Első fokon pert vesztett Pécsi Ágnes a PSZ-szel szemben

 A Fővárosi Törvényszék nem semmisítette meg az alapszabály módosításait. Pécsi azonban nem adja fel.

Sajátos történet az iskolája megmentése érdekében magát a katedrához láncoló, országos hírnevet szerzett pedagógus esete. Pécsi Ágnest éppen a mindenre elszánt magatartása, a pedagógusok érdekei mellett történő kiállás emelte a Pedagógus Szakszervezet (PSZ) alelnöki posztjára, ahonnan – többszöri próbálkozás után – 2010 februárjában távolították el. Elmozdítása érdekében több kongresszust is összehívtak, és visszahívását éppen az alapszabály módosítása tette lehetővé, hiszen a korábbi alapszabály szerint választott tisztségviselőt „munkakongresszuson” nem lehetett visszahívni.

Az alelnök ezt a módosítást megtámadta a bíróságon, s a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete helyt is adott keresetének, megsemmisítette azt a passzust, amely kirúgását lehetővé tette. Sajátos módon azonban az állásába nem helyezték vissza, mivel az ítéletnek visszamenőleges hatállyal már nem volt muszáj érvényt szerezni. A Pécsitől szabadulni kívánó PSZ pedig – élén Galló Istvánné elnökkel – élt ezzel a „jogával”.

Emiatt Pécsi de jure alelnök maradt, de facto azonban 2011 márciusában már be sem engedték arra a kongresszusra, amelyen újabb érdekes alapszabály-módosítások történtek. Olyanok, amelyek Pécsi szerint sértik az egyesülési jogról született törvényt, ellentétesek az alulról jövő, önszerveződő önkormányzatiság eszméjének, nota bene arra is alkalmasak, hogy a szakszervezetben a vagyont jelentősen átcsoportosítsák.

Az egyik módosítás – amelyet Pécsi a törvényszéken támadott meg – az volt, hogy a PSZ területi szerveit nem kell összehívni, hogy véleményt alkossanak a kongresszus elé kerülő kérdésekben, a másik pedig, hogy etikai kérdések miatt is fel lehessen függeszteni egy választott tisztségviselőt.

Pécsi Ágnes tegnap a Fővárosi Törvényszéken keresetkiegészítésében azt is felhozta, hogy az alapszabályt úgy módosították, hogy egy területi szerv vagyona – ha a tagsága megszűnik – akkor a felettes területi szervre száll át. „Holott – érvelt Pécsi – a területi és települési szervek vagyona épp úgy oszthatatlan, mint a PSZ központi szervének vagyona.”

Példát is hozott, Miskolcon a középiskolai alapszervezet bankszámlájáról ötmillió forintot leemelt a városi elnök, mivel az alapszabály módosítása miatt az alapszervezet elveszítette jogi önállóságát. A városi szervezet elnöke a három aláíró háta mögött és tudta nélkül áttette a pénzt egy másik városi számlára. Pécsi szerint hasonló sorsra juthatnak üdülők, irodák, telkek, horgásztanyák. „A rendszerváltás alapja a diktatúra jelképévé váló demokratikus centralizmus megszüntetése volt, a PSZ azonban alapszabály módosításaival éppen ezt állította vissza” – érvelt a volt alelnök.

A bírót az érvek nem hatották meg, azt az indítványt is elutasította, hogy a törvényszék hallgassa meg a tanúkat. Pécsi fellebbez a döntés ellen.

Bán Károly (Magyar Hírlap)

Pécsi Ágnes levele:

Kedves Kollégáim!

"Érdekes" volt a tegnapi tárgyalás...! (A bíró felhívta a

figyelmemet, hogy a "lopás" szót ne használjam, mert még megüthetem a
bokámat, tehát, ha odáig értek a szövegben, kérem, hogy fütyüljetek
egyet!)

Minthogy a Budapesti Szakoktatási Szervezet titkárai úgy döntöttek,
hogy megelőlegezik számomra a perköltségeket, és barátaim megélhetési
kölcsöneiből élek 27 hónapja (2010. február 20-án azonnali hatállyal
egy fillér nélkül raktak utcára a PSZ-ből, és az Iskolából is kirúgtak
38 évi közalkalmazotti munkaviszony után), kötelességem tájékoztatni
Benneteket arról, hogy a PSZ jogtanácsosa, aki munkaidejében látja el  velem, a PSZ tagjával
szemben Gallóné és a PSZ országos vezetőivel folytatott peremben a
képviseletet, magán (vállalkozási) számlájára kérte a perköltség átutalását, (EVÁ-s
magánpecsétjével hitelesítve)!
Több levelet írtam Gallónénak és a PSZ elnöksége néhány tagjának kérve
az ún. engedményezési szerződést, amely alapján ezt az orcapirító
dolgot megteheti a PSZ jogásza, azonban - mint óvoda nagycsoportjában
- duzzognak, és ezért se Gallóné, se elnökségének tagjai nem szólnak
hozzám, nem tárgyalnak közvetlenül velem, csak ügyvédem kapott egy
levelet tőlük (ezt is mellékeltem).

Ti adtok erőt ahhoz, hogy folytassam! Ismertek annyira, hogy úgysem
hagyom abba! Kérlek Benneteket, írjatok nekem néhány szót erről az
egészről!

Kellemes készülődést az érettségikre, évzárásra és jó pihenést a nyárra!

Ágnes (Pécsi)

A kérdőív

Az orbáni képmutatás az újabb konzultációt azzal indokolja, hogy „mi, magyarok, két éve úgy határoztunk, minden fontos kérdést megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hozunk”. Az ennél nagyságrendekkel fontosabb újabb európai fiskális paktumhoz (mely az államadósságot és a költségvetési hiányt akarja drasztikusaan lefaragni a dolgozók, fiatalok, nyugdíjasok kárára) nem kér konzultációt. Ezen kívül pedig  már eléggé egyértelműen megfogalmazta a kormány, milyen irányba akar menni. Amerre a nemzetközi és hazai tőke diktálja.

1. „Vannak, akik azt javasolják, hogy a 20 főnél kevesebb embert foglalkoztató magyar vállalkozásoknak biztosítani kell az átalányadózás lehetőségét, mert így jobb eséllyel tarthatják meg alkalmazottaikat a válság közepette. Mások szerint nincs szükség a kis cégek ilyen módon történő megsegítésére.”

Ez a terv már tavaly ősszel felvetődött a Fideszben, hogy megszünteti az egyszerűsített vállalkozói adót (eva). Végül későbbre halasztották. A kormány az eva közelgő kivezetése miatt azoban eleve számol az átalányadózás kiszélesítésével.

2. „Vannak, akik szerint adó- és járulékmentessé kellene tenni a bérét azoknak, akik már nyugdíjba mehetnének, de tovább dolgoznak. Mások azt mondják, nem kell segíteni a nyugdíjas korúakat, hogy a munka világában maradjanak.”

(Szintén HVG) Nemzetközi viszonylatban alacsony azon magyar munkavállalók aránya, akik a hivatalos nyugdíjkorhatár elérése után is szívesen dolgoznának. Ezen felül mindenki nagyon jól tudja, a magyar dolgozó 62 éves korában már – eufemisztikus szólva – nem teljesen egészséges. A munkahelyeket tekintve, abból a fiatalabbak számára sincs elég. Azok zöme, aki továbbdolgozna, vagy gazdasági kényszerből tenné, vagy magasabb képzettségéből, kedvező helyzetéből profitálva.

3. „Vannak, akik szerint a gyermekes családok szocpol támogatását ki kellene terjeszteni új személyautó vásárlására is. Mások szerint nem kell tovább támogatni a családokat.”

Az átlagos keresetű nem sokgyermekes családoknak sem telik új autóra, annak fenntartására, a nagycsaládosok zöme pedig éppenhogy megél. Megint egy rakás orbánviktor járna jól a kocsiszocpollal.

4. „Vannak, akik szerint továbbra is méltányos tehermegosztásra van szükség az állam, a nagyvállalatok, illetve a bankok és az emberek között akkor is, ha ez ellentétes az EU elvárásaival. Mások szerint a bankoknak és nagyvállalatoknak kisebb részt kell vállalni a válság terheiből, mert így tudják eredményessé tenni gazdálkodásukat és segíteni a gazdaságot.”

A különadókat az érintett cégek eddig is továbbhárították  a fogyasztókra, ez mindössze egy újabb adónem lenne – ahogyan a mobiladó, bankadó is a lakosságot közvetett módon terhelő adó lesz. A fidesznyikek nagyon jól tudják, a húrt csak úgy feszíthetik, ha valaki kezébe átpasszolják az íjat.

5. „Vannak, akik szerint a magyar kormánynak kiemelten támogatnia kellene a nők, különösen a kisgyermekes anyukák munkába állását. Mások szerint erre nincs szükség, a kisgyermekes anyuka inkább maradjon otthon a gyermekével.”

A kisgyermekes anyukák munkavállalására ma is lehetőség van (a gyes mellett heti maximum harminc órában - napi 6 órás munkaidőben). Azonban az óvodai és bölcsődei férőhelyek nem tartanak lépést: a gyereket már születése előtt fel kell íratni a listára, már az óvodai felvételhez is protekció kell, nyitvatartásuk 8-17 óra, mikor anyuka-apuka még dolgozik.

6. „Vannak, akik szerint szükséges a minimálbér folyamatos emelése a magyar emberek biztonságos megélhetése érdekében. Mások szerint nincs szükség a minimálbér emelésére, mert az rontja a cégek versenyképességét.”

A minimálbért nyilvánvalóan meg kell emelni, vele együtt arányosan a többit is. Nem lehet megélni belőle, gyereke(ke)t eltartani. Az eddigi minimábéremelésnek „a munkakínálat emelkedésére nem volt érdemi hatása, a munkaintenzív ágazatokban azonban egyértelműen csökkentette a foglalkoztatást” – állítják a Budapest Intézet és az MTA Közgazdaságtudományi Intézet szakértői. Mivel, mint minden tőkés társadalomban, a kérdés az, biztosított-e az elvárt profit.

7. „Vannak, akik szerint adókedvezményt kellene kapniuk azoknak a cégeknek, amelyek új munkahelyeket hoznak létre. Mások szerint az adókedvezmény nem ösztönöz munkahelyteremtésre.”

Számtalan adókedvezmény illeti az ilyen cégeket. Eddig is szociális hozzájárulási adókedvezmény illette meg őket. Emellett a kabinet további adókedvezményeket tervez 2013-tól, mint az a kormány honlapján olvasható. Az eredmény eddig annyi, hogy rövid, határozott idejű munkaszerződéssel gyalázatos munkakörülmények közé szorítják a dolgozót, időről-időre racionalizálnak, majd újból igénybe veszik a «munkahelyteremtő» segítséget.

8. „Vannak, akik szerint az államnak több eszközzel, jobban kellene segítenie a fiatalokat az elhelyezkedésben. Mások szerint a fiatalok elég segítséget kapnak az államtól.”

A magyar fiatalok foglalkoztatása rendkívül alacsony. Képzésük megoldatlan, továbbtanulásuk sokba kerül (a családnak! éppen a Fidesznek köszönhetően), átképzésük álmegoldás, közmunkákban foglalkoztatásuk kényszermunka.   

9. „Vannak, akik szerint a munkanéküliség által leginkább sújtott területeken szabadvállalkozási zónák kialakítására lenne szükség. Külföldi példák bizonyítják, hogy az ilyen zónákban, ahol az új vállalkozások komoly adókedvezményeket kapnak, gyorsan tudnak nagyszámú munkahelyet teremteni a helybelieknek. Mások szerint nem kell szabadvállalkozási zónákkal ösztönözni a munkahelyteremtést.”

A szabadzónák olyan «vállalkozásbarát» feltételeket és adókedvezményeket biztosítanak exportorientált vállalatok számára, ahol a munkaerő is a rendelkezésre áll. A szabadvállalkozási zónák a szabadrablás eszközei, vállalkozásbarátok és munkásellenesek. Ilyen zónákról olvashatunk Haiti, Kína, India, Pakisztán kapcsán. A munkaerő túlzott kizsákmányolása folyik minimális szociális védelem nélkül, a szakszervezetek teljes tiltásával, emellett a nemzeti bérekre is lefelé nivelláló hatással van.  

10. „Vannak, akik úgy gondolják, az államnak vissza kell szorítania a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatokat. Mások szerint nem kell föllépni a monopóliumok ellen; rendjén van, hogy a nagyhal megeszi a kishalat.”

A «multik visszaszorításának» sugalmazása csak hangzatos nyilatkozatokban valósult meg eddig is (a szektorális válságadói terheit is a lakosság viselte). A Fidesz a magyar komprádorburzsoáziának (mely szintén multi többé-kevésbé, csak kisebb) szeretne nagyobb szeletet a tortából, de azért nem akar szakítani a multikkal sem…

11. „Vannak akik szerint nem szabad megengedni, hogy a létfenntartáshoz szükséges szolgáltatásokat (víz, villany, gáz, szemétszállítás, távfűtés) biztosító cégek, üzletek haszonra törekedjenek, és ezért köztulajdonban kell tartani őket. Mások szerint helyes, hogy ezek a vállalatok  profitérdekeltek.”

Helyes törekvés lenne a szolgáltatások köztulajdonban tartása, visszavétele, de természetesen kárpótlás, visszavásárlás nélkül. Valóban minimális profittal kellene működniük és a lakosságot szolgálniuk. A Fidesz eddigi tevékenysége azonban csak cáfolta mindezt, ahol visszavették, ott nem volt olcsó mulatság, az árak emelkedtek, a szolgáltatás romlott, a csókosoknak kellett a jól fizető állás.

12. „Vannak, akik szerint az ország legnehezebb sorsú településein támogatni kell olyan szociális szövetkezetek működését, amelyek hasznos pénzkeresetet biztosítanának azoknak, aki korábban csak segélyekből tudtak megélni. Mások szerint nem segítenek az ilyen megoldások.”

A szövetkezés tőkés viszonyok között maga is tőkés vállalkozás. Kapitalista viszonyok között a profitszerzés diktál, egymással is versengeni kell,  a dolgozónak saját munkaerejét saját magának kell eladni, saját maga kizsákmányolójává kell válnia, de munkavállalói érdekeit senki nem védi (saját maga ellen sem). Az ötlet nem egyéb, mint  a dolgozók tévútra terelése.

13. „Magyaroroszág sokat tett eddig a bajba jutott devizahitelesek megmentéséért a kilakoltatási moratórium bevezetésével, a kedvezményes végtörlesztés és az árfolyamgát rendszerével, de vannak, akik szerint ez nem elég, további lépések szükségesek. Mások szerint nem kell többet tenni a devizahitelesekért.”

Korántsem eleget tett. Bírósági ügyek tucatjai folynak ma is, a kilakoltatási moratóriumot kijátszák, árvereznek fillérekért, a végtörlesztés a jómódúaknak volt – nagyon – kedvezményes, szociális lakások építéséről szó sincs, stb,stb.

14. „Vannak, aki úgy vélik, méltányos lenne a válság idején, ha az alacsonyabb jövedelműek a cafetériát készpénzben kapnák. Mások szerint a cafetéria rendszeren nem kell változtatni, mert a bérkompenzáció elegendő segítség a kisebb keresetűeknek.”

Talán inkább rendes jövedelme legyen mindenkinek, amivel nem lenne szükség a cafetériával folyó  játékra! A bérkompenzációhoz pedig semmi köze nincsen, és elsősorban a munkáltatónak jó megoldás ez a «keresetkiegészítés». Arról pedig szó sem lehet, hogy segélyt, családi pótlékot utalványban fizessenek (megdrágítja és körülhatárolja használatát), ismét csak azok a vállalkozási körök járnak jól vele, akik ezt forgalmazzák.

15. „Vannak, akik szerint az lenne a méltányos, ha az általános forgalmi adó érzékenyebb lenne, vagyis a létfenntartáshoz szükséges cikkek után alacsonyabb, a luxuscikkek után viszont megasabb áfát kellene fizetni. Mások szerint nincs erre szükség.”

Az általános forgalmi adó egyike a legigazságtalanabb zsebbe nyúlásoknak,  sokkal több kiadást jelent az alacsony, mint a magas jövedelműek számára. Matolcsy hazudik akkor, amikor azt állítja, hogy az EU nem engedi a többkulcsos áfarendszert, mert az Uniónak csak általános javaslatai vannak e kérdésben, ennek az adónak a sorsát minden ország maga dönti el (ez meg is magyarázza, miért más a mértéke országonként).

16. „Vannak, akik szerint a kormánynak a válság idején is meg kell védenie a nyugdíjak vásárlóértékét. Mások szerint erre nincs lehetőség.”

A kérdés feltevése  már eleve érthetetlen, mert előbb vagy utóbb mindenkit érint a nyugdíj vásárlóértékének kérdése (vagy saját jogon, vagy hozzátartozója révén). Vannak olyan országok, ahol a nyugdíj is adó alá esik, de akkor fel kell bruttósítani (az államnak egyik zsebből kivenni és másikba tenni). A nyugdíj körüli nyugtalanság állandó fel-felszítása a Fidesz–taktika része: feldobnak egy súlyos következményekkel járó ötletet, megvalósítanak egy kevésbé súlyosakkal járót – és mindenki megnyugszik…

Mit tehetünk, ha mindenképpen ki akarjuk tölteni a kérdőívet?

A Nyilvánosság Klub kedden kiadott közleményében úgy véli, hogy az adófizető állampolgárok pénzéből százmilliókat felemésztő "nemzeti konzultáció" valójában nem szolgál más célt, mint közpénzekből finanszírozott kormányzati propagandát, valamint olyan adatbázis elkészítését, amelyben a választók személyi adatait és politikai véleményét összekapcsolják. Ezért a szervezet a személyes adatok letiltására szólítja fel az embereket. Az adatletiltási kérelem benyújtható személyesen a jegyzőnél vagy az okmányirodában, postai úton vagy elektronikusan a www.magyarorszag.hu portálon.

Mit tegyünk, ha semmiképpen sem?

Nyugodtan a szemétbe lehet hajítani. De, hogy mégis legyen valami haszna, a VDSZ és magánszemélyek jelezték, hogy össze akarják gyűjteni ezeket, s az értékesitett papirmennyiséggel a rászorulókon (óvodán, stb.) segiteni.

Gyűjtőpontok eddig :

VDSZ budapesti Székháza (1068 Budapest, Benczúr utca 45.) SZEM: 1387 Budapest, Pf.: 33.

MTA Kutatóház, Garai-Édler Eszter (személyesen vagy levélben) Hétfő-Péntek, 9–20-óráig! 1112 Budapest, Budaörsi út 45.

Artnerblog

2012. május 30., szerda

Az új választások előtt egyre népszerűbb görög Szüriza programja

A görög radikális baloldali szövetség, amely a május 6-i választásokon 17 %-ot kapott, a közvélemény kutatások szerint a következő, 2012 június közepi választásokon a legtöbb szavazatra számíthat. 

Erre a választásra tekintettel a Szüriza részletesebb, konkrétabb programot fogalmazott meg, mint a májusi választások előtt. Ezt a programot a hírek szerint június 1-én mutatják be a nagyközönségnek.

Az olasz kommunista párt, a Partito della Rifondazione Comunista hírlevelében azonban már most olvasható, és Gaither Stewart, az amerikai származású, Olaszországban élő újságíró jóvoltából már angolul is elérhető. A Szüriza eredeti 10 programpontja görögül itt, angolul itt olvasható.

Mindez alapján az alábbiakban összefoglaljuk, mit kínál a Szüriza.

Általában a termelés új módjáról, az emberek összefogásáról, szocializmusról és közvetlen demokráciáról, mindenki számára társadalmi védőernyőt kínáló ellátórendszerekről, békés, együttműködő külpolitikáról szól a Szüriza programja. A tulajdonviszonyokban is változtatásokat hirdet, a közvetlen népi ellenőrzés alatt álló állami tulajdon erősítésével, tervezéssel, a magántulajdon és a profit háttérbe szorításával:

1           Védőernyőt a társadalom fölé a válság ellen

Garantált minimáljövedelem vagy munkanélküliségi segély, ingyenes egészségügyi ellátás, társadalombiztosítás, lakhatás, közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, eladósodott családok terheinek enyhítése, árkontroll, ár- és áfa-csökkentés, különösen az alapvető szükségleti cikkek esetében. A kormány-, bank- és egyházi épületeknek hajléktalanok elszállásolására való hasznosítása. A jelzáloghitelek törlesztésének 30 %-os szubvencionálása azon családok esetében, akik nem tudják fizetni.

2           Az állami adósságteher megszűntetése

Azonnali moratórium az állami adósságtörlesztésre, amíg a gazdasági növekedés vissza nem tér, és a foglalkoztatási helyzet nem javul. Tárgyalások az adósság eltörléséről. A fennmaradó adósság törlesztésének újratárgyalása, a növekedéshez és a foglalkoztatáshoz kötése. Az Európai Központi Bank szerepének radikális megváltoztatása, hogy a Bank az állami beruházások finanszírozására vegyen irányt. Európai mechanizmus az államadósságok kezelésére, a spekulációs banki tevékenységek betiltása, páneurópai adó a vagyonokra, a pénzügyi tranzakciókra és a profitokra.

3           A jövedelmek újraelosztása

A görög adóbehajtás újjászervezése, az 500 ezer euró feletti jövedelmek 75 %-os megadóztatása, az adók és járulékok nemfizetése elleni harc, az offshore transzakciók betiltása. A pénzügyi tranzakciók megadózatása, speciális adó a luxuscikkekre. A banktitok és a tőkekimenekítés elleni küzdelem. A nagyvállalatok adószintjének megemelése az európai átlagra, az egyházak és a hajótulajdonosok adókedvezményeinek eltörlése. Új források szerzése az európai fejlesztési alapok hatékony kihasználása, a második világháborúban Németország által elvitt értékek visszaszerzése, valamint a hadikiadások drasztikus visszavágása révén (az Eurostat szerint 2010-ben a védelmi kiadások a kormányzati kiadások 4,3, a GDP 2,2 %-ával voltak egyenlők – A.A.)

4           A termelés, a társadalom és a környezet rekonstrukciója

A bankok és a stratégiai ágazatokban (vasút, légiközlekedés, posta, víz) lévő, a korábban privatizált vállalatok államosítása, társadalmi ellenőrzéssel és demokratikus tervezéssel történő működtetése, tevékenységüknek fejlesztési célok alá rendelése. A bankok feltőkésítésének azonnali leállítása. A magánkórházak államosítása, a magántőke kitiltása a nemzeti egészségügyből. A közszférában működő, vagy szövetkezeti kis- és középvállalatok védelme, konszolidálása. A fejlesztési stratégia ökológiai átalakítása, környezeti és a társadalmi szükségleteknek való alárendelése. A tudományos kutatás és a hatékony specializáció fejlesztése.

5           Stabil foglalkoztatás, tisztes bérek és társadalombiztosítás

A minimálbér felemelése a megszorítások előtti havi 750 eurós szintre (jelenleg 586 euró), a reálbérek 3 éven belüli megnövelése, a kollektív szerződések azonnali visszaállítása, a munkahelyek és munkaügyi szabályok védelme. Egyenlő bér a nőknek és férfiaknak, a prekárius (legrosszabb) munkafeltételű foglakoztatás korlátozása és a határozatlan munkaidejű szerződések támogatása, a részmunkaidős foglalkoztatottak munkaügyi védelmének növelése, az állami megrendeléseket teljesítő vállalatok fokozott munkaügyi ellenőrzése.

6           A demokrácia mélyítése

A nemzeti szuverenitás visszaállítása, a hatalomgyakorlás decentralizálása (erős helyi önkormányzatok), közvetlen demokrácia, a dolgozói/társadalmi kontroll minden szinten, harc a korrupció ellen. A választási rendszer megváltoztatása arányos rendszerre, vagyis a pártok a rájuk leadott szavazatok arányában részesüljenek a mandátumokból (jelenleg a választásokon a legtöbb szavazatot kapó párt 50 plusz képviselői helyet kap a görög parlamentben). Alkotmánymódosítással biztosítani az állam és az egyház szétválasztását, az oktatáshoz, egészséghez és tiszta környezethez való jogot. Népszavazás az uniós szerződésekről. A parlamenti képviselők privilégiumainak, a miniszterek mentelmi jogának eltörlése. Az állami adminisztráció demokratikus reformja a közszolgák aktív részvételével. Az Unió bevándorlást korlátozó menekültügyi szabályozásának (Dublin II. Regulation) eltörlése, a bevándorlók emberi jogainak biztosítása a menekülttáborokban, a családegyesítés elősegítése. A határőrség és a speciális rendfenntartó csapatok demilitarizálása. A maszkviselés és lőfegyver-alkalmazás megtiltása a rendőrségnek a demonstrációkon. A rendőrök kiképzésének megváltoztatása úgy, hogy abban kiemelt hangsúlyt kapjanak a szociális kérdések, a bevándorlás, a drog és társadalmi tényezők összefüggései. A drogfogyasztás büntetése helyett a drogkereskedelem elleni harc erősítése, a drogbetegekkel foglalkozó rehabilitációs központok anyagi támogatásának növelése.

7           Erős jóléti állam

A nyugdíjrendszer fokozatos átvezetése a háromoldalú finanszírozásból (állam, munkáltatók, munkavállalók) egy univerzális társadalombiztosítási rendszerbe. A munkanélküliségi ellátás növelése a (megelőző) bér 80 %-áig, garantált minimáljövedelem bevezetése, egységes társadalombiztosítási rendszer minden hátrányos helyzetű réteg számára. A munkanélkülieknek, a gyermeküket egyedül nevelőknek, az időseknek, rokkantaknak és jövedelem nélküli családoknak járó segélyek növelése.

8           Egészségügy

Az elbocsátások leállítása, az alapellátás integrált rendszerének kiépítése, a kórházak fejlesztése, ingyenes ellátás az ország minden lakosa számára, ingyenes gyógyszerellátás a kisnyugdíjasoknak, munkanélkülieknek, tanulóknak és krónikus betegeknek. A közegészségügy finanszírozásának az európai átlagszintre emelése (az Eurostat becslése szerint a görög egészségügyi kiadások 2010-ben az európai átlagnak megfelelőek voltak, a GDP 7,5 %-át tették ki, az OECD adataiból viszont kiderül, hogy Görögországban az egészségügyre költött pénzeknek csak 60 %-a származik közfinanszírozásból, ami az EU15-ben a legalacsonyabb – A.A.), a közegészségügyi szolgáltatásokért fizetendő egyéni díjak eltörlése.

9           Az oktatás, kutatás, kultúra és sport védelme a megszorításoktól

Az oktatás infrastrukturális feltételeinek biztosítása, univerzális és ingyenes oktatás 14 éves (tehát 20 éves korig tartó), egyesített oktatási rendszerben. Egyetemi önkormányzat, az egyetemek akadémiai és köz-jellegének megőrzése.

10       Független, multidimenziós és békepárti külpolitika

A görög csapatok kivonása Afganisztánból és a Balkánról – egy görög katona se állomásozzon külföldön. Minden külföldi katonai bázis felszámolása Görögországban, kilépés a NATO-ból. Az Izraellel fennálló hadügyi kooperáció megszűntetése, az 1967-es határok szerinti palesztin állam létrehozásának támogatása. Ciprus újraegyesítésének elősegítése. Tartós egyezmény Törökországgal.
 

Tömören ennyi tehát a Szüriza programja. Érdemes mellé tenni a német kancellária minap a Der Spiegelben ismertetett, az európai növekedés támogatásáról szóló vitához szánt hatpontos programtervezetét, amely a válságban lévő euró-államokra, így Görögországra vonatkozóan is a következő szerkezeti reformokat írná elő.

• állami vállalatok privatizálása,
• a német Treuhand-hoz hasonló privatizációs ügynökségek felállítása, vagy a privatizációs alapok megerősítése,
• a munkaerőpiacnak a némethez hasonló átformálása (különös tekintettel a német duális képzési rendszerre, amelyben a szakiskolák hetente csak 1-2 nap elméleti oktatást, a vállalatok pedig 3-4 nap gyakorlati oktatást nyújtanak, így a gyermekek – szakmától függően – már 17-19 éves korukra gyakorlati tapasztalattal bíró szakmunkásokká válnak),
• az alacsonybérű foglalkoztatási szektorok támogatása,
• a vállalkozási szabadság növelése,
• speciális gazdasági zónák létesítése a válság sújtotta euró-tagországokban, ahova a külföldi beruházókat az adókedvezmények és a kevésbé szigorú előírások vonzzák.

Jól látható, hogy két gyökeresen eltérő szemléletmóddal van dolgunk: az egyik közvetlenül az emberek megélhetésének biztosításából indul ki, a másik a tőkeértékesülésből. Az elsőnél nyitott kérdés, hogyan teremtődik meg mindennek az anyagi fedezete, a másiknál nincs válasz arra, mitől lesz könnyebb az emberek élete. A 180 fokban ellentétes nézőpontok a hozzáadott érték bér és profit közti újraelosztásáról vallott ellentétes nézeteket jelenítik meg, implicite tartalmazva a hozzáadott érték termelésének módjára vonatkozó ellentétes nézeteket is. 

Nem görög-német vita ez, hanem Európa, sőt az egész globális kapitalizmus válságából kivezető lehetséges út történelmi dilemmája. 

2012. május 30.

„Történelmileg NEHÉZ gazdasági helyzet”

            

Belgium több hónapja „várja” a nehéz szülés által megszületett kormány szigorítási intézkedéseit. A munkanélküliekre már lecsaptak, de a miniszterelnök bejelentette, hogy ez nem elég: „történelmileg nehéz gazdasági helyzetben vagyunk”. Fordítása: lesznek még megszorítások más területeken is.

A kormány jelentése a szakszervezetekkel kezdi, megpróbál nekik „elfogadható intézkedéseket” javasolni – magyarán, be akarja vonni őket ezekbe  a társadalmi háborgás csillapítása érdekében.  A szakszervezetek előre tudtul adták: a bérből élők indexációjából nem engednek (automatikus béremelés, régóta támadja a tőke, az Európai Unió). A munkáltatói oldal is megmondta: ő pedig a „képzelt kamatokból” nem enged (adókönnyítés, mellyel gyakorta nullára csökken a nagyvállalati adózás). Már el is indult a burzsoá sajtó kampánya: „Belgiumban a bérek gyorsabban emelkednek mint a szomszédoknál, különösen a Németországinál, versenyképessége csökken” . 

Csakhogy az Eurostat (az EU hivatalos statisztikája) kimutatásából világosan kiderül, az utóbbi 15 évben a háztartások költségei (a klasszikus kiadások 92 %-ában) jóval nagyobb mértékben növekedtek Belgiumban, mint a  szomszédos Német-, Franciaországban és Hollandiában. Összességében az élet ez idő alatt Németországban 20,8 %-kal, Franciaországban 31,6 %-kal és Hollandiában 27,5 %-kal drágult, míg Belgiumban 40,1 %-kal. Részleteiben pedig: az élelmezés 40 %-kal, az energiaárak 100,5 %-kal, a lakhatás költségei 65 %-kal, a vendéglátóiparé 49,2 %-kal.  Talán mondani se kell, a bérek nem követték ezt a tempót... 

Az uralkodó pártok azonban kritika nélkül elfogadják az EU-IMF-EKB trojkának az igényét a költségvetési deficit és államadósság csökkentésére (a nemzetközi pénzvilág profitéhségének táplálására), az állandósuló szigorításokra. Az új fiskális paktum és az Európai Stabilitási Mechanizmus ratifikációja ellen kampányolnak a legnagyobb szakszervezeti szövetség, az FGTB felelősei is. Az idő sürget, a nyári szünettel beköszönt a holtszezon, amikor mindent át lehet verni a törvényhozásban... Megint forró lesz az ősz?

Tomboló korrupció

                                                            

Nem mondunk újat azzal, hogy «romlanak az erkölcsök»… és az Európai Unió is csak a szólamok szinjén hirdeti  a «korrupcióellenes harcot».

Nem csak a tagállam Romániára jellemző kozmikus méretekben, mely a születéstől a halálig kísér, dehogyis!  Az európai mezőgazdasági igazgatóság volt tisztviselője, Karel B. (bár nem kiskorú, neve mégsem nyilvános!) bizalmas információkat szolgáltatott a mezőgazdasági lobbinak a piaci fluktuációról, amely ebből hasznot húzott, Karel pedig jókat nyaralt a Thaiföldön, pezsgővel öntözhette torkát a brüsszeli éjszakai világban.  Persze nincs egyedül, de az EU nem nagyon szereti kiteregetni szennyesét.  

A megvesztegethetetlennek hitt Németország sem mentes, csak ott más a stílus! S nem csak a legmagasabb, a szövetségi elnöki szintjén, melyről nemrégiben értesültünk... Európa legnagyobb exportőre pontosan ennek révén a korrupciónak méginkább a forrása, évi 250 millió euróra becsülik. Csak a jéghegy csúcsa a Siemens, a Volkswagen megvesztegetési esete az Egyesült Államokban vagy Görögországban! «Promóciós költségek» címén még adójóváírást is élvezve, kedvező kölcsönökkel, svájci bankszámlákkal hálálják meg a szívességet, s ha pl.nem a politikus, hanem felesége kapja, a dolog még csak felelősségrevonásra sem alkalmas. Nem is ratifikálta Németország az ENSZ korrupcióellenes határozatát!

Ahogy mondják, a korrupció éppen olyan öreg, mint maga Belgium. Négy polgármesterből egy már érintve volt ilyen jellegű ügyben... de minden szektorban hat, a rendőrségnél, hadseregnél, politikusoknál, közintézményeknél, vállalatoknál, s nincs olyan hónap, hogy újabb ügy ne derüljön ki. A korrupt országok felsorolásában ugyan az előkelő 19. helyen áll, de inkább annak köszönhetően, hogy minden érintett mélyen hallgat. Érdeke, mert a törvény rendkívül szigorú, még feljelentési kötelezettséget is előír annak számára, akinek tudomására jut. Mégis, polgármesterek utaznak Japánba vállalatok pénzén, közlekedési büntetést tüntetnek el rendőrök 50 euróért, a múlt évben 50 vállalkozásról derült ki, hogy megvesztegetett – még a királyi palota beruházásait sem kímélték!

Bomló társadalom, dekadens uralkodó osztály...

A munkanélküli járandóság története Belgiumban

A belga társadalomban a munkanélküliség a történelem része, így vagy úgy mindenki részese. A munkanélküli járadék története szorosan kapcsolódik az iparosításéhoz. Attól kezdve, hogy a munka gyümölcse, a bér lett az élet egyetlen forrása, a dolgozók azért küzdöttek, hogy védekezni tudjanak ennek elvesztése esetére (betegség, öregség, munkaképtelenség, munkanélküliség). Ezen vívmányok történelmében előre- és visszalépések vannak minden egyes gazdasági válság függvényében, – s ma pedig globális, európai, nemzeti szinten a tőke egyenesen megkérdőjelezi létjogosultságát. 

A 19. század végéig a közhatalom elutasította, hogy beleavatkozzon a munkásság szociális védelmébe. A bérveszteség következményeinek elkerülésére érdekében csak jótékonyságra, irgalomra lehetett számítani, addig, amíg a munkásosztály megszervezve önmagát, fokozatosan létrehozta az önsegélyező pénztársakat – néha településeik segítségével, néha a közhatalom támogatásával.

Csak az I. világháború borzalmai tették központivá a szociális kérdést, ekkor az éhezést a Comité National de Secours et d’Alimentation (Segély és Élelmezés Nemzeti Bizottsága) felállításával kerülte el Belgium, melyet 1915-ben avatnak a minden munkanélküli számára elérhető segélyrendszerrel. 1917 novemberétől már csak élelmiszert nyújtott (gazdasági válság), majd  a konzervatív elemek nyomása alatt megszűnt. Az első világháború után a szocialista munkaügyi és ipari miniszter (Joseph Wauters) többirányú intézkedést vezetett be a munkanélküli-biztosítás irányában. Támogatta pl. a háborúban megcsappant szakszervezeti pénztárakat, elérte, hogy széles társadalmi támogatás övezze a tagsági díj 50 %-át elérő szubvenciót. Avégett, hogy a munkásságot rávegye a szakszervezeti önsegélyző pénztári tagságra, munkanélküli járadékot vezetett be számukra (s a korábbi csak egyéves tagság után járó helyett azonnalit). Csökkentette a járandóság nélküli napok számát és emelte összegét. 1920-21-ben a világggazdaság ismét recesszióba kerül. Belgiumban a munkanélküliség ismét borzasztó arányban emelkedik. Wauters ekkor hozza létre az ideiglenes Fonds national de crise (Nemzeti válságalap) intézményét a munkanélküli biztosítás végérvényes törvényére várva. Egy biztosított munkanélküli, ha a pénztár 60 napos segélyéből élvezett jogai végére ér (vagy pénztárának nincs több pénze), állami segítséget kap. De az a munkanélküli, aki nem tagja egyik szakszervezetnek sem, nem kap semmit, fordulhat az irgalmasokhoz. A probléma, hogy a segély nagyon kevés a megemelkedett árakhoz képest. ... 1920-ban egy fémmunkás a Cockerill-nél óránként 2,10 frankot keres, a munkanélküli 2,5-3 frankot naponta.

Annak ellenére, hogy a munkáltatói oldal nemcsak nem működik közre a munkanélküli ellátás rendezésében,  rendkívül ellenséges a szisztémával szemben. A sajtó segítségével óriási kampányt indít a „lusta” munkanélküliek  «visszaélései» ellen (semmi nem új a Nap alatt!).  1921-ben a konzervatív miniszterek nyomására a rendszerből kizárják azokat nőket, akik férje legalább 4 napot dolgozik hetente vagy az segélyt kap a válságalapból... A munkáltatók attitüdje: „igazságtalan pazarlás az adófizetők szempontjából” (ez is ismerős érvelés, pedig az egyik munkanélkülisége elválaszthatatlan a másik munkájától.) A válság múltával eljön a teljes foglalkoztatás, a munkásosztály életszínvonala emelkedik. Megszületik a 8 órás napi munkaidő, a 21 évesnél idősebb férfiak választójoga, a szakszervezetek elismerése, stb.

A 29-ben kezdődő világválság következményeit a  dolgozók szenvedik el , a helyzet provokálja az osztályharc fellendülését ( a nagy 32-es, 36-os sztrájkok). A munkanélküliek száma villámgyorsan emelkedik. 1930-ben 15 ezren vannak, 23 februárjában 168 ezren, 1934 novemberében 213 ezren (a részleges munkanélküliek nincsenek beszámítva). Ismét jobboldali sajtókampány indul a munkanélküliek ellen, a munkakeresés ösztönzésére a járandóság csökkentését  és bármilyen munka kényszerű elfogadását javasolva. 1933-ban a kormány speciális felhatalmazást kap, egy sor válságintézkedést vezet be, közöttük nemzeti válsághozzájárulás kivetését. A fiatalok számára  6 hónap helyett 1 évet kell várniuk a munkanélküli jövedelemre (de csak ha 1 évet már dolgoztak előtte). A férjezett nőket kizárják. Naponta kétszer kellett bejelentkezni. 1936-tól, akinek házastársa dolgozik, csak a járandóság 25%-át kaphatja. A külföldiek foglalkoztatása limitálva. A közigazgatásban a nőket munkanélküli férfiakkal helyettesítik. 1933 aug. 21. és 1934. aug. 31. között  113 956 munkanélküli veszíti el jogosultságát. 1932-ben spontán sztrájk kezdődik  a bányákban Borinage-tól Liège-ig. Mivel az elbocsátások mellett a béreket is csökkentik (a vásárlóerejük 30 %-át veszítik el a bányászok), sok család számára beköszönt az éhezés. A tüntetéseken ezrek vesznek részt asszonyostól, gyerekestől.

A közszférában kezdeményezés indul az inaktivitás gondja megoldására. Közmunkákat szerveznek (utak tisztítása, épületek tisztogatása, stb.), a fiataloknak szakmai oktatást (a szocialista párt élenjár abban, hogy «egészséges és produktív» elfoglaltságot biztosítson számukra), parcellákat osztanak használatra az aglomerációs területeken, stb.

1935-ben hozták létre  a Nemzeti Válságalap helyett az Office national du Placement et du chômage (Elhelyezési és Munkanélküli Nemzeti Hivatal) intézményét centralizálva a feladatokat. Vegyes rendszert állítanak fel, a pénztárak adják az első 60 nap járandóságát, a Hivatal a többit.  1936-ban a nagy sztrájk elérte, hogy a munkásság  fizetett szabadságot kapjon,  a munkahét 40 órás legyen, de a kötelező munkanélküli-biztosítás ígéretét is (húzása-halasztása miatt a háború előtt nem került sor).  A háború alatt a munkanélküliek sorsa a civilsegélyezés könyörületére lett bízva. De már ekkor tárgyalások kezdődnek a szakszervezeti felelősök és a munkáltatók képviselői között a jövő «szociális paktumáról» (1944.dec. 28-i törvény, ami a ma is létező rendszer alapja). Egy sor intézkedést tartalmaz a vásárlóerő őrzésére, a paritásos bizottságok megerősítésére,  a nemzeti szolidaritáson alapuló társadalombiztosításra, melybe minden dolgozó beletartozik, szektorai a nyugdíj, a betegség, a családi pótlék, a munkanélküliség. A járandóságokat a dolgozók szervezeteinek (szakszervezet) pénztárai  fizetik (bizonyos területeken az adminisztráció végzi).  A kötelező munkanélküli segélyezés rendszere minden dolgozóra vonatkozik, azon az elven nyugszik, hogy a munkáltató és a munkavállaló is hozzájárul, ezt a summát az Office National de Sécurité Sociale (Nemzeti Társadalombiztosítási Hivatal) kezeli; az állami hozzájárulás az adókból származik.

1958-60 között megfordul a kocka Flandria és Vallónia gazdasága között , a nagymúltú vallon bányák, acél-, textilüzemek, üveggyárak bezárnak sorban. Eleinte a «Golden Sixties» általános prosperitása elmaszkírozta a bajokat (ez volt a nagy beruházások ideje, a fogyasztói társadalom kialakulása). 1955-70 között fontos jogalkotási fejlődés zajlott, a nyomorúság elleni védelem az életszínvonal leszállása elleni küzdelemként lett számontartva. 1960-61-ben általános sztrájk zajlik a szocialista-liberális kormány szigorítási intézkedései ellen politikai jellegű követelésekkel, a föderalizmusért és antikapitalista strukturális reformokért.

 De a 70-es évek elején újabb gazdasági válság jön. 1974-ben 96 933 a munkanélküli, 1980-ban már 322 310 és 1987-ben pedig 515 120. Az ipari struktúra törékenysége okából (leginkább a nemzetközi igényre és árakra kényes félkész produktumok) Belgiumot Európa egyik legnagyobb munkanélkülisége jellemzi. 1974-86 között 500 ezer munkahely szűnik meg, miközben a munkaképes lakosság száma növekszik. A közszféra kínálta munka jelenti a megoldást, de pl. 1985-ben a munkanélküliség viszi el az  összes kiadás 22 %-át (a 10 évvel azelőtti 7 %-kal szemben).  A munkanélküliség emelkedése eléggé negatív szerepet játszott a munkásosztály egészének harciasságára és tudatára is.

1980 óta leginkább a munkanélküli-biztosítás szektora szenvedte el az egymást követő kormányok szigorításait a deficit lefaragásában ( a tagi befizetés aránya egyre csökken a munkáltatók számára biztosított könnyítések miatt, s  a szubvencióé emelkedett).  A 81-től fokozatosan bevezetett különféle  módszerek (szolidaritási adó , magas jövedelműek adója, index-átugrás két évre) csak keveset javít a szektor financiális helyzetén. A Dewulf-törvény 80-ban 3 kategóriát hozott létre a rendszerben a mai napig érvényesen:  a családfőkét, az egyedülállókét és az együttélőkét ( a társadalombiztosítás más területe is fokozatosan erre áll át). A családban élők juttatásai radikálisan csökkentek. Ugyanekkor változásokat hoztak létre a járandóságból való kizárásra is: ahol a családi jövedelem meghaladja az évi 600 ezer frankot (mai pénzen 15 ezer euró), vagy valaki legalább 50 éves, de nincs 20 év munkaviszonya,  vagy ha a munkanélküli a körzetében szokásos munkanélküliség tartamát duplán meghaladja, automatikusan kiesik. A szelektív intézkedések főként a nőket sújtják, akiknél eleve magasabb a munkanélküliség (az összes munkanélküli 70 %-a családban él, de ezek 90 %-a nő). A fiatalokat illetően is csökken az ellátás ekkor.

A mostani válság és szigorítás, az államadósság és a költségvetési deficit az Unió diktátumának megfelelő mindenáron csökkentése maga után vonta, hogy az aktuális (szocialista vezetésű) kormány  ismét előveszi a munkanélkülieket. 50 ezer családfő járadéka 12,5 %-kal csökken, 50 ezer egyedülállóé 17,5 %-kal, 25 ezer családban élőé pedig 41,5 %-kal (már korábban megindult levadászásuk, most még 27 ezret ki akanak zárni az ellátásból) – miközben az előrejelzések újabb 64 ezer munkanélkülivel számolnak a jövő év végéig.

A Belgium széthullását kívánó erők (ideértve az Európai Uniót is) ezt a történelmileg nemzeti keretekben, osztályharccal kivívott  egységes társadalombiztosítási rendszert, az egységes szakszervezeteket  akarják lerombolni és megsemmisíteni.

Jelenünk és jövőnk

                        „… A fiatalok munkanélküliségi rátája világszerte kiugróan magas marad az idén is,  legalább 2016-ig nem várható csökkenés - közölte a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) a "Globális foglalkoztatási trendek a fiatalok körében 2012"  című jelentésében.   … A MTI-hez eljuttatott összefoglalóban az ILO hangsúlyozza: az előrejelzések szerint a fiatalok körében a globális munkaerő 12,7 százaléka lesz munkanélküli ebben az évben, ami nem jelent változást a válság 2009-es csúcsához képest, illetve kissé magasabb a 2011-es 12,6 százalékhoz képest. … Ez az arány a munkaügyi szervezet szerint még magasabb lenne, ha beszámítanák azokat is, akik a helyzet kilátástalansága miatt feladják, vagy későbbre halasztják az álláskeresést. Az így kiigazított ráta szerint a fiatalok körében a globális munkanélküliség 2011-ben 13,6 százalék volt.   ….  A számadatok szerint 75 millió 15 és 24 év közötti munkanélküli fiatal lesz 2012-ben, ami csaknem 4 milliós növekedést jelent 2007 óta. (2012. május 22. MTI)

                     Az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF jelentése szerint Magyarországon a gyermekek 10,3 százaléka, tehát minden tizedik gyermek relatív szegénységben, vagyis a magyar szegénységi küszöb alatt él, és felnőtt életében is hátránnyal indul - írta az MTI.
A UNICEF magyarországi bizottságának igazgatója kifejtette, ezek a gyermekek "fejlődésük legfontosabb időpontjában" nem kapják meg a fontos erőforrásokat, és ez a probléma végigkíséri a következő évtizedeket, gazdasági problémákat okozhat az országban, ha nem kezelik a helyzetet.

                          Magyarországon mélyülnek a társadalmi egyenlőtlenségek, egyidejűleg növekszik a szegénység. Négy millió felé jár azoknak a száma, akik a létminimumnak számító 60 ezer Forint alatt élnek. A középosztálynak is mind nagyobb része küzd elemi megélhetési gondokkal – hívta fel a figyelmet a Magyar Szociális Fórum szerdán Ferge Zsuzsa szociológus egyik elemzésére. A legfőbb gond az alacsony foglalkoztatás és jövedelem, a munkanélküliség a tanulatlanok, a cigányok, a kistelepüléseken élők, valamint a fiatalok között a legnagyobb. Az utóbbiaknak mindössze 20 százaléka tud elhelyezkedni - írta a Szakszervezetek.hu. Az OECD tagállamai közül 2012-ben Magyarországon mérik a legszűkmarkúbban a munkanélküli járandóságot: három hónapig folyósítják és legfeljebb a minimálbér összegét érheti el. A segélyek összege 25-42 ezer forint között mozoghat. A közmunkások nettó bére teljes munkaidő esetén is 47 ezer forint lehet, a korábbi 60 ezer helyett – írja. „Hosszú ideje minden korosztály mintegy 20 százaléka úgy hagyja el az iskolát, hogy semmilyen piacképes képzettsége nincs. Többségük funkcionális analfabéta, amikor kilép az életbe. Az új törvények, például a 16 éves korhatár, még távolabbra visznek a tudásalapú társadalom álmától. Az iskolarendszer tartósan képtelen arra, hogy tompítsa a gyerekek között induláskor tapasztalható társadalmi különbségeket…Tények alapján állítom, hogy a mélyszegénység és nyomor ma nagyobb Magyarországon, mint amit az ország forrásai indokolnának.” … korrupció, herdáló központi források, politikai akarat hiánya …

Közgazdaság érthetően

artnera.blogspot.com

Pl.

Ha mindenki dolgozna…

Csapdahelyzetben a görög belpolitika

Nesze semmi, fogd meg jól! - G8

 Az eltemetett képességektől a háborúkig

Iskolaügy, kultúrügy...

Tüntetés? Baján?                                                     

Évek óta nem volt olyan esemény, hogy ismerősök és ismeretlenek valami politikát érintő ügyben nyilvánosan összegyűlve, kulturáltan kiabálva elmondják nemtetszésüket.

(Gyorsan hozzáteszem, hogy az említett múltbéli esemény a „Gyurcsány-takarodj” és „…az addig nem megyünk haza…” jegyében telt. Nem takarodott és haza is mentek.)

A mostani más volt. Értékelhető kultúrlázadás.  Erre garancia volt a szervezők csapata, és maga az összegyűlt demonstrálók is. Tanárok, szülők, diákok, körülbelül 150 fő. (iskolájuk bezárása ellen)

Ott voltunk.

Becsületből, szolidaritásból.

Mivel személyesen nem vagyunk érintettek az iskolák ügyében, így csak e kettő érzést tudtuk felajánlani.

És még valamit. Azt a minimális tiszteletet, hogy meghallgatjuk más emberek véleményét, és ha csak a cipőtalpunk nyomával is, de megpróbálunk segíteni akkor is, ha nem a  az ingünket tépik éppen.

Ez a hozzáállás nem volt sajnos jellemző a városkánk vezetésére, amely egy olyan pitiáner ellenlépést tett a demonstráció megakadályozására, amely nemhogy egy város vezetésére való erkölcsi alkalmasságukat, de még az óvodai alapok elsajátítását is kétségessé teszi részükről. Kihúzták a hosszabbítót a konnektorból! Gondolták, ha nincs hang, a tömeg hazamegy(?).

De sokkal egyszerűbb: Így üzentek, hogy magasról tesznek mindenkire, és amúgyis kuss nektek, portaposók.

Valójában egy háttérben lejátszott menet „késő bánat” lázadása volt ez. Szakmai érvek mentén érzelmi támogatással megöntözött kiáltás. Az iskola fogaskerekei (diákok, tanárok, és a támogató szülők…) a saját életük kis darabkájáért emelték fel hangjukat. csak rosszkor, rossz időben és rossz országban. Itt már másként játsszák a meccseket.

Hogy mi történt? Mi történik?

Ha késő bánat, akkor más nem, minthogy valamiféle jól hangzó ürüggyel a jó helyen lévők, jó időben, jó üzletet bonyolítanak. Itt a hétköznapi ember már nem tagja a képletnek.

Ott voltunk. Becsületből, szolidaritásból, tiszteletből.

De a téren ott sétáltak azok is, akik nem mertek eljönni, nem mertek egy fényképen mutatkozni a „lázadókkal”. Ők is a jelenlegi rendszer részei. Senki se vádolhatja őket.

Ott voltak a rendszer gúnyosan mosolygó részecskéi, akiket talán a maguk a hatalmasságuk érzetében megsértett uracskák küldtek ki, és ott voltak az előre programozott karaktergenerátorok is, akik talán már tegnap megírták a legorombító cikküket a lakájmédia részére (…csak a megjelentek egyedszámát módosítják majd).

Ott voltunk. Becsületből, szolidaritásból, tiszteletből.

De nem holmi kora nyári heccelődés volt. Jogos kenyérféltés, szakmai felháborodás, a dolgok menetén felajzott polgári értetlenség.

„Aki feladja az alapvető szabadságát az átmeneti biztonságért, az nem érdemel se szabadságot, se biztonságot.” (Benjamin Franklin)

Hátha holnap a mi vezetékünket tépik ki a konnektorból…

-hajekcsaba-
https://www.facebook.com/rajtunkmulik.munkasszovetseg

Nemzetközi információk

Nemzetközi információk

új széria 75.sz. (444) - 2012. màjus 25.

Június 2 - Genf:

19. nemzetközi szakszervezeti találkozó

 «az ILO-konvenciók és a szakszervezeti függetlenség megvédése érdekében»

                                             

                                                              

H.-W. Schuster (Németország), az Afadüsseldorfi elnöke (SPD), Ver.di szakszervezeti bizalmi hozzászólása

«Monti II»: A «fiskális paktum» és az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) elleni ellenállást meg kell törni.

A múlt év októberében Párizsban tartott nemzetközi nagygyűlés megerősítette:

«A kapitalizmus bukásával szemben a munkásmozgalomnak nincs már választása, mint sztrájkokkal, tüntetésekkel és megmozdulásokkal meghiusítani azokat a destruktív programokat, melyeket a „baloldali” és jobboldali kormányok, a Trojka túlbuzgó kiszolgálói akarnak diktálni a nemzeti szuverenitás kárára».

Így van, az Európai Bizottság bárki másnál jobban tudja. A KOM 2012 130, az EB «a kollektív intézkedések alkalmazási joga gyakorlásának utasítási projektje a vállalati szabadság és a szolgáltatások területén», a 2012. márc. 21-i «Monti II» utasítás a tanács elé kerülnek abban a helyzetben, melyben egész Európát a dolgozók és a szakszervezetek növekvő ellenállása jellemzi. A közelmúltban Spanyolországban zajlott le impozáns általános sztrájk.

Az utasítás nyílt háborús nyilatkozat a szakszervezeti jogok ellen, a kollektív akciók ellen, ideértve a sztrájkot is, melyeket az ILO 87-es és 98-as konvenciói garantálnak 60 éve. Az Európai Unió minden állama ratifikálta, így elismerte ezt a jogot saját nemzete számára.

Az ILO jelezte  «World of Work Report 2011» c. jelentésében, hogy  a «társadalmi megmozdulások kockázata» az egész világon emelkedni fog. Látjuk is egész Európában. Az ILO konstatálja, hogy különösen nagy az elégedetlenség Észtországban, Franciaországban, Görögországban, Írországban, Olaszországban, Portugáliában, Szlovákiában és Spanyolországban. Ezekben az országokban a kormányokat már leváltották a «trojka» (az IMF-EKB-EU) diktátumainak követése miatt, a munkásosztály ellenállása, sztrájkjai, tüntetései és akciói ezzel a diktatúrával le akarnak számolni. A «fiskális paktum» és az ESM ratifikálása fel fogja gyorsítani ezt a folyamatot.

A «Trojka» diktátumai összeegyeztethetetlenek a dolgozói és szakszervezeti jogokkal, az ILO konvencióival, ahogy már csak ezen egyetlen diktátumból kiderül: a bérek csökkentése azoknak az országokban, amelyek az EU-tól és az IMF-től «segítséget» kapnak.

A Bizottság és a kormányok nem akarnak sokáig totojázni. A «Monti II»-ben (a novemberben olasz miniszterelnökké kineveztetett volt európai biztosra utalva) nem vezérfonalat javasolnak, hanem utasítást közölnek, melyet kötelezően a nemzeti jogok közé kell applikálni (1-1 cikkely).

Ez a «Monti II» az EU válasza az Európai Bíróság ismert a sztrájkjogellenes ítéleteire a «Viking-Line», a «Laval/Vaxholm», a «Rüffert» és «Luxemburg» ügyekben.

A «Monti II utasítással» az Európai Bizottság létrehozta azt az alapot, amellyel az összes tagországban fel lehet lépni a sztrájk jogával szemben. A sztrájkjog előtt formálisan meghajol, de megáll azon a határon, melyet a szerzdődések szabnak (a Maastrichtitól a Lisszaboniig) a belső piacon az alapvető tőkés szabadságokkal: a sztrájkjog gyakorlásában a gazdasági szabadság garantálva lesz (2.cikkely).

Szintén márc. 21-i javaslatával az «európai parlamenti és tanácsi direktiva az 96/71/EG alkalmazására a szolgáltatási jövedelem keretében» világosan kimutatja, hogy a nemzeti hatóságok ellenőrzési jogai korlátozottak a külföldi «szolgáltatók» felett. A kollektív szerződések, a védőintézkedések kérdését helyezi obligón kívülre és a bér- és szociális dömpinget favorizálja. A szakszervezetek joggal tartanak attól, hogy a bér- és szociális dömping ellen létező törvényeket az Európai Bíróság meg fogja semmisíteni ennek a direktívának a nevében, melynek intézkedéseit a külföldre kiküldött dolgozók «maximális védelme» számára az EU Bizottsága állapítja majd meg.

Sztrájk vagy konfliktus?

A sztrájkjog (és a szakszervezet) helyébe az lesz a tagországok feladata, hogy fejlesszék ki a «konfliktusok rendezésének folyamatát olyan helyzetekben… melyekben a konfliktusok a kollektív lépések alkalmazásának jogából erednek, ideértve a sztrájkjogot vagy a sztrájk szabadságát, nemzeteken átívelő helyzetekben vagy olyan helyzetekben, melyeket jellemzi a határokon átívelő vállalkozási vagy szolgáltatási szabadság» (3-1 cikkely). Természetesen a «szociális partnerek» feladata, hogy az EU nívóján egyezséget kössenek, melyek által «bíróságon kívüli mechanizmusok folyamata és módozata lép életbe» (3-2 cikkely). A szakszervezetek maguk kell, hogy egyezségre lépjenek azon elveket tekintve, amelyekkel a sztrájkjog helyett «a konfliktusok rendezésére» sor kerül. Kötelesek, a 3-3 cikkely szerint, megvárni a «megoldást konfliktusaik rendezésére».

A sztrájkban az összebékíthetetlen osztályérdekek ütköznek. A sztrájk  mindig olyan harchoz kötődik, mely azonnali követelésekkel bír vagy – általános sztrájk esetén – a munkásellenes intézkedéseket megvalósító kormány megdöntésére irányul. Egy «konfliktus» csak inkább magyarázkodás a «szociális partnerek» között a tőkeviszonyok stabilizálására. De «szemben a kapitalizmus csődjével, a munkásmozgalomnak nincs más választása, mint a gyilkos programok megsemmisítése sztrájkokkal, tüntetésekkel és mobilizációval»!

A «Monti II» utasítás szellemében maga a sztrájk nem «lépheti át a szükséges mértéket a kívánt cél érdekében a bírósági kompetencia és szerep sérelmére» (3 (4) cikkely). Eleddig a szakszervezet döntött céljáról és eszközéről. Most pedig a bíróságok, elsősorban az Európai Bíróság fog dönteni. Az Európai Bizottság 11-es számú ajánlásában pontosítja «a kollektív lépések, ideértve a sztrájkjogot vagy a sztrájk szabadságát, szintén összhangba kell kerüljenek a vállalkozási és szolgáltatási szabadsággal az «arányosság elve» alapján, mely megköveteli a nemzeti hatóságok komplex beavatkozását.» A sztrájkokat tehát vizsgálat alá kell vetni, hogy szükségesek-e a kívánt cél eléréséhez, különösen, ha a belső piacon túl átlépi a határt is.

A 4-es cikkely felvázol egy «riasztó mechanizmust», mely akkor lép életbe, ha «akciók vagy súlyos körülmények veszélyeztetik a vállalkozási vagy szolgáltatási szabadságot és súlyosan érintik a belső piac működését, komolyan sértik a munkaviszonyokat vagy súlyos társadalmi zűrzavart okoznak a tagország vagy más tagországok területén».

Az Európai Unió különösen a «Monti II utasítással» diktatorikus módszerekhez fordul, ezekre támaszkodva erőszakkal keresztülviszi a fiskális paktumot és az Európai Stabilitási Mechanizmust a bankoknak és spekulánsoknak juttatandó további milliárdok biztosítására. Olyan gyilkos szigorítási intézkedésekkel, melyek egész Európában, annak összes országában a görög példához hasonlóan a káosz felé visz. Demokráciellenes, munkásjogellenes, szakszervezetellenes, népszuverenitásellenes.

Ezzel a támadással szemben a «fiskális paktumra» és az ESM-re adandó NEM szavazat parancsoló jellegű a szociális államot és a demokráciát képviselők számára a Bundestagban. Szavazás márc. 25-én.

H.-W. Schuster, 2012. május 8.

Genf: 19. nemzetközi szakszervezeti találkozó

PERU

Levél a 18. nemzetközi szakszervezeti találkozó résztvevőihez

«Az ILO konvenciói és a szakszervezetek függetlenségének védelmében»

Lima (Peru), 2012. máj.10.

Kedves Elvtársak!

Aluírott szakszervezeti felelősök szervezeteink nevében üdvözöljük a jún. 2-án Genfben tartandó találkozótokat.

Levelünk célja, hogy felhívásotokra pozitív választ adjunk. Harcunk közös az imperialista intézmények, az IMF, Világbank, Európai Unió munkás- és népellenes politikája ellen. Rendkívül fontosnak tartjuk az ILO védelmét, amely 1919-ben kapta mandátumát és 1944-ben a philadelphiai deklaráció megerősítette azt, mint «olyan intézményt, mely normákat álllít fel, konvenciókat hoz létre a dolgozók védelme érdekében a munkáltatói kizsákmányolással és kormányokkal szemben, olyan jogokat, melyek a munkaügy társadalmi törvényháttere az ILO tagországaiban és a demokráciának magának alapvető része.»

Egyet értünk Veletek, hogy «ezeket a jogokat, melyeket az ILO konvenciói garantálnak, egy lebontási folyamat fenyegeti sok éve», s magunk is aggódunk a 101-es ülésszak napirendjén szereplő a «mindenkire érvényes szociális biztonság» garantálására szóló «bázisjellegű szociális védelem és méltányos globalizáció» ajánlás miatt.

Miért kellett ez az ajánlás, mikor létezik a szociális biztonságról szóló 102-es konvenció?

Semmi kétség, hogy olyan mechanizmust látunk, amely az 1952-ben elfogadott 102-es konvenciót akarja félretenni, mellőzni a társadalombiztosítás általános, egyetemes és szolidáris rendszere minimális feltételeit.

Az IMF-Világbank és a multinacionális vállalatok politikai hadművelete az ILO konvenciójából egyszerű ajánlást akar csinálni.

Aláhúzzuk és megerősítjük felhívásotokat, hogy szakszervezeteinknek a világon, regionális szinten, nemzeti szinten teljes erőből küzdeniük kell a 201-es konvenció megőrzéséért. Ez a konvenció tartalmazza a szociális védelemre méltó névre igényt tartó minimális bázist és kampányt kell folytatni az ILO tagországaiban ennek ratifikációja érdekében és el kell vetni a jogaink letörésre szolgáló «mindenkire érvényes szociális biztonság» projektjét.

Szintén csatlakozunk a szakszervezetek fűggetlenségének megvédésére szolgáló felhíváshoz. A szakszervezeteket integrálni a «kormányzatba», ahogyan a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség vezetésével tette az IMF–Világbank–Európai Unió, amely a G20 2011 novemberi találkozóján Franciaországban alá is írta a «társadalmi védelem minimális küszöbének» elfogadását.

Elkötelezzük magunkat, hogy támogatni fogjuk a 19. találkozó határozatait az ILO 102. konvenciója és a szakszervezetek függetlensége védelmében; ennek érdekében képviseletünkre delegáljuk OLMEDO AURIS MELGAR professzort, a perui CGTP alelnökét, aki egyben az ILO 101. ülésén is részt vesz.

Üdvözlettel:

Confederación General de Trabajadores del Perú – Regional Lambayeque ;

Federación de Trabajadores Azucareros del Perú – FTAP ; Coalición Nacional

de Sindicatos de Trabajadores de PETROPERÚ ; Federación Nacional de

Trabajadores Mineros, Metalúrgicos y Siderúrgicos del Perú – FNTMMSP ;

Federación Nacional de Trabajadores de la Empresa Nacional de Puertos –

FENTENAPU ; Federación Nacional de Trabajadores del Sector Salud –

FENUTSSA ; Sindicato Unitario de Trabajadores del Banco de La Nación –

SUTBAN ; Federación Nacional de Trabajadores de las Universidades del

Perú – FENTUP ; Federación de Trabajadores Pesqueros del Perú - FETRAPEP

; Sindicato de Trabajadores de la Empresa de Servicios de Agua Potable

de Lima - SUTESAL ; Confederación Unitaria de Trabajadores - CUT ;

Federación Departamental de Trabajadores del Cuzco - FDTC ; Sindicato

Único Nacional de Trabajadores del Banco de La Nación – SINATBAN ;

Federación Departamental de Trabajadores del Cuzco – FDTC ; Federación

Regional de Lima y Callao de Cesantes y Jubilados del Sector Salud ;

Confederación Campesina del Perú – CCP ; Sindicato de Trabajadores de la

Empresa de Telecomunicaciones - SITENTEL ; Sindicato de Trabajadores

Administrativos de la Universidad “Pedro Ruiz Gallo” – SUTCA ; Federación

Departamental de Pequeños Comerciantes de Lambayeque – FDCAL ;

Sindicato Único de Trabajadores de Centros Educativos – SUTACE

Lambayeque ; Sindicato de Trabajadores de la Empresa Azucarera Tumán ;

Sindicato de Trabajadores Azucareros de Pampa Grande ; Frente de

Defensa de Trabajadores – Accionistas de la Empresa Azucarera Chucarapi

AFGANISZTÁN

Az USA-Afganisztán közötti rabszolgaegyezmény

«Rémálom az sötét kabuli éjszakában»

Végül, a rabszolgatartók és a rabszolga közötti annyi konfliktusokkal és vitákkal teli év után sor került a stratégiai egyezség aláírására Barak Obama, az USA elnöke és Hamid Karzai afgán elnök között 2012. május 2-án Kabulban. Obama hirtelenül ott termett a bagrami repülőtéren és az elnöki palotában sor került az aláírásra. 

A rabszolga-egyezmény aláírásakor az emberek, a miniszterek és a nemzetgyűlési képviselők is aludtak. Obama titkos utazása utal a biztonság teljes hiányára, amit Afganisztán igazán jól megismert a tízéves háborúban. A partnerek nem nagyon bíznak egymásban, a találkozó sebtében történt. Az afgánok viccelődnek: ha az egyezményt a sötét éjszaka kellős közepén kellett aláírni, a jövő is ugyanilyen fekete... Ha az USA és szövetségesei egy évtizedes katonai és financiális jelenlétük alatt nem tudták elérni, hogy a biztonságos legyen Afganisztán és fejlődjön, milyen változást remélhetnek akkor, mikor csapatkivonásokra, pénzügyi és katonai segítségük csökkentésére készülnek?

Az utolsó 10 év alatt az USA és szövetségesei saját piszkos stratégiájuk érdekérvényesítésében Afganisztán népéből áldozatot csináltak. Az ilyen vonzó szlogenekkel, mint «emberi jogok», a «nők jogai», «demokrácia», «béke», «újjáépítés», becsapták a népet. Pedig Afganisztán népe - miközben megtapasztalta a NATO invázióját - megismerte az imperializmus másik arcát és azonosította a megszállók valódi misszióját. Az USA és szövetségesei aktívan támogatták a jelenlegi korrupt és maffizó kormányt, a választási csalást, az emberi jogok megsérétését, az ópiumtermesztés magas szintjét, a szegénységet és a koldulást. A pénz, amit afgánok megölésére adtak ki és pocsékoltak el, ötször elég lett volna Afganisztán újjáépítési költségvetésére.

Karzainak illúziói vannak, mikor azt deklarálja, hogy Afganisztán és az USA egyenlő partnerek ebben az egyezségben. Sem katonai, sem gazdasági, sem technológiai értelemben nem lehet összehasonlítani e két országot…

Az USA ráerőltette ezt az egyezményt arra a bábkományra, melynek élére a tálibok bukása után Karzait ültette. Szégyen, hogy fűggetlen elnökként merik feltüntetni és Afganisztánban mindenki tudja, hogy a helyzet rosszabb, mint Shah Shuja király vagy Karmal idejében, ami a függetlenséget és az amerikai hatóságokkal szembeni determináltságot illeti.

A cikkelyeknek a stratégiai egyezségre vonatkozó fontos része homályos, de az amerikai kormány még egy évtizeden át őrizni akarja Afganisztán irányítását. Az Afganisztánban maradó katonák számát nem pontosítja, de az USA-nak joga van a katonai jelenlétre a háború végeztével, a katonai bázisokat használatára, az afgán természeti kincsek kiaknázására, ahogyan azt óhajtja. Obama azt mondta beszédében, hogy nem lesznek az USA-nak katonai bázisai és nem fog járőrözni afgán földön, de a bázisok léte és fenntartása mutatja, hogy hazudik az afgán és amerikai népnek is.

Az aláírt egyezmény nem kezeli egyáltalán az afgán nép szükségleteit és prioritásait, nem kezeli a régió és a szomszédság kérdéseit; így aztán szomszédainkat nem győzik meg Karzai és Obama hazugságai, országuk függetlenségére nézve veszélyesnek ítélik meg, s folytatni fogják az afgán ügyekbe avatkozást.

Ez az egyezmény nemcsak a békét és a prosperitást nem fogja garantálni a nép számára, de kifejezetten rabszolgaságot fog jelenteni és legális lehetőséget, hogy megismétlődjenek az olyan incidensek, mint  Panjwayee, Bagram, Farah, Kundoz, Kunar, Kapisa, Jalalabad, Khost...

Az egyezményt megelőzte egy másik. Az afganisztáni tragédia kezdetén írta alá Dr. Abdullah Abdullah, a jelenlegi ellenzék vezetője és Karzai volt külügyminisztere. Teljes szabadságot adott az amerikai csapatoknak, amerikai állampolgároknak a bűncselekmények és illegális cselekmények elkövetésére Afganisztánban.

Ez az egyezmény sem fog «új fejezetet» nyitni az afganisztáni háború történetében, hogy hozzájáruljon a megszállással szembeni ellenálláshoz, az amerikai imperializmus kudarcához Afganisztánban és az egész világon.

Left Radical Organization of Afghanistan - LRA

GÖRÖGORSZÁG

                                                           

Felhívás a 2012. május 17-én  Nauplie-ban összegyűlt dolgozókhoz, politikai és szakszervezeti aktivistákhoz

«Egységet a trojka memorandumának és barbár intézkedéseinek megsemmisítéséért!»

Mi, akik összgyűltünk Nauplieb-ban, megvitattuk a helyzetet. Sokan a Syryzára voksoltunk, sokan más jelöltre, sokan pedig távolmaradtak, de mindnyájan egyek vagyunk abban, hogy összeköt bennünket, a dolgozók és a nép óriási többségét az, ami a másfél éve tartó sztrájkokban, tüntetéseken,  magában a május 6-i választásokon is kifejeződött:

Egységet a trojka memorandumának megsemmisítéséért!

A memorandum semmisnek kimondásával a munkanélkülek számára munka lehetősége nyílna, a bérből élők és nyugdíjasok számára jövedelmük visszaszerzése – el tudnák tartani családjukat. A memorandum eltörlése azt jelenti, hogy az energia-, víz-, vasútprivatizáció megsemmisülne, megnyílna az út az eszközök biztosítására az ifjúság tanulásához, a betegek gyógyításához. Ez az első lépés az összes megszorítás megszüntetésére, a kollektív szerződések és a minimálbér visszaszerzésére.

A memorandum visszavonásával a demokrácia és a szuverenitás helyreállítása történik, melyet a trojka erőszakolt meg országunkban és az egész Európában. Egy hét óta az IMF, az Európai Unió, az EKB, a «pénzügyi piacok» vezetői és New York, London, Párizs, Frankfurt bankárai, a merkelek, barrosok, junkerek, stb. nyugtalankodnak, a vészharangot húzzák, fenyegetnek és zsarolnak... mert Alexis Tsipras a SYRIZA-tól azt merte nyilatkozni, hogy MEG KELL SEMMISÍTENI a memorandumot, el kell utasítani az olyan koalíciós kormányt, mely annak barbár alkalmazását elfogadja.

Tartozzunk bármelyik politikai párthoz és szakszervezethez, azt mondjuk, hogy

                        ALEXIS TSYPRAS-nak IGAZA VAN: MEG KELL SEMMISÍTENI A MEMORANDUMOT!

Nekünk mindannyiunknak, munkanélkülieknek, fiataloknak és nyugdíjasoknak, parasztoknak, ez túlélésünk kérdése! Ez az az elemi követelés, mely alapján minden dolgozói képviseletet hirdető pártnak egyesülnie kell.

Május 15-i közös sajtókonferenciáján Angela Merkel és François Hollande elindított egy «felhívást a görög néphez». Nagy meglepetések nélkül azt kellett hallanunk Merkeltől, hogy akármi is legyen a választások eredménye, «a memorandumot be kell tartani». François Hollande hozzátette: «Nincs más válaszom, mint a kancellár asszonyé».

De ezt a memorandumot, amit a PASOK-kal, az Új Demokráciával, a LAOS-szal a trojka elfogadtatott, a görög nép május 6-án visszautasította!

A pártokkal és kormányokkal szemben, amelyek folytatják a trojka politikáját, ezt Európa egyetlen népe sem fogadja el! És ezt ki is mutatja, legyenek azok választások, mint a közelmúltban Franciaországban, Olaszországban vagy a németországi Észak-Rajna-Vesztfáliában, szakszervezeti mobilizáció, vagy mint korábban Spanyolországban az EU és az IMF igényeinek direkt következményeként bevezetett munkatörvénykönyv reformja ellen, vagy Romániában az egészségügy reformja ellen.

Nem vagyunk egyedül. Felhívást intézünk, hogy kimondjuk, sürgősen meg kell  valósítanunk az egységet a trojka memorandumának és barbár intézkedéseinek megsemmisítéséért!

Nauplie, 2012. 05. 17.

Kapcsolat

Informations internationales

Entente internationale des travailleurs et des peuples

87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France

Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738

Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse