezércikk, «lehetséges mindent és bármit igazolni. Ezért jönnek létre a pénzügyi, ingatlan- és más buborékok. Ugyanannak a logikának az alapján, mint a “zombi cégek” életbentartása az olcsó tőkeapportok révén, amelyekhez ezek híján nem lenne hozzáférésük. Ez a világ, amelyben a pénzügy csak válogatást végez (…) vajon hosszú életű? “Amíg muzsika van, addig táncolnotok kell”, mondta Chuck Prince, a Citigroup volt főnöke, a 2008-s pénzügyi válság hajnalán. A történelemben azok szimbólumaként marad meg, akik nem látták semminek az érkezését. Kerüljük el, hogy erre hasonlítsunk!»

A részvényvásárlás, «a profitmérték» mesterséges fenntartása eszköze

A központi bankok politikájának, mellyel a pénzügyi piacokat likviditástömeggel (pénz) árasztották el, egy másik következményét is alá kell húzni: a tőzsde egyre inkább beszűkült szerepét. Valaha az volt a tőzsde elsődleges szerepe, hogy lehetővé tette a tőkés vállalatok fejlődéséhez szükséges alapok felszabadítását, befektetéseit, stb. A kapitalizmus egész felfutása alatt ez a szerep fejlődött. A rothadó imperialista szakasz idején a legnagyobb nehézségekkel találkozott, ami a javak “normális” termelésének valorizálását illeti, a szerep lényegesen módosult. Először is, itt van a részvények eladása/vásárlása jellemző jelensége. A múlt évben a tőzsdeaktivitást az jellemezte, hogy jelentős saját részvényeladás történt a nagy tőzsdei cégek között az árfolyam fenntartására. Először alapjában az USA-ban (ahol az ilyen műveletek elérték az 1 000 milliárd dollárt 2018-ban és háromszor annyit öt év alatt), a tendencia pedig most már világjelenséggé vált. Még ha az európai tőzsdék messze is vannak ettől, 2019-ben már megismerhettük a 100 milliárd dolláros adatot, amely Európában a részvényeseknek utalt összeg 32 %-át képezi. Az USA-ban a részvényeseknek utalt összeg 68%-át a részvényvásárlás adja és a tőzsdei vállalatok 80 %-a folyamodott ehhez a fajta művelethez.

Nem érthetjük meg ezeket a – látszatra aberráns – műveleteket, csak úgy, ha Marxhoz és a profitmegosztás definíciójához fordulunk: «A különböző profitráták a verseny hatása alatt uniformizálódnak a profit általános rátájában, amely a különböző profitráták átlaga». Pontosan: «mind az egyéni tőkések, mind a tőkések együttese minden termelési szférában részt vesz az egész munkásosztály kizsákmányolásában a tőké egésze által, a kizsákmányolás foka szerint… közvetlen gazdasági érdek alapján, mert a profit átlagos rátája függ a munkának a teljes tőke teljes munka-kizsákmányolása fokától». (13)
A nagyvállalatok eme saját részvényeik vásárlását abban a reményben végzik, hogy mesterségesen fenntarhatják a befetektések megtérülési rátáját, amely a profitráta kiegyenlítése ürügyén, legalábbis látszat alapján, a profit nívójára általánosan hat, tehát a vállalatok és szektorok közti tőkemozgások irányára. Honnan van a vállalatoknak elegendő pénzük az ilyen vásárlási műveletek realizálására? Nemrégen megjelent elemzések megmutatják, hogy ezt a pénzt a vállalatok nem saját kincstárukból, vagy annak az árueladásból, szolgáltatásból nyert részéből merítik. Kimondtuk, hogy a világ gazdasági növekedése alpjában véve vérszegény és a tőke fő intézményeinek előrejelzései mutatják, a «pénzcsinálás» lehetőségei a csökkenő fizetőképességű piacokon egyre behatároltabbak (még ha van is különbség a különböző szektorok között). A műveletek legnagyobb része adósságból származik, az alacsony kamatlábak stimulálják azokat, ezeket pedig a fentebb kifejtett központi banki «nem konvencionális» politika idézte elő. Hivatalosan a gazdasági aktivitás fellendítésére szolgál, azonban éppen ez a politika táplálja mesterségesen a «profit általános rátáját», mesterségesen, mert az a termelés hozzáadott értékéhez és a munka produktivitásának emelkedéséhez kötött. Ezt az adósságot nem fordítják termelési befektetésekre, a lassulás perspektívájának számbavételével, hanem a pénzügyi műveletekben használják. Ahogyan Roland Kaloyan, a Société Générale francia bank elemzője vette szemügyre: «szokásosan ez egy ciklus végét jelzi. A növekedés lassul, a vállalatok húzódoznak a befektetésektől. Nem találnak jó helyet a pénzük használatára».(14)

Ugyanakkor néhány év óta az új részvények, új vállakozások megjelenése csökken a tözsdén. Eredmény: a tőzsdei vállalati szereplők száma 10 év alatt az USA-ban 5 100-ről 4 200-ra mérséklődött, Európában pedig 10 000-nél kicsit többról kb. 8 000re.

Mindezeken kívül, meg kell jegyezni – az évtizedekig tartó pénzügyi dereguláció hatásaként – , hogy a vállalatok hitelfinaszírozását a befektetési alapokból, family offices (nagy tőkéscsaládok alapjait összefogó alapok), nyugdíjalapok, stb. Egyre fontosabb helyet foglalnak el és ráadásul a banki finanszírozáson kívül. Ez a shadow banking (árnyékfinanszírozás), a bankrendszeren és tőzsdéken kívüli befektetési vállalatokat csoportosító jelenség az utóbbi években egyre inkább előretör. Magukat a tőkés vezetőket is nyugtalanítja, mivel nincsenek ugyanazoknak a fizetőképességi és biztonsági szabályoknak alávetve, mint a bankok és a tőzsdei részvények.

11 - Les Échos, 2019. aug.12.
11 – A tőke III.kötet, 9.fejezet
12 - A tőke IV.kötet, 10.fejezet  
13 - Les Échos, 2019.okt.17.
14 – Osztályharc és globalizáció - Daniel Gluckstein, 2000.

(folyt.köv.)

2020. március 27., péntek

A csődbe jutott tőkés rendszer és szolgálatában álló kormányok felelősek és bűnösök a koronavírus-járvány terjedéséért!


A IV. Internacionálé újjászervező bizottsága (CORQI) nyilatkozata




Ezen nyilatkozat írásakor még senki nem ismeri a egész világon nők és férfiak, gyermekek millióit veszélyeztető koronavírus kimenetelét.
Ellenben a pandémiát lehetővé tévő körülményeket, melyek a katasztrofális arányokat eredményezték, a vírus gyors végigfutását a Földön, nagyon is jól ismerik a dolgozók és népek az egész világon.   

Minden a tőkés nagyhatalmak kormányainak, és az összes földrész periferiális/félperiferiális országainak kormányainak évtizedeken át tartó, a nagy multinacionális vállalatok, nagybankok és  spekuláció érdekei szerinti politikai döntéseiből és azok végrehajtásából ered. E politikai döntések az egész civilizációnak a tőkés profit alá rendelése jegyében folynak, a dolgozók osztályharcában kivívott társadalmi védelmi rendszerét számolták fel.

A tőkés kormányok, mondják magukat baloldalinak, haladónak vagy jobboldalinak, politikai döntéseikkel lebontották a dolgozói osztályharcban kivívott szociális védelem rendszerét.
A tőkés kormányok politikai döntései lerombolták és privatizálták a közegészségügyet, likvidálták az orvosok, a kórházi személyzet munkahelyét és kórházi ágyak százezreit, zártak be ezerszámra kórházakat, részlegeket, beteggondozási intézményeket.
A tőkés kormányok politikai döntése fojtogatja az alapvető kutatásokat – tehetetlenné téve a víruskutatást is.
A tőkés kormányok politikai döntése teszi lehetővé a gyógyszeripari trösztök gigantikus profitjának felhalmozását a legalacsonyabb «munkaerőár» révén a jelenlegi, még a legegyszerűbb maszkok, tesztek vagy fertőtlenítőszerek esetében is hiányhoz vezetve.
A tőkés kormányok, mint az USA, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország vagy Kanada kormányainak politikai döntése szervezi Afrika, Latin-Amerika, Ázsia népeinek fosztogatását, amely oda vezetett, hogy a Unicef adatai alapján 3 milliárdnyi emberi lény (a világ népességének 40 %-a) nem jut szappanhoz, de még vízhez se, azaz naponta többször kezet mosni sem tud, hogy a vírus terjedését korlátozza. Azokról a milliárdokról nem is beszélve, akiknek napi egyszeri étkezésre is nehezen telik.
Ezekhez a – hatásaiban drámai – döntésekhez ezentúl hozzáadódnak az új pénzügyi krach társadalmi konzekvenciái. A 2008-2009-es krízis folytatásaként hónapok óta érő  válságot a pandémia felgyorsította és kirobbantotta. Hatalmas elbocsátási hullámhoz vezetett máris a gépkocsigyártásban, a repülésben, a bankoknál, a kereskedelemben és szolgáltatásokban, a textiliparban.  

Ma a tőkés kormányok többsége – kezdve az amerikai adminisztrációval, az európai nagyhatalmak kormányaival és az Európai Unióval – a pániktól vezérelve egy sor kivételes intézkedést vezettek be, hogy szembenézhessenek a helyzettel. Elkötelezettek a «gazdaság talpraállításában», amely dollár- és eurómilliárdok ajándékozását jelenti a tőkéseknek; mások bejelentették, hogy a «deficit-előírásokat megkérdőjelezik», időleges államosítást rendelnek el, leállítják a kilakoltatásokat a válság alatt. Mindaz, ami tegnap még lehetetlen volt, ma már szenvedélyes kormánypolitika lett. De a dolgozókat nem csaphatják be. Tudják jól, hogy ezek a tőkés érdekekhez ragaszkodó, munkásellenes kormányok nem változnak.

Tudják, hogy még akkor is, ha ilyen rész- vagy időleges intézkedések születnek, ugyanezek a kormányok holnap már megszázszorozva veszik vissza hetek alatt azt, amit ma adnak.

Az igazság az, hogy ezen kormányok közül egyik sem hoz valódi intézkedéseket, legyenek az azokat létrehozó pártok akármilyen színezetűek, jobb – vagy «baloldaliak». Egyik sem tesz olyat, amelyet a világjárvány leküzdése igényelne, amely megmentené a népességet! *

Milyen intézkedéseket kellene hoznia egy kormánynak, hogy a nagy többség egészségéről gondoskodjon?
Az ilyen kormány állami felügyelet alá venné a teljes termelőapparátust, hogy azonnal a járvány elleni javak előállítására fordítsa (maszkok, tesztek, fertőtlenítőszerek, gyógyszerek, stb.), szisztematikusan megszervezné az egész népesség szűrését. Nem tétovázna elkobozni a nagyvállalatok (kezdve a gyógyszergyártással) és a bankok tulajdonát.
Egy ilyen kormány azonnal megnyitná a bezárt kórházakat, elrekvirálná a szükséges épületeket, hogy a legrövidebb időn belül biztosítsa a szükséges kórházi intenzív struktúrát.
Egy ilyen kormány onnan venné el a milliárdokat, ahol azok vannak és azért, hogy milliók számára biztosítsa az ingyenes gyógyítást, a gyógyító személyzet és felszerelés finanszírozását.
Egy ilyen kormány úgy szervezné a kijárási tilalmat az egész lakosság számára, hogy a bérek fizetésére kötelezné a vállalatokat. A dominált (periferiális/félperiferiális) országokban pedig, ahol egy jelentős többség az «informális szektor» fekete és szürkegazdaságában dolgozik, melyben sem rendszeres jövedelem, sem garancia nincs, egy ilyen kormány garantálná mindenki számára a méltó életet, megszervezné az élelmiszerellátást, az alapvető cikkekkel ellátást.
Egy ilyen kormány állami tulajdonba venné a vírus és egyéb betegségek alapkutatását, megfelelő eszközökkel látná el a tudományos csoportokat.
Egy ilyen kormány azonnal lakóépületeket sajátítana ki a hajléktalanok, rossz körülmények között élők számára (akiknek e híján semmit nem jelent a «kijárási tilalom»).
Egy ilyen kormány azonnal leállítaná a kilakoltatásokat, moratóriumot jelentene be a lakás és rezsi fizetésére, azonnal megtiltaná az elbocsátásokat. Egy ilyen kormány az alapvető cikkekre és gyógyszerekre árkontrollt jelentene be tudván, hogy a gyógyszergyárak és -tárak mindenütt emelik az árakat a pandémia és a gazdasági válság ürügyén.
Egy ilyen kormány megszüntetné a katonai kiadásokat, amelyek révén a népellenes imperialista intervenciókat finanszírozzák, és azonnal a járvány felszámolására fordítaná.
Egy ilyen kormány azonnal abbahagyná az adósságfizetést, a belsőt és külsőt. A spekulációból származó milliárdokat elvenné és az óriási többség javára fordítaná.  
Mivelhogy ezek, a népesség túléléséhez szükséges intézkedések ellentétesek a tőkés osztály követeléseivel, nem habozna szakítani vele ez a kormány..

Mi, a CORQI-ban szervezettek, akik a IV. Internacionálé újjászervezéséért küzdünk, mindannyian kijelentjük saját országunkban, hogy az ilyen, az óriási többséget képviselő kormány létrehozásáért mindenekelőtt a munkásszervezetekre támaszkodunk, amelyek ezt a célt tűzték maguk elé: a gyógyszeripari trösztök, nagyvállalatok, bankok tulajdonának elkobzását a dolgozók, a fiatalok életének megmentésére.

Azonban meg kell állapítanunk, hogy a fenálló tőkés kormányok, legyen bármilyen is a politikai jelzőjük, ezt az utat semmiképpen nem követik.
Amikor beszélnek is a “pandémia elleni háborúról”, elutasítják a termelőeszközök szentséges magántulajdonának érintését, azaz azt az emberiség szükségletei elé helyezik.
Nemcsak, hogy nem hozzák meg a kellő intézkedéseket, hanem a járványt arra használják fel, hogy munkásellenes és antidemokratikus intézkedéseket hozzanak.

Az amerikai adminisztráció fenntartja bűnös szankcióit Irán, Venezuela, Kuba, Zimbabwe, stb. ellen, a járvány pedig ürügy, hogy nyomást gyakoroljon a nemzetekre.
Gáza, a világ egyik legnépesebb területe, a «nyílt ég alatti börtön» elszenvedve a 14 éves blokádot a «nemzetközi közösség» cinkosságával, 2 millió palesztin lakosára mindössze 50 tesztet és mintegy 100 maszkot használhat.
Mit mondjunk az imperialista háborúk által elűzött menekültek millióiról, akik közül tízezreket parkoltatnak a görög szigeteken piszkos táborokban, akinek az Unió és kormányai nem adnak menekültjogot, kiszolgáltatva őket a betegségnek?

Mennydörgő nyilatkozatai és mai ígéretei ellenére az összes tőkés kormány felelős és bűnös abban a barbárságban, amelyet a pandémia felfedett.

Szégyen azt látni, hogy a világ számos országában a dolgozói politikai szervezetek vezetői a tőkés kormányokkal «szent egységbe» akarnak tömörülni.
Szégyen azt látni, hogy vannak a dolgozók nevében beszélő pártok, amelyek tőkés kormányok fennmaradását támogatják éppen akkor, amikor utóbbiak «szükségállapotot» akarnak bevezetni súlyosbítva a társadalmi vívmányok és demokratikus szabadságjogok elleni támadást!

Ha tudják is, hogy az egészségügyi intézkedések szükségesek a járvány lassítására, a dolgozók nem azt a következtetést vonják le, hogy bele kell esni a kizsákmányolókkal és kormányukkal közös «szent egység» csapdájába.
A dolgozók jogosan köteleznek minden szervezetet, amely az ő nevükben beszél, a «szent egységgel» való szakításra.
Ahogyan az utóbbi napokban láttuk, az USA-ban, Olaszországban, Franciaországban, Algéirában, Chilében, Peruban és más országokban megsokszorozódtak a sztrájkok, a vadsztrájkok, a leállások, a sztrájkfenyegetések, a kollektív dolgozói kezdeményezések és más osztályakciók, melyekben szervezeteikkel együtt elutasítják a mindenféle járványvédelem nélküli munka folytatását.  
Számos országban elutasítják a dolgozók, hogy a jelenlegi válságot a tőkés kormányok a szerzett jogok elleni támadásra használják fel, ahogyan azt is, hogy a krízist és következményeit ők fizessék meg.

Láttuk Kínában a pandémia lassulásának kezdete óta, hogy a dolgozók visszatértek a sztrájkok, tömeges tiltakozások ösvényére, hogy jogaikat követeljék.

Sosem volt ennyire igaz, hogy a dolgozók csak saját maguk erejére támaszkodhatnak: «Munkások, mentsük hát magunkat!» (az Internacionálé második versszakából).

Mi, akik a CORQI-ban szerveződve a IV. Internacionálé újjászervezéséért küzdünk, aláhúzzuk, hogy az emberiség jelen eseményei megerősítik az osztályharc jogosságát, azt a harcot, amely a termelőeszközök magántulajdonán alapuló bukott kapitalizmus végéhez vezet.
Az események megerősítik a dolgozó népesség megőrzését szolgáló kormányokért folyó küzdelem érvényét, amelyek képesek a szükséges strukturális változtatásokra a meghatározó többség érdekében a (valódi) szocializmusért.

Nem kevesebbről van szó, mint az emberi civilizáció megőrzéséről.

A IV. Internacionálé rekonstrukciójáért harcoló szervezetek, csoportok, aktivisták a világon vállukat vállhoz vetve együtt tartanak a dolgozókkal, fiatalokkal, más irányzatok híveivel, akik keresik a munkásosztály és szervezeteinek fügetlenségét.

Váll a vállhoz több mint 50 ország aktivistáival a háború- és kizsákmányolásellenes világkonferencciát előkészítésére, melyre Párizsban 2020. november 5-6-án kerül sor.

Végezzünk a háborúval és kizsákmányolással!
Végezzünk a tőkés barbársággal!
Védjük meg az emberiséget és a civilizációt!
Csatlakozz a IV. Internacionáléhoz, csatlakozz a CORQI-hoz!

2020.márc. 24.
_____________________________________
* A CORQI a legszigorúbban elítéli Trump és társai rasszista nyilatkozatait, mellyel Kínát vádolja a koronavírus felelőseként. Az igazság az, hogy a kínai bürokrácia eleinte tagadta a járványt, és megtorolta a figyelmeztetéseket, majd kénytelen volt az állami tulajdon óriási forrásait mobilizálni, szinte a semmiből néhány nap alatt kórházakat felállítani, hogy a kórt gátak közé szorítsa. A célt el is érte Kínában … ami éppen nem jellemző az észak-amerikai és európai nagyhatalmakra. Ugyanígy, bármennyire is más a véleményünk a kubai bürokrácia politikáját illetően, tény, hogy a legsúlyosabban érintett országokba éppen Kuba küldött orvosokat dacára az ellene évtizedek óta tartó bűnös blokádnak.
_____________________________________

A nyilatkozat aláírói:



Afganisztán : a CORQI afgán aktivistái
Algéria : Internacionalista Szocialisták Szervezőbizottsága (COSI)
Németország : a CORQI német szekciója
Azánie-Dél-Afrika : a IV. Internationálé azániai szekciója (AS-FI).
Banglades : a IV. Internationálé bangladesi szekciója
Belgium : Szocialista Internacionalista Szervezet, a IV. Internacionálé belga szekciója
Bénin : Bénin trockista kapcsolattartó bizottsága (CLTB).
Brazília : Kommunista Internacionalista Szervezet (OCI, a CORQI brazil szervezete)
Burundi : a IV. Internacionálé burundi szekciója
Kanada : kanadai trockista kapcsolattartó bizottság
Chile : chilei trockista csoport
Korea : Szolidaritás, koreai aktivista tanács
Elefántcsontpart : M., aktivista
USA : Socialist Organizer, a IV. Internacionálé szekciója USA (CORQI tagja)
Franciaország : a POID internacionalista kommunista irányzata, a IV. Internacionálé francia szekciója (a CORQI tagja)
Nagy-Britannia : Charles Charalambous, a Labour internationaliste (a CORQI brit kiadása) szerkesztője
Görögország : Andreas, az Ergatika Nea szerkesztője
Haiti : Berthony Dupont, Haïti Liberté, a COI tagja
Magyarország : a IV. Internacionálé hívei
India : Spark-csoport, Franklynd d’Souza, Subhas Naik.
Olaszország : a IV. Internacionálé olasz szekciója
Marokkó : a CORQI marokkói hívei
Mexique : Nemzetközi Kommunista Liga (CORQI).
Pakisztán : a IV. Internacionálé pakisztáni szekciója
Peru : Internacionalista Szocialista csoport, a CORQI perui szekciója  
Portugália : « A Internacional » csoport (CORQI)
Románia : a CORQI román szekciója
Oroszország : a CORQI híveinek csoportja
Szenegál : a CORQI szimpatizánsainak aktivistái
Szerbia : Jaszim Milunovic, munkásaktivista
Svájc : Wolfgang Eichenberger, Tribune ouvrière
Togo : Steve, a IV. Internacionálé togói aktivistája
Tunézia : L., tunéziai aktivista
Törökország : Marxista Munkásliga (a CORQI szekciója)
Zimbabwe : Mafa Kwanisai Mafa, CORQI-Zimbabwe.

Személyes (nemzeti/nemzetközi) csatlakozásod: corqi.ocrfi@gmail.com (melyet a hazai aktivistáknak átadunk) : 
jeu. 26 mars à 23:50

…………………………………………  

2020. március 4., szerda

Hol tart a világgazdaság? 3. rész




LInternationale 17



Hol tart a világgazdaság3. rész






Pierre CISE és Daniel GLUCKSTEIN



Ismét a fegyvergyártás

Ebben a válságban lévő, kapitalista mesterséges hajtószerkezetben mi a fegyverkezés helye? Alapvető. A fegyvergyártás az államokat foglyulejtő piac.

2018-ban a világ katonai kiadásai elérték a 1 822 milliárd dollárt (2,6 %-kal többet, mint 2017-ben, ami már 1,1 %-kal több volt, mint 2016-ban) és olyan nívót jelent, mint 2008-ban. Az USA-é a kiadások egyharmada (és a fegyvereladások 59 %-a), és az USA is az alapvető oka ennek az emelkedésnek, nevezetesen a külső műveletek okán (649 milliárd dollár, 4,6 %-os növekedés), de az új fegyverkérelmek miatt is. «Az USA messze az az ország, amelynek a legtöbb a kiadása, majdnem ugyannyit invesztált, mint a sarkában loholó 8 ország együttese», jelzi a  SIPRI (nemzetközi békekutató intézet) 2019-es jelentése. A Trump-adminisztrációnak pedig ez sem elég, mert 2020-ra 750 milliárd dollárt irányzott elő «nem habozva a Kongresszustól kérni az egészségügy és az oktatás területének országos programjai kiadásait csökkentve», írja a Washington Post. (9)
A mindig jelentősebb fegyverkezési finanszírozás - a trösztök profitjának kimeríthetetlen forrása – feltételezi az állam fizetőképességét. Innen ered az egyéb «kiadások» csökkentése - kezdve a közszolgáltatásokkal: kevesebb kórház, kevesebb iskola, kevesebb egészségügy a dolgozó tömegek, a munkásosztály számára; kevésbé tanult, kevésbé képzett, kevésbé fizetett, kevésbé egészséges, folyamatosan devalorizált munkaerő.  Az összes tőkés országban munkahelyek millióit szüntetik meg, a lakosság egész szektorait pauperizálják, melyek nem is találnak más munkát. A kórházak, iskolák, szociális védelem szubvencióit csökkentve magának a munkaerőnek az értékét amputálják. Tegyük ehhez hozzá, hogy a fegyvergazdaság hozzátesz ehhez még egy csapást, felgyorsítja az eladósodást.

Adósság a robbanásig

Az IIF (nemzetközi pénzügyi intézet) 2019 novemberben megjelent tanulmánya alapján a világ adósságállományát jelenleg 255 000 milliárd dollárra becsülik, amely megegyezik a világ GDP-je 322 %-ával. A kolosszális összeg 2018-hoz viszonyítva 9 000 milliárd dollárral emelkedett. Államok, vállalatok, bankok, háztartások, minden szektor érintett az adósság felhalmozásában és növekedésében. Az USA és Kína ennek a motorja. Csak az államok részéről a világadósság eléri a 70 000 milliárd dollárt.

2019 novemberében a Bank of America Merrill Lynch publikálta tanulmányban a 2007-2008-as válság óta az államok összesen 27 111 milliárd dolláros hitelt vettek fel, a vállalatok 22 593 milliárdot, a háztartások 8 133 milliárdot és a bankok 1 807 milliárdot.

Csak a közadósság eléri a világ GDP-je 100 %-át.

Az úgynevezett feltörekvő országok számára a helyzet nyugtalanító, mivel amellett, hogy jelentős az adósságuk és emelkedik, 2 év múlva vissza kell fizetiük a lejáró 8 500 milliárd dolláros hitelt, s újabbakat kell felvenniük, mivel borúlátóak a gazdasági növekedés távlatai. Az ázsiai zóna kűlönösen figyelemfelkeltő és nem csak Kína. Főként a vállalati (magánadósság) nő (némelyek szerint ellenőrizetlenül), és kezdi felhalmozni   a 800 milliárd dollárt közelítő adóssághalmazt.

A háztartások adóssága méginkább nyugtalanítja az imperialista országok elemzőit és kommentátorait. Az USA-ban a jelenség 12 évvel ezelőtti subprimes ellenére ugyanolyan, több mint 13 500 milliárd dolláros, azaz 1 000 milliárddal több a 2008 előttinél. (10) A lakáscélokra felvett adósság e tucat év alatt is emelkedett, de részesedése a háztartások adósságában mérséklődött. Ami viszont robbanásra kész, az a hitelkártyák és a diákhitelek, melyek 2006 óta megháromszorozódtak és elérik az 1 600 milliárd dollárt, az érintettek átlagában a 35 000 dollárt (29 500 euró). Az egészségügyi kiadások fedezése az oka az egyéni csődök egyharmadának, a járművek finanszírozása, 584 milliárd dollár adósság egy jó része is közel van ahhoz a helyzethez, mint a 2000-es évek lakáskölcsönei: a kamatok 10-29 % között variálódnak és olyanoknak kölcsönözték, akiket a bankvilág virágnyelve «hitelleprásoknak» (credit lepers) nevez a hitelképtelen vagy prekárius helyzetű személyekről beszélve. A záloghitelekről vagy a legalacsonyabb bérűek hiteleiről nem is szólva..

Más imperialista országokban is nyugtalanító a helyzet. Franciaországban a  HCSF (pénzügyi stabilitás legfelsőbb tanácsa), amit a pénzügyminiszter elnököl, részt vesz benne a Banque de France kormányzója, félreveri a harangokat az ingatlankölcsönök okán. 2019-ben ezek jelentősen megugrottak és kumulált összegük ma 1 000 milliárd euró. A HCSF rámutat a bankok és hitelintézetek egyre hanyagabb kölcsönpolitikájára, a kölcsönök hosszának, vagy az «elfogadható» eladósodottság mértékének  megváltoztatására. A francia háztartások eladósodottsága 2019-ben mindenféle hitelt ideszámítva a rendelkezésre álló jövedelem 96 %-a (vagyis az adókat, a bérek különböző hozzájárulásait leszámítva, de a szociális segítséget hozzáadva). Bizonyos, hogy nem annyi, mint Nagy-Britanniában(119,2 %) vagy az USA-ban (129,1 %), de a növekedés erős. Ez a központi bankok évtizedes politikájának alacsony kamatokhoz kötött helyzet a jövőbeli robbanás egyre súlyosabb veszélyét rejti.

9 - Washington Post, 18 septembre 2019.
10 – Az adatok Renaud Beauchard, az American University Washington College of Law tanárának cikke közli a Le Figaro 2019 szept.25-i számában.

(folyt. köv.)