Befejezett ténynek tekinthetjük, hogy az MSZP, az SZDSZ és az MDF által képviselt neokonzervatív gazdaság- és társadalompolitika összeomlott, továbbá a végét járja az a három parlamenti párt is, amelyet – tévesen – „baloldalinak” szokott nevezni a magyarországi sajtó. A gazdasági világválság és Magyarország minden vonatkozásban (gazdaság, ökológia, szociálpolitika, jogállam, közigazgatás, infrastruktúra, lakhatás, fogyasztás, köznyugalom, közrend, szolidáris erkölcs, közbizalom, az állam világi jellege, pluralizmus, oktatás, kultúra, tudomány, médiák, közszabadságok, egyéni és kollektív jogok, civil társadalom, érdekképviseletek, nemzetközi és jószomszédi kapcsolatok, etnikai egyenlőség, a nemek és a szexuális orientációk egyenlősége, gyermekjogok, információs önrendelkezés, a magánszféra sérthetetlensége, a hatósági önkénnyel szembeni védelem) teljeskörűnek mondható hanyatlása mellett a szégyenletes politikai zűrzavar tovább rongálja a magyar nép megviselt idegeit.
A baloldali érzelmű szavazók támogatásával, elnézésével, hűségével eddig zavartalanul visszaélő Magyar Szocialista Párt tragikomikus bohózattal búcsúzik a jelentős politikai szervezetek körétől, alighanem örökre. Bizonyára még arra se lesz képes, hogy a következő Országgyűlésben – hiteles és hatékony ellenzékként – mérséklő erőként lépjen föl. S ha így lesz (ami valószínű), a következő parlament könnyen egyszínűvé válhat mindenben, ami lényeges.
A baloldali identitású választóknak két lehetőségük van az európai választásokon: vagy otthon maradnak – ami a még úgy-ahogy megmaradt demokrácia szemszögéből nem kívánatos és nem örvendetes – , vagy pedig az új, eszköztelen, alakulóban lévő Zöld Baloldalra szavaznak. A Zöld Baloldal (amelyről sajnos sokan még nem is tudnak) némelyeknek túlságosan radikális, másoknak nem eléggé. Antikapitalista kezdeményezés, egyenlőségpárti és békepárti: ez pedig szokatlan. Mi most többet nem kérhetünk a baloldali választóktól, mint azt: nyilvánítsák ki baloldali önazonosságukat, identitásukat, nehogy az a látszat keletkezzék, hogy Magyarország jobboldali ország, amelyben a dolgozók, a munkanélküliek, a nyugdíjasok, a segélyre szorulók, a kisgyermekes családok, a betegek, a nők, az etnikai és felekezeti kisebbségek, illetve a felekezeten kívüliek és a vallástalanok érdekeit és méltóságát nem védi és képviseli senki. Nehogy az a látszat keletkezzék, hogy senki nem törődik a szmog, a szeméthegyek, a szennyezett víz, föld, levegő, az aszályok és áradások, az elviselhetetlen hőhullámok kérdéseivel. Nehogy szó nélkül maradjon a növekvő szegénység (beleértve a középrétegek romló életszínvonalát) , az eladósodottság, a kilakoltatás, a civilizáció és kultúra minimumáról való kényszerű lemondás borzalma. A magyar falu évszázados tragédiája már megint csak a legolcsóbb demagógia martaléka: elég ebből.
Itt és most többre nincs mód, mint véleménynyilvání tásra, amelyet követnie kellene a magyar baloldal újjáalapításának. Ennek fundamentuma az antikapitalizmus – első lépésben pedig a megszorítások, az egyensúly, a „konvergencia”, a gazdasági és szociális rombolás politikájával való végleges és visszavonhatatlan leszámolás. (És leszámolás a neoimperialista katonapolitikában való bűnrészességgel!)Ez alkalommal rokonszenvünket fejezzük ki a G20 gazdasági csúcs (London), a NATO 60. évfordulós ünnepségei (Strasbourg, Baden-Baden) , az amerikai-európai csúcs (Prága) ellen készülő, hatalmasnak ígérkező baloldali demonstrációk iránt.
A megújuló magyar baloldalnak nem az a dolga, hogy szüntelenül kinyilvánítsa a nyilvánvaló igazságot, hanem az, hogy segítse megszerveződni a dolgozókat, a munkanélkülieket, a népjóléti rendszertől többé-kevésbé függő milliókat, s hogy az ő hangjukat közvetítse, az ő szándékaikat, az ő mondanivalójukat hangosítsa föl és tegye politikai tényezővé újra, annyi meddő évtized után. Nem a saját érdemünknek fogjuk tulajdonítani, ha a baloldali választók – akár dacból! – ránk adják a szavazatukat, hanem annak, hogy a baloldali identitású, érzületű honpolgárok (ahogy Franciaországban mondják: a baloldal népe) éppen elvesztették – a fejük fölül egyébként már rég eladott – politikai otthonukat. Ameddig az MSZP (sőt: az SZDSZ-MDF) testesíti meg Magyarországon „a baloldalt”, addig Magyarországon baloldalinak lenni: szégyen. Ezt a szégyent hárítsuk el most közösen magunktól.A leghatározottabban, minden elemében elutasítjuk a legújabban Bajnai Gordon (korábban a Reformszövetség, Bokros stb.) nevével jelzett szociális leépítési programot, amely erkölcsileg elvetendő, társadalmilag robbanékony, közgazdasági szempontból abszurdum. Viszont ugyanilyen határozottan támogatjuk a szakszervezetek fölhívását a megszorítások ellen – és támogatjuk a szakszervezetek április 18-ai tüntetését is. Meg kell akadályozni, hogy a kormányzat és az uralkodó osztály akár gondolni is merjen ennek a gaztettnek a végrehajtására.
A Magyar Szocialista Párt haláltusája ugyanakkor nem lehet közömbös senkinek, aki a polgári demokrácia kevés pozitívumához még mindig ragaszkodik. A diadalittas és bosszúszomjas jobboldal ugyanis máris leszámolást és boszorkányüldözést hirdet. A jelenleg többségben lévő jobboldali helyhatóságok, polgármesterek művelődéspolitikájából, médiapolitikájából, a jobboldali sajtó denunciáns, uszító hangneméből mindenki láthatja, mire számíthatnak – kétharmados, háromnegyedes, kilenctizedes fideszes győzelem esetén – a másként gondolkodók. A politikailag jogosan leszerepelt, méltán népszerűtlen, az ország bajaiért nagy mértékben felelős szociálliberális közszereplők kilátásba helyezett üldözése és meghurcolása barbárság lenne, megengedhetetlen és tűrhetetlen. Az alaposan megérdemelt politikai vereség éppen elegendő. A közvélemény nyomása úgyis visszavonulásra kell hogy késztesse az elmúlt hét esztendő téves és káros fejleményeiért felelős politikusokat. A bűnbak föláldozásának elvadult eszközei a jobboldali választók érdekeit se szolgálják: ők nyugalomra, rendre, fölvirágzásra, belső békére vágynak pártjuk uralma alatt. A bosszúvágy azonban a széthúzás és a káosz korszakát vezetné be, ha ez lesz a jövendő magyar állam kormányzási módszere.
A szocialisták és liberálisok által kinevezettek tömeges menesztése – jobboldali és szélsőjobboldali közírók kedvenc követelése – polgárháborús hangulatot teremtene, és csak elterelné a figyelmét az újjáépítés szükséges munkájától, amelyre egyébként is alkalmatlannak tartjuk a magyarországi jobboldalt. Nem elbocsátott médiamunkások és hivatalnokok jajkiáltásaival szeretnénk foglalkozni, hanem a magyar nép szegénységével és kiszolgáltatottsá gával. De nem maradunk némák, ha vetélytársaink és ellenfeleink emberi méltóságát, elemi jogait vonják kétségbe még hatalomra se került politikai technikusok és reakciós megszállottak. Mi nem vagyunk erősek, de az emberiesség és a méltányosság erős. Az emberiesség és méltányosság állít szembe bennünket az MSZP-nek és szövetségeseinek politikájával, és ez késztet bennünket arra is, hogy a vesztesek biztonságának és nyugalmának égető kérdését időben fölvessük, függetlenül attól, hogy ez népszerű dolog-e vagy sem. Mindenben az igazságosság hívei vagyunk és maradunk. A legfontosabb azonban az, hogy a nyomor fenyegetését elhárítsuk a magyar néptől – amennyire tőlünk telik. Minden baloldalinak életkérdés, hogy hallathassuk a hangunkat, amikor „a baloldali hatalom” (amely csak hatalom, de nem baloldali) elveszti részben örökölt, részben bitorolt befolyását. Mi most egyelőre az új, nyilván szerény és elszigetelt, de valóságos baloldali ellenzék létrehozására teszünk javaslatot.
2009. március 30., hétfő
A ZÖLD-BALOLDAL röpcédulája
Eleged van? Változást akarsz?
Szolidaritás – Demokrácia – Béke
A kapitalizmus a hibás.
A válság terheit a gazdagok és ne a munkások, a szegények
viseljék!
Munkát, létbiztonságot a dolgozó embereknek!
Egyenlő munkáért, egyenlő bért a nőknek, a kisebbségeknek!
Támogatást a mezőgazdasági beszerző, termelő, értékesítő és
feldolgozó szövetkezeteknek!
Határozott intézkedéseket a korrupció és az uzsora felszámolására!
Követeljük a tömegpusztító fegyverek betiltását, megsemmisítését!
Fenntartható növekedést – Tiszta környezetet!
Gyere közénk – Szavazz ránk!
Zöld Baloldal
Zöld Baloldal
Listavezető: Tamás Gáspár Miklós
Támogató szervezetek:
Magyarországi
Munkáspárt 2006
Magyar Antifasiszta Liga
ATTAC Magyarország
Európai Feminista Kezdeményezés
Fiatal Baloldali Unió
Zöld Demokraták Szövetsége
Szociális Charta 2008
Civil Parlament Szövetség
SZOLIDÁRIS, DEMOKRATIKUS, BÉKÉS EURÓPÁT!
Ellenezzük a lisszaboni szerződést, amelyet az Országgyűlés szégyen-
szemre a magyar nép háta mögött egyhangúlag elfogadott.
Egyenlőséget követelünk az európai állampolgárok között, és egyen-
lőséget a nemzetek között. Fölháborítónak tartjuk, hogy még mindig kor-
látozzák a kelet-európai tagállamok állampolgárainak munkavállalását a
nyugati országokban. Követeljük: a mezőgazdasági termelők azonos
mértékű támogatást kapjanak, mint a nyugati országokban.
Nem lehet eltűrni, hogy miközben a csődbe jutott pénzügyi rendszert
nyugaton részleges államosításokkal konszolidálják, a kelet-európai új
tagállamokra rákényszerítik a megszorítások politikáját.
Az Európai Parlament hatáskörét ki kell terjeszteni a törvényalkotás-
ra és a Bizottság tevékenységének ellenőrzésére. Erélyesen kell fel-
lépni a korrupció ellen. Szigorítani kell a pályázati pénzek felhaszná-
lásának ellenőrzését.
Az Európai Szociális Charta minden pontját – tekintettel az idősekre,
nőkre, gyermekekre és fogyatékos emberekre – érvényesíteni kell.
Kérjük, hogy ajánlószelvényét (kopogtató céduláját)
adja a ZÖLD BALOLDALNAK és
SZAVAZZON A ZÖLD BALOLDALRA!
adja a ZÖLD BALOLDALNAK és
SZAVAZZON A ZÖLD BALOLDALRA!
Elérhetőségeink:
Magyarországi Munkáspárt 2006 helyi, területi, megyei, szervezetei.
Budapesten a Nefelejcs u. 8. 1078. Ügyelet naponta: 10-18 óráig
Telefon: 06-20- 500-97-70
Zöld Baloldal: Tóth Csaba, e-mail: zoldbal@zoldbal.hu
Telefon: 06-30- 971-53-87
2009. március 29., vasárnap
Nemzetközi információk
2009.márc.25. 329.sz.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése hetilapja
Tartalom:
Guadeloupe: a Travayè é Péyizan deklarációja «Guadeloupe népéhez, a dolgozókhoz, fiatalokhoz».
«Jan. 20. óta országunk példátlan, mindenki által történelmi fontosságúnak minősített földindulást élt át. Az LKP kollektívája által kidolgozott követelések a népi tömegekkel a guadeloupe-i nép azon akaratát fejezi ki, hogy véget vessen a társadalmi és nemzeti elnyomásnak.»
Európai munkáskonferencia
Németország: «Két fiam munkanélküli! Ha engem is elbocsátanak, mi lesz velünk?».
Szakszervezeti felelősök, szociáldemokrata aktivisták az elbocsátások megtiltásáért.
Magyarország: «Egyesüljünk, magyarok és cigányok! Egyesüljünk, hogy a népet megmentsük a pusztulástól!».
A munkástanácskozás magyar delegátusainak felhívása a magyar dolgozókhoz.
Oroszország: a hat év börtönre ítélt szakszervezeti felelős, Uruszov kiszabadításáért indított kampány. A Nemzetközi Egyetértés a munkásmozgalomhoz fordul tiltakozása és állásfoglalása megsokszorozásáért.
Fülöp-szigetek: a Partido ng Manggagawa levelezőjétől: a dolgozó nők nyilatkozata a márc.8-i nőnapon.
USA: 2009. márc.21-én, az iraki invázió 6. évfordulóján háborúellenes tüntetések Washingtonban, Los Angelesben és San Franciscoban. Levelezőnktől.
Kapcsolattartás:
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis -75010 Paris - France
Tel : (33 1) 48 01 88 28.E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
Levelezőnk
Guadeloupe
Travayè é péyizan
Dolgozók, fiatalok, GUADELOUPE népe!
Január 20 óta országunk példátlan, mindenki által történelmi fontosságúnak minősített földindulást élt át.
La Gwadloup sé tannou.
48 szakszervezet, politikai, kulturális, fogyasztó- és környezetvédelmi szervezet; dolgozók, fiatalok, mozgássérültek, nyugdíjasok, művészek és alkotó személyiségek, parasztok, halászok, kézművesek és kistulajdonosok a politika színpadára léptek megmutatva, hogy Guadeloupe a mienk.
A tv-ben, rádióban egyenesen közvetített tárgyalások három napja világosan megértették velünk, hogy a munkáltatók, képviselők és a francia állam felelőtlenül és megvetéssel viszonyul irántunk. A haszonlesők és gonosztevők tábora kimutatta foga fehérjét.
A Liannaj Kont Pwofitayon kollektíva vezetését felfogadtátok, felhívására tüntettetek, előbb 25 ezren, majd 40 ezren és végül százezren; a febr. 16-tól 20-ig tartó héten pedig felléptek a mobil csendőrök bevetése ellen.
Szembenézve a helyzettel, azt magatok oldottátok meg, felújítva a helyi termelést a hiányzó élelmiszert, üzemanyagot magatok között cserélve.
Új társadalmi viszonyok
Ez a mozgósítás folytatódik, ha a sztrájkot fel is függesztettük, hogy az államot kötelezzük a febr. 26-i egyezmény, a márc. 4-i általános protokoll betartására, az alacsony bérek 200 eurós emelésére.
Jacques BINO-egyezmény:
«— a jelenlegi guadeloupe-i gazdasági és szociális helyzet az ültetvényes gazdaság folyamatosságának eredménye,
— ez a gazdaság a monopolhelyzet járadékaira, az igazságtalanságot általánossá tévő dominanciából származó visszaélésekre támaszkodik,
— ezek az igazságtalanságok éppenúgy sújtják a dolgozókat, mint a belgazdaság szereplőit,
— ezek egyaránt akadályt képeznek a belgazdaság fejlesztése és a társadalmi kibontakozás előtt,
— szükséges ezen összes akadály megszüntetése új gazdasági rend kialakítása érdekében, mindenki (vállalati vezetés és dolgozók) munkájának újraértékelése és újfajta társadalmi viszonyoknak kell kialakulniuk. (….)»
Semmi sem lesz olyan, mint azelőtt
Ez az érzés vált általánossá, mely eredetét azokban a harcokban találjuk, melyet a dolgozók az egész nép támogatásával vívtak meg a szakszervezetek függetlenségéért, a szakszervezetellenes támadások visszaverésében, a fajgyűlölet, az elbocsátások ellen…
Ez az ellenállás megmutatkozott:
- a munkásosztály szervezeteiért, nevezetesen a szakszervezetek függetlenségéért vívott harcban, a kompromittáló szociális dialógusok elleni, a szociális forumokon keresztüli osztálykollaboráció elleni küzdelemben;
- Michel Madasssamy szabadonbocsátáse érdekében vívott harcunkban 2001-ben;
- a hosszú és nehéz konfliktusokban, mint a banán-, a Carrefour-Destrelland-, a Danone-ügyekben vívtunk, melyekben a dolgozók és szervezeteik szembetalálták magukat a gyarmatosítók leszármazottainak uralkodó osztályával, magukkal a gyarmatosítókkal, akik nem haboznak soha erőszakszervezeteket mozgósítani ellenünk;
- a Ferme de Campêche volt dolgozói melletti harcban munkaeszközeik védelméért és az ország földjeinek megőrzéséért.
- az ATPC ösztönözte Szabad Népek Karibi Szabad Uniójáért való küzdelemben, a Haiti nép szuverenitásáért vivott harcban;
- a dél-amerikai forradalmi folyamatban, Bolíviában, Venezuelában, Equadorban,….
«LKP: PLIS KI ON LIYANNAJ, ON LESPWI»
Ez a «liannaj» ma lelte meg kifejeződését a mozgósításban, melynek tanúi voltunk 2 hónapot át, e 48 szervezeten keresztül, az LKP-n és a népen keresztül.
« …a Parlement nem hallgatott meg bennünket… »
« …Az LKP által kezdeményezett mozgalom elérte azt, amit a képviselők hiába kértek a kormánytól, pl. az üzemanyagárak állami ellenőrzését …»:
Sem esküdtszék, sem kongresszus, sem konzultáció, sem a 73-as, sem a 74-es cikkely…
Néhány hét óta, azóta, hogy a francia köztársasági elnök felvetette a regionális hatóságok ötletét egy rendi országgyűlésről, bizonyos politikai izgalom jelentkezésének vagyunk tanúi a gyarmatügyi miniszter, a prefektus, a képviselők és némely politikai párt részéről.
A dolgozókat és fiatalságot semmibe veszik, de tehetetlenségüket megmutatják a problémák kezelésében, a 400 éve fenntartott és rasszizmuson alapuló gyarmati intézményeket támogatják, most pedig hirtelen «jövőt» akarnak számunkra a francia intézményeken keresztül rendi gyűléssel, esküdtszékkel, kongresszussal.
Folytatják, ahogyan korábban. Nem értették meg az üzenetet. Rövid az eszük? Milyen jog, ki bízta meg őket az ország «kezelésével»?
GUADELOUPE népének szabad jogában áll dönteni sorsáról!
A Travayè é Péyizan aktivistái megerősítik, hogy ami történt, valódi osztályharc a társadalmi és nemzeti elnyomás ellen.
Formáját, ritmusát, részleteit és az összes változásokat ez határozta meg. Fenntartjuk, hogy csak a nép, saját csatornáin át határozhat arról, ami megfelelő neki és amit ő maga akar építeni! A mozgalom azt is bebizonyította, hogy szüksége van képviseletre, vezetőkre, akiket folyamatosan ellenőrizni tud. Egy alkotmányozó nemzetgyűlés vállalkozhatna erre a feladatra. Úgy gondoljuk, hogy az ezért megvívandó harchoz egységre van szükségünk, egyetlen szervezetre, független pártra, mely a munkásosztályért harcol, a népért, a karibi szabad népek szabad uniójáért…
Vitára bocsájtotta
Abymes, 2009.márc.23.
Válaszok az európai munkástanácskozás felhívására
A szó a munkásaktiváké
Hetvenezer munkahely, az európai acéliparban rendelkezésre álló 440 000-nek 17 %-a érintett a termelés lelassítása miatt (1). Ami azt jelenti, hogy az iparágban hatból egy bérből élő elveszti munkáját vagy kevesebbet dolgozhat, keresete csökken.
Minden iparág érintett ma már egész Európában.
A Continental német dolgozói, ahogyan francia kollégáik is, a múlt héten tüntettek a (Hannover melletti) stöckeni üzem bezárása miatt, mely 2010-ig 780 munkahelyet szüntet meg. A ThyssenKrupp ezer dolgozója március elején az elbocsátási terv ellen tiltakozott.
Nagy-Britanniában, a londoni külvárosban vasutasok szólítanak sztrájkba a 800 elbocsátás miatti tiltakozásként.
Saragossában februárban, aztán márc. 14-én Barcelonában több tízezer spanyol tiltakozott az elbocsátási tervek ellen.
Mindenütt felmerül a kérdés, hogyan lehet leállítani az elbocsátási hullámot Magyarországon, Németországban, Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban, Belgiumban, Angliában… A febr. 7-8-i párizsi konferencián megfogalmaztuk, melyet a küldöttek zöme aláírt: «Egyesüljünk, követeljük mindnyájan saját országunkban az elbocsátások megtiltását (…), valósítsuk meg a dolgozók és szervezeteik egységét».
(1) Associated Press, 20 mars 2009.
Németország
Szakszervezetek, szociáldemokrata aktivisták kampányolnak az elbocsátások megtiltásáért.
«Otthon két fiam munkanélküli!
Ha engem is elbocsátanak, mi lesz velünk?»
A kolléga, aki ezt mondja, a Deutz SA-nál dolgozik, Kölnben. Egy tucat dolgozó, szakszervezeti tag ugyanúgy reagál, mint ő, aláírják a petíciót, a DGB igazgatásának címzett nyílt levelet. A vállalat különösen fenyegetett helyzetben van, ahogy sok más is.
Egy másik munkás: «A Fordnál dolgoztam, az Adecco kikölcsönzött dolgozójaként. Elégedett voltam, volt munkám. Dec. elején nem volt többé szükség rám a Fordnál, egy hónappal később az Adecco is szakított velem».
A stand előtt előtt elhaladó harmadik spontán megjegyzése: «A HUK biztosítónál dolgozom. A válság miatt ápr. 1-gyel előnyugdíjba küldtek».
A munkáskonferencia német küldöttei a nyílt levél formáját választották, mert a DGB máj. 16-ra Berlinbe szólítja a kormány székhelye előtti tüntetésre. A szakszervezeti felelősöknek címzett levélben kérik:
«Az elbocsátások és a munkahelyek megszüntetésének tiltása az összes szakszervezeti akció központi célja kell legyen! Legyen ez a cél Berlinben is! Kérjétek a Bundestag SPD képviselőit, hogy azonnal kezdjenek egy ilyen irányú törvény előkészítésébe!»
A német városokban visszhangja lett a kezdeményezésnek és az elbocsátások megtiltása követelésének. Nem is lehet másképp, hiszen az egész országban utcára tesznek és üzemeket zárnak be. A szakszervezetek is egyre inkább elfogadják a követelést. A Ver.di egészségügyi ága regionális tanácskozásán indítványként elhangzott és a küldöttek fele támogatta is. De az igazgatás nem akarta és a «tiltás» szót az «akadályozás»-sal helyettesítette.
A küldöttek jórésze felháborodott: «Arról van szó, hogy a tagok és a mozgósítás felé kell haladjunk. A tagok csak a radikális követelésekre fognak megmozdulni, az «akadályozás» lehet, hogy szebben hangzik, vagy realistább, de nekünk, szakszervezeti felelősöknek ki kell mondanunk, még mielőtt a tagság követelné.»
Az SPD-ben is keresi a tagság a válságra reagálás útját és lehetőségét. A berlini, düsseldorfi, bochumi szociáldemokraták egy vitairatban fordultak az SPD munkástanácsához és képviselőihez, kik röviddel ezután kezdeményezték is a «társadalmi igazságtalanság korrigálását».
A kezdeményezés a «hatvanak felhívása» név alatt ismert, jelenleg vita folyik róla.
Lothar Hesse, a Ver.di szakszerkezet volt titkára néhány szóban összefoglalja a kampányt: «Az állam eddigi intézkedései a válságért felelősöket segítette és nem az áldozatokat. Akciónk ezen akar fordítani. Ezért: most rögtön az elbocsátások megtiltását!»
Berlinben ápr. 18-19-én országos konferencia megtartását javasolják az elbocsátások megtiltását helyeslő aktivisták.
Magyarország
«Egyesüljünk!»
«Mentsük meg a dolgozó népet a végső ellehetetlenüléstől»
Az európai munkástanácskozás résztvevőinek felhívása a magyar dolgozókhoz
Munkások, Mezőgazdasági Dolgozók, Nyugdíjasok, Munkanélküliek, Munkavállalók, Fiatalok!
Mint Európa és a világ többi országa, Magyarország is válságban van, következményeit sokmillóan érezzük saját bőrünkön. Közgazdászok figyelmeztetnek, hogy a jövőben hozzá kell adnunk még 100 ezret a nyilvántartott 460 ezer munkanélkülihez, akik közül eddig is csak 300 ezren részesülnek ellátásban.
Az ipar likvidálásával, a mezőgazdaság tönkretételével teljes régiók marginalizálódnak, összeomlással fenyegetve az egész országot.
A multinacionális vállalatok, melyek évtizedek óta profitálnak az alacsony bérekből, megtiltották üzemeikben a szakszervezetek létrehozását, most pedig lapáttal szórják ki a dolgozókat utcára, mint a Suzuki, amely egyszerre 1200 dolgozótól megszabadult meg.
A megélhetéshez szükséges árak állandóan emelkednek, a forint árfolyama zuhan.
A lakosság minden rétege érintett, a mezőgazdaságból élők, a fiatalok, a pedagógusok, az orvosok… Az elbocsátási hullámnak, amely a dolgozókat megfosztja legelemibb jogaiktól, a lakhatástól, a táplálkozástól, már halálos áldozatai is vannak.
A nyugdíjakat a 13. havi fizetség megvonásával nyírbálják meg, holott a múlt télen már 120-an haltak fagyhalált!
Cigány származású honfitársunkat, közöttük asszonyokat, gyerekeket éri halál pogromszerű atrocitások közepette.
Mit akarnak ezzel elérni? Azt, hogy a dolgozókat megosszák, hogy egymás ellen fordítsanak bennünket, hogy a maroknyi multinacionális és nyerészkedő, miután kifosztotta az országot, ezentúl az ipar és mezőgazdaság alapjait is megsemmisítse, mert nincs rá szüksége! A cigányok elleni gyűlölet szításával azt szeretnék elkerülni, hogy a dolgozók a helyzetért felelős valódi bűnösök ellen forduljanak!
A nemzetközi sajtóban minden nap szerepel Magyarország: «A válságtól érintett és az Európai Központi Bank (EKB), a Nemzetközi Monetáris Alap (IMF) követelményeinek teljesítésére rászorított országokban az állami alkalmazotti béreket csökkenteni kell, így Magyarországon is (…) A nehézségekkel küzdő országokban Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke bátorítja, szükséges kezelésnek tartja ezt. Az IMF ugyancsak a közszolgáltatás kiadásai csökkentéséhez köti segítségnyújtását».
Kik a bennünket sújtó dráma valódi felelősei? Kik azok, akik felelősségüket álcázva bennünket állítanak egymással szembe?
A multinacionális fosztogatók, melyek hosszú éves kizsákmányolás után az üzemekből kiszórják a munkásokat!
Az Európai Központi Bank és az IMF, melyek köteleznek az elbocsátásokra, az alkalmazottak bércsökkentésre és a közkiadások mérséklésére, s ezen túl új privatizációra!
A felelős a kormány, mely elfogadja az EU, az IMF, az Európai Központi Bank és a multinacinális vállalkozások halálos diktátumait az egész nép és a munkásosztály ellen!
Mindannyiótokhoz fordulunk, ne hagyjuk, hogy megosszanak bennünket, fogjunk össze!
Minden dolgozóhoz, munkanélkülihez, mezőgazdasági dolgozóhoz, nyugdíjashoz, fiatalhoz! Egyesüljünk, magyarok és cigányok! Találjuk meg együtt a válságból kivezető utat! Tűrőképességünk végére értünk!
Ez a kiút azonnali intézkedéseket követel, melyeket csak a dolgozó nép szolgálatában álló kormány hozhat meg:
Az összes üzemi, irodai és közszolgálati munkahely szavatolását! Valamennyi munkahely megőrzését, az elbocsátások megtiltását! A társadalom peremére szorított rétegek talpraállítását!
Az állítólag munkahelyeket védő, de elbocsátással és csőddel fenyegető összes vállalat – különösen a Magyarországot kifosztó multinacionális vállalkozások –, a hazai nagytőke és bankszektor államosítását!
Az állami árellenőrzés visszaállítását az alapfontosságú árucikkek felett: élelmiszer, gáz, villany, szállítás, lakhatás!
Munkások, Fiatalok, Mezőgazdasági Dolgozók, Állampolgárok, Szakszervezeti Tagok és Vezetők! Tartozzatok bármely párthoz vagy szakszervezethez, mozgalomhoz, álljatok felhívásunk mellé, hogy együtt önmagunkat, a dolgozó népet megmentsük a végső ellehetetlenüléstől, a bukástól, a háborús káosztól.
Oroszország
2008. jan. 22-én a Munka Összorosz Konföderáció (VKT), az Oroszországi Munka Föderáció (KTR), a Szotszprof, az orosz Szakszervezeti Föderáció (FPR,) a «Zascsita Truda» munkás szakszervezeti unió, a kikötői munkások, a tengerészek, a hallgatók független szakszervezetei, a bányászszakszervezet (NPG) ünnepélyesen Medvegyev elnökhöz fordultak tiltakozásképpen Valentyin Uruszov szakszervezeti felelős ügyében, akit kábítószer birtoklásának hamis vádjával 2008. dec. 2. óta börtönben tartanak. Letartóztatására 2008. szept. 3-án került sor, mikor a 2008. júliusában alapított Profszvoboda (ALROSA gyémánkereskedő, Jakutföld) szakszervezet több tiltakozó akciót (gyűlések és éhségsztrájk) kezdeményezett júl-aug-ban béremelést és a munkakörülmények javítását követelve. Létszámuk gyorsan mindegy ezer főre nőtt.
A Nemzetközi Egyetértés a nemzetközi munkásmozgalmat szolidaritásra szólítja, a tiltakozások megsokszorozására és állásfoglalásra.
Nemzetközi kampány
Medvegyev elnökhöz intézett nyílt levél (2009.jan.22.)
«Szakha köztársaság (Jakutföld) Mirnij városának bírósága 2008. dec. 26-án Valentyin Uruszovot, az ALROSA csoport «Almaz-energoremont» műhelyének villanyszerelőjét, a «Profszvoboda» (Szotszprof szakszervezeti föderáció) vezetőjét 6 év börtönre ítélte «kábítószer birtoklásáért».
Társai és szülei meg vannak győződve arról, hogy Valentyin nem fogyasztott és nem birtokolt drogokat. Kétség nem fűződhet ahhoz, hogy azt szept. 3-án a letartóztatására érkező kábítószerellenes csoporthoz tartozó rendőr dugta zsebébe.
Valenytin Uruszov ügyvédje megerősíti, hogy az eljárás folyamán nem vették kellőképpen figyelembe a vádlott ártatlanságára utaló bizonyítékokat, csak a rendőröket és a vállalat kádereit hallgatták meg, akik a vádat alátámasztották. A legfontosabb tanu az ALROSA kombinát biztonsági szolgálatának főnökhelyettese, aki jelen volt a kábítószer (70 gramm) „megtalálásánál”. Uruszov a bíróság előtt is kimondta, hogy fizikai bántalmazást és halálos fenyegetést szenvedett el letartóztatásakor.
Azt gondoljuk, hogy Valentyin Uruszov letartóztatása és elítélése az ALROSA kombinátban végzett szakszervezeti tevékenységének megtorlása mellett kísérletet jelent egyben a munkások megfélemlítésére is. Már eddig is számos szakszervezeti aktivista vált represszív módszerek alanyává: elbocsátás, fenyegetés, prémiummegvonás. Ezek a cselekedetek veszélyes precedenst teremtenek és gyaníthatóan csak a közeljövő szociális helyzetét rontják.
Kérjük, hogy megfelelő intézkedéssel vessenek véget az ALROSA szakszervezeti aktivistái üldözésének.»
Nemzetközi kampány kezdődött az orosz szakszervezeti felelős, Valentin Uruszov kiszabadítására
Valentin Uruszov alapította a független szakszervezetet, a Profszvobodát a jakutföldi (Kelet-Szibéria) gyémántipari ágazatban. Szervezetének ma ezer tagja van, 2008 nyarán több sztrájkot is folytattak. Szeptemberben letartóztatta a rendőrség „kábítószer birtoklásáért”. 6 éves börtönbüntetése 10 orosz szakszervezet egyhangú reakciója szerint mesterségesen felépített vád következménye. Medvegyev elnökhöz, a szakhai köztársaság (Jakutföld) elnökéhez és az Alrosa cég igazgatójához levélben fordultak követelve a szakszervezetellenes repressziók leállítását.
Ügyvédje Valentin Uruszov ártatlanságára apellált és szabadulását reklamálja. A fellebbviteli tárgyalás időpontját, márc. 19-ét magyarázat nélkül későbbi időpontra tették. Uruszov társai feltételezik, hogy «felsőbb helyen» még nem történt állásfoglalás az ügyben, így tiltakozásunknak esélye van arra, hogy őket megfontolásra késztesse. Az ír Mandate, a brit BAFWU, a romániai Craiova Ford-üzemének munkásai, stb. már elküldték tiltakozásukat!
Márc. 12-én Mirnij város rendőrfőnőke ellen eljárás indult bűncselekmények miatt; a szakszervezetek szerint ez a rendőrfőnök közvetlen részese volt az Uruszov elleni hamisításnak.
Másrészről Szergej Hramov, a Szotszprof fémipari szakszervezeti tömörülés munkafelügyelője választ kapott a szakhai ügyésztől, melyben utóbbi elismerte a szakszervezeti követelések jogosságát (a túlórák kifizetésére). Az ALROSA vezetését is felszólították a törvényesség betartására. Van remény Uruszov ügyében, tiltakozzatok!
Hogyan tiltakozzunk?
Az orosz aktivisták azt javasolják, hogy a tiltakozásokat az ALROSA menedzserének, Szergej Vibornovnak és Szakha (Jakutföld) köztársasági elnökének, Vjacseszlav Stirovnak juttassuk el.
Vagy küldjétek el állásfoglalásotokat a Nemzetközi Egyetértésnek, aki továbbítja:
mailben: eit.ilc@fr.oleane.com (másolat : info@ikd.ru)
faxban: + 33 1 48 01 88 36
postán: Entente internationale des travailleurs (Campagne Valentin Urusov), 87 rue du Fbg St-Denis, 75 010 Paris.
Vagy, ha közös tiltakozó levelünkkel egyetértesz, küldj visszaigazoló mailt a hétvégéig, (somijudit@yahoo.fr) és mindnyájunk nevében megteszem a szükséges lépéseket.
Anyagi segítség
A «Kollektív akció» Intézet (IKD) aktivistái egy alapot szerveznek az ügyvédi költségek kifizetésére, mely elsőként 25 ezer rubelt igényel (kb.715 dollár).
Valentyin Uruszov pillanatnyilag a jakutszki börtön lakója. Édesanyja szerint veseproblémákkal küszködik, melyet ott nem kezelnek. Családjának, nyugdíjas édesanyjának támogatásra van szüksége.
Ha szakszervezetetek támogatni kívánja az alapot, lépjetek kapcsolatba a Nemzetközi Egyetértéssel, mely továbbítja, természetesen hivatalosan, számlával.
Márc. 8.
Fülöp-szigetek
A Dolgozó nők nyilatkozata a Nőnapon
Szociális védelem, nem pedig dupla munkaidő
A dolgozó nők aránytalanul jobban érintettek a jelenlegi tömeges elbocsátásokban, a többműszakos és egyéb rugalmas munkákban. A világválság által komolyan érintett iparágakban – az elektronika és a konfekcióipar – túlnyomó többséget képeznek a nők. Az ország két exportágazata, a konfekció és a kiegészítő divatcikkek 2008-ban 2,6 milliárd és 181 millió dolláros bevételt hozott a hivatalos statisztikát szerint. Az export 18 %-ban a USA-ba, 14 %-ban Japánba irányult, mindkettő recesszióban.
A válság mélyülésével a nők dupla munkaideje megnehezült. A dolgozók és szegények segítésének tradicionális mechanizmusa a családi viszonyok biztonságára irányul, de ez is az asszonyok meg nem fizetetett munkáján nyugszik. A dupla munkaidő azt jelenti, hogy a nők kizsákmányoltak egyszer mint olcsó munkaerő az üzemekben és otthonukban dolgozva.
A kormánynak a szociális hálót ki kell terjesztenie, hogy a dolgozók és szegények ne támaszkodjanak kizárólagosan a családi viszonyú biztonság mechanizmusára és a nők ne legyenek túlterhelve a dupla munkaidővel. Fellendítési terv kell a dolgozók és az asszonyok javára, hogy a válság terheit levegyék az asszonyok válláról.
A kormány süket és vak ezen követelmények előtt. Valójában inkább csak a szöveg megy arról, hogy a nők fejlődése meghaladja a férfiakét a Fülöp-szigeteken. A kormány megrendelésére készült felmérés megerősíti, hogy az egészség, az oktatás és a jövedelmek területén előbb-utóbb a férfiak fogják reklamálni az egyenlőséget és nemzetközi férfinapot tartani.
A nők jobb eredményeket érnek el ezen felmérés szerint (Gender Equality Ration – GER) az egészségügyben (1,0248), a nevelésügyben (1,0583) és a jövedelmekben (1,2299) 2003-ban. A jövedelmekben azóta is emelkedett a különbség. Talán ezért választotta a kormány nőnapi jelszóként : “Babae, Yaman ka ng Bayan!” (Nők, ti vagytok a nemzet gazdagsága!).
Az igazság az, hogy a tanulmány egyszerűen csak ezeket az eredményeket hangsúlyozza, de elfedi a nők és férfiak közötti egyenlőtlenséget a Fülöp-szigeteken. Ezen felül férfisoviniszta célzásokat, szexista viccelődéseket is tartalmaz, amivel a férfiak hiúságára apellál.
A csúnya igazság az, hogy 15 millió nő, tehát 51,4 %-uk nem veszt részt az aktív életben, ami a férfiaknál 78,9 % (22,9 millió), amiből - ha leszámítjuk is a túl fiatal és túl idős nőket - még mindig 8,5 millió marad. Ezek az asszonyok a népesség jelentős részét teszik ki, házimunkát végeznek teljes munkaidőben, a munkanélküliek között sincsenek nyilvántartva, csakúgy ahogy a társadalom sem ismeri el munkájuk értékét. Ezek a számok azt is jelzik, hogy a fülöp-szigeteki nők több mint felének nincs saját jövedelme. Hogyan minősíthetik ezeket a nőket a nemzet gazdagságának, mikor a valóságban semmiféle jövedelmi forrással nem rendelkeznek?
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint a férfiaknál a nők alacsonyabb munkabért kapnak azonos munkáért, ez egy világszintű tendencia. A nők többsége, a hivatalosan nem létező diszkrimináció ellenére, a szolgáltatásban, az oktatásban, a pénzügyi intézményeknél, egészségügyben dolgozik, ahol a bérek alacsonyabbak, a munkakörülmények rosszabbak, olyan munkatípusok, mint a házimunka. Adjuk ehhez hozzá, hogy a világválság miatt a közelmúltban elbocsátott 40 ezer dolgozó zöme nő.
Ha igaz is, hogy a nők tovább élnek a férfiaknál, mégis naponta 11 asszony hal meg szülés során. A terhesség alatti komplikációk és a szülés a 10. halálozási ok a nők között az országban. 800-ra becsült azok száma, akik abortuszba és annak következményeibe halnak bele, 3 000-et erőszakolnak meg évente és számuk emelkedik. A mellrák újabb 3 ezret érint, a méhrák kétezret.
A dolgozó nők követelik
— 1. a kormány segítségét az áthelyezett/külföldön dolgozóknak,
— 2. adótérítést minden fizetésből élőnek,
— 3. a közalkalmazotti program reformját és kiterjesztését,
— 4. az áthelyezett/külföldön dolgozók egészségügyi biztosítását,
— 5. a kiutasítás moratóriumát.
Ezeken a pontokon felül az egészségügyi törvénytervezet elfogadását és alkalmazását kérjük (Reproductive Health bill).
Ez a szociális program összesen 700 milliárd fülöp-szigeteki pesot (14 milliárd dollárt) igényel, az adósságszolgálati büdzséből kell felhasználni.
Ezen felül követeljük, hogy a liberalizációs politika, a deregularizáció és a privatizáció visszafordítását, mivel az árucikkek egyre magasabb árának és a közszolgáltatások tönkretételének ez a gyökere.
Partido ng Manggagawa (Labor Party-Philippines)
USA
Háborúellenes tüntetések Washingtonban,
Los Angelesben és San Franciscoban
Márc. 21. az amerikai irányítású koalíció iraki inváziójának hatodik évfordulója
A 2003. óta az iraki invázió és megszállás ellen küzdő különböző csoportok és szervezetek, közöttük az USLAW (Munkásmozgalom a háború ellen) hívott tüntetésre, hogy az amerikai nép többségének követelését fejezze ki: a békét, a megszállás végét, a csapatok azonnali visszavonását Irakból és Afganisztánból.
Washingtonban több mint 10 000 tüntető, közöttük sok fiatal menetelt a Pentagon irányába. A menet élén iraki és afganisztáni veteránok haladtak. A Boeing, Lockeed, General Dynamic irodái előtt megállt a tömeg, ezeket a cégeket nevezik a «halál kereskedőinek», ezek költik el a katonai kiadásokat.
A csapatok visszavonásának igénye újból kifejezést nyert. Ezért szavaztak Obamára. Az erre való emlékeztetés egyre szélesebb.
Obama elnök bemutatta a «visszavonási tervet», melyet «pozitívnak» ítélt James McCain, korábbi republikánus ellenfele. Megértjük az iraki háború eme odaadó támogatóját: a terv 55 ezer katona visszahívásáról szól ... 2011-ben.
Ezen 55 000 katona számára a határidő homályos. Ugyanakkor Afganisztánba erősítésként 17 ezer katonát akar küldeni Obama. Eric Sommer, a The Organizer (1) leveelezője írta ennek kapcsán: «Obama most már jól láthatóan lemondott a békemozgalmak által vonzónak tartott, így megválasztását támogató béke retorikájáról, (…). Mikor még csak jelölt volt, az iraki háborúról azt mondta, soha nem kellett volna belemenni. Most, hogy elnök, úgy tűnik, megváltozott a véleménye.»
Sommer folytatja: «A háborúk, agressziók és megszállások befejezése nélkül nincs haladás (…). Obama fellendítési terve nagyon kevés a gazdagok zsebeit megtömő, fegyverkezésre fordított milliárdokat tekintve.»
(1) Újság az USA-ban, mely körül az Egyetértés hívei tömörülnek.
Előfizetés
10 numéros : 10 € ; 20 numéros : 20 € ; 30 numéros : 30 € ; 40 numéros : 40 € ; 50 numéros : 50 €
incluant le soutien á la diffusion internationale du bulletin.
Abonnement de soutien 1 an : 100 € • 10 numéros : 16 francs suisses ; 7 livres ; 10 dollars ; etc.
Nom : .......................................................................................................................................
Prénom : ..................................................................................................................................
Adresse : ..................................................................................................................................
Pays : .......................................................................................................................................
E.mail : ....................................................................................................................................
Chèques á l’ordre de CMO (adresse ci-contre)
Virements bancaires : RIB (France) 30938 00034 00512270003 17
IBAN (Etranger) : FR76 3093 3400 5122 7000 317 - LUBPFRPP
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése hetilapja
Tartalom:
Guadeloupe: a Travayè é Péyizan deklarációja «Guadeloupe népéhez, a dolgozókhoz, fiatalokhoz».
«Jan. 20. óta országunk példátlan, mindenki által történelmi fontosságúnak minősített földindulást élt át. Az LKP kollektívája által kidolgozott követelések a népi tömegekkel a guadeloupe-i nép azon akaratát fejezi ki, hogy véget vessen a társadalmi és nemzeti elnyomásnak.»
Európai munkáskonferencia
Németország: «Két fiam munkanélküli! Ha engem is elbocsátanak, mi lesz velünk?».
Szakszervezeti felelősök, szociáldemokrata aktivisták az elbocsátások megtiltásáért.
Magyarország: «Egyesüljünk, magyarok és cigányok! Egyesüljünk, hogy a népet megmentsük a pusztulástól!».
A munkástanácskozás magyar delegátusainak felhívása a magyar dolgozókhoz.
Oroszország: a hat év börtönre ítélt szakszervezeti felelős, Uruszov kiszabadításáért indított kampány. A Nemzetközi Egyetértés a munkásmozgalomhoz fordul tiltakozása és állásfoglalása megsokszorozásáért.
Fülöp-szigetek: a Partido ng Manggagawa levelezőjétől: a dolgozó nők nyilatkozata a márc.8-i nőnapon.
USA: 2009. márc.21-én, az iraki invázió 6. évfordulóján háborúellenes tüntetések Washingtonban, Los Angelesben és San Franciscoban. Levelezőnktől.
Kapcsolattartás:
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis -75010 Paris - France
Tel : (33 1) 48 01 88 28.E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
Levelezőnk
Guadeloupe
Travayè é péyizan
Dolgozók, fiatalok, GUADELOUPE népe!
Január 20 óta országunk példátlan, mindenki által történelmi fontosságúnak minősített földindulást élt át.
La Gwadloup sé tannou.
48 szakszervezet, politikai, kulturális, fogyasztó- és környezetvédelmi szervezet; dolgozók, fiatalok, mozgássérültek, nyugdíjasok, művészek és alkotó személyiségek, parasztok, halászok, kézművesek és kistulajdonosok a politika színpadára léptek megmutatva, hogy Guadeloupe a mienk.
A tv-ben, rádióban egyenesen közvetített tárgyalások három napja világosan megértették velünk, hogy a munkáltatók, képviselők és a francia állam felelőtlenül és megvetéssel viszonyul irántunk. A haszonlesők és gonosztevők tábora kimutatta foga fehérjét.
A Liannaj Kont Pwofitayon kollektíva vezetését felfogadtátok, felhívására tüntettetek, előbb 25 ezren, majd 40 ezren és végül százezren; a febr. 16-tól 20-ig tartó héten pedig felléptek a mobil csendőrök bevetése ellen.
Szembenézve a helyzettel, azt magatok oldottátok meg, felújítva a helyi termelést a hiányzó élelmiszert, üzemanyagot magatok között cserélve.
Új társadalmi viszonyok
Ez a mozgósítás folytatódik, ha a sztrájkot fel is függesztettük, hogy az államot kötelezzük a febr. 26-i egyezmény, a márc. 4-i általános protokoll betartására, az alacsony bérek 200 eurós emelésére.
Jacques BINO-egyezmény:
«— a jelenlegi guadeloupe-i gazdasági és szociális helyzet az ültetvényes gazdaság folyamatosságának eredménye,
— ez a gazdaság a monopolhelyzet járadékaira, az igazságtalanságot általánossá tévő dominanciából származó visszaélésekre támaszkodik,
— ezek az igazságtalanságok éppenúgy sújtják a dolgozókat, mint a belgazdaság szereplőit,
— ezek egyaránt akadályt képeznek a belgazdaság fejlesztése és a társadalmi kibontakozás előtt,
— szükséges ezen összes akadály megszüntetése új gazdasági rend kialakítása érdekében, mindenki (vállalati vezetés és dolgozók) munkájának újraértékelése és újfajta társadalmi viszonyoknak kell kialakulniuk. (….)»
Semmi sem lesz olyan, mint azelőtt
Ez az érzés vált általánossá, mely eredetét azokban a harcokban találjuk, melyet a dolgozók az egész nép támogatásával vívtak meg a szakszervezetek függetlenségéért, a szakszervezetellenes támadások visszaverésében, a fajgyűlölet, az elbocsátások ellen…
Ez az ellenállás megmutatkozott:
- a munkásosztály szervezeteiért, nevezetesen a szakszervezetek függetlenségéért vívott harcban, a kompromittáló szociális dialógusok elleni, a szociális forumokon keresztüli osztálykollaboráció elleni küzdelemben;
- Michel Madasssamy szabadonbocsátáse érdekében vívott harcunkban 2001-ben;
- a hosszú és nehéz konfliktusokban, mint a banán-, a Carrefour-Destrelland-, a Danone-ügyekben vívtunk, melyekben a dolgozók és szervezeteik szembetalálták magukat a gyarmatosítók leszármazottainak uralkodó osztályával, magukkal a gyarmatosítókkal, akik nem haboznak soha erőszakszervezeteket mozgósítani ellenünk;
- a Ferme de Campêche volt dolgozói melletti harcban munkaeszközeik védelméért és az ország földjeinek megőrzéséért.
- az ATPC ösztönözte Szabad Népek Karibi Szabad Uniójáért való küzdelemben, a Haiti nép szuverenitásáért vivott harcban;
- a dél-amerikai forradalmi folyamatban, Bolíviában, Venezuelában, Equadorban,….
«LKP: PLIS KI ON LIYANNAJ, ON LESPWI»
Ez a «liannaj» ma lelte meg kifejeződését a mozgósításban, melynek tanúi voltunk 2 hónapot át, e 48 szervezeten keresztül, az LKP-n és a népen keresztül.
« …a Parlement nem hallgatott meg bennünket… »
« …Az LKP által kezdeményezett mozgalom elérte azt, amit a képviselők hiába kértek a kormánytól, pl. az üzemanyagárak állami ellenőrzését …»:
Sem esküdtszék, sem kongresszus, sem konzultáció, sem a 73-as, sem a 74-es cikkely…
Néhány hét óta, azóta, hogy a francia köztársasági elnök felvetette a regionális hatóságok ötletét egy rendi országgyűlésről, bizonyos politikai izgalom jelentkezésének vagyunk tanúi a gyarmatügyi miniszter, a prefektus, a képviselők és némely politikai párt részéről.
A dolgozókat és fiatalságot semmibe veszik, de tehetetlenségüket megmutatják a problémák kezelésében, a 400 éve fenntartott és rasszizmuson alapuló gyarmati intézményeket támogatják, most pedig hirtelen «jövőt» akarnak számunkra a francia intézményeken keresztül rendi gyűléssel, esküdtszékkel, kongresszussal.
Folytatják, ahogyan korábban. Nem értették meg az üzenetet. Rövid az eszük? Milyen jog, ki bízta meg őket az ország «kezelésével»?
GUADELOUPE népének szabad jogában áll dönteni sorsáról!
A Travayè é Péyizan aktivistái megerősítik, hogy ami történt, valódi osztályharc a társadalmi és nemzeti elnyomás ellen.
Formáját, ritmusát, részleteit és az összes változásokat ez határozta meg. Fenntartjuk, hogy csak a nép, saját csatornáin át határozhat arról, ami megfelelő neki és amit ő maga akar építeni! A mozgalom azt is bebizonyította, hogy szüksége van képviseletre, vezetőkre, akiket folyamatosan ellenőrizni tud. Egy alkotmányozó nemzetgyűlés vállalkozhatna erre a feladatra. Úgy gondoljuk, hogy az ezért megvívandó harchoz egységre van szükségünk, egyetlen szervezetre, független pártra, mely a munkásosztályért harcol, a népért, a karibi szabad népek szabad uniójáért…
Vitára bocsájtotta
Abymes, 2009.márc.23.
Válaszok az európai munkástanácskozás felhívására
A szó a munkásaktiváké
Hetvenezer munkahely, az európai acéliparban rendelkezésre álló 440 000-nek 17 %-a érintett a termelés lelassítása miatt (1). Ami azt jelenti, hogy az iparágban hatból egy bérből élő elveszti munkáját vagy kevesebbet dolgozhat, keresete csökken.
Minden iparág érintett ma már egész Európában.
A Continental német dolgozói, ahogyan francia kollégáik is, a múlt héten tüntettek a (Hannover melletti) stöckeni üzem bezárása miatt, mely 2010-ig 780 munkahelyet szüntet meg. A ThyssenKrupp ezer dolgozója március elején az elbocsátási terv ellen tiltakozott.
Nagy-Britanniában, a londoni külvárosban vasutasok szólítanak sztrájkba a 800 elbocsátás miatti tiltakozásként.
Saragossában februárban, aztán márc. 14-én Barcelonában több tízezer spanyol tiltakozott az elbocsátási tervek ellen.
Mindenütt felmerül a kérdés, hogyan lehet leállítani az elbocsátási hullámot Magyarországon, Németországban, Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban, Belgiumban, Angliában… A febr. 7-8-i párizsi konferencián megfogalmaztuk, melyet a küldöttek zöme aláírt: «Egyesüljünk, követeljük mindnyájan saját országunkban az elbocsátások megtiltását (…), valósítsuk meg a dolgozók és szervezeteik egységét».
(1) Associated Press, 20 mars 2009.
Németország
Szakszervezetek, szociáldemokrata aktivisták kampányolnak az elbocsátások megtiltásáért.
«Otthon két fiam munkanélküli!
Ha engem is elbocsátanak, mi lesz velünk?»
A kolléga, aki ezt mondja, a Deutz SA-nál dolgozik, Kölnben. Egy tucat dolgozó, szakszervezeti tag ugyanúgy reagál, mint ő, aláírják a petíciót, a DGB igazgatásának címzett nyílt levelet. A vállalat különösen fenyegetett helyzetben van, ahogy sok más is.
Egy másik munkás: «A Fordnál dolgoztam, az Adecco kikölcsönzött dolgozójaként. Elégedett voltam, volt munkám. Dec. elején nem volt többé szükség rám a Fordnál, egy hónappal később az Adecco is szakított velem».
A stand előtt előtt elhaladó harmadik spontán megjegyzése: «A HUK biztosítónál dolgozom. A válság miatt ápr. 1-gyel előnyugdíjba küldtek».
A munkáskonferencia német küldöttei a nyílt levél formáját választották, mert a DGB máj. 16-ra Berlinbe szólítja a kormány székhelye előtti tüntetésre. A szakszervezeti felelősöknek címzett levélben kérik:
«Az elbocsátások és a munkahelyek megszüntetésének tiltása az összes szakszervezeti akció központi célja kell legyen! Legyen ez a cél Berlinben is! Kérjétek a Bundestag SPD képviselőit, hogy azonnal kezdjenek egy ilyen irányú törvény előkészítésébe!»
A német városokban visszhangja lett a kezdeményezésnek és az elbocsátások megtiltása követelésének. Nem is lehet másképp, hiszen az egész országban utcára tesznek és üzemeket zárnak be. A szakszervezetek is egyre inkább elfogadják a követelést. A Ver.di egészségügyi ága regionális tanácskozásán indítványként elhangzott és a küldöttek fele támogatta is. De az igazgatás nem akarta és a «tiltás» szót az «akadályozás»-sal helyettesítette.
A küldöttek jórésze felháborodott: «Arról van szó, hogy a tagok és a mozgósítás felé kell haladjunk. A tagok csak a radikális követelésekre fognak megmozdulni, az «akadályozás» lehet, hogy szebben hangzik, vagy realistább, de nekünk, szakszervezeti felelősöknek ki kell mondanunk, még mielőtt a tagság követelné.»
Az SPD-ben is keresi a tagság a válságra reagálás útját és lehetőségét. A berlini, düsseldorfi, bochumi szociáldemokraták egy vitairatban fordultak az SPD munkástanácsához és képviselőihez, kik röviddel ezután kezdeményezték is a «társadalmi igazságtalanság korrigálását».
A kezdeményezés a «hatvanak felhívása» név alatt ismert, jelenleg vita folyik róla.
Lothar Hesse, a Ver.di szakszerkezet volt titkára néhány szóban összefoglalja a kampányt: «Az állam eddigi intézkedései a válságért felelősöket segítette és nem az áldozatokat. Akciónk ezen akar fordítani. Ezért: most rögtön az elbocsátások megtiltását!»
Berlinben ápr. 18-19-én országos konferencia megtartását javasolják az elbocsátások megtiltását helyeslő aktivisták.
Magyarország
«Egyesüljünk!»
«Mentsük meg a dolgozó népet a végső ellehetetlenüléstől»
Az európai munkástanácskozás résztvevőinek felhívása a magyar dolgozókhoz
Munkások, Mezőgazdasági Dolgozók, Nyugdíjasok, Munkanélküliek, Munkavállalók, Fiatalok!
Mint Európa és a világ többi országa, Magyarország is válságban van, következményeit sokmillóan érezzük saját bőrünkön. Közgazdászok figyelmeztetnek, hogy a jövőben hozzá kell adnunk még 100 ezret a nyilvántartott 460 ezer munkanélkülihez, akik közül eddig is csak 300 ezren részesülnek ellátásban.
Az ipar likvidálásával, a mezőgazdaság tönkretételével teljes régiók marginalizálódnak, összeomlással fenyegetve az egész országot.
A multinacionális vállalatok, melyek évtizedek óta profitálnak az alacsony bérekből, megtiltották üzemeikben a szakszervezetek létrehozását, most pedig lapáttal szórják ki a dolgozókat utcára, mint a Suzuki, amely egyszerre 1200 dolgozótól megszabadult meg.
A megélhetéshez szükséges árak állandóan emelkednek, a forint árfolyama zuhan.
A lakosság minden rétege érintett, a mezőgazdaságból élők, a fiatalok, a pedagógusok, az orvosok… Az elbocsátási hullámnak, amely a dolgozókat megfosztja legelemibb jogaiktól, a lakhatástól, a táplálkozástól, már halálos áldozatai is vannak.
A nyugdíjakat a 13. havi fizetség megvonásával nyírbálják meg, holott a múlt télen már 120-an haltak fagyhalált!
Cigány származású honfitársunkat, közöttük asszonyokat, gyerekeket éri halál pogromszerű atrocitások közepette.
Mit akarnak ezzel elérni? Azt, hogy a dolgozókat megosszák, hogy egymás ellen fordítsanak bennünket, hogy a maroknyi multinacionális és nyerészkedő, miután kifosztotta az országot, ezentúl az ipar és mezőgazdaság alapjait is megsemmisítse, mert nincs rá szüksége! A cigányok elleni gyűlölet szításával azt szeretnék elkerülni, hogy a dolgozók a helyzetért felelős valódi bűnösök ellen forduljanak!
A nemzetközi sajtóban minden nap szerepel Magyarország: «A válságtól érintett és az Európai Központi Bank (EKB), a Nemzetközi Monetáris Alap (IMF) követelményeinek teljesítésére rászorított országokban az állami alkalmazotti béreket csökkenteni kell, így Magyarországon is (…) A nehézségekkel küzdő országokban Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke bátorítja, szükséges kezelésnek tartja ezt. Az IMF ugyancsak a közszolgáltatás kiadásai csökkentéséhez köti segítségnyújtását».
Kik a bennünket sújtó dráma valódi felelősei? Kik azok, akik felelősségüket álcázva bennünket állítanak egymással szembe?
A multinacionális fosztogatók, melyek hosszú éves kizsákmányolás után az üzemekből kiszórják a munkásokat!
Az Európai Központi Bank és az IMF, melyek köteleznek az elbocsátásokra, az alkalmazottak bércsökkentésre és a közkiadások mérséklésére, s ezen túl új privatizációra!
A felelős a kormány, mely elfogadja az EU, az IMF, az Európai Központi Bank és a multinacinális vállalkozások halálos diktátumait az egész nép és a munkásosztály ellen!
Mindannyiótokhoz fordulunk, ne hagyjuk, hogy megosszanak bennünket, fogjunk össze!
Minden dolgozóhoz, munkanélkülihez, mezőgazdasági dolgozóhoz, nyugdíjashoz, fiatalhoz! Egyesüljünk, magyarok és cigányok! Találjuk meg együtt a válságból kivezető utat! Tűrőképességünk végére értünk!
Ez a kiút azonnali intézkedéseket követel, melyeket csak a dolgozó nép szolgálatában álló kormány hozhat meg:
Az összes üzemi, irodai és közszolgálati munkahely szavatolását! Valamennyi munkahely megőrzését, az elbocsátások megtiltását! A társadalom peremére szorított rétegek talpraállítását!
Az állítólag munkahelyeket védő, de elbocsátással és csőddel fenyegető összes vállalat – különösen a Magyarországot kifosztó multinacionális vállalkozások –, a hazai nagytőke és bankszektor államosítását!
Az állami árellenőrzés visszaállítását az alapfontosságú árucikkek felett: élelmiszer, gáz, villany, szállítás, lakhatás!
Munkások, Fiatalok, Mezőgazdasági Dolgozók, Állampolgárok, Szakszervezeti Tagok és Vezetők! Tartozzatok bármely párthoz vagy szakszervezethez, mozgalomhoz, álljatok felhívásunk mellé, hogy együtt önmagunkat, a dolgozó népet megmentsük a végső ellehetetlenüléstől, a bukástól, a háborús káosztól.
Oroszország
2008. jan. 22-én a Munka Összorosz Konföderáció (VKT), az Oroszországi Munka Föderáció (KTR), a Szotszprof, az orosz Szakszervezeti Föderáció (FPR,) a «Zascsita Truda» munkás szakszervezeti unió, a kikötői munkások, a tengerészek, a hallgatók független szakszervezetei, a bányászszakszervezet (NPG) ünnepélyesen Medvegyev elnökhöz fordultak tiltakozásképpen Valentyin Uruszov szakszervezeti felelős ügyében, akit kábítószer birtoklásának hamis vádjával 2008. dec. 2. óta börtönben tartanak. Letartóztatására 2008. szept. 3-án került sor, mikor a 2008. júliusában alapított Profszvoboda (ALROSA gyémánkereskedő, Jakutföld) szakszervezet több tiltakozó akciót (gyűlések és éhségsztrájk) kezdeményezett júl-aug-ban béremelést és a munkakörülmények javítását követelve. Létszámuk gyorsan mindegy ezer főre nőtt.
A Nemzetközi Egyetértés a nemzetközi munkásmozgalmat szolidaritásra szólítja, a tiltakozások megsokszorozására és állásfoglalásra.
Nemzetközi kampány
Medvegyev elnökhöz intézett nyílt levél (2009.jan.22.)
«Szakha köztársaság (Jakutföld) Mirnij városának bírósága 2008. dec. 26-án Valentyin Uruszovot, az ALROSA csoport «Almaz-energoremont» műhelyének villanyszerelőjét, a «Profszvoboda» (Szotszprof szakszervezeti föderáció) vezetőjét 6 év börtönre ítélte «kábítószer birtoklásáért».
Társai és szülei meg vannak győződve arról, hogy Valentyin nem fogyasztott és nem birtokolt drogokat. Kétség nem fűződhet ahhoz, hogy azt szept. 3-án a letartóztatására érkező kábítószerellenes csoporthoz tartozó rendőr dugta zsebébe.
Valenytin Uruszov ügyvédje megerősíti, hogy az eljárás folyamán nem vették kellőképpen figyelembe a vádlott ártatlanságára utaló bizonyítékokat, csak a rendőröket és a vállalat kádereit hallgatták meg, akik a vádat alátámasztották. A legfontosabb tanu az ALROSA kombinát biztonsági szolgálatának főnökhelyettese, aki jelen volt a kábítószer (70 gramm) „megtalálásánál”. Uruszov a bíróság előtt is kimondta, hogy fizikai bántalmazást és halálos fenyegetést szenvedett el letartóztatásakor.
Azt gondoljuk, hogy Valentyin Uruszov letartóztatása és elítélése az ALROSA kombinátban végzett szakszervezeti tevékenységének megtorlása mellett kísérletet jelent egyben a munkások megfélemlítésére is. Már eddig is számos szakszervezeti aktivista vált represszív módszerek alanyává: elbocsátás, fenyegetés, prémiummegvonás. Ezek a cselekedetek veszélyes precedenst teremtenek és gyaníthatóan csak a közeljövő szociális helyzetét rontják.
Kérjük, hogy megfelelő intézkedéssel vessenek véget az ALROSA szakszervezeti aktivistái üldözésének.»
Nemzetközi kampány kezdődött az orosz szakszervezeti felelős, Valentin Uruszov kiszabadítására
Valentin Uruszov alapította a független szakszervezetet, a Profszvobodát a jakutföldi (Kelet-Szibéria) gyémántipari ágazatban. Szervezetének ma ezer tagja van, 2008 nyarán több sztrájkot is folytattak. Szeptemberben letartóztatta a rendőrség „kábítószer birtoklásáért”. 6 éves börtönbüntetése 10 orosz szakszervezet egyhangú reakciója szerint mesterségesen felépített vád következménye. Medvegyev elnökhöz, a szakhai köztársaság (Jakutföld) elnökéhez és az Alrosa cég igazgatójához levélben fordultak követelve a szakszervezetellenes repressziók leállítását.
Ügyvédje Valentin Uruszov ártatlanságára apellált és szabadulását reklamálja. A fellebbviteli tárgyalás időpontját, márc. 19-ét magyarázat nélkül későbbi időpontra tették. Uruszov társai feltételezik, hogy «felsőbb helyen» még nem történt állásfoglalás az ügyben, így tiltakozásunknak esélye van arra, hogy őket megfontolásra késztesse. Az ír Mandate, a brit BAFWU, a romániai Craiova Ford-üzemének munkásai, stb. már elküldték tiltakozásukat!
Márc. 12-én Mirnij város rendőrfőnőke ellen eljárás indult bűncselekmények miatt; a szakszervezetek szerint ez a rendőrfőnök közvetlen részese volt az Uruszov elleni hamisításnak.
Másrészről Szergej Hramov, a Szotszprof fémipari szakszervezeti tömörülés munkafelügyelője választ kapott a szakhai ügyésztől, melyben utóbbi elismerte a szakszervezeti követelések jogosságát (a túlórák kifizetésére). Az ALROSA vezetését is felszólították a törvényesség betartására. Van remény Uruszov ügyében, tiltakozzatok!
Hogyan tiltakozzunk?
Az orosz aktivisták azt javasolják, hogy a tiltakozásokat az ALROSA menedzserének, Szergej Vibornovnak és Szakha (Jakutföld) köztársasági elnökének, Vjacseszlav Stirovnak juttassuk el.
Vagy küldjétek el állásfoglalásotokat a Nemzetközi Egyetértésnek, aki továbbítja:
mailben: eit.ilc@fr.oleane.com (másolat : info@ikd.ru)
faxban: + 33 1 48 01 88 36
postán: Entente internationale des travailleurs (Campagne Valentin Urusov), 87 rue du Fbg St-Denis, 75 010 Paris.
Vagy, ha közös tiltakozó levelünkkel egyetértesz, küldj visszaigazoló mailt a hétvégéig, (somijudit@yahoo.fr) és mindnyájunk nevében megteszem a szükséges lépéseket.
Anyagi segítség
A «Kollektív akció» Intézet (IKD) aktivistái egy alapot szerveznek az ügyvédi költségek kifizetésére, mely elsőként 25 ezer rubelt igényel (kb.715 dollár).
Valentyin Uruszov pillanatnyilag a jakutszki börtön lakója. Édesanyja szerint veseproblémákkal küszködik, melyet ott nem kezelnek. Családjának, nyugdíjas édesanyjának támogatásra van szüksége.
Ha szakszervezetetek támogatni kívánja az alapot, lépjetek kapcsolatba a Nemzetközi Egyetértéssel, mely továbbítja, természetesen hivatalosan, számlával.
Márc. 8.
Fülöp-szigetek
A Dolgozó nők nyilatkozata a Nőnapon
Szociális védelem, nem pedig dupla munkaidő
A dolgozó nők aránytalanul jobban érintettek a jelenlegi tömeges elbocsátásokban, a többműszakos és egyéb rugalmas munkákban. A világválság által komolyan érintett iparágakban – az elektronika és a konfekcióipar – túlnyomó többséget képeznek a nők. Az ország két exportágazata, a konfekció és a kiegészítő divatcikkek 2008-ban 2,6 milliárd és 181 millió dolláros bevételt hozott a hivatalos statisztikát szerint. Az export 18 %-ban a USA-ba, 14 %-ban Japánba irányult, mindkettő recesszióban.
A válság mélyülésével a nők dupla munkaideje megnehezült. A dolgozók és szegények segítésének tradicionális mechanizmusa a családi viszonyok biztonságára irányul, de ez is az asszonyok meg nem fizetetett munkáján nyugszik. A dupla munkaidő azt jelenti, hogy a nők kizsákmányoltak egyszer mint olcsó munkaerő az üzemekben és otthonukban dolgozva.
A kormánynak a szociális hálót ki kell terjesztenie, hogy a dolgozók és szegények ne támaszkodjanak kizárólagosan a családi viszonyú biztonság mechanizmusára és a nők ne legyenek túlterhelve a dupla munkaidővel. Fellendítési terv kell a dolgozók és az asszonyok javára, hogy a válság terheit levegyék az asszonyok válláról.
A kormány süket és vak ezen követelmények előtt. Valójában inkább csak a szöveg megy arról, hogy a nők fejlődése meghaladja a férfiakét a Fülöp-szigeteken. A kormány megrendelésére készült felmérés megerősíti, hogy az egészség, az oktatás és a jövedelmek területén előbb-utóbb a férfiak fogják reklamálni az egyenlőséget és nemzetközi férfinapot tartani.
A nők jobb eredményeket érnek el ezen felmérés szerint (Gender Equality Ration – GER) az egészségügyben (1,0248), a nevelésügyben (1,0583) és a jövedelmekben (1,2299) 2003-ban. A jövedelmekben azóta is emelkedett a különbség. Talán ezért választotta a kormány nőnapi jelszóként : “Babae, Yaman ka ng Bayan!” (Nők, ti vagytok a nemzet gazdagsága!).
Az igazság az, hogy a tanulmány egyszerűen csak ezeket az eredményeket hangsúlyozza, de elfedi a nők és férfiak közötti egyenlőtlenséget a Fülöp-szigeteken. Ezen felül férfisoviniszta célzásokat, szexista viccelődéseket is tartalmaz, amivel a férfiak hiúságára apellál.
A csúnya igazság az, hogy 15 millió nő, tehát 51,4 %-uk nem veszt részt az aktív életben, ami a férfiaknál 78,9 % (22,9 millió), amiből - ha leszámítjuk is a túl fiatal és túl idős nőket - még mindig 8,5 millió marad. Ezek az asszonyok a népesség jelentős részét teszik ki, házimunkát végeznek teljes munkaidőben, a munkanélküliek között sincsenek nyilvántartva, csakúgy ahogy a társadalom sem ismeri el munkájuk értékét. Ezek a számok azt is jelzik, hogy a fülöp-szigeteki nők több mint felének nincs saját jövedelme. Hogyan minősíthetik ezeket a nőket a nemzet gazdagságának, mikor a valóságban semmiféle jövedelmi forrással nem rendelkeznek?
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint a férfiaknál a nők alacsonyabb munkabért kapnak azonos munkáért, ez egy világszintű tendencia. A nők többsége, a hivatalosan nem létező diszkrimináció ellenére, a szolgáltatásban, az oktatásban, a pénzügyi intézményeknél, egészségügyben dolgozik, ahol a bérek alacsonyabbak, a munkakörülmények rosszabbak, olyan munkatípusok, mint a házimunka. Adjuk ehhez hozzá, hogy a világválság miatt a közelmúltban elbocsátott 40 ezer dolgozó zöme nő.
Ha igaz is, hogy a nők tovább élnek a férfiaknál, mégis naponta 11 asszony hal meg szülés során. A terhesség alatti komplikációk és a szülés a 10. halálozási ok a nők között az országban. 800-ra becsült azok száma, akik abortuszba és annak következményeibe halnak bele, 3 000-et erőszakolnak meg évente és számuk emelkedik. A mellrák újabb 3 ezret érint, a méhrák kétezret.
A dolgozó nők követelik
— 1. a kormány segítségét az áthelyezett/külföldön dolgozóknak,
— 2. adótérítést minden fizetésből élőnek,
— 3. a közalkalmazotti program reformját és kiterjesztését,
— 4. az áthelyezett/külföldön dolgozók egészségügyi biztosítását,
— 5. a kiutasítás moratóriumát.
Ezeken a pontokon felül az egészségügyi törvénytervezet elfogadását és alkalmazását kérjük (Reproductive Health bill).
Ez a szociális program összesen 700 milliárd fülöp-szigeteki pesot (14 milliárd dollárt) igényel, az adósságszolgálati büdzséből kell felhasználni.
Ezen felül követeljük, hogy a liberalizációs politika, a deregularizáció és a privatizáció visszafordítását, mivel az árucikkek egyre magasabb árának és a közszolgáltatások tönkretételének ez a gyökere.
Partido ng Manggagawa (Labor Party-Philippines)
USA
Háborúellenes tüntetések Washingtonban,
Los Angelesben és San Franciscoban
Márc. 21. az amerikai irányítású koalíció iraki inváziójának hatodik évfordulója
A 2003. óta az iraki invázió és megszállás ellen küzdő különböző csoportok és szervezetek, közöttük az USLAW (Munkásmozgalom a háború ellen) hívott tüntetésre, hogy az amerikai nép többségének követelését fejezze ki: a békét, a megszállás végét, a csapatok azonnali visszavonását Irakból és Afganisztánból.
Washingtonban több mint 10 000 tüntető, közöttük sok fiatal menetelt a Pentagon irányába. A menet élén iraki és afganisztáni veteránok haladtak. A Boeing, Lockeed, General Dynamic irodái előtt megállt a tömeg, ezeket a cégeket nevezik a «halál kereskedőinek», ezek költik el a katonai kiadásokat.
A csapatok visszavonásának igénye újból kifejezést nyert. Ezért szavaztak Obamára. Az erre való emlékeztetés egyre szélesebb.
Obama elnök bemutatta a «visszavonási tervet», melyet «pozitívnak» ítélt James McCain, korábbi republikánus ellenfele. Megértjük az iraki háború eme odaadó támogatóját: a terv 55 ezer katona visszahívásáról szól ... 2011-ben.
Ezen 55 000 katona számára a határidő homályos. Ugyanakkor Afganisztánba erősítésként 17 ezer katonát akar küldeni Obama. Eric Sommer, a The Organizer (1) leveelezője írta ennek kapcsán: «Obama most már jól láthatóan lemondott a békemozgalmak által vonzónak tartott, így megválasztását támogató béke retorikájáról, (…). Mikor még csak jelölt volt, az iraki háborúról azt mondta, soha nem kellett volna belemenni. Most, hogy elnök, úgy tűnik, megváltozott a véleménye.»
Sommer folytatja: «A háborúk, agressziók és megszállások befejezése nélkül nincs haladás (…). Obama fellendítési terve nagyon kevés a gazdagok zsebeit megtömő, fegyverkezésre fordított milliárdokat tekintve.»
(1) Újság az USA-ban, mely körül az Egyetértés hívei tömörülnek.
Előfizetés
10 numéros : 10 € ; 20 numéros : 20 € ; 30 numéros : 30 € ; 40 numéros : 40 € ; 50 numéros : 50 €
incluant le soutien á la diffusion internationale du bulletin.
Abonnement de soutien 1 an : 100 € • 10 numéros : 16 francs suisses ; 7 livres ; 10 dollars ; etc.
Nom : .......................................................................................................................................
Prénom : ..................................................................................................................................
Adresse : ..................................................................................................................................
Pays : .......................................................................................................................................
E.mail : ....................................................................................................................................
Chèques á l’ordre de CMO (adresse ci-contre)
Virements bancaires : RIB (France) 30938 00034 00512270003 17
IBAN (Etranger) : FR76 3093 3400 5122 7000 317 - LUBPFRPP
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
Olvasd el és küldd tovább minél több ismerősödnek!
Tegyél te is ennyit a tisztességért!
|
ÚJ BALOLDAL
ÚJ BALOLDAL
Az Alternatíva Mozgalom a Baloldalért egy évvel ezelőtt előrevetítette a napjainkban zajló eseményeket. Kimondta, hogy az ország politikai válságba került, melynek megoldása a magyarországi baloldal létezésének és hitelességének feltétele. Mára világossá vált, hogy igazunk volt, mint ahogy az is világos kell, hogy legyen minden magyar baloldali számára, hogy az MSZP jelenlegi elitjével még saját maga problémájának megoldására sem képes, nemhogy az ország irányítására és a válság kezelésére. „Hibaüzentként” még látszik a politikai horizonton, de gyakorlatilag már nem létezik. Az Alternatíva Mozgalom a Baloldalért -Magyarország megújulása érdekében- az előrehozott választások megtartását elkerülhetetlennek tartja.
Jelen pillanatban a baloldal egyetlen esélye, ha új, hiteles párt formájában megszervezi önmagát. Ebben nem vehetnek részt azok, akik a jelenlegi politikai szappanoperához írták, írják a forgatókönyveket, vagy leszerepeltek benne. Hűtlenül kezelte, és elherdálta a választói bizalmat ez az elit. Az egyéni boldogulás és érvényesülés elvét félreértelmezve, saját érdekeit helyezte az ország és a közösség érdekei elé.
Ez a válság nemcsak a baloldal számára hozta el az újjászületés lehetőségét, lehetőség ez Magyarország számára is, hogy kiigazítsa a rendszerváltás során elkövetett hibákat. Adjuk vissza a magyar népnek a hitét egy szebb és jobb világban, melyben oly régóta reménykedik! Ez a világ nem jöhet el egy új és hiteles baloldali párt nélkül! Alternatíva Mozgalom a Baloldalért
Alternatíva, Mozgalom a Baloldalert © 2008 - Levélcím: 4027 Debrecen, Szegfu utca 4. III/10. - Telefon: +36 (70) 306 1134 - Email: baloldalert@gmail.com - Honlap: wwww.baloldalert.hu - Amennyiben nem szeretnél a továbbiakban értesítést kapni tevékenységünkrol, jelezd ezt felénk egy válasz e-mailben!
2009. március 25., szerda
Nemzetközi információk
2009.márc.18. 328.sz.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése hetilapja
Tartalom:
Guadeloupe:
— Beszélgetés Elie Domotával, az UGTP szakszervezeti unió főtitkárával és Liyannaj kont pwofitasyon (LKP) szóvivőjével
— A «Regionális egyezmény a guadeloupe-i bérekről. Jacques Bino-egyezmény» bevezetése
— Levél az USA-ból a jogi eljárás fenyegette Elie Domota támogatására
Martinique: a sztrájk vége
Réunion: márc. 19. nagy tüntetés
A febr. 7-8-i európai munkástanácskozás után
— Olaszország: felhívás egy tartományi listára «egységet az elbocsátások megtiltására»
— Spanyolország: José Luis Zapaterohoz, a kormányelnökhöz és a PSOE elnökéhez (az Informaciones obrerasban megjelent)
— Belgium: «Fizessenek a spekulánsok, ne a dolgozók! Itt az ideje, hogy a dolgozók érdekeit védő terv szülessen!» (Mozgalom a világ dolgozóinak egységéért)
— Franciaország: a Munkásinformációk szerkesztőségi cikke «A háborgások ideje».
A 305.sz. Kína-levél «Kína egy útkereszteződés».
Franciaország: a POI kömmunikéje: «Nemet Franciaország NATO parancsnokságba integrálódására»
Kapcsolattartás:
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis -75010 Paris - France
Tel : (33 1) 48 01 88 28.E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
Olaszország
A febr. 7-8-i párizsi Európai munkástanácskozás után
Felhívás e legközlebbi tartományi választások közös listájára: “egységet az elbocsátások megtiltására”
Olaszországban is, ahogyan egész Európában üzemek ezrei, kicsik és nagyok bezárnak, elbocsátanak, utcára hajítva dolgozók millióit. Az előrejelzések egy millió elbocsátásról beszélnek a következő hónapokban, míg Tramonti miniszter jelzi, hogy 2009. rosszabb lesz, mint 2008…
Régiónkban, Torinóban szinte az egész ipar érintett: az Indesit bezárt, a Motorola elbocsát, a Fiat integrációs pénztárba teszi a dolgozókat (technikai munkanélküliség, melyet az állam, a munkáltató és a bérből élők által finanszírozott integrációs pénztár fizet). Ugyanakkor a kormány a pedagógusok ezreinek állását szünteti meg.
Minden percben egy munkanélkülivel több van az országban.
Jobboldalon és baloldalon egyaránt «szociális tompításról» beszélnek, «szociális fizetésekről». Tényként el kell fogadnunk, hogy többmillió dolgozó elveszíti munkáját és életkörülményei megnehezednek. Egyetlen párt, se nagy, sem kicsi nem mondja ki világosan: «Meg kell tiltani az elbocsátásokat, a munkahelyeket vissza kell állítani.» Ha valódi kiutat akarunk találni ebből a drámai helyzetből, a dolgozók és szervezeteik egysége szükséges ahhoz, hogy követelni tudjuk az elbocsátások megtiltását.
Mi az egyetlen válságellenes intézkedés, ami fellendíthetné a fogyasztást, a jövedelmeket, a termelést és a vásárlóerőt? Minden kétség nélkül, az egység ezen a ponton nyithatna perspektívát az egész lakosság számára a Confindustria (ipari munkáltatói föderáció — szerk.) által védett kormányzati destruktív politika leállítására.
Ezek a gondolatok vezérlik kampányunkat a júniusi tartományi választások alkalmával, ennek jegyében akarunk listát állítani. Azt gondoljuk, hogy a válságból nem lehet kilábalni az Európai unióval való szakítás nélkül. Másoknak lehet különböző a nézetük, mi a vélemények tiszteletbentartásával javasoljuk, hogy a helyzet sürgősségére való tekintettel cselekedjünk együtt a munkahelyek megvédéséért.
Spanyolország
Az Informacions obreras publikál egy felhívást a Nemzetközi Egyetértéshez tartozó aktivák kezdeményezésére
A PSOE főtitkárához és kormányelnökhöz, José Luis Zapaterohoz fordulnak
Márc. 6-án José Luis Zapatero elnöklete alatt a Minisztertanács egy sürgősségi határozatot fogadott el a munkahelyek védelmében és az alkalmazottak segítésére.
Összefoglalva, a határozat célja, hogy 6 millárd euró értékben adócsökkentést és szubvenciókat alkalmaz a munkanélküliek hátrányára, új munkahelyek elősegítésére. 6 milliárdot elvesz a társadalombiztosítástól és a munkanélküli segélyekből, amihez hozzáadódik a bankároknak adott 104 milliárd és 140 tartalék.
Ki gondolhatja, hogy ezek az intézkedések megállíthatják a munkahelyek vérveszteségét, amit a spanyol munkásosztály visel?
Januárban 196 000 elbocsátás, februárban 144 000; a legoptimistább előrelátások szerint is 5 millióra nő a munkanéküliség ezzel a tempóval az év végére, ami az aktív népesség több mint 20 %-a. Egymillió munkanélküli egyáltalán nem kap ellátást. 600 ezer családnak veszélyben a lakhatása, mert nem képesek a hiteleiket törleszteni.
Minden országban a dolgozók szervezeteikhez fordulnak, nevezetesen a szakszervezetekhez: azonnal általános sztrájkot kell szervezni!
A tüntetések megszokszorozódtak minden országban. Márc. 14-én Barcelonában tüntetők tízezrei vonultak fel…
A Nemzetközi Egyetértéshez tartozó spanyol aktivisták felhívást intéztek az Informaciones obreras-ban a spanyol kormányfőhöz, a PSOE főtitkárához, José Luis Zapaterohoz, kinek parlamenti többsége van: «A sürgető szükség vett bennünket arra, hogy hozzád forduljunk a rád szavazott dolgozók és fiatalok nevében, hogy intézkedéseket tegyetek a bérből és fizetésből élők védelme érdekében, hogy határozd el az elbocsátások megtiltását és a társadalmi tervek megszüntetését. A pénz megvan, egyszerűen csak azt kell tenned, hogy visszaveszed a bankároknak és spekulánsoknak adott millárdokat.»
Franciaország
“A háborgások ideje”
a 2009. márc. 25-i 38.sz.Munkásinformációk szerkesztőségi cikke
A Les Echos tőkés lap nyugtalan: íme eljött «a háborgások ideje». A munkáltatók lapja «szikrákat» lát, melyek a «lángba borítás» kezdetét jelentik. Mi az eredete ennek a «szociális háborgásnak»? «A meg nem értés szakadéka tátong az ipari stratégiák tökéletes gazdasági racionalitása és a dolgozók felfogása között.»
Igen, jól látjátok: a munkáltatók számára az üzem bezárása «tökéletes gazdasági racionalitás» — lapáton munkásaival és a tőkéseknek osztogatott milliárdokkal, akik ezzel folytatják a spekulációt!
Csak egy a gond: a bérből élők — biztos nem ésszerűen — nem jól «fogják fel». A munkások ezt a munkahelyek megszüntetéseként látják, amit igazságtalannak és elfogadhatatlannak találnak.
A dolgozók saját munkájukból akarnak megélni, nem szeretnék, ha otthonukból kitennék őket, gyerekeiknek jövőt akarnak biztosítani. Akkor ki nem ért valamit?
Hogyan lehet kiküszöbölni «a meg nem értés szakadékát»? A Les Echos szerint a munkáltatók «jobban meg kell magyarázzák választásukat». A szakszervezeteknek pedig «vissza kellene fogni közvetítő szerepüket». Mit jelent ez?
A tőkés osztály azt szeretné, ha a szakszervezetek segítenék a munkáltatókat abban, hogy a keserű pirulát lenyelessék a dolgozókkal, meggyőznék a munkásokat arról, hogy elbocsátásuk őket szolgálják?
A történelem iróniája, hogy ugyanabban az újságban látott napot, a franciák 74 %-ban (a munkások és alkalmazottak 84 %-ban!) legitimnek tartják a márc. 19-i sztrájkot és tüntetést, valamint azok követeléseit. Különösképpen az elbocsátásokat illető követeléseket!
Bizony, szakadék tátong az elbocsátók és elbocsátottak között, a munkáltatók és munkavállalók, a kizsákmányolók és kizsákmányoltak között. Csak nem a meg nem értésé, hanem az osztályharcé. (…)
«Ha nincs munka, nincs semmi. A munkahelyek fenntartása a visszatérés első lépése az emberi társadalom civilizációs minimumához.»
Igen, itt van a háborgások ideje.
Képtelenek vagyunk megérteni, hogy a munkásosztály védelmét és demokráciát vállaló pártok nem akarják meghallani a munkásköveteléseket. Ha árnyalatokban el is tér véleményünk, nem az lenne most a dolgunk, hogy egyesüljünk, összesítsük erőnket a Sonynál, Continentalnál, Glaxonál és Fauréciánál készülődő elbocsátások megakadályozására?
Belgium
A spekulánsok fizessenek, ne a dolgozók!
A «Világ dolgozói egységének kialakításáért mozgalom» közleményéből (1)
Egyetlen nap sem telik el újabb munkahelyek elvesztésének, restrukturációnak vagy a technikai munkanélküliség kiterjesztésének bejelentése nélkül. 2008 októberében a techniaki munkanélküliség 23,4 %-kal nőtt az előző hónaphoz viszonyítva, novemberben 50 %-kal, és 176 223 dolgozót érintett. 2009. jan. 8-án a FEB (belga vállalatok szövetsége –szerk.) vezetője, Rudi Thomaes bejelentette a L’Echo-ban, hogy a «a technikai munkkanélküliség növekedni fog és csak az elbocsátások előtti fázist jelenti. A restrukturációt így februárban és márciusban kell tartani.» A KBC (belga pénzügyi és bankbiztosítási csoport— szerk.) tanulmánya szerint 100 000 munkahely szűnik meg Belgiumban 2009-2010-ben.
Lehet-e hatásosan védekezni, ha a dolgozók vállalatonként elszigetelten teszik vagy inkább együtt vagyunk erősebbek? Nincs-e itt az ideje, hogy nagy lépéset tegyünk a munkahelyekért, a dolgozók védelméért?
(…) Októberben a kormány 22 milliárddal támogatta meg a bankokat, amiből később 25 milliárd lett (…). Ki fizeti ennek következményeit? (…) Úgymond a válság miatt, a munkáltatók kikényszerítették és el is érték 2009-2010-re a megegyezést, ami nekik semmibe nem fog kerülni, csak nekünk!
A teljes munkaidőben dolgozók elérhetnek (de ezt még meg kell tárgyalni szektoronként és vállalatonként…) maximálisan évi 250 eurót. A munkavállalók «cserében» több mint 1 milliárd csökkentést kapnak a szociális terhekből és adóból! (…) Az FGTB kommunikéje megállapítja, hogy «az első mentési tervek nyilvánvalóan nem állították meg». Akkor ki húzott hasznot ezekből a tervekből? (…) Az egyetlen nyertesek a spekulánsok (…).
Akkor a spekulánsoknak kell fizetni is, nem a dolgozóknak! Itt az ideje, hogy olyan terv szülessen, amely a mi érdekeinket szolgálja!
(1) Ezt a lapot szakszervezeti és több irányzathoz tartozó aktivisták szerkesztik, közöttük a Nemzetközi Egyetértéshez tartozók is.
Guadeloupe
Beszélgetés a guadeloupe-i UGTG szakszervezeti tömörülés főtitkárával
és a Liyannaj kont pwofitasyon (LKP) szóvivőjével
Elie Domotával beszélgettünk a sztrájkról, mely 44 napi egységben tartotta a dolgozókat, fiatalokat és végül megelégedésre szolgáló eredménnyel zárult, nevezetesen 200 eurós béremeléssel.
Mi a mérleg?
Nagyon jó. Igaz, 44 napos sztrájk kellett hozzá, de megmutattuk egységünket. Sokan azt mondták korábban, konplo a nèg sé konplo a chyen (« a négerek összeesküvése kutyák összeesküvése — szerk.)… Hát igen, megmutattuk, hogy együtt tudunk egy irányban haladni, szakszervezetek, politikai szervezetek, fogyasztói társulások, lakossági és kulturális egyesületek. Különbözőségünk kovácsolta az egységet.
Mi az LKP eredete és szerepe a mozgalomban?
Nagyon egyszerűen indult. Azelőtt minden szervezet magában dolgozott. Nov. végén az UGTG-ben elhatároztuk, hogy találkozunk más szervezetekkel is, mivel egy egész sor probléma merült fel és úgy véltük, hogy egyetlen szervezet nem vezetheti a harcot. Relative könnyű volt, ti. az utóbbi 6 évben igyekeztünk a munkásosztály követeléseinek programját összeállítani. Május elsejét is együtt ünnepeltük, de ekkor még nem volt közös cselekvési programunk.
2008. dec. 15-én találkoztuk először az ágazati szakszervezetekkel, az oktatásival és a kulturális mozgalmakkal, politikai pártokkal… Ott született meg a liyannaj (szövetség)! A 16-i sztrájk után a prefektushoz mentünk… és eldöntöttük, hogy januárban folytatjuk.
Az LKP így jött létre. Ebben a dinamizmusban adtunk egy színt és ez nevet; ebben az időben tűnt fel egy új sanzon, a Gwadloup sé tannou («Guadeloupe a mienk»), melyet az összes tüntető kórusban énekelt … A LKP az évekkel ezelőtt az egységesítés érdekében megkezdett munka érett gyümölcse.
Guadeloupe soha többet nem lesz olyan, mint azelőtt, mondták a dolgozók, az aktivisták… Mit jelent ez?
Egyetértek, de meg kell mondanom, hogy nem szabad ad hoc módon működnünk, bizonyos rendszerességet kell megvalósítanunk, ha nem akarunk visszakerülni a korábbi helyzetbe. Ez azt jelenti, hogy a társadalmi viszonyokat meg kell változtatnunk, új viszonyokat kell teremtenünk, pl. a férfiak és nők között. Indiaiak és feketék, akik többségben vagyunk ebben az országban, büszkék lehetünk, hogy lehorgasztott fejünket felemeltük és nem fogadjuk el többé az elfogadhatatlant.
A mi harcunk szimbolizálhatja a világ dolgozói számára azt a tényt, hogy a harc teszi az életet. Ma a nemzetközi nagytőke dominál mindent, a politika alkalmazza diktátumát. Mi megmutattuk, hogy egy kis, 400 ezres nép is megkérdőjelezheti az elnyomáson és kizsákmányoláson alapuló rendszert.
Vizsgálatot indítottak rasszista gyűlöletre felhívás és aláírás kierőszakolása vádjával …
Ez a mozgalom mocskolásának, diabolizálásának kísérlete, nincs szó semmiféle fajgyűlöletről (1). A valóságot tükrözi, azt, hogy a guadeluoupe-i társadalom rasszista és osztályviszonyokon alapul nagyon hosszú ideje. A piramis csúcsán a békék (a rabszolgatartók leszármazottai) és a fehérek, lent pedig a négerek és indiaiak. 400 éve ugyanaz az ültetvényes (rabszolgatartó) társadalom. Az igazság az, hogy sztrájkban állunk azokban az üzemekben, ahol visszautasítják a Bino-egyezményt (2), ennek alkalmazását kérjük…
Tegnap azt láttuk, hogy (Franciaországban) a Sony menedzserét elzárták, mégsem beszélt terrorizmusról egyetlen újságíró, egyetlen bíró sem. A vádakra készek vagyunk megfelelni és bíróság előtt, az egész világgal szemben kimutatni a guadeloupe-i társadalom természetét, azt, amit a francia állam tett ezzel a kis országgal.
Készítette
Robert Fabert
(1) Mikor a béké munkáltatók visszautasították az egyezmény aláírását, egy tv-interjúban Elie Domota ezt mondta: «Vagy alkalmazkodnak, vagy elhagyják Guadeloupe-ot; nem hagyjuk, hogy egy béké banda visszahozza a rabszolgatartást.»
(2) A 2009.febr.17-ről 18-ra virradóra lelőtt szakszervezeti felelős nevét viselő egyezmény.
A guadeloupe- fizetések regionális egyezményének bevezetése
Jacques Bino-egyezmény
Az aláírók között:
— Munkáltatói szervezetek: UMPEC, UCE, CRTG, OPGSS, UNAPL;
— Munkavállalói szervezetek: a Liyannaj Kont Pwfitasyon (LKP)-ban együttműködő CGTG, CFDT, CFTC, CGT-FO, UGTG, UNSA.
DESFORGES úr, a guadeloupe-i prefektus és BESSIERE, LOPEZ, LEMAIRE és ARCONTE urak, munkaügyi igazgatók közvetítésének jelenlétében.
Előszó
— a jelenlegi guadeloupe-i gazdasági és szociális helyzet az ültetvényes gazdaság folyamatosságának eredménye,
— ez a gazdaság a monopolhelyzet járadékaira, az igazságtalanságot általánossá tévő dominanciából származó visszaélésekre támaszkodik.
— ezek az igazságtalanságok éppenúgy sújtják a dolgozókat, mint a belgazdaság szereplőit,
— ezek egyaránt akadályt képeznek a belgazdaság fejlesztése és a társadalmi kibontakozás előtt,
— szükséges ezen összes akadály megszüntetése új gazdasági rend kialakítása érdekében, mindenki (vállalati vezetés és dolgozók) munkájának újraértékelése és újfajta társadalmi viszonyoknak kell kialakulniuk.
— a két fél megegyezik abban, hogy az alapvető vásárlóerő szükséges újraértékeléséhez a legalacsonyabb béreket módosítja.
USA
Az Elie Domota elleni mesterségesen felépített vádak ejtését!
Kedves Elvtársak!
Most kaptuk meg az ATCP új felhívását, mely részleteket nyújt a francia hatóságok Elie Domota elleni nemtelen támadásáról, a fajgyűlölet szításának vádjáról a tárgyalások lezárulásának másnapján.
(...) A magunk részéről Franciaország itteni nagykövetéhez intézünk egy peticiót, melyben követeljük ezeknek a mesterségesen kreált vádaknak az elejtését.
«Ne merjetek Elie Domotához nyúlni!»
Eduardo Rosario és Alan Benjamin
Pierre Vimont,
Franciaország nagykövete
USA Washington D.C. Telephone: (202) 944-6000 Fax: (202) 944-6072
Uram,
Alulírottak nagy nyugtalansággal figyeltük a guadeloupe-i eseményeket, a 44 napos sztrájkot, a tárgyalásokat és megelégedéssel vettük tudomásul a megegyezést, mely a dolgozók és a nép követeléseit tartalmazta.
Azonban a nyugtalanságunk továbbra is indokolt, mivel a francia munkáltatók és hatóságok az UGTG főtitkára és az LKP szóvivője, Elie Domota megvádolásával akarnak visszavágni a tömegmozgalom akciójára.
Ezek a vádak nem csak alaptalanok, hanem világosan irányulnak az egyezmény megsemmisítésére, és a múltba való visszatérést célozzák.
Kérjük az Önök kormányát, hogy álljon el Domota megvádolásától.
Üdvözlettel, stb.
Martinique
“Egyezmény a sztrájk befejezésére” Martinique-ban
Mint Guadeloupe-ban, az alapvető követelések teljesülnek
Márc. 14-én, a «Febr. 5-i kollektíva» által a dráguló életfeltételek miatt indított sztrájk 38.napján aláírták az egyezményt. A szakszervezetekből, népi és kulturális szervezetekből álló kollektíva az állam és a munkáltatók képviselőivel megállapodott és Michel Monrose szóvivő feloldotta a sztrájkot, a hírre az utcákat elözönlötte a vörös trikót viselő 15 ezres tömeg énekelve, dobokkal kísérve a «Matinik lévé-t (Martinique fel!).
Réunion
Réunion, a márc. 19-i nagy tüntetés
Réunion márc. 5 óta sztrájkol, a tárgyalások egy helyben topognak. A Cospar, a «dráguló élet elleni kollektíva» 62 pontos követeléssorozatot tárt elő, közöttük a bérek kérdését. A pénteki tárgyalások a Cospar kérésére szakadtak meg, mivel konzultálni akar tagjaival. «Semmit nem írunk alá elkapkodva», jelentette ki a CGT Réunion főtitkára, Ivan Hoareau. Márc. 19-én országos tüntetésre kerül sor.
Kína
Részlet az "Információs levél"-ből
2009. január 305 15.sz.
Szerkesztőségi cikk
«A 2009-es év lesz a legnehezebb 2000 óta» mondta a kínai miniszterelnök, Wen Jiabao a jan. 19-i kormányülésen. Gyors intézkedéseket sürgetett a vas- és autóipar érdekében; intézkedéseket kért a vállalatok termelési költségeinek csökkentésére és munkahely megőrzésére, a kis- és középvállalkozásokat segítésére.
Megint felmerül a kérdés: a dolgozók hogyan kerülhetik el ezt a szerencsétlenséget?
Dec. végén a miniszterelnöhelyettes, Zhang Dejiang jelentette ki, hogy az állami vállalatok a gazdasági motor szerepét kell betöltsék ebben a nehéz helyzetben (ha csökkenő tendenciában is, az állami vállalatok 2008-ban több mint 100 milliárd eurós haszonnal zárták az évet) és Li Rongrong, az állami vállalatok felügyeletének igazgatója pontosított, hogy elsőbbséget kell adni a munkahelyek védelmének és a bérek megőrzésének. Mindenki látja a különbséget a magánvállalkozásokkal szemben, melyek vagy ki sem fizetik a dolgozókat, vagy éjnek idején az ajtó alá teszik a kulcsot! Ugyanakkor megtudjuk, hogy a vasipar állami segítséget fog kapni restrukturáció fejében, ami rendszerint munkahelyek megszűnésével jár.
Az újévi szabadságolás két hétig tartott. Azután? A Bivaly éve jan. 26-án kezdődik és februárban bizony vissza kell térni a munkába. Hova térnek vissza a dolgozók milliói? Bizonyos szakértők jelzik az exporttevékenység fellendülését párhuzamosan az adók csökkentésével, az intenzív munkaerőt kívánó ipar segítésével, a külföldi befektetők megválogatásával, a bankok privatizációja és fúziója jegelésével.
Senki nem tudja, meddig terjed a válság, a statisztikai hivatal is csak annyit mond: «a pénzügyi válság mélyül és negatív hatással jár a kínai gazdaságra» (Reuters, jan.21.).
Holott külföldről hallatszik: Peking fenn tudja tartani a tásadalmi stabilitást, Peking jól tudja adagolni a követelések részleges kielégítését, a lehetséges vezetők letartóztatását, Peking megtanulta a nehéz helyzetek kezelését a privatizációval és az állami vállalatok becsukásával a 90-es években, stb. Semmi sem biztos… A kormány egészségügyi reformot vezetett be, a cél 2011-ig 850 milliárd jüan (97 milliárd euró) fordítása a lakosság 90 %-nak orvosi ellátása biztosítására.
Ami szintén nem öröm, hogy a pekingi helyhatóság felemelte a nők (káderek és tisztviselők) nyugdíjkorhatárát 55 évről 60-ra. Nem világos, hogy ez az intézkedés hogyan fog majd a munkát hiába kereső diplomás fiatalság számára munkahelyet biztosítani.
Kína egy útkereszteződés. A központi hatóság vajon folytatni fogja-e a kínai vagy külföldi magánbefektetők előnyben részesítését, fellendítési tervet akar-e megvalósítani vagy az állami vállalatokra akar támaszkodni? A helyi hatóságoknak vannak-e terveik? Hagyni fogják-e, hogy a magánvállalkozások százezrei, melyek nem fizetnek bért, nem fizetnek társadalombiztosítást, egyik napról a másikra bezárjanak mindenféle kártérítés nélkül? Hagyják-e majd, hogy a munkatörvénykönyvet büntetlenül áthághassák a végletekig vitt kizsákmányolással (egy vállalatot elítéltek, mivel túlórákkal visszaélt és egy 58 éves dolgozó halálát okozta)?
Vagy a kínai dolgozók remélhetik-e, hogy a munkajogokat respektáló állami vállalatok majd fejlődnek, sokasodnak és a szükséges munkaerőfelvételre képesek lesznek?
Az 1989-es Tiananmen téri mészárlás után nehéz volt visszatérni a «reformpolitikához» és a nyitás vajon nagyobb demokráciát fog-e hozni Kínában. Üres beszéd, hogy a gazdasági szabadság az egyéni és kollektív szabadságjogokat is maga után vonja.
Megmérhetjük a valódi viszonyt a demokratikus szabadságjogok és a demokrácia, valamint a gazdasági reformok között az Albert Keidel által adott «Les Echos» (déc.18.) interjújában.
Arra a kérdésre, hogy kell-e «sürgősen hozzányúlni a politikai reformokhoz», ez a Kína-szakértő, a Világbank és az ameikai kincstár vezető volt közgazdásza így válaszol: «Kínában a politikai reformnak a társadalmi stabilitáshoz kell hozzájárulni (…) egyáltalán nem sürgős a jelenlegi rendszer megkérdőjelezése. Hosszú távon ez még a demokratikus kísérletek meghiusulását is eredményezhetné». Számára az a lényeg, hogy tudni kell «milyen ritmust kell Kínának követni bankjai és pénzintézetei eladásában a kínai és külföldi magánszektornak», ahogyan deklarálta a XVII. kongresszus után 2007. októberében. A demokrácia várhat, de a privatizáció nem!
Nem beszélhetünk demokráciáról a szólásszabadság és a társadalmi rétegek szerveződési szabadsága nélkül, tehát a szakszervezeti szabadság nélkül nélkül (...).
Franciaország
A Független Munkáspárt kommünikéje Franciaország NATO-elkötelezettsége apropóján
Márc. 15.: a 26. francia katona halála Afganisztánban. A NATO 57 ezer fős katonasággal van jelen a térségben, ebből 2800 francia, 38000 amerikai (hamarosan 17 ezerrel több). Ez év eleje óta 61 katona és 2118 civil halt meg.
A Független Munkáspárt kommünikéje
A POI elítéli Franciaország NATO-elkötelezettségét.
A NATO-parancsnokságba való újraintegrálódás azt jelenti, az országot az amerikai imperializmus érdekeinek vetik alá, mégpedig annak más népek ellen irányuló agresszív katonai politikája szolgálatában.
A Független Munkáspárt emlékeztet arra, hogy a Lisszaboni, Maastrichti, Amszterdami szerződések óta egyre erőteljesebb az ország alárendelése «az Észak-Atlanti Szövetség keretében aláírt kötelezettségeknek» (a jelenlegi szerződés 48. módosítása).
A POI követeli a francia csapatok hazatérését minden idegen országból, különös tekintettel Afganisztánra!
A POI kijelenti, hogy az afgán népnek, csakúgy mint más népeknek, joga van rendelkezni saját sorsáról, jövőjéről bármiféle idegen megszállás nélkül.
A népek önrendelkezési joga elévülhetetlen!
a POI országos titkárai
Jean Markun, Claude Jenet,
Gérard Schivardi, Daniel Gluckstein
Előfizetés
10 numéros : 10 € ; 20 numéros : 20 € ; 30 numéros : 30 € ; 40 numéros : 40 € ; 50 numéros : 50 €
incluant le soutien á la diffusion internationale du bulletin.
Abonnement de soutien 1 an : 100 € • 10 numéros : 16 francs suisses ; 7 livres ; 10 dollars ; etc.
Nom : .......................................................................................................................................
Prénom : ..................................................................................................................................
Adresse : ..................................................................................................................................
Pays : .......................................................................................................................................
E.mail : ....................................................................................................................................
Chèques á l’ordre de CMO (adresse ci-contre)
Virements bancaires : RIB (France) 30938 00034 00512270003 17
IBAN (Etranger) : FR76 3093 3400 5122 7000 317 - LUBPFRPP
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0708 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése hetilapja
Tartalom:
Guadeloupe:
— Beszélgetés Elie Domotával, az UGTP szakszervezeti unió főtitkárával és Liyannaj kont pwofitasyon (LKP) szóvivőjével
— A «Regionális egyezmény a guadeloupe-i bérekről. Jacques Bino-egyezmény» bevezetése
— Levél az USA-ból a jogi eljárás fenyegette Elie Domota támogatására
Martinique: a sztrájk vége
Réunion: márc. 19. nagy tüntetés
A febr. 7-8-i európai munkástanácskozás után
— Olaszország: felhívás egy tartományi listára «egységet az elbocsátások megtiltására»
— Spanyolország: José Luis Zapaterohoz, a kormányelnökhöz és a PSOE elnökéhez (az Informaciones obrerasban megjelent)
— Belgium: «Fizessenek a spekulánsok, ne a dolgozók! Itt az ideje, hogy a dolgozók érdekeit védő terv szülessen!» (Mozgalom a világ dolgozóinak egységéért)
— Franciaország: a Munkásinformációk szerkesztőségi cikke «A háborgások ideje».
A 305.sz. Kína-levél «Kína egy útkereszteződés».
Franciaország: a POI kömmunikéje: «Nemet Franciaország NATO parancsnokságba integrálódására»
Kapcsolattartás:
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis -75010 Paris - France
Tel : (33 1) 48 01 88 28.E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
Olaszország
A febr. 7-8-i párizsi Európai munkástanácskozás után
Felhívás e legközlebbi tartományi választások közös listájára: “egységet az elbocsátások megtiltására”
Olaszországban is, ahogyan egész Európában üzemek ezrei, kicsik és nagyok bezárnak, elbocsátanak, utcára hajítva dolgozók millióit. Az előrejelzések egy millió elbocsátásról beszélnek a következő hónapokban, míg Tramonti miniszter jelzi, hogy 2009. rosszabb lesz, mint 2008…
Régiónkban, Torinóban szinte az egész ipar érintett: az Indesit bezárt, a Motorola elbocsát, a Fiat integrációs pénztárba teszi a dolgozókat (technikai munkanélküliség, melyet az állam, a munkáltató és a bérből élők által finanszírozott integrációs pénztár fizet). Ugyanakkor a kormány a pedagógusok ezreinek állását szünteti meg.
Minden percben egy munkanélkülivel több van az országban.
Jobboldalon és baloldalon egyaránt «szociális tompításról» beszélnek, «szociális fizetésekről». Tényként el kell fogadnunk, hogy többmillió dolgozó elveszíti munkáját és életkörülményei megnehezednek. Egyetlen párt, se nagy, sem kicsi nem mondja ki világosan: «Meg kell tiltani az elbocsátásokat, a munkahelyeket vissza kell állítani.» Ha valódi kiutat akarunk találni ebből a drámai helyzetből, a dolgozók és szervezeteik egysége szükséges ahhoz, hogy követelni tudjuk az elbocsátások megtiltását.
Mi az egyetlen válságellenes intézkedés, ami fellendíthetné a fogyasztást, a jövedelmeket, a termelést és a vásárlóerőt? Minden kétség nélkül, az egység ezen a ponton nyithatna perspektívát az egész lakosság számára a Confindustria (ipari munkáltatói föderáció — szerk.) által védett kormányzati destruktív politika leállítására.
Ezek a gondolatok vezérlik kampányunkat a júniusi tartományi választások alkalmával, ennek jegyében akarunk listát állítani. Azt gondoljuk, hogy a válságból nem lehet kilábalni az Európai unióval való szakítás nélkül. Másoknak lehet különböző a nézetük, mi a vélemények tiszteletbentartásával javasoljuk, hogy a helyzet sürgősségére való tekintettel cselekedjünk együtt a munkahelyek megvédéséért.
Spanyolország
Az Informacions obreras publikál egy felhívást a Nemzetközi Egyetértéshez tartozó aktivák kezdeményezésére
A PSOE főtitkárához és kormányelnökhöz, José Luis Zapaterohoz fordulnak
Márc. 6-án José Luis Zapatero elnöklete alatt a Minisztertanács egy sürgősségi határozatot fogadott el a munkahelyek védelmében és az alkalmazottak segítésére.
Összefoglalva, a határozat célja, hogy 6 millárd euró értékben adócsökkentést és szubvenciókat alkalmaz a munkanélküliek hátrányára, új munkahelyek elősegítésére. 6 milliárdot elvesz a társadalombiztosítástól és a munkanélküli segélyekből, amihez hozzáadódik a bankároknak adott 104 milliárd és 140 tartalék.
Ki gondolhatja, hogy ezek az intézkedések megállíthatják a munkahelyek vérveszteségét, amit a spanyol munkásosztály visel?
Januárban 196 000 elbocsátás, februárban 144 000; a legoptimistább előrelátások szerint is 5 millióra nő a munkanéküliség ezzel a tempóval az év végére, ami az aktív népesség több mint 20 %-a. Egymillió munkanélküli egyáltalán nem kap ellátást. 600 ezer családnak veszélyben a lakhatása, mert nem képesek a hiteleiket törleszteni.
Minden országban a dolgozók szervezeteikhez fordulnak, nevezetesen a szakszervezetekhez: azonnal általános sztrájkot kell szervezni!
A tüntetések megszokszorozódtak minden országban. Márc. 14-én Barcelonában tüntetők tízezrei vonultak fel…
A Nemzetközi Egyetértéshez tartozó spanyol aktivisták felhívást intéztek az Informaciones obreras-ban a spanyol kormányfőhöz, a PSOE főtitkárához, José Luis Zapaterohoz, kinek parlamenti többsége van: «A sürgető szükség vett bennünket arra, hogy hozzád forduljunk a rád szavazott dolgozók és fiatalok nevében, hogy intézkedéseket tegyetek a bérből és fizetésből élők védelme érdekében, hogy határozd el az elbocsátások megtiltását és a társadalmi tervek megszüntetését. A pénz megvan, egyszerűen csak azt kell tenned, hogy visszaveszed a bankároknak és spekulánsoknak adott millárdokat.»
Franciaország
“A háborgások ideje”
a 2009. márc. 25-i 38.sz.Munkásinformációk szerkesztőségi cikke
A Les Echos tőkés lap nyugtalan: íme eljött «a háborgások ideje». A munkáltatók lapja «szikrákat» lát, melyek a «lángba borítás» kezdetét jelentik. Mi az eredete ennek a «szociális háborgásnak»? «A meg nem értés szakadéka tátong az ipari stratégiák tökéletes gazdasági racionalitása és a dolgozók felfogása között.»
Igen, jól látjátok: a munkáltatók számára az üzem bezárása «tökéletes gazdasági racionalitás» — lapáton munkásaival és a tőkéseknek osztogatott milliárdokkal, akik ezzel folytatják a spekulációt!
Csak egy a gond: a bérből élők — biztos nem ésszerűen — nem jól «fogják fel». A munkások ezt a munkahelyek megszüntetéseként látják, amit igazságtalannak és elfogadhatatlannak találnak.
A dolgozók saját munkájukból akarnak megélni, nem szeretnék, ha otthonukból kitennék őket, gyerekeiknek jövőt akarnak biztosítani. Akkor ki nem ért valamit?
Hogyan lehet kiküszöbölni «a meg nem értés szakadékát»? A Les Echos szerint a munkáltatók «jobban meg kell magyarázzák választásukat». A szakszervezeteknek pedig «vissza kellene fogni közvetítő szerepüket». Mit jelent ez?
A tőkés osztály azt szeretné, ha a szakszervezetek segítenék a munkáltatókat abban, hogy a keserű pirulát lenyelessék a dolgozókkal, meggyőznék a munkásokat arról, hogy elbocsátásuk őket szolgálják?
A történelem iróniája, hogy ugyanabban az újságban látott napot, a franciák 74 %-ban (a munkások és alkalmazottak 84 %-ban!) legitimnek tartják a márc. 19-i sztrájkot és tüntetést, valamint azok követeléseit. Különösképpen az elbocsátásokat illető követeléseket!
Bizony, szakadék tátong az elbocsátók és elbocsátottak között, a munkáltatók és munkavállalók, a kizsákmányolók és kizsákmányoltak között. Csak nem a meg nem értésé, hanem az osztályharcé. (…)
«Ha nincs munka, nincs semmi. A munkahelyek fenntartása a visszatérés első lépése az emberi társadalom civilizációs minimumához.»
Igen, itt van a háborgások ideje.
Képtelenek vagyunk megérteni, hogy a munkásosztály védelmét és demokráciát vállaló pártok nem akarják meghallani a munkásköveteléseket. Ha árnyalatokban el is tér véleményünk, nem az lenne most a dolgunk, hogy egyesüljünk, összesítsük erőnket a Sonynál, Continentalnál, Glaxonál és Fauréciánál készülődő elbocsátások megakadályozására?
Belgium
A spekulánsok fizessenek, ne a dolgozók!
A «Világ dolgozói egységének kialakításáért mozgalom» közleményéből (1)
Egyetlen nap sem telik el újabb munkahelyek elvesztésének, restrukturációnak vagy a technikai munkanélküliség kiterjesztésének bejelentése nélkül. 2008 októberében a techniaki munkanélküliség 23,4 %-kal nőtt az előző hónaphoz viszonyítva, novemberben 50 %-kal, és 176 223 dolgozót érintett. 2009. jan. 8-án a FEB (belga vállalatok szövetsége –szerk.) vezetője, Rudi Thomaes bejelentette a L’Echo-ban, hogy a «a technikai munkkanélküliség növekedni fog és csak az elbocsátások előtti fázist jelenti. A restrukturációt így februárban és márciusban kell tartani.» A KBC (belga pénzügyi és bankbiztosítási csoport— szerk.) tanulmánya szerint 100 000 munkahely szűnik meg Belgiumban 2009-2010-ben.
Lehet-e hatásosan védekezni, ha a dolgozók vállalatonként elszigetelten teszik vagy inkább együtt vagyunk erősebbek? Nincs-e itt az ideje, hogy nagy lépéset tegyünk a munkahelyekért, a dolgozók védelméért?
(…) Októberben a kormány 22 milliárddal támogatta meg a bankokat, amiből később 25 milliárd lett (…). Ki fizeti ennek következményeit? (…) Úgymond a válság miatt, a munkáltatók kikényszerítették és el is érték 2009-2010-re a megegyezést, ami nekik semmibe nem fog kerülni, csak nekünk!
A teljes munkaidőben dolgozók elérhetnek (de ezt még meg kell tárgyalni szektoronként és vállalatonként…) maximálisan évi 250 eurót. A munkavállalók «cserében» több mint 1 milliárd csökkentést kapnak a szociális terhekből és adóból! (…) Az FGTB kommunikéje megállapítja, hogy «az első mentési tervek nyilvánvalóan nem állították meg». Akkor ki húzott hasznot ezekből a tervekből? (…) Az egyetlen nyertesek a spekulánsok (…).
Akkor a spekulánsoknak kell fizetni is, nem a dolgozóknak! Itt az ideje, hogy olyan terv szülessen, amely a mi érdekeinket szolgálja!
(1) Ezt a lapot szakszervezeti és több irányzathoz tartozó aktivisták szerkesztik, közöttük a Nemzetközi Egyetértéshez tartozók is.
Guadeloupe
Beszélgetés a guadeloupe-i UGTG szakszervezeti tömörülés főtitkárával
és a Liyannaj kont pwofitasyon (LKP) szóvivőjével
Elie Domotával beszélgettünk a sztrájkról, mely 44 napi egységben tartotta a dolgozókat, fiatalokat és végül megelégedésre szolgáló eredménnyel zárult, nevezetesen 200 eurós béremeléssel.
Mi a mérleg?
Nagyon jó. Igaz, 44 napos sztrájk kellett hozzá, de megmutattuk egységünket. Sokan azt mondták korábban, konplo a nèg sé konplo a chyen (« a négerek összeesküvése kutyák összeesküvése — szerk.)… Hát igen, megmutattuk, hogy együtt tudunk egy irányban haladni, szakszervezetek, politikai szervezetek, fogyasztói társulások, lakossági és kulturális egyesületek. Különbözőségünk kovácsolta az egységet.
Mi az LKP eredete és szerepe a mozgalomban?
Nagyon egyszerűen indult. Azelőtt minden szervezet magában dolgozott. Nov. végén az UGTG-ben elhatároztuk, hogy találkozunk más szervezetekkel is, mivel egy egész sor probléma merült fel és úgy véltük, hogy egyetlen szervezet nem vezetheti a harcot. Relative könnyű volt, ti. az utóbbi 6 évben igyekeztünk a munkásosztály követeléseinek programját összeállítani. Május elsejét is együtt ünnepeltük, de ekkor még nem volt közös cselekvési programunk.
2008. dec. 15-én találkoztuk először az ágazati szakszervezetekkel, az oktatásival és a kulturális mozgalmakkal, politikai pártokkal… Ott született meg a liyannaj (szövetség)! A 16-i sztrájk után a prefektushoz mentünk… és eldöntöttük, hogy januárban folytatjuk.
Az LKP így jött létre. Ebben a dinamizmusban adtunk egy színt és ez nevet; ebben az időben tűnt fel egy új sanzon, a Gwadloup sé tannou («Guadeloupe a mienk»), melyet az összes tüntető kórusban énekelt … A LKP az évekkel ezelőtt az egységesítés érdekében megkezdett munka érett gyümölcse.
Guadeloupe soha többet nem lesz olyan, mint azelőtt, mondták a dolgozók, az aktivisták… Mit jelent ez?
Egyetértek, de meg kell mondanom, hogy nem szabad ad hoc módon működnünk, bizonyos rendszerességet kell megvalósítanunk, ha nem akarunk visszakerülni a korábbi helyzetbe. Ez azt jelenti, hogy a társadalmi viszonyokat meg kell változtatnunk, új viszonyokat kell teremtenünk, pl. a férfiak és nők között. Indiaiak és feketék, akik többségben vagyunk ebben az országban, büszkék lehetünk, hogy lehorgasztott fejünket felemeltük és nem fogadjuk el többé az elfogadhatatlant.
A mi harcunk szimbolizálhatja a világ dolgozói számára azt a tényt, hogy a harc teszi az életet. Ma a nemzetközi nagytőke dominál mindent, a politika alkalmazza diktátumát. Mi megmutattuk, hogy egy kis, 400 ezres nép is megkérdőjelezheti az elnyomáson és kizsákmányoláson alapuló rendszert.
Vizsgálatot indítottak rasszista gyűlöletre felhívás és aláírás kierőszakolása vádjával …
Ez a mozgalom mocskolásának, diabolizálásának kísérlete, nincs szó semmiféle fajgyűlöletről (1). A valóságot tükrözi, azt, hogy a guadeluoupe-i társadalom rasszista és osztályviszonyokon alapul nagyon hosszú ideje. A piramis csúcsán a békék (a rabszolgatartók leszármazottai) és a fehérek, lent pedig a négerek és indiaiak. 400 éve ugyanaz az ültetvényes (rabszolgatartó) társadalom. Az igazság az, hogy sztrájkban állunk azokban az üzemekben, ahol visszautasítják a Bino-egyezményt (2), ennek alkalmazását kérjük…
Tegnap azt láttuk, hogy (Franciaországban) a Sony menedzserét elzárták, mégsem beszélt terrorizmusról egyetlen újságíró, egyetlen bíró sem. A vádakra készek vagyunk megfelelni és bíróság előtt, az egész világgal szemben kimutatni a guadeloupe-i társadalom természetét, azt, amit a francia állam tett ezzel a kis országgal.
Készítette
Robert Fabert
(1) Mikor a béké munkáltatók visszautasították az egyezmény aláírását, egy tv-interjúban Elie Domota ezt mondta: «Vagy alkalmazkodnak, vagy elhagyják Guadeloupe-ot; nem hagyjuk, hogy egy béké banda visszahozza a rabszolgatartást.»
(2) A 2009.febr.17-ről 18-ra virradóra lelőtt szakszervezeti felelős nevét viselő egyezmény.
A guadeloupe- fizetések regionális egyezményének bevezetése
Jacques Bino-egyezmény
Az aláírók között:
— Munkáltatói szervezetek: UMPEC, UCE, CRTG, OPGSS, UNAPL;
— Munkavállalói szervezetek: a Liyannaj Kont Pwfitasyon (LKP)-ban együttműködő CGTG, CFDT, CFTC, CGT-FO, UGTG, UNSA.
DESFORGES úr, a guadeloupe-i prefektus és BESSIERE, LOPEZ, LEMAIRE és ARCONTE urak, munkaügyi igazgatók közvetítésének jelenlétében.
Előszó
— a jelenlegi guadeloupe-i gazdasági és szociális helyzet az ültetvényes gazdaság folyamatosságának eredménye,
— ez a gazdaság a monopolhelyzet járadékaira, az igazságtalanságot általánossá tévő dominanciából származó visszaélésekre támaszkodik.
— ezek az igazságtalanságok éppenúgy sújtják a dolgozókat, mint a belgazdaság szereplőit,
— ezek egyaránt akadályt képeznek a belgazdaság fejlesztése és a társadalmi kibontakozás előtt,
— szükséges ezen összes akadály megszüntetése új gazdasági rend kialakítása érdekében, mindenki (vállalati vezetés és dolgozók) munkájának újraértékelése és újfajta társadalmi viszonyoknak kell kialakulniuk.
— a két fél megegyezik abban, hogy az alapvető vásárlóerő szükséges újraértékeléséhez a legalacsonyabb béreket módosítja.
USA
Az Elie Domota elleni mesterségesen felépített vádak ejtését!
Kedves Elvtársak!
Most kaptuk meg az ATCP új felhívását, mely részleteket nyújt a francia hatóságok Elie Domota elleni nemtelen támadásáról, a fajgyűlölet szításának vádjáról a tárgyalások lezárulásának másnapján.
(...) A magunk részéről Franciaország itteni nagykövetéhez intézünk egy peticiót, melyben követeljük ezeknek a mesterségesen kreált vádaknak az elejtését.
«Ne merjetek Elie Domotához nyúlni!»
Eduardo Rosario és Alan Benjamin
Pierre Vimont,
Franciaország nagykövete
USA Washington D.C. Telephone: (202) 944-6000 Fax: (202) 944-6072
Uram,
Alulírottak nagy nyugtalansággal figyeltük a guadeloupe-i eseményeket, a 44 napos sztrájkot, a tárgyalásokat és megelégedéssel vettük tudomásul a megegyezést, mely a dolgozók és a nép követeléseit tartalmazta.
Azonban a nyugtalanságunk továbbra is indokolt, mivel a francia munkáltatók és hatóságok az UGTG főtitkára és az LKP szóvivője, Elie Domota megvádolásával akarnak visszavágni a tömegmozgalom akciójára.
Ezek a vádak nem csak alaptalanok, hanem világosan irányulnak az egyezmény megsemmisítésére, és a múltba való visszatérést célozzák.
Kérjük az Önök kormányát, hogy álljon el Domota megvádolásától.
Üdvözlettel, stb.
Martinique
“Egyezmény a sztrájk befejezésére” Martinique-ban
Mint Guadeloupe-ban, az alapvető követelések teljesülnek
Márc. 14-én, a «Febr. 5-i kollektíva» által a dráguló életfeltételek miatt indított sztrájk 38.napján aláírták az egyezményt. A szakszervezetekből, népi és kulturális szervezetekből álló kollektíva az állam és a munkáltatók képviselőivel megállapodott és Michel Monrose szóvivő feloldotta a sztrájkot, a hírre az utcákat elözönlötte a vörös trikót viselő 15 ezres tömeg énekelve, dobokkal kísérve a «Matinik lévé-t (Martinique fel!).
Réunion
Réunion, a márc. 19-i nagy tüntetés
Réunion márc. 5 óta sztrájkol, a tárgyalások egy helyben topognak. A Cospar, a «dráguló élet elleni kollektíva» 62 pontos követeléssorozatot tárt elő, közöttük a bérek kérdését. A pénteki tárgyalások a Cospar kérésére szakadtak meg, mivel konzultálni akar tagjaival. «Semmit nem írunk alá elkapkodva», jelentette ki a CGT Réunion főtitkára, Ivan Hoareau. Márc. 19-én országos tüntetésre kerül sor.
Kína
Részlet az "Információs levél"-ből
2009. január 305 15.sz.
Szerkesztőségi cikk
«A 2009-es év lesz a legnehezebb 2000 óta» mondta a kínai miniszterelnök, Wen Jiabao a jan. 19-i kormányülésen. Gyors intézkedéseket sürgetett a vas- és autóipar érdekében; intézkedéseket kért a vállalatok termelési költségeinek csökkentésére és munkahely megőrzésére, a kis- és középvállalkozásokat segítésére.
Megint felmerül a kérdés: a dolgozók hogyan kerülhetik el ezt a szerencsétlenséget?
Dec. végén a miniszterelnöhelyettes, Zhang Dejiang jelentette ki, hogy az állami vállalatok a gazdasági motor szerepét kell betöltsék ebben a nehéz helyzetben (ha csökkenő tendenciában is, az állami vállalatok 2008-ban több mint 100 milliárd eurós haszonnal zárták az évet) és Li Rongrong, az állami vállalatok felügyeletének igazgatója pontosított, hogy elsőbbséget kell adni a munkahelyek védelmének és a bérek megőrzésének. Mindenki látja a különbséget a magánvállalkozásokkal szemben, melyek vagy ki sem fizetik a dolgozókat, vagy éjnek idején az ajtó alá teszik a kulcsot! Ugyanakkor megtudjuk, hogy a vasipar állami segítséget fog kapni restrukturáció fejében, ami rendszerint munkahelyek megszűnésével jár.
Az újévi szabadságolás két hétig tartott. Azután? A Bivaly éve jan. 26-án kezdődik és februárban bizony vissza kell térni a munkába. Hova térnek vissza a dolgozók milliói? Bizonyos szakértők jelzik az exporttevékenység fellendülését párhuzamosan az adók csökkentésével, az intenzív munkaerőt kívánó ipar segítésével, a külföldi befektetők megválogatásával, a bankok privatizációja és fúziója jegelésével.
Senki nem tudja, meddig terjed a válság, a statisztikai hivatal is csak annyit mond: «a pénzügyi válság mélyül és negatív hatással jár a kínai gazdaságra» (Reuters, jan.21.).
Holott külföldről hallatszik: Peking fenn tudja tartani a tásadalmi stabilitást, Peking jól tudja adagolni a követelések részleges kielégítését, a lehetséges vezetők letartóztatását, Peking megtanulta a nehéz helyzetek kezelését a privatizációval és az állami vállalatok becsukásával a 90-es években, stb. Semmi sem biztos… A kormány egészségügyi reformot vezetett be, a cél 2011-ig 850 milliárd jüan (97 milliárd euró) fordítása a lakosság 90 %-nak orvosi ellátása biztosítására.
Ami szintén nem öröm, hogy a pekingi helyhatóság felemelte a nők (káderek és tisztviselők) nyugdíjkorhatárát 55 évről 60-ra. Nem világos, hogy ez az intézkedés hogyan fog majd a munkát hiába kereső diplomás fiatalság számára munkahelyet biztosítani.
Kína egy útkereszteződés. A központi hatóság vajon folytatni fogja-e a kínai vagy külföldi magánbefektetők előnyben részesítését, fellendítési tervet akar-e megvalósítani vagy az állami vállalatokra akar támaszkodni? A helyi hatóságoknak vannak-e terveik? Hagyni fogják-e, hogy a magánvállalkozások százezrei, melyek nem fizetnek bért, nem fizetnek társadalombiztosítást, egyik napról a másikra bezárjanak mindenféle kártérítés nélkül? Hagyják-e majd, hogy a munkatörvénykönyvet büntetlenül áthághassák a végletekig vitt kizsákmányolással (egy vállalatot elítéltek, mivel túlórákkal visszaélt és egy 58 éves dolgozó halálát okozta)?
Vagy a kínai dolgozók remélhetik-e, hogy a munkajogokat respektáló állami vállalatok majd fejlődnek, sokasodnak és a szükséges munkaerőfelvételre képesek lesznek?
Az 1989-es Tiananmen téri mészárlás után nehéz volt visszatérni a «reformpolitikához» és a nyitás vajon nagyobb demokráciát fog-e hozni Kínában. Üres beszéd, hogy a gazdasági szabadság az egyéni és kollektív szabadságjogokat is maga után vonja.
Megmérhetjük a valódi viszonyt a demokratikus szabadságjogok és a demokrácia, valamint a gazdasági reformok között az Albert Keidel által adott «Les Echos» (déc.18.) interjújában.
Arra a kérdésre, hogy kell-e «sürgősen hozzányúlni a politikai reformokhoz», ez a Kína-szakértő, a Világbank és az ameikai kincstár vezető volt közgazdásza így válaszol: «Kínában a politikai reformnak a társadalmi stabilitáshoz kell hozzájárulni (…) egyáltalán nem sürgős a jelenlegi rendszer megkérdőjelezése. Hosszú távon ez még a demokratikus kísérletek meghiusulását is eredményezhetné». Számára az a lényeg, hogy tudni kell «milyen ritmust kell Kínának követni bankjai és pénzintézetei eladásában a kínai és külföldi magánszektornak», ahogyan deklarálta a XVII. kongresszus után 2007. októberében. A demokrácia várhat, de a privatizáció nem!
Nem beszélhetünk demokráciáról a szólásszabadság és a társadalmi rétegek szerveződési szabadsága nélkül, tehát a szakszervezeti szabadság nélkül nélkül (...).
Franciaország
A Független Munkáspárt kommünikéje Franciaország NATO-elkötelezettsége apropóján
Márc. 15.: a 26. francia katona halála Afganisztánban. A NATO 57 ezer fős katonasággal van jelen a térségben, ebből 2800 francia, 38000 amerikai (hamarosan 17 ezerrel több). Ez év eleje óta 61 katona és 2118 civil halt meg.
A Független Munkáspárt kommünikéje
A POI elítéli Franciaország NATO-elkötelezettségét.
A NATO-parancsnokságba való újraintegrálódás azt jelenti, az országot az amerikai imperializmus érdekeinek vetik alá, mégpedig annak más népek ellen irányuló agresszív katonai politikája szolgálatában.
A Független Munkáspárt emlékeztet arra, hogy a Lisszaboni, Maastrichti, Amszterdami szerződések óta egyre erőteljesebb az ország alárendelése «az Észak-Atlanti Szövetség keretében aláírt kötelezettségeknek» (a jelenlegi szerződés 48. módosítása).
A POI követeli a francia csapatok hazatérését minden idegen országból, különös tekintettel Afganisztánra!
A POI kijelenti, hogy az afgán népnek, csakúgy mint más népeknek, joga van rendelkezni saját sorsáról, jövőjéről bármiféle idegen megszállás nélkül.
A népek önrendelkezési joga elévülhetetlen!
a POI országos titkárai
Jean Markun, Claude Jenet,
Gérard Schivardi, Daniel Gluckstein
Előfizetés
10 numéros : 10 € ; 20 numéros : 20 € ; 30 numéros : 30 € ; 40 numéros : 40 € ; 50 numéros : 50 €
incluant le soutien á la diffusion internationale du bulletin.
Abonnement de soutien 1 an : 100 € • 10 numéros : 16 francs suisses ; 7 livres ; 10 dollars ; etc.
Nom : .......................................................................................................................................
Prénom : ..................................................................................................................................
Adresse : ..................................................................................................................................
Pays : .......................................................................................................................................
E.mail : ....................................................................................................................................
Chèques á l’ordre de CMO (adresse ci-contre)
Virements bancaires : RIB (France) 30938 00034 00512270003 17
IBAN (Etranger) : FR76 3093 3400 5122 7000 317 - LUBPFRPP
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0708 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
2009. március 23., hétfő
A modern társadalom dekadenciájának sötét gyászos regénye
Az Andrea Doria hajó, 29 100 tonnás, 500 fős személyzettel és kb. 1 200 utassal, az olasz nemzeti büszkeség szimbóluma volt. Első útja 1953. jan. 14-én zajlott. 1956. júl. 25-i útján, az amerikai partokon összeütközött a svéd Stockholmmal és elsüllyedt.
Charleroi, Marcinelle, Bois du Casier: a legnagyobb belgiumi, 1956. aug. 8-i tűzvész provokálta bányakatasztrófa 262 áldozatot követelt (136 olasz, 95 belga, 8 lengyel, 6 görög, 5 német, 3 magyar, 3 algériai, 2 francia, 1 angol, 1 holland, 1 orosz és 1 ukrán bányász veszett oda).
Ribolla, Dél-Camorra: 1954. máj. 4-én Olaszországban a II. világháború utáni legnagyobb bányaszerencsétlenség következett be 43 áldozatot követelve.
A modern társadalom dekadenciájának sötét gyászos regénye
Amadeo Bordiga
1956. aug. 24.
(részlet)
Az Andrea Doria.
A hajózás első motorjainak alkalmazásával, a fémből készült hajótestekkel azt hittük, a tengeri hajózás történelmileg és tudományosan is garanciát jelent a jövő számára. Ennek ellenére másfél századdal a technikai „tökéletesítés” után csak relatíve kevésbé biztonságosabbak a szél és a tenger játékának kitett fából készült vitorlások. Természetesen a legstupidabb "vívmány" a sebesség fokozása, mely annak annak ellenére is folyik, hogy 1850 körül speciális vitorlával ellátott hajók felülmúlták a gőzhajót, melyek ekkor a Boston és Liverpool gyapottőzsdén jelentős szerepet játszottak. Egy gyorsabb tolvaj az jobb tolvaj, de egy nagyon gyors idióta is csak idióta marad.
Ugyanakkor a tengeri agarak kora már régen mögöttünk van; ez az első háború utáni időszaknak felel meg. Már előtte is megérkeztek az óriástonnák: az 1912-ben elsüllyedt Titanic 46 ezer tonnát nyomott. Igaz, utazási sebessége, midőn a nevezetes jégyheggyel összefutott, csak 18 csomó volt. Egy fél évszázad alatt a francia, angol, német, olasz tengerjárók közül csak két transzatlanti akadt tisztán 50 ezer tonna felett; ténylegesen az utolsó háború utáni legnagyobbat 53 tonnával az Egyesült Államok birtokolta. Az két európai kivétel, mely a háború előtt készült, de szolgálatban áll még, az angol Queen Mary 81 ezer és a Queen Elisabeth, 84 ezer tonna. Az Egyesült Államok megszerezte a Queen Mary rekordját az Atlanti óceán átszelésében, melyet maga is 1938-ban a háborúban megsemmisült Normandie-tól vett át. Az utóbbi időben a sebesség az óránkénti 30 mérföldet, vagyis 30 csomót meghaladta; az Andrea Doria, a háború utáni legnagyobb olasz hajó és ikertestvére a Colombo csak 29 tonna (a háború előtti Rex 51 ezer tonnás volt), de nagyon jó sebességgel.
Leállt tehát a verseny, a nagy katasztrófák előjátéka, a minél nagyobb hajók építésére, de a sebesség fokozására is, amivel Olaszországban a fasizmus 20 éve alatt a fejünket tömték. Az oka ennek, hogy akinek dolga sietős, rendelkezésére áll a repülő, kisebb személyzettel s egyszerre csak 50 személyt vihet magával az árnyékvilágba; a tengeri átkelés (napsütéssel és majdnem mindig jó idővel a Titanic katasztrófája után kiválasztott délvidéki útvonalon) szórakozás, élvezet lett. Az ultraerős motorok lehetővé tették, hogy mint torpedók száguldjanak a szörnykolosszusok és a kiadásai óriásivá nőjenek (ahhoz, hogy óránként egy mérföldet és néhány órát nyerjenek, többszáz ezer lóerő kellett pluszban, ennek megfelelően ugyancsak sokkal több üzemanyag). A vevőkörnek nem felelt meg és a társaságnak túl sokba került. A logika tehát az súgja ma, hogy közepes nagyságú és sebességű hajók kellenek utasszállításra azok számára, akik nem lévén a gazdasági vagy politikai világ első soraiban, nem akarnak repülőre ülni. Az újságok beszámoltak az Andrea Doria szerencsétlen megmenekültjeiről, akik nem mertek repülőn hazatérni – túlzottan jólértesült lévén a technikai civilizáció áldásairól...
Ezenfelül, ha nem látunk jól, akármit is mondjanak a radar dicséretében, jobb, ha nem haladunk túl gyorsan, akár ma is.
De nem ez a központi kérdés. Ami vitán felüli, az az Andrea Doria különösen törékeny hajóteste: a nekiütköző Stockholmnak sem súlya, sem sebessége nem volt különlegesen nagy, bármit is állítsanak jégtörő sarkantyújáról, mely mechanikai szempontból mélyebb nyílást produkálhatott volna, de semmiképpen nem egy ekkor hasadást. Evidens, hogy a mélyen beszakadt Andrea Doria túl törékeny volt, valószínűleg egész váza, bordázata. A hajótest egy hosszanti szegmense teljesen levált: nem lehet mással magyarázni, mint azzal, hogy több vízhatlan rekesze (melyek már zárva voltak a köd miatt) felmondta a szolgálatot, csakúgy mint más életbevágó részei: gépek, olajtartály, stb.
A hajóépítés nem az egyetlen iparág, ahol a modern technika szinte mániákus célpontja a spórolás a szerkezeten, könnyű szelvények beépítéséhez folyamodnak azzal az ürüggyel, hogy az új használandó anaygoknak csodábaillő ellenállásuk van. Valójában ezt az ellenállást rendszerint egy szemérmetlen reklám garantálja, és egy csoport gyakorol nyomást használata érdekében, bürokratizált laboratóriumi tesztekre és hivatalos ellenőrzésre hivatkozva. Mint az építkezéseknél és a földi gépeknél, a hajóiparnál is a közelmúlt fejlett technikája kevésbé masszív, mint egy félévszázaddal ezelőtt. Az olasz flotta legszebb virágszála az ősszes normát és szakértői kalkulációt meghazudtoló gyorsasággal süllyedt el. Száz és száz áldozat lett volna, ha a tenger háborog és nincs a környéken más hajó sem.
Van még egy másik érv is – az építő spórolásán kívül– ami megmagyarázza a történteket. Tudjuk, hogy éppoly nacionalista mint demagóg okból az olasz állam (senki sem tudja, hogy Szent Oroszország után a vatikáni Olaszországban találjuk a legnagyobb adagot a „szocialista” iparból, akkor is, ha Palmiro [Togliatti] nem teljesen elégedett) egyszerre vevője és építője a hajóknak: az olasz hajózási társaság és az Ansaldo hajógyár az Irimare-hez tartozik. [1]. Tudjuk, hogy az acél Itáliában drágább mint másutt, csakúgy mint a munkaerő (a dolgozó kevesebbet eszik, de a társadalombiztosítás megtömi a zsebeit). Ha a hajókat holland vagy német hajógyártól vennék, egy negyedével olcsóbb volna , de Togliattira kevesebben szavaznának. Az olasz mérnököknek az acélon érdekükben áll fukarkodni, parancsként kapják.
Viszont nem fukarkodnak a diszítésen, sem a luxuson. A technika egyik világszintű dekadens szimptómája az, hogy az infrastruktúránál fontosabb a dekoráció. Minden civilizáció Ninivétől Versailles-ig átment ezen a fázison.
Az öreg tengerészek morogtak a genovai rakparton az újságíróknak: túl sok a hajón a szalon, úszómedence, játszótér, túl sok a híd — hát igen! ez a híres vonal, az olasz hajók karcsú sziluettje! — túlzott terjedelem, túl nagy súly lett a mű holt részének szentelve, például ez a luxus osztály „fél-felhőkarcoló-félesége” tele ablakkal és fénnyel a merülővonal felett páváskodva. Mindez az élő alkotás, a vízzel követlen kontaktusban levő hajótest hátrányára, holott ennek a terjedelmétől és szilárdságától függ a hajó stabilitása, úszási kapacitása, a széllökések utáni felegyenesedési képessége, a tengerrel és a jéghegyekkel szembeni ellenállása, és az esetleges olyan országbéli hajókkal való ütközésével is, ahol az acél olcsóbb, kevesebb technológiát adnak el lobbizó politikusok... legalábbis eddig.
Mindez, mormogják az öreg tengeri medvék, a biztonság rovásáva megy. Hitvány luxus vagy a személyek biztonsága, ez a dilemma. De egy ilyen dilemma meg tudja állítani a Civilizációt, a Haladást?
Marcinelle
Ezekben a napokban, mikor Marx Agrárkérdés és a földjáradék teóriája sorozatát publikáljuk [2] ezeken a hasábokon, Olaszországban bekövetkezett a Ribolla katasztrófája 42 áldozattal. Charleroi-ban már több mint kétszázötvenenen vannak. Az abszolut gazdasági járadék doktrínája és a különbözeti járadék ugyanolyan jól alkalmazható a művelhető földek esetében mint a földalatti alapanyagok kitermelésére, a hidraulikus erőkra, stb.
Nem véletlen, hogy olaszul is azt mondjuk: coltivare [megművelni] a bányát. Adhatunk egy más címet is expozénknak: Ribolla, vagy a különbözeti halál.
A kapitalista világgazdaságban minden fogyasztó a természet által ajándékozott javakért drágábban fizet mint az emberi munka által termelt termékért. Utóbbiakért megfizetjük a munkát és a értéktöbblet-rést, melyet a konkurencia, ha létezik, megpróbál csökkenteni. A polgári társadalom tagjainak jobb piacot nyújt mint a megelőző, kevésbé gyárias társadalmak.
A föld termékeit, a kifejezés szélesebb értelmében, a fogyasztó a munka és túlmunka függvényében fizeti meg, de ez utóbbi megfelel a « legrosszabb föld » esetének. Még ebben az esetben is hozzáadódik egy harmadik kifejezést: a járadékot, másképpen prémiumot, melyet az kap, akié a föld monopóliuma, a földbirtokos, aki a burzsoá „modell” társadalom hamadik ereje. A legterméketlenebb föld diktálja a piaci árat minden élelmiszerfogyasztónak. A leggazdagabb földek monopóliumának birtosokai hozzáadják az abszolut járadékot vagy minimális járadékot, a különbözeti járadékot, ami abból a tényből ered, hogy az ő élelmiszerük a piac átlag eladási áránál olcsóbban lett megtermelve.
A népesség és a fogyasztás emelkedésével a társadalom művelésre alkalmassá teszi a szűzföldeket és minden szabad területet, termékenyet és terméketlent. A fizikai határok determinálják a monopóliumot és a járadék két formáját.
Nehéznek tűnhet sokak számára ez a teória, holott a marxizmus tengelyét képezi, csak akiknek sohasem sikerült megemészteni, azok hihetik, hogy az imperializmus doktrinája a marxizmushoz adott pótlás, melyet úgymond limitál a tőkés verseny. A járadék teóriája magába foglalja a modern kapitalizmus, a monopoltőke összes teóriáját, mely a „járadékokat” megalkotta még az ipari területen is, amit Lenin kifejezésével úgy határozhatunk meg, mint a kapitalizmus nagyobb és parazita profitjáradékát.
Akik jól megértették a doktrinát, azoknak világos, hogy semmi nem változik attól a ténytől, ha az akár hagyományos, akár szélsőségesen új járadék az állam, azaz maga a kapitalista hatalmi gépezetté szervezett társadalom kezébe kerül: amikor ez bekövetkezik, az azért van, hogy megőrizzék e társadalom alapjait, kereskedelmét, pénzeszközét, megvalósulását. Marx előtt Ricardo már megformálta ezt és Marx teljes kritikát gyakorolt fölötte.
A Ribolla lignitrétege a legszegényebbek közé tartozik hasonlóan mint a belga antracit; és ott, ahol nincs különbözeti járadék mint a legjobb francia, holland, angol, német vagy amerikai bányákban, a kapitalizmusnak nem áll érdekében soha drága berendezések beszerzése, melyek a megtérülés növelését és a bányászok biztonságát lehetővé tennék. Másrészről viszont a jelenlegi gazdaság a bányák bezárását sem teszik lehetővé és ezek a bányák ugyanolyan állapotban maradnak, mint amit a Germinalban Zola írt le, napvilágot sosem látott fehér lovakkal, a « civil társadalom » által elítéltek különös nyelven kommunikálnak a sötétségben a két bányásszal. Megállhat e a Fejlődés a szén hiányában?
Most, hogy létezik az államokfeletti Szén- és Acélközösség, melyet a földalatti kincseket államosító államok hoztak létre Olaszország és a fasizmus mintájára, elérkezünk az abszolut monopóliumhoz avégett, hogy a különbözeti járadék fokaihoz hozzácsatoljuk a Ribolla vagy Marcinelle abszolut alapjáradékát. De ez biztosan nem elég az új berendezések beállítására: csak arra, s az sem biztos, hogy talpra állítsák a spekuláns-bürokrácia bonyolult apparátusát, mely, ha mondhatjuk, mégiscsak megvilágításban dolgozik!
Mihelyt az akna elektomos kábeljei annyira elhasználódnak, hogy tűzvészt idéznek elő, nem csak a berendezés és az emberi vázak égnek el, hanem a nagyrabecsült szénrétegek is — még ha nem is túl rentábilisak. Égnek, mert az ember kialakította folyosók oxigént szállítanak (ezért kell az elhagyott folyosókat cementtel megerősített falakkal eltömni). Itt a technika a következő alternativát ajánlja: oxigént juttatni a haldoklókhoz és a mentőkhöz vagy lezárni a bejáratokat, ti. minden tonna oxigén kb. öt métermázsa szenet semmisít meg. A bányászok ordítottak a Németországból szuper-technikusok érkezésekor: magukat nem azért hívták, hogy megmentsék társainkat, hanem, hogy a bányájukat mentsék! Ha a túlélők dühödt ordítása nem lett volna túlságosan fenyegető, a dolgok alakulása egyszerű lett volna: minden nyílást betömtek volna!
Oxigén nélkül minden lecsendesül: a szén oxidációja és az analóg reakció, ami az állat-emberben történik és amit életnek hívunk.
Persze van más is — és ezt nem a forradalmi újságok mondják. A régi hagyomány értelmében, ami biztosan idősebb, mint maga a kapitalizmus, amíg egy bányász nem jön fel élve vagy holtan a bányából, fizetni kell teljes bérét, sőt annak tripláját. A bányásznak 8 órát kell a mélyben maradnia, ha nem jön ki, feltehetően egy másik társát helyettesíti. Mihely a holttestet felviszik, ott felismerik, munkahelyét megszüntetik, a család csak a bérnél alacsonyabb összegű kegydíjat kap. A magán–, államosított–, vagy köztulajdonú társaságnak tehát az az érdeke, hogy a testeket kerül, amibe kerül, de felhozzák. Ezért üvöltöttek az asszonyok, a koporsókat leszögezték, az azonosításhoz szükséges néhány tárgyat ráhelyezték, így azt sem tudhatták, az embereik maradványát vagy szenet tartalmazott.
Hozzátok ki az élőket és az aknákat tömjétek be! Ezt a társaság soha ki nem mondhatja. Előnyben részesíti a vizsgálatokba süllyedést, a temetkezési miséket, a testvéri láncolatot, mivel csak ezt ismeri, a krokodilkönnyeket és törvényhozói és adminisztratív igéreteket, ami mások odacsalogatására, meggyőzésükre szolgál, hogy a szállítóaknában helyet kolduljanak magunknak. Bravo, technika! Nem könnyű a hosszú ideje követett kizsákmányolás rendszerét megváltoztatni. A Járadék elmélete tiltja, hogy bezárjuk az utolsó bányát, a leggyilkosabbat is: ez diktálja ennek a rabszolgatartó és uzsoratársaságnak a szénbiznisz világszintű hajszájának méltó ritmusát; a jövő horizontjának geológiai határa kötelező erővel még inkább a monopolgazdaságig, a termelő lemészárlásáig és a fogyasztó meglopásáig nyomja.
A marcinelle-i szerencsétlenség epizódja a világot megrázta. A Föld gyomrában csakúgy mint tegnap az Atlanti-óceánon „eltűntek” megannyi munkahelyen, vajon elemésztik ennek a civilizált burzsoá gazdaság kincseinek egy részét, mely a magasból proklamálja, hogy mindig nagyobb jólét felé halad dicsőségesen? Mikor tudjuk a fizetési jegyzéket eltörölni, miután mégegyszer utoljára imát mondva értük megkíséreljük kitörölni emlékezetünkből?
Jegyzet
[1] Az I.R.I. től függő állami tőkés társaság (Istituto per la Ricostruzione Industriale).
[2] Il Programma Comunista nº 21/1953-12/1954.
Charleroi, Marcinelle, Bois du Casier: a legnagyobb belgiumi, 1956. aug. 8-i tűzvész provokálta bányakatasztrófa 262 áldozatot követelt (136 olasz, 95 belga, 8 lengyel, 6 görög, 5 német, 3 magyar, 3 algériai, 2 francia, 1 angol, 1 holland, 1 orosz és 1 ukrán bányász veszett oda).
Ribolla, Dél-Camorra: 1954. máj. 4-én Olaszországban a II. világháború utáni legnagyobb bányaszerencsétlenség következett be 43 áldozatot követelve.
A modern társadalom dekadenciájának sötét gyászos regénye
Amadeo Bordiga
1956. aug. 24.
(részlet)
Az Andrea Doria.
A hajózás első motorjainak alkalmazásával, a fémből készült hajótestekkel azt hittük, a tengeri hajózás történelmileg és tudományosan is garanciát jelent a jövő számára. Ennek ellenére másfél századdal a technikai „tökéletesítés” után csak relatíve kevésbé biztonságosabbak a szél és a tenger játékának kitett fából készült vitorlások. Természetesen a legstupidabb "vívmány" a sebesség fokozása, mely annak annak ellenére is folyik, hogy 1850 körül speciális vitorlával ellátott hajók felülmúlták a gőzhajót, melyek ekkor a Boston és Liverpool gyapottőzsdén jelentős szerepet játszottak. Egy gyorsabb tolvaj az jobb tolvaj, de egy nagyon gyors idióta is csak idióta marad.
Ugyanakkor a tengeri agarak kora már régen mögöttünk van; ez az első háború utáni időszaknak felel meg. Már előtte is megérkeztek az óriástonnák: az 1912-ben elsüllyedt Titanic 46 ezer tonnát nyomott. Igaz, utazási sebessége, midőn a nevezetes jégyheggyel összefutott, csak 18 csomó volt. Egy fél évszázad alatt a francia, angol, német, olasz tengerjárók közül csak két transzatlanti akadt tisztán 50 ezer tonna felett; ténylegesen az utolsó háború utáni legnagyobbat 53 tonnával az Egyesült Államok birtokolta. Az két európai kivétel, mely a háború előtt készült, de szolgálatban áll még, az angol Queen Mary 81 ezer és a Queen Elisabeth, 84 ezer tonna. Az Egyesült Államok megszerezte a Queen Mary rekordját az Atlanti óceán átszelésében, melyet maga is 1938-ban a háborúban megsemmisült Normandie-tól vett át. Az utóbbi időben a sebesség az óránkénti 30 mérföldet, vagyis 30 csomót meghaladta; az Andrea Doria, a háború utáni legnagyobb olasz hajó és ikertestvére a Colombo csak 29 tonna (a háború előtti Rex 51 ezer tonnás volt), de nagyon jó sebességgel.
Leállt tehát a verseny, a nagy katasztrófák előjátéka, a minél nagyobb hajók építésére, de a sebesség fokozására is, amivel Olaszországban a fasizmus 20 éve alatt a fejünket tömték. Az oka ennek, hogy akinek dolga sietős, rendelkezésére áll a repülő, kisebb személyzettel s egyszerre csak 50 személyt vihet magával az árnyékvilágba; a tengeri átkelés (napsütéssel és majdnem mindig jó idővel a Titanic katasztrófája után kiválasztott délvidéki útvonalon) szórakozás, élvezet lett. Az ultraerős motorok lehetővé tették, hogy mint torpedók száguldjanak a szörnykolosszusok és a kiadásai óriásivá nőjenek (ahhoz, hogy óránként egy mérföldet és néhány órát nyerjenek, többszáz ezer lóerő kellett pluszban, ennek megfelelően ugyancsak sokkal több üzemanyag). A vevőkörnek nem felelt meg és a társaságnak túl sokba került. A logika tehát az súgja ma, hogy közepes nagyságú és sebességű hajók kellenek utasszállításra azok számára, akik nem lévén a gazdasági vagy politikai világ első soraiban, nem akarnak repülőre ülni. Az újságok beszámoltak az Andrea Doria szerencsétlen megmenekültjeiről, akik nem mertek repülőn hazatérni – túlzottan jólértesült lévén a technikai civilizáció áldásairól...
Ezenfelül, ha nem látunk jól, akármit is mondjanak a radar dicséretében, jobb, ha nem haladunk túl gyorsan, akár ma is.
De nem ez a központi kérdés. Ami vitán felüli, az az Andrea Doria különösen törékeny hajóteste: a nekiütköző Stockholmnak sem súlya, sem sebessége nem volt különlegesen nagy, bármit is állítsanak jégtörő sarkantyújáról, mely mechanikai szempontból mélyebb nyílást produkálhatott volna, de semmiképpen nem egy ekkor hasadást. Evidens, hogy a mélyen beszakadt Andrea Doria túl törékeny volt, valószínűleg egész váza, bordázata. A hajótest egy hosszanti szegmense teljesen levált: nem lehet mással magyarázni, mint azzal, hogy több vízhatlan rekesze (melyek már zárva voltak a köd miatt) felmondta a szolgálatot, csakúgy mint más életbevágó részei: gépek, olajtartály, stb.
A hajóépítés nem az egyetlen iparág, ahol a modern technika szinte mániákus célpontja a spórolás a szerkezeten, könnyű szelvények beépítéséhez folyamodnak azzal az ürüggyel, hogy az új használandó anaygoknak csodábaillő ellenállásuk van. Valójában ezt az ellenállást rendszerint egy szemérmetlen reklám garantálja, és egy csoport gyakorol nyomást használata érdekében, bürokratizált laboratóriumi tesztekre és hivatalos ellenőrzésre hivatkozva. Mint az építkezéseknél és a földi gépeknél, a hajóiparnál is a közelmúlt fejlett technikája kevésbé masszív, mint egy félévszázaddal ezelőtt. Az olasz flotta legszebb virágszála az ősszes normát és szakértői kalkulációt meghazudtoló gyorsasággal süllyedt el. Száz és száz áldozat lett volna, ha a tenger háborog és nincs a környéken más hajó sem.
Van még egy másik érv is – az építő spórolásán kívül– ami megmagyarázza a történteket. Tudjuk, hogy éppoly nacionalista mint demagóg okból az olasz állam (senki sem tudja, hogy Szent Oroszország után a vatikáni Olaszországban találjuk a legnagyobb adagot a „szocialista” iparból, akkor is, ha Palmiro [Togliatti] nem teljesen elégedett) egyszerre vevője és építője a hajóknak: az olasz hajózási társaság és az Ansaldo hajógyár az Irimare-hez tartozik. [1]. Tudjuk, hogy az acél Itáliában drágább mint másutt, csakúgy mint a munkaerő (a dolgozó kevesebbet eszik, de a társadalombiztosítás megtömi a zsebeit). Ha a hajókat holland vagy német hajógyártól vennék, egy negyedével olcsóbb volna , de Togliattira kevesebben szavaznának. Az olasz mérnököknek az acélon érdekükben áll fukarkodni, parancsként kapják.
Viszont nem fukarkodnak a diszítésen, sem a luxuson. A technika egyik világszintű dekadens szimptómája az, hogy az infrastruktúránál fontosabb a dekoráció. Minden civilizáció Ninivétől Versailles-ig átment ezen a fázison.
Az öreg tengerészek morogtak a genovai rakparton az újságíróknak: túl sok a hajón a szalon, úszómedence, játszótér, túl sok a híd — hát igen! ez a híres vonal, az olasz hajók karcsú sziluettje! — túlzott terjedelem, túl nagy súly lett a mű holt részének szentelve, például ez a luxus osztály „fél-felhőkarcoló-félesége” tele ablakkal és fénnyel a merülővonal felett páváskodva. Mindez az élő alkotás, a vízzel követlen kontaktusban levő hajótest hátrányára, holott ennek a terjedelmétől és szilárdságától függ a hajó stabilitása, úszási kapacitása, a széllökések utáni felegyenesedési képessége, a tengerrel és a jéghegyekkel szembeni ellenállása, és az esetleges olyan országbéli hajókkal való ütközésével is, ahol az acél olcsóbb, kevesebb technológiát adnak el lobbizó politikusok... legalábbis eddig.
Mindez, mormogják az öreg tengeri medvék, a biztonság rovásáva megy. Hitvány luxus vagy a személyek biztonsága, ez a dilemma. De egy ilyen dilemma meg tudja állítani a Civilizációt, a Haladást?
Marcinelle
Ezekben a napokban, mikor Marx Agrárkérdés és a földjáradék teóriája sorozatát publikáljuk [2] ezeken a hasábokon, Olaszországban bekövetkezett a Ribolla katasztrófája 42 áldozattal. Charleroi-ban már több mint kétszázötvenenen vannak. Az abszolut gazdasági járadék doktrínája és a különbözeti járadék ugyanolyan jól alkalmazható a művelhető földek esetében mint a földalatti alapanyagok kitermelésére, a hidraulikus erőkra, stb.
Nem véletlen, hogy olaszul is azt mondjuk: coltivare [megművelni] a bányát. Adhatunk egy más címet is expozénknak: Ribolla, vagy a különbözeti halál.
A kapitalista világgazdaságban minden fogyasztó a természet által ajándékozott javakért drágábban fizet mint az emberi munka által termelt termékért. Utóbbiakért megfizetjük a munkát és a értéktöbblet-rést, melyet a konkurencia, ha létezik, megpróbál csökkenteni. A polgári társadalom tagjainak jobb piacot nyújt mint a megelőző, kevésbé gyárias társadalmak.
A föld termékeit, a kifejezés szélesebb értelmében, a fogyasztó a munka és túlmunka függvényében fizeti meg, de ez utóbbi megfelel a « legrosszabb föld » esetének. Még ebben az esetben is hozzáadódik egy harmadik kifejezést: a járadékot, másképpen prémiumot, melyet az kap, akié a föld monopóliuma, a földbirtokos, aki a burzsoá „modell” társadalom hamadik ereje. A legterméketlenebb föld diktálja a piaci árat minden élelmiszerfogyasztónak. A leggazdagabb földek monopóliumának birtosokai hozzáadják az abszolut járadékot vagy minimális járadékot, a különbözeti járadékot, ami abból a tényből ered, hogy az ő élelmiszerük a piac átlag eladási áránál olcsóbban lett megtermelve.
A népesség és a fogyasztás emelkedésével a társadalom művelésre alkalmassá teszi a szűzföldeket és minden szabad területet, termékenyet és terméketlent. A fizikai határok determinálják a monopóliumot és a járadék két formáját.
Nehéznek tűnhet sokak számára ez a teória, holott a marxizmus tengelyét képezi, csak akiknek sohasem sikerült megemészteni, azok hihetik, hogy az imperializmus doktrinája a marxizmushoz adott pótlás, melyet úgymond limitál a tőkés verseny. A járadék teóriája magába foglalja a modern kapitalizmus, a monopoltőke összes teóriáját, mely a „járadékokat” megalkotta még az ipari területen is, amit Lenin kifejezésével úgy határozhatunk meg, mint a kapitalizmus nagyobb és parazita profitjáradékát.
Akik jól megértették a doktrinát, azoknak világos, hogy semmi nem változik attól a ténytől, ha az akár hagyományos, akár szélsőségesen új járadék az állam, azaz maga a kapitalista hatalmi gépezetté szervezett társadalom kezébe kerül: amikor ez bekövetkezik, az azért van, hogy megőrizzék e társadalom alapjait, kereskedelmét, pénzeszközét, megvalósulását. Marx előtt Ricardo már megformálta ezt és Marx teljes kritikát gyakorolt fölötte.
A Ribolla lignitrétege a legszegényebbek közé tartozik hasonlóan mint a belga antracit; és ott, ahol nincs különbözeti járadék mint a legjobb francia, holland, angol, német vagy amerikai bányákban, a kapitalizmusnak nem áll érdekében soha drága berendezések beszerzése, melyek a megtérülés növelését és a bányászok biztonságát lehetővé tennék. Másrészről viszont a jelenlegi gazdaság a bányák bezárását sem teszik lehetővé és ezek a bányák ugyanolyan állapotban maradnak, mint amit a Germinalban Zola írt le, napvilágot sosem látott fehér lovakkal, a « civil társadalom » által elítéltek különös nyelven kommunikálnak a sötétségben a két bányásszal. Megállhat e a Fejlődés a szén hiányában?
Most, hogy létezik az államokfeletti Szén- és Acélközösség, melyet a földalatti kincseket államosító államok hoztak létre Olaszország és a fasizmus mintájára, elérkezünk az abszolut monopóliumhoz avégett, hogy a különbözeti járadék fokaihoz hozzácsatoljuk a Ribolla vagy Marcinelle abszolut alapjáradékát. De ez biztosan nem elég az új berendezések beállítására: csak arra, s az sem biztos, hogy talpra állítsák a spekuláns-bürokrácia bonyolult apparátusát, mely, ha mondhatjuk, mégiscsak megvilágításban dolgozik!
Mihelyt az akna elektomos kábeljei annyira elhasználódnak, hogy tűzvészt idéznek elő, nem csak a berendezés és az emberi vázak égnek el, hanem a nagyrabecsült szénrétegek is — még ha nem is túl rentábilisak. Égnek, mert az ember kialakította folyosók oxigént szállítanak (ezért kell az elhagyott folyosókat cementtel megerősített falakkal eltömni). Itt a technika a következő alternativát ajánlja: oxigént juttatni a haldoklókhoz és a mentőkhöz vagy lezárni a bejáratokat, ti. minden tonna oxigén kb. öt métermázsa szenet semmisít meg. A bányászok ordítottak a Németországból szuper-technikusok érkezésekor: magukat nem azért hívták, hogy megmentsék társainkat, hanem, hogy a bányájukat mentsék! Ha a túlélők dühödt ordítása nem lett volna túlságosan fenyegető, a dolgok alakulása egyszerű lett volna: minden nyílást betömtek volna!
Oxigén nélkül minden lecsendesül: a szén oxidációja és az analóg reakció, ami az állat-emberben történik és amit életnek hívunk.
Persze van más is — és ezt nem a forradalmi újságok mondják. A régi hagyomány értelmében, ami biztosan idősebb, mint maga a kapitalizmus, amíg egy bányász nem jön fel élve vagy holtan a bányából, fizetni kell teljes bérét, sőt annak tripláját. A bányásznak 8 órát kell a mélyben maradnia, ha nem jön ki, feltehetően egy másik társát helyettesíti. Mihely a holttestet felviszik, ott felismerik, munkahelyét megszüntetik, a család csak a bérnél alacsonyabb összegű kegydíjat kap. A magán–, államosított–, vagy köztulajdonú társaságnak tehát az az érdeke, hogy a testeket kerül, amibe kerül, de felhozzák. Ezért üvöltöttek az asszonyok, a koporsókat leszögezték, az azonosításhoz szükséges néhány tárgyat ráhelyezték, így azt sem tudhatták, az embereik maradványát vagy szenet tartalmazott.
Hozzátok ki az élőket és az aknákat tömjétek be! Ezt a társaság soha ki nem mondhatja. Előnyben részesíti a vizsgálatokba süllyedést, a temetkezési miséket, a testvéri láncolatot, mivel csak ezt ismeri, a krokodilkönnyeket és törvényhozói és adminisztratív igéreteket, ami mások odacsalogatására, meggyőzésükre szolgál, hogy a szállítóaknában helyet kolduljanak magunknak. Bravo, technika! Nem könnyű a hosszú ideje követett kizsákmányolás rendszerét megváltoztatni. A Járadék elmélete tiltja, hogy bezárjuk az utolsó bányát, a leggyilkosabbat is: ez diktálja ennek a rabszolgatartó és uzsoratársaságnak a szénbiznisz világszintű hajszájának méltó ritmusát; a jövő horizontjának geológiai határa kötelező erővel még inkább a monopolgazdaságig, a termelő lemészárlásáig és a fogyasztó meglopásáig nyomja.
A marcinelle-i szerencsétlenség epizódja a világot megrázta. A Föld gyomrában csakúgy mint tegnap az Atlanti-óceánon „eltűntek” megannyi munkahelyen, vajon elemésztik ennek a civilizált burzsoá gazdaság kincseinek egy részét, mely a magasból proklamálja, hogy mindig nagyobb jólét felé halad dicsőségesen? Mikor tudjuk a fizetési jegyzéket eltörölni, miután mégegyszer utoljára imát mondva értük megkíséreljük kitörölni emlékezetünkből?
Jegyzet
[1] Az I.R.I. től függő állami tőkés társaság (Istituto per la Ricostruzione Industriale).
[2] Il Programma Comunista nº 21/1953-12/1954.
2009. március 20., péntek
A NATO születésnapjára
A NATO, az USA hadiipari komplexumának meghosszabbított karja egyfolytában terjeszkedik. Megalakításakor kijelölt célja, a Szovjetunió „fenyegetésének elhárítása”, 20 éve nem létezik, de a NATO életben van és fejlődik nagyon pontosan körülhatárolható gazdasági érdekek mentén, a paranoiához közeli hivatalos szellemben a „fenyegetést” reménytelen buzgalommal keresve. 60. születésnapját ünnepli áprilisban a francia Strasbourgban és német Kehlben. Az egyre népszerűtlenebb Sarkozy kivételes ajándékot szán, Franciaország visszatérését a NATO «integrált parancsnokságba», hányingertkeltő missziójába. Mintha lenne bármi jelentősége is! De Gaulle 1966-os felismerése nem változott, ezért hagyta el: az USA ellenőrzi és befolyásolja totálisan a NATO tevékenységét.
A francia lépés kevésbé tettenérhető, de objektivebb oka az Unió nemrégi kiterjesztése. A keleti szatellitországok elnyelése megváltoztatta az egyensúlyt. Az alapító tagországok befolyása csökkent, Francia- és Németország, Belgium visszautasította az iraki háborúban való részvételt, Donald Rumsfeld «új Európát» hirdetett, az USA, Nagy-Britannia követését – és az új keleti szatellitországok hűségesen követik is politikailag és emocionálisan. Lengyelország és a balti államaok vezetői a NATO-n keresztül amerikai «védelmet» akarnak és punktum. Francia terveket nem fogadnának el egy NATO-tól és az amerikaiktól független európai védelemről. Franciaországnak megvan a saját hadiipara, törpe ugyan az USA-éhoz képest, de Európában a legnagyobb. Az egész komplexumnak szüksége lenne exportpiacra, a lehetséges piac pedig a független európai védelem lett volna. Az integrált parancsnokságba visszajutás felkeltheti a reményeket a francia hadiipari termékek eladására. Hiú remény, az USA féltékenyen őrzi NATO-pozicióját saját ipara javára, a franciáknak nem lesz sok befolyásuk ebben. Európában az USA uralkodik.
A legrosszabb politikai effektus, hogy a «Nyugat» - az EU és az USA – elbarikádozza magát a világ elől egy katonai szövetséggel. Az eddigi francia távoltartás ugyanis nagy szolgálatot tett, azt az illúziót adta, hogy lehetséges a függetlenség és valaki mégis meghallhatja azt, amit a világ más táján mondanak. Ennek is vége, a sorok összehúzása, amit a NATO-hívek a „biztonság javításaként” üdvözölnek, megnyomja a riasztócsengőt a világban. A birodalom tömörül, hogy a törvényt ő csinálja a Földön. Persze ezt tagadja, csak „szabályozni” akarja.
A Nyugat tartja ellenőrzése alatt a világ pénzügyi intézményeit, az IMF-et, a Világbankot, a NATO pedig ezek dominációjának megvalósítására szolgáló fegyveres ágazat. Akkor, mikor a Nyugat által kézben tartott kapitalista pénzügyi rendszer az egész világgazdaságot összeomlásba rántja.
A NATO mesterkedései, hogy Orszországot katonai bázisokkal és ellenséges szomszédokkal vetesse körül, oda vezettek, hogy Oroszország és Kína növelik védelmi kooperációjukat. A hidegháborúnál jóval veszedelmesebb háborús lehetőséget hordozva magában. A NATO nem tanul abból, hogy ellenségkeresése ellenségeket kreál. A terrorizmus elleni harc a terrorizmust táplálja. Az Oroszországot körülvevő ”védelmi pajzs” orosz ellenséget kreál. A NATO saját védelmi stratégiája igazolására maga keresi a fenyegetést. Ráveti magát az olyan problémákra, melyet a Nyugat maga hozott létre: a világgazdasági válság, a klímaváltozások okozta gondok, az energia felhasználása, az informatikai kalózok, stb. – ezeket mint „új” fenyegetéseket kezeli a NATO-központ és fegyverkezést követel.
A világ, nagyon úgy tűnik, nyugtalan peródusba fog lépni. A NATO arra készül, hogy ezzel a veszéllyel szembenézzen fegyvert használva a fékevesztett lakosság ellen. Ápr. 3-4-én Strasbourg és Kehl városa erődítménnyé változik. A lakosoknak otthonukban kell maradni vagy badge-dzsal rendelkezni a kilépéshez. A kulmináns mozzanat a tízperces fényképezkedés lesz, ahogy az Európa-hídon a német és francia kormányfő egymás kezét rázogatja, mintha most kötnének békét először.
A NATO úgy viselkedik, mintha óriási veszély fenyegetné Európa népeit. Pedig a legnagyobb, ami fenyegetheti, az maga a NATO.
(Diana Johnstone, CounterPunch, 2009. márc. 17.)
A francia lépés kevésbé tettenérhető, de objektivebb oka az Unió nemrégi kiterjesztése. A keleti szatellitországok elnyelése megváltoztatta az egyensúlyt. Az alapító tagországok befolyása csökkent, Francia- és Németország, Belgium visszautasította az iraki háborúban való részvételt, Donald Rumsfeld «új Európát» hirdetett, az USA, Nagy-Britannia követését – és az új keleti szatellitországok hűségesen követik is politikailag és emocionálisan. Lengyelország és a balti államaok vezetői a NATO-n keresztül amerikai «védelmet» akarnak és punktum. Francia terveket nem fogadnának el egy NATO-tól és az amerikaiktól független európai védelemről. Franciaországnak megvan a saját hadiipara, törpe ugyan az USA-éhoz képest, de Európában a legnagyobb. Az egész komplexumnak szüksége lenne exportpiacra, a lehetséges piac pedig a független európai védelem lett volna. Az integrált parancsnokságba visszajutás felkeltheti a reményeket a francia hadiipari termékek eladására. Hiú remény, az USA féltékenyen őrzi NATO-pozicióját saját ipara javára, a franciáknak nem lesz sok befolyásuk ebben. Európában az USA uralkodik.
A legrosszabb politikai effektus, hogy a «Nyugat» - az EU és az USA – elbarikádozza magát a világ elől egy katonai szövetséggel. Az eddigi francia távoltartás ugyanis nagy szolgálatot tett, azt az illúziót adta, hogy lehetséges a függetlenség és valaki mégis meghallhatja azt, amit a világ más táján mondanak. Ennek is vége, a sorok összehúzása, amit a NATO-hívek a „biztonság javításaként” üdvözölnek, megnyomja a riasztócsengőt a világban. A birodalom tömörül, hogy a törvényt ő csinálja a Földön. Persze ezt tagadja, csak „szabályozni” akarja.
A Nyugat tartja ellenőrzése alatt a világ pénzügyi intézményeit, az IMF-et, a Világbankot, a NATO pedig ezek dominációjának megvalósítására szolgáló fegyveres ágazat. Akkor, mikor a Nyugat által kézben tartott kapitalista pénzügyi rendszer az egész világgazdaságot összeomlásba rántja.
A NATO mesterkedései, hogy Orszországot katonai bázisokkal és ellenséges szomszédokkal vetesse körül, oda vezettek, hogy Oroszország és Kína növelik védelmi kooperációjukat. A hidegháborúnál jóval veszedelmesebb háborús lehetőséget hordozva magában. A NATO nem tanul abból, hogy ellenségkeresése ellenségeket kreál. A terrorizmus elleni harc a terrorizmust táplálja. Az Oroszországot körülvevő ”védelmi pajzs” orosz ellenséget kreál. A NATO saját védelmi stratégiája igazolására maga keresi a fenyegetést. Ráveti magát az olyan problémákra, melyet a Nyugat maga hozott létre: a világgazdasági válság, a klímaváltozások okozta gondok, az energia felhasználása, az informatikai kalózok, stb. – ezeket mint „új” fenyegetéseket kezeli a NATO-központ és fegyverkezést követel.
A világ, nagyon úgy tűnik, nyugtalan peródusba fog lépni. A NATO arra készül, hogy ezzel a veszéllyel szembenézzen fegyvert használva a fékevesztett lakosság ellen. Ápr. 3-4-én Strasbourg és Kehl városa erődítménnyé változik. A lakosoknak otthonukban kell maradni vagy badge-dzsal rendelkezni a kilépéshez. A kulmináns mozzanat a tízperces fényképezkedés lesz, ahogy az Európa-hídon a német és francia kormányfő egymás kezét rázogatja, mintha most kötnének békét először.
A NATO úgy viselkedik, mintha óriási veszély fenyegetné Európa népeit. Pedig a legnagyobb, ami fenyegetheti, az maga a NATO.
(Diana Johnstone, CounterPunch, 2009. márc. 17.)
A kiszolgáltatott gazdaság a neoliberalizmus felelőssége
Lóránt Károly: A DUÁLIS ÉS KISZOLGÁLTATOTT MAGYAR GAZDASÁG A NEOLIBERALIZMUS FELELŐSSÉGE
A rendszerváltás idejére az ország gazdasági irányítása már régen a neoliberális közgazdászok kezébe került. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején a magyar kormányok négy év leforgása alatt megnyitották az ország piacait a sokkal tőkeerősebb, fejlettebb technikával rendelkező nyugati vállalatok előtt. A külkereskedelem liberalizálása során, négy év alatt - a hazai ipar legcsekélyebb védelme nélkül -, minden importkorlátozást megszüntettek. Emellett olyan törvényeket hoztak, amelyek a még esetleg életképes vállalatoknak is megadták a kegyelemdöfést (csődtörvény, számviteli törvény, pénzintézeti törvény). Olyan cégek mentek tönkre, amelyek túlélték a két világháborút, Trianont, a szocializmust. A biztosítási szektor közel egésze, a bankszektor 4/5-e, a gépipar 3/4-e, az egyéb iparok és a szolgáltatások 2/3-a került külföldi kézbe. Ezek az arányok nemzetközi összehasonlításban extrémnek számítanak. A városállam Szingapúr és az amerikai írek befektetései nyomán Írország közelíti meg ezeket az arányokat, a hasonló nagyságú uniós országokban általában ez csak 10-30 százalék. Ha valaki akár csak felületesen elolvas egy gazdaságtörténeti tankönyvet, hamar rájön, hogy a vezető ipari országok nem annak köszönhették felemelkedésüket, hogy amikor gyengék voltak, megnyitották piacaikat a konkurencia előtt, hanem annak, hogy minden lehető eszközzel védelmezték. A neoliberalizmus az erősek ideológiája!
Az eredmény ismert: 1989 és 1992 között a GDP 18 százalékkal, az ipari termelés 30, a mezőgazdasági termelés 40, a lakásépítés pedig 60 százalékkal esett vissza. A reálbérek nagymértékben csökkentek, a munkahelyek egyharmada, 1,5 millió munkahely megszűnt. A magyar gazdaság valójában összeomlott. A belső államadósság (a jegybanktörvény révén) és ezzel a költségvetés kamatterhei (az egészségügy, oktatás stb. rovására) az égbe emelkedtek.A hihetetlen áldozatok nemhogy megoldást hoztak volna, hanem hosszú távon fenntarthatatlan eladósodási és függőségi pályára állították az országot. Hiába adták el ugyanis - a devizabevétel szükségességével indokolva - a külföldnek a vállalatok, bankok nagy részét, ez csak tovább rontotta a fizetési mérleget, mert a cégekkel együtt eladták azok külső és belső piacait is. A magyar vállalatok mintegy évi tízmilliárd dollárnyi hazai és külföldi piacot vesztettek el. Innen származik a fizetési mérleg hatalmas hiánya és közvetve a költségvetési hiány is. Az állami költségvetés kiadásai ugyanis reálértékben a rendszerváltás kezdete óta nem sokat változtak, bevételei viszont - a vállalati befizetések drasztikus csökkenése miatt - jelentősen visszaestek. Elsősorban ebből, valamint a kamatterhek növekedéséből származott a költségvetés egyre nagyobb hiánya.
*
Nézzük egy kicsit részletesebben! Az 1989-90-ben még egyensúlyban lévő fizetési mérleg hiánya 2004-2005-re - a durva beavatkozásnak számító, de csak tüneti kezelést jelentő Bokros-csomag átmeneti fékező hatása ellenére - évi mintegy 8,5 milliárd dollárra emelkedett (ez több volt, mint addig a teljes privatizáció devizabevétele, amely 7,4 milliárd dollárt tett ki).
Az 1993-2001 közötti kilenc évet önálló szakaszként lehet értelmezni, amelyet az jellemzett, hogy a nagymértékű (összesen 27,3 milliárd dolláros) fizetésimérleg- hiányt a közvetlen és un. portfolio (spekulációs) tőkebefektetések hasonló nagyságrendű beáramlása kompenzálta. Ennek következtében a nettó külföldi adósság lényegében nem változott. Az ezt követő évektől azonban Magyarország adóssága hirtelen emelkedni kezdett, ugyanis 2002-ben az ún. vámterületi gazdaság (a gazdaság többé-kevésbé magyar tulajdonban lévő része) kereskedelmi egyenlege már kilencmilliárd dollár hiányt mutatott, ezt az akkor még vámszabadterületként nyilvántartott (teljes egészében külföldi tulajdonú, összeszerelő tevékenységet végző) gazdaság aktívuma már egyre kevésbé tudta kompenzálni és a tőkebeáramlás is csökkent (mert a külföldi befektetők már "learatták", amit Magyarországon lehetett). Ráadásul ekkor már évi 3,5-4 milliárd dollár áramlott ki évente az országból tőkejövedelmek és üzleti szolgáltat ások címén. Az ország bruttó külföldi adóssága 2002 óta legalább megháromszorozódott és elérte a 100 milliárd dollárt. Ennek harmada az állami adósság. Az ország külső tartozása (az adósságon túl a külföldiek tulajdonával, államkötvényeivel, részvényeivel) pedig bruttó értékben már számottevően meghaladja az éves GDP értékét és egyre növekvő gazdasági bizonytalanságot okoz. A portfolió-befektetések terén ugyanis rendkívül intenzív lehet a tőkekivonás - ezt napjainkban is tapasztalhatjuk.
*
Ha jól belegondolunk, hazánk nemzetközi fizetési helyzetének felborulását, az újabb eladósodási hullámot, és azt, hogy az utóbbi években a többi kelet-európai országnál rosszabbul "teljesítünk", egyaránt az okozza, hogy a tulajdonosi változások folytán Magyarországon duális gazdaság jött létre. Ez azt jelenti, hogy a gazdaságot (erős közelítéssel) két szektorra lehet bontani.Az egyik szektor a teljes egészében külföldi tulajdonban lévő rész, amely a magyar gazdasághoz alig kapcsolódik, a munkaerő mintegy két százalékát foglalkoztatja, viszont a külkereskedelemben jelentős szerepet játszik, jövedelmének nagy részét külföldre viszi. E vállalatok jellemzője, hogy teljes egészében külföldi tulajdonban vannak, az olcsó munkaerőn kívül más módon alig kapcsolódnak a magyar gazdasághoz (importalkatré szek összeszerelését végzik), adót pedig alig fizetnek.
A másik rész, amelyik a munkaerő 98 százalékát foglalkoztatja, és egyes szektoroktól eltekintve, ahol szintén a külföldi tulajdon dominál, többségében hazai tulajdonban van. Ez a rész (a külföldi tulajdonban lévő szektoroktól - mint a kereskedelem és a telekommunikáció - eltekintve) stagnál, és külkereskedelmimérleg-hiánya (a hazai piac "kivásárlása", a stagnáló termelés és az áruházláncok importja folytán) jó másfél évtizedig gyorsan növekedett. Az adott szűk mozgástér ellenére a gazdaságpolitika is felelős azért, hogy a hazai vállalatok versenyképessége nem javul. Gazdálkodási körülményeik lényegesen kedvezőtlenebbek, mint nyugati versenytársaiké. Technikai felszereltségü k (az egy főre jutó eszközérték) egyharmada, tőkearányos nyereségük pedig egyötöde a nyugati versenytársaké nak. Ha hozzátesszük, hogy az adókedvezmények zömét is a külföldi vállalatok kapják, igen nehéz elképzelni, hogy a hazai vállalati szféra valaha is versenyképes lehet a külföldi konkurenciával szemben. A minden szempontból versenyképesnek minősíthető hazai tulajdonú vállalatok elsősorban a hagyományos gazdasági szektorokban találhatók, és összességében a magyar vállalatok egy csekély szegmensét, az összes társasági adóbevallást készítő vállalat nettó árbevételének három százalékát képviselik.
Valójában arról van szó, hogy a hazánkban letelepült multinacionális vállalatok egy részének bővülő exporttevékenységét a statisztika ugyan a GDP növekedésének méri, ám ettől a GDP-növekedéstől a hazai állampolgároknak és a büdzsének nem lesz lényegesen több jövedelme. Még a nemzetközi statisztika is különbséget tesz a külföldi és a hazai vállalatok teljesítménye között, ebben különbözik a GDP (bruttó hazai termék) a GNI-tól (bruttó nemzeti jövedelem). Csak a GNI képez olyan jövedelmet, amelyet egy ország (további) eladósodás nélkül eloszthat magának. Bár a KSH számolja e mutatót, sajnos a hazai közvélemény előtt ismeretlen. Valószínűleg azért nem közkeletű az egyébként nyilvános adat, mert jóval alacsonyabb gazdasági növekedést mutat ki, mint a külföldi tulajdonú vállalatok teljesítményét is magában foglaló GDP.
*
Visszatérve a nemzetközi fizetésekhez megállapítható, hogy az ezredforduló utáni évekig a "belső gazdaság" egyre nagyobb mérleghiányát a nettó tőkebeáramlás mellett annak a magyar gazdasághoz csak lazán kapcsolódó kétszáz külföldi tulajdonú vállalatnak az exportja kompenzálta, amely az EU csatlakozás előtt vámszabad területinek számított. Az ezredfordulót követően ezek a hatások kifulladtak. A működő tőke nagyarányú beáramlása - mint már szó volt róla - mérséklődött, ami nem annyira a hibás hazai gazdaságpolitikai lépésekre, mint inkább arra vezethető vissza, hogy egyrészt a többi csatlakozó országban és tőlünk keletebbre még privatizálható vagyont és olcsóbb munkaerőt találnak, másrészt arra, hogy az egész nyugat-európai gazdasági növekedés is lassú. Ez a helyzet egyrészt nagymértékben szűkíti a mindenkori gazdaságirányítás mozgásterét, másrészt rendkívül nagy bizonytalanságot jelent, mert a magyar gazdaság egyensúlya (és ezzel együtt a gazdasági növekedés, az életszínvonal alakulása) szinte teljes egészében a külső tulajdonosok döntéseitől függ. Ez viszont azt jelenti, hogy a magyar gazdasági fejlődést, a gazdasági egyensúlyt alapvetően befolyásoló döntéseket egyre inkább Magyarországtól távol fogják meghozni.Mindebből is látszik, hogy a termelőeszközök tulajdona alapvetően érinti a nemzetközi mérlegeinket, az önálló gazdaságpolitikai döntés lehetőségét, ezen keresztül a nemzeti szuverenitást. Ha egy nemzet nem rendelkezik a fenntartását szolgáló termelés eszközeivel, akkor még részleges nemzeti szuverenitásról sem lehet beszélni, az adott nemzet ki van szolgáltatva a más érdekeket szolgáló, mások által hozott döntéseknek, ami valójában a nemzetállam megszűnésével azonos. E folyamat előrehaladott állapotban van Magyarország esetében, de az Európai Unió többi tagállamai is hasonló úton járnak.
A globalizáció elködösített fogalma mögött pontosan az húzódik meg, hogy az emberek életét alapvetően befolyásoló termelőeszközök, sőt a felhalmozódott tudás (műszaki ismeretek) tulajdona - a neoliberalizmus piacliberalizáló elveinek érvényesítésével - kikerül a nemzetek, illetve a nemzetállamok demokratikusan választott intézményeinek hatásköréből, és olyan multinacionális konglomerátumok kezébe csúszik át, amelyek demokratikus úton nem ellenőrizhetők. Lényegében Brüsszel is e szervezetek irányítása alatt áll, és hatalmát a népek kikerülésével hozott Lisszaboni szerződés tovább növeli. E folyamat az átlagember számára olyan, Brüsszel által kezdeményezett intézkedésekben nyilvánul meg, mint a munkaerőpiac "rugalmasabbá tétele", avagy a jóléti állam "reformja", ami nem jelent mást, mint a korábban elért életszínvonal tartós rontását, mígnem a jövedelmek az egymással liberális kereskedelmet folytató nagy térségeken belül kellően közel nem kerülnek egymáshoz.A kormány a nemzetközi gazdasági erőközpontok és az Európai Bizottság nyomására - neoliberális gazdaságfilozófiája miatt - a költségvetési kiadások lefaragásával, vagyis a közszolgáltatások színvonalának csökkentésével kívánja biztosítani az egyensúlyt. A recept évtizedek óta változatlan. Ez azonban ugyanúgy nem hozhat tartós eredményt, mint a Bokros-csomag, hiszen az alapprobléma nem a túlzott költségvetési elosztás, hanem az, hogy a rendszerváltás hevében neoliberális gondolkodású közgazdászaink - a vállalatokkal együtt - eladták az ország exportpiacait és az állami bevételt. Azok a neoliberális ihletésű javaslatok, amelyek kormány- és ellenzéki oldalról is felmerülnek (például adócsökkentés, államháztartási reform), rövid távon lehet, hogy bizalmat keltenek a "befektetőkben", de hosszabb távon éppen a gazdasági egyensúlyt ássák alá.
A magyar kormánynak lenne lehetősége, hogy magyarázza: az államháztartási és külpiaci hiány nem azért keletkezett, mert szórja a pénzt, hanem azért, mert az ország elveszítette piacait, bevételeit, miközben megvalósította azokat a reformokat, amelyeket az unió és intézményei javasoltak (és akkor hogy tapsoltak nekünk!). Egy ilyen politikai elhatározás esetén elvileg megtehetők a megfelelő gazdasági védőintézkedések is. Erre az adhatna lehetőséget, hogy a Lisszaboni Szerződés szerint a súlyos fizetésimérleg- egyensúlytalansággal küzdő országok lehetőséget kapnak a felmerült, vagy fenyegető nehézségek leküzdéséhez. A Bizottság, a Gazdasági és Pénzügyi Bizottsággal folytatott konzultációt követően, javaslatot tehet a Miniszterek Tanácsának a kölcsönös segítségnyújtásra, és a szükséges módszerekre (Lisszaboni Szerződés 143§).
(A szerző közgazdász)
A rendszerváltás idejére az ország gazdasági irányítása már régen a neoliberális közgazdászok kezébe került. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején a magyar kormányok négy év leforgása alatt megnyitották az ország piacait a sokkal tőkeerősebb, fejlettebb technikával rendelkező nyugati vállalatok előtt. A külkereskedelem liberalizálása során, négy év alatt - a hazai ipar legcsekélyebb védelme nélkül -, minden importkorlátozást megszüntettek. Emellett olyan törvényeket hoztak, amelyek a még esetleg életképes vállalatoknak is megadták a kegyelemdöfést (csődtörvény, számviteli törvény, pénzintézeti törvény). Olyan cégek mentek tönkre, amelyek túlélték a két világháborút, Trianont, a szocializmust. A biztosítási szektor közel egésze, a bankszektor 4/5-e, a gépipar 3/4-e, az egyéb iparok és a szolgáltatások 2/3-a került külföldi kézbe. Ezek az arányok nemzetközi összehasonlításban extrémnek számítanak. A városállam Szingapúr és az amerikai írek befektetései nyomán Írország közelíti meg ezeket az arányokat, a hasonló nagyságú uniós országokban általában ez csak 10-30 százalék. Ha valaki akár csak felületesen elolvas egy gazdaságtörténeti tankönyvet, hamar rájön, hogy a vezető ipari országok nem annak köszönhették felemelkedésüket, hogy amikor gyengék voltak, megnyitották piacaikat a konkurencia előtt, hanem annak, hogy minden lehető eszközzel védelmezték. A neoliberalizmus az erősek ideológiája!
Az eredmény ismert: 1989 és 1992 között a GDP 18 százalékkal, az ipari termelés 30, a mezőgazdasági termelés 40, a lakásépítés pedig 60 százalékkal esett vissza. A reálbérek nagymértékben csökkentek, a munkahelyek egyharmada, 1,5 millió munkahely megszűnt. A magyar gazdaság valójában összeomlott. A belső államadósság (a jegybanktörvény révén) és ezzel a költségvetés kamatterhei (az egészségügy, oktatás stb. rovására) az égbe emelkedtek.A hihetetlen áldozatok nemhogy megoldást hoztak volna, hanem hosszú távon fenntarthatatlan eladósodási és függőségi pályára állították az országot. Hiába adták el ugyanis - a devizabevétel szükségességével indokolva - a külföldnek a vállalatok, bankok nagy részét, ez csak tovább rontotta a fizetési mérleget, mert a cégekkel együtt eladták azok külső és belső piacait is. A magyar vállalatok mintegy évi tízmilliárd dollárnyi hazai és külföldi piacot vesztettek el. Innen származik a fizetési mérleg hatalmas hiánya és közvetve a költségvetési hiány is. Az állami költségvetés kiadásai ugyanis reálértékben a rendszerváltás kezdete óta nem sokat változtak, bevételei viszont - a vállalati befizetések drasztikus csökkenése miatt - jelentősen visszaestek. Elsősorban ebből, valamint a kamatterhek növekedéséből származott a költségvetés egyre nagyobb hiánya.
*
Nézzük egy kicsit részletesebben! Az 1989-90-ben még egyensúlyban lévő fizetési mérleg hiánya 2004-2005-re - a durva beavatkozásnak számító, de csak tüneti kezelést jelentő Bokros-csomag átmeneti fékező hatása ellenére - évi mintegy 8,5 milliárd dollárra emelkedett (ez több volt, mint addig a teljes privatizáció devizabevétele, amely 7,4 milliárd dollárt tett ki).
Az 1993-2001 közötti kilenc évet önálló szakaszként lehet értelmezni, amelyet az jellemzett, hogy a nagymértékű (összesen 27,3 milliárd dolláros) fizetésimérleg- hiányt a közvetlen és un. portfolio (spekulációs) tőkebefektetések hasonló nagyságrendű beáramlása kompenzálta. Ennek következtében a nettó külföldi adósság lényegében nem változott. Az ezt követő évektől azonban Magyarország adóssága hirtelen emelkedni kezdett, ugyanis 2002-ben az ún. vámterületi gazdaság (a gazdaság többé-kevésbé magyar tulajdonban lévő része) kereskedelmi egyenlege már kilencmilliárd dollár hiányt mutatott, ezt az akkor még vámszabadterületként nyilvántartott (teljes egészében külföldi tulajdonú, összeszerelő tevékenységet végző) gazdaság aktívuma már egyre kevésbé tudta kompenzálni és a tőkebeáramlás is csökkent (mert a külföldi befektetők már "learatták", amit Magyarországon lehetett). Ráadásul ekkor már évi 3,5-4 milliárd dollár áramlott ki évente az országból tőkejövedelmek és üzleti szolgáltat ások címén. Az ország bruttó külföldi adóssága 2002 óta legalább megháromszorozódott és elérte a 100 milliárd dollárt. Ennek harmada az állami adósság. Az ország külső tartozása (az adósságon túl a külföldiek tulajdonával, államkötvényeivel, részvényeivel) pedig bruttó értékben már számottevően meghaladja az éves GDP értékét és egyre növekvő gazdasági bizonytalanságot okoz. A portfolió-befektetések terén ugyanis rendkívül intenzív lehet a tőkekivonás - ezt napjainkban is tapasztalhatjuk.
*
Ha jól belegondolunk, hazánk nemzetközi fizetési helyzetének felborulását, az újabb eladósodási hullámot, és azt, hogy az utóbbi években a többi kelet-európai országnál rosszabbul "teljesítünk", egyaránt az okozza, hogy a tulajdonosi változások folytán Magyarországon duális gazdaság jött létre. Ez azt jelenti, hogy a gazdaságot (erős közelítéssel) két szektorra lehet bontani.Az egyik szektor a teljes egészében külföldi tulajdonban lévő rész, amely a magyar gazdasághoz alig kapcsolódik, a munkaerő mintegy két százalékát foglalkoztatja, viszont a külkereskedelemben jelentős szerepet játszik, jövedelmének nagy részét külföldre viszi. E vállalatok jellemzője, hogy teljes egészében külföldi tulajdonban vannak, az olcsó munkaerőn kívül más módon alig kapcsolódnak a magyar gazdasághoz (importalkatré szek összeszerelését végzik), adót pedig alig fizetnek.
A másik rész, amelyik a munkaerő 98 százalékát foglalkoztatja, és egyes szektoroktól eltekintve, ahol szintén a külföldi tulajdon dominál, többségében hazai tulajdonban van. Ez a rész (a külföldi tulajdonban lévő szektoroktól - mint a kereskedelem és a telekommunikáció - eltekintve) stagnál, és külkereskedelmimérleg-hiánya (a hazai piac "kivásárlása", a stagnáló termelés és az áruházláncok importja folytán) jó másfél évtizedig gyorsan növekedett. Az adott szűk mozgástér ellenére a gazdaságpolitika is felelős azért, hogy a hazai vállalatok versenyképessége nem javul. Gazdálkodási körülményeik lényegesen kedvezőtlenebbek, mint nyugati versenytársaiké. Technikai felszereltségü k (az egy főre jutó eszközérték) egyharmada, tőkearányos nyereségük pedig egyötöde a nyugati versenytársaké nak. Ha hozzátesszük, hogy az adókedvezmények zömét is a külföldi vállalatok kapják, igen nehéz elképzelni, hogy a hazai vállalati szféra valaha is versenyképes lehet a külföldi konkurenciával szemben. A minden szempontból versenyképesnek minősíthető hazai tulajdonú vállalatok elsősorban a hagyományos gazdasági szektorokban találhatók, és összességében a magyar vállalatok egy csekély szegmensét, az összes társasági adóbevallást készítő vállalat nettó árbevételének három százalékát képviselik.
Valójában arról van szó, hogy a hazánkban letelepült multinacionális vállalatok egy részének bővülő exporttevékenységét a statisztika ugyan a GDP növekedésének méri, ám ettől a GDP-növekedéstől a hazai állampolgároknak és a büdzsének nem lesz lényegesen több jövedelme. Még a nemzetközi statisztika is különbséget tesz a külföldi és a hazai vállalatok teljesítménye között, ebben különbözik a GDP (bruttó hazai termék) a GNI-tól (bruttó nemzeti jövedelem). Csak a GNI képez olyan jövedelmet, amelyet egy ország (további) eladósodás nélkül eloszthat magának. Bár a KSH számolja e mutatót, sajnos a hazai közvélemény előtt ismeretlen. Valószínűleg azért nem közkeletű az egyébként nyilvános adat, mert jóval alacsonyabb gazdasági növekedést mutat ki, mint a külföldi tulajdonú vállalatok teljesítményét is magában foglaló GDP.
*
Visszatérve a nemzetközi fizetésekhez megállapítható, hogy az ezredforduló utáni évekig a "belső gazdaság" egyre nagyobb mérleghiányát a nettó tőkebeáramlás mellett annak a magyar gazdasághoz csak lazán kapcsolódó kétszáz külföldi tulajdonú vállalatnak az exportja kompenzálta, amely az EU csatlakozás előtt vámszabad területinek számított. Az ezredfordulót követően ezek a hatások kifulladtak. A működő tőke nagyarányú beáramlása - mint már szó volt róla - mérséklődött, ami nem annyira a hibás hazai gazdaságpolitikai lépésekre, mint inkább arra vezethető vissza, hogy egyrészt a többi csatlakozó országban és tőlünk keletebbre még privatizálható vagyont és olcsóbb munkaerőt találnak, másrészt arra, hogy az egész nyugat-európai gazdasági növekedés is lassú. Ez a helyzet egyrészt nagymértékben szűkíti a mindenkori gazdaságirányítás mozgásterét, másrészt rendkívül nagy bizonytalanságot jelent, mert a magyar gazdaság egyensúlya (és ezzel együtt a gazdasági növekedés, az életszínvonal alakulása) szinte teljes egészében a külső tulajdonosok döntéseitől függ. Ez viszont azt jelenti, hogy a magyar gazdasági fejlődést, a gazdasági egyensúlyt alapvetően befolyásoló döntéseket egyre inkább Magyarországtól távol fogják meghozni.Mindebből is látszik, hogy a termelőeszközök tulajdona alapvetően érinti a nemzetközi mérlegeinket, az önálló gazdaságpolitikai döntés lehetőségét, ezen keresztül a nemzeti szuverenitást. Ha egy nemzet nem rendelkezik a fenntartását szolgáló termelés eszközeivel, akkor még részleges nemzeti szuverenitásról sem lehet beszélni, az adott nemzet ki van szolgáltatva a más érdekeket szolgáló, mások által hozott döntéseknek, ami valójában a nemzetállam megszűnésével azonos. E folyamat előrehaladott állapotban van Magyarország esetében, de az Európai Unió többi tagállamai is hasonló úton járnak.
A globalizáció elködösített fogalma mögött pontosan az húzódik meg, hogy az emberek életét alapvetően befolyásoló termelőeszközök, sőt a felhalmozódott tudás (műszaki ismeretek) tulajdona - a neoliberalizmus piacliberalizáló elveinek érvényesítésével - kikerül a nemzetek, illetve a nemzetállamok demokratikusan választott intézményeinek hatásköréből, és olyan multinacionális konglomerátumok kezébe csúszik át, amelyek demokratikus úton nem ellenőrizhetők. Lényegében Brüsszel is e szervezetek irányítása alatt áll, és hatalmát a népek kikerülésével hozott Lisszaboni szerződés tovább növeli. E folyamat az átlagember számára olyan, Brüsszel által kezdeményezett intézkedésekben nyilvánul meg, mint a munkaerőpiac "rugalmasabbá tétele", avagy a jóléti állam "reformja", ami nem jelent mást, mint a korábban elért életszínvonal tartós rontását, mígnem a jövedelmek az egymással liberális kereskedelmet folytató nagy térségeken belül kellően közel nem kerülnek egymáshoz.A kormány a nemzetközi gazdasági erőközpontok és az Európai Bizottság nyomására - neoliberális gazdaságfilozófiája miatt - a költségvetési kiadások lefaragásával, vagyis a közszolgáltatások színvonalának csökkentésével kívánja biztosítani az egyensúlyt. A recept évtizedek óta változatlan. Ez azonban ugyanúgy nem hozhat tartós eredményt, mint a Bokros-csomag, hiszen az alapprobléma nem a túlzott költségvetési elosztás, hanem az, hogy a rendszerváltás hevében neoliberális gondolkodású közgazdászaink - a vállalatokkal együtt - eladták az ország exportpiacait és az állami bevételt. Azok a neoliberális ihletésű javaslatok, amelyek kormány- és ellenzéki oldalról is felmerülnek (például adócsökkentés, államháztartási reform), rövid távon lehet, hogy bizalmat keltenek a "befektetőkben", de hosszabb távon éppen a gazdasági egyensúlyt ássák alá.
A magyar kormánynak lenne lehetősége, hogy magyarázza: az államháztartási és külpiaci hiány nem azért keletkezett, mert szórja a pénzt, hanem azért, mert az ország elveszítette piacait, bevételeit, miközben megvalósította azokat a reformokat, amelyeket az unió és intézményei javasoltak (és akkor hogy tapsoltak nekünk!). Egy ilyen politikai elhatározás esetén elvileg megtehetők a megfelelő gazdasági védőintézkedések is. Erre az adhatna lehetőséget, hogy a Lisszaboni Szerződés szerint a súlyos fizetésimérleg- egyensúlytalansággal küzdő országok lehetőséget kapnak a felmerült, vagy fenyegető nehézségek leküzdéséhez. A Bizottság, a Gazdasági és Pénzügyi Bizottsággal folytatott konzultációt követően, javaslatot tehet a Miniszterek Tanácsának a kölcsönös segítségnyújtásra, és a szükséges módszerekre (Lisszaboni Szerződés 143§).
(A szerző közgazdász)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
