2016. március 31., csütörtök

Franciaország: a munkatörvényv «reformja» elleni tömeges megmozdulások

Több mint egymillió fiatal, dolgozó ment ki az utcákra a mai napon, hogy tiltakozzék a munkatörvénykönyv ún. reformja ellen.
"A mozgósítás a vártnál is jobban sikeredett" a CGT főtitkára, Philippe Martinez szerint. Kollégája az FO-tól, Jean-Claude Mailly: "A kormány nem léphet át rajta, reagálnia kell".

120 ezren Marseille-ben, 100 ezren Toulouse-ban, 30 000 ezren Bordeaux-ban, 15 ezren Le Hâvre-ban, Caen-ben, Montpelier-ben…

250 gimnázium mozdult meg egész Franciaországban és sztrájkok zajlottak mindenfelé. Összesen mintegy 1 millió 200 ezren válaszoltak a szakszervezeti felhívásokra tiltakozó tüntetésekkel 250 városban és többezer sztrájkkal.
A 7 szakszervezet együtt máris újabb akciót jelentettbe ápr. 9-re arra az esetre, ha az Hollande-Valls kormány makacskodna. A fiatalok szervezetei április 5-én tiltakoznak ismét.  

A mobilizáció alapján ki merjük mondani, hogy a franciák többsége azt akarja, hogy a teljes munkatörvénykönyv-reformot vonja vissza a kormány. 
https://www.youtube.com/watch?v=YbFEpP3GkEA

2016. március 30., szerda

A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése (a munkásinternacionáléért) koordinációs tagjainak levele





A «Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése a Munkásinternacionáléért» 1991 januárjában  Barcelonában alakult mintegy találkozópontként, az összetartás jeleként a nemzetközi munkásmozgalom történelmi hagyományainak minden szektorában gyökerező politikai, szakszervezeti aktivisták között. 

A szándék az volt, hogy a munkásmozgalom különbözőségét respektálva nem próbálkozik senki saját akaratát rákényszeríteni a többiekre. Már a kezdet kezdetén jellemző volt ránk a legkülönfélébb politikai eredet, de együtt akartunk tenni a munkásosztály szolgálatában, mert a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése nem egy csoport, egy irányzat saját tulajdona. Meg vagyunk győződve arról, hogy a módszer, amelyet használtunk eme 25 év alatt, soha nem avul el: a munkásdemokrácia, a munkásosztály áramlatainak tiszteletben tartása, a diktatorikus megoldások elutasítása a munkásmozgalmon belül. Tudjuk jól, hogy a történelemben mennyi szenvedés hoztak az ukázok, amelyekkel a munkásosztálynak szándékoztak diktálni.  

Az Egyetértés ezen szabályát erőszakolta meg Párizsban a 2016. március 12-13-i összejövetel.

Nekünk, akik az Egyetértés koordinációjának az algíri konferencián megválasztott tagjai vagyunk, s legtöbbünk részt vett annak tevékenységében megalakulása óta, ma azt kell konstatálnunk, hogy néhányan a koordináció tagjai közül magukhoz ragadták a kezdeményezést magukat «a koordinációnak» kinevezve, ennek nevében összehívták ezt a tanácskozást, melyről még csak nem is értesítették annak legalább öt tagját. 

2010. novemberében  az algíri konferencia által megválasztott koordináció: Anton Vechkunin (Oroszország); Patrick Hébert, (Franciaország); Charly Lendo, (Guadeloupe); Julio Turra, (Brazília); Nancy Wohlforth, (USA); Salah Salah, (Palesztina); Tiyani Lybon Mabasa, (Dél-Afrika/Azánia); Jordi Salvador Duch, (Spanyolország); Gotthard Krupp, (Németország); Rubina Jamil, (Pakisztán); Nambiath Vasudevan, (lndia); Louisa Hanoune, (Algéria); Daniel Gluckstein, (Franciaország); Alan Benjamin, (USA).

A 2016. márciusi összejövetel összetételéről a brazil  O Trabalho informál bennünket, miszerint Lula védelmében elfogadtak egy határozatot, melyet a koordináció 7 tagja írt alá: Patrick Hébert, Julio Turra, Salah Salah, Tiyani Lybon Mabasa, Jordi Salvador Duch, Louisa Hanoune, Gotthard Krupp alapvető elveinkkel, a nemzetközi munkásosztály egységével ellentétes módon. Sajnáljuk és helytelenítjük, hogy a Nemzetközi Egyetértés nevében egy csoport visszaélést követett el. Meg kell állapítanunk, hogy ennek a kezdeményezésnek nem csak az volt a célja, hogy koordinációs tagjainak egy részét eltávolítsák, hanem az is, hogy negatívan válaszoljanak az indiai elvtársaink által kibocsátott felhívásra, a 2016. őszi mumbai világkonferencia összehívására a háborúk, a kizsákmányolás és a prekárius munka ellen.

Pedig a Nemzetközi Egyetértés tradíciója az, hogy összefogja az erőket, ahogy ez San Franciscoban, Berlinben és Algírban is volt. A márciusi párizsi összejövetelt nem tekinthetjük autentikusnak, annak határozatait nem a koordináció fogadta el, lévén hogy tagjai közül legalább öten meghívást sem kaptak.  

A Nemzetközi Egyetértés politikai eredményeiről nem akarunk lemondani. A negyed százada óta tartó harc arra ösztökél bennünket, hogy a lehető legrövidebb időn belül – például májusban Párizsban  – üljünk össze, mégpedig a koordináció Algírban megválasztott mind a 14 tagja. Ez az összejövetel egyrészről alkalmat adna arra, hogy megbeszéljük, milyen támogatást nyújthatunk a mumbai világkonferenciának, másrészről pedig a márciusi összejövetel 2017-re tervezett konferenciáját.  

2016. márc. 19.


Alan Benjamin, (USA); Nancy Wohlforth, (USA); Nambiath Vasudevan, (lndia); Rubina Jamil, (Pakisztán); Daniel Gluckstein, (Franciaország) - mindnyájan az Algírban 2010-ben tartott világkonferencia által megválasztott koordinációs bizottsági tag

Levél Kubába

Kedves Kubai Barátaink! 


Az amerikai-kubai kapcsolatok szívélyes felmelegedése utáni ajándéklistánk számotokra:





Béretek meg fog emelkedni, vehettek új autókat, számítógépet és maroktelefont. 












Először majd összevesztek, aztán gyűlölni kezditek egymást.












Az iskola – nem lesz kötelező!
A gyógyításért fizetni kell.
A városközpontokból és a tengerpartról el kell költöznötök, azok a külföldieké lesznek.










Sz..t fogtok enni.
Félni fogtok a jövőtől.












Nyelvetek eltűnik, zenéteket elektromos úton korrigálják.













Szivart nem szívhattok.
Egy év múlva az utcán üldögélve pihenni - rossz vért fog szülni!

És a TV-műsorok! 5 év alatt tök hülyét csinálnak belőletek!








LEGYETEK ÜDVÖZÖLVE AZ ÚJ VILÁGBAN!

Forrás: Groland

2016. március 29., kedd

Belgium, a támadások után

 Interjú Bahar Kimyongürrel
Forrás: Algérie Patriotique 2016.03.24.

A belga fővárost két gyilkos merénylet érte. Hogy értelmezi ezeket?
Bahar Kimyongür: Ugyanúgy, ahogyan azt minden belga, az államfőtől az egyszerű állampolgárig. Mindenki tudta, hogy a terroristák gyáván és kíméletlenül le fognak csapni Brüsszelre.  A dráma elvileg előre látható volt, Brüsszel könnyű préda. A másik, ami miatt gondolni lehetett egy várható támadásra, az az egy főre jutó belga dzsihadisták fenomenális száma. Belgiumban vannak legtöbben a lakosság számához viszonyított arányban, hivatalosan 117-en jötten vissza a szíriai frontról, legtöbbjük még a börtöncellákat se látta.
A hónapok óta tartó katonai jelenlét és a biztonsági intézkedések nem tudták megelőzni a történteket. Hogyan magyarázza ezt? 
Valami rendkívüli reflexen kívül semmilyen felderítés nem tudja megállítani a determinált kamikázékat, akik meglepetésszerűen jelennek meg a tömegben. Sem Brüsszelben, sem Bejrútban, se Homsban, se Bagdadban. Az öngyilkos merényletetek elkerülhetetlenek. Jelzem, a zaventemi repülőtér bejáratánál soha nem is volt biztonsági belépőkapu. Ha a repülőtéri biztonság komolyabb lett volna, akkor se tudtuk volna elkerülni a támadást, csak az valószínűleg a bejáratnál történt volna…
Hogyan fog regálni a belga kormány konkrétan a támadásokra? 
Bizonyos tehetetlenséggel. Itt van van a NATO központja, a belga állam fegyverekkel kereskedik, háborús koalíciók tagja szimbolikusan, de nincs felkészülve a saját területén folytatandó aszimmetrikus háborúra. Földjén 70 év óta nem volt háború. Rendőrségének, hadseregének, állampolgárainak nincs politikai és katonai felkészültsége, amellyel szembe tudna szállni ezzel a lappangó háborús helyzettel, a különösen láthatatlan és nehezen felfedhető ellenséggel szemben. 
Belgium tolerálta, néha még bátorította is a szalafista fegyveres bandák létezését saját földjén, amelyek aztán hasznot húztak a felderítést érintő törvények nagyonis rugalmas mivoltából. Belgium a ’90-es években menedéket nyújtott a GIA terroristáinak (fegyveres iszlám csoport, az algériai kormány megdöntésére - a ford.). A belga kormánynak sikerül majd gátak közé szorítani az azóta berendezkedett terrorista sejteket?
Belgium több hibát is elkövetett. A 60-as, 70-es években Baudoin király Szaud-Arábiához közeledett azt gondolván, hogy az olajmonarchia hitterjesztő vallásossága keretbe tudja foglalni az olyan muzulmán országokból érkezett emigráns dolgozókat, mint Marokkó vagy Törökország. A belga-szaudi egyezmény látványos megnyilvánulása a Cinquantenaire park keleti pavilonjának átadása és átalakítása a brüsszeli nagymecset számára. A magábazárkózás és a mások elutasítása részben a Szaud-Arábiában képzett prédikátorok révén nyert teret lassacskán a különféle muzulmán közösségekben. Sajnos Belgium alábecsülte a dzsihadista rákbetegséget azt gondolván, hogy a wahhabita takfirizmus kulturális jelenség, mely a szabadságot emeli ki és nem a terrorista, sőt genocid ideológiát. A hidegháború korában ez az ideológia jól jött a belga munkáltatóknak és a hatalom magas köreinek. A bigott muzulmán dolgozó ténylegesen kevesebbet követelt, mint az inkább szakszervezeti harcos hagyományokkal bíró és a kommunista pártokban politikailag aktív olasz vagy spanyol munkás.
Így aztán a belga állam egyes ultrakonzervatív imámokat hagyott kibontakozni. A berlini fal leomlása másnapján, amikor a neokon teoretikus Fukuyama hamisan deklarálta a «történelem végét», a GIA terroristái kihasználták a szocialista tábor kudarcával kiürült teret. Belgium, az USA történeli szövetségese hozzájárult az arab és muzulmán világ haladó erőinek olyan értékei és ideológiái összeomlásához, mint a szocializmus, a pánarabizmus és a laicitás, a világi szemlélet. A dzsihadizmus előretörése Belgiumban eredménye annak, hogy az arab haladás ellenségeivel működik együtt több évtizede. Azok, akik ismerik a ’70-es, ’80-as évek társadalmi küzdelmeit, jobban látják a belgiumi muzulmán emigrációnak a szalafista mecsetek akciói miatt bekövetkezett kulturális és ideológiai eróziós folyamatát. 50 éve senki sem tapasztalhatta Brüsszel utcáin a lelkek dzsihadizációjának előjelét. De 2012-től a belga hatóságok hagyták, hogy a fiatal muzulmánok Szíriába menjenek – azzal a reménnyel, hogy Assadot likvidálját. Fatálisan elszámolták magukat, mert az Iszlám Állam számára semmi különbség nincs a «hitetlen» Szíria és a «hitetlen» Belgium között. Említette, hogy a belga törvénykezés túl rugalmas a kontroll tekintetében. Ténylegesen persze csak illúzió, hogy a jogállam elég lenne a bombák hatástalanítása.
Amióta terrorfenyegetés éri Európát, a Nyugat könyörtelen harcot ígér a nemzeteken átívelő terrorizmus ellen. Csakhogy képesek-e a baj gyökerét támadni, érdekükben áll-e? 
Ahogy feltételezi, bizony nem. Esetleg rövid távon. Ha a felelős és állampolgáraikat tisztelő politikai vezetők ésszerűek lennének, kétszer is meggondolnák, hogy lefeküdjenek-e az olyan fehérgalléros dzsihadisták előtt, mint Erdogan vagy a fehér dichdachát viselő arábiai Salmane király és (a becsületrenddel kitüntetett) Mohammed Ben Nayef herceg.
A nyugati hatalmak aláaknázták vagy tönkretették az összes szuverén, modern és világi arab államot az emberi jogok és a diktátorok elleni harc nevében. Az eredmény: Saddam iraki állama helyére a felekezeti miliciák részvételével gyengécske egységek kerültek. A világi Afganisztán a háborúcsináló nagyurak és amerikai drónok céltáblája lett. A Kadhafitól megtisztított Líbia romjai a klánok és törzsek hárorús dekorációjaként szolgálnak. Bárki, aki ismeri ezen országoknak az állam hiánya miatti törékenységét, könnyedén előre tudja vetíteni a katasztrófát. A dzsihadista frontok megsokszorozódásával ma már hosszantartó apokalipszisről lehet beszélni.
Belgium, ahogy Franciaország is, a zaklatás, a diabolizáció, a gyanakvás és a rasszizmus politikáját bontotta ki a muzulmán közösségekkel szemben. Hogyan lehet megvédeni utóbbit a szélsőjobb valószínűsíthető megtorlásai ellen?
A muzulmánok és nem-muzulmánok között egység gyakorlatával. A brüsszeli támadásokban muzulmánok ezrei vetették be testüket-lelküket a támadások áldozatai megsegítésére, ki sofőrként, ki az ajtaját, ki pedig a szívét kinyitva. Az az állampolgári megmozdulás, amit Brüsszel utcáin láthatunk, az emberi nem – iszlámot és antiiszlámot hirdető – ellenségeinek adott legjobb válasz.
(Mohamed El-Ghazi interjúja)
Marco Van Hees, a PTB (Belga Munkapárt) képviselője a belga parlamentben interpellált. A kormány tagjai a felelősség elől kitérve mismásoltak. A belügyminiszter  válaszában («egy személy követett el hibát») a törökországi kapcsolattartó belga tisztre mutatott rá, aki a terrorista Ibrahim El Barkraouiról szóló információt úgymond rosszul továbbította. "Elég a sajtót olvasni, jelentette ki Marco, hogy rájöjjünk, a «terrorizmus dossziéjában» hemzsegnek a hibák. Ha pedig ez általános, akkor nem egyéni tévedésekről van szó, hanem strukturálisról. Nevezetesen az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a biztonságiak, a helyi rendőrség és a föderális rendőrség közötti kommunikációról. Még az antiterrorista rendőrségen belül is hatalmi harc folyik, az információk visszatartása. Aztán itt van a kormányzati politika, amely inkább az egész népességet, mint a terroristákat veszi célba intézkedéseivel. Hiányzik a megfelelő számú személyzet, de akkor miért hoztak olyan haszontalan rendszabályokat, mint az utcai katonai járőrözést? Parlamenti vizsgálóbizottság derítse ki a a «sötét zónákat» hogy ne lehessen ismét mellébeszéléssel operálni."

Raoul Hedebow, a PTB másik parlamenti képviselője: "Michel miniszterelnök szerint a «legitim védekezés» Szíria bombázását jelentené. Ezzel az érveléssel az összes országot bombázni lehetne, ahol terroristák bújnak meg. Amerikai kérésre beavatkoztunk Szíriában úgymond a demokrácia terjesztése végett. Most van az iraki bombázások kezdetének 25. évfordulója. Mi a mérlege F-16-aink líbiai, afganisztáni és iraki beavatkozásainak? A káoszt hintettük és elősegítettük, hogy mindenféle nemzetközi terrorista szervezetek jöjjenek létre. A nyugati intervenció háborút és halált hozott ezekbe az országokba."


2016. március 27., vasárnap

Brüsszeli támadások: nem, miniszterelnök úr! (Michel Collon)



Michel Collon belga újságíró, az InvestigAction oknyomozó website alapítója, kormányához fordul rámutatva az őrült külpolitikára és az integráció elhanyagolására, amely szemünk láttára vezetett a tragikus következményekhez. Kiemelve azt is, hogy a politikusok ne gyakoroljanak nyomást a sajtóra a valódi demokratikus vita kibontakozása megakadályozására.
Tegnap – mint megannyi brüsszeli – órákat töltöttem azzal, hogy ellenőrizzem, hol vannak hozzátartóim. Kit vitt a szerencsétlen véletlen az átkozott metróba, amelyet én is használni szoktam amikor az Investig'Action irodájába megyek. A keresés annál aggasztóbb volt, hogy a mobilszolgáltatók vonalai telítődtek. Sokakkal együtt olyan napot éltem át, amilyeneket szoktak évek óta az irakiak, líbiaiak, szíriaiak, előttük az algériaiak. Többször jártam a Nyugat bombázta területeken, tudom, hogy mire hasonlítanak a darabokra szaggatott testek, amelyet már senki sem tud megölelni. Ott láttam azok fájdalmát, akiket örökre megfosztottak férjüktől, asszonyuktól, gyermeküktől.

Mint annyi brüsszeli, sírtam és ütni-vágni tudtam volna az ártatlanokat elpusztító bűnözőket. De nem bűnözőnek születünk, hanem azzá leszünk. A legfontosabb kérdés: hogyan jutottunk idáig? Annyi ártatlan életét hogyan lehet ennyire semmibe venni? Hogyan okozhattak ennyi szenvedést, hogyan terrorizálhatnak mindenkit – ahelyett, hogy az ártatlanokkal együtt harcolnának az őket érő igazságtalanság ellen? Ki mérgezte meg ezeket a fiatalokat, ki mutatta nekik az erőszak példáját, ki süllyesztette őket ekkora kétségbeesésbe és főleg: ki fegyverzi fel őket? Bűnözők, igen, de mégis valahol áldozatok ők is, mégha pillanatnyilag a kifejezés sokkolónak is hat.
Amikor miniszterelnökünk, Charles Michel a sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy Belgiumnak egyesülnie kell, gondosan elkerülte a központi kérdést «hogyan jutottunk el eddig és  ki a felelős érte». Mélységes dühbe gurultam a kétszínűség miatt, hiszen ez az ember csak annyit javasol, hogy folytassuk úgy, mint azelőtt. Holott azon gondolkodik mindenki: hogyan lehet elkerülni, hogy újrakezdődjék, milyen politikát kell folytatni, hogy a pokoli gépezetnek vége legyen?
Ki gondolja komolyan, hogy a készültség, a felügyelet, a megtorlás megakadályozza a támadásokat? Egyeseket lehet, de mindet lehetetlen. Ahhoz a politikán kell változtatni. Az Önök politikáján. 


A terrorizmust nem tudjuk megakadályozni, ha az azt okozó mélységes okokat nem szüntetjük meg. Avégett, hogy legyen valódi megelőzés.



Charles Michel miniszterelnök úr, Ön megakadályozta a lefontosabb kérdések feltevését: Szaud-Arábia és Katar finanszírozta a terroristákat? Igen, az USA titkosszolgálata jelentette. Az USA hozta létre az Al-Kaidát? Igen, Hillary Clinton beismerte. A CIA szervezte Jordánában a kiképzőtáborukat?  Igen, az amerikai  katonai újságíró, Hersh bebizonyította. Laurent Fabius (francia politikus) nem bátorította a terrorizmust azzal, hogy «az Al-Kaida jó munkát végzett»? De igen, nézzék csak meg a marrakeshi 2013 decemberi videót. 

És úgy általában, az USA nem használta fel az iszlamistának mondott terrorizmust? Ben Ladent 1979 óta Afganisztánban egészen a mai Szíriáig, Bosznián, Koszovón át, a Kaukázusban, Algériában, Irakban, Líbiában és megannyi más országban? Nem kellene sürgősen egy vizsgálóbizottságot felállítani az USA terrorista kapcsolatairól és a dráma stratégiájának kimutatására? Ön, Belgium és Európa, mint egy kiskutya tovább követi Washingtont? Miért állnak e háborús képmutatás mögé, Monsieur Michel?

Persze igaz, nincs egyedül. 

Külügyminiszterünk, Didier Reynders csak tegnap deklarálta, hogy a terroristák elveszik «életmódunkat». Pontosan ugyanazokkal a szavakkal, mint George W. Bush szept. 11-én, mielőtt hazug ürüggyel megtámadta Irakot és Afganisztánt.  Monsieur Reynders, nem emlékszik saját 2013 áprilisi nyilatkozatára, amelyben így dicsekedett: «ezeknek a fiataloknak lehet, hogy forradalmi hősi emlékművet fogunk felállítani»?

2013 júniusában meghívtam Önt egy vitára , «Hogyan akadályozhatjuk meg, hogy fiataljaink Szíriába menjenek?» címmel, olyan szülők részvételével, akik azon aggódtak, hogy 16-17-18 éves fiaik, lányaik a pokolba indulnak anélkül, hogy Belgium vissza próbálná tartani őket. Ön elutasította a részvételt. Nem érdekelte? Maga úgy találja, hogy a «rendszerváltozáshoz», ahogy mondta, minden eszköz megfelel, még a terrorizmus is? Nem gondolja, hogy ha biztatja az ilyenféle dolgokat OTT, akkor azokat ITT is el fogják követni? 

Nincs itt az ideje, hogy széles vita induljon Belgium évek óta tartó nemzetközi politikájának következményeiről? 

1/. Európának továbbra is követnie kell az USA-t és politikáját, amely a Közel-Keletet vérbe és lángba borítja? 

2./ Belgiumnak továbbra is támogatnia kell-e az izraeli állami erőszakot, a nemzetközi jog megsértését és «antiszemitnak» minősíteni azokat a fiatalokat, akik a palesztinek jogait akarják támogatni? 

3./ Belgiumnak továbbra is földre kell borulnia a szaudi olajdollárok előtt (amelyeket az arab népektől loptak, s ugyanúgy, mint Latin-Amerikában, nem a szegénység elleni küzdelemre használják fel)? Pláne, hogy jól tudjuk, Szaud-Arábia az iszlám meghamisított verziójával finanszírozza a fiatal lelkek megmérgezését? 

4./ Hogyan lehet igazolni, hogy elutasítják a "mi" iraki, szíriai, afganisztáni háborúink áldozatainak menedékjogát? 

5./ Mikor nyitunk végre dossziét a «humanitárius» beavatkozásról Líbiában, ahol a NATO Kadhafi rendszerének megdöntésére az Al-Kaidával szövetkezett füyülve az ENSZ chartájára, amely az ilyesféle gyakorlatot tiltja? Ennek következményeit látjuk ma: Líbia a nemzetközi terrorizmus fészkévé alakult. 

Nem volna ideje annak is, hogy széles vitát nyissunk a belga kormányok évek óta tartó szociális (vagy inkább antiszociális) politikájának következményeiről? 

1./ Nyesegethetnék-e szünet nélkül az iskolák költségvetését? Fabrikálhatnának-e parkoló-iskolákat, ahol a tanároknak nincs megfelelő képzésük, hiányoznak az eszközök ahhoz, hogy mai világunk komplex kérdéseire választ adhassanak?

2./ Tudnák-e a börtönök és a visszailleszkedés költségeit állandóan megnyirbálni? Azzal a következménnyel, hogy a piti bűnözők visszafordíthatatlanul nagy bűnözőkké válnak? 

3./ Az audiovízuális közszolgáltatási médiumok költségvetését lehetne-e folyton csökkenteni? Azzal a konzekvenciával, hogy az újságíróknak nincs ideje témájuk elmélyítésére és kénytelenek csak másolt információkra támaszkodni? Eképpen a gyanakvó fiatalokat az összeesküvés-teóriák felé fordítani, vagy ami még rosszabb, a fanatikus prédikátorok és skrupulusok nélküli toborzások irányába? 

4./ Lehetne-e a bankoknak és multiknak, akik kvázi nem is fizetnek adót, újabb kedvezményeket nyújtani, a deficitet pedig az önkormányzatokra hárítani, amelyek így meg lettek fosztva a fiatalok segítéséhez szükséges eszközöktől? Nem ezt tették az olyan reménytelen településeken, mint Molenbeek? (Persze ott van még Vilvorde, Verviers, Atwerpen és ne felejtsük el azt sem, hogy az «eurodzsihadisták» egész sereg országból mentek a Közel-Keletre…).

5. / Meg kell lepődni, hogy annyi fiatal kerül a professzionális toborzó kerítők karmaiba? Pláne, ha a megriadt szülők és nevelők oly gyakran hallják miután bejelentik a rendőrségen: «elmentek, hát elmentek Szíriába, csak azt nem akarjuk, hogy vissza is jöjjenek».   

6./ Van-e joga arra az ilyen kormánynak azt mondani, hogy a párizsi, brüsszeli támadások meglepték, holott évek óta konganak a vészharangok, de mindig csukott fülekre találtak? 

Tegnap minden szülő a gyerekéért remegett. Ma pedig mindegyik azt kérdezi, milyen oktatást-nevelést kell kapniuk ezzel az egyre erőszakosabb világgal szemben. Nyújthatunk-e nekik valódi oktatást, jövőt? Holnap vajon melyik várost éri támadás? A muzulmánokkal szembeni gyűlölet, a félelem a szélsőjobb játékaként erősödik. Ezt akarjátok? 

Foglaljuk össze. A támadások nem a fatalitás terékei, hanem annak a politikának az eredménye, amelyet Washington folytat. Aztán  London és Párizs. Brüsszel szolgaian követi. Uraim, vezetőink, Önök is felelősek. Van-e jogunk megvitatni – a “demokráciában” –, vagy Önök még mindig nyomást fognak gyakorolni, hogy a sajtó hallgasson? 

Brüsszel, márc. 23.

Forrás:


2016. március 25., péntek

A brüsszeli támadások elkerülhetőek lettek volna….

Az ország Magritte-i szürrealitása még mindig aktuális…. Oknyomozó újságírók már 10 évvel ezelőtt figyelmeztettek arra, hogy a fokozódó társadalmi ellentétek hová vezethetnek. A repülőtéri rendőrségi szakszervezet hónapokkal ezelőtt megkongatta a vészharangot, hogy a normákhoz viszonyítva kb 40 emberük hiányzik. Ugyanez vonatkozik a  Thalysra,  az Amszterdam-Párizs vonatjárat múlt év augusztusi éppencsak meghiúsult támadása óta vár és tegnapig teljes volt a nyugalom, az ellenőrzés hiánya.
A keddi támadások életeket oltottak ki, másokat egész életükre megjelölték, pedig elkerülhető lett volna. Utólag persze mindig könnyű, most azonban többről van szó. 
Ibrahim El Bakraouit, a repülőtéri kamikázét feltételetes szabadlábra helyezték, de megszegte a feltételeket, amely tényről értesültek is az igazságügyi szervek, azonban folytatás nem volt. Ezt kihasználva Törökországig és Szíriáig futott - mielőtt Erdogan rendszere ki nem utasította és értesítette is erről Belgiumot.   Amely még ekkor se reagált!
Fivére, Khalid El Bakraoui, szintén ideiglenes szabadságot élvezett. Szintén megsértette a feltételeket, találkozott régi korábbi bűntársaival. Szintén nem küldték vissza börtönbe.
Ugyan nem szerepeltek a terrorizmussal gyanusíthatók listáján, de voltak jelzések mindkettőjük radikalizálódásáról.  Tehát minden fény pirosan villogott.
Belgium lakosságát nem érte ekkora sokk a Dutroux-ügy óta (1996-ban többek között pedofília, kislányok és serdülők elrablása, megerőszakolása és meggyilkolása). Két miniszter lemondott beismerve, hogy minisztériumaik súlyos hibákat követtek el. Nem tudunk nem gondolni arra, amikor Dutroux 1998-as szökése után is lemondott két miniszter…
Ezúttal a miniszterelnök,  Charles Michel, nem fogadta el a két miniszter lemondását, de az ország biztonsága soha nem volt ennyire aggasztó, így politikai felelőssége óriási. A diszfunkcionális működés napirenden marad, szürrealista országunkban az egész kormány politikai felelőssége totális, azt kell bebizonyítania, hogy ”a demokrácia nem hátrál meg a barbárság előtt”.

(válogatás a belga sajtóból)

2016. március 23., szerda

Számvetés, magyar körkép




A 2015-ös statisztikák szerint majdnem 400 ezer azon menedékkérők száma, akik Magyarországot átszelték. Azok, akik a menedékstátuszt elérték, 479-en vannak. Az EU «vissza akar adni  » 42 ezer itt regisztrált személyt, a magyar kormány csak 1402-t akar fogadni. De a hisztéria folytatódik az «európai értékeket és a kereszténységet fenyegető veszély» ellen – hogy a belső és külső helyzetről elvonja a figyelmet.
Márc. 6-án a kormány «válságállapotot» jelentett be az egész országra. Előtte az (alkotmány helyére lépett) alaptörvény módosításáról ábrándozott, bele akarta tolni a parlamenti kontroll nélküli rendkívüli állapotot. Nem sikerült… A brüsszeli terrorista támadások idején Orbán pedig a költségvetési törvény módosításába kezdett, amellyel a miniszterelnök saját kezében tarthatja annak legnagyobb átszabását is. Az Unió számára nincs probléma, «Orbán lojális»…
A déli határok lezárva, a hadsereg és a rendőrség megerősíti, járműveik számára pedig utakat fognak építeni, gépeket és építőanyagokat vesznek.
A gyalog érkező menekülteket letartóztatják, illegális cselekményért elítélik és börtönbe vetik. De van egy másik migráció is: 5 év alatt azon fiatalok száma, akik elhagyták az országot Nyugat felé, meghatszorozódott. Mintha egy kisváros tünt volna el… 
A múlt évben a miniszterelnök még a menekültközpontok valószínű bezárásáról beszélt. Azóta a befogadóképességüket fokozzák és létrehoznak  egy újat is. Persze ez nem lesz ugyanaz annak a 3358 személynek a számára, aki 3 éve már állampapírokat vesz (345 ezer euróért darabját). A trükk az benne, hogy  ennek 29%-os profitja offshore-cégeknél ér földet a Kajmán-szigeteken, Máltán, Szingapúrban és Lichtensteinben.
Az afganisztáni koszovói megszállással és a «békemissziókkal» párhuzamosan  Magyarország katonai kontingenssel vesz részt az «Iszlám Állam elleni» háborúban (költség: 3 milliárd euró).  

Akkor, amikor Magyarország az EU tagja lett, mindenféle színű politikai erő támogatta a lépést. Az illúziók a magasabb életszínvonalról, békéről és prosperitásról mára szertefoszlottak. Világos, hogy éppen az ellenkezője következett be. Az elégedetlenség pedig nő az oktatás, az egészségügy, a munkahelyek és a közszolgáltatások tönkretétele miatt. A pedagógusok mozgalma a reformok ellen folytatódik és kiszélesült ismételt naggyűléssel márc. 15-én, a nemzeti ünnepen, 30-40 ezer pedagógus, dolgozó, fiatal és szülő részvételével. A nagy szakszervezetek, minden szektor dolgozói mellettük vannak. Egyórás figyelmeztető sztrájkot jelentettek be a hónap végére… az úgynevezett sztrájktörvény nem tesz lehetővé többet… de az egész társadalom részvételével. És sztrájkbizottságok alakultak a tömegközlekedésben (Volán, Máv),  az Audi győri gyárában…

2016. március 20., vasárnap

KIÁLTVÁNY A VÁROSLIGETI FAVÁGÁSSAL ÉS TÉRFOGLALÁSSAL KAPCSOLATBAN


A kormány döntése nyomán csütörtök reggel elkezdték a Városliget fáinak kivágását. Tüntetők egy csoportja közbeavatkozott, elfoglalta a területet, és elérte a munkagépek kivonását.
MIÉRT VÁGJÁK A FÁKAT?
A tőkés rendszer válságban van. A profitszerzés egyre nehezebb, ezért a tőke egyre inkább a háborúkban (Szíriától Ukrajnáig), a bérmunkások elleni frontális támadásban (a buszvezetőktől a pedagógusokig), a szociális ellátórendszer felszámolásában (a nyugdíjrendszertől az egészségügyi ellátásig) és a spekulációban (a telek- és földspekulációtól a pénzügyi spekulációig) keresi a hasznát.
A városközpontok be nem épített területei valóságos csemegék a nyereségre éhes tőke számára!
A Városliget helyére a kormány egy turisztikai-szórakoztatóipari komplexumot szán. Ha az megépül, akkor a minden más módon is megtaposott, kizsigerelt bérmunkások tömegétől elveszik a lakóterük utolsó olyan darabját is, ahol a természet még nem volt teljesen kiirtva, ahol még nem terpeszkedtek úton-útfélen az elidegenült árufogyasztás szentélyei, amely a tömegek tudatában, halványan bár, de „közös javukként” élt, amely nem válhat senki magánbirtokává.
KI ELLEN KELL HARCOLNUNK?
A Liget Projekt végső fokon ugyanúgy a kapitalizmus terméke, mint a „menekültválság” és annak „kezelése”, mint a KLIK, a kormány, az ellenzék és az egész állami intézményrendszer! A problémát vagy a gyökerénél ragadjuk meg, vagy hagyjuk, hogy átverjenek, felhasználjanak, majd eltapossanak minket. A rendszer egészét kell megtámadnunk!
- Harcolnunk kell a kormány ellen, amely előbb vagy utóbb rendőri erővel fogja megpróbálni kiüríteni a területet, hogy folytathassa a Liget letarolását és üzleti kiaknázását!
- Harcolnunk kell az ellenzéki politikai erők ellen is, amelyek minden erővel igyekeznek rátelepedni a tiltakozásra! Ők a mozgalmat saját hatalmi ambícióik megvalósítására használják fel. Kihasználnak minket, és ráadásul amint lehet, le fognak paktálni a kormánnyal, és megpróbálják leszerelni a mozgalmat!
- Harcolnunk kell minden olyan tendencia ellen, amely intézményesíteni akarja a tiltakozást, hogy azt opportunista manőverezések, tárgyalások és kompromisszumok útján pacifikálja, demoralizálja és a rendszerbe integrálja!
HOGYAN GYŐZHETÜNK?
- Utasítsuk el, hogy felülről próbáljanak minket megszervezni, irányítani! Ne kérjünk semmilyen párt vagy más intézményes szervezet támogatásából! Vagy megtanuljuk megszervezni magunkat, vagy vereségre vagyunk ítélve! Önszerveződés, öntevékenység, osztályszolidaritás!
- Utasítsunk el minden egyezkedést, minden tárgyalást! Aláírásokkal és szavazatokkal nem lehet buldózereket megállítani! A buldózereket öntudatos, öntevékeny és magukat megszervező tömegek állítják meg!
- Szólítsuk meg a bérmunkás osztály minden elégedetlen tagját! Nincs külön oktatásügy, egészségügy, menekültügy, Liget-ügy! Ha a különböző tiltakozó mozgalmak egymástól elszigeteltek maradnak, egyesével fogják leverni valamennyit!
- A birtokba vett területek váljanak a harc és a közösségi élet gócpontjaivá! Hívjuk a tömegeket plakátokkal, röplapokkal, interneten, vitatkozzunk, szervezzük meg szükségleteink kielégítését a szolidaritás és a közösségiség bázisán az árucsere helyett!
HA A TŐKE DÖNTI A FÁKAT, MI DÖNTSÜK A TŐKÉT!!!
Ne hagyjuk, hogy a tőke jobb- vagy baloldali, zöld vagy liberális ordasai betondzsungelbe temessenek bennünket, ahol médiájuk képein keresztül szemlélhetjük a kertek, parkok, erdők, mezők, óceánok pusztulását, hiszen profitjuk érdekében mindent felzabálnak és tönkrezúznak! Minden harc részleges és elszigetelt marad, ha nem egy olyan társadalomért folyik, amelyben mindennemű kizsákmányolás megszűnik, ahol természet és emberi közösség harmóniába kerül: a kommunizmusért!
„Elmúlt a tél. Süss fel, te Nap!
Új fű borul a holtra már.
De aki még nincs a föld alatt.
Kapcát cserél és talpra áll.”
(B. Brecht)
Anarcho- Kommunisták csoportja
akomm@citromail.hu

Waffen SS felvonulás a lett kormány beleegyezésével


Lett nácik tüntettek Rigában március 16-án.
A Waffen SS egykori tisztjei és katonái, valamint szellemi követőik a lett hatóságok beleegyezésével vonultak fel a náci főbűnösök ellen hozott nürnbergi ítéletek 70. évfordulóján. 
Az ENSZ főtitkárának szóvivője elítélte a nácizmus, és a II. világháborúban elkövetett náci bűnök támogatását. Az orosz Duma alsóháza nyilatkozatban szólította fel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) tagállamainak parlamentjeit, hogy ítéljék el a rigai hatóságok magatartását. A dokumentum szerint a felvonulás nem történhetett volna meg az Európai Unió és a NATO beleegyezése nélkül
A dokumentum szerint az EU és az USA egyes politikusai oroszellenes céljaikra próbálják kihasználni a nácik politikai örökségét. 
A Lett Légió lett katonákból létesült 1943-ban a Waffen SS keretében, Hitler Németországával szövetségben. Lettország Szovjetunióból történt kiválása után (1990) március 16. hivatalos emléknap maradt még egy ideig, de később eltörölték. Az ENSZ Közgyűlése évről-évre határozatban foglal állást a nácizmus dicsőítése, a faji megkülönböztetés és az idegengyűlölet ellen. A legutóbbi határozatot 2015 decemberében hozta 133 tagállam. Négyen szavaztak ellene: az USA, Palau, Kanada és Ukrajna. 49 ország, köztük az EU tagállamai tartózkodtak a határozat megszavazásától.

Megj: a magyar közszolgálati média sem a náci tüntetésről, sem hátteréről nem adott hírt.
Fotó: A rigai Waffen SS tüntetés résztvevői




2016. március 18., péntek

«Az oktató-nevelő iskola visszaszerzéséért!»




Franciaországban alsó-, középfokú pedagógusok az ország minden tájáról, szülők, szakszervezeti aktivisták adtak ki nyilatkozatot az «iskolák visszaszerzéséért». Figyelmeztető kiáltás és harci felhívás. 

Részlet: «Ritkán hallottunk kormányt és mindenféle szinezetű politikust annyit megnyilatkozni az iskola fontosságáról és a tragikus helyzettel szemben hosszasan, hévvel szólni annak helyettesíthetetlen szerepéről. Ritkán fordul elő, hogy ugyanezek a politikusok, kezdve a Nemzeti Oktatás egymást követő minisztereivel, magukat olyan bőszen vessék rá a közoktatási intézmények lebontására, tönkretételére. Jegyezzük meg, ha minden miniszter Fillon óta részt is vett ebben az offenzívában,  Peillon, Hamon és Vallaud-Belkacem átlépték a határt az «újralapítási törvénnyel». Az V. Köztársaság mindig törekedett a munkásvívmány, a közoktatás tönkretételére, mert annak célja, hogy az ifjúságot a kizsákmányolás karmaiból kimentse és kapcsolatot hozzon létre a minőség, az iskola és a munkatörvénykönyv között. Évek és hónapok óta pedagógusok, szülők váll váll mellett küzdenek a folyamatban lévő reformok ellen. Iskolájukat, kollégiumaikat, gimnáziumaikat, gyerekeik és minden gyerek jövőjét akarják megvédeni. Persze olyan kormányt és minisztereket is ritkán láttunk, amely ennyire süket marad a kővetelések előtt».

(Az EU-tól kiinduló “újralapítási törvény” kb. ugyanazt fedi, mint a nálunk bevezetett «oktatási reformok», amelyek ellen kezdődött a pedagógusmozgalom …  a nevek kicserélésével akár Magyarországon is íródhatott volna…)


Un «manifeste pour la reconquête d’une école qui instruise»
Ils sont enseignants du primaire, du secondaire, de toutes disciplines et de tous départements, parents d’élèves, syndicalistes… Ils lancent, sous la forme d’un « manifeste pour la reconquête d’une école qui instruise », un cri d’alarme et un appel au combat. Extrait. « Rarement on a autant entendu un gouvernement et tous les responsables politiques, de toutes couleurs politiques, discourir sur l’importance de l’école et, face à une situation tragique, pérorer sur son rôle irremplaçable. Rarement ces mêmes responsables politiques, à commencer par les ministres successifs de l’Education nationale, se sont acharnés à ce point à démanteler et à détruire l’école publique. Notons que si tous les ministres, depuis Fillon, ont participé à cette offensive, Peillon, Hamon et Vallaud-Belkacem ont franchi un cap avec la loi de refondation. Depuis toujours, la Ve République s’est acharnée à détruire l’école publique, conquête ouvrière, qui a pour objectif d’arracher la jeunesse à l’exploitation et d’instaurer un lien entre qualification, école et Code du travail. Depuis des mois, des années, les enseignants et les parents combattent pied à pied les contre-réformes en cours. Ils veulent défendre leur école, leur collège, leur lycée, l’avenir de leurs enfants et de tous les enfants. Et rarement on a vu un gouvernement et ses ministres rester si sourds aux revendications. »

(La loi de refondation, qui vient directement de l’UE, est à peu près la même que les « réformes de l’éducation » chez nous contre qui le mouvement des enseignants commence aujourd’hui… le manifeste en changeant les noms pouvait s’écrire en Hongrie aussi…)