2016. február 28., vasárnap

Harc a békéért és demokráciáért Burundiban



Interjú Paul Nkunzimanával, a Dolgozók és Demokrácia Pártja (PTD) elnökével



A Burundiból érkező hírek a korábbi ruandai mészárlásokra emlékeztetnek. Miből fakad ez a helyzet?

Paul Nkunzimana: 2015 április 25-én az intézményes uralkodó párt, a  CNDD-FDD ismét jelölte a korábbi elnököt Nkurunzizát. Az ellenzék és a civil társadalom ezt harmadik jelölésként értelmezi, amit az arushai szerződés tilt. Tüntetések követték egymást, ami véres megtorlást vont maga után: közel 400 halott,  200 ezren pedig Ruandába, Tanzániába és a Kongói Demokratikus Köztársaságba menekültek. Betiltották a sajtót és a magánrádiókat, feloszlattak több mint egy tucat civilszervezetet. Alakult egy «harmadik mandátum elleni platform», a CNARED (nemzeti tanács a jogállam védelmében), hogy elzavarja a köztársasági elnököt akár tárgyalásokkal, akár erőszakkal. Aztán 2015 május 13-án puccskisérlet történt a hadsereg volt vezérkari főnöke vezetésével. Azóta a kormány egy kalap alá veszi a harmadik mandátumot ellenzőket a puccsistákkal.  

És ma milyen a helyzet?

P. N.: Az ország soha nem látott pénzügyi válságot él át. Költségvetésének 52 %-a már külső erőktől függ (uzsoraadósság formájában),  a kormány pedig folytatja a Világbank, az IMF és az Európai Unió által ránkkényszerített regressziós program alkalmazását. Eképpen most éppen arról döntött, hogy megszünteti az állami tisztviselők éves béremelését, leállítja a közszolgáltatásokban a munkaerőfelvételt, megszüntet bizonyos szociális juttatásokat.  A szakszervezetek vezetése, amely a harmadik mandátum ellenes vonalon áll, az anyagi érdekek védelme és a bérből élők általános morálja mögül kihátrált.  Ma Burundi katonai és rendőri erővel képviseli magát Maliban, Szomáliában, Közép-Afrikában, Haitiban, Szudánban és az Elefántcsontparton. Ezek a katonai «segítségek» az amerikai imperializmus diktátumai, az finaszíroztatja a különböző országok kifosztására. A PTD országos konferencia tartását javasolta sürgősséggel az ország szuverenitása, a béke és a nemzet védelme érdekében.

Néhány szót erről?

P. N.: Az elnökválasztás megtörtént. Azt gondoljuk, a megoldás azonban még mindig várat magára. A válság nem szűnt meg, bármely nap új összecsapásokat hozhat. A PTD szerint mindenki burundi, akár a harmadik mandátum mellett van, akár ellene. Ez a politikai ellentét a politika terén kell, hogy megtalálja helyét, ama külföldi beavatkozás nélkül, amely a romboló programokat és a privatizációt ír elő számunkra.  Ezt a burundiaknak kell megoldaniuk.  Ha a vezetők el is utasították a tanácskozásra szólító felhívásunkat, azt minden politikai irányzat, a civilszervezetek, a sajtó aktivistái, nevek személyek, összesen  5 434-en aláírták.  Az országos tanácskozást küldötteikkel megtartottuk, részünkről úgy gondoljuk, nincs más megoldás, mint ezt az utat folytatni.   


Emlékeztető :
1993: az imperializmus provokálta mészárlás Burundiban  
1994: a tutszik legyilkolása Ruandában több mint egymillió emberéletet követelt
1997: a zaire-i (ma Kongói Demokratikus Köztársaság) dekompozíciós háború
Ezek a háborúk, mészárlások, genocídiumok az ország imperialista, főleg amerikai alávetésének következményei, amely etnikai ellentéteket provokál a különféle destrukciós programok, privatizációk és adósságszolgálati követelések miatt.  
Kongóban ma gyakorlatilag mindent a külföldi multik tartanak kezükben, amerikaiak, franciák, britek, izraeliek, belgák.
Burundiban szinte az egész közszolgáltatást privatizálták, likvidálták. Burundi a világ legszegényebb országa. 200 ezer állampolgára elmenekült, ehhez adódik a cinikusan «áttetteknek» nevezett belső migráció.
Az Arushai egyezmény (2000 aug. 28.) etnikai alapon állította fel az intézményeket:  tutsziknak a posztok 40 %-át, a hutuknak 60 %-át adta, 30 %-nyi nő kooptálásával. Célja a privatizációk és külső adósság fizetésének folytatása.

(Jean-Pierre Raffi)

M E G H Í V Ó



a Rendszerváltás – ezt akartuk? című beszélgetésre
A Szervezők a Baloldalért (SZAB) beszélgetéssorozata 2016. március 5-i rendezvényének címe:
Fedelet a cso(ó)kosoknak?

Kiút e Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) a leszakadók lakhatására? Segíti-e a négymillió létbizonytalanságban élőt a rezsicsökkentés és a devizahitelesek segítésére hirdetett árfolyam-felülvizsgálat? Mi történik ma a devizahitelesekkel? A Fidesz egyik fontos választási ígérete volt az uzsorások és a csicskáztatók hatalmának felszámolása, de meg lehet-e szüntetni az uzsorát és a csicskáztatást a szegénység és a létbizonytalanság csökkentése nélkül?
Ezeket a kérdéseket járjuk körbe a rendezvényünkön.

Időpont: 2016. március 5. szombat 11-tól 14 óráig.
Helyszín: Budapest VI. ker., Városligeti fasor 46. (BDSZ – Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete)
10.30–10.40 Verset mond: Garai Róbert színművész.
Témák és előadók, 15–15 percben
       Szabó József, a Hol az igazság? című könyv szerzője, a Hiteles Mozgalom ügyvezetője
       Tóth Andrásné, Egercsehi volt polgármestere: Szabadulás az uzsorától?
       Misetics Bálint, szociálpolitikus: Akiknek a lakhatás is gond
       Kárpáti József, az ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozat (MAKÉSZ) elnöke: Kinek segít a CSOK?
       Benyik Mátyás, az Attac elnöke: A létbizonytalanság árnyékában – tanúságtétel
A konferencia levezető elnöke: Szöllősiné Istvánné, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának volt elnöke.
Az előadások után kérdéseket lehet feltenni és véleményt mondani.
A programon – a már megszokott módon – fellép Ungár Istvánné karnagy vezetésével fellép a Ságvári Endre Ének- és Szavalókórus (SEÉSZ).

Ismét lesz hozom–megosztom piknik.
A rendezvény költségeihez szolidaritási – 100–500 Ft – támogatást kérünk.

Az esemény után a Ságvári Endre Ének- és Szavalókórus próbát tart, amire mindenkit nagy szeretettel és lelkesedéssel várunk.

2016. február 26., péntek

Kaleidoszkóp


            Miért támogatja a brit uralkodóosztály többsége az Unióban maradást? Korlátlan hozzáférés az uniós piachoz, saját valuta, pénzügyi szolgáltatói ágazat - mindezt a GDP-nek körülbelül 1 százalékát kitevő költségért cserébe.... 

        Bekövetkezett, amire jó ideje számítani lehetett: Peking megelőzte New Yorkot a városban élő milliárdosok számát tekintve. A kínai főváros 100:95-re fordította a meccset, mivel tavaly 32-vel növelte milliárdosainak számát –írja az AP a Hurun nevű sanghaji cég felmérésére hivatkozva. A harmadik helyen Moszkva áll 66 milliárdos lakóval, Hongkong a negyedik helyezett 64, Sanghaj pedig az ötödik 50 milliárdossal.
           Egy 2012 októbere óta Belgiumban élő, de végleges hivatalos okmányokkal még nem rendelkező családnak 400 eurót kell fizetnie kérelme újbóli benyújtásáért. A hivatal korábban elutasította a család kérelmét és visszavonta az apa  munkavállalási engedélyét is. A két szülőnek biztosítani kell három gyermekük iskolázását, fizetniük a lakbért, a helyi adókat. Szociális segítségre nem számíthatnak az állam  részéről, a Michel-kormány határozott célja, hogy elbátortalanítsa a menedékkérőket. A kormány e lépését, vagyis azt, hogy még inkább ellehetetlenítik a jövedelem nélkül hagyott embereket, a normális élet kiépítésének lehetőségétől  is megfosztják, a jogvédő szervezetek egyszerűen cinikusnak minősítik és az emberi jogokat sértő intézkedés visszavonását követelik.   
        A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete 2015-ben 247 784 forint volt, decemberben pedig 272 647 forintot tett ki.  Az átlagos nettó kereset az múlt év átlagát tekintve 162 300, decemberben 178 585 forint volt.


        Szalai Erzsébet : « egyszemélyi féldiktatúra épült és épül, totális hatalomkoncentrációról nem kell és nem is lehet beszélnünk. Ezzel összefüggésben az sem felel meg a valóságnak, hogy minden gondunkról és bajunkról Orbán tehet – hatalomra jutására a félperifériás hazai újkapitalizmus 2010-ig tartó laissez faire szakaszának romjain került sor, a negatív jelenségek zömét örökölte – kormányzása alatt többé-kevésbé nem tesz mást, mint intézményesíti és kiélezi a már korábban meglévő gazdasági, szociális és kulturális egyenlőtlenségeket.» 


Szenzációóó! 2.




Forrásunk, a "Délkeletnyugati Középmédium" mai jelentésében pontosította miniszterelnökünk érvelését. 

Eszerint az 1200 kvótaszir, kvótaafgán és kvótakoszovóialbán szétcseszné a 15 millió magyar egységes és ősi kultúráját, pl. a mohácsi busójárást, a bábtáncoltató betlehemezést, valamint talán még a csobánolásnak is véget vetne. Ennek következményei pedig beláthatatlanok, nyelvünket is elveszítenénk, holott nagyon kevés magyar beszél szírül, afgánul, albánul. 


François Hollande, a francia elnök egyetértett Orbán Viktor érvelésével. Megemlítette, hogy maga is aggódik a francia kultúráért, ezért a KLIK azonnal mondjon le a pétanque vásárlásáról, mivel az akkor is hagyományosan francia, ha több ezer éves egyiptomi golyós játék is. Egyébként pedig a magyar pengés kerítéshez hasonlóan, a calais-i «dzsungel» bulldózeres felszámolása maga a humanitárius segítség, melynél többet nemigen tud nyújtani, mert a közel-keleti térségek bombázása minden pénzt felemészt. 

Nagy-Britannia: «Harcolunk azért, hogy az “Európai Unióból kilépés” győzzön a népszavazáson


Levél a The Guardian brit napilapnak  2016. febr. 1.  

Az Európai Unió totálisan antidemokratikus intézmény

Nyomorúságos vicc, hogy David Cameron «újratárgyalta» Nagy-Britannia EU-hoz tartozását. Csak aláhúzza ennek az intézménynek reakciós voltát és mély antidemokratizmusát.

A görög népre kényszerített szigorítások kimutatják, hogy az EU természeténél fogva alapjában antidemokratikus. Abban az értelemben is, hogy intézményei tiltják a népakarat demokratikus kifejezését, ha az szembemegy a szabadpiac céljaival.

Az Európai Unió megátalkodott híve a privatizációknak, a szociális megszorításoknak, a bércsökkentésnek, a szakszervezeti jogok megkérdőjelezésének. Ez az az ok, ami miatt a brit tőke domináns ereje és a politikai elit többsége az Európai Unióban akar maradni. Az EU visszavonhatatlanul hozzá van kötve a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezményhez (TTIP) és az ahhoz kapcsolódó egyezményekhez, amelyek soha nem látott hatalmat adnak a nemzetközi nagyvállalatoknak.  

Tévedés azt hinni, hogy a munkavállalók szabad mozgása az EU-ban falat emel az idegengyűlölet előtt. Ezek a bevándorlók – szintén migránsok – mivel munkásjogokkal nem rendelkezhetnek, a szigorításoknak pedig nincs vége, a xenofób és ellenséges erők szabad prédái a shengeni övezettel vagy anélkül. Ami pedig még súlyosabb, az európai erődítmény biztosítja, hogy azok, akik nem az európai uniós népek kartelljának tagjai, perverz diszkriminációnak legyene kitéve – ha volt akkora szerencséjük, hogy nem fulladtak bele a Földközi tengerbe.

A jövő Európája a mi számunkra pozitív, a demokrácián, a szociális igazságon, a környezeti fenntarthatóságon nyugszik, nem pedig a profitorientált elit érdekén. Ez az oka annak, hogy harcolunk azért, az «Eu-ból kilépés» győzzön.  

Aláírók:
Mick Cash, a vasúti, tengeri, közlekedési dolgozók szakszervezetének (RMT) főtitkára
Ian Hodson, az élelmiszer- és pékipari dolgozók szakszervezetének (BFAWU) elnöke
Tariq Ali, író, újságíró
John Hilary, a Háború a nyomorúság ellen egyesülés  (War on Want) végrehajtó igazgatója
Mary Davis, professzorasszony, a TUC aranyrémese
Aaron Bastani, a Novara Media alapítója
Robert Griffiths, a kommunista párt főtitkára
Lindsey German, író, háborúellenes aktivista  
Joginder Bains, a Nagy-Britanniában dolgozó indiaiak szövetségének főtitkára
Alex Gordon, a vasúti, tengeri, közlekedési dolgozók szakszervezetének (RMT) volt főtitkára
Liz Payne, a Kommunista Párt elnöke
John Rees, Counterfire News
John Foster, a Kommunista Párt nemzetközi titkára
Dave Randall, zenész, író
 Graham Stevenson, a Közlekedési Dolgozók Európai Föderációja volt elnöke
Bill Greenshields, a Pedagógusok Országos Szakszervezetének (NUT) volt elnöke
 Doug Nicholls, a Trade Unionists against the European Union (szakszervezetek az Európai Unió ellen) koalíció elnöke
Fawzi Ibrahim, egyetemi pedagógusok és mesterasszisztensek szakszervezetének országos vezetése tagja, pénztárnok
Robert Wilkinson, országos pedagógusszakszervezet (NUT) felelőse
Hank Roberts, egyetemi pedagógusok és mesterasszisztensek szakszervezetének volt elnöke
John Stevenson, GMB szakszervezet (saját nevében)
Reuban Bard Rosenberg, zenész
Manuel Bueno Del Carpio, Unison föderáció, Sandwell szakszervezet
Dyal Bagri, a Nagy-Britanniában dolgozó indiaiak szövetségének elnöke
Harsev Bains, a Nagy-Britanniában dolgozó kommunista indiaiak egyesülésének titkára
Ben Chacko, a Morning Star szerkesztője,
Jim McDaid, a skót Socialist Labour Party elnöke, a TUC Irvine & North Ayrshire helyi szövetségének elnöke

Vince Mills, « Labour leave » (a Labour aktivistái az EU-ból való kilépésért) 

2016. február 24., szerda

Szenzàcióóóó!

(a Délkeletnyugati Középmédium jelenti)



Letett a kormány a kvótaszavazásról, miután analizálta a face-n megjelent kommenteket! Megállapította, hogy  a «zemberek többsége» inkább azt szeretné, ha a hajléktalanok, a nincstelenek, a beteg gyerekek, az öregek segítése elsőbbséget élvezne a migránsok előtt. Igy a kormány természetesen úgy döntött, hogy enged a kérésnek. 
Minden munkanélküli befogadhat magához egy-egy hajléktalant, közmunkásoknak egyenesen kötelező lesz. Ezen felül különleges, a «hajléktalan-», «beteg gyerek-», «öreg-», stb adó bevezetéséről is döntött. A kormány nem zárja ki, hogy ezt az adót felemeli azok esetében, akik különösen erősen követelőznek. 
«A kormány válaszol a nép egyre hangosabb kérésére, a kormány hallgat az állampolgárokra», tette hozzá a belügyminiszter. 
A miniszterelnök viszont személyesen érvelt a kvótarendszer ellen, hogy ne kelljen azt az 1200 szíriai, afganisztáni, koszovói menekültet befogadtunk. Mint mondotta, a Szíria bombázában és Afganisztán ill. Koszovó megszállásában való magyar részvételre minden megtakarításunkat kiadta, a menekültekre szánt EU-s pénzeket pedig a pengés kerítésre. Nyomában hasonlóan nyilatkozott a francia, belga kormány, s csatlakoztak a visegrádi négyek, a mediterrán hatok, az északi hetek, valamint a maradék nyolcak.

2016. február 21., vasárnap

Izland. Amikor egy egész nép elutasítja a bankdiktatúrát



A 2008-as válság elérte Izlandot is. Lakói azonban ahelyett, hogy fizettek volna, elzavarták kormányukat, a magánbankok megmentését visszautasították. A felelősöket börtönbe csukták, alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat tartottak és új alkotmányt hoztak.  Az európai sajtó hallgatott róla.

A népi felkelést végig kell vinni – ezt mutatja Izland példája.

Amikor a bankszektor összeomlott, a kormány a három magánbankot államosította, de ez még nem akadályozta meg az ország csődbe jutását. Az IMF 2008 novemberében közbelépett, 1,6 milliárd eurós kölcsönt kínált több éves lehívásra a szokásos feltételekkel (közkiadások csökkentése és a brit és holland bankok követeléseinek kielégítése). A nép a diktátumot nem fogadta el, az utcákra ment.

1./ Minden nap békésen tüntetett az Althingi [parlement] előtt követelve a konzervatív kormány támozását. Sikerrel járt, 2009 áprilisában előrehozott választásokat csikart ki. Ekkor baloldali (szociáldemokrata-zöld) koalíció került kormányra. 


2./ Az izlandi magánbankok külföldi magántulajdonban voltak. A bankok összeomlása után a brit és holland kormány akcióba lépett 3,9 milliárd eurót követelve Izlandtól (a 317 ezer izlandira fejenként 12 000 euró adósság jutott plusz a kamatok fizetése). Ekkor a nép ismét utcára ment. Az első referendumos szavazás 2010 márciusában 93 %-ban utasította el a banki igények kielégítését.  2011 febr. 16-án a parlament elfogadta a «kedvezőbb» kamatfeltételekkel járó szerződést, ez ismét kivívta a népharagot. Többnapos tiltakozás és 40 ezer fő által aláírt petíció után Izland elnöke – ahogy 2010-ben is – nem jegyezte a szerződést és újabb népszavazást írt ki.

3./ Ezalatt megkezdődött az adóssághalmaz felelősségének vizsgálata, alapjában népi nyomás hatására. Sigurdur Einarsson, az egyik összeomlott bank igazgatója, aki Londonba menekült, kész volt hazatérni és a vizsgálatot segíteni azzal a feltétellel, hogy börtönbe nem kerül (ő magát is hamisítással és okirathamisítással vádolták).

A nép legnagyobb győzelme: zöld utat kapott 25 fős alkotmányozó nemzetgyűlés. 522 közönséges állampolgár közül választották meg 2010 november végén. Az új alkotmány az 1944-es helyébe lépett volna (az izlandi köztársaságot ekkor kiáltották ki) ezzel a mondattal kezdve: «Mi, Izland népe, olyan társadalmat akarunk, melyben esélyeink egyenlőek». Azonban a parlament soha nem fogadta el, azt «hűtőszekrénybe» tette és olyan törvénymódosítást hozott, hogy az alkotmányos reform elfogadása 80 %-os részvételt kíván az urnák előtt.

2015-ben Izland két évvel előtte megválasztott középjobb kormánya bejelentette, hogy nem óhajtja európai uniós tagságát és a visszavonta 2009-ben benyújtott jelöltséget. A szakadék ez idő alatt sem lett kisebb Brüsszel és Reykjavik között az izlandi gazdaság alapját képező halászati kvótákat illetően.



2016. február 19., péntek

Vita a II. vilàgháborúról



Mottó: "A Szovjetunió győzelmét állami ipara, a tervszerűség és katonái vívták ki." (Jean-Jacques Marie, francia történész)


A tegnapi Krausz-Ungváry vita videója itt: https://youtu.be/YJjPUB7O-04


Rendszerváltás – ezt akartuk?



M E G H Í V Ó
a Rendszerváltás – ezt akartuk? című beszélgetésre
A Szervezők a Baloldalért (SZAB) beszélgetéssorozata 2016. március 5-i rendezvényének címe:
Fedelet a cso(ó)kosoknak?

Kiút e Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) a leszakadók lakhatására? Segíti-e a négymillió létbizonytalanságban élőt a rezsicsökkentés és a devizahitelesek segítésére hirdetett árfolyam-felülvizsgálat? Mi történik ma a devizahitelesekkel? A Fidesz egyik fontos választási ígérete volt az uzsorások és a csicskáztatók hatalmának felszámolása, de meg lehet-e szüntetni az uzsorát és a csicskáztatást a szegénység és a létbizonytalanság csökkentése nélkül?
Ezeket a kérdéseket járjuk körbe a rendezvényünkön.

Időpont: 2016. március 5. szombat 11-tól 14 óráig.
Helyszín: Budapest VI. ker., Városligeti fasor 46. (BDSZ – Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete)
10.30–10.40 Verset mond: Garai Róbert színművész.
Témák és előadók, 15–15 percben
       Szabó József, a Hol az igazság? című könyv szerzője, a Hiteles Mozgalom ügyvezetője
       Tóth Andrásné, Egercsehi volt polgármestere: Szabadulás az uzsorától?
       Misetics Bálint, szociálpolitikus: Akiknek a lakhatás is gond
       Kárpáti József, az ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozat (MAKÉSZ) elnöke: Kinek segít a CSOK?
       Benyik Mátyás, az Attac elnöke: A létbizonytalanság árnyékában – tanúságtétel
A konferencia levezető elnöke: Szöllősiné Istvánné, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának volt elnöke.
Az előadások után kérdéseket lehet feltenni és véleményt mondani.
A programon – a már megszokott módon – Ungár Istvánné karnagy vezetésével a Ságvári Endre Ének- és Szavalókórus (SEÉSZ).

Ismét lesz hozom–megosztom piknik.
A rendezvény költségeihez szolidaritási – 100–500 Ft – támogatást kérünk.

Az esemény után a Ságvári Endre Ének- és Szavalókórus próbát tart, amire mindenkit nagy szeretettel és lelkesedéssel várunk.

2016. február 15., hétfő

A salgótarjáni polgármesterválasztás előtt

SALGÓTARJÁN JÖVŐJE A TÉT!
A BALOLDALI ÖSSZEFOGÁS és a CIVILEK A BALOLDALÉRT szervezésében nyilvános rendezvényt tartunk 
FEKETE ZSOLT polgármester-jelölt támogatására

OKTATÁS, MUNKAHELYTEREMTÉS, IPAROSÍTÁS!
EGYÜTT A KÖRNYEZETÜNK VÉDELMÉÉRT! címmel.

Időpont: 2016. FEBRUÁR 20. SZOMBAT15 óra.
Helyszín: Technika Háza, Salgótarján, Rákóczi u.11.
Megnyitó vers: Róna Judit előadásában.
Felszólalók:
Dr. Kecskeméti Sándor: A környezetvédelem fontossága
Totyik Tamás: A kistelepülési iskolák felszámolása és következményei
Józsa István: Iparleépítés és iparpolitikai lehetőségek napjainkban
Fekete Zsolt polgármester-jelölt ismerteti választási programját.
A beszélgetést VAJNAI ATTILA, az Európai Baloldal elnöke vezeti.

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!



2016. február 14., vasárnap

A dolgozókhoz, fiatalokhoz, a munkásaktívákhoz

A dolgozókhoz, fiatalokhoz, a munkásaktívákhoz az egész világon,
a IV. Internacionálé minden hívéhez



Dolgozók, aktivisták, fiatalok!

Mi, a  IV. Internacionálé hívei, a Munkás Internacionálé hívei, a szocializmusért vívott küzdelem hívei 2016. február 4,5,6-án összeültünk az olaszországi Torinóban.

Meg kell állapítanunk, hogy a horizonton mindenütt háború, káosz, népelnyomás.  

Az amerikai imperializmus égisze alatt a tőkés nagyhatalmak kormányai katonai intervenciókat hajtanak végre a népeket feldarabolva, káoszt hintve.

Az emberiség ezen szakaszában a háború az egész világon általánossá lett. Embermilliókat a legrosszabb körülmények között menekülésbe kerget; a gyalázatos emberkereskedés karmaiban gyermekek ezrei tűnnek el. A nemzetek létezése forog kockán.

A horizonton az üzemek felszámolása, a dolgozók kollektív jogainak megkérdőjelezése rajzolódik ki. A tőkés kormányok, bármilyen legyen is politikai színük, a «munkaerő ára csökkentése» nevében próbálják a munkaerő értékét megsemmisíteni. Az ipartalanítás és a munkahelyek megszűnése, amely korábban a nagy ipari országokat érintette, szétterjedt az egész világra. Az ún. «feltörekvő országokat» (Brazília, Dél-Afrika, Oroszország és India) is érinti a sokezer üzembezárás, a milliós és tízmilliós munkanélküliség. A bürokrácia megnyitotta Kínát a világpiac előtt, most pedig rákerült a sor az új gazdasági csodaként bemutatott országra is, hogy megismerkedjen a munkahelyek megszűnésével.
A munkanélküliség, a nyomor, az elsivatagosodás, a fiatalság alulképzettsége, a köszolgáltatások tönkretevése: ez az egyetlen «jövő», amit a rothadó rendszer a termelő osztályok óriási többségének kínál.
A multinacionális vállalatok elűzve földjeikről a parasztságot már annak létét fenyegetik az egész világon. Migránssá válik sokszázezer dolgozó.

A csődbe jutott rendszer semmilyen kiutat nem nyújt az emberiségnek.  

A bérmunka lerombolása, a tőke kivonulása a termelésből csak a spekuláció határtalan fejlődését szolgálja. Ma a monetáris és financiális válság kísértete még a 2008-asnál is ijesztőbb. Még súlyosabb lesz következményeiben a világ népeire.

Mi, akik febr. 5-6-7-én összegyűltünk, azt valljuk, semmi nem elkerülhetetlen a barbárság és káosz felé menetelésben. Az nem a fatalitás terméke. Arról van szó, a termelőeszközök magántulajdonán alapuló tőkés rendszer az oka.

Nincs szó semmiféle végzetszerűségről. Sok évtizede már annak, hogy a profitnövelésre épített tőkés rendszer elérte azt a stádiumot, amelyben nem képes az emberiség termelőerejének fejlesztésére. A termelőeszközök magántulajdonán alapuló rendszer csak arra képes, hogy a destruktív erőket növelje: a fegyvekezést, a háborús gazdaságot, a drog-, ember- és szervkereskedelmet, a prostitúciót, a feketegazdaságot.

100 évvel azután, hogy a forradalmár Rosa Luxemburg megfogalmazta, megerősítjük: «szocializmus vagy barbárság», ez az emberiség előtt álló alternatíva. A szocializmusért vívott harc ideje eljött. Eljött a termelőeszközök társadalmi tulajdonbavételének ideje, mert szocialista forradalom nélkül az egész emberiség eltűnhet.

25 évvel ezelőtt a Szovjetunió összeomlott, a burzsoá ideológusok pedig a «történelem végéről beszéltek». A munkásmozgalom képviseletét vállaló politikai irányzatok túlnyomó többsége felsorakozott még abban az időben azon állítás mellett, hogy a szocializmusnak nincs jövője, csak a piacgazdaságnak újrakeresztelt kapitalizmusnak. A munkásmozgalom összes irányzata hivatalosan is beiratkozott a piacgazdaság elfogadásának kereteibe, mindnyájan kijelentették, hogy az 1917-es októberi forradalom könyve végleg idejét múlta. Abban az időben egyedül egy irányzat, az 1993-as újrahirdetési konferenciáját tartó IV. Internacionálé merte kijelenteni, hogy a szocializmusért vívott küzdelem jogos maradt.

A bolsevizmusban eredő, a világforradalomért harcoló és a szovjet állam elbürokratizálódása, a szocializmus egy országban hamis «teóriája» ellen küzdő IV. Internacionálé számára a SZU összeomlása nem a tőkés fejlődés új szakaszát nyitja meg. Ellenkezőleg. A volt Szovjetunió gazdaságát megkaparintó maffiaakció azt kiszolgáltatta a tőke erejének, és az egész világgazdaság maffia-fertőzése ennek is következménye.

25 évvel a Szovjetunió összeomlása után a széthullás dominál, a háború, a káosz, a nyomor, az ipartalanítás és a termelőerők tönkretétele. Tény: soha a történelemben nem volt ekkora érték felhalmozva az emberi társadalom egyik oldalán és ekkora, növekvő nyomor a másikon.

Pedig a munkásosztály harcol. Minden földrészen, minden országban a dolgozók, a fiatalok megsokszorozzák mozgósításaikat, akcióikat, sztrájkjaikat, tüntetéseiket, felkeléseiket az IMF, a Világbank, az Európai Unió és a multik diktálta romboló politika ellen. Felemelkednek Indiában és Görögországban, Portugáliában és Brazíliában, Koreában és Kínában – mindenütt keresi a munkásosztály, hogy erejét egyesítse, hogy szervezeteivel együtt küzdjön, mivel saját túlélése a tét.

Mi, a IV. Internacionálé hívei, akik február 5-6-7-én ültünk össze, megerősítjük, hogy nincs más kiút, mint a szakítás a termelőeszközök magántulajdonán alapuló tőkés rendszerrel.

Ne mondják nekünk, hogy a barbárság felé menetelés és a rombolás elkerülhetetlen, hogy az emberiség eltűnésre ítéltetett. A technika, dolgozók képzettségének jelenlegi szintje, a világpiaci realitás, a termelőerők fejlettsége lehetővé teszi olyan körülmények teremtését, amelyben az egész emberiség anyagi és szellemi színvonala a legmagasabb szintre kerül. Az anyagi feltételek minden országban, az egész Földön megengednék a gazdasági élet korrekt, tudományos, ésszerű, általános terv szerinti szervezését. De ha tovább tart a trösztök dominanciája, vagyis a tőkés klikkek egymás közötti harca a piacokért, az alapanyagforrásokért, az egymáson felülkerekedéséért, akkor ez az élethalálharc elkerülhetetlenül egyre inkább destruktív jellegű lesz.

Ugyanolyan hosszú ideig, ameddig a gazdaság a profitkeresés felé orientálódik a munkaerőtől elrabolt többletérték zsarolása által, ugyanolyan hosszú ideig, ameddig a termelés nem orientálódik az óriási többség szükségleteinek kielégítése felé, az emberiség káoszt és barbárságot volt tapasztalni.
Megerősítjük: amíg a kapitalizmus dominál, túl sok az áru, a javak ahhoz, hogy azokat a világggazdaság felszívja. Viszont, ha az egész emberiség igényeinek kielégítéséről van szó, akkor nincs túl sok gép, nincs túl sok üzem, nincs túl sok munkaerő, nincs túl sok munkás, nincs túl sok paraszt.

Viszont mindez csak azzal a feltétellel lehetséges, hogy az emberiség szükségletei szerint legyen újraszervezve minden, nem pedig a tőkés profit szerint, vagyis minden a társadalmi szükségletek felől induljon ki. Egyszóval, az ár a szocializmusért való küzdelem.

Megragadni az államhatalmat, a ragadozó imperialista klikkek kezében levő gazdaságot csak úgy lehetséges, hogy a munkásosztály maga vezessen akciókat a forradalmi küzdelem útjára lépve.

Dolgozók, aktivisták, fiatalok!
Az, hogy a tőkés rezsim megmarad, holott már nagyon régóra kimerültek fejlődési lehetőségei, hogy a munkásosztály és a nép ezzel a nehéz helyzettel találja magát szemben, azért van, mert – ki kell mondanunk világosan –: a munkásosztály képviseletét történemileg magukra vállaló szervezetek vezetése (a komunista pártoké, szocialista pártoké és másoké) nem hajlandó szakítani a tőkés osztállyal. Sorsát ennek a rendszernek a túléléséhez köti. Ezen pártok vezetői ott vannak a kormányokban: Franciaországban, Görögországban, Portugáliában, tegnap még Spanyolországban, holnap Nagy-Britanniában, vagy koalícióban, mint Németországban. Ezek képezik a pénzügyi tőke romboló politikája élcsapatát, a megvalósítási eszközt. Ezek azok a kormányok, pártok, amelyek elfogadják, és földig borulnak az IMF, az Európai Unió, az Európai Központi Bank előtt, ezek a munkásosztály megsemmisítésének ügynökei.

Ezek azok a vezetők, akik lefekszenek a tőke előtt, akik azt akarják, hogy a munkásosztály és a nép fogadja el saját öngyilkossságát.

Nincs más magyarázat azokra a nehézségekre, amelyekkel a munkásmozgalom találkozik, ideértve magát a szakszervezetek nehézségeit, mint a világ munkásmozgalma vezetésének válsága.  

Mi, aki febr. 5-6-7-én összegyűltünk, megerősítjük, hogy itt az idő arra, hogy a Munkás Internacionálé zászlaját magasba emeljük.

A munkásmozgalom hajnala óta – beleértve feladata egyetemes jelentését is – az öntudatos munkásság mindig igényelte a nemzetközi szövetséget. Így volt az I. Internacionálé idején, amelyet a Dolgozók Nemzetközi Szövetségének is hívtak, s amely a párizsi Kommün leverése után megszűnt, de mégis megtette az első lépéseket a nemzetközi munkásmozgalom kialakítása felé. Így volt a II. Internacionálé esetében, amely hatalmas pártokat hozott létre, s ezek az egész világon jelentős reformeredményeket értek el. Valódi munkásintézmények születtek a tőkés társadalomban: az első szakszervezetek, a nyugdíjrendszerek, a kollektív szerződések. De ez mégsem akadályozta a vezetők egy rétegét abban, hogy 1914-ben az imperialista háború mellé álljon. Aztán eljött 1917 októbere. Az orosz forradallom – századik évfordulóját az egész világon meg fogják ünnepelni szervezeteink – megmutatta, hogy a dolgozók a legnehezebb körülmények között is meg tudták szervezni a párizsi Kommün folytonosságában munkástanácsaikat, és győzelemre vitték az oroszországi proletárforradalmat.

Azok ellenére, akik jóideje elhagyták az orosz forradalom lobogóját, megismételjük, hogy 1917 októbere legitim, sőt, szükségszerű volt. Akármilyen is lett folytatása, akárhogy is árulták el, az oroszországi dolgozók, parasztok megmutatták, hogy lehetséges a tőkés osztály kezéből kicsavarni a hatalmat. Készek vagyunk a XXI. században a világ elnyomottai és kizsákmányoltjai segítésére az új Október előkészítésében.

Mindenki tudja, hogy Október az elnyomott tömegek, kizsákmányoltak határtalan lelkesedését váltotta ki a világon, a forradalmi küzdelem fellángolt. De az orosz forradalom elszigeteltsége, a német forradalomnak a globális ellenforradalom okozta ismételt kudarca táplálta az októberi forradalom elfajulását. A sztálinizmus nagyrészben felelős a német proletariátus 1933-as tragikus vereségéért. A világforradalom megfojtása idején jött létre a IV. Internacionálé, hogy folytassa az előző három internacionálé forradalmi hagyományait, őrizze a szocializmusért folyó küzdelmet.

Mi, a IV. Internacionálé hívei, akik febr. 5-6-7-én összegyűltünk, tudjuk, hogy a munkásosztály csak annyiban osztály, amilyen mértékben szervezett. Ezért – megalapítása óta – a IV. Internacionálé úgy tartja, hogy a szakszervezeti függetlenség védelme központi kérdés. Ez a kérdés ma méginkább meghatározó aspektus lett, mivel a rothadó imperializmus minden irányulása a munkásszervezetek destrukciója, korporatista integrációja felé mutat, vagyis a demokrácia alapjainak megsemmisítése felé. Az offenzíva olyan formát is vett, amely megkísérli a munkásszervezetek felszívódását «civilszervezetekbe», azokat «NGO»-sítani akarja.

A munkásmozgalmi szervezetek függetlenségének védelme, ahogy az összes demokratikus vívmány védelme is, feltételezi a munkásmozgalom független akcióit, az integráció elutasítását, a tőke intézményeibe való beilleszkedés visszautasítását.

A IV. Internacionálé, aktivistái, szekciói minden országban ott vannak, hogy segítsék a dolgozókat abban, saját független munkáspártjuk legyen, amely az osztályharc és a Munkás Internacionálé talaján cslekszik.

Ez olyan feladat, amely minden országra érvényes. Olyan feladat, amely nezmzetközi.

Mi, a IV. Internacionálé hívei, 25 éve kombinálva küzdünk szekcióink létrehozásáért és a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése égisze alatt nemzetközi akciókért az egész munkásmozgalom minden szektorának, aktivistájának, csoportjának és szervezetének részvételével, bármi is volt eredetük. 1991-ben Barcelonában egyesültünk közös harcunkban a Háború és kizsákmányolás elleni kiáltvány bázisán ezzel a jelszóvel: «Le a háborúval! Le a kizsákmányolással!»

A negyed évszázados kiáltvány, és az akciók a Nemzetközi Egyetértés kereteiben az osztályharc védelmét és elismerését, a munkásszervezetek föggetlenségét, védelmét és elismerését helyezi központba.

A IV. Internacionálé számára a munkásdemokrácia nem a körülmények függvénye. A munkásdemokrácia tartalma összefüggésben van annak céljával: «A dolgozók felemelkedése a dolgozók saját  műve lesz». A történemi igazságot majdnem két évszázada állapították meg a marxizmus alaptói, a IV. Internacionálé számára pedig ez nem egy szlogen, hanem a politikai program. Ha a dolgozók felemelkedése csak saját maguk műve lehet, az azt jelenti, hogy a munkásdemokrácia rendszerének megteremtését, a munkástanácsok egyetemes köztársaságát is csak a munkásdemokrácia valósíthatja meg. Ezért kell tiszteletben tartani a munkásmozgalomben létező különféle irányzatokat, amelyeknek mindnek joga van saját nézőpontja védelmére és másokkal szabad véleményütköztetésére. De ez szintén megkívánja a munkásdemokrácia realizálásának módszeres segítését, a munkásosztály akcióját saját maga által megvalósítva politikai téren, szakszervezeti téren, a közvetlen osztályharc terén.

A IV. Internacionálé aktivistái mindenütt a független autentikus pártok építéséért folyó küzdelem részesei, melyek a munkásmozgalom minden áramlatát magukba foglalják az ország sajátosságainak megfelelő formában.

Természetesen a feltételek országonként különbözőek. Természetesen a ritmus, a nemzeti hagyományok mások, de az osztályharc tartalma egyetemes, a világpiac pedig realitás. Ezért szükséges a Munkás Internacionálé.  

Mi, a IV. Internacionálé szekcióinak febr. 4-5-6-án összegyűlt tagjai, akik 2013-ben részt vettünk a szervezet 8. kongresszusán, tagok, csoportok, szimpatizánsok, azokhoz fordulunk, akik a független osztályakciók útját keresik. 

Az 1993-ban újjáalakult IV. Internacionálé ma válságban van.

Tudjuk jól, hogy az újjáalakulás egy hosszú folyamat része volt, melyben küzdöttünk a revizionista likvidátor pablizmus provokálta széthullás ellen, mely a IV. Internacionálét és szervezeteit a sztálinizmus alá akarta gyűrni.

Ma a IV. Internacionálét ismét válság sújtja. Egy párt vezetésének egy része kizárta a vezetés másik részét, többszáz aktivistát, egész szervezeteket. A szakadás plusz akadályt képez a Munkás Internacionálé szükségszerű megszületése előtt.

Tudjuk, hogy a IV. Internacionálét sújtó krízis nem választható el a világ nemzetközi munkásmozgalmának válságától. Ennek központjában pedig ott található az osztályfüggetlenség kérdése, vagyis a munkásszervezetek függetlensége, melyet a sorsát a termelőeszközök magántulajdonán alapuló rothadó rendszerhez kötő vezetésének politikája fenyegeti.

Mi, akik febr. 4-5-6-án összegyűltünk, bízunk a munkásosztály képességében, hogy az előtte álló akadályokat le fogja küzdeni. Bízunk a munkásdemokrácia erejében, semmilyen adminisztratív diktátum nem tudja megakadályozni a vitát, a vélemények ütköztetését.

Felhívjuk a dolgozókat, aktivistákat, fiatalokat minden országban, hogy osztályharcban kötelezzék el magukat a tőke ellen a IV. Internacionálé zászlaja alatt.

Felhívjuk a IV. Internacionálé programjának híveit, hogy zárják soraikat, együtt folytassák a vitát az 1938-ban Trockij által meghirdetett, majd 1993-ban Pierre Lambert-rel, a küzdelem egyik vezetőjével újrahirdetett IV. Internacionálé bázisán.


Nekünk kell ma újraformálnunk a IV. Internacionálé kereteit a munkásosztály és a világforradalom szolgálatában.