Lev D. Trockij : Mi az a nemzetiszocializmus

 

Hiszik naivan sokan, hogy a király tekintélye a királyból, magából fakad, koronájából, hermelinpalástjából. De a királyi tekintély emberek közötti viszony. Azért király csak a király, mert milliók érdekét és előítéletét tükrözi. Ha ezt a kapcsolatot az események elmossák, marad egy elhasznált úriember lelógó alsó ajakkal. Erről mesélhetne az aki nemrég még XIII. Alfonsnak nevezte magát.

Az isten és a nép kegyelméből vezér közti különbség az, hogy utóbbi maga kell egyengesse útját, vagy legalább is a körülményeket hozzásegítenie ahhoz, hogy felfedezzék őt. De mégis minden vezér emberek közötti viszony megtestesítője, egyéni ajánlat egy közösségi keresletre. Hitler személyiségéről annál hevesebb vita folyik, mennél inkább személyiségében keresik sikere titkát, holott kevés olyan politikai alakot találni, akiben a személytelen történelmi erők ilyen tömege összpontosulna. Nem minden elkeseredett kispolgárból válhatna Hitler, de egy darabka Hitler mindegyikben benne rejtőzködik.

A német kapitalizmus I. VH. előtti rohamos fejlődése nem egyszerűen felőrölte a középosztályt; miközben egyes rétegeket tönkretett, újakat is teremtett: kézműveseket és szatócsokat a nagyüzemek körül, technikusokat és alkalmazottakat az üzemekben. Csakhogy, amíg számszerűen a középosztály nem fogyatkozott (a régi és az új kispolgárság alig kevesebb, mint felét teszi ki a német népességnek), addig önállóságának még árnyékát is elveszítette. A nehézipar és a bankrendszer perifériáján éltek, a kartellek asztaláról hullott morzsákkal táplálkoztak, ideológusaik és teoretikusaik szellemi alamizsnáján tengődtek.

A háborús vereség elrekesztette a német imperializmus útját. A külső dinamika belsővé alakult, a háború átalakult forradalommá. A szociáldemokrácia, amely segítette a Hohenzollerneket  a háború tragikus végkifejletéig, megtiltotta a proletariátusnak, hogy forradalmát végigvihesse.

Míg a régi polgári pártok minden erejüket kiadták, egyidejűleg a munkásság mozgósítóereje is megtört. A háborút követő káosz nem kevésbé érintette súlyosan a kézművest, a szatócsot és az alkalmazottat, mint a munkást. A mezőgazdasági válság a földműveseket tette tönkre.

A középrétegek szétesése nem jelenthette proletarizálódásukat, mert magán a proletariátuson belül is a tartós munkanélküliek óriási serege jött létre. A középrétegek elnyomorodása – fáradságosan leplezve nyakkendővel és műselyem harisnyával – felfalt minden hivatalos hitet, de mindenek előtt a demokratikus parlamentarizmus tanításait.

A pártok nagy száma,  a választások hideg láza, a minisztériumok (hivatalok?) állandó változása komplikálták a szociális krízist kaleidoszkópikusan terméketlen politikai kombinációk által. A háború, vereség, reparáció, infláció, Ruhr-megszállás, krízis, szükség és megkeseredettség által felfokozott atmoszférában fellázadt a kispolgárság minden olyan párt ellen, amely őt megtévesztette. A kistulajdonosok súlyos frusztrációja, akik az elvagyontalanodásból nem bírtak kiemelkedni, tanult fiaik állás- és kliensnélkülisége, lányaik kérő és stafírung nélkül, mindez rend és kemény kéz után kiált.

A nemzetiszocializmus zászlaját a régi hadsereg alsó- és középrangú tisztjei emelték fel. A kitüntetésekkel ékes al- és középszintű tisztek nem tudták elfogadni, hogy szenvedésüket és hősiességüket  nemcsak hogy ingyen a hazának áldozták, de ők maguk sem lettek jogosultak külön köszönetre; ezért gyűlölték a forradalmat és a proletariátust. Elégedetlenek voltak azzal, hogy a bankárok, gyárosok, miniszterek őket ismét a szerény könyvelői, mérnöki, postai alkalmazotti és népiskolai állásokba küldték- innen a ő „ szocializmus”-uk.  Az Ysernél és Verdun-nél megtanulták magukat és másokat mérlegelni, parancsolni, amely a háttérben levő kisembernek nagyon imponált. Így lettek ezek az emberek vezetők.

Politikai karrierjének kezdetén Hitler talán csak nagy temperamentumával, erős hangjával és magabiztos lelki korlátozottságával tűnt fel. Semmi esetre sem hozott magával kész programot a mozgalomba, hacsak a sértődött katonák bosszúszomját nem számítjuk. Hitler a versaille-i feltételek, a drága élet, az altisztek elismerésének méltánytalan hiányával, a mózeshitű bankárok és újságírók tevékenységének elátkozásával és vádolásával kezdte. Lecsúszott, elszegényedett emberek horzsolásokkal és kék foltokkal mindig találhatók. Ezek mindannyian ököllel az asztalra akartak csapni. Ezt Hitler jobban megértette mint mások. Nem tudta ugyan, hogy a szükség hogy’ kerül ide. Vádjai hamarosan úgy szóltak, mint egy parancs, mint a kegyetlen sorshoz intézett ima. Halálraítélt osztályok, mint a halálos betegek, sosem fáradnak bele vádjaik újraformálásba és a vigasztalások meghallgatásába. Hitler minden beszéde erre alapul. Szentimentális formátlanságok, a fegyelmezett gondolkodás hiánya, a hiányos olvasottság, - ezek a mínuszok mind plusszá váltak. Ezek adták számára  a lehetőséget, hogy a „Natinalsozialismus” kéregetőzsákjában  az elégedetlenség minden formáját egyesítse a népet arra vezesse, amerre az őt tolja. A kezdet egyéni rögtönzéseiből az agitátor emlékezetében csak az maradt fönn, amely megerősítésre talált. A retorikai akusztika volt az ő politikai gondolatainak gyümölcse. Így alakultak a jelszavak tovább. Így sűrűsödött a program. Így képződött a nyersanyagból a „Fűhrer”.

Mussolini kezdettől fogva jobban tudatában volt a szociális anyagnak, mint Hitler, akihez Metternich rendőrmiszticizmusa közelebb állt, mint Machiavelli politikai algebrája. Mussolini lelkileg vakmerőbb és cinikusabb. Bizonyítéknak legyen elég, hogy a római ateista a vallásnak, szintúgy a rendőrségnek és a jognak csupán szolgál, míg berlini kollégája a római egyház tévedhetetlenségében hisz. Abban az időben, mikor Olaszország mai diktátora Marxot még „mindannyiunk halhatatlan mester”-ének tartotta, megvédte nem minden ügyesség nélkül azt az elvet, amely a mai társadalom életében első sorban két alapvető osztály egymás elleni hatását látja: a burzsoáziáét és a proletariátusét. Kétségtelenül, írja Mussolini 1914-ben, ezek között több középréteg helyezkedik el,  amely az úgynevezett „emberi kollektívák egyesítő szövetét”  képezi, de „krízishelyzetben ezek a középrétegek saját érdeklődési körüknek és ötleteiknek megfelelően vonzódnak az egyik vagy másik fő osztályhoz”. Ez egy nagyon fontos általánosítás!

Miként az orvostudomány képes lehet egy beteg meggyógyítására, vagy az egészségest rövid úton sírba tenni, az osztályviszonyok elemzése – amelyet kitalálója eredetileg a proletariátus mozgósítására gondolt ki –az ellentáborhoz állt Mussolininek megadta a lehetőséget a középosztály mozgósítására a proletariátus ellen. Hitler elvégezte ugyanezen munkát úgy, hogy az olasz fasizmus metodológiáját a német miszticizmus nyelvére fordította le.

A marxista irodalom máglyái rávilágítottak a nemzetiszocializmus osztálytermészetére. Amíg a nácik csak pártként, és nem államhatalomként tevékenykedtek, alig találtak befogadásra a munkásosztályba. Másrészt a nagyburzsoázia – még az is amelyik Hitlert pénzelte – nem tekintette őket saját pártjának. A nemzeti „ébredés” teljes egészében a középosztályra támaszkodott, a nemzet legvisszamaradottabb részére, a történelem nehéz terhére. A politikai művészet a kispolgárság proletárellenességben történő egybeforrasztásában rejlett.   ……

A hitleri hatalommegragadás az ellenforradalmi jelzőt sem érdemli meg, hisz a hatalmat az 1918-ban a  munkás- és katonatanácsok élén álló szociáldemokrácia  már visszaadta a burzsoáziának ezzel mintegy megnyitva az ellenforradalom folyamatát. Miként a szocdemek megmentették a burzsoáziát a proletárforradalomtól, hasonló képen mentette meg azt a fasizmus a szociáldemokráciától.   ….

A kispolgárnak ellenszenves a fejlődés gondolata, minthogy az állandóan vele szembe megy. A haladás csak kifizethetetlen adóságokat hozott részére. A nácizmus nem csak a marxizmust, de a darwinizmust is elutasítja. A mozgalom vezérei az „intellektualizmust” nem is annyira  azért  likvidálták, mert maguk csak másod-harmadrangú intellektussal bírtak, hanem mert történelmi szerepük nem engedte meg valamely gondolat végig vitelét.

A kispolgárnak szüksége van egy legfelsőbb hatalomra amely fölötte áll természetnek és történelemnek, felvértezett konkurenciával, inflációval, krízissel, elárverezéssel szemben.

Hitler nemzete a kispolgárság mitológiai árnyképe maga, patetikus őrülete az ezeréves birodalomnak e Földön.  …….

A nemzetet a történelem fölé emelendő segítségül hívták a rasszt. A politika szintjén a rasszizmus egy felfújt, kérkedő változata a sovinizmusnak, üresfejűséggel párosulva. Miként a lecsúszott nemes vigasztalódik ősi származásával, úgy ittasul meg a kispolgárság, fajtája magasabbrendűségének meséjétől.   …..

A személyiség és az osztály – a liberalizmus és a marxizmus – a Gonosz. A Nemzet a Jó.

De a Tulajdon küszöbén ellentétébe csap át ez a filozófia. Csak a személyes tulajdonban van az üdvösség. A nemzeti tulajdon a bolsevizmus szüleménye. Isteníti bár a nemzetet a kispolgár, de ajándékozni neki nem akar semmit. Ellenkezőleg elvárja a nemzettől, hogy őt magát ajándékozza meg birtokkal, amit aztán a munkások és az adóvégrehajtók ellen is megvédelmez.   …..

A gazdaságban a nacionalizmus -  minden brutalitása ellenére – tehetetlen antiszemita kitörésekre szorítkozik. A jelenlegi gazdasági rendszerből a fasiszták elkülönítik a harácsoló-vagy banktőkét mint a gonosz szellemet;  a zsidó burzsoázia éppen ebben a szférában foglal el jelentős helyet. Míg  a kispolgár meghajlik a kapitalista rend előtt, a profit gonosz szellemét  a hosszú kaftános lengyel zsidó alakjában véli leküzdeni, kinek zsebében gyakorta egy krajcár sincs. A pogrom a faj magasabbrendűségének bizonyítékává válik.  A nácik programja egy eldugott vidéki zsidó krájzleráj választékára emlékeztet.  Mi mindent találni ott alacsony áron és még alacsonyabb minőségben! A  szabad verseny „boldog” emlékezetét és ködös hagyományát valami stabil rendi társadalomnak. 

Álmok a gyarmatbirodalom feltámadásáról és egy zárt gazdaság tévhite. Frázisok visszatérésről a római jogról az ónémetre és az amerikai moratórium támogatásáról,  irigy ellenségesség a villák és autók alakjában jelentkező egyenlőtlenséggel szemben és állati félelem a gallértalan, sapkás munkás alakjában jelentkező egyenlőségtől, tomboló nacionalizmus és félelem a világ hitelezőitől - a nemzetközi politikai gondolatok  mindezen hordaléka  tölti ki az újnémet messianizmus kincsestárát.

A fasizmus megtalálta a politika számára a társadalom söpredékét. ….

Mindazt, amit a társadalom egészséges fejlődése esetén a nemzeti szervezetnek kultúrürülékként kellett volna magából kiválasztania, most a száján jön ki; a kapitalista civilizáció kihányja a megemésztetlen barbárságot. Ez a nemzetiszocializmus fiziológiája.

Mind a német, mind az olasz fasizmus a kispolgárság hátán jutott hatalomra, faltörő kosként használva azt a munkásosztály és a demokratikus berendezkedés ellen. Hatalomra kerülve azonban minden egyéb semmint a kispolgárság kormánya. Mussolininek igaza van, a középosztályok nem képesek önálló politikára. Arra hivatottak, hogy nagy krízisek idején a két fő osztály valamelyikének politikáját a végletekig hajtsák. A fasizmusnak sikerült őket a tőke szolgálatába állítani. Az olyan gondolatok, mint a trösztök államosítása valamint „a  munka- és fáradozás nélküli” jövedelemszerzés a hatalomátvételt követően fel sem merültek többé. A német államok partikularizmusa, ami a kispolgári sajátosságokra támaszkodott, helyet adott a központosított rendőrállamnak, ahogy azt a modern kapitalizmus igényli.  …..

A kispolgári illúziókat eközben persze nem hatálytalanították, csak éppen leválasztották a valóságról és formalitásokban oldották fel azokat. Az osztályok egyesítése, békéje a munkaszolgálat félszimbólumában és a munkásünnepnek „a nép javára” történő kisajátításában jelentkezett. A gótbetűk megtartása a latin helyett szimbolikus jóvátétel a világpiac jármával szemben. A nemzetközi – köztük zsidó – bankároktól való függés jottányit sem enyhült, ehelyett betiltották az állatok Talmud előírásai szerinti levágását. Ha a pokolba vezető út a jó szándékokkal kövezett, akkor a Harmadik Birodalom útjai szimbólumokkal kirakottak. Miközben a kispolgári illúziók programját nyomorult bürokratikus maskarádévá fokozza le a nemzetiszocializmus, saját magát – mint az imperializmus legtisztább megtestesítőjét – a nemzet fölé emeli. ….A programra a nácik hatalomrajutásához volt szükség, de Hitlernek a hatalom egyáltalán nem a program megvalósítására szolgált. …

A fasizmust nem lehet sem megreformálni, sem hatalomátadásra késztetni, csak megbuktatni. Vagy háborúval, vagy forradalommal. …

A „szocialista” forradalmat, amelyik a kispolgári tömegeknek a „nemzeti” elengedhetetlen kiegészítésének tűnt, hivatalosan kiátkozták és felszámolták. Az osztálybéke abban csúcsosodik ki, hogy a gazdagok – külön a kormány által erre kijelölt napon – a szegények javára az elő- és utóételekről lemondanak. A munkanélküliség elleni harc odavezetett, hogy az éhbér felét újra megosztják. Minden egyéb manipulált statisztika. A „tervezett” autarchia a gazdasági szétesés újabb stádiumának bizonyult.

Minél kisebb a náci rendőrállam gazdasági teljesítménye, annál nagyobb erőfeszítéseket kell tegyen a külpolitikában. Ez teljesen megfelel az agresszív német tőke belső dinamikájának….. Hitlernek nincs más eszköze, mint a belső nehézségeket a külső ellenségre hárítani……

Ha német belső erők nem tartóztatják fel Hitlert időben, úgy Európa néhány éven belül háborúba zuhan.

(1933. jún.10.)

Párizs, 150 évvel a Kommün után

 A IV. Internacionálé francia szekciójának megemlékezése

Felvonulás:

https://videos.files.wordpress.com/jSlgEnGE/manif-la-commune-2021_mp4_dvd.mp4

A Père Lachaise- temetőben:

https://videos.files.wordpress.com/P0OmFkQA/meeting-20-mars_mp4_dvd.mp4

A múlt héten Franciao-ban

A La tribune des travailleurs hírei

Márc. 8. hétfő

A Suez Recyclage et Valorisation köztisztasági dolgozó Valenciennes-ben (Észak Franciaország) sztrájkba léptek.

A dolgozók 90 %-ban elutasítják az igazgatóság 1 %-os béremelési javaslatát.

Márc. 9. kedd

A Repettonál a «verseny, fogyasztás, munka és munkahely regionális vállalati igazgatóság» jóváhagyta 51 dolgozó elbocsátását.

Márc.10. szerda

Az ex-Bombardiernál (Crespin, Észak Franciaország) 2 ezer dolgozó lépett sztrájkba. Garanciát követelnek az új tulajdonos Alstomtól az eddig elért vívmányaik és a munkahelyek megtartására.

A Simra (repülőgéptartozékok) Albert (Somme) márc. végén bezárja kapuit. A CGT szerint 105 dolgozót bocsát el.

Dolgozók gyűltek össze az ABB előtt  Bagnères de-Bigorre (Hautes-Pyrénées) a CGT felhívására 10 mérnök is kutató elbocsátása elleni tiltakozásul. A cégcsoport Kínába helyezi át kutatási-fejlesztési részlegét.

Márc. 11. csütörtök

600 dolgozó tüntetett Rodez-ban(Aveyron) az ellen, hogy a Bosch 750 munkahelyet, a SAM pedig 250-et szüntet meg

Márc. 12. péntek

A Bigard közel 100 dolgozója Quimperlében (Finistère) sztrájkba lépett. Az új munkaidőtervezettel van gondjuk: a túlórák pluszdíját nem fizetnék a 39. óráig, s attól is csak 25 %-kal (korábban 50 % volt) a CGT közlése alapján.

Márc. 15. hétfő

Bíróság semmisítette meg 18 védett dolgozó elbocsátását (szakszervezeti bizalmik és dolgozói képviselet tagjai) a 2018 májusában bezárt Whirlpool-üzemben Amiens-ben (Somme).

Figyelmeztető kiáltvány 4. rész

A 4. Internacionálé rekonstrukciójának szervezőbizottsága (CORQI) figyelmeztető kiáltványa:

a dolgozókhoz, fiatalokhoz, az egész világ munkásaktivistáihoz és mindazokhoz, akik végezni akarnak a tőkés kizsákmányolással

(2020. november 8-9-10.)

12/ Elszenvedve azokat a szörnyű csapásokat, amelyek a létkörülményeiket érik, fenyegetve húsukban és életükben, a dolgozók a szólás- és szervezkedési szabadságot illetően a kormányok pandémia ürügyén hozott antidemokratikus intézkedéseibe ütköznek. Brutális megtorlás éri mobilizációikat akár Algériában, Belorussziában, Oroszországban, Maliban, Kínában, vagy a spanyol államban, Katalóniában. Látványos módon az USA-ban is, ahol a finánctőke kvázi polgárháborús körülményeket előidézve bátorít a dolgozóknak és fiataloknak a feketéket érő intézményes rasszizmussal, gyilkosságokkal szembeni lázadása ellen.

A rendőri és jogi megtorlás számos demokratikus elismertségű imperialista országban általános. Az imperializmusnak alávetett országokban pedig nagy számban az az általános tendencia, hogy antidemokratikus, féldiktatorikus kilengésekre került a hangsúly (kivéve a totális diktatúrákat). Ezek az intézkedések mindenütt kombinálódnak azon kedvezmények visszavonásával, amelyeket a dolgozók évtizedes harca, mint kizsákmányolásuk szabadságának határait megszabta. Az általános deregularizáció a dolgozókat védő jogokat mindenütt fenyegeti, megrövidíti vagy megszünteti. Egy példával élve: Indiában a Modi-kormány felhasználva a járvány adta helyzetet elavulttá nyilvánította az elbocsátás törvényi szabályozását.

13/ Az utóbbi hónapokban egy másik területet az amerikai imperializmus és Izrael állam ural, hogy végképp véget vessen a palesztin forradalomnak az «évszázad egyezményének» titulált Trump-Netanyahou egyezménnyel, a reakciós arab rendszerek cinkosságával. Paradox módon a palesztin nép elüldözésének szándéka egyszerre elfújta az úgy nevezett «két állam-megoldás» füstjét is, nyilvánvalóvá téve az egyetlen világi és demokratikus állam kizárólagos perspektívának létjogosultságát.

14/ De az is tény, hogy a pandémiát ürügyén mindenfélét kikényszerítő kormányok a felháborodás szelét vetik saját maguk ellen. Az utóbbi hónapokban már az egész Földet elérték. A George Floyd meggyilkolása és az intézményes rasszizmus elleni tiltakozásoktól a belorussziai tömegtüntetéseken át az oroszországi távol-keletiekig, a braziliai munkássztrájkoktól, az algériai Hiraktól kezdve az USA, Franciország munkássztrájkjaiig és a libanoni felkelésig... A tőkés kormányok képtelenek elmenni szentszövetségi politikájuk végéig, s ez az jelenti nagyrészben, hogy a munkásosztály és a népek elutasítják a csábos destruktív politikát és ösztönösen, néha összevissza zavarodva keresik a szerveződés és független akciók útjait.

Egyik oldalról a tőkés társadalom válsága nagy léptékkel terjed. Másikról a dolgozók és a fiatalok milliói napról napra tudatosodnak, hogy a tőkés rendszer maga a gond. Milliók és milliók érzik magukat felbátorodva, a körülmények nyomására szélesül az ellenállás a kapott csapások ellen. Ez az ellentmondás adja a kormányok helyzetének nagyonis törékeny jellegét. Mert egyszerre kell a legdestruktívabb csapásokat osztogatniuk és ugyanakkor a nagymérvű politikai destabilizációt elkerülniük, amelyben a tömegek próbálják elzavarni őket. Ezek a jelszavak: «Le a kormánnyal!», «Le a rendszerrel!», «Takarodjatok mind!», ezek a szavak rezonáltak augusztusban Beyrouth-ban, s végül bejárták a Földet. Különösen jelzik a maguk mélységében azt a válságot, amely a leghatalmasabb imperializmust, az USA-t roncsolják. Megnyilvánulnak a növekvő európai diszlokációt illetően, amely réven az európai imperialista rezsimek ebben a kritikus helyzetben újabb ellentmondásokkal találják magukat szembe egymással és az amerikai imperializmussal szemben.

Az egész világon alapjaiban inog a tőkés rendszer, saját dekompozíciós válságának üllője és a tömegmozgalmak kalapácsa közé szorítva. Ezért kell mindent megtenniük az imperialista kormányoknak és közvetlen híveiknek csakúgy, mint a munkásmozgalom régi szervezeteibe ágyazódott apparátusoknak, hogy elrejtsék azt, amiről szó van, az osztályháborút. Meg kell próbálniuk, hogy hitelt szerezzenek annak, hogy a pandémia egy katasztrófa, amellyel mindnyájan, munkáltatók és munkások, gazdagok és szegények egyformán néznek szembe és következésképpen kart karba öltve támogatják a sürgősségi terveket, melyek a tőkéseknek dollármilliárdok ezreit nyújtja a megoldást megtalálására. Ez a magyarázat arra, hogy a legtöbb munkásszervezet apparátusi csúcsa igazodik a szent szövetséghez és csatlakozik ahhoz. Ez a IV. Internacionálé renegátjaira is érvényes, akik  a 2015-ös válságban szakítottak vele és néhány hónap alatt kinyilvánították támogatásukat a korrupt és a tömegek által lehurrogott bonapartista rezsimek felé (Bouteflika Algériában, a francoista monarchia a katalán köztársaság ellen), ténylegesen támogatták Bident és a Demokrata Pártot az USA-ban, vagy bizonyos szakszervezeti apparátusok együttműködését a kormánnyal a dolgozókra mért csapásokban.

15/ A munkásosztály segítése az emancipáció útjának megtalálásában megköveteli a szent szövetséggel szembeni küzdelmet. Márc. 24-i nyilatkozatunkban kimondtuk: «Mennydörgő nyilatkozatai és mai ígéretei ellenére az összes tőkés kormány felelős és bűnös abban a barbárságban, amelyet a pandémia felfedett.

Szégyen azt látni, hogy a világ számos országában a dolgozói politikai szervezetek vezetői a tőkés kormányokkal «szent egységbe» akarnak tömörülni.

Szégyen azt látni, hogy vannak a dolgozók nevében beszélő pártok, amelyek tőkés kormányok fennmaradását támogatják éppen akkor, amikor utóbbiak «szükségállapotot» akarnak bevezetni súlyosbítva a társadalmi vívmányok és demokratikus szabadságjogok elleni támadást!

Ha tudják is, hogy az egészségügyi intézkedések szükségesek a járvány lassítására, a dolgozók nem azt a következtetést vonják le, hogy bele kell esni a kizsákmányolókkal és kormányukkal közös «szent egység» csapdájába.

A dolgozók jogosan köteleznek minden szervezetet, amely az ő nevükben beszél, a «szent egységgel» való szakításra.»

Semmi nem lenne lehetséges abból, ami ma történik nemzetközileg és az egyes országokban e ténylegesen megpecsételt szent szövetség nélkül. A 2020-es szent szövetség nem mindig ugyanazt a formát ölti, mint a 1914-1918-as (jóllehet néha mégis). Nem feltétlenül vonja be az imperialista kormányokat (jóllehet számos országban igen). A munkásmozgalom hivatalos vezetőinek tényekben megpecsételt szent szövetsége az országok többségében azon nyugszik, hogy alávetik magukat a termelőeszközök magántulajdona rendszerének. Pedig az emberiség válságának oka éppen ez a rendszer. A tény, hogy a munkásmozgalmat vezető apparátusok elfogadták a felsorakozást mellette, lehetővé tette a katasztrofális politika alkalmazását.

Vajon túlzunk? A Föld minden szélességi körén jellemző, hogy a legfőbb pártok vezetői a dolgozók képviseletét – halványan vagy erőteljesen – hirdetve, a tőke és a bankok megmentését támogatják. Franciaországban a szocialista párt, a kommunista párt és a La France insoumise (Mélenchon pártja) képviselői egyöntetűen szavazták meg egy éve, márc. 19-én a Nemzetgyűlésben Macron javaslatát a bankoknak és a tőkének 343 milliárd euróról (azóta 560 milliárdra nőtt!). Nagy-Britanniában a Labour Party képviselői (a «balszárnnyal» együtt) szintén aktívan közreműködtek a hasonló mentési terv konszenzusában, még parlamenti voks nélkül is, továbbá a TUC vezetése (a Labour belegyezésével), amely a kormánynak «nemzeti fellendülési bizottság» létrehozását javasolta egyetlen céllal: a munkásszakszervezeteket odaláncolni a munkáltatókhoz és a burzsoá kormányhoz. Belgiumban a szocialista párt vezetői a burzsoá kormánynak «speciális hatalmat» szavaztak meg. Németországban az SPD vezetése régóta beleragadt a burzsoá pártok «nagykoalíciójához». A spanyol államban a «szocialista» PSOE-kormány a Podemossal és Kommunista párt maradványaival közvetlenül állami megrendelésre menti a tőkéseket a dolgozók kárára, ahogy Portugáliában a szocialista kormány hirdette meg a szükségállapotot és tiltotta be a sztrájkot a világjárvány elleni küzdelem nevében. Mit mondjunk akkor a brazíliai a Dolgozók pártja, a kommunista párt és a PSOL (Szocializmus és szabadság pártja) szavazásáról a Bolsonaro-Mourão kormány intézkedései javára az állami alkalmazottak bérbefagyasztásáról, a magánszektor bércsökkentéséről és 1200 milliárd realnyi ajándékról a bankoknak és a tőkének? Számos példát lehetne még sorolni …

(az ötödik rész néhány nap múlva)