Nemzetközi
információk
188-189.sz.
(556-557) – 2014. aug. 22-29.
USA
Tüntetések
Fergusonban (Missouri)
Igazságot
Michael Brown-nak, a rendőrség áldozatának!
A Labor Fightback Network (LFN,
Munkásellenállás Hálózat nyilatkozata)
Oscar
Grant – 2009. jan. elsején ölték meg Oaklandban (Kalifornia), Trayvon Martin –
2012. febr. 26-án Sanfordban (Florida), Eric Garner – 2014.júl. 17-én Staten
Islandban (New York állam), Michael Brown - 2014. aug. 9-én Fergusonban
(Missouri), Ezell Ford – 2014.aug. 11-én Los Angelesben (Kalifornia).
Csak
néhány példa abból a számos gyilkosságból, amelyet a rendőrség vagy az őrzővédő
szolgálatok követtek el feketék ellen.
Az
évtizedek óta tartó és nem változó gyakorlat óriási
felháborodást vált ki, számos városban tüntetnek az igazságszolgáltatást, a
bűnösök megbüntetését követelve.
Ami
Fergusonban történt, klasszikus eset. Egy fegyvertelen fekebőrű fiatalt több
lövéssel agyonlőtt egy rendőr, Darrell Wilson.
Fergusonban
ma a társadalmi feszültség elsősorban azért nőtt meg, mert Wilsont nem
tartóztatták le, ellenkezőleg, a
rendőrfőnök úgy írta le, mint kiváló tisztet, s csak szabadságra küldték.
Michael Brownt meggyilkolták, mert a
bőre fekete
Wilson feltételezte,
hogy a 18 éves Bown cigarettát lopott egy kereskedésben néhány perccel
korábban. Védekezése nem állja meg a helyét, csak a felelősséget akarja magáról
elhárítani és olajat önt a tűzre.
Brown
családja és ügyvédje «karakteres
gyilkosságról» beszél.
Eleinte
a rendőrfőnök is kategorikusan kijelentette, hogy nem volt kapcsolat a lopás és
a gyilkosság között, majd később forditott álláspontján, de minden
megszólalásakor más verziót adott elő.
A
tények azonban világosak: Brown több méterre állt Wilsontól és semmilyen fenyegetést nem
jelentett rá nézve, a szemtanúk szerint kezét a levegőbe emelte mutatva, hogy
nincs fegyvere.
Mégis
elvették életét.
A bolti lopással
semmilyen kapcsolatban nem volt, de ha lett is volna, halálbüntetést
semmiképpen nem ír elő ilyen esetre a büntetőtörvénykönyv.
Ferguson
lakói békés felvonulással tüntettek, a rendőrség mégis brutálisan rájuk támadt
könnygázbombákkal, gránátokkal, páncélozott járműveken elhelyezkedett
mesterlövészekkel, félkatonai
egyenruhába öltözött, gumilövedékkel, kutyákkal, AR15-puskákkal felszerelt
egyénekkel.
Honnan
szerezte a fergusoni rendőrség ezeket a fegyvereket? Az afganisztáni, iraki
háborúból maradtak meg és a szövetségi hatalom adta el félmillió dollárért
nekik. Más városoknak is, ami azt jelzi, hogy a rendőrség militarizálása az
adófizetők rovására folyik.
Röviden, Fergusont
ostromlott várossá tették, kiszolgáltatták a kontrollálatlan rendőri-katonai
erőknek. A békés töntetők látván, hogy lábbal taposák a szólásszabadságot, felemelt
kézzel vonultak a rájuk szegezett fegyverek között.
Egy szenátort is
könnygáztámadás ért, egy helyi önkormányzati képviselőt, a Washington Post és a Huffington Post
újságíróit letartóztatták, a tudósítókat megfenyegették. Ennyit ér a
sajtószabadság.
Fergusonban
az 53-ból mindössze 3 «békeőr» fekete. Hat helyhatósági képviselőből egy. A
helyhatósági tanácsnak egyetlen fekete tagja sincs. Évek óta, azóta,
amikor Ferguson még majdnem teljesen «fehér» volt, a város minden jelentősebb
állása a fehéreknek jut. Ma a feketék a lakosság 67 %-át alkotják, de a
struktúra nem változott.
Mitől
változtak elkerülhetetlenül az események lázadássá?
A
fentiek okozta mélységes frusztráltság, elkeseredettség miatt.
Ahogyan
Martin Luther King Jr. mondta: «A lázadás
nyelve szólal meg akkor, amikor a
szót nem hallják».
A
Labor Fightback Network aktivistái szerint a nyomást fent kell tartani annak
érdekében, hogy Michael Brown számára igazságot szolgáltassanak, hogy a
demokratikus és civiljogok biztosítva legyenek és a rendőrséget
demilitarizálják. Mélyen elítéljük a rendőrtiszt cselekedetét, ahogyan ezt
tettük Trayvon Martin ügyében is.
A
munkásmozgalomnak szintén ezt kell tennie, csatlakoznia kell Ferguson népéhez,
követelnie kell Wilson letartóztatását és szigorú megbüntetését. Ennek
érdekében tesszük közzé nyilatkozatunkat, s hívjuk a régió nagyvárosaiban, St
Louisban és Chicagoban élő testvéreinket közös csatára.
TÖRÖKORSZÁG
A nemzetközi
sajtó Recep Tayyip Erdogan elsöprő győzelméről számol be az
elnökválasztásokon. Az eredmény azonban sokkal árnyaltabb.
Először is, ez volt az első közvetlen választás. 73 %-os volt a
részvétel. 5 hónappal korábban a helyhatósági választásokon 89 % volt. Ez
annyit jelent, hogy Erdogan az 56 millió választásra jogosultból 20 millió
voksot kapott. Akotmányos reformja, amellyel a köztársasági elnöknek akar több
hatalmat adni, kútba eshet, mert ezzel az eredménnyel nem biztos, hogy az
abszolút többséget meg tudja szerezni.
Az Erdogannal szembeni közös jelölt egy független iszlamista,
akit a CHP kemalista és az MHP szélsőjobboldali párt mutatott be, 15 millió
szavazatot kapott. 4,5 millióval kevesebbet, mint a helyi választásokon. A CHP
híveinek egy része ragaszkodik a világi tradíciókhoz és nem fogadta el ezt a
közös jelöltet, s minden bizonnyal tartózkodott ill. a kurd párt jelöljétre
szavazott. Selahattin Demirtas a szavazatok 10 %-ának megszerzésével valódi
meglepetéssel szolgált korábbi eredményét megduplázva. A munkásosztály, a
nagyvárosi ifjúság egy része rá szavazott.
Az AKP lassú válsága
Erdogan AKP-ját «mérsékelt» iszlamista pártnak tartják. Aug-ban különleges tisztújító kongresszust
hívott össze, mivel nem maradhat vezetője elnökké választása után. Több elem is
az AKP erodálását mutatja. Kormánya a nemzetközi és amerikai vonalon
helyezkedik el, az európai direktívákat követi, s óriási sokkot kapott a 2013
május-júniusi Tasin téri tömegtüntetések révén. Az AKP pillanatnyilag
kontrollálja a munkásosztályt a hagyományos szakszervezet, a TürkIS vezetésének
integrálása révén. Ugyanakkor a PKK vezetésével (legfőbb vezetője, Oçalan
börtönbeen ül) tárgyalások nyíltak arról, hogy a fegyveres harc befejezéséért
cserébe a kurd régióknak bizonyosfokú autonómiát adna. De Törökország a térség
konfliktusainak központjában található és kezdi gazdaságilag elszenvedni az
Európai Unió válságának teljes következményeit. A kormány Szíria
destabilizációjához nyíltan hozzájárult, felfegyverezte az ún. «szíriai szabad
hadsereget», az Iszlám Felkelő Állam szíriai szárnyát.
Ezért döntött úgy Obama, európai alvállalkozói által követve,
hogy felfegyverzi az iraki kurdokat, ami Erdogan kormányát kontrázza. A
hivatalos török sajtó hallgat is a kérdésről.
Ilyen körülmények között a politikai demokráciáért vívott harc
az alkotmányozó nemzetgyűlés elérése köré csoportosul, az alkotmányozó
nemzetgyűlésnek kell biztosítania minden kisebbség, elősorban a kurdok jogait.
Ez a küzdelem a háború és kizsákmányolás elleni szervezetek harca, amely a
Munkástestvériség Pártja sajátjának tart.
AFRIKA
Romokban az afrikai egészségügyi rendszer, az Ebola
terjed
Az Ebolát 1976-ban azonosították a Kongói Köztársaságban mint lázzal járó
vérzést, fertőző betegséget, s veszélyességére jellemző a számos haláleset, és
az, hogy pillanatnyilag nincs sem védőoltás, sem kezelés ellene.
A
fertőzött személyek mortalitása igen magas volt (kb. 55 %), de a mostani
járvány gyilkosabb, az Ebola összes áldozatának több, mint fele mostani.
Tudnillik az egészségügyi kondíciók egyre rosszabbak. A lakosság
felvilágosítása hiányzik, az egészségügy nem méltó a nevére, annak személyzete
hiányos, képtelen a feladat elvégzésére.
Az
IMF és a Világbank olyan kiigazítási programokat kényszerített az afrikai
országokra az 1980-as évektől, amelyek az állam kivonulását eredményezték a
szolgáltatások köréből. Az egészségügy különösen nagy árat fizetett.
Az
úgynevezett adósság visszafizetésére áldozva úgyszólván összes természeti
kincsüket, ezek az országok állami költségvetésük alig 5 %-át szánják az
egészségügyre. Az Afrikai Unió egyik jelentése («Afrikai egészségügyi
stratégia: 2007– 2015») beismeri: «Az egészségügyi rendszerek nagyon
gyengék, a szolgáltatás rettentően forráshiányos». Afrikában él a világ
lakosságának kb. 15 %-a, s csak a világ egészségügyi dolgozóinak körülbelül 1,3
%-át mondhatja magáénak; az eügyi infrastruktúrája nagyon rossz állapotban van;
a lakosságnak nincs módja gyógyíttatásra, amióta a Világbank
által kitalált bázistarifa-rendszert felállították a 80-as években (az ún.
Bamakói kezdeményezés»); a megbetegedések terjednek és járvánnyá válnak.
A
jelenlegi járvány következményeképpen az egészségügyi rendszer összeomlása
felgyorsult. Libériában 50 orvos jut a négymillió lakosra, a járvány
pillanatnyilag itt a legkiterjedtebb abból kifolyólag, hogy a kórházakat
bezárták, az egészségügyi személyzet menekül – vallotta be az egészségügyi
miniszter Augustine Kpehe Ngafuan (Reuters, 2014. aug. 8.). Sztrájkkal
fenyegetnek a dolgozók, mivel nem bocsátják rendelkezésükre a szükséges
eszközöket. «Nincs gumikesztyű, nincs kezeslábas, semmilyen felszerelés»,
jelentette be Deemi Dearzrua, a szakszervezet főtitkára.
A
kialakult helyzet élesen megvilágítja az imperializmusnak alávetett
komprádorburzsoázia csődjét. 50 év óta nemcsakhogy arra volt képtelen, hogy az
Afrikát sújtó betegségekre orvoslást találjon, de még az elemi struktúrákat is
tönkretette.
Ki
kell-e még mondani, hogy a nemzeti kérdések rendezésének, az afrikai népesség
megtartásának kérdései a munkásosztály feladata lesz?
S.K. KOZA
PALESZTINA
A BOMBÁZÁSOK LEÁLLÍTÁSÁT!
A GÁZAI BLOKÁD FELOLDÁSÁT!
Interjú Louisa HANOUNE-nal, a Parti des Travailleurs d’Algérie
(algériai dolgozók pártja) főtitkárával
Gázában eddig minden fegyverszünetet az
izraeli kormány tört meg. Tömeges bombázással.
Minden nap látjuk, mert a palesztin
tévék egyenesben sugározzák a mészárlást, a rombolást. Nincs víz, nincs
villany. A kórházakat is találatok érik, tömve vannak ellátásra szorulókkal és
hiányoznak az eszközök. Gázát tökéletesen elvágták a világtól, olyan, mint egy
gettó. Világos, hogy Izrael végezni akar Gázával, de Ciszjordániában is vannak
halottak, a Gázával szolidáris tüntetők közül huszat megöltek.
A házukat kereső, de nem találó emberek.
Mert csak romok vannak a helyén. Egész falvak tüntek el. A családokat
megtizedelték.
De ez nem a szokásos agresszió, a
palesztinok ma már azt mondják, nem akarnak a múltba visszatérni. A tévében
mutatták, az apa, aki elvesztette családját, házát, az egész világnak kiáltja: «Készek
vagyunk utolsó csepp vérünket is adni, de nem akarunk bezárva élni, az izraeli
bombázásoktól tartva, totális nyomorban». A palesztin forradalom lendületet
vett.
A palesztin lakosság üdvözli a
szolidáris európai, amerikai, ázsiai nemzetközi megmozdulásokat, s az egész
világhoz fordul nap mint nap a tévéadásokon keresztül, nincs cenzúra, mint
Franciaországban. A franciaországi média csendje, torzulása, a dezinformáció
elborzasztó.
A helyzet azért új, mert nem csak Gáza
áll ellent, hanem egész Palesztina. A palesztinok azt mondják: «Az
egyezségek, a megbeszélések… ezeknek vége. Minden alkalommal egy kicsivel
többet veszítettünk. Szabadon akarunk élni, az egész földünket akarjuk. A népek
békéhez való jogát akarjuk magunknak is».
1993 és az oslói egyezmények óta a hatmillió menekült
hazatéréséhez való joga befulladt. Ma pedig, látjuk, óriási erővel tör fel a
követelés! Nemcsak a libanoni táborokban, a jordániai szolidáris tüntetéseken
(ebben az országban a lakosság 80 %-a palesztin), hanem Gázában, a belső
területeken is. «Nem megyünk sehova! Nem megyünk, már 1947-48-ban becsaptak
minket, 1967-ben levadásztak bennünket, nem megyünk sehova. Ez a mi földünk,
itt kell kell meghalnunk, ha megölnek sem mozdulunk innen». Ciszjordániában,
az 1948-as határokon belül, minden menekülttáborban ugyanez hallatszik. A
palesztin nép egyetért ebben, úgy, mint soha azelőtt. Rendkívüli egységben.
Az agresszió a tőkés rendszer válsága pillanatában
következett be és a cionista barbárságot pucérrá tette. Tudni kell, hogy 200
ezer munkahelyet semmisített meg (a palesztin szakszervezetek adatai alapján) –
holott a lakosság 73 %-a már munkanélküli volt Gázában. A termőföldek, a
halászat is iszonyú károkat szenvedett. Az árak 40-200 %-kal nőttek, az
élelmiszer be sem érkezik az övezetbe. Nincs lehetőség a túlélésre. Ezért van
most egy radikális változás a lelkekben, ami erőt jelent. Az izraeli hadsereg
öldököl, de nem győz, nem tudja megakadályozni a palesztin forradalmat,
ellenkezőleg.
Amikor a palesztin delegáció Kairóba
ment tárgyalni, a lakosság tudtára adta: nem fogadnak el semmiféle
visszavonulást. A minimum, hogy a blokádot feloldják, a repülőtér és a kikötő
megnyíljon, a bombázás és agresszió megszünjön, a termékek, gyógyszerek,
építőanyagok, amire szükségünk van, bejöhessen …
A palesztin kérdést a régió áruló arab
rendszerei ejtették túszul, ezek voltak az elsőszámú cinkosok az 1947-es
tragédiában. Lehullottak a maszkok minden árulóról, élükön al-Sissivel, az
egyiptomi elnökkel.
Egyiptomban első ízben nem voltak
tüntetések. Holott mindig ez volt az első olyan ország, amely megmozdult
Palesztina érdekében. Az egyiptomi társadalom csendben van. Katar és
Szaud-Arábia azt kérték Izraeltől, hogy végezzen a palesztin ellenállással! De
magának Abbasnak is követelnie kellett a blokád megszüntetését és elismernie:
az ellenállás plurális. A Hamas, az PNFF
(palesztin népi felszabadítási front) és más fegyveres frakciók, még a
Fatah is magáénak tartja az ellenállást, mert a nép azt akarja. Mások azt
gondolták, talán Irán mozdul, mert Iránnak mindig Palesztina védelme volt az
álláspontja, de most nem, mert más tényezők játszanak szerepet. Ez megerősíti a
palesztin ellenállást, determinálja a gázaiakat.
Alapvető a nemzetközi megmozdulás.
Voltak persze tüntetések Izraelben is, Tel Avivban. Minden palesztin tévé
bemutatta utóbbiakat: támogatnak bennünket az anticionista zsidók is. A náci
táborokból megmenekültek és fiaik felhívása, a «Ne a mi nevünkben!» csodálatos
visszahangra talált. A latin-amerikai államok nagyköveteinek Izraelből
visszahívása úgyszintén.
Izrael pozíciója megrendült. Hallottuk Netanyahut: nem
mehetünk be Gázába, izraeliek ezrei halálához vezetne és csapdába esnénk. Túl
messze ment és Obamának ki kellett mondania Unruwa iskolája bombázása után,
hogy «rettenetes», és
közbelépnie az izraeli támadás megfékezése érdekében. Obama helyzete is
megrendült, Hollande-é is, minden
imperialista erőé, akik a héber államot támogatták, annak lakájait; a térség
arab államai is elszigetelődtek, pánikba estek.
Algériában a
sajtó beszámolt a yazidik és az iraki keresztények kollektív lemészárlásáról,
amit az Iszlám Felkelő Állam követett el. Természetesen ezeket mélyen elítéljük.
De mi a különbség azzal a politikával szemben, amely lehetővé teszi a gázaiak
lemészárlását? Hillary Clinton elmondja
a könyvében, hogy az Iszlám Felkelő Állam magában a
CIA-nak a találmánya: «Az al-Qaidét és az IFÁ-t mi hoztuk létre». Az egész régió
a barbárság rettenetébe merül, Libanon, Irak, Szíria. Obama iraki
beavatkozásról döntött, s lehet,
szíriairól is. De a gázai szolidaritás a korábbinál sokkal jelentősebb mértékű,
így ez gondolkodásra készteti… ezért kérte Netanyahutól, hogy az ENSZ-iskolát
nem bombázzák – mintha a többi rendben és elfogadható volna.
Az UGTA
szakszervezeti tömörüléssel együtt kezdeményeztük a mobilizációt a palesztin
nép védelmére, amikor az agresszió megindult. Természetesen munkás- és népi
akciókat, amelyben az egész algériai munkásosztály megmozdult mindenhol az
országban, különösebb sajtóvisszhang nélkül. A dolgozók bérük egy részét
Gázának adják.
Az algériai
állam állásfoglalása világos, mi vagyunk az arab világ egyetlen országa,
amelynek nincs kapcsolata Izraellel, sem kereskedelmi, sem diplomáciai,
államunk soha nem ismerte el Izraelt. Az állam is szolidáris pénzügyileg,
anyagilag, politikailag a palesztinokkal, határozottan elítéli a blokádot, a
bombázásokat. Amikor az UGTA-val egynapos megmozdulást szerveztünk, még a
kormányhivatalok is bezártak. Obama, al-Sissi azt mondják: fegyverszünet kell.
Ami kell, az az izraeli bombázások megszüntetése. A palesztin nép gyarmati
sorban él, s minden gyarmati sorban élőnek joga van védekezni. Ezt nagyon jól
tudjuk Algériában. A világ negyedik legnagyobb hadseregével rendelkező Izrael
fegyvereit leginkább az USA szállítja. Ezért látjuk az amerikai szolidaritási
tüntetéseken a «Nemet a pénzügyi segélyre», mivel a Kongresszus 225 millió dolláros segélyt tett az
eddigiekhez az izraeli hadsereg számára. A munkásosztálynak kell ebben a
kérdésben megmutatni súlyát, ez tud segíteni a palesztin népnek, hogy
gyarmatosítói ellen megtalálja történelmi jogait.
Van lehetőség,
hogy a munkásosztály egysége létrejöjjön ebben a kérdésben, annak széles
értelmében, a népi rétegekkel, a demokratikus mozgalmakkal. Eszerint
bocsátottuk ki felhívásunkat Algírból. Az UGTA főtitkára, Sidi-Saïd a
Nemzetközi Munkaügyi Irodához és a Nemzetközi Szakszervezeti Konföderációhoz
levelet intézett, hogy azok foglaljanak állást. Utóbbi meg is tette, a blokád
feloldását kérte. Az összes szakszervezethez és munkásszervezethez fodulunk,
hogy követeljék a bombázások végét és a blokád megszüntetését.
Kapcsolattartás
Directeur de la publication : Daniel
Gluckstein
- Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du
Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G
82738 Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470
Saint-Rémy-lès-Chevreuse
Bejegyzések
