Sztrájkok, tüntetések

Görögországban általános sztrájk bénította meg az országot, Athénban erőszakba és összecsapásokba torkollt a tömegtüntetés. Az  EU-IMF- EKB trojka költségvetési kiigazító csomagot követel, mely a kezdeti 12 milliárd euróról 13,5 milliárdosra hízott. A kormánypártok elfogadták a nyugdíj- és szociális juttatás csökkentést, nyugdíjkorhatár-emelést, közalkalmazotti béreket is magába foglaló intézkedéscsomagot. A tüntetők az IMF és EU kipenderítését követelik, a kormány igyekszik megfelelni az elvárásoknak.

A spanyolországi jövő évre költségvetési terv a piacoknak kedvező, a kiadásokat csökkenti a kormány, a minisztériumok költségvetése közel 9 százalékkal csökken. Külön érdekesség, hogy 3 milliárd eurót szabadítana fel az állami nyugdíjalapból a kincstári igények kielégítésére. Óriási tüntetések itt is.

Hírek és kommentek

Új blog jelent meg, az «Európai Baloldal barátai» – «Kik azok a népbarátok?» «Ej, pincsi, de nagy a tudományod - Megugatod az elefántot!»

A közszférában tervezett leépítésekre pedig nem a Valutaalap, hanem a magyar emberek miatt van szükség – fogalmazott Orbán Viktor kormányfő az MR1-Kossuth Rádió péntek reggeli hírmagazinjának adott interjúban, címe: Csináljunk a szükségből erényt!

Guido  Westerwelle  német külügyminiszter közzétette - 10 uniós kollégájával együtt készített -  javaslatát, amelyben erősebb hatalmat kérnek az uniónak azon tagállamokkal szemben, amelyek megsértik a közösségi alapértékeket, mint Magyarország és Románia – büntetésül majd nem osztanak vissza néhány milliárdot.

Prőhle Gergely külügyi helyettes államtitkár kijelentette: Magyarország európai elkötelezettségű ország, és az is marad. (Bécs, szept.27.) – ha nem mondja is tudjuk.

Robbanásveszélyes a helyzet az Európai Unióban - mondta Andor László, az Európai Bizottság tagja a Közgazdász Vándorgyűlésen  – na és ki az, aki aknákat dugdos ide-oda?

A nemzeti összetartozás megerősítésének fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében Orbán Viktor szombaton Ópusztaszeren – ezzel azt szeretné elérni, fogjon össze Csányival és Simicskával minden közmunkás és akinek még az se jut.

A szocialista Sós Tamás ezt a kérdést teszi fel: "A leendő szakmunkásoknak már nem is kell gondolkodniuk?" – a nemzetgazdasági miniszter rövid válasza: «de még a mérnököknek sem!»

Mindenki Orbánt akarta a parlamentben – de csak ott!

A jobbikos Pörzse Sándor: "Nem vagyunk finnugorok, ez a Habsburgok történelemhamisítása, ebbe ragadt bele az Magyar Tudományos Akadémia és a tudományos élet közel 150 éve, hogy megtörje a magyar identitást" – tételét indokolta is: ha Afrikában található Arad, Ada, Avas, Ázsiában található Apuka, Gebe, Tata, Bihar, akkor csakis egy vilàgbirodalom leszármazottai lehetünk, s ennek megfelelően kiterjesztett felségjogokat követel.

A KSH legfrissebb adataiból az derül ki, valamelyest csökkent a munkanélküliek és az álláskeresők száma nyár végéig – «itt a piros, hol a piros»: ugyanannyi munkaidőalapra alkalmaznak több embert csak kevesebb pénzért.

Polemica cubana

http://www.polemicacubana.fr/?p=1674

KubÁnak ma lehetŐsÉge LENNE egy mÁs tÁrsadalmi berendezkedÉsre Több hatalmat adva a nÉpnek És nem a tŐkÉneK vagy a bürokrÁciÁnak

Összefoglaló Karel Negrete felszólalásából 2010 novemberében a  CNT cordoue-i tanácskozásán  

                              

"Ma Kubában a kormány nagyonis bizonytalan ösvényen próbál a súlyos gazdasági és társadalmi válságból kijutni. Neoliberális közgazdászokra hallgat. A forradalommal elért szociális vívmányok fokozatos kizárása növeli a bizonytalanságot a kubaiak között: hová jutunk?

A reformok között szerepel a férfiak 65 évre emelt nyugdíja, a nőknél 60 év. Azzal igazolják, hogy a népesség elöregszik, az államnak pedig nincs elég anyagi eszköze a nyugdíj fizetésére. De akkor mi van a 70-es, 80-as évek új nemzedékével, ez a generáció miért nem veheti át a stafétát, miért nem hozhat létre értéket országa védelmében? A választ sokan a fiatalok tömeges kivándorlásában találják. Ismervén a kubai frusztráló béreket és anyagi eszközöket a fiatalok saját és családjuk szükségletei kielégítését keresik, szakmai sikerekre vágynak.

A kormány ugyan nem jelezte, nekünk kubaiaknak is a nemzetközi sajtóból kellett megtudnunk [«La Jornada», Mexico, 2010/08/03, 8. oldal], hogy az ingatlanpiac és turisztika területén elsőbbséget biztosít a befektetők számára (kezdve a földbérlettel, külföldi vállalkozásoknak golfpályákra kiadva 99 évre). Ez az egyszerű tény engem a volt neokolonialista köztársaságra emlékeztet a 99 évre amerikaiaknak kiadott katonai bázisaival… Mit mondjunk akkor a külföldieknek eladott lakásokról abban a Kubában, ahol a lakhatás olyan megoldatlan?

Nem új, hogy «saját számlánkra» dolgozhatunk, a 90-es években ez egy alternatíva volt a centralizált államban, de kevés lett az élelmezés, a szállítás, az öltözködés területén. Ma a kormány újra felveti ezt, de prekaritásos körülmények között, «felszabadítja» a termelőerőket anélkül, hogy a termelőeszköket, a piacot biztosítaná, és azt sem, hogy fejlődéséhez forrás legyen.

A közszférában legalább 500 000 alkalmazott elbocsátása – a végén egymillió is lehet – benne van a kormány csomagjában. Semmi különbség nincs Spanyolországgal, Görögországgal összehasonlítva, holott ezek olyan tőkés országok, ahol a kormány az IMF utasításait követi. Mi, kubaiak csak azt tudjuk, hogy 52 évvel forradalmunk után meg kell ismernünk a munkanélküliséget, az alulfoglalkoztatottságot. Ezt támogatja sajnos a szakszervezetek bürokrata vezetése is, azok, akik már nem is hirdethetik a munkásosztály, a dolgozók képviseletét.

A kelet-európai létező szocializmus 70 éve és a kubai forradalom 52 éve után nem értettük meg a leckét. A megoldás nem a közgazdasági tankönyvekben, nem a liberális demokrációk szabadságleckéiben, nem a bürokrata osztályba vetett totális bizalomban rejlik, de még a vezető feltételezett jóindulatában sem.

Az egyetlen lehetséges megoldás akkor jön el, amikor a kubai dolgozók, a citoyenek ténylegesen kezükbe veszik a politikai döntéseket nemzeti és helyi szinten, nyilvánosan megvitatják a problémákat, struktúrát hoznak létre a társadalom alapjaitól kiindulva. Ha a dolgozók munkástanácsokban és összejöveteleiken megvitatják a termelési terveket, anyagi forrásokat, szervezési gondokat, olyan utat találnak ki, mely megoldja mindezt és saját javukra fordítja. Ha a dolgozók és az állampolgárok kontrollálják a vállalatok és a közszféra profitját. Egy szocialista demokráciában semmit nem szabadna elrejteni, hogy ne csapjanak be bennünket se a vezetők, se a bürokrácia. A nép képes megvitatni a valóságot tabuk nélkül, felügyelni az irányítást, saját jövőjét építeni. Kubában ma még megvan az a lehetőség, hogy az egész Föld társadalmi tapasztalatatól eltérő kísérletet hozzon létre.

A szocialista tábor bukása után a társadalmi ellentétek kiéleződtek Kubában, a gazdaság süllyedni kezdett, ettől kezdve a kormány többet szentelt projektje képének, mint felépítésének. Nekünk pedig mindig monokultúrás termelésünk lesz, mint a gyarmatosító időkben, importra szorulunk, függeni fogunk más hatalomtól, más nemzettől.

A nép mindennapi élete a túlélés keresésére szorítkozik. A legális kereteken is túl.

Még nem vagyunk tagja a Világbanknak, az IMF-nek – szerencsére vagy sajnos, kinek-kinek meggyőződése szerint –, a nagy transznacionális vállalatok, struktúrák nincsenek jelen Kubában. De az észak-amerikai kormány blokádja és az EU képmutató álláspontja következményeit el kell szenvednünk, ehhez tegyük hozzá a kubai emigránsok konfliktusgyártó tevékenységét.

Még a válságban is boldogok vagyunk, szolidárisak, kulturáltak, egészségesek. De sok gyűlölet, bosszúvágy is van, meg nem értés és abszurditás, halál és bánat.

A 90-es években a kormány decentralizálta a gazdaság és politika kezelését. A néphatalmi helyi gyűlésekre és a közösségi igazgatás népi tanácsaira célzok. A falun fejlesztette a szövetkezeteket, engedélyezte az egyéni vállalkozást. Megígértea beavatkozást az alkatrészek árképzésébe, olcsó ipari megoldásokat a válság terheinek könnyítésére. Szolidáris stratégiákat fejlesztett ki a közlekedés területén  (a «Botella» a tömegközlekedés nehézségein kíván könnyíteni: állami autó nem közlekedhet üres helyekkel,  autóstop-szerű megoldás).

A nép részéről azonban olyan közösségi igények is támadnak, mint pl. azok védelme, akik ugyan illegálisan, de megoldják a lakónegyed élelmezését, a prostituáltak védelme is; a szomszédok sem jelentik már fel egymást kormányellenesség miatt. A történet ott fog befejeződni, ahol a kubaiak saját népi tudásukkal oldják meg a  válságot. Várnia kell annak, aki polgárháborúra gondol az éhezés miatt.

A 1998 – 2000 közötti időszakban, az úgynevezett gazdasági fellendítés után a kormány ismét centralizál, a büntető törvénykönyvet átalakítja, növeli a megtorló erőket, a nép többségének feltétlen támogatására számítva keresi a konfliktust északi szomszédjával  [az 5 éves Elián-ügye, aki a tengeren egyedül maradt életben, anyja és 11 másik személy vízbefulladt az USA-ba igyekezve. A gyermek sorsa valóságos presztizskérdéssé nőtte ki magát, végül visszakerült Kubába, ahol nemzeti hősként fogadták].

A kubaiak nagyon jól tudják, hogy vannak magas szintű közszolgáltatásaink az egészségügy, az oktatás, a kultúra területén, különösen az alulfejlett országokhoz viszonyítva. Ezek azok a szektorok, amelyek a reformokban meg fognak gyengülni, az IMF szövege szerint «a költségvetési vagy pénzügyi deficitet kell támadni». Ma ezeket a területeket közvetetten minden kubai finanszírozza, erre mondják, hogy «ingyenes», mintha nem a dolgozó hozná létre munkájával.

Jómagam nem látok nagyon sok lehetőséget Kuba előtt.

Van a tőkés megoldás, harmadik világbéli, latinamerikai, karibi, az imperialista tőkepiacok érdekeinek alévetve és annak minden következményével, ahol a szabadságjogok az észak-amerikai minta szerint alakulnak a magántulajdon és a tőke szempontjainak figyelembevételével. Egy, a mostanhoz képest más társadalom egy önkényes «szocialista» kormány minden gazdaság-politikai-társadalmi program nélkül olyan súlyos gazdasági válságba taszítana, ahonnan a rendszer apránkénti «modernizálásával» jutna ki, az országot a tőkének szolgáltatná ki. Van egy olyan út is, amelyik az elsőtől nem sokban különbözik, a haladó szociáldemokrata, amely védené az emberi jogokat és a magántulajdont, s talán nem nyúlna a közoktatáshoz, köegészségügyhöz. Van egy negyedik út is, a részvételi libertárius szocializmusé.

Mit értünk az önigazgató szocializmuson? Pedro Campos és társai a neten, újságcikkekben és az utcákon bontakoztattak ki egy vitát. Ennek a vitának a szövetkezeti, az önigazgató vállalati aspektusát emelem ki. A dolgozók kollektívan kezelnék a termelést, a termelőeszközök tulajdonosai lennének, munkaerejükkel közvetlen részesedést kapnának a saját és a társadalmi szükségletek kielégítésére. Az adminisztratív és termelési döntések az összes ott dolgozó demokratikus határozata alapján történnének, szoros együttműködésben az érintett (lakóhelyi) közösséggel. A befektetések, kiadások, tervezés, ellenőrzés, adminisztratív és szakszervezeti hatáskörű döntések minden dolgozót megilletnének. A haszon megoszlana közöttük, a vállalat között (hogy a termelés ciklusa biztosítva legyen) és a társadalom között helyi és állami adókkal. A tőkés szövetkezettel szembeni különbség a vállalati igazgatás módja és annak szociális fejlesztési érdeke, a környezet védelme és az újrafelhasználható energia lene. Itt kezdődik az, hogy a demokrácia nem a vége valaminek, hanem egy eszköz. A gazdaság munkásönigazgatása minden szektorban kifejlődhet, az iparban, mezőgazdaságban, szolgáltatásokban. Mindig a részvételre és a munkástanácsok döntésére helyezve a hangsúlyt – a kubai tapasztalapok alaján. Az állam együttműködne, impulziót adna a kezdeményezésekhez a befektetésekkel, alacsony árú nemzetközi együttműködést biztosítana, a környezet védelme alapján megújulási kapacitásukat növelné, nem engedné a biztos kudarchoz vezető kezdeményezések kibontakozását.

A szövetkezeti önigazgatásról mint szocialista vállalatról Kubában sok a vita, főként a gyakorlatról, mert nálunk eddig még nem volt ilyen (legalábbis a nyilvánosság nem tud róla). Latin-Amerikába és Spanyolországba mentünk tapasztalatokért, ezek még akkor is érdekesek, ha a körülmények mások és nem lehetne ugyanúgy alkalmazni. Az Argentinában átvett üzemekre és a spanyol Mondragónra gondolok és a venezuelai  szövetkezetek létrehozására.  Nagyon kevés az információ, általában az sem kritikus. Kubában a megbízható információk hiányoznak az új technológiák és megújítható energia bázisán nyugvó önigazgatás, annak tapasztalatai, a részvétel és a beavatkozás terén.

Szerencsétlenségükre a kubaiaknak ma csak két választásuk van: felügyelni, hogy az állami tulajdon megmaradjon vagy átengedni az a magántulajdonnak és a piacnak. Ezért is sürgető a kubai liberter szocializmus gazdasági prrogramjának kidolgozása.(Enrique Roig San Martin és Alfredo López liberter eszmeisége újjászületőben van a szigetállamban.) Fiatalok csoportjai dolgoznak autonóm önigazgató projekteken, ilyenek az «Erdőőr», a «Salvadera», a «Trencito», újfajta szolidáris, kreatív és horizontális részvételi népi nevelési formákat keresnek. Más, átpolizitáltabb kezdeményezés a «részvételi és demokratikus szocializmus». Ezek a csoportok a kedvezőtlen politikai  viszonyok ellenére is léteznek. Nem csak a kormány részéről érnek támadások bennünket (belső ellenforradalmároknak titulálva), hanem a kubai (elsősorban a Miamiban és Spanyolországban található) ellenzék is legjobb esetben politikai program nélküli gyerekes baloldalnak, rosszabb esetben pedig a kormány ügynökeinek tart. Nem zavar bennünket, még több erőt ad munkánk folytatásához.

Anyagi forrásunk nincs, minden tagunk havi béréből járul kiadásainkhoz. Politikai és feszerelésbeli támogatást kapunk Franciaországból (GALSIC), svájci, Frank Fernandez, Daniel Pinós, Nelson Méndez barátainktól, a venezuelai «El libertario» közösségtől.

Köszönöm a lehetőséget, hogy itt lehettem."

Kína-levél

Kína-levél 385.sz., 2012. szept. 15.

Újra megvan!                                                                    

Ki? Hát a 82 milliós tagságú kínai kommunista párt jövőbeli főtitkára, a Kínai Nénpköztársaság jövendő elnöke, Xi Jinping. Képzeljétek, Xi mindenki szeme elől eltűnt egy hónappal a kongresszus előtt, amely majd (2270 küldöttel) megválasztja. Még a Clinton asszonnyal történt megbeszélésen sem volt ott – szept. 1. óta «felszívódott»! Minthogy olyan személyről van szó, akinek «felelőssége a legnagyobb» és reszortja a majd’ mindennap hivatalos fogadásokon való részvétel, a tény okot adott a spekulációra (főként, hogy hivatalos helyről elutasították a magyarázat megadását!). Szívrohamról, merényletről, stb. keringett a pletyka… aztán szept. 15-én megjelenjen egy mezőgazdasági egyetemi beszélgetésen.

«A kulturális forradalom (1966-1976) óta nem fordult elő, hogy egy elsőszámú vezető a pártkongresszus előtt egy hónappal eltűnjön a szem elől», jegyzi meg a specialista Willy Lam.

A csúcsokon váratlan válságfejlemények. Nyilvánvalóan jelentéktelen részletnek tűnhet mindez, ha nem tudnánk, hogy többségükben 10 éve helyükön lévő  kínai párt-, tehát állami vezetők fognak «felmondani» a 18.kongresszuson  és a Xi Jinpingre eső választás csak «egyéb hiányában» történt (elutasították, majd egy évvel később ismét jelölésre került). A KP élén marakodás zajlik, melyet nehéz kontroll alatt tartani a Bo Xilai-ügy óta (a chongqingi vezető feleségét nemrég egy brit üzletember meggyilkolásáért ítélték halálra – a büntetés felfüggesztésével). Például a korrupt bürokrata Bo Xilai vagyonát a hivalos sajtó éppencsak kiteregette, mikor június végén a Bloomberg-ügynökség publikálta vizsgálatát a «feltehetően a jövő vezetője» Xi Jinping családja posztjairól és vagyonáról…

Aug. elején az ország minden befolyásos személyisége összegyűlt Beidahe-ben, a bürokraták hagyományos nyaralóhelyén, ahol elbeszélgetnek és döntenek. Alighanem inkább konfliktusokkal volt terhelt, mint konszenzusos. Egyezséget kellett találni Bo Xilai sorsáról még az októberi kongresszus előtt, akit ugyan eltávolítottak chongqingi vezető helyéről, de a 25 fős politikai bizottságban tagságát csak felfüggesztették.  Minden valószínűség szerint az egyezség nem jött létre, néhányan még azt is mondják, a kongresszust el fogják halasztani vagy, hogy soha nem lesz per Bo Xilai ügyében.

Hu Jintao, a leköszönő elnök meggyengült. Bo Xilai volt rendőr jobbkezéről, Wang Lijunról, aki az USA konzulátusára menekült és Bo Xilai feleségét feljelentette, szept. 18-án ítélkezik a bíróság. A vád nem «árulás», hanem csak «korrupció, átpártolás, a hatalommal való visszaélés», pedig Hu Jintao «árulónak» minősítette. «Pofon» az elnöknek… De még ennél is rosszabb Hu Jintao számára egy hathónapos titok napvilágra kerülése: annak a gépkocsivezetőnek a kiléte, aki Pekingben egy márciusi éjjelen (két lengén öltözött lányka társaságában) Ferraria volánja mögött hunyt el autóbalesetben. A hongkongi napilap, a «South China Morning Post» megerősítette szept. 3-án, hogy a magasrangú bürokrata, Hi Jintao kabinetfőnöke és személyes barátja, Ling Jinhua, a központi bizottság titkárságának igazgatója, akinek a fiáról van szó. A Hu által Lingnek remélt magas pozíciónak befellegzett.

A kritikák csak úgy zuhognak ellene: a KP folyóiratának szerkesztőségi cikke («Study Times», szept.4.) kifejti, hogy Hu Jintao és a minisztelnök Wen Jiabao «több problémát okoztak, mint sikert arattak». Július végén a régi pártkáderek nyílt levélben kérték Wen Jiabao eltávolítását bűnei, közöttük az alkotmányba foglalt állami tulajdon likvidálása miatt.

Ami megoszt és elborzaszt. Az a nagy kérdés, hogy engedni kell-e a nemzetközi intézmények és befektetők sürgetésének (az Európai Unió Kereskedelmi Kamarája ismét a szabadkereskedelmet kérte Kínában) – szélesre tárva az ajtót az ország gazdasági alapját képező állami tulajdon megszüntetése előtt. Hu és Wen erre az útra terelné az országot. Nem az ebből nagyon jól megélő állami bürokraták, politikusok, katonák és mások rettegnek a gazdaság diszlokációja és privilégiumaik megszűnése miatt. Itt van a több tízmilliós állami alkalmazott munkás is, aki háromszor, ötször, sőt tízszer többet keres itt, mint a magánszektorban, szociális háló illeti meg, stb. – és akik az utóbbi években elkeseredetten harcolnak a privatizációs tendenciák ellen…

Sztrájkok és szakszervezet. A sztrájkokkal, követelésekkel gyarapodnak a tapasztalatok, de a viták is. A kérdés olyan fontos, hogy nem lehet elcsépelt: vajon elkezdődött-e a dolgozók és a hivatalos szakszervezet közötti viszony módosulása? Milyen körülmények között? Wang Jiansong, aki időnként az ACFTU szakszervezet lapjába is ír, kommentálja például a közelmúlt szakszervezeti választásait az Ohmsnál: ha valódi szakszervezeteket akarunk, a dolgozóknak meg kell adni a szabad szerveződés lehetőségét, válasszák ki és meg saját, a vezetéstől és a KP, vagy felsőbb szakszervezeti főnökség ajánlásától nem függő személyeket szakszervezeti bizottságaikba.

Íme Wang Jiangsong cikkének első része. A szöveg az angol verzió franciára, majd innen magyarra fordításából készült. Az eredeti változat: http://www.jttp.cn/a/data/journals/2012/0630/3071.html

Megadva a dolgozóknak a szabad szervezkedést, el tudjuk kerülni, hogy a közvetlen szakszervezeti választások csak politikai kirakatok legyenek

2012. május 27-én  az Ohms Electronics (japán tőke cége) dolgozói Longgangban  (Shenzhen), közvetlenül választottak az új szakszervezeti elnököt. A 35 éves Zhao Shaobo abszolút többséggel nyert, míg az addigi szakszervezeti elnök, Li Shizhong már az első körben kiesett.

A választások előtt két hónappal többen az alkalmazottak közül bér- és prémiumemelést kértek a vállalatvezetéstől, valamint új szakszervezeti választások kiírását. A munkáltató elutasítása után mintegy hétszázan tiltakozó sztrájkot tartottak. A helyi szakszervezet és a helyhatóság beavatkozása után a dolgozók felvették a munkát.  Ezután a városi, járási szakszervezet úgy döntött, legyen új választás az Ohmsban. Ezúttal nem a régi gyakorlatot követték, mely a jelölésekben és döntésekben a szakszervezeti elnöknek biztosította a monopóliumot, ellenkezőleg,  a dolgozókra bízták és garantálták a választások tisztaságát, a folyamat gördülékenységét és törvényes megfelelését.

Április elején az Ohmsban felállt az előkészítő bizottság a titkos szavazáshoz, a 7 műhelyszekció megválasztotta képviselőit, összesen 75-öt, melyből 65 (tehát 87 %) munkás. Ez a 75 küldött válogatta ki a vállalati központi bizottság 14 és a pénzügyi bizottság 4 jelöltjét. Május 27-én közgyűlést tartottak az összes szakszervezeti tag és a 75 küldött  részvételével, megválasztották a vállalat első szakszervezeti csapatát (bizottsági tagjait), a pénzügyi bizottság tagjait és a szakszervezeti elnököt.

Wang Tongxin, a shenzheni szakszervezeti szövetség alelnöke a választások után nyilatkozta a sajtónak, hogy számos kínai vállalatnál a munkáltató megpróbál beavatkozni a szakszervezeti elnökválasztásba, nagyon kevés dolgozó ismeri az általuk megválasztott bizottsági tagokat és elnököt. Bizonyos vállalati szakszervezeteket a munkáltató olyannyira ellenőrzése alatt tart, hogy azok nem mernek beszélni sem a dolgozók nevében, tehát nem tudnak szerepüknek megfelelni. Ebben az évben, mondta Wang Tongxin, Shenzhenben közvetlen választásokat akarnak tartani a több mint ezer dolgozót foglalkoztató 163 vállalatnál és az ilyen típusú szakszervezeti választásokat fogják rendszeresíteni.

A kínai szakszervezeti rendszer megreformálását több mint 20 évvel ezelőtt hirdették meg. Az ország néhány részén sok esetben közvetlen választásokat tartottak, de mérsékelt sikere volt, a hivatalos szakszervezet image-e szilárdan horgonyzik. Magas szintű választások nagyvárosokban nem ismertek. Pedig a közvetett választás nagyon jó dolog, össze lehet vetni Wukan falu választásával.  Régebben Guangdong hatóságai engedélyeztek bizonyos szervezkedési szabadságot, bátorították a civilszervezetek létrejöttét, de dolgozói szervezetek létrehozása nem volt lehetséges. Végülis a kérdés politikai reformként Kína egészét érinti, nem csak Guangdong tartományt. Guangdong úgy döntött a dolgozók választójoga és (a jelenlegi szakszervezeti struktúra keretében) szakszervezet létrehozása terén, hogy koordinálni fogja a civil társadalom intézményi reformjával. Hatékony kiindulási pont.  (folyt.köv.)

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Megálljt a nyomásgyakorlásra!

Aug. 15-i nyílt levelükben 14 hongkongi szakszervezet és munkásjogi szervezet kéri Shenzhen és Dongguan (Guangdong tartomány) politikai és állami vezetőitől, hogy hagyjanak fel az adminisztratív nyomással e két város migráns dolgozóit segítő civilszervezetek ellen. Helyiségeik bezárása, aktivistáik megfélemlítése, néha pedig fizikai erőszak is éri őket. A levélben felhívják a hatóságok figyelmét, hogy júl. 1-től meg kell könnyíteni a civilszervezetek bejegyzését, adminisztrációs formalitásait itt, a Honkonggal szomszédos Guangdongban a kommunista párt döntése nyomán.

Két héttel a felhívás után mintegy 60 kalapáccsal és vasrudakkal felszerelt bérenc verte szét az egyik ilyen civilszervezet épületét (RFA, aug. 30.). Ezek a munkásjogvédelmi szervezetek a hivatalos szakszervezetek ellenséges pillantásai között születtek, hogy főként a határtalanul kizsákmányolt migráns dolgozók megismerhessék saját jogaikat és a munkajogot általában.

Hongkong, a hatalom meghátrál. A parlamenti választások előestjén (53%-os részvétel) «Hong Kong kormánya bejelentette, hogy lemond az iskolákban kötelezően bevezetendő kínai hazafias oktatásról» (AFP, szept. 9.).  Jegyezzük meg, szept. 7-én 100 ezer ember tüntetett a kormányépület előtt a program ellen, míg Hu Jintao júniusi látogatásakor 400 ezren ugyanebből az okból…

Cenzúra.  A közelmúlt tüntetéseit illetően, amelyek a japán kormánynak a Kína és Tajvan által követelt szigetekre vonatkozó döntése elleni tiltakozásképpen támadtak, a kormány ezt üzeni: «Minden internetes honlap, blog, fórum, Weibo [a kínai Twitter] kéretik kontrollálni és megsemmisíteni a japánellenes tüntetésre mozgósítás, reagálásra, lázadásra és fosztogatásra felhívás összes elemét.»

Korrupcióra vadászat. Mire szolgálna a borravaló, az ebből vásárolt luxuscikk, ha nem mutogathatnánk azt társadalmi státuszunkat jelezve? A netezők azonban lesben állnak, legfrissebb prédájuk Yang Dacai, Shaanxi tartomány munkabiztonsági felügyeletének igazgatója. Többször fényképezték le különféle luxus-szemüveggel (egyik ára tíz évnyi minimálbérrel vetekszik). 11 különböző luxuskaróra, híres divattervezők öltönye – mindez  kommentekkel kering az interneten. Az állítja, fizetéséből vette. «Akkor gyerünk, mutassa meg bérjegyzékét!» torkollják le.  A kérdés az, megismerjük-e valaha az ajándékozók nevét is, akik a dolgozók biztonsága, egészsége, sőt élete veszélyeztetésével tudnak ilyen nagylelkűek lenni?

Nemzetközi információk

Nemzetközi információk

92. sz. (461) - 2012. szept. 21.

Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése

Dél-Afrika  –  AZANIA

A Marikana-egyezmény és hatása 

                                            

 Szept. 18-án a Lonmin vezetése végül elfogadható ajánlatot nyújtott a dolgozóknak.

A hosszú sztrájk alatt 45 bányász vesztette életét, több mint 80 megsebesült, 279-et letartóztattak különféle vádakkal, közöttük gyilkosságéval is.

A szerződés zavart okozott a COSATU-ban (a szakszervezeti szövetség nem állt ki a bányászok mellett, korábban deklarálta, hogy a követelések ésszerűtlenek és irrealisták), de az ANC-ben is (Afrikai Kongresszusi Párt), mely az országot, tehát a bányászokra tüzelő és őket legyilkoló rendőrséget is irányítja.

A Lonmin-bérszerződés a COSATU nélkül jött létre. Vezetői, Vavit is ideértve, csalódásukat és nyugtalanságukat fejezték ki, mivelhogy e szerződés «ellentétes a munkáltatókat/munkavállalókat illető létező törvényekkel».

A COSATU-ról és a kormányról állít ki bizonyítványt a tény, hogy a dolgozók olyan szakszervezetet követtek, amely (akkor még) kisebbségi volt, nem elismert, valamint az is, hogy a (COSATU-tagja) NUM beavatkozását elutasították. Miközben Vavi beismerte, hogy a COSATU szakszervezet vezetőinek életmódja mesze eltávolodott a tagokétól, a tagok nehezen élnek, a vezetők viszont fényűzően, azt is mondta, hogy ez az egyezmény veszélyt és precedenset teremt, el lehet ezután dobni egy szakszervezetet egy «opportunista szakszervezetért». Az ACMU-szakszervezetre célzott, amelyet a dolgozók követtek a sztràjk során.

Csakugyan elfordulhatnak a profitcéloknak alávetett szakszervezetektől azok felé, amelyek a dolgozók által kimondott érdekeket védik.

Annak ellenére, hogy a munkások nem érték el a követelt 12 500 randot, a Lonminnak közelednie kellett e szám felé a korábbiakban soha nem ismert 22 %-os emeléssel és 2 ezer randos hóvégi extra prémiummal. A Lonmin azt is megígérte, hogy visszaveszi az összes dolgozót, azokat is, akiket letartóztattak. Megvárják persze a vizsgálat végét, de mégis muszáj volt a dolgozók követeléseit teljesíteni.

A Marikana dolgozói ezzel léptek egyet előre. A Lonmin arra panaszkodik, hogy ésszerűtlen megegyezésre kényszerítették, a sztrájk 60 napja alatt 15 millió randot veszített naponta.

Az ACMU azt válaszolta, hogy megtakaríthatta volna összes veszteségét és a bányászok sem haltak volna meg, ha a Lonmin a gyorsabb megegyezést választotta volna.

Az igazság az, hogy a dolgozók nem hittek a Lonmin blöffjének és nyertek. Ha nem ezt az utat választják, a munkáltató jóindulatára hagyatkozva soha el nem érik ezt a béremelést. A Lonmin és a kormány reprezentálta tőkés rendszer nem hatódik meg a dolgozók sorsától vagy halálától. Arroganciára szorítkozva maximális profitot és kizsákmányolást akar.

A COSATU ezzel egyidőben tartotta kongresszusát vezetőinek megválasztására. A Marikana-válság és legfőbb tagja, a NUM viselt szerepe ellenére, a COSATU és szövetségesei folytatják a felelősség áthárítását a dolgozókra és más obskúrus erőkre. Saját bizottságot állítottak fel a gyilkosságok kivizsgálására. Mindössze a «militarizált rendőrséget» képesek kritizálni és nem azokat, akik a parancsot adták ki, a kormányt. Ellenkezés nélkül újraválasztották vezetését.

Mi, a Socialist Party of Azania meg vagyunk győződve arról, nehéz korszak következik.

Az ANC-kormánynak lett volna alkalma a nemzeti szuverenitást sértő és megannyi állampolgár haláláért közvetlenül felelős helyzet felszámolására, a külföldiek kezében lévő bányák államosítására, mégha fájdalmas áron is.

Nincs olyan ország, ahol ne vonnák vissza a Lonmin kitermelői engedélyét ezek után.

Folytatjuk a bányák államosításának kérését, minden demokratikus jogaiért harcoló dolgozó és az őket képviselő szakszervezetek támogatását.

ALGÉRIA

UGTA szakszervezeti tömörülés

Bányadolgozók Országos Szövetsége (FNTMA)

Szolidaritási üzenet

Mélyen elítéljük a dél-afrikai rendőrség által elkövetett, a Lomnin bányatársaság érdekeit védő mészárlást.

Olyan atrocitásról van szó, mint az apartheid-korszak alatti 1960-as sharpeville-i mészárlás. A dolgozók egyetlen bűne az, hogy sztrájkot folytattak bérük emeléséért és munkakörülményeik javításáért az őket és családjukat évek óta kizsákmányoló társaságtól. Elítéljük a társaság, a rendőrség, a kormány tevékenységét.

Követeljük a letartóztatottak szabadon bocsátását, valódi tárgyalások megkezdését.

Szolidárisak vagyunk és támogatjuk az összes dél-afrikai dolgozót igazságos harcukban egy méltóbb életért.

Bekkaï főtitkár

USA

Chicagoi pedagógussztrájk

2012. szept. 17-én második hetébe lépett Chicagoban a pedagógusok általános munkabeszüntetése a város demokrata polgármestere, Obama jobbkeze, Rahm Emanuel programja ellen, mely érdemek szinti fizetést, általános deregularizációt és munkaidőnövelést, bérbefagyasztást akar bevezetni.

A hétvégén felsejlett a megegyezés. A Chicago Teachers Union (CTU)  vezetése bemutatta a  megegyezés tervezetét tagjainak. Azonban a 30 ezer chicagoi pedagógust képviselő 800 küldött többséggel úgy döntött, a megegyezés kiegészítésekre szorul és folytatják a sztrájkot.

Chicago polgármestere, Rahm Emanuel elfogadhatatlannak tartotta és bírósághoz akart fordulni - illegálisnak minősítve a pedagógussztrájkot. Azért lenne törvénytelen, mert «érinti a gyermekek egészségét és biztonságát» és olyan kérdésekre is kiterjed, melyek nem tartoznak a sztrájkjog körébe. A pedagógusok szakszervezetellenesnek és antidemokratikusnak ítélik ezt az álláspontot, mivel a pedagógusszerződések több pontja mellett többek között – a szülőktől is támogatottan –éppen az iskolák többsége biztonságának hiánya és egészségtelen környezete miatt is sztrájkolnak. (Számos dokumentumban rámutattak, hogy nem lehet a pedagógusoktól számonkérni, hogy az iskolába érkező gyerekek éhesek, szegények, nincs otthon számítógépük, de még nyugodt hely sincs a tanulàshoz, mert a szülők alulfizetettek, fokozottan kizsákmányoltak, képtelenek gyermekeik «iskolai tanulmányainak támogatására».)

A helyi hatóságok nyíltan a magánvállalkozások érdekeit támogatják a köziskolák megsemmisítése, magánkézre adása érdekében, ezért próbálják gyengíteni és letörni a szakszervezetet. 2012. szept. 17-én levélben fordultak hozzánk segítségért nemzetközi szolidaritási kampány indításának kérésével. Azóta újabb hírek érkeztek.

                                          A chicagoi pedagógusok győzelme

(Bill Onasch)

2012. szept. 19.

                                                                      

Szokatlan, bátorító győzelem

A CTU vezetése és a CPS (chicagoi köziskolák) képviselői megegyeztek, de ahhoz, hogy a sztrájk végetérjen, a város 600 iskolája küldötteinek is ennek megfelelően kellett dönteniük. A Végrehajtó Bizottság 800 tagja határozott (óriási többséggel). Ennek így is kell lennie. Nagyobb és bátorítóbb a győzelem, mint a UPS Teamsters győzelme esetében 1997-ben, világosan megmutatja a szakszervezetek képességét és azt is, hogy túl korán temetjük a hagyományos szakszervezeti taktikát. Azonban ugyanakkor rámutat arra, hogy határai vannak annak, amit akár a legjobb  szakszervezeti vezetés is elérhet kollektív tárgyalásokkal, ha egyedül van. Itt vetődik fel a Labor Party szüksége, melyet (szakszervezeti és azon kívüli) osztályharcos alapon kell létrehozni.

A CTU megérdemli megbecsülésünket. Még ha más szakszervezetek nem is tudják rögtön megismételni azt, amit tett, nagy részük megpróbál felülemelkedni a régi kudarcokon és küzdeni.  Mik a CTU győzelémnek összetevői?

Az osztály fogalmának megértése

A CTU vezetése nem az osztályok együttműködésének domináns stratégiáját követte, a munkáltatóval való partneriátust, amely a legtöbb szakszervezet sajátja. Nem csak arról van szó, hogy ellenfélnek tekintették a polgármestert, és a senki által nem választott szervet, az oktatási tanácsot (CPS), azt is megértették, hogy az uralkodó osztály a magánvállalkozásokat akarja kiterjeszteni. Ezt országosan az Obama-adminisztráció hangolja össze Arne Duncanon, az oktatási minszteren (volt CPS-vezetőn) keresztül. A «kiváló tanórák» megtévesztő szlogenje nem csak annyi, hogy a magániskolákat közpénzekből finanszírozzák, hanem szörnyen drága megoldás is. Obama és Duncan a szakszervezet, a pedagógusok ezen «reformok» elleni ellenállását akarják megtörni.

A rasszizmus kérdése

A CTU nem habozott nyilvánosság elé tárni a tanonckodás szociális körülményeit a fehérek által elhagyott városi központban. Rámutat a közoktatási intézmények (CPS) vezetésének felelősségére, amelyek elhanyagolják a legszegényebb, színesbőrűek lakta negyedekben az oktatás szervezését. A CTU vezetője, Karen Lewis néhány példán át bemutatta mindezt egy kitűnő riportban. Becsületes és pozitív megközelítése lehetővé tette, hogy olyan személyeket is megnyerjen az ügynek, mint Jesse Jackson tiszteletes.

Szakszervezeti demokrácia

A CTU-ben több szervezeti változás történt. A jelenlegi vezetés legitim módon működik, demokratikusan működteti a szakszervezetet. Minden sratégiai kérdés megbeszélés tárgya, módosítható a tárgyalások előtt a kvázi egyhangúságig. A munkáltatók jól tudták, hogy mögötte áll a tagság – ez fontos elem a tárgyalások alatt. Amikor – még ha pusztán jóindulatúan is – a szövetségi vezetés gyorsítani próbált a sztrájk befejezése érdekében, a Végrehajtó Bizottság udvariasan, de határozottan időt kért. Minden intézményben kétnapos megbeszélés után gyakorlatilag egyhangú döntés született az egyezmény elfogadásáról.

A közvélemény megnyerése

Sok szakszervezeti felelős elkerüli a tárgyalások nyilvánossá tételét, mivel azt képzeli, hogy szemtől szembe  a munkáltatóval bizonyos dolgokat el lehet érni. A CTU vezetése nem így gondolkodik és a sztrájk eredménye jelzi, hogy az információáramlás, tetszik vagy nem, hatásos. A szakszervezet szóvivője nagyszerű munkát végzett, az üzenetek a médián keresztül eljutottak oda, ahova kellett, cáfolta a hazugságokat és ellenigazságokat. A közvéleménykutatás alátámasztja, hogy a szakszervezet támogatása nagyobb  a polgármesterénél.

Láthatóság

A CPS és minden intézmény előtti sztrájkőrség nem csak szimbolikus volt. Azok a pedagógusok, akik azelőtt nem sokat hallatták hangjukat, most örömteli szívvel adták át magukat a publikum számára rendezett lelkes akciókban, az ezreket megmozgató nagygyűléseken. A sztrájknak emberi, szimpatikus arcot nyújtott.

A munkásmozgalom támogatása

Annak ellenére, hogy ez a sztrájk pontosan ellenkező módon folyt azzal szemben, amit a szakszervezetek többsége csinál jelenleg, az aktivabázis széles körben támogatta. A vezetők többsége is legalább üdvözölte és sikert kívánt. A National a Nurses United, a SEIU és az ATU nagy lelkesedéssel pártfogolta. Még a UAW-hoz tartozó kis szakszervezet, a National Writers Union, amelynek én is tagja vagyok, megtette a maximumot a segítséghez szerény lehetőségeihez képest.

Amit a CTU nem nyert el és nem is nyerhetett

Ha összehasonlítjuk azt, amit a munkáltatók akartak kezdetben azzal, amit az egyezmény elért, meglepően kedvező a rövid sztrájk eredménye. Akkor is, ha azt nézzük, mennyire kedvezőtlen ma a klíma – főként a közszférában – a kollektív tárgyalásokat illetően, ahol a bércsökkentés, a szerzett vívmányok eltörlése, a munkakörülmények destrukciója a norma.

Egyébként a szakszervezet beismerte, hogy miközben a lehető legjobb egyezményt érte el, messze áll még azoktól a követelésektől, amelyekkel a közoktatás «színét» szeretné visszaadni. Szembe kellett magát találnia a szakszervezeti mozgalomban lelhető szószegő «barátaik» által elfogadott törvények brutális valóságával, melyek szigorú határt szabnak a kollektív tárgyalásoknak, ha «nem gazdasági» jellegű probléma merül fel. Nem követelhetik még az osztályok tanulólétszámát sem, vagy légkondicionálást sem azon iskolaépületekben, ahol meg lehet fulladni – pláne nem a közoktatást, annak alapjait érintő mélyebb változásokat.

Ezzel az újabb példával látni lehet, hogy még a szakszervezeti tagok sem számíthatnak csak a kollektív szerződésekre. Amíg a vezető gárda őrzi a politikai monopóliumot, EGYEDÜL vagyunk sok, még leginkább életbevágóbb követeléseinkben is… Kérem a CTU vezetését, hogy azon nyomban bocsásson ki felhívást a Labor Party létrehozásáért indított mozgalom felrázására.

Mindenesetre köszöntöm az AFT 1-es számú helyi szekciója, a chicagoi pedagógusok 26 ezer tagját és a többieket, a munkásosztály hőseit.

BRAZÍLIA

Ezt az oldalt a «DP (dolgozók pártja)-párbeszéd nemzeti koordinációja» adja ki. A DP-párbeszédet  13 brazil állam 83 aktivistája hozta létre a Dolgozók Pártján belül: «DP-kormányt akarunk, aemlynek meg kell szabadulnia az imperialista politikától. Ezekben a válságos időkben olyan csoportosulást hozunk létre, mely ennek lesz a fóruma, olyan harcé, amelyet a dolgozók szervezeteivel együtt fogunk megvívni: itt az idő a politika megváltoztatására a nemzet és a dolgozók védelme érdekében!»

CONTACTS : DIALOGO.PETISTA@UOL.COM.BR

DP-párbeszéd

Levél a CUT (CECUT)  kongresszusa 1700 képviselőjéhez

A szept. 5-i meneten kibocsátott szakszervezeti kezdeményezés

   A DP-párbeszéd szakszervezeti felelős tagjainak a képviselőkhöz intézett levelét körözzük az országban. Tartalmazza, hogy «olyan menetet kezdeményezünk, amely követeli, hogy a munkáltatók ne kapjanak felmentést a társadalombiztosítási fizetés alól, agrárreformot, a kamatlábak csökkentését, a multinacionális alapok transzfere feletti ellenőrzést, a pénzváltás központosítását, a repülőterek privatizációjának/koncesszióba adásának érvénytelenítését.

   Nagy megelégedéssel tapasztaltuk a CUT nemzeti kongresszusán júl. 13-án, hogy egyhangú megszavazásra került a brasiliai menet összehívása aug. 15-re a dolgozók, a nép védelmében a válság hatásával szemben.

   A CUT azoban úgy döntött, hogy átteszi szept. 5-re és módosította a javaslatot «CUT nemzeti mozgósítási napra a CNTE menetével kombinálva a következő követeléssel: a DGP 10 %-át az oktatásra, minimálbért a pedagógustársadalomnak, stabil életpályát».

   Nem titok, hogy a CUT vezetői a DP tagjai is, többségük a jelenlegi «koalíciós kormány» politikáját védik.

   Mi is a DP tagjai vagyunk. De mi a DP alapítási zászlaját védjük, nem a koalícióét! Mi nem támogatjuk a privatizációt, a magánkoncessziókat. Mi

   • valódi Dolgozók Pártját akarunk; a nemzeti szuverenitás helyreállítását; az ellenséggel kötött koalíciótől megszabadult DP-t; az imperializmussal szembeszálló népi rétegeket képviselő DP-kormányt; nemzetközi szolidaritást.

   • csatlakozzatok hozzánk a DP-ben, hogy a kormányt más politikára kényszerítsük, olyanra, mely a dolgozókat, a nemzetet a válságtól  megvédi;

   • vegyetek részt a DP-párbeszéd ötödik találkozóján (nov. 24-25.), vitassuk meg a változás mikéntjét a különböző irányzatokhoz, szakszervezetekhez, parlamenti csoportokhoz tartozó aktivistákkal»!

Aláírók: Julio Turra (CUT orsz. végrehajtóbiz. és DP-párbeszéd-koordinátor) ; Antonio Battisti (szakszerv., São José-SC-képviselő, DP-párbeszéd-koordinátor) ; Jacqueline Albuquerque (CUT orsz.vez., PE) ; João Batista Gomes CUT orsz.vez., SP) ; Lourival Lopes (CUT orsz.vez., BA) ; Aparecida de Oliveira (CUT orsz.vez., MG) ; Oton Pereira Neves (CUT orsz.vez., DF).

Kapcsolat

Informations internationales

Entente internationale des travailleurs et des peuples

87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France

Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738

Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse