2016. február 12., péntek

2016. febr. 13. Pedagógustüntetés

2016. febr. 13. Pedagógustüntetés










A résztvevők a V. kerületi Jászai Mari téren fognak gyülekezni, reggel 8 óráig a Magyar Taxisok Szakszervezetének tagjai 20 gépkocsival sorakoznak fel a Balassi Bálint utcában. A gyülekező 10 óráig tart, a térzenét a Pomázi Önkéntes Tűzoltózenekar szolgáltatja, a résztvevőket szállító buszokat a Dráva utcai parkolóban helyezik el. A buszok a rendezvény végén az Alkotmány utcában várják a tüntetőket.
A menet élén a Pedagógusok Szakszervezetének tagjai haladnak kötényben, zászlóikkal, mögöttük sorakoznak fel a résztvevő tanárok, egy blokkban. A menetet a taxisok vezetik fel a Honvéd utcáig, a vonuló tüntetők élén a fúvószenekar fog játszani. A Szalay utcában, az EMMI előtt a felvonulók biciklicsengők megszólaltatásával jelzik elégedetlenségüket, csengőket a helyszínen biztosítanak a szervezők. A Kossuth térre beérkezve, a színpad két oldalán elhelyezkedő led-fal előtt felsorakoznak a konföderációk elnökei, az ágazati szakszervezeti vezetők és zászlóvivőik.
A Kossuth téri nagygyűlés 11 órakor kezdődik, a színpadon beszédet mond
  • Boros Péterné – Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatói Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) főtitkára
  • Csóti Csaba – Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete
    (KKDSZ) alelnöke
  • Dávid Gyula Márton – diák
  • Fazakas Gergely – szülő
  • Galló Istvánné – Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke
  • Mendrey László – Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöke
  • Pilz Olivér – Herman Ottó Gimnázium Miskolc, tanár
  • Sándor Mária – Magyarország a Magyar Egészségügyért Civil Társaság
    (MMECT)
  • Szűcs Viktória – Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ)
    elnöke
  • Varga Andrea – Autonóm Területi Szakszervezet (ATSZ) elnöke
A tüntetést fél 1-kor zárják le.

Kommentek :

Lázár a fenyegetőzése csak olaj volt a tűzre. A tegnapi szavai után még egy busz megtelt Hajdú-Bihar megyében. Jelenleg közel 500 fő buszozik a megyéből a tüntetésre.

„egy őrült rendszer végleg lezülleszti a magyar közoktatást". A fizetések valóban nőttek, de közük nincs a teljesítményhez. S ami megdöbbentő, a körülmények idegileg és fizikailag is felőrlik a pedagógusokat. Soha nem volt annyi betegállományba kényszerült tanár, mint az utóbbi egy évben. 

A nemrég alakult Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete már a megalakulást bejelentő sajtótájékoztatón közölte: vizsgálják annak lehetőségét, hogyan szólítsák sztrájkba az egészségügyi dolgozókat. Mivel közszolgáltatásról van szó, az ágazatban csak úgy tarthatnak munkabeszüntetést, hogy azzal ne gátolják az elégséges szolgáltatás teljesítését, csakhogy sehol nincs definiálva, mi számít az egészségügyben elégséges szolgáltatásnak.

"Bányászok, Komlóiak! Most mutassuk meg, hogy van összetartás! Most nem kell arra hivatkozni, hogy nincs pénzem és ezért nem tudok részt venni a budapesti demonstráción, mivel annyi buszt indítanak amennyi jelentkező van! A Te jelenléted is - egy fő az egy fő-, azt mutatja, hogy mi vagyunk többen! Van mitől végre félnie a "fideszes hívőknek"! Most fordult meg a kocka! Mit számít, hogy épp esik-e majd az eső, vagy a hó?! Annyi szélsőséges eseményen vettünk részt mi együtt, megedzett minket az idő! Csak épp az a kritikus létszám nem volt jelen, ami elsöpörné ezt a hatalmon lévő csürhét.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.