Hol lett az antirasszizmus (alaposan) eltolva?

Hol vannak az antirasszisták? címmel a Népszabadságban cikk jelent meg a márc. 21-i antirasszista nap kudarcáról (számtalan kommentárral). A cikk feltevései biztosan igazak, de a kérdésre nem ad választ. Mitől fullad érdektelenségbe, szkepticizmusba, sőt, miért röhög rajta a jobboldal?
A magyar baloldal – maradjunk ezen sokat nem mondó megnevezés mellett azzal a pontosítással, hogy az MSZP-től balra álló erőkről ( ?) van szó– a jelenség ellen próbálkozik roppant ügyetlenül fellépni, nem keresi annak kiváltó okait. A magyar baloldal nem azt keresi, hogy hogyan kerülhetett erre az útra az ország, hogyan születhetett meg a gárda, a 64 vármegyék, a jobbik, hogyan szerezhettek ekkora tábort. A magyar baloldal megelégedik azzal, hogy farkast kiált.
Az emberek (dolgozók, munkanélküliek, munkások) többsége egyszerűen élni akar. Mindegy nekik, hogy a társadalom a tőkére vagy a köztulajdonra épül, munkát akarnak és kenyeret. Nem keresik az ideológiát, oda csatlakoznak, ahol ezt ígérik. Ahol meghallgatják őket, ahol megoldást remélnek. Ezt a baloldal nem teszi, nem tette, nem jól, nem eléggé. A magyar baloldal nem egy „élcsapat”, mely világosan kimutatná a bajok gyökerét, hanem maszatol még mindig, reméli a „szociális Európát”, a „felzárkózást” a lassan lecsúszó EU-hoz, a különféle tulajdonformák békés egymás mellett élését, na meg azt, hogy a fasizálódást meg lehet szüntetni demonstrációval. Még mindig reménykedik a polgári demokráciában. A nacionalizmust úgy utasítja el, mintha az a sovinizmussal lenne azonos. A magyar baloldal erősen emlékeztet arra a népfront-politikára, mely a fasizmus elleni harc jegyében a munkásosztály ellen fordult.
A magyar baloldal magába zárkózottan gyártja a különféle programokat, melyet senki más nem olvas és panaszkodik. Már nem hiszi, hogy egyedül a munkásosztály képes a barbárság ellen sikeresen fellépni. Vagy fetisizálja a munkásosztályt, vagy lenézi. A mindennapok aprómunkájához nem ereszkedik le (azt a Jobbik végzi). Nem magyarázza el – közérthetően! – senki munkásembernek, miért áruló az MSZP és egyéb burzsoá kormányzat, miért nem szabad bízni az Unióban, ki az igazi ellensége. A szakszervezeteket magukra hagyja, beléjük is rugdal, és még önszerveződést ajánl! Önigazgató termelési egységeket, mintha azok kapitalista viszonyok között képesek volnának nem kapitalista módon működni!
A baloldal stratégiai feladata nem a kapitalizmus megreformálása, hanem megdöntése. Ha ezt következetesen nem képviseli, nincs reménye arra, hogy magához vonzza a tömegeket. A munkásmozgalom mindenkié, kisebbségi „jobboldalié”, kisebbségi „baloldalié”, meg a nagy politikailag kialakulatlan tömegé. Siker csak úgy lehetséges, hogy a (lehetőleg baloldali) minoritás támaszkodjon egy többé-kevésbé nagy vagy legalább barátságosan semleges többségre, mert a „..a különböző történelmi szakaszok egymást követése, csakúgy mint a forradalomból ellenforradalomba átmenet, közvetlenül determinált a kisebbség és többség, az élcsapat és az osztályközötti változó politikai viszonyok által.”
Számtalan apróbb-nagyobb jelből látni, hogy Magyarországon (is) nő az elégedetlenség, hogy az emberek keresik a kivezető utat. Ha rossz helyen vélik megtalálni, nem az ő bűnük. Segíteni kell őket mindennapi harcukban, az elvárásaikra kell összepontosítani úgy, hogy összekötőhidat találjunk a jelenlegi követelések és a szocialista forradalom programja között.