2017. július 30., vasárnap

A lengyelországi utcák átnevezése: a harc emlékének meghamisítása


A Keleti Nyelvek és Civilizációk Nemzeti Intézete (Institut national des langues et civilisations orientales - INALCO / Párizs) oktató-kutatója, történész, geopolitikus, Bruno Drweski, beszél a Lengyelországban folyó úgymond «kommunistátlanítás» folyamatáról

A lengyel képviselők 2016 áprilisában olyan törvényt szavaztak meg, amely kötelezi a helyi önkormányzatokat a közterületeknek a «kommunizmusra» való utalásoktól megtisztítására (utcák, terek, intézmények elnevezése). Vajon a lengyel kormánynak szándékában áll, hogy felülvizsgálja történelmét ultranacionalista és klerikális szempontokból? Arról van szó, hogy kiradírozzák az emlékezetből a Lengyel Népköztársaság (1944-1989) minden pozitív vonását?

Világos, hogy a törvény be akarja fejezni a "kommunistátlanítást", amelyet 1990-tól vizsgálgatnak, de mindig akadályokba ütközött, néha pedig helyi ellenállásba is vagy a lakosság részéről, vagy a helyhatóságéról, gyakran mindkettőéről.

Most a helyi hatalom is felszólítást kapott a nevek megváltoztatására. Nem csak a népi Lengyelországot kell eltüntetni, hanem az 1944 előtti politikai/társadalmi küzdelmeket is. A hatalom számára ez is egy eszköz a helyhatóságok feletti kontroll megerősítésére és annak kiderítésére, melyik engedetlenkedik.
Arról is szó van, hogy  a hatalom  megerősítse szövetségét a lengyel egyház legkonzervatívabb szektorával. Arról is, megmutassa hűséget külső nyugati szövetségeseinek, mert minden lengyelországi antikommunista tüntetés tanúbizonyság a két nyugati szövetséghez, az EU-hoz és a NATO-hoz fűződő tagságról.
Nyugat-Európában azt gondolják, lehet haladó, szociális Európát építeni. Keleten csak úgy látják Európát, mint a hagyományok restaurálásának és a szigorúan hierarchikus társadalmi struktúráknak egyik elemét. A keleti vezetők ezt az Európát importálják a Nyugatnak.

Hogyan érinti ez a törvény a lengyel lakosságot ?

 Nyilván nehéz az állampolgári reagálás teljességéről képet adni. Az egész országban vannak ilyen megváltoztatandó nevek, de általánosságban el lehet mondani, hogy a lengyeleknek nem tetszenek, egyrészt érzelmi okokból (sok név a dicső múlt emlékéhez kötődik), másrészt gazdasági okból (az eddig is soványka költségvetésű intézményeknek drágán kell címüket megváltoztatni). Ez van és nyilván csoportosan tiltakozni fognak az állampolgárok, ellen fognak állni, ha megismerik a döntéseket, főleg, ha azokat olyanok hozzák, akik nem is ismerik a helyi viszonyokat, történelmet, sőt, még a nemzeti történelmet sem. A javasolt névváltozások listája hosszú és vannak benne tévedések, névkeverések, ami nevetségessé teszi kitalálóit is.

Mint pl. Sosnowiecben (Felső-Szilézia), ahol a Gierekről (a népi Lengyelország egyik vezetőjéről) elnevezett körforgalom újrakeresztelése ellen az ellenzék  tüntetett…

Az egész országban találunk példát az ellenállásra, de Sziléziában és a Dabrowa-medencében különösen, Mert itt nagyon erős a helyi patriotizmus, a regionális büszkeség, és a munkásosztály történelmi öntudata. Sok esetben különösen ostoba dolog átnevezni egy utcát, parkot, teret, amelyeket egyszer már átneveztek. Ha most megint ez történik, csak aláhúzzák annak szimbolikus jelentéségét és a változtatás csak a kormány mindenhatóságától bűzlik. Vannak települések, ahol próbálnak a helyi történelemhez illő neveket adni, de mások meg azt gondolják, tetszeni kell Varsónak és antikommunizmusban licitálnak – egyszerre szomorú és komikus.

A törvény a totalitarizmus elutasításának ürügyén azonosnak veszi a «kommunizmust» és a nácizmust. Mi az Ön véleménye ?

A lengyel alkotmány tiltja a politikai pártok számára a «fasiszta vagy kommunista módszerek alkalmazását», tehát az összemosás már létezik, ezzel most még inkább erősödik, arról a logikáról nem is beszélve, hogy egyetlen jogász sem tudná megmondani, mik ezek a «módszerek». A törvény elvileg ezeket veszi célkeresztbe és nem az ideológiákat, azok legálisak maradnak.
Olyan társadalomban, amelyben igen sok probléma van, a jelenlegi kormány szimbolikus politikát folytat  és az abszurditásig menően. Ez csinálják szinte 30 éve. A társadalom azonban nehezen érti a radikális ukrán nacionalisták vagy más lengyel fegyveres csoportok iránti toleranciát.
Ezeket a háború utáni csoportokat rögtön elkeresztelték «antikommunistának», holott a helyi emlékezet banditákként és gyilkosokként emlékezik rájuk.

Ennek a revizionizmusnak más aspektusai is vannak.

 1989 óta számos lengyel, szovjet személyiségnek vagy a szovjet hadseregnek állított  emlékművet megsemmisíttettek. Ma pedig – ha ezt lehet mondani – a folyamat végső fázisához asszisztálunk. Gyakorlatilag minden progresszív személyiséghez vagy szovjet hadsereghez fűződő emlékmű el fog tűnni. Csak az marad, amihez a katolikus dogma nem enged hozzányúlni: a sírok.
Többszázezer szovjet katona esett el lengyel földön, emléküket nem lehet eltörölni. Varsóban pl. valószínűleg lebontják a repülőtér és a városközpontot összekötő úton található szovjet hősi obeliszket. De a park és a sírok ott maradnak - mint megannyi néma kiáltás a történelem gyökeres meghamisítása ellen.




A riportot készítette: JACQUES KMIECIAK
Forrás: Investig’Action (Michel Collon oldala)

2017. július 28., péntek

Stathis Kouvelakis: «Az EU megreformálhatatlan»


Forrás : Anti-K, Jean-Louis Marchetti, 2016.06.25.

Stathis Kouvelakis

Stathis Kouvelakis a politikai filozófia tanára a londoni King’s College-ben, a Syriza Központi Bizottságának volt tagja a Brexitet elemzi a Mediapart számára


Stathis Kouvelakis a Syriza Központi Bizottság tagja volt pártja győzelme idején 2015 januárjában. Aztán távozott azokkal együtt, akik az eurózónából kiválást és az európai intézményekkel való szakítást szorgalmazták, Alexis Ciprasz miniszterelnökkel felszámolta az együttműködést. Londonban él és dolgozik, most a brit népszavazást elemzi.

Stathis Kouvelakis: először is meg kell állapítani, hogy az EU sorban veszíti el a népszavazásokat, amelyek javaslatai körül forognak. Az európai projekt feltétel nélküli hívei kezdenek kérdéseket feltenni: vajon miért? A tény, hogy a három legnagyobb európai ország közül az egyik a szakítást választotta, számomra az aktuális európai uniós projekt végét jelenti. Véglegesen azt, amit már tudtunk, hogy ezt az elit hozta létre, az elit számára és ennek nincs népi támogatása.

Örül neki?

Igen. Bizonyos, hogy az EU legitim elutasításában benne van az a kockázat, hogy azt a jobboldali és xenofób erők elorozzák, ezt a brit kampány is mutatta. De a létező, neoliberális és autoriter Európa elleni haladó erők számára hallatlan lehetőséget hordoz. A baloldali antiliberális erők sokkal könnyebben fejezhetik ki magukat más országokban is mint Nagy-Britannia, ahol igaz, kevésbé látható a «Lexit» (Left és Exit – szerk.), de rámutat a törésre a fő baloldali politikai és szakszervezeti vezetés és a népi-, munkásbázis között, mely utóbbi nagy tömegben elveti az EU-t.
A munkáspártban (Labour Party) is szakadás van egyrészről a széles választói tömegek  és választott képviselői, apparátusa között, másrészről pedig a két oldalra állt káderek és aktivisták között. A tetejébe még jelenlegi vezetője Jeremy Corbyn, aki igen ellenséges az EU-val szemben, mégis kénytelen volt a maradás mellett kampányolni, mivel a belső apparátus/parlamenti csoport erősebbnek bizonyult.
2015 februárjában, amikor még a Syriza KB-tagja voltam, egy londoni nagygyűlés alkalmával a brit szakszervezeti konföderáció székhelyén pártunk görögországi győzelmét ünnepeltük. Jeremy Corbyn, akiről akkor még senki nem gondola, hogy átveheti pártja vezetését, odajött hozzám beszélgetni: «Van B-tervetek? Mert az EU le fog benneteket gázolni, a bankrendszeretek elleni támadással fogja kezdeni». 
Elmesélte, milyen sokk érte ifjúkorában az 1974-es választások radikális program alapján elért Labour-győzelme után. A brit bankrendszert azonnali támadás érte és Nagy-Britanniának muszáj lett az IMF-től segítséget, kölcsönt kérni, cserében szigorítási politikának alávetni magát. Azt akarta, hogy biztosítsam őt arról, van B-tervünk, és én, aki a Syriza vezetésében a kisebbséghez tartoztam, csak azt mondhattam, hogy Ciprasszal kell beszélni és megpróbálni meggyőzni őt. 
Ez az anekdota mutatja, hogy nem szabad semmiféle illúziót táplálni az Európai Unióval szemben. Csakhogy a Labour apparátusa és képviselői ádázan ellenálltak. Minimum azt lehet a szemére hányni Corbynnek, hogy a «Remain»-nek (maradás) tett egy szolgálatot. De ugyanaz a sajtó, amely a maradásra szavazásra buzdított, most követeli távozását, holott a Brexit győzött… mivelhogy nem eleget tett … 

Meglepte az eredmény?

Nem. A brit kampány alatt déjá-vu benyomásom támadt. Szerencsém volt megélni a franciaországi 2005-ös, az Európai Alkotmányról szóló népszavazást, a görögországi Juncker-megszorítási programról szólót és a nagy-britanniait. Minden egyes alkalommal tapasztalható, hogy az EU védelmezői egyre kevesebb pozitív vitában vesznek részt, alapjában a megfélemlítésre és félelemre alapozták érveiket, mindenféle rosszat előrevetítettek, ami Nagy-Britanniát érheti, ha a britek rosszul voksolnak. 
Schauble és Juncker fenyegetnek - már megszokásból is -, még Obama is eljátszotta, milyen katasztrófával járna a Brexit. Franciaországban pedig arra fókuszáltak, hogy a Brexitet támogatók között olyanok voltak, mint a kevésbé gusztusos Boris Johnson és Nigel Farage. De a sajtó kevésbé emelte ki, hogy a «Maradást» az egész, saját magával elégedett elit fújta, első soraiban az arrogáns Cityvel az élen – ami persze magyarázza a népi választók motivációját is.  

Lehetséges-e Európa demokratikus újjáalapítása, amire sokan hívnak fel?

Egyre több baloldali érti meg, hogy az EU nem reformálható meg. Úgy lett kialakítva, hogy belső struktúrája miatt nem lehet reformálni, haladóbbá, demokratikusabbá tenni. Minden út zárva, biztosítom róla, ahogyan minden szakember is tudja. Az EU-t nem azért hozták létre, hogy a parlamentáris demokrácia szabályaival működjék, ettől mindig félnek, jöhet egy «populista» próbálkozás...
A brit szavazás tehát egy olyan alkalom, amely a B-terven gondolkodásra serkent és az EU politikájával való végleges szakításra. Lehet ez Jean-Luc Mélenchon Franciaországban, Oskar Lafontaine és Sahra Wagenknecht Németországban, a Podemos balszárnya vagy azoké, akik elhagyták a Syrizát: minden haladó és antiliberális erőnek meg kell ragadnia ezt a pillanatot, ha azt akarják, a népi elégedetlenséget meglovagló nacionalista és idegengyűlölő jobboldal ne őket büntesse.

Görögországban a baloldal szakítása Ciprasszal nem inkább jellegtelen?

Az amerikai PEW nagyon széles célcsoporton alapult felmérése az eu-pártiságról azt mutatja, hogy a görögök 71%-a nem akarja elviselni a megszorításokat és egy jó része az eurót is elhagyná. Az bizonyos, hogy a görög politikai mezőt blokkolták Ciprasz múlt évi kapitulációja után, nagyon erős a demoralizáció és a vereség érzése. De látni már a Syriza baloldali mozgalmainak térnyerését, legyen az a Népi Egység vagy Zoé Konstantopoúlou mozgalma. Európai szinten nagyon fontos felmelkedés elején állunk, radikális választás előtt: vagy az internacionalista baloldal, vagy az idegenngyűlölő jobboldal. Ha a baloldal nem lesz ellenséges a neoliberalizmussal és folytatja litániáját a «szociális Európáról» és az «európai intézmények roformjáról», akkor nemcsak tehetetlenné válik, hanem egyszerűen el fogják söpörni.

Az a mód, ahogyan Görögországgal elbántak, szerepet játszott az Ön brit szavazásában?

Nigel Farage, a UKIP nacionalista és idegengyűlölő párt vezetője az Európai Parlamentben az EU-t vádolta, hogy diktatórikus módon bánt Görögországgal. Olyan dolgokat mondott, amelyek igazak, mondhatná az egész brit és európai baloldal is. A brit népszavazás az EU elutasításának csak újabb jele, a választók nagyon jól értik, hogy mi a jelenlegi politika problémájának gyökere: a népi rétegektől, de még azok szuverenitásának képzetétől is irtózó európai elité. A gazdasági gördülékenység idején ezt tolerálták, de mikor akadozik, az európai projekt szétmállik, a megszorítások erősödnek az EU intézmények impulziója alatt.
A brit voks meglepő. Kettévágta az országot, a City és Dél-Kelet szembekerült a többi résszel. Nem beszélnek soha erről, mert jobb elkerülni, hogy London sokféle. Mielőtt Londonban tanítottam, egy birminghami külvárosi egyetemen, Wolverhamptonban gyakoroltam hivatásom. Elképesztő a különbség. A városközpont romokban. Ebben az Angliában, ahol az ipari forradalom kezdődött, mindenki elhagyatva és gazdasági-szociális halálra ítéltnek érzi magát. A Labour sorsára hagyott egész népességet így kiszolgáltatva őket az olyan pártoknak, mint a UKIP. 
Ami persze paradox, mert amíg a Front national Franciaországban mindig tudta, olyan volt a szótára is, hogy a népre hivatkozva, népiesen kell cselekedni, a UKIP eredetileg azt inkarnálta, amin az angol népi osztályok csak gúnyolódtak: divatjamúlt anglikán, hagyományos, középosztálybeli, 100 %-ban fehér, nagypapa korzervatizmusa. El lehet képzelni, mekkora düh, harag – és az elhagyatottság érzése - kell ahhoz, hogy egy ilyen pártnak sikerüljön a népi osztályok ennyi szavazatát megnyernie.

Mit gondol az újabb, más országokban meghirdetendő, az EU-hoz tartozásról szóló népszavazásokról? 

Az EU nem megreformálható, és azt gondolom, semmi más megoldás nincs, mint fel kell oszlatni. A valódi Európa újraalapozásához szét kell verni az állandósult megszorítások vasketrecét, a liberális önkényuralmat – ez az út pedig az EU intézményes masinériájával való szakításon keresztül vezet. A népszavazások játékát el kell játszanunk, közben megakadályozni a szélsőjobboldali erők térnyerését, hogy a népi elégedetlenséget kihasználva hegemóniára tegyenek szert. A baloldal baloldala nagyon is késésben van, de az EU-val való szakítás nélkül nem lehetséges, hogy az erőviszonyok megváltozzanak azzal az úthengerrel szemben, ami éppen Görögországot gázolta le. 
 Anti-K, Jean-Louis Marchetti, 2016-06-25


2017. július 26., szerda

Görögország .. nincs vége



Görögország, a Ciprasz-kormány és zsandárai, valamint a hitelezők képviselői (Európai Bizottság, IMF) folytatják piszkos munkájukat. Az újonnan bejelentett intézkedések között szerepel, hogy minden üzlet nyitva tarthat vasárnap is… Ki fog vásárolni?

A kormány adatai szerint a munkanélküliség 21%-ra csökkent – de ki hiszi el?

Stratoulis (Ciprasz volt minisztere, aki annak 2015 júliusi árulása után elhagyta a kormányt) kimutatta, hogy a valóságban a munkanélküliség 40-50%-os, és – bizony – ez felel meg annak, amit látunk nap mint nap. Akkor még nem is beszélünk azokról, akik hónapokig sem kaptak semmiféle bért és fizetést.

400 000 fiatal hagyta el Görögországot, akik pedig maradtak, szüleik munkájából, nyugdíjából élnek, ha még van …

A következő hónapokban pedig új intézkedések lesznek: ismét megnyirbáljak a nyugdíjakat és az adófizetés alsó határát évi 6 000 €-ra csökkentik.

Ezt teszi Ciprasz az Európai Unió szolgálatában!

M. L. (Athén)

Nagy Október - forradalmárok



Maria Spiridonova a Szociálforradalmárok Pártjához (eszer) az 1905-ös forradalom idején csatlakozott. 1906 februárjában megölte a tambovi területen a parasztokkal szembeni elleni erőszakos megtorlásért felelős tábornokot, ezért halálra ítélték, majd életfogytiglanra változtatták. Az 1917-es februári forradalom szabadította ki. 

Az eszerek baloldali internacionalista szárnyának tagja, amely az októberi forradalom után az azt támogató baloldali eszer pártot megalapítja, s bolsevik támogatással a rendkívüli, majd a 2. és 3. parasztszovjetek (tanácsok) kongresszusának elnöke lett. A bolsevikok jelölik az Alkotmányozó Nemzetgyűlés elnökségére is. A Berlin elleni háború folytatásának egyik fő híveként a (németek, szövetségeseik és az orosz Köztársaság között megkötött) breszt-litovszki békekötés után brutálisan szakít velük.

1918 júliusában a német nagykövet, Mirbach meggyilkolása után a Cseka (politikai rendőrség) letartóztatja. A Legfelsőbb Bíróság látva «a forradalom alatti kivételes érdemeit» egyéves börtönre ítéli; két nap múlta amnesztiával szabadlábra helyezik. Ezután pedig üzemi erőszakos bolsevikellenes kampányt szervez. A Cseka 1920-ban ismét letartóztatja. 1924-ben konstatálja, hogy eszer baloldali pártja halott, így felhagy a politikai aktivitással és a baskíriai szovjet közigazgatásban kezd dolgozni. 

Az NKVD (politikai rendőrség, mely a GPU utódja 1934-tól) a második moszkvai perek idején tartóztatja le 1937 januárjában és azzal vádolja, hogy blokkot hozott létre « titkos szervezetben a mensevikkekkel, trockistákkal, jobboldali elhajlókkal és anarchistákkal». Még a veréssel fenyegetés hatására sem hajlandó bevallani, kihallgatóját «fasisztának, fehérgárdistának és kémnek» titulálja, a vádat «imperialista támadásnak" minősíti "a Szovjetuniót védő baloldali eszerek ellen». 

Sztálin 1941. szept. 11-én végezteti ki a régi forradalmárok csoportjával, bennük Christian Gueorguievitch Rakovskival és Trockij nővérével, Olgával.

2017. július 17., hétfő

Franciaország, bonapartizmus



A francia POID nyilatkozata (részlet)

«A POID (Független Demokratikus Munkáspárt) az V. köztársaság antidemokratikus intézményei ellen foglal állást, mivel azok bonapartista szellemben fogantak. A POID a szuverén alkotmányozó nemzetgyűlésért harcol, amelyet konkrét, a népnek felelősséggel tartozó mandátumok alapján választunk. Ebben a nemzetgyűlésben a választható és visszahívható népi küldöttek határozzák meg az autentikus demokrácia társadalmi tartalmát és a politikai formáját».




1799-ben, 5 évvel a Thermidor és Robespierre eltűnése után a forradalomban gyökerező polgári (tőkés) köztársaság mély válságba esett. A Direktórium, a cenzusos választáson alapuló parlamentáris rezsim, melyet a jól menő állampolgárok élvezhettek, nem tudott ellenállni sem a királypárti ellenzéknek, sem véget vetni az egyre rosszabb körülmények között élő népi tömegek mozgolódásának. A fenyegető veszéllyel szemben a burzsoázia egy csoportja olyan szablyát keresett, amely képes osztálydominanciáját megvédeni. Bonaparte tábornok személyében és a Brumaire 18-államcsínyben (1799 nov. 9.) meg is találta. Megragadja a hatalmat, véget vet a Direktóriumnak, a Konzulsággal helyettesíti, azzal az önkényrendszerrel, amely minden hatalmat egy kézbe koncentrál és rövidesen katonai diktatúrába torkollik. Az ellenzékre szájkosarat rak, a szabadságjogokat megszünteti, de az új rezsim őrzi és megerősíti a burzsoázia gazdasági és társadalmi dominanciáját ugyanakkor a parasztságra támaszkodva. Az új, csak férfiak általános választásával létrehozott parlamentáris szervek fennmaradnak, de csak Bonaparte első konzul döntéseinek végrehajtói. Bonapartét 1804-ben császárrá koronázzák egy számára túlnyomó többséget biztosító népszavazás kimenetelében. I. Napóleon 1814-ig uralkodik.


I. Napóleontól a III-ig

Unokaöccse, Louis-Napoléon Bonaparte szintén azért, hogy véget vessen a II. Köztársaságot átszelő, az 1848-as forradalom képviselte politikai válságnak, 1851, dec. 2-án államcsínyt hajt végre. A Köztársaság elnökének megválasztva, a végrehajtó hatalommal a kezében a Nemzetgyűlést feloszlatja, a rendőrséggel, katonasággal a képviselőket elfogatja és a felkelési kísérleteket megtoroltatja. Az államcsínyt rögtön népszavazással hagyatja jóvá. A következő évben a Második Birodalom létrehozása következik. Osztályokfölöttiségét hirdetve, az uralkodó osztályhoz képest valódi autonómiát élvezve az új rezsim a burzsoá rendet garantálja, a polgári (tőkés) fejlődést favorizálja. Kifejleszti azt is, ami később a bonapartizmus állandója lesz: törekvés arra, hogy az ebben az időben megjelenő munkásszervezeteket az államba integrálja, ellenőrizze - a munkásélet körülményeit javítandó demagóg hivatkozással.

A bonapartizmust úgy lehet jellemezni, mint egy «gondviselésszerű», népi hátterű, erőszakszervezetekre támaszkodó ember gyakorolta erős hatalmat, amelyhez a burzsoázia kénytelen folyamodni, hogy a politikai válságnak vége szakadjon abban az időszakban, amelyben az osztályantagonizmusok különösen kiéleződnek.


Mégis, a kapitalizmus fellendülése idején a bonapartizmushoz fordulás – kivételes. A burzsoá állam klasszikus, normális formája a parlamenti demokrácián nyugszik és eleinte cenzuson alapuló választásokon. Az általános választásokat már a munkásosztály érte el csakúgy, mint specifikus érdekeit védő független szakszervezetek létrehozásának jogát. De az imperializmus szakaszába lépéssel, a kapitalizmus ellentmondásainak elmélyülésével, az osztályharc intenzívebbé válásával és a burzsoázia azon szükségével, hogy a munkásjogokat megsemmisítse, következésképpen a szakszervezeteket integrálja az államba, a tőkés osztály egyre gyakrabban fordul a bonapartizmus különféle formáihoz. 


De Gaulle-tól Macronig

Napjainkban a tőkés államok többsége, még azok is, amelyek a parlamentáris demokráciát hirdetik, magukba foglalják ennek a bonapartizmusnak az elemeit, mások pedig intézményeik alapelvévé teszik. Ez a helyzet 1958 óta Franciaországban.

A francia burzsoázia szembetalálta magát a IV. Köztársaság tehetetlenségével az algériai nép gyarmatellenes felszabadítási harca idején. De Gaulle tábornok ­ a tőkés osztály legjelentősebb része és a munkásszervezetek vezetésének cinkossága mellett megalapította az V. Köztársaságot, a teljes mértékben bonapartista rezsimet, amelyben az összes fontos döntés a köztársasági elnök kezében összpontosul. Támasza a megerősített állami apparátus, a végrehajtó hatalom parlamenti befolyása (parancsok, a 49-3-as cikkely szükség szerinti teljes hatalommal felruházó alkalmazása…). De a gaullizmusnak nem sikerült nagy célja megvalósítása, a munkásszakszervezetek beintegrálása (1963-as nagy bányászsztrájk, 1969-es népszavazási «nem» győzelme). Ez a kudarc az eredeti oka az V. Köztársaság állandósult válságának, jelenlegi széthullásának.

Ma Macron élvezi a gaullista alkotmány adta teljes hatalmat, hogy befejezhesse amit elődei nem tudtak, nevezetesen a munkatörvénykönyv szétrobbantását és a társadalombiztosítás tönkretételét.



De lehet-e legitim a választók 15%-a támogatta bonapartista elnök?


2017. július 16., vasárnap

Afganisztán: hétmilliónyian menekültek el a háború elől



Az USA megerősítette, hogy újabb 5 ezer amerikai katonát küld a NATO-megszállás keretében az országba, írják a Left Radical of Afghanistan kereteiben küzdő elvtársaink.

«16 éve tart az USA és szövetségeseinek megszállása, mindennaposak a gyilkosságok, közbiztonság nincs, a szegénység növekszik, a fiatalságot a drogok tizedelik, a nők elleni erőszak és a korrupció soha nem látott mértékű a megszállók által Kabulban felállított kormány alatt.

Az európai kormányok csapatai az életet tűzbe és vérbe fojtják, drónokkal bombáznak, börtönbe csuknak, megkínoznak bennünket, afgánokat, s az ország belsejéből elvándorlásra és tömeges emigrációra késztetnek.

Afganisztán 28 milliónyi lakosa közül ma már 7 milliónyi menekült lett a világ minden táján. Csak 2015-ben 250 000 afgán futott Európáig a « civilizált országok » tőkés pártjai és kormányai szervezte háború és a barbárság elől.

A Trump-adminisztráció nemrégiben ismét arra bátorította NATO-szövetségeseit, hogy még több katonát küldjenek hozzánk. Az imperialista hatalmak folytatják az ország, a térség, Közép-Ázsia kifosztását … »

(a Tribune des Travailleurs levelezője)

Magyar katonák szinte a kezdetektől részt vettek a NATO-hadműveletekben.

A kontingens legutóbbi váltása: http://www.honvedelem.hu/cikk/60635_valtasok_afganisztanban


2017. július 11., kedd

Az utolsó tengelyhatalom

Tamás Gáspár Miklós



Szemben némelyekkel én elég jól ismerem a belmagyar és külmagyar jobboldalt, beleértve a történelmileg magyarázható sértődékenységét. Ez a sértődékenység jelentékeny lelki akadálya a logikus gondolkodásnak és a figyelmes olvasásnak - és hát ez manapság már nem a jobboldal kiváltsága csupán.
Ezért, bár ez voltaképpen fölösleges lenne, leszögezem már most, azonnal: amit mondandó vagyok, nem vonatkozik a magyar népre (sem a magyarországi "államnemzetre", sem a magyarországi államnemzeten belüli magyar etnikumra - amely utóbbi nem tartalmazza a mindig figyelmen kívül hagyott magyarországi nemzetiségeket -, sem az államhatárokon túli magyar kisebbségekre), de még csak a magyar jobboldal egészére sem. Konzervatív publicisták figyelmeztettek a napokban rá, hogy volt konzervatív magyar antifasizmus, ami fontos és igaz. (Bár nem tartoznak ide a népi mozgalom antifasisztái, mert a népiek nem voltak se konzervatívok, se jobboldaliak. Noha szinte valamennyiüket megérintette a nacionalizmus, ez a harmincas években enyhébb és demokratikusabb volt, mint a hivatalos variáns. A népi mozgalom, már ami akkorra megmaradt belőle, 1989 körül lett csak konzervatív és vidékies. Illyés, Németh László, Erdei, Szabó Zoltán igazán nem volt se konzervatív, se vidékies [enyhén szólva!] - és a parasztpárthoz közel álló Bibó és Szabó Zoltán a legfontosabb antifasiszta politikai íróink. A kommunisták közül érdekes módon csak a Szlovákiából soha ki nem mozduló, Stószról Kolozsvárra, a Korunkba író, a weimari baloldal szellemét honosító Fábry Zoltán volt az egyetlen jelentékeny antifasiszta közíró, de neki nem kellett szembenéznie a pesti - vagy a moszkvai - cenzúrával. Némely népi írókból lettek ugyan fasiszta mozgalmak támogatói, de ez minden magyar kulturális/politikai családra igaz. A makulátlanul ultrabaloldali Kassák Munka-körének egyik volt tagja miniszter volt a Szálasi-kormányban. Kassák méltányosan gyűlölködő kulcsregényt írt róla.)
Tehát nagyon egyszerűen azt kérem mindenkitől: akinek nem inge, ne vegye magára.
Komolyabb dolgokról van itt szó.
*
A világ államait ma az Egyesült Nemzetek Szervezete fogja össze. Ez nem elfogulatlan nemzetközi gittegylet, hanem a Hitler-ellenes koalíció (hivatalos nevén: Egyesült Nemzetek) kibővítése. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai (a Szovjetunió, mai nevén: Oroszország, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország és Kína) voltak az antifasiszta nagyhatalmak. A Hitler-ellenes koalíció még elismert ellenállási mozgalmakat (így a csehszlovákot, a jugoszlávot és a lengyelt), de ezeken kívül a többiek csak csatlakoztak. Ennek a magától értetődő feltétele az, hogy a csatlakozó államok élesen megszakítják a kontinuitást a múltjukkal, ha kormányuk és hadseregük történetesen a Tengely oldalán állt a második világháborúban. (Itt Japán részleges kivételt jelent, viszont megszállt ország volt 1945 után, nem maga kormányozta magát, hanem az amerikai hadsereg: de ennek a részleteibe itt nem volna helyes belemenni.) Nyugat-Németország és Ausztria helyreállította a köztársasági államformát, politikai hagyományt és szimbolikát, Olaszország köztársaság lett, szociális és demokratikus alkotmányokat adtak maguknak. Ugyancsak szakítottak politikai hagyományukkal a Szovjetunió befolyási övezetébe tartozott kelet-európai, ún. szocialista országok még az átmeneti korban, a félig-meddig demokratikus kezdetekkor, a kilencszáznegyvenes évek második felében.
A Hitler-ellenes hadviselő nagyhatalmak kiváltságai máig fönnállnak.
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának és az ENSZ Alapokmányának - bármit gondolunk is róluk filozófiai szemszögből - a legalább formális, alkotmányjogi elismerése, ami fasizmusellenes kötelezettségvállalás és tanúságtétel, ma az állami lét minimális föltétele.
Az ENSZ tagállamai 1943, az alapítás esztendeje óta számtalan gaztettet követtek el, de ennek a kötelezettségvállalásnak a formális felszámolásáig - hivatalos közjogi dokumentumokban - soha nem merészkedtek el. Ma még Németország és Ausztria is antifasiszta hatalom, mert folytonosságot a megdöntött (1933, 1934/38) köztársasággal ismer csak el, a fekete-vörös-arany lobogó 1848 köztársasági szimbóluma, szemben a császárság és a Harmadik Birodalom zászlajával (mindkét Németországnak - NSZK, NDK - ez volt a zászlaja!), a vörös-fehér-vörös osztrák zászló sem birodalmi (svarcgelb), hanem régi territoriális jelkép; a nagynémet birodalom jogilag és politikailag még német szempontból is majdnem idegen, megszálló hatalom. Ez fikció, de fontos, államalapító mítosz.
Rengeteg változás ment végbe 1943 és 1945 óta, de abban a tekintetben, nyomatékosan ismétlem, hogy a fasizmusellenes kötelezettségvállalás és tanúságtétel az állami lét minimális föltétele, nem változott semmi.
Hogy fű alatt mennyi rossz illatú náci kultuszcselekményt hajtottak végre kelet-európai országokban (például Horvátországban, Szlovákiában, a balti államokban - jellegzetesen 1989 után létrejött vadonatúj államokban, de azért Romániában is, ahol ez kivételesen még 1989 előtt, a Ceausescu-rezsim éveiben kezdődött el), köztudomású, de ez sehol nem érte el, sok rossz szobor és viszolyogtató utcanév ellenére, az állam hivatalosan definiált önazonosságának az absztrakciós szintjét.
Amikor nagybányai vitéz Horthy Miklós szkv. cs. kir. altengernagyot, a Magyar Királyság volt kormányzóját az 1990-es évek elején újra eltemették egykori birtokán, Kenderesen, a demokratikus közvélemény ugyan fölháborodott, de kétségtelen tény, hogy a szertartáson - igen helytelenül - megjelent kormánytagok és országgyűlési képviselők magánemberként voltak jelen; gesztusuk a magyar államot mint olyant nem kötelezte el, de voltaképpen még az akkor regnáló kormányzatot se, hiszen nyilatkozatban nem vonták kétségbe az Egyesült Nemzetekhez tartozásunk legfontosabb jellegzetességeit. A kormány - mint kormány - nem mondott semmit, az affér megmaradt a belpolitikai konfliktus keretei között. (Ennek a romániai párhuzama a rendszerváltás utáni egyetlen katonai díszszemle, az 1944. augusztus 23-i renversement des alliances, a Szövetségesek, közelebbről a Szovjetunió oldalára való átállás 50. évfordulóján, amikor a díszelgő egységeket együtt fogadta az emelvényen az antifasiszta fordulat egykori végrehajtója, I. Mihály király, az akkori államelnök - a Ceausescuval szembefordult egykori pártfunkcionárius - és a görögkeleti pátriárka. Ez volt a román állam hivatalos állásfoglalása, minden rehabilitáció és - egyébként csökkenő számú - Antonescu tér és Antonescu utca ellenére.)
De miután az új magyarországi Alaptörvény (alkotmány) példátlan lépést tett a legfontosabb államjogi textus történetfilozófiai bevezetésében, és a bevezetés gondolatait azóta politikai tartalommal töltötte meg, a magyar állam kilépett a nemcsak az európai államokat, de a világ minden államát implicite kötelező szellemi és morális keretek közül, s evvel potenciálisan veszélybe sodorta a magyar népet, mindenekelőtt a magyarországi államnemzetet. Ez akkor is így van, ha a világhatalmak egyébbel vannak elfoglalva, és cinikus vezetőik ma a vállukat vonogatják, bár a mai magyar kormányt illetően senkinek se lehetnek illúziói.
Az Alaptörvény bevezetése köztudomásúlag 1944. március 19-étől, a német katonai megszállás napjától az 1990. tavaszi választásokig tartó időt tekinti olyan illegitim állami korszaknak, amely politikai - az államcélokat és az alkotmányos rendet, a nemzeti szuverenitást illető - tekintetben nem előzménye, de talán nem is jogelőzménye a mai Magyarországnak, amelyet igen jelentőségteljesen már nem hívnak Magyar Köztársaságnak. (Az ún. demokratikus rendszerváltás óta eltelt időt is homályosan idesorolják mint "zavaros átmenetet", s evvel félig illegitimnek nyilvánítják az első Orbán-kormányt is, ami hallatlan.)
*
A históriai bírálat eddig is kifogásolta, hogy az 1945 utáni demokratikus, Kossuth-címeres Magyar Köztársaságot is kiiktatták a mai állam elismert előzményei közül (emlékezzünk: Bibó István azt kívánta sírkövére vésetni, hogy "élt 1945 és 1948 között"). Ez a kifogás nézetem szerint indokolt, de a kifogás voltaképpeni alapja - amely többnyire kimondatlan - sokkal súlyosabb. A legitimitás koszorújával újabban fölékesített, nagybányai vitéz Horthy Miklós által kormányzott Magyar Királyság 1944 márciusa előtt már három éve vett részt a hitleri Harmadik Birodalom oldalán, az ún. Antikomintern Paktum aláírójaként a második világháborúban, csapatai - a harci cselekmények mellett - a polgári lakosság ellen is elkövettek súlyos bűnöket Jugoszláviában és a Szovjetunióban, amelyeket nem mentenek a magyarokkal szemben később elkövetett hasonló bűnök a győztesek részéről.
Én most nem arról beszélek, hogy mennyire antidemokratikus, antiszociális és antiliberális volt a Horthy-rezsim. Ilyenkor a numerus clausust és a gyalázatos zsidótörvényeket szokták felhozni. Ez jogos, de nem szabad megfeledkezni róla, hogy mint a nagybirtok és a nagytőke állama, Horthy-Magyarország mindenekelőtt a magyar parasztok és a magyar munkások ellensége volt. A független - ezt úgy értem: nem állami alkalmazott - értelmiség szinte a maga teljes egészében szemben állt a Horthy-rezsimmel, ezért is fújták föl annyira az egyetlen kiegyezési kísérletet, az Új Szellemi Front epizódját, amelyet pár értelmiségi kötött meg a földreform reményében a kormányzattal, s amely nem tartott semeddig sem. Sokakat éppen a Horthy-rendszer leplezetlen népellenessége kergetett a szélsőjobboldalra, de szemben a mai képmutató történelemhamisításokkal, igen számosan voltak a kommunista szimpatizánsok, akiket ma igyekeznek "harmadikutasnak", sőt: liberálisnak föltüntetni, ami nevetséges. A ma liberálisnak nevezett "urbánus" Szép Szó a marxista szociáldemokráciával állt szövetségben.
Ez a mai magyar állam legitimitási problémái szempontjából közömbös (bár számtalan más vonatkozásban lényeges). A Magyar Királyság alig volt reakciósabb és tekintélyelvűbb a második világháború kitörésekor, mint a kelet-európai és közép-európai államok átlaga - csak Csehszlovákia volt demokratikus ország annyira, amennyire -, de a háborús években a náci Németországtól megkülönböztethetetlen Ausztria, bármennyire zsarnoki lett is légyen Dollfuss és Schuschnigg rendi állama, amelyet az 1934. februári véres ellenforradalom hozott létre, ezt az államot meg kellett dönteni és el kellett foglalni ahhoz, hogy részt vegyen a második világháborúban a Tengely oldalán. Szokták mondani, hogy az ausztriai népszavazás helybenhagyta az Anschlußt. Naiv nyugat-európai liberálisok talán elhiszik ezt, de kelet-európai olvasóim, akik jól tudják, hogyan szoktak létrejönni a 99 százalékos választási eredmények a megszálló hadsereg felügyelete mellett, ennél szemfülesebbek.
Az új magyarországi Alaptörvény a mai magyar állam, az ENSZ és az Európai Unió tagállama legitim előzményének tekinti a tengelyhatalmak sorában helyet foglaló, a Hitler oldalán harcoló, a Hitler kezéből területeket elfogadó, a Jugoszláviát hadüzenet nélkül megtámadó államot. (Itt további bonyodalmak is vannak. Az "országgyarapítás" ügyét súlyosbítja, hogy Csehszlovákia és kisebb mértékben Jugoszlávia szövetségesnek számított, ha Románia természetesen nem is, csak 1944. augusztus 23. után.) Ráadásul: a bécsi döntés elismert nemzetközi jogi aktus volt ugyan - bár persze a Harmadik Birodalom és a fasiszta Olaszország nyomása alatt született -, de jugoszláviai területek el- vagy visszacsatolására nincs ilyen mentség se. Olyan apróságokról nem is szólva, hogy amikor Románia átállt az Egyesült Nemzetek, a Szövetségesek oldalára, a magyar királyi hadsereg - legfőbb hadúr: Horthy Miklós - azonnal megtámadta.)
*
Ez a lényeg, a háborús részvétel a Tengely oldalán, nem pedig az, hogy ki milyen véleményt alakított ki a Horthy-korszak sikereiről és kudarcairól, érdemeiről - nem volt sok - és gazságairól. Igazuk van azoknak a szerzőknek, akik a magyar állam szerepét a saját polgáraival, a magyar zsidókkal szemben elkövetett tömeggyilkosságban (népirtásban) összefüggésbe hozzák a náci Németországgal kötött szoros szövetséggel. Éppen erről van szó. A magyar népet senki nem kérdezte meg, hogy óhajtja-e a magyar zsidóság megsemmisítését - a válasz egész bizonyosan "NEM" lett volna -, ezt az ódiumot csak akkor lehet ráhúzni a magyarországi államnemzetre, ha ezeket a bűnöket elkövető államalakulatot a mai magyar állam legitim előzményének tekintjük.
Mondják, hogy mind a háborús részvétel, mind a zsidók meggyilkolása és kifosztása külső kényszer következménye volt. Ez nem ilyen egyszerű - az államvezetés legjobb esetben is keserves fizetségnek tekintette a határrevízióért -, de amennyiben így van, az utólagos szentesítés, jóváhagyás elsöpri a kényszerűség elemét, hiszen ez a kényszer ma már igazán nem áll fönn!
Az alapvető tény az, hogy a Magyar Királyság a tengelyhatalmak egyike volt. A sok finom elemzés Horthy, Teleki, Bárdossy, Kállay, Sztójay, Lakatos, Imrédy vagy Werth Henrik (azaz a vezérkar) nézeteiről - ehhöz viszonyítva - irreleváns. Az új magyar Alaptörvény szakít az Egyesült Nemzetekkel, a tengelyhatalmak oldalára áll - nem pusztán szimbolikusan, hiszen az Alaptörvény: törvény -, s ezt avval is egyértelművé teszi, hogy szakít az 1946-ban meghirdetett antifasiszta, demokratikus, földosztó Magyar Köztársasággal is. A Tengely és az Egyesült Nemzetek ellentéte alvó ellentét - hiszen ma minden állam tagja az Egyesült Nemzeteknek (Svájc idioszinkratikus kivételével), s ez a tagság az állami lét minimális feltétele - egészen addig, ameddig valaki föl nem újítja a tengelyhatalmakhoz való tartozását, méghozzá nem pusztán célzásokban és jogi érvény nélküli politikai kijelentésekben, hanem az egyik, elvileg demokratikus ENSZ- és EU-tagállam alkotmányában, kötelező erővel. (Meg kell érteni: az Egyesült Nemzetekhez tartozás kritériuma a szép alapító dokumentumok ellenére nem a demokrácia vagy az emberi jogok, hanem a fasizmusellenes kötelezettségvállalás és tanúságtétel, hiszen az Egyesült Nemzetek egyik fő hatalma a Szovjetunió volt, és az ENSZ-nek máig tagja több zsarnokság is. A Kínai Népköztársaság ma egyenesen a Biztonsági Tanács állandó tagja. E tekintetben nem érv, hogy némi szünettel Kelet-Európában diktatúra követett diktatúrát. Ez bizonyos megszorításokkal igaz, de itt nem erről van szó.)
Ebben a keretben kell értelmeznünk a különféle szimbolikus cselekményeket, a rehabilitációkat, újratemetéseket, szoborrombolásokat, szoborállításokat, utcák és állami intézmények átkeresztelését. Ez utóbbiak az alkotmányos keret nélkül kellemetlenek lennének, de pusztán belpolitikai és mulandó jelentőségűek, nagyobb nehézség nélkül visszacsinálhatók vagy elsimíthatók.
Csak néhány eset a számtalanból, amely világossá teszi, miről is van itt szó. Némi morgolódás ellenére a demokratikus közvélemény elfogadta, hogy ne legyen közterület elnevezve olyan antifasiszta mártírokról, akik egyben kommunisták is voltak. Tudomásul vették, hogy nem azért veszi le a nevüket az utcatábláról a hatóság, mert antifasiszták voltak, hanem azért, mert a diktatúrát - később, hősi haláluk után! - bevezető párt tagjai. De amikor legutóbb a szociáldemokrata Mónus Illés és Koltói Anna nevét is leszedték, kevés kétségünk maradhatott. (A szintén szociáldemokrata Somogyinak és Bacsónak pedig nem volt más bűne, mint hogy Horthy "legjobb tisztjei" gyilkolták meg őket 1920-ban...) Az ország egyik legtiszteltebb intézményének vezetője pedig avval indokolta azt, hogy Franklin Delano Roosevelt nevét nem viselheti tér Pesten, hogy elvégre az amerikai elnök az ellenség koalíciójának egyik vezetője volt.
Ugyanezért rendkívül súlyos a Nyirő-eset.
*
Nyirő József tehetséges férfi volt, aki írt pár szép könyvet. A hírnevét megalapozó írásokban semmi nyoma a háború alatt hangoztatott szörnyű nézeteinek. Megtévedt ember volt, akinek az elbeszéléseit érdemes olvasni, és önmagában semmi jelentős oka nem lehetne annak, hogy hamvai ne a gyermekkora városában nyugodjanak, ahogy óhajtotta. Ennek a kérésnek a teljesítése - aminek nem volt semmiféle jogi akadálya - Székelyudvarhely közönségétől és a helyi hatóságoktól függött, és természetes lett volna az is, hogy újratemetésén az író magyarországi tisztelői is részt vegyenek. (A legutóbbi reprezentatív erdélyi novellaantológiában Nyirő is szerepel, Wass Albert is - meg az apám is. Nincsenek miatta álmatlan éjszakáim.)
A hamut is kamunak
A hamut is kamunak
Fotó: MTI
A magyar Országgyűlés elnöke ebből államügyet kreált. Az író hamvait tartalmazó urnát Budapesten fölravatalozták, díszegyenruhás honvédek sorfala között. A csíksomlyói búcsú idején, összekötve a tömeges zarándoklattal, az urnát a Székelyföldre akarták vinni. A román állam ezt megakadályozta, mire a magyar állam képviselői - állítólag - becsempészték (!) a hamvakat Romániába. A székelyudvarhelyi Papkertben (mellesleg, a fene egye meg, gyermekkorom egyik legkedvesebb játszóhelyén), az üres ravatal előtt áhítatot tartottak papi segédlettel, a magyar Országgyűlés elnökének, a magyar állam harmadik közjogi méltóságának jelenlétében, a magyar kormány államtitkárának (aki maga is erdélyi magyar író) beszédével. A külsőségek arra utaltak, mintha a ceremónia a magyar állam fölségterületén bonyolódott volna le valamilyen laza szimbolikus értelemben - vagy hogy. A Nyirő-ügynek kevés köze van ahhoz, hogy milyen író volt Nyirő József. (Egyáltalán nem rossz, ha nem is roppantul jelentékeny.) De a magyar házelnök a nyilas csonka parlament egyik képviselőjének a tiszteletére rendezett áhítaton vett részt, miután a hamvakat a magyar állam pompájával tisztelték meg korábban, mindezt egy másik országban, amelynek a kormánya ezt nehezményezte. Ez precedens nélküli diplomáciai botrány, bár enyhébb előzményei voltak már: magyarországi kormány- és államfők úgy viselkednek "a hódoltsági területen", "az elszakított nemzetrészek szállásterületén", mintha a saját fennhatóságuk alatti országrészekben lennének, szobrokat avatnak, beszédeket tartanak, választási kampányokban vesznek részt anélkül, hogy - a szokás szerint - a fogadó ország kormányától vagy más hatóságától meghívást eszközölnének ki, ami nem is volna nehéz a legtöbb esetben. Ezt tovább súlyosbította, hogy Magyarország bukaresti nagykövete - a Népszabadság korábbi vezető munkatársa - valótlan nyilatkozatokat adott ki a holtában megcsúfolt író politikai eszméiről és pályafutásáról. A román kormány is groteszkül viselkedett persze: a két fél egymásra szórt szidalmai kölcsönösen megérdemeltek voltak.
A dolog pokoli humora - "koronaúsztatás" után "urnacsempészés" mint kormányzati cselekmény, illetve a román határőrség és rendőrség kotorászása a hamvak után... - sajnos nem csökkenti az egész eset politikai jelentőségét, amelybe sikerült teljesen ártatlanul belekeverni az erdélyi magyar közösség legkülönfélébb tényezőit, akiket "a nemzeti összetartás parancsa" elvtelen pacsmagolásra kényszerít, amely az újra barátságtalan romániai politikai környezetben a szokásos eredményre vezet: azok járnak pórul, akiknek semmi közük az egészhez.
Az Alaptörvény 1944. március 19-éig nyilvánítja (mintegy) legitimnek a magyar állam ténykedését. A nyilasok rehabilitációjáról nem volt szó. Ebben a minőségében, mármint fasiszta politikusként Nyirő nem tett sokat - jó néhány rémes cikk és beszéd terheli a számláját; mások, rég rehabilitáltak, sokkal több rosszat tettek -, ámde itt állami aktus történt, nem privát kegyeleti ügy, nem is irodalomtörténeti átértékelés. Akárhogy is van, Kövér László házelnök még a súlyosan problematikus Alaptörvény szellemét is megsértette. De mivel más hang a kormányzatból nem szólalt meg - Navracsics miniszterelnök-helyettes az Országházban a fölélesztett Horthy-kultuszt és efféléket firtató képviselői kérdésre heveny kommunistaellenes kirohanással válaszolt, ami a maga abszurd módján világossá tette az állam nézőpontját -, biztosra vehetjük immár azt, ami amúgy is világosan látható volt.
A magyar állam az egész világon egyedül sorolja magát a tengelyhatalmak közé, s evvel ellenségnek - hostis humani generis - nyilvánítja Magyarországot. Ez megbocsáthatatlan.
Másrészt meg tökéletes képtelenség. A magyar kormánynak erre természetesen nincs felhatalmazása (erre senkinek se lehet), tulajdonképpen módja se, a magyar nép pedig nem fasiszta. Márpedig ha a magyar nép nem fasiszta - és meggyőződésem, hogy nem az, akkor is, ha vannak, ízlésünkhöz képest így is túl sokan, magyar fasiszták: ez kisebbség, és az is marad -, akkor a magyar állam hadat üzent a magyar népnek.
A magyar állam lenne az utolsó tengelyhatalom.
A magyar nép ezt még nem tudja, mert félrevezetik.
Ha kiderül, hogy így van - és kiderül -, akkor a magyar nép neheztelni fog.
Azt hittük, a buchenwaldi eskü - soha többé - még érvényes.
A Tengellyel való szembeállás egyértelmű és egyhangú kinyilvánítása (mint láttuk: a magyar állam magányos kivételével) nem azt jelenti, hogy a fasiszta corpus tetemcafatai ne volnának föllelhetők mindenütt. De Nyugat-Európában és Nyugat-Közép-Európában még a szélsőjobboldal is világossá teszi: a második világháborúból visszamaradt ügyekben senki nem áll a Tengely, a Harmadik Birodalom oldalán. Komikus lehet, hogy neofasiszta pártvezérek egymásnak adják a kilincset Jeruzsálemben, de a pillanatnyilag érvényes Abszolút Gonosz nyílt és hivatalos hirdetésétől eltekintenek. A világ 1945-ben éppen megtorpant a pusztulás szakadékának a szélén. Ma sem óhajt belezuhanni.

Távol áll tőlem, hogy idealizáljam a Szövetségeseket. Drezda és Hirosima, a szovjet hadsereg dúlása, a "népi németek" elűzése menthetetlen és megbocsáthatatlan. A fölszabadulás után a Szövetségesek (britek, franciák, hollandok) véres, rasszista gyarmati háborúkat vívtak. A Szovjetunió elterjesztette zsarnokságát Európában.
A politikai vallását vesztett világnak ma voltaképpen egyetlen hittétele maradt: a politikai egyetemesség alakja az Egyesült Nemzetek. Rajta kívül nincs más, csak a Tengely üres, hűlt helye.
A Tengely oldalára állni: a politikai nemlét - vagy a politikai halál - bejelentése.

2017. július 8., szombat

Belgium: a vörös Vallónia




Ha holnap lennének a választások Vallóniában, a szocialista párt választóinak felét elvesztené, és a PTB (Munkapárt) lenne a legnagyobb vallon parlamenti erő.
Teljes politikai válságban, pénzügyi botrányokkal kerítve a szocialista párt szabadesésbe kezdett. Jean-Claude Marcourt, a vallon kormány alelnöke, szocialista miniszter: «A PTB-vel Vallóniából szovjetköztársaság válna!»




Freddy Mathieu kommentje:

"Vallóniai tanácsköztársaság"? Részemről, ha a szavak pontos jelentéséhez tartjuk magunkat, semmi akadálya, pont ezt szeretném...

1./ … köztársaság ! Inkább, mint egy más kor más rezsimének és a drága, parazita királyságnak a túlélése ...
2./ ... szovjet! vagyis választott tanácsok dirigálnak ellenőrizhetően, a közös javak kezeléséért felelősségrevonhatóan; sokkal inkább akarom, mint a baloldalinak mondott apparatcsikokat, akik csak a zsebeiket tömik!
3./ … vallon? Ugyan személy szerint az Európai Egyesült Szocialista Államokat preferálom ... de mindennek van kezdete.

De – igaza van Monseigneur Marcourt: "a nagy nap reggelén elsőként tényleg Önöket szorongatnánk meg".



Gondolkodó Antikvárium




VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!

Anarcho-kommunista vitaestek a Gondolkodó Antikvárium szervezésében
HELYSZÍN: VII. KERÜLET, KIRÁLY U. 43-45., FÖLDSZINT, 35-ÖS KAPUCSENGŐ. A HELYISÉG AZ UDVARON JOBBRA TALÁLHATÓ.
IDŐPONT: MINDEN HÓNAP ELSŐ PÉNTEKÉN, fél 6 TÓL
A VITÁK SZÜNETEIBEN MOZGALMI ANYAGOK TERJESZTÉSE!
2017 Augusztus 4 péntek 
Baloldali bolsevik és kommunista csoportok szemben a pártvezetéssel a húszas-harmincas évek Szovjetuniójában
4 . rész 

WORKERS OF THE WORLD, UNITE!
Anarcho-communist discussion series organized by Gondolkodó Antikvárium
LOCATION: VII. DISTRICT, KIRÁLY UTCA 43-45, GROUND FLOOR, ON THE RIGHT SIDE OF THE INNER COURT. TYPE 35 ON THE DOOR-BELL.
DATE AND TIME: ON THE FIRST FRIDAY OF EVERY MONTH, FROM 5 :30 PM.
DURING THE PAUSES, DISTRIBUTION OF CLASSIST PUBLICATIONS
 4 of August 2017..
Left Bolshevik and Communist groups against the party leadership in the Soviet Union of the 20's and the 30's.Part IV

EU-kaleidoszkóp


A Luminus, a francia EDF belga leányvállalata kollektív elbocsátást hajtott végre. 14 dolgozót küldött el egyszerű telefonhívással hozván tudomásukra

Belgium Kazakhgate, Publifin, Samusocial, hónapok óta tartó pénzügyi visszaélési, vesztegetési botrányok… A lemondásra kényszerült miniszterek még 3 hónapig élvezik havi 9940 €-s fizetésüket..

Franciaországban is… A Canard enchaîné információi alapján évek óta magánzsebeket tömnek különböző mecénások az Audrey Pulvar nevéhez fűződő Fondation pour la nature et l'homme, az «Emberért és természetért alapítvány»-on keresztül. Az EDF évi 460 000 eurót utalt àt 2012-ig, aztán 100 ezret; a Veolia évi 200 000 eurót 2012 és 2017 között; a Vinci 30 000 eurót 2014-ben és 2015-ben.
­
«F**K the EU» Az Uniónak nincs pénze Görögország megmentésére, de 11 milliárd eurója van az illegális ukrajnai kormány számára, mely ország nem is tagja az EU-nak … A különös az, hogy Portugália, Spanyolország, Görögország és mások - a Trojka politikája miatt bajba jutott országok - éppen úgy kötelesek ehhez a «kölcsönhöz» hozzájárulni... 

EU-Japán A holland Greenpeace jún. 23-àn 205 oldalas bizalmas dokumentumot szerzett meg és tett nyilvánossá a JEFTA tárgyalásokról. A Greenpeace szerint az új kereskedelmi egyezmény még rosszabb mint a CEFTA vagy a TAFTA az átláthatóság és környezetvédelmi vonatkozásában. A JEFTA-ra azonban eddig egyáltalán nem hívta fel a figyelmet a sajtó, holott az új állampolgári ellenállás hullámat válthatja ki. 

Az észt csoda: «A válság kezdete óta az észt egy főre jutó reálfogyasztás nem hogy felzárkózott volna, hanem évente 1100 euróval távolodott a némettől. Hasonló a helyzet a foglalkoztatási aránnyal a felnőtt lakosság körében: a két ország közötti távolság 2,6 százalékponttal tágult. Ugyanezen idő alatt Észtország egyébként rendkívül alacsony mértékű államadóssága (annak idején visszautasították, hogy a szovjet adósságból bármennyit is átvállaljanak) megduplázódott. Észt csoda tehát nincs. Jelzi ezt az is, hogy az észt felnőttek körülbelül 8 százaléka dolgozik külföldön, míg a magyaroknak csak körülbelül 5 százaléka». (Pogátsa Zoltán)

2017. július 5., szerda

Szíria: Izrael pánikban

Forrás: PressTV
http://presstv.com/DetailFr/2017/07/02/527176/Syrie-Isral-sest-fait-avoir





Az Iszlám Forradalom Gárdista erői gyakorlatozás közben (archív)

A szíriai diplomáciai, katonai előretöréssel párhuzamosan Izrael kibújt a kulisszák mögül és nyíltan felsorakozik a dél-szíriai területeken aktív takfirista (Al Kaida) terroristák oldalán. Miért döntött így Izrael?  

Izraeli vadászgépek az utóbbi két hétben hatszor csaptak le a szíriai hadsereg állásaira Dél-Szíriában, miközben al-Baathban a szíriai kormányok és szövetségesei ellen a Front al-Nosra (iraki Al Kaida) offenzívája folyt. A város stratégiai pont az elfoglalt Golánon, elvesztése sokba kerülne előbbiek számára. Az izraeli hadsereg ürügye azok a "kódorgó lövedékek", amelyeket a "lázadók" lőttek a Golánra, Hiába, hogy ezek a lövedékek nem érnek célba, Izrael folytatja halálos csapásait a szíriai sorokban.

Izrael támogatása az Al Kaidát illetően nem új, az ENSZ is megerősítette, hogy a takfirista terroristákkal létesített kapcsolatai léteznek. 2014 márciusa és májusa között az izraeli támogatás intenzívebbé vált, mára felerősödött és nyilvánvalóvá vált. Izrael nem fél, hogy a világ megtudja, azon terroristák cinkosa, akik nem csak a Közel-Keletet borítják vérbe, hanem Európában is támadásokat követtek el.

Na, de miért? Izrael tart attól, hogy Szíria és szövetségesei folytatják diplomáciai és katonai sikereiket, Nyugat- és Közép-Szíriában az erőszak máris veszített intenzitásából.

Ezen túl is. Szíria földindulást keltett a nyugati táborban. Franciaország például letett arról, hogy Aszad távozásához kötne minden tárgyalást. Rosszabb, hogy az izraeli "nyúl" úgy látja, a szíriai "teknős" mindjárt megelőzi, új front alakul az északi határon a Hezbollahhal. Izrael nem győzi ismételni, hogy "nem engedheti meg, hogy Irán Izrael ajtaja előtt horgonyozzon". Most tehát Izrael már csak az okozott károkat akarja csökkenteni, vagyis nem Aszad megdöntése a cél, hanem a Golánon az új front megakadályozása. Eddig csak árnyékban cselekedett az izraeli hadsereg, hogy változtasson a szíriai helyzeten, most megijedt… az "iráni kontinentális tengely", ahogyan Yuva Gallant izraeli lakhatási miniszter nevezte, túl közel van a határokhoz…