Nemzetközi információk

Nemzetközi információk

188-189.sz. (556-557) – 2014. aug. 22-29.

 

 

USA

Tüntetések Fergusonban (Missouri)

 

Igazságot Michael Brown-nak, a rendőrség áldozatának!

 

A Labor Fightback Network (LFN, Munkásellenállás Hálózat nyilatkozata)

 

 

Oscar Grant – 2009. jan. elsején ölték meg Oaklandban (Kalifornia), Trayvon Martin – 2012. febr. 26-án Sanfordban (Florida), Eric Garner – 2014.júl. 17-én Staten Islandban (New York állam), Michael Brown - 2014. aug. 9-én Fergusonban (Missouri), Ezell Ford – 2014.aug. 11-én Los Angelesben (Kalifornia).

Csak néhány példa abból a számos gyilkosságból, amelyet a rendőrség vagy az őrzővédő szolgálatok követtek el feketék ellen.

Az évtizedek óta tartó és nem változó gyakorlat óriási felháborodást vált ki, számos városban tüntetnek az igazságszolgáltatást, a bűnösök megbüntetését  követelve.

Ami Fergusonban történt, klasszikus eset. Egy fegyvertelen fekebőrű fiatalt több lövéssel agyonlőtt egy rendőr, Darrell Wilson.

Fergusonban ma a társadalmi feszültség elsősorban azért nőtt meg, mert Wilsont nem tartóztatták le,  ellenkezőleg, a rendőrfőnök úgy írta le, mint kiváló tisztet, s csak szabadságra küldték.

 

 

 

Michael Brownt meggyilkolták, mert a bőre fekete

 

 

Wilson feltételezte, hogy a 18 éves Bown cigarettát lopott egy kereskedésben néhány perccel korábban. Védekezése nem állja meg a helyét, csak a felelősséget akarja magáról elhárítani és olajat önt a tűzre.

Brown családja és ügyvédje «karakteres gyilkosságról» beszél.

Eleinte a rendőrfőnök is kategorikusan kijelentette, hogy nem volt kapcsolat a lopás és a gyilkosság között, majd később forditott álláspontján, de minden megszólalásakor más verziót adott elő.

A tények azonban világosak: Brown több méterre állt  Wilsontól és semmilyen fenyegetést nem jelentett rá nézve, a szemtanúk szerint kezét a levegőbe emelte mutatva, hogy nincs fegyvere.

Mégis elvették életét.

A bolti lopással semmilyen kapcsolatban nem volt, de ha lett is volna, halálbüntetést semmiképpen nem ír elő ilyen esetre a büntetőtörvénykönyv.

Ferguson lakói békés felvonulással tüntettek, a rendőrség mégis brutálisan rájuk támadt könnygázbombákkal, gránátokkal, páncélozott járműveken elhelyezkedett mesterlövészekkel,  félkatonai egyenruhába öltözött, gumilövedékkel, kutyákkal, AR15-puskákkal felszerelt egyénekkel.

Honnan szerezte a fergusoni rendőrség ezeket a fegyvereket? Az afganisztáni, iraki háborúból maradtak meg és a szövetségi hatalom adta el félmillió dollárért nekik. Más városoknak is, ami azt jelzi, hogy a rendőrség militarizálása az adófizetők rovására folyik.

 

Röviden, Fergusont ostromlott várossá tették, kiszolgáltatták a kontrollálatlan rendőri-katonai erőknek. A békés töntetők látván, hogy lábbal taposák a szólásszabadságot, felemelt kézzel vonultak a rájuk szegezett fegyverek között.

 

Egy szenátort is könnygáztámadás ért, egy helyi önkormányzati képviselőt, a  Washington Post és a Huffington Post újságíróit letartóztatták, a tudósítókat megfenyegették. Ennyit ér a sajtószabadság.

Fergusonban az 53-ból mindössze 3 «békeőr» fekete.  Hat helyhatósági képviselőből egy. A helyhatósági tanácsnak egyetlen fekete tagja sincs.  Évek óta, azóta, amikor Ferguson még majdnem teljesen «fehér» volt, a város minden jelentősebb állása a fehéreknek jut. Ma a feketék a lakosság 67 %-át alkotják, de a struktúra nem változott.

Mitől változtak elkerülhetetlenül az események lázadássá?

A fentiek okozta mélységes frusztráltság, elkeseredettség miatt.

 

Ahogyan Martin Luther King Jr. mondta: «A lázadás nyelve szólal meg akkor, amikor a szót nem hallják».

 

A Labor Fightback Network aktivistái szerint a nyomást fent kell tartani annak érdekében, hogy Michael Brown számára igazságot szolgáltassanak, hogy a demokratikus és civiljogok biztosítva legyenek és a rendőrséget demilitarizálják. Mélyen elítéljük a rendőrtiszt cselekedetét, ahogyan ezt tettük Trayvon Martin ügyében is.

A munkásmozgalomnak szintén ezt kell tennie, csatlakoznia kell Ferguson népéhez, követelnie kell Wilson letartóztatását és szigorú megbüntetését. Ennek érdekében tesszük közzé nyilatkozatunkat, s hívjuk a régió nagyvárosaiban, St Louisban és Chicagoban élő testvéreinket közös csatára.

 

 

TÖRÖKORSZÁG

 

 

A nemzetközi sajtó  Recep Tayyip Erdogan elsöprő győzelméről számol be az elnökválasztásokon. Az eredmény azonban sokkal árnyaltabb.

 

 

Először is, ez volt az első közvetlen választás. 73 %-os volt a részvétel. 5 hónappal korábban a helyhatósági választásokon 89 % volt. Ez annyit jelent, hogy Erdogan az 56 millió választásra jogosultból 20 millió voksot kapott. Akotmányos reformja, amellyel a köztársasági elnöknek akar több hatalmat adni, kútba eshet, mert ezzel az eredménnyel nem biztos, hogy az abszolút többséget meg tudja szerezni.

Az Erdogannal szembeni közös jelölt egy független iszlamista, akit a CHP kemalista és az MHP szélsőjobboldali párt mutatott be, 15 millió szavazatot kapott. 4,5 millióval kevesebbet, mint a helyi választásokon. A CHP híveinek egy része ragaszkodik a világi tradíciókhoz és nem fogadta el ezt a közös jelöltet, s minden bizonnyal tartózkodott ill. a kurd párt jelöljétre szavazott. Selahattin Demirtas a szavazatok 10 %-ának megszerzésével valódi meglepetéssel szolgált korábbi eredményét megduplázva. A munkásosztály, a nagyvárosi ifjúság egy része rá szavazott.

Az AKP lassú válsága

 

Erdogan AKP-ját «mérsékelt» iszlamista pártnak tartják.  Aug-ban különleges tisztújító kongresszust hívott össze, mivel nem maradhat vezetője elnökké választása után. Több elem is az AKP erodálását mutatja. Kormánya a nemzetközi és amerikai vonalon helyezkedik el, az európai direktívákat követi, s óriási sokkot kapott a 2013 május-júniusi Tasin téri tömegtüntetések révén. Az AKP pillanatnyilag kontrollálja a munkásosztályt a hagyományos szakszervezet, a TürkIS vezetésének integrálása révén. Ugyanakkor a PKK vezetésével (legfőbb vezetője, Oçalan börtönbeen ül) tárgyalások nyíltak arról, hogy a fegyveres harc befejezéséért cserébe a kurd régióknak bizonyosfokú autonómiát adna. De Törökország a térség konfliktusainak központjában található és kezdi gazdaságilag elszenvedni az Európai Unió válságának teljes következményeit. A kormány Szíria destabilizációjához nyíltan hozzájárult, felfegyverezte az ún. «szíriai szabad hadsereget», az Iszlám Felkelő Állam szíriai szárnyát.

Ezért döntött úgy Obama, európai alvállalkozói által követve, hogy felfegyverzi az iraki kurdokat, ami Erdogan kormányát kontrázza. A hivatalos török sajtó hallgat is a kérdésről.

Ilyen körülmények között a politikai demokráciáért vívott harc az alkotmányozó nemzetgyűlés elérése köré csoportosul, az alkotmányozó nemzetgyűlésnek kell biztosítania minden kisebbség, elősorban a kurdok jogait. Ez a küzdelem a háború és kizsákmányolás elleni szervezetek harca, amely a Munkástestvériség Pártja sajátjának tart.

 

 Levelezőnk

 

AFRIKA

 

Romokban az afrikai egészségügyi rendszer, az Ebola terjed

 

Az Ebolát 1976-ban azonosították a Kongói Köztársaságban mint lázzal járó vérzést, fertőző betegséget, s veszélyességére jellemző a számos haláleset, és az, hogy pillanatnyilag nincs sem védőoltás, sem kezelés ellene.

 

A fertőzött személyek mortalitása igen magas volt (kb. 55 %), de a mostani járvány gyilkosabb, az Ebola összes áldozatának több, mint fele mostani. Tudnillik az egészségügyi kondíciók egyre rosszabbak. A lakosság felvilágosítása hiányzik, az egészségügy nem méltó a nevére, annak személyzete hiányos, képtelen a feladat elvégzésére.

 

 

 

Az IMF és a Világbank olyan kiigazítási programokat kényszerített az afrikai országokra az 1980-as évektől, amelyek az állam kivonulását eredményezték a szolgáltatások köréből. Az egészségügy különösen nagy árat fizetett.

Az úgynevezett adósság visszafizetésére áldozva úgyszólván összes természeti kincsüket, ezek az országok állami költségvetésük alig 5 %-át szánják az egészségügyre. Az Afrikai Unió egyik jelentése («Afrikai egészségügyi stratégia: 2007– 2015») beismeri: «Az egészségügyi rendszerek nagyon gyengék, a szolgáltatás rettentően forráshiányos». Afrikában él a világ lakosságának kb. 15 %-a, s csak a világ egészségügyi dolgozóinak körülbelül 1,3 %-át mondhatja magáénak; az eügyi infrastruktúrája nagyon rossz állapotban van; a lakosságnak nincs módja gyógyíttatásra, amióta a Világbank által kitalált bázistarifa-rendszert felállították a 80-as években (az ún. Bamakói kezdeményezés»); a megbetegedések terjednek és járvánnyá válnak.

 

A jelenlegi járvány következményeképpen az egészségügyi rendszer összeomlása felgyorsult. Libériában 50 orvos jut a négymillió lakosra, a járvány pillanatnyilag itt a legkiterjedtebb abból kifolyólag, hogy a kórházakat bezárták, az egészségügyi személyzet menekül – vallotta be az egészségügyi miniszter Augustine Kpehe Ngafuan (Reuters, 2014. aug. 8.). Sztrájkkal fenyegetnek a dolgozók, mivel nem bocsátják rendelkezésükre a szükséges eszközöket. «Nincs gumikesztyű, nincs kezeslábas, semmilyen felszerelés», jelentette be Deemi Dearzrua, a szakszervezet főtitkára.

A kialakult helyzet élesen megvilágítja az imperializmusnak alávetett komprádorburzsoázia csődjét. 50 év óta nemcsakhogy arra volt képtelen, hogy az Afrikát sújtó betegségekre orvoslást találjon, de még az elemi struktúrákat is tönkretette.

Ki kell-e még mondani, hogy a nemzeti kérdések rendezésének, az afrikai népesség megtartásának kérdései a munkásosztály feladata lesz?

S.K. KOZA

 

PALESZTINA

 

A BOMBÁZÁSOK LEÁLLÍTÁSÁT!

A GÁZAI BLOKÁD FELOLDÁSÁT!

 

Interjú Louisa HANOUNE-nal, a Parti des Travailleurs d’Algérie (algériai dolgozók pártja) főtitkárával

Gázában eddig minden fegyverszünetet az izraeli kormány tört meg. Tömeges bombázással.

Minden nap látjuk, mert a palesztin tévék egyenesben sugározzák a mészárlást, a rombolást. Nincs víz, nincs villany. A kórházakat is találatok érik, tömve vannak ellátásra szorulókkal és hiányoznak az eszközök. Gázát tökéletesen elvágták a világtól, olyan, mint egy gettó. Világos, hogy Izrael végezni akar Gázával, de Ciszjordániában is vannak halottak, a Gázával szolidáris tüntetők közül huszat megöltek.

A házukat kereső, de nem találó emberek. Mert csak romok vannak a helyén. Egész falvak tüntek el. A családokat megtizedelték.

De ez nem a szokásos agresszió, a palesztinok ma már azt mondják, nem akarnak a múltba visszatérni. A tévében mutatták, az apa, aki elvesztette családját, házát, az egész világnak kiáltja: «Készek vagyunk utolsó csepp vérünket is adni, de nem akarunk bezárva élni, az izraeli bombázásoktól tartva, totális nyomorban». A palesztin forradalom lendületet vett.

A palesztin lakosság üdvözli a szolidáris európai, amerikai, ázsiai nemzetközi megmozdulásokat, s az egész világhoz fordul nap mint nap a tévéadásokon keresztül, nincs cenzúra, mint Franciaországban. A franciaországi média csendje, torzulása, a dezinformáció elborzasztó.

A helyzet azért új, mert nem csak Gáza áll ellent, hanem egész Palesztina. A palesztinok azt mondják: «Az egyezségek, a megbeszélések… ezeknek vége. Minden alkalommal egy kicsivel többet veszítettünk. Szabadon akarunk élni, az egész földünket akarjuk. A népek békéhez való jogát akarjuk magunknak is».

1993 és az oslói egyezmények óta a hatmillió menekült hazatéréséhez való joga befulladt. Ma pedig, látjuk, óriási erővel tör fel a követelés! Nemcsak a libanoni táborokban, a jordániai szolidáris tüntetéseken (ebben az országban a lakosság 80 %-a palesztin), hanem Gázában, a belső területeken is. «Nem megyünk sehova! Nem megyünk, már 1947-48-ban becsaptak minket, 1967-ben levadásztak bennünket, nem megyünk sehova. Ez a mi földünk, itt kell kell meghalnunk, ha megölnek sem mozdulunk innen». Ciszjordániában, az 1948-as határokon belül, minden menekülttáborban ugyanez hallatszik. A palesztin nép egyetért ebben, úgy, mint soha azelőtt. Rendkívüli egységben.

Az agresszió a tőkés rendszer válsága pillanatában következett be és a cionista barbárságot pucérrá tette. Tudni kell, hogy 200 ezer munkahelyet semmisített meg (a palesztin szakszervezetek adatai alapján) – holott a lakosság 73 %-a már munkanélküli volt Gázában. A termőföldek, a halászat is iszonyú károkat szenvedett. Az árak 40-200 %-kal nőttek, az élelmiszer be sem érkezik az övezetbe. Nincs lehetőség a túlélésre. Ezért van most egy radikális változás a lelkekben, ami erőt jelent. Az izraeli hadsereg öldököl, de nem győz, nem tudja megakadályozni a palesztin forradalmat, ellenkezőleg.

 

Amikor a palesztin delegáció Kairóba ment tárgyalni, a lakosság tudtára adta: nem fogadnak el semmiféle visszavonulást. A minimum, hogy a blokádot feloldják, a repülőtér és a kikötő megnyíljon, a bombázás és agresszió megszünjön, a termékek, gyógyszerek, építőanyagok, amire szükségünk van, bejöhessen …

 

A palesztin kérdést a régió áruló arab rendszerei ejtették túszul, ezek voltak az elsőszámú cinkosok az 1947-es tragédiában. Lehullottak a maszkok minden árulóról, élükön al-Sissivel, az egyiptomi elnökkel.

Egyiptomban első ízben nem voltak tüntetések. Holott mindig ez volt az első olyan ország, amely megmozdult Palesztina érdekében. Az egyiptomi társadalom csendben van. Katar és Szaud-Arábia azt kérték Izraeltől, hogy végezzen a palesztin ellenállással! De magának Abbasnak is követelnie kellett a blokád megszüntetését és elismernie: az ellenállás plurális.  A Hamas, az PNFF (palesztin népi felszabadítási front) és más fegyveres frakciók, még a Fatah is magáénak tartja az ellenállást, mert a nép azt akarja. Mások azt gondolták, talán Irán mozdul, mert Iránnak mindig Palesztina védelme volt az álláspontja, de most nem, mert más tényezők játszanak szerepet. Ez megerősíti a palesztin ellenállást, determinálja a gázaiakat.

Alapvető a nemzetközi megmozdulás. Voltak persze tüntetések Izraelben is, Tel Avivban. Minden palesztin tévé bemutatta utóbbiakat: támogatnak bennünket az anticionista zsidók is. A náci táborokból megmenekültek és fiaik felhívása, a «Ne a mi nevünkben!» csodálatos visszahangra talált. A latin-amerikai államok nagyköveteinek Izraelből visszahívása úgyszintén.

Izrael pozíciója megrendült. Hallottuk Netanyahut: nem mehetünk be Gázába, izraeliek ezrei halálához vezetne és csapdába esnénk. Túl messze ment és Obamának ki kellett mondania Unruwa iskolája bombázása után, hogy «rettenetes», és közbelépnie az izraeli támadás megfékezése érdekében. Obama helyzete is megrendült,  Hollande-é is, minden imperialista erőé, akik a héber államot támogatták, annak lakájait; a térség arab államai is elszigetelődtek, pánikba estek.

 

Algériában a sajtó beszámolt a yazidik és az iraki keresztények kollektív lemészárlásáról, amit az Iszlám Felkelő Állam követett el. Természetesen ezeket mélyen elítéljük. De mi a különbség azzal a politikával szemben, amely lehetővé teszi a gázaiak lemészárlását?  Hillary Clinton elmondja a könyvében, hogy az Iszlám Felkelő Állam magában a CIA-nak a találmánya: «Az al-Qaidét és az IFÁ-t mi hoztuk létre». Az egész régió a barbárság rettenetébe merül, Libanon, Irak, Szíria. Obama iraki beavatkozásról döntött,  s lehet, szíriairól is. De a gázai szolidaritás a korábbinál sokkal jelentősebb mértékű, így ez gondolkodásra készteti… ezért kérte Netanyahutól, hogy az ENSZ-iskolát nem bombázzák – mintha a többi rendben és elfogadható volna.

 

Az UGTA szakszervezeti tömörüléssel együtt kezdeményeztük a mobilizációt a palesztin nép védelmére, amikor az agresszió megindult. Természetesen munkás- és népi akciókat, amelyben az egész algériai munkásosztály megmozdult mindenhol az országban, különösebb sajtóvisszhang nélkül. A dolgozók bérük egy részét Gázának adják.

 

Az algériai állam állásfoglalása világos, mi vagyunk az arab világ egyetlen országa, amelynek nincs kapcsolata Izraellel, sem kereskedelmi, sem diplomáciai, államunk soha nem ismerte el Izraelt. Az állam is szolidáris pénzügyileg, anyagilag, politikailag a palesztinokkal, határozottan elítéli a blokádot, a bombázásokat. Amikor az UGTA-val egynapos megmozdulást szerveztünk, még a kormányhivatalok is bezártak. Obama, al-Sissi azt mondják: fegyverszünet kell. Ami kell, az az izraeli bombázások megszüntetése. A palesztin nép gyarmati sorban él, s minden gyarmati sorban élőnek joga van védekezni. Ezt nagyon jól tudjuk Algériában. A világ negyedik legnagyobb hadseregével rendelkező Izrael fegyvereit leginkább az USA szállítja. Ezért látjuk az amerikai szolidaritási tüntetéseken a «Nemet a pénzügyi segélyre», mivel a Kongresszus 225 millió dolláros segélyt tett az eddigiekhez az izraeli hadsereg számára. A munkásosztálynak kell ebben a kérdésben megmutatni súlyát, ez tud segíteni a palesztin népnek, hogy gyarmatosítói ellen megtalálja történelmi jogait.

 

Van lehetőség, hogy a munkásosztály egysége létrejöjjön ebben a kérdésben, annak széles értelmében, a népi rétegekkel, a demokratikus mozgalmakkal. Eszerint bocsátottuk ki felhívásunkat Algírból. Az UGTA főtitkára, Sidi-Saïd a Nemzetközi Munkaügyi Irodához és a Nemzetközi Szakszervezeti Konföderációhoz levelet intézett, hogy azok foglaljanak állást. Utóbbi meg is tette, a blokád feloldását kérte. Az összes szakszervezethez és munkásszervezethez fodulunk, hogy követeljék a bombázások végét és a blokád megszüntetését.

 

 

Kapcsolattartás

 

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein

 - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738 Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse