2013. május 15., szerda

Nagy-Britannia


Nagy-Britannia: a kormány népszavazást készít elő az Európai Unióhoz tartozásról


Tegnap Londonban David Cameron miniszterelnök a kérdésben megosztott pártja bejelentette, hogy törvénytervezetet nyújt be az Európai Unióhoz tartozásról szóló népszavazás 2017-es megszervezéséről.  

A min. elnök januárban már beszélt erről, azonban a május 8-án közölt törvényhozási programból hiányzott ez az elképzelés.  Az UKIP-párt (az Egyesült Királyság Függetlensége Pártja) sikere a részleges helyi választásokon nyugtalanítja  konzervatívokat, ezért az eseményeknek elébe akarnak vágni.

Szintén tegnap  Washingtonban David Cameron megkapta az USA és Obama támogatását is abban a kérdésben, hogy újratárgyalhassa a brit részvételt az EU-ban: «Azt akarjuk, hogy az Unió többet tegyen néhány területen, mint a belső piac, a numerika, az energia, szabadkereskedelem az USA-val, Japánnal és a világ más részeivel» fejtette ki januárban Berlinben pénzügyminisztere, Georges Osborne. (Az EU-USA transzantlani egyesülés az  integrált szabadkereskedelmi zóna a versenyképesség fokozásáért a környezetvédelmi normák, a bérek és munkafeltételek rontására vonatkozik. Egyúttal a vámok és más szabályozási korlátok eltörléséről is szó van a tőkeprofit növelése érdekében. A globális tőke erői követelik a genetikailag módosított termények, a manipulált haszonállatok importjával kapcsolatos európai korlátozások, az egészségügyi és környezetvédelmi normák lazítását, a személyes adatok védelméről szóló szabályok deregulációját.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.