(Legendák…)
A magyar munkásmozgalomban
bizonyos «tévhitek» keringenek, eszerint
a «nyugati munkásosztály a szociális jólétet ajándékként kapta a tőkésektől
a keleti «szocialista» blokk hatásának kompenzálására».
Nézzük meg akkor
közelebbről, hogy jött létre a pl. Belgiumban a társadalmi szolidaritás rendszere.
Bizony «kövenként»
az egyesült munkásosztály hozta létre ezt a szisztémát, amely biztosítja a nyugdíjakat, a betegbiztosítást, járandóságot munkanélküliség
esetére.
1873-ban az első nagy gazdasági válság sújtotta Belgiumot. A bérek nyomorúságosak, a munkanélküliség pedig emelkedik,
a bányásznegyedekben a terjed nyomor. A Borinage-ban (amiről Zola írt a Germinalban)
1885 februárjában óriási bányászsztrájk tört ki (nagy országos szolidaritàs kíséri, a genti pékszövetkezet például sok tízezer kenyeret
küldött az éhező sztrájkolóknak és családjuknak).
1886-ban a csendőrség felgyújtott egy munkásgyűlést Liège-ben, ekkor a genti munkások is az utcákat elözönölve soha nem látott szolidaritási akcióba kezdtek. Az 1886-os
felkelést 1887-ben újabb követi, a „plebs” jogait követeli, az uralkodó osztálynak
engednie kell. Ezentúl a bérek nem „természetben” (a tőkések által fenntartott
boltokban) fizettetnek; a dolgozók minimális
bérvédelmet kapnak, s megtiltják a 12 éves aluli gyerekek foglalkoztatását. Ez
volt a különböző munkásmozgalmi tendenciák összfogásának gyümölcsként az első szociális
törvénykezés.
1936-ban, 7 hosszú válságév után a vállalkozások ismét óriási profitot
hoznak, a kormány ugyanakkor a munkásság számára nagyon szerény béremelést támogat.
Június elején az antwerpeni dokkerek állítják le munkát nem csak a nyomorúságos
bérek miatt, hanem a szabad szakszervezeti szervezkedés érdekében is. A sztrájk
kiterjed a gyémántiparra is, egy héttel később a bányászatra, kőbányákra és a acéliparra is. Félmillió munkás
lépett sztrájkba – sikerrel. Először a történelemben általános minimálbér, egyhetes
fizetett szabadság kerül bevezetésre Belgiumban, a szakszervezetek nagyobb akciószabadságot
kapnak, a bérek és a családi jutattások emelkednek – ez lett a társadalombiztosítás
bázisa., mely 1944-ben kezd
kiteljesedni az antifasiszta győzelem nyomán.
Ekkor, amikor a „szocialista
tábor” még csak messzi jövő, a bérből élők számára a kötelező betegség-, nyugdíj–,
munkanélküli, idő előtti elhalálozás esetére biztosítás, családi pótlék és éves szabadság foglaltatik
törvénybe. 1950-ig megszületik a „szociális paktum ”, ezután pedig még számos kiegészítés javítja a
rendszert (betegség, anyaság, munkaképtelenség, nyugdíj, munkahelyi baleset, szakmai betegség, családi pótlék, stb. vonatkozásában).
A társadalombiztosítás rendszerét a dolgozói szervezetek és a munkáltatók általában
paritásos rendszerben gondozzák. Az út azonban nem volt síma, a 60-as években a
nagyipar zöme bezárt, a gazdaság átállítása és Kongó „elvesztése” (az állam elvesztette
a vámjogokat és a katonai ill. repatriálási költségek megemelkedtek) miatt a belga dolgozókra még nagyobb teher hárult. A közös piac bevezetése azt igényelte, hogy a belga gazdaság «modernizálására» kerüljön sor, le kellett mondani
a "nem rentábilis" szektorokról (szén-, kőbányászat, textil-,
üvegipar, stb.). A krízis terheit
persze az uralkodó osztály – mint mindig – a dolgozókra akarta hárítani a sok százezer új munkanélkülivel, a «szigorítási törvénnyel», mely a dolgozók vásárlóerejét,
szociális vívmányait, munkanélküli járadékát, nyugdíját, társadalombiztosítását
támadta (ellene az 1960-61-es nagy téli sztrájk 5 hétre bénította meg az országot).
Az említett „tévhitek” egy dologra jók: a nemzetközi munkásosztály „gazdagokra”, „szegényekre”
felosztására... az egymás elleni irigység és verseny felkeltésére; azt
gondolom, tudatos politika szerint, elősegítendően megosztását. Ne feledjük
alapelvként: a dolgozók nemzetközi harca mindig nemzeti keretekben, s annak nemzeti sajátosságai
szerint zajlik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.