2013. május 20., hétfő

Olaszország: vasas tömegtüntetés a szigorítások ellen


 


 

Az olasz bal-jobboldali egységkormány komoly figyelmeztetést kapott. A 358 000 tagot számláló Federazione Impiegati Operai Metallurgici (FIOM – vasas alkalmazotti és munkásszövetség) Rómában, a Köztársaság téren tartott országos tüntetést ezzel a jelszóval: «Nem tudunk várni!». A megszorítások ellen mintegy 50 ezer dolgozó jelent meg.  

Mint tudjuk, 60 napos hatalmi válság után Enrico Letta Demokrata Pártja bal-jobboldali koalíciós kormányt állított fel Berlusconi jobboldali Szabadság Népe pártjával együtt.    

A kormánnyal szemben Maurizio Landini, a FIOM főtitkára deklarálta, hogy föderációja «olyan területre akar lépni, mely lehetővé teszi a dolgozói jogok újraegyesítését». Szokásos partnereihez címezve: «Hogyan lehettek egy kormányban Berlusconival és ugyanakkor velünk?» hozzátéve, hogy «ez a kormány nem maradhat fenn sokáig, mert nem mondunk le arról, hogy megváltoztassuk ezt az országot».

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.