2021. március 18., csütörtök

Figyelmeztető kiáltvány 4. rész


A 4. Internacionálé rekonstrukciójának szervezőbizottsága (CORQI) figyelmeztető kiáltványa:

a dolgozókhoz, fiatalokhoz, az egész világ munkásaktivistáihoz és mindazokhoz, akik végezni akarnak a tőkés kizsákmányolással

(2020. november 8-9-10.)




12/ Elszenvedve azokat a szörnyű csapásokat, amelyek a létkörülményeiket érik, fenyegetve húsukban és életükben, a dolgozók a szólás- és szervezkedési szabadságot illetően a kormányok pandémia ürügyén hozott antidemokratikus intézkedéseibe ütköznek. Brutális megtorlás éri mobilizációikat akár Algériában, Belorussziában, Oroszországban, Maliban, Kínában, vagy a spanyol államban, Katalóniában. Látványos módon az USA-ban is, ahol a finánctőke kvázi polgárháborús körülményeket előidézve bátorít a dolgozóknak és fiataloknak a feketéket érő intézményes rasszizmussal, gyilkosságokkal szembeni lázadása ellen.

A rendőri és jogi megtorlás számos demokratikus elismertségű imperialista országban általános. Az imperializmusnak alávetett országokban pedig nagy számban az az általános tendencia, hogy antidemokratikus, féldiktatorikus kilengésekre került a hangsúly (kivéve a totális diktatúrákat). Ezek az intézkedések mindenütt kombinálódnak azon kedvezmények visszavonásával, amelyeket a dolgozók évtizedes harca, mint kizsákmányolásuk szabadságának határait megszabta. Az általános deregularizáció a dolgozókat védő jogokat mindenütt fenyegeti, megrövidíti vagy megszünteti. Egy példával élve: Indiában a Modi-kormány felhasználva a járvány adta helyzetet elavulttá nyilvánította az elbocsátás törvényi szabályozását.

13/ Az utóbbi hónapokban egy másik területet az amerikai imperializmus és Izrael állam ural, hogy végképp véget vessen a palesztin forradalomnak az «évszázad egyezményének» titulált Trump-Netanyahou egyezménnyel, a reakciós arab rendszerek cinkosságával. Paradox módon a palesztin nép elüldözésének szándéka egyszerre elfújta az úgy nevezett «két állam-megoldás» füstjét is, nyilvánvalóvá téve az egyetlen világi és demokratikus állam kizárólagos perspektívának létjogosultságát.

14/ De az is tény, hogy a pandémiát ürügyén mindenfélét kikényszerítő kormányok a felháborodás szelét vetik saját maguk ellen. Az utóbbi hónapokban már az egész Földet elérték. A George Floyd meggyilkolása és az intézményes rasszizmus elleni tiltakozásoktól a belorussziai tömegtüntetéseken át az oroszországi távol-keletiekig, a braziliai munkássztrájkoktól, az algériai Hiraktól kezdve az USA, Franciország munkássztrájkjaiig és a libanoni felkelésig... A tőkés kormányok képtelenek elmenni szentszövetségi politikájuk végéig, s ez az jelenti nagyrészben, hogy a munkásosztály és a népek elutasítják a csábos destruktív politikát és ösztönösen, néha összevissza zavarodva keresik a szerveződés és független akciók útjait.

Egyik oldalról a tőkés társadalom válsága nagy léptékkel terjed. Másikról a dolgozók és a fiatalok milliói napról napra tudatosodnak, hogy a tőkés rendszer maga a gond. Milliók és milliók érzik magukat felbátorodva, a körülmények nyomására szélesül az ellenállás a kapott csapások ellen. Ez az ellentmondás adja a kormányok helyzetének nagyonis törékeny jellegét. Mert egyszerre kell a legdestruktívabb csapásokat osztogatniuk és ugyanakkor a nagymérvű politikai destabilizációt elkerülniük, amelyben a tömegek próbálják elzavarni őket. Ezek a jelszavak: «Le a kormánnyal!», «Le a rendszerrel!», «Takarodjatok mind!», ezek a szavak rezonáltak augusztusban Beyrouth-ban, s végül bejárták a Földet. Különösen jelzik a maguk mélységében azt a válságot, amely a leghatalmasabb imperializmust, az USA-t roncsolják. Megnyilvánulnak a növekvő európai diszlokációt illetően, amely réven az európai imperialista rezsimek ebben a kritikus helyzetben újabb ellentmondásokkal találják magukat szembe egymással és az amerikai imperializmussal szemben.

Az egész világon alapjaiban inog a tőkés rendszer, saját dekompozíciós válságának üllője és a tömegmozgalmak kalapácsa közé szorítva. Ezért kell mindent megtenniük az imperialista kormányoknak és közvetlen híveiknek csakúgy, mint a munkásmozgalom régi szervezeteibe ágyazódott apparátusoknak, hogy elrejtsék azt, amiről szó van, az osztályháborút. Meg kell próbálniuk, hogy hitelt szerezzenek annak, hogy a pandémia egy katasztrófa, amellyel mindnyájan, munkáltatók és munkások, gazdagok és szegények egyformán néznek szembe és következésképpen kart karba öltve támogatják a sürgősségi terveket, melyek a tőkéseknek dollármilliárdok ezreit nyújtja a megoldást megtalálására. Ez a magyarázat arra, hogy a legtöbb munkásszervezet apparátusi csúcsa igazodik a szent szövetséghez és csatlakozik ahhoz. Ez a IV. Internacionálé renegátjaira is érvényes, akik  a 2015-ös válságban szakítottak vele és néhány hónap alatt kinyilvánították támogatásukat a korrupt és a tömegek által lehurrogott bonapartista rezsimek felé (Bouteflika Algériában, a francoista monarchia a katalán köztársaság ellen), ténylegesen támogatták Bident és a Demokrata Pártot az USA-ban, vagy bizonyos szakszervezeti apparátusok együttműködését a kormánnyal a dolgozókra mért csapásokban.

15/ A munkásosztály segítése az emancipáció útjának megtalálásában megköveteli a szent szövetséggel szembeni küzdelmet. Márc. 24-i nyilatkozatunkban kimondtuk: «Mennydörgő nyilatkozatai és mai ígéretei ellenére az összes tőkés kormány felelős és bűnös abban a barbárságban, amelyet a pandémia felfedett.

Szégyen azt látni, hogy a világ számos országában a dolgozói politikai szervezetek vezetői a tőkés kormányokkal «szent egységbe» akarnak tömörülni.

Szégyen azt látni, hogy vannak a dolgozók nevében beszélő pártok, amelyek tőkés kormányok fennmaradását támogatják éppen akkor, amikor utóbbiak «szükségállapotot» akarnak bevezetni súlyosbítva a társadalmi vívmányok és demokratikus szabadságjogok elleni támadást!

Ha tudják is, hogy az egészségügyi intézkedések szükségesek a járvány lassítására, a dolgozók nem azt a következtetést vonják le, hogy bele kell esni a kizsákmányolókkal és kormányukkal közös «szent egység» csapdájába.

A dolgozók jogosan köteleznek minden szervezetet, amely az ő nevükben beszél, a «szent egységgel» való szakításra.»

Semmi nem lenne lehetséges abból, ami ma történik nemzetközileg és az egyes országokban e ténylegesen megpecsételt szent szövetség nélkül. A 2020-es szent szövetség nem mindig ugyanazt a formát ölti, mint a 1914-1918-as (jóllehet néha mégis). Nem feltétlenül vonja be az imperialista kormányokat (jóllehet számos országban igen). A munkásmozgalom hivatalos vezetőinek tényekben megpecsételt szent szövetsége az országok többségében azon nyugszik, hogy alávetik magukat a termelőeszközök magántulajdona rendszerének. Pedig az emberiség válságának oka éppen ez a rendszer. A tény, hogy a munkásmozgalmat vezető apparátusok elfogadták a felsorakozást mellette, lehetővé tette a katasztrofális politika alkalmazását.

Vajon túlzunk? A Föld minden szélességi körén jellemző, hogy a legfőbb pártok vezetői a dolgozók képviseletét – halványan vagy erőteljesen – hirdetve, a tőke és a bankok megmentését támogatják. Franciaországban a szocialista párt, a kommunista párt és a La France insoumise (Mélenchon pártja) képviselői egyöntetűen szavazták meg egy éve, márc. 19-én a Nemzetgyűlésben Macron javaslatát a bankoknak és a tőkének 343 milliárd euróról (azóta 560 milliárdra nőtt!). Nagy-Britanniában a Labour Party képviselői (a «balszárnnyal» együtt) szintén aktívan közreműködtek a hasonló mentési terv konszenzusában, még parlamenti voks nélkül is, továbbá a TUC vezetése (a Labour belegyezésével), amely a kormánynak «nemzeti fellendülési bizottság» létrehozását javasolta egyetlen céllal: a munkásszakszervezeteket odaláncolni a munkáltatókhoz és a burzsoá kormányhoz. Belgiumban a szocialista párt vezetői a burzsoá kormánynak «speciális hatalmat» szavaztak meg. Németországban az SPD vezetése régóta beleragadt a burzsoá pártok «nagykoalíciójához». A spanyol államban a «szocialista» PSOE-kormány a Podemossal és Kommunista párt maradványaival közvetlenül állami megrendelésre menti a tőkéseket a dolgozók kárára, ahogy Portugáliában a szocialista kormány hirdette meg a szükségállapotot és tiltotta be a sztrájkot a világjárvány elleni küzdelem nevében. Mit mondjunk akkor a brazíliai a Dolgozók pártja, a kommunista párt és a PSOL (Szocializmus és szabadság pártja) szavazásáról a Bolsonaro-Mourão kormány intézkedései javára az állami alkalmazottak bérbefagyasztásáról, a magánszektor bércsökkentéséről és 1200 milliárd realnyi ajándékról a bankoknak és a tőkének? Számos példát lehetne még sorolni …

(az ötödik rész néhány nap múlva)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.