2016. március 4., péntek

Sztrájk?

2010 decemberében a parlament elfogadta az új sztrájktörvényt. A kormány különféle jogtipró törvényeivel szembeni felháborodás akkor elmaradt, az ország nem is tudott erről a módosításról, sőt azóta sem tudja, hogy a Fidesz lényegében lehetetlenné tette a törvényes sztrájkot Magyarországon. Az akkor megszületett új sztrájktörvény ellehetetleníti a sztrájkot azzal, hogy nevetséges kereteket ír elő és gumiszabályokat ad hozzá.
483029.jpg
(Fotó: MTI)
  • Megtiltották a sztrájkot számos területen, például az igazságszolgáltatási szerveknél, a Magyar Honvédségnél, a rendvédelmi, rendészeti szerveknél és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál, a NAV-nál.
  • Nincs meghatározva, hogy mely ágazatokban kell „elégséges szolgáltatást” nyújtani a sztrájk ideje alatt, a meghatározás csupán ennyit mond: „annál a munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez”, elégséges szolgáltatást kell biztosítani.
  • Az elégséges szolgáltatás kapcsán a törvény elrendeli, hogy a munkáltatóknak és a munkavállalóknak meg kell állapodniuk annak szintjéről, mibenlétéről, ha ez nem sikerül, a munkajogi bíróság dönt. Ez a valóságban azt jelenti, hogy a munkáltató bemondja a 90 százalékos szintet mint elégséges szolgáltatást, ezzel megakadályozza a sztrájkot, majd jön egy több éves bírósági procedúra - első-, másodfok és Kúria -, amelynek végén, ha a bíróság is úgy akarja, jöhet a sztrájk. Csakhogy ugyanazokért a követelésekért kell sztrájkolni, amelyekért anno meghirdették a tiltakozást, ezek pedig egy-két év távlatában már elavulnak.
  • A törvény lényegében megtiltja a politikai sztrájk műfaját: „Jogellenes a sztrájk egyebek mellett, ha a sztrájk célja nem a dolgozók gazdasági és szociális érdekeinek biztosítására hirdetik.”
  • Meghatározza a törvény a munkavállaló és a munkáltató együttműködési kötelezettségét, ennek megsértése esetén jogellenes lesz a sztrájk. Csakhogy a törvény nem mond semmit arról, hogy mi ez a kötelezettség.
Tehát, akik most azonnali sztrájkot követelnek a pedagógusoktól, lényegében törvénysértést kérnek tőlük. Azok, akik bejelentették, hogy előkészítik a pedagógussztrájkot, igazából hasalnak, mivel bár van egy sztrájkbizottság, nincs megállapodás az elégséges szolgáltatásról, így egy hosszú procedúra elé nézünk.
Innentől pedig két eset lehetséges: 1. vagy van egy olyan megállapodás, mint a miskolci tömegközlekedési dolgozóknál múlt héten, akik 68 százalékos szolgáltatást biztosítottak, ami a valóságban azt eredményezte, hogy működött a tömegközlekedés, csupán pár perccel többet kellett várni a buszokra; 2. vagy jön a vadsztrájk és törvénytelenül szüntetik be a munkát a munkavállalók.
Ha sztrájk még nincs is, március 15-én utcára vonulnak a diákok, tanárok, szülők, és támogatóik. A menet a Hősök teréről indul 15 órakor, és a Kossuth Lajos tér a cél. Itt tudsz csatlakozni, és meghívni az ismerőseidet az eseményre: https://www.facebook.com/events/513643295475511/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.