2020. március 27., péntek

A csődbe jutott tőkés rendszer és szolgálatában álló kormányok felelősek és bűnösök a koronavírus-járvány terjedéséért!


A IV. Internacionálé újjászervező bizottsága (CORQI) nyilatkozata




Ezen nyilatkozat írásakor még senki nem ismeri a egész világon nők és férfiak, gyermekek millióit veszélyeztető koronavírus kimenetelét.
Ellenben a pandémiát lehetővé tévő körülményeket, melyek a katasztrofális arányokat eredményezték, a vírus gyors végigfutását a Földön, nagyon is jól ismerik a dolgozók és népek az egész világon.   

Minden a tőkés nagyhatalmak kormányainak, és az összes földrész periferiális/félperiferiális országainak kormányainak évtizedeken át tartó, a nagy multinacionális vállalatok, nagybankok és  spekuláció érdekei szerinti politikai döntéseiből és azok végrehajtásából ered. E politikai döntések az egész civilizációnak a tőkés profit alá rendelése jegyében folynak, a dolgozók osztályharcában kivívott társadalmi védelmi rendszerét számolták fel.

A tőkés kormányok, mondják magukat baloldalinak, haladónak vagy jobboldalinak, politikai döntéseikkel lebontották a dolgozói osztályharcban kivívott szociális védelem rendszerét.
A tőkés kormányok politikai döntései lerombolták és privatizálták a közegészségügyet, likvidálták az orvosok, a kórházi személyzet munkahelyét és kórházi ágyak százezreit, zártak be ezerszámra kórházakat, részlegeket, beteggondozási intézményeket.
A tőkés kormányok politikai döntése fojtogatja az alapvető kutatásokat – tehetetlenné téve a víruskutatást is.
A tőkés kormányok politikai döntése teszi lehetővé a gyógyszeripari trösztök gigantikus profitjának felhalmozását a legalacsonyabb «munkaerőár» révén a jelenlegi, még a legegyszerűbb maszkok, tesztek vagy fertőtlenítőszerek esetében is hiányhoz vezetve.
A tőkés kormányok, mint az USA, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország vagy Kanada kormányainak politikai döntése szervezi Afrika, Latin-Amerika, Ázsia népeinek fosztogatását, amely oda vezetett, hogy a Unicef adatai alapján 3 milliárdnyi emberi lény (a világ népességének 40 %-a) nem jut szappanhoz, de még vízhez se, azaz naponta többször kezet mosni sem tud, hogy a vírus terjedését korlátozza. Azokról a milliárdokról nem is beszélve, akiknek napi egyszeri étkezésre is nehezen telik.
Ezekhez a – hatásaiban drámai – döntésekhez ezentúl hozzáadódnak az új pénzügyi krach társadalmi konzekvenciái. A 2008-2009-es krízis folytatásaként hónapok óta érő  válságot a pandémia felgyorsította és kirobbantotta. Hatalmas elbocsátási hullámhoz vezetett máris a gépkocsigyártásban, a repülésben, a bankoknál, a kereskedelemben és szolgáltatásokban, a textiliparban.  

Ma a tőkés kormányok többsége – kezdve az amerikai adminisztrációval, az európai nagyhatalmak kormányaival és az Európai Unióval – a pániktól vezérelve egy sor kivételes intézkedést vezettek be, hogy szembenézhessenek a helyzettel. Elkötelezettek a «gazdaság talpraállításában», amely dollár- és eurómilliárdok ajándékozását jelenti a tőkéseknek; mások bejelentették, hogy a «deficit-előírásokat megkérdőjelezik», időleges államosítást rendelnek el, leállítják a kilakoltatásokat a válság alatt. Mindaz, ami tegnap még lehetetlen volt, ma már szenvedélyes kormánypolitika lett. De a dolgozókat nem csaphatják be. Tudják jól, hogy ezek a tőkés érdekekhez ragaszkodó, munkásellenes kormányok nem változnak.

Tudják, hogy még akkor is, ha ilyen rész- vagy időleges intézkedések születnek, ugyanezek a kormányok holnap már megszázszorozva veszik vissza hetek alatt azt, amit ma adnak.

Az igazság az, hogy ezen kormányok közül egyik sem hoz valódi intézkedéseket, legyenek az azokat létrehozó pártok akármilyen színezetűek, jobb – vagy «baloldaliak». Egyik sem tesz olyat, amelyet a világjárvány leküzdése igényelne, amely megmentené a népességet! *

Milyen intézkedéseket kellene hoznia egy kormánynak, hogy a nagy többség egészségéről gondoskodjon?
Az ilyen kormány állami felügyelet alá venné a teljes termelőapparátust, hogy azonnal a járvány elleni javak előállítására fordítsa (maszkok, tesztek, fertőtlenítőszerek, gyógyszerek, stb.), szisztematikusan megszervezné az egész népesség szűrését. Nem tétovázna elkobozni a nagyvállalatok (kezdve a gyógyszergyártással) és a bankok tulajdonát.
Egy ilyen kormány azonnal megnyitná a bezárt kórházakat, elrekvirálná a szükséges épületeket, hogy a legrövidebb időn belül biztosítsa a szükséges kórházi intenzív struktúrát.
Egy ilyen kormány onnan venné el a milliárdokat, ahol azok vannak és azért, hogy milliók számára biztosítsa az ingyenes gyógyítást, a gyógyító személyzet és felszerelés finanszírozását.
Egy ilyen kormány úgy szervezné a kijárási tilalmat az egész lakosság számára, hogy a bérek fizetésére kötelezné a vállalatokat. A dominált (periferiális/félperiferiális) országokban pedig, ahol egy jelentős többség az «informális szektor» fekete és szürkegazdaságában dolgozik, melyben sem rendszeres jövedelem, sem garancia nincs, egy ilyen kormány garantálná mindenki számára a méltó életet, megszervezné az élelmiszerellátást, az alapvető cikkekkel ellátást.
Egy ilyen kormány állami tulajdonba venné a vírus és egyéb betegségek alapkutatását, megfelelő eszközökkel látná el a tudományos csoportokat.
Egy ilyen kormány azonnal lakóépületeket sajátítana ki a hajléktalanok, rossz körülmények között élők számára (akiknek e híján semmit nem jelent a «kijárási tilalom»).
Egy ilyen kormány azonnal leállítaná a kilakoltatásokat, moratóriumot jelentene be a lakás és rezsi fizetésére, azonnal megtiltaná az elbocsátásokat. Egy ilyen kormány az alapvető cikkekre és gyógyszerekre árkontrollt jelentene be tudván, hogy a gyógyszergyárak és -tárak mindenütt emelik az árakat a pandémia és a gazdasági válság ürügyén.
Egy ilyen kormány megszüntetné a katonai kiadásokat, amelyek révén a népellenes imperialista intervenciókat finanszírozzák, és azonnal a járvány felszámolására fordítaná.
Egy ilyen kormány azonnal abbahagyná az adósságfizetést, a belsőt és külsőt. A spekulációból származó milliárdokat elvenné és az óriási többség javára fordítaná.  
Mivelhogy ezek, a népesség túléléséhez szükséges intézkedések ellentétesek a tőkés osztály követeléseivel, nem habozna szakítani vele ez a kormány..

Mi, a CORQI-ban szervezettek, akik a IV. Internacionálé újjászervezéséért küzdünk, mindannyian kijelentjük saját országunkban, hogy az ilyen, az óriási többséget képviselő kormány létrehozásáért mindenekelőtt a munkásszervezetekre támaszkodunk, amelyek ezt a célt tűzték maguk elé: a gyógyszeripari trösztök, nagyvállalatok, bankok tulajdonának elkobzását a dolgozók, a fiatalok életének megmentésére.

Azonban meg kell állapítanunk, hogy a fenálló tőkés kormányok, legyen bármilyen is a politikai jelzőjük, ezt az utat semmiképpen nem követik.
Amikor beszélnek is a “pandémia elleni háborúról”, elutasítják a termelőeszközök szentséges magántulajdonának érintését, azaz azt az emberiség szükségletei elé helyezik.
Nemcsak, hogy nem hozzák meg a kellő intézkedéseket, hanem a járványt arra használják fel, hogy munkásellenes és antidemokratikus intézkedéseket hozzanak.

Az amerikai adminisztráció fenntartja bűnös szankcióit Irán, Venezuela, Kuba, Zimbabwe, stb. ellen, a járvány pedig ürügy, hogy nyomást gyakoroljon a nemzetekre.
Gáza, a világ egyik legnépesebb területe, a «nyílt ég alatti börtön» elszenvedve a 14 éves blokádot a «nemzetközi közösség» cinkosságával, 2 millió palesztin lakosára mindössze 50 tesztet és mintegy 100 maszkot használhat.
Mit mondjunk az imperialista háborúk által elűzött menekültek millióiról, akik közül tízezreket parkoltatnak a görög szigeteken piszkos táborokban, akinek az Unió és kormányai nem adnak menekültjogot, kiszolgáltatva őket a betegségnek?

Mennydörgő nyilatkozatai és mai ígéretei ellenére az összes tőkés kormány felelős és bűnös abban a barbárságban, amelyet a pandémia felfedett.

Szégyen azt látni, hogy a világ számos országában a dolgozói politikai szervezetek vezetői a tőkés kormányokkal «szent egységbe» akarnak tömörülni.
Szégyen azt látni, hogy vannak a dolgozók nevében beszélő pártok, amelyek tőkés kormányok fennmaradását támogatják éppen akkor, amikor utóbbiak «szükségállapotot» akarnak bevezetni súlyosbítva a társadalmi vívmányok és demokratikus szabadságjogok elleni támadást!

Ha tudják is, hogy az egészségügyi intézkedések szükségesek a járvány lassítására, a dolgozók nem azt a következtetést vonják le, hogy bele kell esni a kizsákmányolókkal és kormányukkal közös «szent egység» csapdájába.
A dolgozók jogosan köteleznek minden szervezetet, amely az ő nevükben beszél, a «szent egységgel» való szakításra.
Ahogyan az utóbbi napokban láttuk, az USA-ban, Olaszországban, Franciaországban, Algéirában, Chilében, Peruban és más országokban megsokszorozódtak a sztrájkok, a vadsztrájkok, a leállások, a sztrájkfenyegetések, a kollektív dolgozói kezdeményezések és más osztályakciók, melyekben szervezeteikkel együtt elutasítják a mindenféle járványvédelem nélküli munka folytatását.  
Számos országban elutasítják a dolgozók, hogy a jelenlegi válságot a tőkés kormányok a szerzett jogok elleni támadásra használják fel, ahogyan azt is, hogy a krízist és következményeit ők fizessék meg.

Láttuk Kínában a pandémia lassulásának kezdete óta, hogy a dolgozók visszatértek a sztrájkok, tömeges tiltakozások ösvényére, hogy jogaikat követeljék.

Sosem volt ennyire igaz, hogy a dolgozók csak saját maguk erejére támaszkodhatnak: «Munkások, mentsük hát magunkat!» (az Internacionálé második versszakából).

Mi, akik a CORQI-ban szerveződve a IV. Internacionálé újjászervezéséért küzdünk, aláhúzzuk, hogy az emberiség jelen eseményei megerősítik az osztályharc jogosságát, azt a harcot, amely a termelőeszközök magántulajdonán alapuló bukott kapitalizmus végéhez vezet.
Az események megerősítik a dolgozó népesség megőrzését szolgáló kormányokért folyó küzdelem érvényét, amelyek képesek a szükséges strukturális változtatásokra a meghatározó többség érdekében a (valódi) szocializmusért.

Nem kevesebbről van szó, mint az emberi civilizáció megőrzéséről.

A IV. Internacionálé rekonstrukciójáért harcoló szervezetek, csoportok, aktivisták a világon vállukat vállhoz vetve együtt tartanak a dolgozókkal, fiatalokkal, más irányzatok híveivel, akik keresik a munkásosztály és szervezeteinek fügetlenségét.

Váll a vállhoz több mint 50 ország aktivistáival a háború- és kizsákmányolásellenes világkonferencciát előkészítésére, melyre Párizsban 2020. november 5-6-án kerül sor.

Végezzünk a háborúval és kizsákmányolással!
Végezzünk a tőkés barbársággal!
Védjük meg az emberiséget és a civilizációt!
Csatlakozz a IV. Internacionáléhoz, csatlakozz a CORQI-hoz!

2020.márc. 24.
_____________________________________
* A CORQI a legszigorúbban elítéli Trump és társai rasszista nyilatkozatait, mellyel Kínát vádolja a koronavírus felelőseként. Az igazság az, hogy a kínai bürokrácia eleinte tagadta a járványt, és megtorolta a figyelmeztetéseket, majd kénytelen volt az állami tulajdon óriási forrásait mobilizálni, szinte a semmiből néhány nap alatt kórházakat felállítani, hogy a kórt gátak közé szorítsa. A célt el is érte Kínában … ami éppen nem jellemző az észak-amerikai és európai nagyhatalmakra. Ugyanígy, bármennyire is más a véleményünk a kubai bürokrácia politikáját illetően, tény, hogy a legsúlyosabban érintett országokba éppen Kuba küldött orvosokat dacára az ellene évtizedek óta tartó bűnös blokádnak.
_____________________________________

A nyilatkozat aláírói:



Afganisztán : a CORQI afgán aktivistái
Algéria : Internacionalista Szocialisták Szervezőbizottsága (COSI)
Németország : a CORQI német szekciója
Azánie-Dél-Afrika : a IV. Internationálé azániai szekciója (AS-FI).
Banglades : a IV. Internationálé bangladesi szekciója
Belgium : Szocialista Internacionalista Szervezet, a IV. Internacionálé belga szekciója
Bénin : Bénin trockista kapcsolattartó bizottsága (CLTB).
Brazília : Kommunista Internacionalista Szervezet (OCI, a CORQI brazil szervezete)
Burundi : a IV. Internacionálé burundi szekciója
Kanada : kanadai trockista kapcsolattartó bizottság
Chile : chilei trockista csoport
Korea : Szolidaritás, koreai aktivista tanács
Elefántcsontpart : M., aktivista
USA : Socialist Organizer, a IV. Internacionálé szekciója USA (CORQI tagja)
Franciaország : a POID internacionalista kommunista irányzata, a IV. Internacionálé francia szekciója (a CORQI tagja)
Nagy-Britannia : Charles Charalambous, a Labour internationaliste (a CORQI brit kiadása) szerkesztője
Görögország : Andreas, az Ergatika Nea szerkesztője
Haiti : Berthony Dupont, Haïti Liberté, a COI tagja
Magyarország : a IV. Internacionálé hívei
India : Spark-csoport, Franklynd d’Souza, Subhas Naik.
Olaszország : a IV. Internacionálé olasz szekciója
Marokkó : a CORQI marokkói hívei
Mexique : Nemzetközi Kommunista Liga (CORQI).
Pakisztán : a IV. Internacionálé pakisztáni szekciója
Peru : Internacionalista Szocialista csoport, a CORQI perui szekciója  
Portugália : « A Internacional » csoport (CORQI)
Románia : a CORQI román szekciója
Oroszország : a CORQI híveinek csoportja
Szenegál : a CORQI szimpatizánsainak aktivistái
Szerbia : Jaszim Milunovic, munkásaktivista
Svájc : Wolfgang Eichenberger, Tribune ouvrière
Togo : Steve, a IV. Internacionálé togói aktivistája
Tunézia : L., tunéziai aktivista
Törökország : Marxista Munkásliga (a CORQI szekciója)
Zimbabwe : Mafa Kwanisai Mafa, CORQI-Zimbabwe.

Személyes (nemzeti/nemzetközi) csatlakozásod: corqi.ocrfi@gmail.com (melyet a hazai aktivistáknak átadunk) : 
jeu. 26 mars à 23:50

…………………………………………  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.