A pénz hidege címmel Szalai Anna reagált az időskorúak ellátásának
   botrányos hazai viszonyaira | (Népszabadság| 2012. május 15.) 
(Vastagbetűs kiemelések, a zárójeles piros
   megjegyzések tőlünk) 
 | 
A magánidősotthon üzlet. Messze nem
  annyira jó, mint tíz éve volt, de még mindig jócskán csurran-cseppen belőle,
  ha valaki tudja, hová kell tartani a bödönt. Az alapképlet egyszerű. Az építési költség többnyire már
  az első beköltözéskor megtérül, miközben a férőhely átlagosan ötévente újra
  és újra eladható. Akár 12-16 millióért. A lakók
  „kipörgetése” nélkül is. És közben is folyamatos a bevétel. 
(Már annak idején, mikor bevezették, mélyen
  megdöbbentem azon, hogy az otthonba költözködőtől elveszik lakását, házát, vagy annak megfelelő összeget kérnek. A
  havi befizetések mellett. Hiszen ez – a jogtalan hasznon felül –„felhívás
  keringőre”, anyagilag ösztönzi a «gyors cseréket»! Mindez
  pedig állami segédlettel…) 
A lakóktól havonta nem kérhető el több
  nyugdíjuk
  nyolcvan százalékánál. Az önkormányzati otthonok
  között is akad azonban olyan, ahol így is százezer forint fölött van a havi
  térítési díj, miközben az élelem napi nyersanyagnormája alig 430 forint. Ha a
  nyugdíjból nem tud eleget fizetni a lakó, az önkormányzatnál kuncsoroghat a
  kiegészítésért. Esetleg a gyerekektől kérheti a pótlást. 
(Hogyan lehet ilyet előírni, hogyan arányul a
  nyugdíj 80 %-a az effektív
  költségekhez? Egy 100 ezer Ft-s nyugdíjnál 80 ezret kell fizetni, egy 60
  ezresnél 48 ezret, holott a havi ellátás elvileg ugyanaz? Törvényesen!) 
Néhány intézmény – nagy kegyesen – a
  családi ingatlanra bejegyzett jelzálogot is elfogadja fizetségként. Másutt mindenért – ellátás, takarítás,
  rezsi, ápolás stb. – külön fizetni kell. Akinek
  nincs miből, nem partner. Ha már belekerült ebbe a helyzetbe, maradnia
  veszélyes is lehet. Pénzteleneknek és nagyszájúaknak különösen. Esetleg hiába
  nyomnák a riasztót éjjel, ha szorít a mellkas. 
(Ismételten fel kell tenni a kérdést: ha
  minderre még külön fizetni kell, akkor mire szolgál a lakás átadása és a havi
  apanázs? Fejőstehenek azok a családok, amelyek rászorulnak erre a szolgáltatásra?
  Nincsenek fékek beépítve a gátlástalan haszonszerzés megakadályozására?) 
Az otthonokban alapszolgáltatás az
  állandó orvosi felügyelet és a gyógyszerezés. A gyakorlatban inkább saját
  autóval látogatható a helyi rendelő. Gyógyszerből a legolcsóbb jár. Ha még
  van. A költséghatékonyság mindent háttérbe szorít. Különösen az állami
  normatíva drasztikus csökkenése óta. A hét évvel ezelőtti állami pénznek az idén alig
  több mint a fele jár. Ez még így is évente 635 ezer forint fejenként. Egyházi
  fenntartóknak csaknem a duplája. Nem meglepő,
  hogy a korábbi civil fenntartók többsége áldott köpenyt kanyarintott maga
  köré. Az egyházak nem vonakodtak betársulni. A beruházó és az üzemeltető cég
  tulajdonosi köre egyébként is ritkán egyezik, így az előbbi haszna az utóbbi
  csődje esetén is megmarad. 
Az állam 36 milliárdot költ az idén az idősotthonok
  támogatására. Az illetékes minisztériumnak azonban nyilvántartása sincs az
  országban működő több száz intézményről, nemhogy képe lenne a működésükről. Az önkormányzatok inkább csak akkor szereznek tudomást
  a területükön működő magán- és egyházi otthonokról, ha azok csődjével a lakók
  ellátása a nyakukba zuhan. Korábban az államháztartási, a közigazgatási és a
  tisztiorvosi hivatal is felügyelte működésüket. Mégis csődbe ment jó néhány,
  utcára juttatva mindenéből kiforgatott lakóit.
   
(Hogy’ az ördögbe lehetséges, hogy az állami
  normatívák kettős mércével mérnek;
  hogy felhasználásukat nem ellenőrzi senki; hogy ílyen vállalkozásokkal kockázat
  nélkül meg lehet kerülni a szabályozásokat, visszaélni az idős emberek utolsó
  éveivel, családokat kétségbeesésbe, kilátástalanságba taszítani büntetlenül,
  s amellett eljátszani az állami pénzeket, stb.)  
Már akkor is hallani lehetett napokra
  székhez kötözött idős emberről, eltűnt családi ékszerekről, penészes szilvás
  gombócról, vizeletszagról, korlátozott ágyneműcseréről. Elszigetelt esetek –
  legyintettek korábban. Ma az ellenőrzésre kijelölt kormányhivatal vezetőjének
  minderről csupán az jut eszébe: ez az egész egy izgalmas trükközés az egyházi
  finanszírozás megszerzésére. Ennyi? Ha ez komoly, tényleg csak az ima
  segíthet. 
(Hogyan kellene ennek egy normális országban
  kinéznie? Először is, semmiféle «beugrót» nem szabadna megengedni, max. 1-2
  havi kauciót, melyet vissza kellene adni, ha a szolgáltatás megszűnik.
  Biztosítani kell a több szektor jelenlétét állami, helyhatósági, egyházi, magánberuházásokkal
  és működtetéssel, kompetens szakemberekkel. Az árakat világosan, napra mérten
  meghirdetni a minőség függvényében, mindezt világosan előírni, kategorizálni, többoldalról ellenőrizni folyamatosan. A párszáz idősotthon
  nem elegendő,  számukat növelni kell –
  a hasonló népességű Belgiumban 1600 idősek otthona található, rentabilitásuk átlagosan:
  2006-ban 5,8 %, 2007-ben 6,7 %, tehát nem «aranybánya», de tisztes
  megélhetési forrás az üzemeltetők számára is. 
Mert minden nemzet annyit ér, amennyire
  gondoskodik a rászorultakról.) 
 | 
2012. május 16., szerda
Hogyan lehetséges?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.