2016. február 8., hétfő

A Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium tantestületének nyilatkozata

Budapesten, a VI. kerületi tankerületi fejtágítón balhé volt.

* * *
A VI. kerületben éppen most zajló Klik-fórumon - konzultáció jegyében - sem meghallgatni, sem továbbítani nem hajlandók az alábbi nyilatkozatot, hát idetesszük, és kérjük, terjesszétek. A napirenden annak ellenére sem változtattak, hogy azt a többség nem szavazta meg.


Nyilatkozat
A Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai a Balog Zoltán miniszter kezdeményezése nyomán a KLIK VI. számú tankerülete által 2016. február 3-ra összehívott „panaszfórumon” az alábbi nyilatkozatot teszik.
Az iskola tantestülete csatlakozott a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt leveléhez, az abban megfogalmazott jajkiáltáshoz, hiszen mi magunk is évek óta egyre növekvő aggodalommal figyeljük a közoktatásban lezajló, pontosabban erőszakosan levezényelt folyamatokat. Egyetértünk és támogatjuk a Teleki Blanka Gimnázium tantestületének 16 pontját, illetve a Herman és a Teleki második, immáron közösen megfogalmazott levelét.

Megütközve figyeljük az oktatási kormányzatnak az elmúlt napokban tapasztalt, csúsztatásokkal teli, lekezelő kommunikációját, és visszautasítjuk a rész-illetve álmegoldásokra vonatkozó javaslatait.
Úgy gondoljuk, az oktatás területén átfogó, gyökeres változtatásokra van szükség, amihez azonnali tárgyalásokat kell kezdeni az oktatás valódi szereplőinek (független oktatáspolitikai és neveléstudományi szakemberek, tanárok szaktárgyankénti szakmai szervezetei, „tantermi” tanárok legitim képviselői, diákok, szülők) bevonásával.
A fentiekből következik, hogy a Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter által felvázolt köznevelési kerekasztalt illegitimnek és inkompetensnek tekintjük, illetve a jelen fórumot alkalmatlannak arra, hogy valamiféle érdek-képviseleti közvetítő csatornává váljon.
Nem óhajtunk részletes panaszlistát közzétenni, a panaszainkat folyamatosan jeleztük, a jelen helyzettel kapcsolatos véleményünket pedig híven tükrözik a fent már említett nyílt levelek. Az apróbb helyi problémák elszigetelt orvoslása csupán látszatmegoldást jelentene, miközben a rendszer átfogó és átgondolt átalakítása tartós megoldást adhat majd mindezen bajokra is.

A Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium tantestülete kimondja:
1. A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről nemhogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de az egész közoktatást a szakadék szélére kormányozta, annak minden szereplőjét kétségbeejtő helyzetbe hozta. Tanítványaink és gyerekeink mindenek felett való érdekét szem előtt tartva követeljük, hogy történjen meg a köznevelési törvény felülvizsgálata, majd széleskörű párbeszédet és társadalmi, szakmai egyeztetést követően az egész oktatási rendszer rendszerszintű átalakítása (a teljesség igénye nélkül: oktatás finanszírozása, önálló minisztérium, XXI. század kihívásainak megfelelő NAT, nagyobb mozgástér a helyi tantervek tekintetében, pedagógusminősítési és előmeneteli rendszer, iskolai autonómia, szabad tankönyvpiac, esélyegyenlőség kérdése, pedagógusképzés reformja).

2. Ahhoz, hogy az oktatási-nevelési intézményekben a napi folyamatos működés biztosítható legyen, azonnali beavatkozásokra is szükség van:
- A gyermekek, tanulók terheinek csökkentése (pl. egyes tárgyak integrált oktatásával)
- A pedagógusok munkaterheinek csökkentése (pl. kötelező óraszám visszaállítása egy korábbi, elfogadható szintre: legfeljebb 22 óra, többletmunka kifizetése, NOKS státuszok visszaállítása, napi adminisztráció csökkentése)
- A pedagógiai munkát segítő (NOKS) dolgozók azonnali bérrendezése.
- A nem felmenő rendszerben bevezetett, pl. az érettségiket érintő intézkedések azonnali visszavonása.
- Költségvetési források átcsoportosítása az intézmények biztonságos működtetésének biztosítására.
- Az intézmények gazdasági/szervezeti autonómiájának helyreállítása.
- A pedagógus előmeneteli rendszer, illetve a minősítés felfüggesztése, az új, modern és korszerű elvárásoknak megfelelő rendszer kidolgozásáig az intézményekben eddig jól működő belső önértékelési rendszer visszaállítása.
- A tankötelezettség visszaállítása 18 évre.
- A Szakszolgálatok megerősítése, eredeti kapacitásuk helyreállítása.
- A szakközépiskolák közismereti óraszám-csökkenéssel járó átalakításának leállítása.
- A pedagógustársadalom nagy többsége által illegitimnek tartott szervezet (NPK) megszüntetése, valódi, magas szintű tárgyalások megkezdése a fentiekben már felsorolt résztvevők érdemi bevonásával.
Budapest, 2016. február 3.
Törley Katalin
Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium Közalkalmazotti Tanácsának Elnöke

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.