Ismét szolidaritási akció a Maruti-Suzuki szervezett munkásaival

Az indiai kormánynak szánt, India budapesti nagykövetségén keresztül küldött levelet, melyben  nemzetközi szolidaritást vállaltunk a Suzuki-Maruti dolgozóival, számosan aláírták.

A nemzetközi szolidaritási akcióban a következő országok szakszervezetei, munkásaktívái vettek vészt (hosszadalmas lenne mindet név szerint felsorolni):

1./      Afganisztán,

2./      Ausztria,

3./      Banglades,

4./      Belorusszia,

5./      Benin,

6./      Bolivia,

7./      Brazília,

8./      Franciaország,

9./      Németország,

10./    Nagy-Britannia,

11./    Görögország,

12./    Haiti,

13./    Hongkong, 

14./    Írország,

15./    Olaszország,

16./    Magyarország

17./    Mauritius,

18./    Mexikó,

19./    Románia,

20./    Oroszország,

21./    Szenegál,

22./    Dél-Afrika,

23./    Sri Lanka,

24./    Svájc,

25./    Ukrajna,

26./    USA,

27./    Zimbabwe

Név szerint köszönetet mondunk Magyarországon azon szervezeteknek és személyeknek, akik mertek szolidaritást vállalni, így a:

1./      Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének,

2./      a Hivatàsos Tűzoltók Független Szakszervezetének,

3./      a SZEF-nek,

4./      a KMDSZ - szakszervezetnek

5./      a Munkástanácsok oroszlányi szervezetének

6 /     és 35 egyéni/társadalmi és politikai szervezetek képviselőinek és politikai/szakszervezeti aktivistának

     

A 2017. 03.18-án első fokon született ítélet szerint 13-an életfogytiglant kaptak, közülük 11-en szakszervezeti vezetők, négy fő esetében 5 év a börtönbüntetés.

Ez azt jelenti, hogy a harcot folytatni kell. Mi, a Szervezők a Baloldalért szélesebb szakszervezeti támogatással újabb tüntetést tartunk az indiai nagykövetség előtt ápr. 4-én 12 órakor (1025 Budapest Búzavirág utca 14) – nemzetközi akció keretében. Azért is, mert nálunk, Magyarországon a munkáltatók és kormány szintén lábbal tapossák a dolgozók jogait rútul beavatkozva a szakszervezeti belügyekbe. Reméljük, hogy továbbra is számíthatunk Rátok.

„Semmiféle bizonyíték nem létezik”

Rebecca John ügyvéd védi az indiai Maruti-Suzuki-ügyben a munkásokat. Az Outloock hetilap publikációja (időpontja a «gyilkosságban bűnösnek találtatott» verdikt és a szakszervezeti szervezőkre életfogytiglani börtönt mérő ítélet meghozatala között).   

«Amiatt, hogy 13 dolgozót gyilkosságban mondták ki bűnösnek, a Legfelsőbb Bírósághoz fordulunk fellebbezéssel. Semmilyen komoly bizonyíték nincs egyikőjük ellen sem. Az eljárás lefolytatása olyan színjáték volt, amelyet az üzemi vezetés a helyi rendőrséggel összejátszva mutatott be a dolgozók ellen.

Ha 13-jukat bűnösebbnek jelöltek a többieknél, annak egész egyszerűen az az oka, hogy ők az üzemben létrehozott szakszervezet vezetői. Őket akarják örökre «kivonni a forgalomból».

Megállapítást nyert, hogy a személy, aki sajnos elhunyt az incidens nyomán, az üzemet részben elpusztító tűzvészben égési sérüléseket szerzett és a füstben megfulladt.

Közvetlen kapcsolatot nem lehet teremteni halála és az elítélt személyek között, ahhoz az kellene, hogy utóbbiak felelősségét kimutassák a tűz keletkezésében. A vád erre bizonyítékot nem tudott szolgáltatni.

Azonban alá kell húzni egy meghökkentő tényt. A vád sok tanút idézett be, de nem volt képes az üzem munkásai közül egyetlen tanúságtételt sem produkálni. Egyetlen egyet sem, még olyanét sem, aki nem vett részt a mozgalomban, egyszerűen csak a helyszínen volt az adott időpontban. Közülük sem tanúskodott senki a vád javára, azt csak az üzemi káderek tették.

A 2012-es sztrájk idején a munkások békésen gyülekeztek, az erőszak forrása az üzem igazgatósága által bérelt verőlegények és a rendőrségi erők voltak».

Újabb offenzíva Gáza ellen?

Míg az amerikai csapatok most már közvetlenül földi erőkkel támadnak Szíriában, más háborúk is készülőben vannak.

Márc. 5-én a palesztin Ma’an sajtóügynökség szerint „a Hamas új politikai platformot mutat be, amelyben az 1967-es határok szerinti palesztin államot favorizálja anélkül, hogy elismerné Izraelt”.  Eképpen a –  gázai övezetben hatalmon levő –  Hamas hivatalosan is csatlakozna a „két állam-megoldáshoz”, amely 1993-ben, Jasszer Arafat Fatahjának  „palesztin hatósága” kreálásához vezetett (a Fatah most is hatalmon van Ciszjordániában). Az izraeli kormány szerint azonban nem tárgyalásokra van szükség, hanem háborúra.

Erről ír a francia POID lapjában, a Tribune des Travailleurs egy palesztin levelezője.

„Két hónap óta az izraeli miniszterek fenyegető nyilatkozatokat tesznek kiemelve, hogy az összecsapás elkerülhetetlen.

A Gáza elleni izraeli offenzíva a tavaszra várható. Ha bekövetkezik, ez lesz 11 év alatt a negyedik háború.

Mi ez a gázai övezet? Kétmillió lakos összezsúfolva egy zsebkendőnyi területen, a világon itt a legnagyobb a népsűrűség. Izrael földi, légi, vízi blokádja fojtogatja, de al-Sissi tábornok Egyiptomja is.

Gázában napi három óra villanyszolgáltatással kell beérni, az erőművek ennyire képesek, nincs üzemanyag.  A víz – az ENSZ szerint – 2020-re fogyasztásra tökéletesen alkalmatlan lesz.

A kórházakban a gyógyszer, a felszerelés csak rövid időre elegendő. A lakosság számára az izraeli vagy kelet-jeruzsálemi kórházak igénybevétele csak „csepegtetve” lehetséges.

A dolgozók és a parasztok a blokád elsőszámú áldozatai. Gázában 50 %-os a munkanélküliség, 60 %-uk nő – szintén az ENSZ adatai alapján. A mezőgazdasági földek alapjában a térség keleti kerítésének hosszában találhatóak. De tilos még mezőgazdasági munkavégzésre is 500 méternyire megközelíteni a kerítést, s ha nem így van, a katonák lőnek.

A korábbi három háború forgatókönyve ugyanolyan volt. Az úgynevezett szalafista csoportok rakétákat lőnek izraeli területekre – akár még csak áldozatai sincsenek az izraeli hadsereg szóvivője jelentése alapján. Második felvonás: az izraeli hadsereg bombázza a Hamas pozícióit, mivelhogy „felelős, hiszen szuverén hatalom a gázai övezetben”. Harmadik fejezet: ugyanazok a szalafistának mondott csoportok újból lőnek. Negyedik: az izraeli légierő bombázza a lakott településeket. Ismét rakétákkal válaszolnak, mire az izraeli hadsereg intenzív bombázást hajt végre Gázában mindent lerombolva. A Hamas válaszol, a hadsereg elözönli Gázát.

Az utolsó háború 45 napig tartott 2015 július-augusztusában. Palesztin oldalon 2250 személyt megölt, ebből 500 gyermek, mintegy 100 még csak csecsemő. Több tízezer sebesült, sokezer megsemmisült épület.

Az izraeli kormány legszélsőségesebb szárnya, a Bayit Yehudi párt és Lieberman(védelmi miniszter) ma azt mondták: „Ezúttal végezni kell a Hamasszal”. Vagyis a háború totális lesz.

Balpárt

A MUON (Munkások újsága online) hírt adott a „radikális antikapitalista” Balpárt berkeiben történt változásokról: „a Balpárt ötödik kongresszusán a tagok arról döntöttek, hogy a kedvezőtlen körülmények ellenére is nekivágnak a 2018-as választásnak. Nyitottak a hasonlóan gondolkodó politikai formációk és rendszerkritikus civilek irányába, azonban nem kívánnak együttműködni olyan politikai szereplőkkel, akik a parlamentben is jelen vannak. A Balpárt két hónapos határidőt szabott meg magának arra, hogy megalkossa választási programját és féléves időszakot arra, hogy felkészüljön a választási indulásra. A párt célja minden választókörzetben jelölt állítása. A programalkotás során a párt alapdokumentumként kell tekintsen az Új Szocializmus Mozgalom által megfogalmazott programra. A párt tisztújítást is tartott, új elnöknek Zollai Andrást választották, alelnökök pedig Kalmár Szilárd és Szabó János lettek”.

A Rajtunk Múlik – Munkások a Munkásokért riportja Zollai Andrással és Kalmár Szilárddal: https://soundcloud.com/szikraradio/interju-zollaikalmar_20170325

Az interjú 2017.03.25-én hangzott el(Skype), hossza: 28 perc.
Terjesztő: SZIKRA-RÁDIÓ
Műsorvezető: hajekcsaba...

Szomáliában kiéhezett falusiak menekülnek a "halál évadja" elől

Le Vif  2017. márc. 20.

Szomáliának ebben a részében a 2011-es éhinséget "terimbow"-nak, "a halál évadjának" nevezték © Belga

Összeszedték kevéske holmijukat – takarók, konyhai eszközök, matrac és ruhák – felpakolták az erre az alkalomra bérelt szamárhúzta kordéra, és mellette ballagva gyalogoltak a 20 km-re fekvő városig, Baidoáig ennivalót keresve.

"Senki nem maradt a faluban", mondja egy 28 éves fiatal nő.

Sokezren érkeznek Baidoába szakadt ruhában, ócska takarókkal. Az eső elmaradt, betakarítás nincs, a szárazság éhinségbe torkollik.

Az ENSZ néhány napja figyelmeztetett a közelgő, a "második világháború vége óta legnagyobb humanitárius válságra". Dél-Szudán bizonyos területein, Szomáliában, Jemenben és Nigériában az éhinség máris jelen van, összesen 20 millió embert fenyeget csak ebben a négy országban.  

A szomáliaiak emlékezetében élénken él a 2011-es éhinség emléke, 250.000 ember halt éhen. Most azonban a helyzet még annál is rosszabb.  

Nincs élelem, a kutak szárazak. A kevés rendelkezésre álló víz poshadt, január végén egyébként ezért is tört ki kolerajárvány.

Az éhséggel együtt született

Muslima Kusow 25 éves, az éhséggel együtt született, a 2011-es évet túlélte. Az ezévi szárazság készteti először, hogy elhagyja  mezőgazdaságból élő faluját, Roobeyt. 4 napig menetelt 6 gyerekével észak felé, hogy Baidoát elérje. Mikor kérdjük, miért, mímeli az evést, majd üres kezét kinyitja: "A szomjúság. Azt éhség".

A legkisebb gyermek, Asiba, két éves, olyan halovány és sovány, hogy a fejecskéjét alig tudja tartani.  

Egy átlagos család hattagú, tehát kb 2.500 személy érkezik naponta Baidoába. © Belga

A egészségügyi központban, Deeg-Roorban (azt jelenti, az "első esők") Abdirahim Mohamed elmagyarázza, hogy az érkezők fokozatosan iratkoznak fel az Unicef élelmezési programjára.

Februárban 75 gyermeket fogadtak, kétszer többet, mint januárban. Számuk márciusban meg fog duplázóddni ismét, jósolja M. Mohamed.

Kórházba küldik a legkritikusabb eseteket, akik túl gyengék ahhoz, hogy önállóan egyenek vagy kolerabetegek (az év eleje óta Szomáliában 11 ezer személy betegedett meg kolerában és 286-an meghaltak).

Állandóan éhesek

A helyszínen a tuktukok hozzák szünet nélkül az újabb pácienseket, a látogatókat pedig klóros fertőtlenítőszerrel kezelik, mielőtt a helyiséget elhagynák.

Az intenzív részlegben 9 ágy van, abból 8-at alultáplált gyermek foglal el, anyjuk melletük vigyáz rájuk.

A 32 éves Hamsia Ibrahim éppen anyatejet ad héthónapos kislányának, Shamsonak egy gyomorszondához erősített fecskendő segítségével. Férje és 5 gyermeke egy táborban élnek kb egy hónapja.

"A gyerekek állandóan éhesek, de legalább nem betegek, mint ez a kicsi", mondja. Shamso sokat veszített a súlyából, hasmenése van és hány.  

Kint a tábor állandóan növekszik. Februárban 3.967 újabb családot regisztráltak az ENSZ szerint. Március első hetében számuk már 2.929 volt.

Egy átlagcsalád 6 személyből áll, ami azt jelenti, naponta kb 2.500-an érkeznek Baidoaába.

Magtár

A táborokban is borzalmas a helyzet: délutánra a hőmérséklet 40°-ra szalad, az utakat forró szél söpri.

Mindenki éhes az ADC-3-nak nevezett táborban. A sors iróniája, hogy itt volt az azóta «elhunyt», a "mezőgazdasági fejlődésért" nevű vállalat, amely 1991 előtt a lakosságot a felesleges cereáliákkal látta el ebben régióban, amely hagyományosan az ország magtáraként szolgált.

Öregasszony tűnik fel a táborban, lassan, halálos fáradtan vánszorog, családját keresi. Két napja járkál étel, víz nélkül. Egy jóindulatú személy vizet ad neki és az asszony elájul.

Visszanyeri eszméletét és lánya is előkerül. Ők is elhagyták falujukat, nem volt termés, élelem és víz sem a kutakban..

A szomáliaiak emlékezetében még élénken él a 250 ezer emberéletet kövelő 2011-es éhinség © Belga

A meteorológai előrejelzések a következő hetekre egyáltalán nem biztatóak. Az ország e részében a 2011-es éhinséget "terimbow"-nak, "a halál évadjának" hívták. Ami ebben az évben jön, annak még nincs neve.

A Kulcsár-ügy margójára

Érdekes matematika a bíróságokon...

8 milliárd = 5 év és 5 millió vagyonelkobzás; 22 millió = 5 év és 22 millió vagyonelkobzás.

Nem állhatom meg, hogy a fenti számítási mód kapcsán ne írjam le azt, amit igazságérzetem diktál. Amikor tegnap a hírekben hallottam a Kulcsár ügy ítéletéről, egyből eszembe jutott, amit itt a TMRSZ oldalán olvastam a Főtitkár koncepciós ügye kapcsán. Hogyan lehet, hogy egy kis országon belül a bűnt el nem követőről megállapítják bűnösségét, azt mondják 22 milliót sikkasztott, adnak neki öt évet, s el akarnak venni tőle 22 milliót, addig a másik, aki sokaktól 8 milliárdnyi összeget tényleg elvett, az is 5 évet kap, s tőle 5 milliót koboznak el?

A tegnapi napon a Fővárosi Ítélőtábla Debrecenben eljáró Tanácsa a „Kulcsár bróker ügy” elsőrendű vádlottjára jogerősen 5 év börtönbüntetést és 5 millió forint pénzbüntetést szabott ki. Az ügy részleteivel nem vagyok tisztában, a kiszabott jogerős ítélet 8 milliárd forint sikkasztása miatt született, s utal a valamilyen fokú elkövetésre szerintem, hogy a vádlott bocsánatot kért.

A közelmúltban a Lupis bróker ügy vádlottja 3 milliárd elsikkasztásért 6 évet kapott.

Az YBL bank ügy vádlottja a 2,5 milliárd hűtlen kezeléséért 4 évet kapott.

Mindezek alapján a bíróságok ítélkezési gyakorlata szerint hogyha az emberek százait, ezreit károsítják meg több milliárd (egy milliárd az ezer millió) forint eltüntetésével, azért a bíróságok általában 4-6 év börtönbüntetést szabnak ki az elítéltre.

A TMRSZ főtitkára Szima Judit – aki a szakszervezet döntéshozó fórumainak folyamatos és határozott álláspontja szerint a szakszervezet pénzével a jó gazda gondosságával gazdálkodott, a szakszervezetet mind létszámában, mind vagyonában gyarapította – a koncepciós megrendelés alapján eljáró vádhatóság állítása szerint mintegy 22 millió forintot a szakszervezet vagyonából elsikkasztott és ezt az ügyre kijelölt bíróságok elfogadva, szerintem még az ügyet sem ismerve teljességgel, szakszervezeti belügyekbe beavatkozva jogerősen 5 év börtönnel „honorálták”. Az állam szolgái állították, hogy itt bizony bűncselekmény történt, míg a szervezet tagsága azt mondta, hogy nem történt. Tehát a szakszervezet belügyeibe avatkozott be a hatalom egyik erőszakszervezete (ügyészség) és ért vele egyet mindkét törvénytelenül összeállított bírói tanács. A „sértett” szakszervezet nem tekinti magát sértettnek, hiszen a 22 millió forint nem tűnt el, az fellelhető, a főtitkár vagyongazdálkodóként jogszerűen járt el, ráadásul polgári megállapodás alapján a könyvvizsgálat által is elfogadottak alapján abból a szakszervezet már több mint 8 millió forintot bérleti díj formájában le is lakott. Megjegyzendő az is, hogy az összeget a 22/M Ft-ot ex hasraütve állapították meg, mivel könyvvizsgáló ki sem volt rendelve a jelentősebb összegű általuk elsikkasztottnak vélt vádpontnál. Aztán az sem számított, hogy több ezer lefoglalt irat nincs meg, és még sorolhatnánk.

Szima Judit szakszervezeti vezető az elmúlt tizenegynéhány évben mindig felemelte a szavát akkor, amikor a munkavállalók becsületének, a szakma becsületének a védelme azt megkövetelte.

Ugyanezt a szakszervezeti vezetőt az államhatalom, annak ügyészsége – bevonva bíróságokat a becstelen üzelmeibe a jog álarcát felvéve – immár több mint 13 éve folyamatosan vegzálta, becsmérelte és rágalmazta a jog eszközeivel visszaélve, bűncselekmények sorát elkövetve, háborítatlanul.

A koncepciós eljárásban nem csupán Szima Juditot, hanem több munkatársát is meghurcolták. Annak tényét, hogy a szakszervezet érintett tisztségviselői szerveztek, képviselték a tagság ügyeit, felléptek az érdekükben országszerte, a koncepciós eljárásban kijelölt bírók „bűnszervezetként” értékelték, amiért saját gépkocsijukkal végezték ezeket a feladatokat úgy, hogy a munkáltató rendőrség még térítés ellenében sem adott át a TMRSZ részére szolgálati gépjárműveket, miközben a többi rendőrségi szakszervezet részére ingyen és bérmentve adott. A TMRSZ-nek még pénzért sem volt hajlandó adni, miközben már elismerten a legtöbb munkavállaló érdekeit képviselte.

A szakszervezet a jogszabályban szabályozottak szerint kifizetette a saját gépjármű használatát, amelyre az ügyészség és a bíróság úgy mondta ki, hogy elsikkasztották ezzel a szakszervezet pénzét, hogy annak tényét– egy a szakszervezet pénzügyi adminisztárcióját végző elbocsátott munkavállaló „véleményén” túl - semmilyen bizonyíték nem támasztott alá.

Tehát amíg az egyik oldalon becsapott, kifosztott emberek százai ezrei futnak a pénzük után, ami eltűnt, és az elkövetők 2-4-6 évet kapnak, tehát aki ellopja több száz, ezer embernek, összeadva a több milliárdos megtakarítását, több ezer millió forint nagyságrendben, az ennyit érdemel.

Addig a TMRSZ-nél a rendőr szakszervezeti vezetőt, aki 2004-től nulláról felépítve szervezetét rendőrök ezreinek adott támaszt és elégtételt, hozzájuttatta a munkáltató által megkárosított munkavállalókat több tíz, de akár százmilliós nagyságrendben is a pénzükhöz elítéli alaptalanul két bíróság is 5 évre azt állítva alaptalanul, hogy 22 millió volt a sikkasztás. Következetesen fellépett a magyar emberek érdekében a visszamenőleges hatályú nyugdíjelvételnél, bocsánatot kért a néptől a 2006-os események során az őket jogtalanul bántalmazó rendőrök miatt és még sorolhatnánk.

De persze mindezek nem zavarják a rendszer haszonélvezőiként aposztrofálható ügyészeket és bírákat sem. Bűnszövetségről szól a véleményük. Akik a dolgozók érdekeit védik, összefognak a szolidaritás jegyében, azok ma a rezsim haszonélvezői szerint bűnszövetségben bűnözők. Gyönyörű projekció ez a hatalom irányából.

Szima Judit öt év börtönt kapott. Annyit, mintha ellopott volna pár ezer milliárd forintot a tulajdonosuktól. Szima Judit nem lopott el egy forintot sem. Tagjai megelégedésére – ma is több ezren szolidárisak tagként vele – végzi embert koptató munkáját. Családjaként őt támogató szakszervezete előtt továbbra is az az ember, aki valódi szakszervezeti vezetőként a munkáltatójukkal – aki sok esetben az állam és a kormány – szemben megvédi őket. Aki nem ellopja, hanem gyarapítja a pénzüket.

Nos, ő 5 évet kapott azért, mert szakszervezeti vezetőként azt tette ami a kötelessége, és amely az állam részéről nem elfogadható. Egy hadseregnyi bérenc mozdult meg a TMRSZ szétverésére az elmúlt 13 évben.

A Kulcsár ügy és a többi milliárdos ügyek tanulságai jól példázzák, hogy ma a rendszer egy alapon kezeli azt, aki milliárdokat valóban eltüntet és azt, aki a munkavállalókat a munkáltatójukkal szemben pénzhez juttatja, kiáll az emberekért.

Ne azt nézzük, amit a rezsim papagájai mondanak, hanem azt, amit tesznek, azt, ami történik. Így lehet felismerni a hazugság álarca mögött rejlő igazán ördögi, beteg arcot.

El a kezekkel a szakszervezetektől, el a Tettrekésztől, el Szima Judittól!

Baloldal, szolidaritás…

A dolgozóknak jobban, mint valaha, szükségük van tömegszervezetekre, mindenekelőtt szakszervezetekre. A baloldalnak mellettük kell állnia, akár a munkásosztály pusztán anyagi érdekeiről vagy demokratikus jogairól van szó. Aktív szerepet kell vállalnia a tömegszakszervezetekben, hogy megszilárdulhassanak és harci szellemük növekedjen. Engesztelhetetlenül küzdeniük kell minden olyan kísérlet ellen, mely megpróbálja a szakszervezeteket a burzsoá államnak alárendelni. A szakszervezetek vezetői gyakran erős tendenciát mutatnak a burzsoá demokratikus rezsimmel való megbékélésre...

A közelmúltban világméretekben is elképesztő szolidaritási akció indult az indiai Suzuki-Maruti munkásainak független szakszervezeti törekvéseit megakadályozni kívánó hatalmi megtorlás ellen. Emlékeztetőül:

„A Maruti-Suzuki Corporation manesari gyárában 2012-ben történt incidenst követően munkások százait letartóztatták le és vádat emeltek ellenük egy gyárigazgató halála miatt. Közülük 117 személyt (akik már négy évet töltöttek eddig börtönben) felmentettek, de 31-et különböző bűncselekmények miatt, köztük 13-at gyilkosságban mondták ki bűnösnek - ami, mint tudjuk, halállal büntetendő vagy életfogytig tartó szabadságvesztést jelent. A munkásokat szakszervezeti tevékenységük miatt koholt vádak alapján ítélték el. Semmiféle bizonyítékot nem mutattak be, a 13 személyből 11 a Maruti gyárban létrehozott független MSWU szakszervezet vezetője volt”.

Szakszervezetek százai, munkás- és demokratikus aktivisták tízezrei tüntettek, demonstráltak, tiltakoztak. A 13-ak – ma már tudjuk – életfogytiglant kaptak. A kiszabadításukért vívott harcot folytatnunk kell.

Magyarországon – baloldali személyiségek mellett – néhány szakszervezet is kiállt a nyilvánosság elé az indiai munkások melletti szolidaritásával.

Közülük természetesen senki nem tette fel a kérdést: „vajon nem túl «vékony a jég és síkos a pálya», nem lehet, hogy mégis bűnösek ezek az indiai munkások”? Esetleg: „vajon, milyen lehet a világnézetük, baloldaliak-e ezek az indiai munkások”?  

Pedig ezek a kérdések, ha hazai szakszervezetről van szó, azonnal felmerülnek. Ki állapítja meg egzakt módon, hogy az «jobb-» vagy «baloldali»? Lehet-e a dolgozói érdekvédelem jobboldali? Sárga (kollaboráns), az igen, lehet! Keresheti-e saját politikai képviseletét? Már hogyne! S ha nem talál fogadtatásra – sajnálatos módon – a pszeudo-baloldalon, a másik oldal kezét is elfogadhatja? Miért ne, még ha egy év múlva - saját kárán tanulva – meg is szakítja az «együttműködési megállapodást»? Bizonyhogy megteheti demokratikusan döntve (kongresszusa 75 %-val). Lehet-e ebbe beleszólása a «baloldalnak»? Semmiképpen, ez az adott szakszervezet belső ügye, aki bele akar szólni, annak be kell lépnie, kívülről ugyanúgy nincs joga, ahogy munkáltatónak, a hatalomnak se. Nyújtson a baloldal vonzóbb perspektivát, adjon politikai támogatást, harcoljon a szakszervezettel együtt, azon belül - és a kép változni fog.

Sokan nyilván kitalálták, a Tettrekész rendőrségi szakszervezet «lefejezéséről» szólok. Az MSZP-től Fideszig tartó kormányzati beavatkozás – és a Jobbik «szétverünk benneteket» bosszúszomjával tarkított – «igazságszolgáltatása» a Tettrekész 10 vezetőjét ítélte el, Szima Judit főtitkárt 8 hónap előzetes után 5 év börtönre, 22 milliós «vagyonelkobzásra» (vagyona nincs). Emellé áll be a «baloldal», a «baloldali» szakszervezeti vezetők.Ebben az esetben nincs szolidaritás a baloldali és a szakszervezeti vezetők részéről. Az csak általánossságban, szavakban létezik. Milyen mérce ez, kinek áll érdekében? Hát nem a dolgozóknak, akiket a baloldal akar képviselni, az biztos.

(SJ)

A hollandiai választások valódi leckéje

A kiváló Romaric Godin írja:

"A márc. 15-i valódi eredménye, hogy a választók kimondták a koalícióról véleményüket: a holland történelemben azt a legortodoxabbnak tartják a költségvetés terén, a kormány szigorítási politikáját nem támogatják, ez a társadalomnak túl sokba került".

A távozó koalíció 24 pontot vesztett, 2012-es eredménye csaknem felét. A szociáldemokraták, akik a megszorítások politikája mellé álltak nemzeti szinten és Jeroen Dijsselbloemmel, az eurócsoport elnökével az EU-ban, 20%-ot veszítettek, hasonlóan a görög PASOK-hoz annak idején.

"Ha a PVV felemelkedésére összpontosítunk, nem vesszük észre a realitást, és a populizmust pszeudo-kulturális okokkal magyaráznánk egy olyan országban, amely «gazdaságilag jól van». De a valóság az, hogy a holland nép elutasította ezt a gazdaságpolitikát, ezt szankcionálta is, mivelhogy az ország «nincs annyira jól», hogy a növekedést felfújja a rotterdami újraexportálás és a multiknak adott pénzügyi előnyökhöz kötött hatás. A munkanélküliség visszafordult a 2012-es szintre, ami jóval magasabb az azt megelőző évtizedénél. A részmunkaidő rekordszintre nőtt, az egyenlőtlenség mélyült, a szegénység kockázata nagyobb lett. Nagyon sok holland számára nem az iszlám vagy a migráció a probléma, hanem az életszínvonal.

Ezt fejezték ki voksukkal a márc. 15-én".

Az ellenzék és különösen a GroenLinks (Zöldbal) azért tud profitálni, mert üzenni tudott, hogy a társadalmi egyenlőségért és szolidaritásért harcol.

A holland választások ebben az értelemben megmutatják, hogy a pszeudo-balliberális kormányt elvetik, mert az az európai megszorítások kereteit elfogadja, de azt is, hogy az identitásbéli/kulturális kérdések nem alapvetőek - ahogyan Sanders példája is megmutatta az USA-ban. A tét tehát az alternatív radikális baloldal szolidáris és tartós társadalmi projekttel.  

Egyenlőtlenség, migráció, demográfia, nacionalizmusok és populizmus

Egyenlőtlenség, migráció, demográfia, nacionalizmusok és populizmus. Ki és mit nyerhet ebből hosszú, illetve rövid távon? Önszántukból keresnek-e az emberek máshol megélhetést, vagy többszörös és több irányból ható kényszerítő erő nyomására teszik?

Hova vezet, hova vezethet az egyenlőtlenség? Aktuális kérdések, amelyekre Melegh Attila magyarországi szociológus kínál elgondolkodtató válaszokat.

http://magyaradas.ro/m-interju/739-beszelgetes-melegh-attila-szociologussal

A baloldal tehetetlensége Magyarországon

A baloldalhoz sorolom mindazokat, akik a munkásosztály, az aktív vagy passzív, de mindenképpen munkaerejük eladására kényszerülő dolgozók képviseletét hirdetik akárcsak nyomokban (azaz tagjaiknak akár csak egy része is). Ez a baloldal pártokat, mozgalmakat, egyesületeket, egyéni és csoportos aktivistákat jelent. Közös jellemzőjük (objektív és szubjektív okokból) a tehetetlenség, a hatékonysàg hiánya, korlátozott hozzáférése a munkásosztályhoz, szektaszerű, «elaggott», véges anyagi és szellemi eszközei, hiányos marxista alapozottsága, stb. Ez a baloldal, mégha kedves is szívünknek, nagy nehézségekkel küzd (hajlamos vagyok feltételezni, hogy a teljes felszámolódás előtt). A szubjektív okok a múlttól a jelenig ívelnek. Ameddig nem tisztázott az út, addig nem lesz változás se.

1./ A rendszerváltás, a privatizációs fosztogatás. Ki kell mondani, hogy ennek felelősei először és mindenekelőtt a volt bürokrata rezsim vezetői, akik 1989-1991 után a privatizálók táborába állva likvidálták a köztulajdont (vállalatokat, földet, szociális szolgáltatásokat) a piacgazdasághoz csatlakozás nevében. Akik alávetették Magyarországot a világimperializmusnak, az IMF-nek, a Világbanknak 1982-ben, a NATO-nak 1994-ben, a Európai uniónak 2004-ben, stb. Ennek az eredménye, hogy munkahelyek millió semmisültek meg, az egész régiók ipartalanodtak el; a munkaerőt multinacionális vállalatok fosztogatják – másodosztályú összeszerelő termelésüket (pillanatnyilag) az előnyökért áthelyezték Magyarországra, hogy aztán továbbálljanak, mint a Nokia; ennek eredménye, hogy az 1945 után kiharcolt társadalmi vívmányokat (egészségügy, társadalombiztosítás, nyugdíj, oktatás, stb.) lerombolták.

Minden olyan politikai csoport felelős, akármilyen radikális is nyelvezetében, mely elutasítja ezen korrupt és az imperializmus által megvett vezetők felelősségét.

2./ A(z ellentmondásos, de mégiscsak) köztulajdon felszámolása mérte a munkásosztályra a komoly csapást. De Magyarországon – csakúgy, ahogyan a világon mindenütt – létezik a munkásosztály. A társadalom osztályokból áll, nem „gazdagokra” – „szegényekre”, vagy „jobboldaliakra” – „baloldaliakra” oszlik, s azok, akik az ellenkezőjéről győzködnek, csak munkásosztály lefegyverzését végzik.  

Aki a munkásosztály valódi híve, az az alapvető  termelési és kereskedelmi eszközök mindenfajta magánosítása ellen foglal állást, a kiharcolt szociális vívmányok visszavétele mellett áll. A privatizált köztulajdon kárpótlás nélküli visszaállamosítását kell követelje, a multinacionális vállalatok eltávolítása mellett kell határozottan megnyilatkozzon. A bányák, üzemek, termelőszövetkezetek állami felügyelet melletti újranyitása mellett kell állnia. Mert mindezek a kérdések a hatalom központi problémáját képezik. Az «antikapitalista» csoportok hangoztatta «megoldások» (FNA, vidéki önellátás  megszervezése, az üzemek dolgozói tulajdona, a bezárt vállalatok «saját irányítás alá vétele») nem jelent mást, minthogy a munkások figyelmét elfordítsák a hatalom központi kérdéséről, saját vállalatukban elszigeteljék, belőlük saját tönkretételük ügynökét faragják, valamint más üzemek dolgozóival versenybe állítsák őket.

3./Magyarország 2004-es csatlakozása az Unióhoz a privatizáció felgyorsításának tényezője lett az MSZP-kormány akaratával, a Fidesz cinkosságával, de az egész «baloldallal» is, mely időben nem fordult a csatlakozás ellen. A csatlakozás óta eltelt időszak világosan bizonyitja, hogy a tagság semmi előnyt nem hozott a dolgozók számára; az EU az oligarchákat pénzeli; a hazai és nemzetközi multikat, az ezt kiszolgáló “politikai osztályt”. Magyarországnak is szakítani kell az Európai Unióval; ki kell lépnie az Unióból és az összes imperialista intézményből – NATO, Kereskedelmi Világszövetség, IMF, stb. – csakúgy, mint minden tagállamnak. Európa összes nemzetének egysége kell a közös ellenség, a termelési eszközök magántulajdonának rendszere ellen. Az EU-nak és NATO-nak alárendelt kormányok intézkedései csak véres összecsapásokat eredményezhetnek a Közel-Keleten, Irakban, megszállásokat Afganisztánban, Koszovóban, melyekben a magyar kormány is részt vesz. A kényszermigráció ezekből a térségekből indult és tart, azoknak fő oka a háború és a vele járó káosz.

4./A «nemzeti kérdésre» különös hangsúlyt kellene fektetni, mivel a dolgozók egysége csak azzal a feltétellel jöhet létre, ha minden nép nemzeti és demokratikus jogai elismertetnek. A nemzeti kérdés soha nem rendeződött a balkán-dunai térségben: a magyar többségi Magyarországon, kisebbségi a szomszédos országokban (és a régió más nemzetiségei ugyanezt a sorsot viselik). Ellentétben mindenféle fecsegéssel, az Európai Unió nemhogy rendbe tenné a nemzeti kérdést, hanem hozzájárul annak súlyosbodásához. A múltból örökölt megosztáshoz az EU hozzátesz újabbakat, az EU tagállamok kormányainak manipulálása újabb drámához vezet, konfrontációt provokál, a dolgozókat szembeállítja és elfordítja figyelmüket közös ellenségüktől: a nemzetközi tőkeérdekeket szolgáló kormányaiktól. A rasszizmusért nem a magyar dolgozók felelősek, hanem azok a kormányok, amelyek ipartalanítottak, lehetővé tették az üzemek és bányák bezárását, a lakosság egész szektorát marginalizálják (a cigányságot éppúgy mint a magyarságot), az IMF és az Európai Unió, melyek bevezetve a legdurvább munkásellenes intézkedéseket a társadalmi felbomlás klímáját hozza létre.

Az egyetlen pozitív perspektíva, mely lehetővé teszi a nemzeti kérdés megoldását az összes nemzetiség egyenlő, demokratikus jogait (nyelv, kultúra, stb) garantáló balkán-dunai szövetség, a népek szövetsége.  A dolgozó tömegek ebben érdekeltek, már csak annyiból is, hogy versenyeztetésük megszűnne. Csak az összes nemzetiség (és kisebbség bennük a cigányság) demokratikus jogait garantáló szövetségben lehet perspektíva, melyben új tengely mentén a magyar nemzet is maga szervezheti újjá munkásmozgalmát.

5./ A magyar munkásosztály nem “buta”, nem “passzív”, és nem nyugszik bele mindenbe. Megmutatta az utóbbi években is, hogy keresi az utat a küzdelemhez. Magyarországon csakúgy, ahogyan a világ más részén az «emberiség válsága a proletariátus forradalmi vezetésének válsága». A kifejezés azt jelenti, hogy a dolgozók ellenállási törekvése folytonosan beleütközik azok politikájába, akik éppen az ő nevükben beszélnek:

-         a volt egypártrendszer fő örököse, az MSZP vezetésébe, mely kormánypártként 3 ciklusban szervezte a privatizációt, az országot alávetve a nemzetközi intézményeknek,

-         a szakszervezetek országos vezetőibe, akik asszisztáltak ehhez,

-         de a baloldali pártok szintén kivették részüket az Európai Unió politikájának kíséretéből az Unió híveként.

6. / Bizonyos «baloldaliak» azt hajtogatják, hogy «némely szakszervezet a jobboldalt támogatja» nem véve tudomást arról, a dolgozóknak talán soha nem volt nagyobb szüksége tömegszervezetekre, szakszervezetekre. Természetesen Magyarországon is a szakszervezeti vezetők politikája magán viseli az olyan szervezetek, mint a Európai Szakszervezeti Szövetség (CES/ETUC) vagy  Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (CSI/ITUC) nyomását, melyek munkásellenes tervek elfogadtatását keresik a privatizáló kormányokkal együtt a nemzetközi tőke előnyére. Az utóbbi években – akármilyen vezetőinek politikája – osztályharcukban mégis a szakszervezetek felé fordultak a magyar dolgozók. A harc elutasítását jelenti, bármilyen megnyerő beszédet is hallunk a «kapitalizmusról», a «szocializmusról», ha lemondunk a dolgozók harcának segítéséről.

A szakszervezetek függetlenségére szükség van – lent és fent – az IMF és az Európai Unió szolgálatában álló kormányok privatizációs és destruktív terveivel szemben. És semmi nincs még lejátszva, a dolgozók még nem mondták ki az utolsó szót.

A leírtakkal persze lehet vitatkozni. Éppen azért, hogy a magukat baloldalinak vallók tisztázzák a kudarcok okát és - a szűkös lehetőségeken belül, de - cselekvéshez láthassanak. 

(forrás: IDA)  

Orbánnak mennie kell. Csakhogy olyan társadalmi rendszer, hogy "Orbán", nincs.

Forrás : http://www.reszeghajo.eoldal.hu/cikkek/korunk-anarchista--kommunista-dokumentumaibol/orbannak-mennie-kell.--csakhogy-olyan-tarsadalmi-rendszer--hogy--orban---nincs..html

2016.10.30

Orbánnak mennie kell.

Csakhogy olyan társadalmi rendszer, hogy "Orbán", nincs.

Kelet- Közép- Európa rendszerei kapitalista rendszerek, a tőke és az állam rendszerei, a világkapitalizmus része.

A tőke eleven munkaerő kizsákmányolásán alapul; e felhalmozásért konkurálva válik egyre társadalmibbá és nemzetközibbé (az 1 gyár 1 tulajdonos kedélyességétől a részvénytársaságokig majd a transznacionális monopóliumok uralmáig) és válik egyre termelékenyebbé a tudás és technika tőkéhez nyomorított, de fejlesztése révén. Mindezzel viszont magát az eleven munkaerőt kapcsolják ki a termelésből. Egyre több termék, egyre kevesebb munkával. Ez a fizetőképes kereslet beszűkülését jelenti; ez a termelés bővítésének elmaradását jelenti; ez a reálszférából kiszoruló és mindent magával rántó spekulációvá levő tőke agóniáját jelenti. Vagyis a tőkés termelés túlfejlődését saját viszonyain.  Növekvő működésképtelensége a maradék fizetőképes kereslet jobb kihasználását követeli: a világot pusztító pazarlással, soha vissza nem fizethető hitelekkel pótolva a pótolhatatlant; a konkurenciaharc háborúkká és világháborúvá vadítását eredményezi a maradékokért; illetve a működésképtelenség áthárítását fejletlenebb, gyengébb tőkékre, államokra. Országrészek és országok válnak így feleslegessé, tömegek hajléktalanokká és menekültekké. Ez a rendszer így működik: ölj, hogy téged ne öljenek. Ez a rendszer így működik: 100 vesszen ahhoz, hogy 1 életben maradjon. És így pusztítja el módszeresen önmagát meg az egész világot. 

A magyarországi rendszer ennek a működésnek a terméke, a romhalmaz termeléséé. Állami tőke magánosításával jött létre az 1980-as évektől, ami a tőketúltermelés követelte pusztítás végrehajtása is volt: az ipar s mezőgazdaság békés tönkretétele a 2. világháború pusztításainak nagyságával vetekedett. Így a maradékok felprédálásáról volt szó: e alulfejlett s lényegében alulfejlesztett félperiférián, az állam, mint össz-társadalmi értékátszivattyúzó és kizsákmányoló kulcsszereppel bírt és bír a „piacképes” tőke hiányának enyhítésében. Azaz a maradékot a magántőke, az állami bürokrácia és a politikai csúcsvezetés szentháromságával monopolizálták a pártállam monopóliumával szemben- továbbra is a kizsákmányoltak, kisemmizettek, alávetettek kárára és ellenében. E három mozzanat egymás rohadtságát termeli újra: a magántőke az államtól függ és viszont; az állam pedig a politikai csúcsvezetéssel adott tőkés köröket segíti az élésben és túlélésben a korrupt bürokrácia csatornáin keresztül. A korrupció e működés lényegi alkatrésze, s mint lényegi, mint kiiktathatatlan fertőzi át az egész társadalmat. Mondják, hogy majd a fejlődés segít, de a világkapitalista rendszer túlfejlődésének terméke az egész, s e versenyben csak veszteni lehet. Ahogy a nyomorúságon és szolgaságon az állami csúcsvezetés megváltoztatása, a bürokrácia kicserélése nem segíthet, úgy a korrupciót is csak e rendszerrel együtt lehet felszámolni: a magántőke korrumpálja és korrumpálná újra meg újra a többit, konkurenciáját legyilkolandó. És fordítva: az állami működés a haszonért és hatalomért válik korrupttá. Azonban az elit eme diktatórikusságának is van történelmi (túl)fejlődése. Míg volt mit osztani, addig eme oligarchikus működés pártjai lehettek lazább felépítésűek, weimar módjára megengedve a kisebb oligarchák szerveződését a csúcsvezetés ellen. Ami egyben az őket el s fenntartó tömegek számára a döntés, a jog, a szabadság illúzióját, s a demokrácia valóságát adta:  locsogni és dönteni is lehet-  míg az elit konkurenciaharcában: az elitet fenntartva történik az egész .

Ám a 2008-as válság óta az uralkodók, az elit diktatúrájának ez a formája fenntarthatatlanná vált, mivel a maradék maradékát kell elosztaniuk. Ez szükségképp az ellentétek kiéleződését eredményezte. Ez pedig nyíltabb diktatúrát követel és valósít meg. Egyrészt a „jó népet” kellett még jobban kiuzsorázni, akár az éhhalálig az oligarchák ellentéteit tompítandó; másrészt az oligarchákat kellett szigorúan alárendelni egy csúcsvezetésnek. De attól, hogy a demokratikus csacsogásnak vége, az oligarchák háborúja tovább dúl: az államilag finanszírozott magántőke felhalmozás pazarlásai, a túlszámlázott közbeszerzésektől a legközönségesebb lopásokig együtt jár egyre hatalmasabb oligarchák bukásával a még hatalmasabbak üdvére; illetve, s legfőképp a lakosság egyre nagyobb részének teljes szolgaságba és nyomorszintre lökésével. Végtelen igény (egyre) végesebb lehetőkre: minden s mindenki a felfalandók listájára kerül. Nem egy személy diktátori hajlamaiból következőleg, hanem a kapitalizmus alkonyának tőkés konkurenciaharcból következőleg. Azért korlátozzák a véleménynyilvánítás úgynevezett, azaz kapitalista szabadságát, hogy az oligarchák egymás közti harcában csak a csúcsvezetés oligarchái kapjanak támogatást a többiekkel szemben, mind véleményben, mind piaci részesedésben. Azért szívják el az erőforrásokat az egészségügytől, oktatástól, azért éheztetnek tömegeket, hogy saját éhségüket csillapítsák, hogy pillanatnyi békét leljenek a nagy marakodásban. Nem a demokratikus ellenzék a fő ellenségük: ez a szerveződési forma, ideológia, mentalitás immár alkalmatlan a transznacionális monopolkapitalizmus eme részlegének a működtetésére. Túl szabados az oligarchák egymás közti élethalál harcához, és túl engedékeny a "jó nép" kizsigereléséhez. Így hiteltelen az elit számára; s mint jövőtlenül, ostobán és erőtlenül taktikázó hiteltelen azon tömegek számára, akik nem részesednek és nem részesedhetnek az oligarchák nagy nyereményeiben, se úrként, se urat játszható szolgaként. A demokratikus ellenzék kapitalizmust akar, de a kapitalizmus már nem akarja őt: tehát szétfoszlik a maradékok semmijébe.  

 Persze: adott esetben a vesztes oligarchák, már ha életben maradnak, néznek új csúcsvezetés után; követelhet ilyesmit a „jó nép” is. Ám az nem lehet másmilyen, mint a jelenlegi. A szentháromság az szentháromság, a kapitalizmus az kapitalizmus.

 Ha túl akarjuk élni ezt a rendszert, akkor nem fenntartani kell, hanem felszámolni.

Vagy a kizsákmányoltak és kisemmizettek tömegei sajátítják ki a létfeltételeket, azok termelését mindenki felszabadulásáért - vagy az elité minden, s löki ezzel szolgaságba a tömegeket.

Vagy az elit szervez, s juttatja az egészet a káoszba és polgárháborúba- vagy a tömeg szervezi a maga szükségletei szerint az egészet, az elit és elitizmus ellen, az életért, a jövőért.

Harmadik út nincs.