A legrosszabb vonzásában

 Romney árnyéka

Írta: SERGE HALIMI    (Le Monde diplomatique)

Az amerikai pénzügyek túlburjánzása világméretű gazdasági krízist idézett elő, amelynek jól ismerjük a következményeit: tömegével tűnnek el a munkahelyek, csődbe jutott több millió ingatlantulajdonos, leépítik a szociális ellátásokat. S mégis, a válság kirobbanása után négy évvel, egy különös paradoxon eredményeként nem kizárt, hogy a Fehér Házba olyan elnök, Willard („Mitt”) Romney fog beköltözni, aki hatalmas vagyonát a pénzügyi spekulációnak, a munkahelyek kitelepítésének és a Kajmán-szigetek (pénzügyi) vonzerejének köszönheti. Alelnökjelöltjének a republikánus parlamenti képviselőt, Paul Ryant választotta, és ez tisztán mutatja milyenné fog válni az Egyesült Államok, ha november 6-án a választók engednek a legrosszabb kísértésének. Bár Barack Obama már elfogadta a költségvetési hiány csökkentésének tervét, ami azt jelenti, hogy kész újra megnyirbálni a szociális kiadásokat, és nem emeli meg a legmagasabb jövedelmekre kivetett abnormálisan alacsony adókat[i], Paul Ryan mégsem elégedett, és továbbra is élesen kritizálja a demokratákat. Szerinte ez az engedmény, ez a (vissza)lépés messze nem elegendő. Programja, amelyhez Willard Romney is csatlakozott, és amelyet a (többségében republikánus) képviselőház már el is fogadott, további húsz százalékkal csökkentené az adókat, így tehát a legmagasabb jövedelemsáv is csak huszonöt százalékkal adózna. Ilyen alacsony ráta 1931 óta nem volt. Paul Ryan 2017-ig további tizenöt százalékkal növelné a hadikiadásokat. Végül az egészre azzal tenné fel a koronát, hogy tizedére csökkentené a költségvetési hiány arányát az amerikai bruttó hazai termékhez (GDP-hez) viszonyítva. Hogyan képzeli Paul Ryan e célok megvalósítását? Úgy, hogy magánkézbe adná, vagy a jótékonykodásra bízná az állam szociális feladatainak legnagyobb részét. A szegények betegbiztosításának költségvetését például 78 százalékkal vágná meg![ii] A múlt év eleje óta Obama kemény megszorítási politikát folytat, amely az Egyesült Államokban épp olyan, mint szerte a világon: hatástalan, de rendkívül kegyetlen. Hol a (ritka) jó gazdasági hírekkel dicsekszik, amelyeket elnöksége eredményének tekint, hol pedig a republikánus parlamenti ellenzék obstrukciójának számlájára írja a rosszakat (például a munkanélküliséget). Ez a dialektika persze nem alkalmas a választók mozgósítására, így az elnök arra számít, hogy az ellenfelei jobboldali radikalizmusától való félelem biztosítja majd számára a második választási győzelmet. De miután elherdálta első ciklusa ígéreteit, mit tesz majd, ha novemberben még jobboldalibb Kongresszussal találja szembe magát, mint a Fehér Házba való beköltözésekor? A pénzügyi körök kegyeiért egymással versengő, két pártra épülő zárt rendszer arra kényszeríti az elnök erélytelenségétől elbátortalanodott amerikaiak millióit, hogy ismét rá szavazzanak. És a választók beletörődnek abba, ami az Egyesült Államokban már megszokott, hogy választani csak a rossz és a még rosszabb között lehet. Ítéletüknek azonban meglesz a következménye: a szociális állam felszámolása iránt elkötelezett, a „segélynyújtás” miatt felháborodott, a keresztény fundamentalisták uszályába került és az iszlámtól paranoiásan rettegő republikánus párt győzelme iskolát teremt majd annak az európai jobboldalnak is, amely máris engedni látszik az efféle kísértésnek. Fordította: Ferwagner Ákos [i] Chantage à Washington [Washingtoni zsarolás], Le Monde diplomatique, 2012. augusztus. [ii] David Wessel: Ryan Reflects Arc of GOP Fiscal Thinking [Ryan adópolitikája megfelel a Nagy Öreg Párt különböző árnyalatainak], The Wall Street Journal, New York, 2012. augusztus 16.