2016. június 30., csütörtök

Nagy-Britannia, Brexit

Az Európai Unió a külföldről érkezettek pártján áll? Na, ne vicceljük már …





«A Brexit után elszabadult a rasszista nyelvezet, a támadások megsokszorozódtak», s «megdöbbentő rasszista tettekről» olvashatuk a sajtóban. Mintha a rasszista aktusok éppen a brit referendum miatt jelentek volna meg, azokhoz pont csak erre volt szükség, és mintha ilyen szégyenletes dolgok csak Nagy-Britanniában léteznének!

Azok a fajgyűlölő aktusok érdeklik a médiát, amelyek propagandakampányuk életbentartását teszik lehetővé.

Mit akarnak ezzel? Először is: megpróbálják a jún. 23-i szavazás osztályjellegét eltüntetni (a munkásság 64 %-a a kilépésre szavazott).
Másodszor: az Európai Uniót az ide emigrált dolgozók védelmezőjének próbálják bemutatni.

Holott – éppen a sajtókampány elindulásakor – az EU Görögországban borzalmas körülmények közt parkoltatja a háború elől menekülőket, amit pedig éppen Obama, Cameron, Hollande szervezett Szíriában, Irakban, Afganisztánban. Azután ezeket fogják visszaküldeni Törökországba – annak a szégyenletes paktumnak a keretében, amit az Európai Bizottság és Erdogan kötött.

Az aktusok, amelyről a sajtó beszél, a lengyel migránsokat célozták. Rövid a kampányszervezők memóriája. 2016 februárjában éppen Cameron és az Európai Bizottság állapodott meg egy diszkriminatív lépésben az uniós országokból érkezett dolgozókkal szemben: 4 év munkavállalói jogaiktól megfosztás. Több mint egymillió dolgozó érkezett Kelet-Európából az ún. «másodlagos zónában» dolgozni. Országát, családját miért hagyta el egymillió lengyel a nagy-britanniai munkáért? Ennek nincs köze a lengyel iparnak az EU égisze folyó privatizációs rombolásához?
2009-ben a lengyel hajógyárak bezárásában a Bizottság közvetlenül vétkes, miután Lengyelországot tiltott állami segitséggel vádolta, amelyet a szent versenyképesség nevében a európai szerződések szigorúan tiltanak (a multinacionális vállalatoknak egy-egy «munkahelyteremtésért» 7-8 millió forintot nyújtott támogatást nem…).  Több tízezer elbocsátásra került sor. A mindennapokban ezt élték meg a dolgozók— migránsok vagy nem — egész Európában. Nem fogják magukat hagyni elkábítani ezzel a szégyenteljes kampánnyal.

Az Európai Unió védi ezeket a migráns dolgozókat?
Hát a UKIP xenofób Nigel Farage-e nem az Európai Uniónak, diszkriminatív és migránsellenes intézkedéseinek természetes szülötte?

Ahogy  a londoni jún. 13-i «Leave» (kilépés) munkásgyűlésen hangzott el: «Open the borders!» (Nyissák meg a határokat!), «Nemet az európai várerődítményre!».



2016. június 27., hétfő

Egy éve már….


(Levél egy elvtársnak  Patrick Hébert interjúja kapcsán az El Watan-ban)

Drága Barátom,

Még most is, egy évvel az események után sem tudod megemészteni a 2015. június 29-i szakítást a IV. Internacionálé francia szekciójában. A szakítást csakúgy sajnálom, ahogyan Te is. De az megtörtént. Ahelyett, hogy annak körülményei miatt a bosszúálláson és az egyetnemértésen tipródnánk, azt javasolom, hogy a mai napig megjelent állásfoglalásokból kiindulva vitatkozzunk, ez pedig egész bizonyosan hasznos megvilágításba hozza azt, ami egy éve történt. 

Vegyük például Patrick Hebert hosszú interjúját, amely június 13-án az algériai El Watan napilapban jelent meg. Patrick Hebert itt «szakszervezeti felelősként és a "Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése a háborúk és kizsákmányolás ellenkoordináció tagjaként beszél.  Nem arra akarlak figyelmeztetni, hogy az Egyetértés 1991-ben "A háború és a kizsákmányolás ellen nyilatkozatbázisán alakult meg, de a Munkás Internacionáléért. Ti. ez a megnevezés felel meg a célnak, ahogyan Pierre Lambert elvtársunk a 4. Internacionálé újrahirdetése kereteiben megfogalmazta: segíteni «a munkásmozgalom újjáépítését egy új tengelyen». Te tudod, hogy ez nem csak részletkérdés.  Vissza fogok térni rá.

Patrick Hebert szakszervezeti aktivista soha nem rejtette el, hogy a 4. Internacionálé francia szekciójához és vezetéséhez tartozik. Ezt tudni kell ahhoz, hogy elgondolkozhassunk interjúja értelmén, melyet jún. 13-án adott. Ekkor Franciaországban már három hónapja folyik az évtizedek óta legmagasabb fokú osztályharc, legalább 10 akciónappal, többszáz tüntetéssel és sztrájkkal, amelyekben milliók vettek részt — az El Khomri munkatörvénykönyv-reform ellen. A cikkben, miután érdeklődnek a vezetés által képviselt taktika iránt, Hébert így válaszol: «Nem mindig ugyanazok tüntetnek, az az oka, hogy a kormány gyengülőnek véli a mozgalmat. Mindig kisebb számú rétsztvevőt remél. Holott ez nem így van. Az emberek váltják egymást». Megmondom őszintén, ezt olvasván nem hittem a szememnek. Emlékszem, hogy 2010-ben Patrick Hébert nem talált elég erős szavakat annak kifejezésére,  hogyan ostorozza az akkori «bakugrás-akciókat» (epizodikusan ismétlődő - ford.). Emlékszel, biztos vagyok benne, ugyanúgy, mint én. De hát ez – azelőtt volt. Mielőtt a francia szekció vezetése a 2015.szept.19-i plénumon elénk nem tárta fontos «teóriáját»:  a munkásszervezetek függetlenségét majd a vezetésük garantálja. Mihelyt a munkásszervezetek vezetése garantálja a függetlenséget, a taktika, amelyet meghirdetnek, nem lehet konform az osztály szükségleteivel. Egy «trockista» teljes tekintélye kellett ahhoz, hogy a sz..t arannyá változtassa és az általános sztrájk elutasítását a konföderációs vezetés kifinomult taktikájaként prezentálja. Mintha ez lett volna az a taktika, amelyet “az emberek választottak”.  Nem, a dolgozók nem így döntöttek, ezt rájuk kényszerítették. Számos egyéb kérdést is felvet egyébként a munkásmozgalmom belül. Az «egymást váltása», a «bakugrások» azt jelenti, hogy nem «lent» döntenek, hanem a szervezetek vezetésében, ahol nem akarják a kormányt veszélybe sodorni.  Ez a gond, amelyet az «általános sztrájk a reform visszavonásáig» kérdése vetett fel. Az, hogy a szocialista párthoz, a kommunista párthoz tartozó szakszervezeti vezetők a  Hollande-Valls kormányt, az EU intézményeit és az V. Köztársaságot veszik oltalmukba. Ami új, az Patrick Hébert politikája, amely támogatja ezt a taktikát.

Hébertnek március óta ez a harci célja. Te is megállapíthatod, az El Khomri munkatörvénykönyv-reform visszavonása egyszerűen hiányzik ebből az interjúból. Pedig jól tudod, hogy a tíznapos sztrájk és tüntetéssorozat alatt csak azt lehetett hallani/látni: «Sem újratárgyalni, se kiegészíteni, hanem visszavonni» városok százaiban, felvonulások ezrein. Mi lenne a cél, ha nem a munkatörvénykönyv-reform visszavonása? Hébert szerint «minden ennek a törvénynek a 2. cikkelyében rejlik (...). Ez jelenti az alapvető támadást». Az El Watan újságírója el is csodálkozik: «De nem csak a 2. cikkely váltott ki polémiát?» A rendíthetetlen Patrick Hébert: «Nekem, mint szakszervezeti felelősnek a 2. cikkely áll a tagadás középpontjában». De mi van a törvény 53 más cikkelyével? A válasz: «vannak olyan cikkelyek, amelyekről tárgyalni lehet». Más cikkelyek? Patrick Hébert nem hallotta a milliószor elismételteket: «sem újratárgyalni, se kiegészíteni, hanem visszavonni»? Más cikkelyek? «A normák hierarchiájának megfordítása» nem csak a 2. cikkelybe foglaltatott. Átfogja az egész törvénytervezetet. Csak a 2. cikkely okoz problémát, «a többiről tárgyalni lehet»? A «visszavonás» egyszer szerepel az interjúban… de nem a teljes törvénnyel kapcsolatban… Mi okból kellene lemondani a reform visszavonásának követeléséről? Hébertnek nehéz lenne igazolnia a követelések eme lecsökkentését, amit nem támogatnak a tömegek.  A táblák, a molinók millióin egyetlen megfigyelő sem látott ilyen feliratot: «A 2. cikkely visszavonását»! Hát akkor? Ha nem a munkásmobilizációból származik, akkor honnan veszi?

A  Martine Aubry körüli úgynevezett «szocialista párti baloldal»-tól, amelynek jó kapcsolatai vannak a szakszervezeti vezetéssel. Martine Aubry, az EU-t alapító Jacques Delors lánya ügyel arra, hogy nemzetgyűlési hívei ne tegyék aláírásukat a szocialista áskálódók cenzúraindítvány kérésére. De ahogyan a sajtó lehozta, Martine Aubry egyezségre jutott François Hollande-dal a kormány védelmében. Mégegyszer mondom, az, hogy a reformisták a reményeiket a szocialista párt ilyen-olyan szektorára helyezik, nem lep meg bennünket. De hogyan értsük Hébert botladozását: «Tudjuk, hogy a többség mindegy 100 képviselője elutasítja ezt a törvényt. Még a szocialista Lionel Jospin is, aki jelenleg az Alkotmányos Tanács tagja, azt nyilatkozta, hogy a munkatörvénykönyv 2. sz. cikkelye a probléma gyökere». Gyökere? Az egész ország talpon van, nem csak a 2. cikkely ellen, hanem az egész törvény ellen. Hébert úgy tűnik, álomvilágban él: «A kormányban nincs egység» súlykolja és hozzáteszi: «Nem tudni, mi történik a csúcsokon, még a kormányban sincs konszenzus, a szocialista parlamenti  franció vezetője azt mondta, lehet, hogy a polémiát kiváltó 2. cikkelyt revideálni kellene. De nem volt róla vita». Ez a logika vezeti Hébert-t egy olyan elképesztő konklúzióra, amelyet egész biztosan te se osztasz, annyira ellentétes azzal, amit te is, én is megtanultunk a szervezetben és több mint 40 éve vallunk.

Az interjú jún. 14. előtt jelent meg, tehát mielőtt többszázezer (a szakszervezetek szerint egymillió) dolgozó tüntetett a munkatörvényköny-törvény visszavonásáért. De Hébert-nek ez nem gond: «Mindenesetre, a törvény akár átmegy, akár nem, a kormány már vesztes». Ez lenne a levonandó konklúzió? Vagy átmegy a törvény, vagy nem? Vagyis a dolgozók vagy elveszítik munkatörvénykönyvüket, vagy megőrzik, vagy összes kollektív jogukat elveszítik a rothadó tőkés rendszer kötelezte individualizáció oltárán,  vagy megőrzik jogaik kollektív jellegét – de a kormány mindenképpen veszített? Meglehetősen aberrált és groteszk kijelentésnek tűnik, ha a munkásosztály érdekeinek oldaláról nézzük. De  ha a szocialista párt belső politikai kombinációit tekintjük, akkor bizonyos értelmet nyer: a kormány vesztes, ez azt jelenti, hogy Manuel Valls, aki a PSZ egyik szárnyát képviseli, már elvesztette a partit egy másik szárnnyal szemben, például Martine Aubryval szemben, aki néhány szakszervezeti konföderáció vezetésének szimpátiáját bírja. De vajon ez egy forradalmi aktivista nyelvezete, aki úgymond a IV. Internacionálé programjának híve? Még messzebbre vezet, amikor a rendfenntartó erők  kérdése merül fel. Hébert válasza: «A rendőrök szakszervezeti tagok, egy részük a mi társaink a Force ouvrière (szakszervezeti szövetség - a ford.) kereteiben. Minden közfunkció a szigorítások áldozata akár Franciaországban, akár Európában. Csökkenőben vannak az munkafelvételek – kivéve az utolsó hónapokat, amikor a támadások és a futball EB és a tüntetések miatt megerősítették a rendőrség sorait. Igaz, hogy a rendőség nagy nyomás alatt áll, nevezetesen a tüntetésen résztvevő rombolók miatt.  A megtorlás azonban nem a tüntetőket célozza». Emlékeztetni kell a május eleji rendőrattakok több száz sebesültjére, szakszervezeti tagokra és fiatalokra, akiket rögtön elhurcoltak és elítéltek, olykor börtönbüntetésre? Patrick Hébert elégedett azzal, hogy a rendőrség elérte, gyarapodjanak sorai. De milyen célokra használják őket, ha nem a megtorlásra?

Összefoglalásként meg kell jegyeznünk, hogy ez a politikai álláspont, amely az osztályharcot a szocialista párt belső vitáinak helyszínére helyezi és a politikusi nézőpontok ütköztetésére redukálja; amely győzelemnek akarja beállítani azt, ami egy szörnyű csapás a munkásosztályra, ha az El Khomri-törvény átmenne; aki igazoltnak tartja, hogy az apparátusok az akciónapokat szétszórták és feldarabolták; aki mindezekután világosan az El Khomri-törvény javíthatósága és nem pedig annak visszavonása mellett tör pálcát.

Ez a fajta állásfoglalás illusztráció a francia szekció többségi vezetéséhez tartozó irányvonalra, s nem annak egyik aktivistája egyéni megnyilvánulása.

Össze kell hasonlítani a június 18-i politikai nyilatkozattal (10 politikai párt írta alá:  a POI, a PCF, a Zöldek, a Balpárt, stb). A nyilatkozat megjelent az Informations ouvrières-ben is, a szerkesztőségi cikk így mutatta be: «A POI (…) döntött, hogy részt vesz egy közös szöveg megfogalmazásában más pártokkal és politikai szervezetekkel együtt elítélve a szakszervezetek és a gyülekezési jog elleni támadásokat». Vajon erről van szó? Te és én ugyanabba az «iskolába» jártunk, megtanultuk, hogyan tegyünk különbséget egy megtorlás elleni egységfrontra felhívás és egy közös politikai platform felállítása között. A kérdéses szöveg megerősíti, hogy: «az aláíró politikai szervezetek azt kérik François Hollande-tól, hogy vessen véget a támadásnak a szakszervezetek és a munka világa ellen.  A munkavállalók iránti tiszteletteljes és a nagyvállalatok által befolyásolatlan politikát védünk». Eszerint az aláíró pártok, a POI, a Zöldek, a Balpárt kölcsönösen elismerik egymást, mint a munkásérdekek tőkésosztálytól független érdekeinek védőit? Ez nem egy egységfront, hanem egy közös politikai program kezdete, egy népfronté. Egyik oldalról kapcsolat Martine Aubry és szocialista barátai politikai manővereihez, taktikájához, másik oldalról pedig a POI jelöltségéhez egy új népfront-kombinációba beépüléshez. Ahogyan kapcsolat van a «portugál szekció levelezési bizottsága» nyilatkozatával is, amely jún. 22-én speciális számot adott ki  a Labour Party képviselője, a brit Jo Cox meggyilkolásával kapcsolatban. Ebben olvashatjuk: «Csak ez tudta megakadályozni, hogy Jo Cox folytassa a harcot a migránsok, közöttük az EU-polgárok szociális juttatásaiért a diszkriminatív és megtorló intézkedések ellen, gyilkosa, annak megbízói pedig szép csendben maradhatnak» (részlet a Folha do POUS-ból). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy Jo Cox – akinek meggyilkolása nyilvánvalóan gyalázatos, csak elítélni lehet – egyike volt a Nagy-Britannia EU-ban tartásáért vitt kampány legaktívabb szereplőjének (amely EU beleegyzett a migránsok, közöttük az EU-polgárok szociális jogainak megnyirbálásába - a ford.). 

Térjünk csak vissza a levél elején felvetett kérdésre a Nemzetközi Egyetértést illetően: kell-e segíteni vagy nem «a munkásmozgalom újjááépítését új tengely mentén»? A válasz nem ugyanaz, aszerint, hogy milyen a munkásmozgalom helyzetének megítélése, vezetésének természete és poltikája, a harc szükségessége ahhoz, hogy a munkásosztály vezetésének válsága megoldódjon. Te is tudod, hogy a trockistáknál ez a kérdés jelenti a helyzet kulcsát. Hát, kedves barátom, íme néhány a problémák közül, amelyekkel gond van és meg kell vitatni.

Mivel az egy éve foganatosított kizárások meggátolták, hogy ezeket a problémákat belsőleg vitassuk meg, semmi és senki nem akadályozhatja, hogy az a munkásaktívák között folyjon, legyen bármilyen is jelenlegi elkötelezettségük.
Elvtársi üdvözlettel…
Párizs,  2016.jún.24.

2016. június 25., szombat

Brexit



Kommüniké

A június 23-i «Leave» nagyszabású győzelme döntött: az Egyesült Királyság az Európai Unióból kilép. Az eredmény a brit munkásosztály győzelme. Ezen túl pedig az összes európai dolgozó és nép győzelme is.

Az eredmény bejelentésekor egyik képviselő  (a Labour Party tagja), aki a  Brexitért kampányolt, a BBC-nek nyilatkozott: "Azok, akik a Leave-re szavaztak, különösen a szigorítások által sújtott helyhatóságokra konctrentáltak. A  Labour Party választóinak és szimpatizánsainak 40 %-a «Leave»-re szavazott. Egyetnemértésem Jeremy Corbynnel (a Labour party vezetője és az EU-ban maradás híve –szerk.) abban áll, hogy Corbyn azt hiszi, az Európai Uniót meg lehet, meg kell reformálni.  Holott az lehetetlen, ezért kellett a kilépésre szavazni".  

Akárhogyan is szeretnék elmaszatolni a tényt, az ott van: a munkásosztály szavazott. A brit dolgozók győztek. A londoni City spekulánsai és tőkései veszítettek. Kudarc a miniszterelnök, Cameron számára, aki kénytelen lemondani. Kudarc az EU, a Központ Bank számára, egész politikájuk számára, akár a rombolást szolgáló programokról legyen szó, akár a dolgozók és a demokrácia elleni támadásokról, akár a Törökországgal megkötött szégyenletes egyezményről, amely segítségével az imperialista hatalmak által lerombolt hazájukba akarnak visszaküldeni többszázezer menekültet.  
Kudarc az IMF számára, Obama számára, s minden európai nagyhatalom számára, akik az Európai Unió fenntartásával folytatni akarják a diktálást.  

Kudarc a Labour Party vezetői számára is, akik a maradás mellett kampányoltak saját választóik és számos szakszervezet, sőt saját szekcióik ellenében.

Kudarc mindenki számára, aki a munkásosztály képviseletét hirdető szervezetek élén egész Európában kampányolt a maradás mellett – kezdve az Európai Szakszervezeti Szövetség (CES, ETUC) irányítóitól azokig, akik  őket követve minden országban csatlakoztak az EU híveinek koncertjéhez. Franciaországban kudarc minden jobb- és baloldali pártnak – ideértve a szocialista és a kommunista pártot –, amelyek a maradásra agitáltak.

És most? Megnyílt egy rés. Ne jöjjenek nekünk itt azzal az örökös «érveléssel», hogy meg kell újítani, reformálni, változtatni az Európai Uniót.
Ne jöjjenek azzal, hogy szociálisabb, demokratikusabb Európa kell. Nem, mert a rés megnyílt, egész Európa népei és dolgozói kimondhatják: «Le az Európai Unióval!»,
Ma ez a jelszó van napirenden Franciaországban, Németországban, Görögországban, Portugáliában, Spanyolországban. Franciaországban a «Le az EU-val!» és összefonódik a «Le a Hollande-Valls-kormánnyal, le a munkatörvénykönyv-reformmal!». A dolgozók nagyon jól tudják, hogy a «reform» az európai szerződések alkalmazását jelenti.

Ami napirenden van, az az európai szerződések megsemmisítése, a szakítás az Európai Központi Bankkal, az egységes euróval; az összes privatizációs, deregularizációs intézkedés, a szigorítási és felelősségi paktum semmissé nyilvánítása van napirenden.

A POID, a Független Demokratikus Munkáspárt büszkén vállalja, hogy 6 hónap óta támogatta a kilépésért küzdő  brit munkásszervezeteket és -aktivistákat, összekötve az egész Európa dolgozóinak és népeinek kilépésével. Ezt fejezte ki a május 28-i párizsi nemzetközi nagygyűlés, melyen brit, belga, német, olasz, görög társaink is részt vettek és 25 ország aktivistái támogatták.  

Üdvözölve a brit dolgozók győzelmét, a POID teljes mértékben támogatja a munkásmozgalom különböző irányzataihoz tartozó ezer aktivista által kibocsátott felhívást «Szakítás az Európai Unióval, szakítás az V. Köztársasággal». A POID arra szólítja tagjait és szimpatizánsait, erősítsék ezt a kampányt.

Soha nem állt kérdés ennyire a központban, mint a szakítás az EU-val. A Brexit győzelme az egész európai munkásosztály győzelme jogainak visszaszerzéséért, a demokráciáért. A Brexit győzelme utat nyit a dolgozók és a népek baráti viszonyának kialakítása előtt.

Igent a munkásjogokra, igent a szabad népek és nemzetek szabad uniójára!

Párizs, 2016.jún.24 – 18 h.

poidemocratique@orange.fr 
latribunedestravailleurs.fr

2016. június 24., péntek

A LabourStart felhívása

Ma van éppen 100 napja, hogy a dél
-koreai Hyundai gépjárműgyártó 41 
éves szakszervezeti harcosa, 
Han Kwang-ho öngyilkos lett. 



Han a vasasszakszervezet választott 

ágazati képviselőjeként 5 éven át 
viselte el megfélemlítést, megtorlást 
munkásmozgalmi tevékenységéért a 
Yoosung Enterpriseben, a Hyundai 
Motor Company kulcsfontosságú 
üzemében.

Az újabb  bizonyítékok feltárják a 

Hyundai konspirációját a Yoosung 
Enterprise-zal és a Changjo speciá-
lis tanácsadó irodával, amely a helyi 
szakszervezet szétzúzását 
célozta meg. A széles és agresszív 
kampány 2011-ben kezdődött és 
mai napig tart. A koreai szakszerveze-
tisek szerint a Hyundai a többi vállala-
tánál is szakszervezetellenességet 
bátorítja. 

Az IndustriALL nemzetközi szakszer-

vezeti föderációval együtt a Labour-
Start netes kampányt indított, hogy a 
Hyundai ezen praktikákkal azonnal 
hagyjon fel.

Csatlakozzatok a dél-koreai szakszerve-
zetellenességgel szembeni küzdelemhez  ...
  ide klikkelve !

Tájékoztassátok társaitokat, adjátok 

tovább a LabourStart felhívását.

Köszönjük,
Eric Lee

2016. június 23., csütörtök

A franciaországi eseményekről



Tagjainkhoz, szimpatizánsainkhoz


Franciaországban a ma délelőtti események a rendszer válságának súlyosbodását, annak felgyorsulását jelentik. Először is a párizsi rendőrség – a kormány utasítására – betiltotta a jún. 23-i tüntetést, és ez fordulópontot jelent a rendőrállam kialakításában, a munkásmozgalom kézbentartásának autokrata szándékában. A CGT és az FO szakszervezeti szövetségek azonnal tudatták, hogy nem fognak meghátrálni a diktátum előtt, s így ennek hatására a tüntetést mégis engedélyezték. 
Vitathatatlanul arról van szó, hogy a rendszer válsága elmélyült, a kormány és a Szocialista Párt vezetésében nyílt konfliktus zajlik.  

Az e heti La Tribune des travailleurs szerkesztőségi cikkében írjuk: «A CGT et de Force ouvrière felelős vezetői megerősítették, hogy nem hátrálnak a kormányzati diktátumok előtt. A tüntetéshez való jog a demokrácia egyik jelentős komponense. A dolgozók, a fiatalok, a munkás- és a demokratikus mozgalom – politikai vagy szakszervezeti – csak felsorakozhat (az e két szakszervezet vezetője) Jean-Claude Mailly és Philippe Martinez álláspontja mögé».

Pontosítás: a különleges körülmények láncolata – elsősorban az, hogy a dolgozók nem mondanak le a kormány munkatörvénykönyv-reformja elleni harcról – vezette a szakszervezeti konföderációk vezetését oda, hogy konkrét lépést tegyenek a kormány és az EU politikájával szembeni ellenállás útján. Mindez semmit nem von le az ítéletből, amellyel a szakszervezeti vezetést illettük a korábbi időszak taktikájával kapcsolatban. Nem semmisíti meg azt a tényt, hogy a jún. 22-i közös szakszervezeti kommüniké ünnepli magát, amiért elérte a «tüntetés jogának tiszteletben tartását» és meg sem említi a reform visszavonásának jelszavát. A vezetés kénytelen volt kiállni a visszavonásért folyó küzdelem mezején – de ennek van egy határa: semmi olyat nem akar, ami a kormányt destabilizálná.

Viszont a tények tények maradnak: bármilyen megkötött kompromisszumról és egyezkedésről van szó, a kormány kategorikus nemmel válaszolt, a vaskéz politikáját akarja alkalmazni, s mégis itt – szimbolikusan – meghátrálásra kényszerült.   

Az Európai Unió intézményeinek legmagasabb szintű válsága fejeződik ki ebben (a Brexit fenyegetése is ennek része), magának a tőkének a válsága, a kormány válsága, az azt alkotó pártok válsága. Ezek a fejlemények megerősítik a mi kötelességünket, hogy az egységfront területén harcoljunk.

Pontosítunk, politikai orientációnk nem módosul. Annak alapja most is a harc a tőke intézményeivel való szakításért, a szervezetek függetlenségéért, az osztályharc éleződésének segítése a munkatörvénykönyv-reform teljes visszavonásáért, mindez vitán felül áll. Az alapjaink nem változnak. Ami változik, az a forma. Mindent az irányít, hogy az osztály a munkásmozgalomban mit válaszol – mert válaszolni fog – a szakszervezeti felhívásra. A szervezetek döntéseit tiszteletben tartjuk. Tovább terjesztjük újságunkat, a La Tribune des travailleurs-t igazodva az aktuális helyzethez. Folytatjuk a 146-ok politikai felhívásának aláírásgyűjtését és az ekörüli csoportok szervezését megfogalmazva az EU-val és az V. Köztársasággal való szakítást – mert megfelel a folyó politikai erőpróba általi probléma megoldásának.


Végrehajtó Bizottság

Párizs, 2016. jún. 22.- 14 h 30

2016. június 15., szerda

Brexit: mégsem a brit népé lesz az utolsó szó

Nagy-Britannia népe jún. 23-án népszavazáson voksol arról, az ország maradjon-e az Európai Unióban vagy elhagyja azt.

A nagysajtó már azon jajveszékel, milyen negatív hatása lesz a Brexitnek magában Nagy-Britanniában: a személyi jövedelemadó 20 százalékos alapkulcsának 22 százalékra emelése, és a jelenleg 40 százalékos felső kulcs emelése 43 százalékra. Emelné a kormány az alkoholfélék és az üzemanyagok illetékét is. Továbbá 15 milliárd fontnyi kiadáscsökkentés is, az egészségügyi, az oktatási és a védelmi költségvetés 2 százalékos, a rendőrségi, a közlekedési és az önkormányzati kiadások 5 százalékos visszafogása.
Kemény dolog, gondolnánk mi, de hát ez a demokrácia, döntsön a nép. Csakhogy valamiről nem nagyon beszél a sajtó, mégpedig arról,  amit most a Financial Times szerkesztőségi cikkéből derül ki. Eszerint korántsem a nép fogja kimondani az utolsó szót a kérdésben, hanem a parlamenti képviselők. Ha a nép ùgy is döntene, nincs automatikus kilépés. A «népszavazás» nem lesz más, mint egy nagyméretű közvéleménykutatás, aminek eredményétől a kormány totálisan eltérhet.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke már régen megmondta : ”Az európai egyezményekkel szemben nincs helye demokratikus választásoknak” …

2016. június 13., hétfő

Időpont helyesbítés



a Rendszerváltás – ezt akartuk? Jó állam, rossz állam – kell-e nekünk a nemzetállam?című beszélgetés kezdésének helyes időpontja



2016. június 18-án, szombaton 10.30.


Helyszín: Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete, Budapest VI. ker., Városligeti fasor 46.

2016. június 12., vasárnap

Belgium


A belga kormányok megszoritási politikája




2016. június 11., szombat

A palesztin tàmadàsok a megszàllàs következményei

Izrael  Tel-Aviv polgármestere a kávéház elleni halálos támadást az izraeli megszállás következményének tartja


Tel-Avivpolgármestere, Ron Huldaï. Fotó: Wikimedia Commons

Bátorság kell egy ilyen nyilatkozathoz. Tel Aviv polgármestere, Ron Huldaï a két El Khalil-i (Hebron) származású palesztin által elkövetette halálos merényletet, amelyben 4 személy halt meg, az izraeli megszállás következményeként értékeli.

«Valószínüleg egyetlenek vagyunk a világban, akik egy másik nemzetet minden civil jog nélkül megszállásunk alatt tartunk», nyilatkozta jún. 9-én az izraeli katonai rádiónak. «Önök nem tarthatják megszállás alatt az embereket és ugyanakkor nem remélhetik, hogy azok elfogadják, minden rendben van», jelentette ki a munkáspárti polgármester. Ron Huldai hozzátette, hogy «senkinek nincs bátorsága» ahhoz, hogy békét kössön a palesztinekkel és bátorította, az izraeli vezetők kössenek egyezményt.
«49 éve tart a megszállás, ennek én is része vagyok és tudom jól, hogy a vezetőknek bátorságra van szükségük ahhoz, hogy ne csak beszéljenek róla» pontosított Ron Huldaï. «Meg kell mutatnunk a szomszédainknak, hogy akár egy kisebb, zsidó többségű  zsidó állammal valóban szándékunkban áll visszatérni a realitásokhoz ».

A nyilatkozat – meglepetés nélkül – élénk méltatlankodást váltott ki Izraelben. Sokak áruással vádolják, akit «hogyan lehetett megválasztani Tel-Avivban». Mások szerint el kell zavarni és még az állampolgárságától is meg kell fosztani.  

Az izraeli-palesztin közös lista élén álló Aymen Odeh nyilatkozatában a «civilekre mért szönyű csapásként» jellemezte a támadást. «Gondolataim a családok felé szállnak. Egy ilyen támadás az ártatlanok ellen - érthetetlen. Aymen Odeh megjegyezte, hogy a jelenlegi izraeli jobboldali kormány hozzájárul a «gyűlölet és az erőszak súlyosbodásához».


A lista más szereplőî is elítélik a támadást, de ugyanakkor kritikával illetik a kormány reagálását, a «palesztinek kollektív és erkölcstelen büntetését». Ahmed Tibi és Oussama Saadi közös nyilatkozatukban: «Elvetjük a civilek elleni támadásokat, ezek nem viszik előbbe a palesztinek ügyét». A «kollektív büntetés» problémákat nem oldja meg, «egyedül az hozhat békét, ha a megszállásnak véget vetnek».


Labdarúgó Európa-bajnokság



reformok tükrében a hivatalos mez  
             
             bolti ára:             85 euró
             előállítàsi ára:       5,85 euró
             a munkás bére:    0,65 euró



ÜNNEPELJÜK EGYÜTT A MODERN RABSZOLGASÁGOT !


Az UEFA hivatalos támogatói, a Nike, Adidas és Puma a legolcsóbb munkaerőt biztosító ázsiai országokban gyártják sportcikkeiket, a bérre kifizetett összegek pedig alacsonyabbak, mint amit marketingre és szponzorálásra fordítanak…


2016. június 10., péntek

A harc a tőke ellen ugyanaz az Alpok mindkét oldalán!

Június 14-én sok tízezren leszünk Párizs utcáin és más városokban, Marseille-ben vagy La Réunion-ban a munkatörvény visszavonásáért tiltakozva.

Ha a világ minden részén a politikusok nyugtalankodnak is «Franciország imázsa» miatt, amin a sztrájkok, tiltakozások, tüntetések sokat "rontanak" a futball Európa-bajnokság alatt - a dolgozók, munkavállalók megerősítik szolidaritásukat francia társaikkal, hiszen a kizsákmányoltak ugyanazt a harcot vívják a munkásellenes politika ellen.
Június 14-én szintén tüntetnek  Zürich-ben, Lipcsében és San Franciscoban.
Livorno-ban, Rómában, Milánoban már eddig is szolidaritási gyűléseket tartottak, most folytatódnak a Contro Piano újság híradása alapján «Hollande, Renzi, Merkel, Draghi, stb.» ellen Firenzében, Rómában, Bolognában és Milánóban.