Nemzetközi információk 348.sz.

2009.júl.5.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése hetilapja

Tartalom:

Két felhívás érkezett Hondurasból, az elsőt a «Nemzeti Front az államcsíny ellen» a világ munkásosztályához intézi; a második a brazil CUT szakszervezet képviselőjéé, Joao Batista Gomezé.
Az utóbbi hetekben Azaniában (Dél-Afrika) fontos sztrájkesemények történnek. A szoc.párt, a SOPA közleménye.
Franciaországban a postások és telekommunikációs dolgozók tettek közzé felhívást a közszolgáltatások védelmében, a privatizációs törvény visszavonásááért, a postamonopólium visszaállításáért valamint a «Roquebrun-bizottság» aláírásgyűjtő kampányt indított.
Portré-beszélgetés Gulzar Ammed Chaudhary pakisztáni munkásaktivistával, az All Pakistan Trade Union Federation elnökével.


Honduras

Nemzeti Front az államcsíny ellen
_____________________________________________________________________________
Felhívás a világ munkásosztályához

Szervezzünk bojkottot ROBERTO MICHELETTI katonai-tőkés diktatúrája ellen

site: contraelgolpedeestadohn

Jún. 28-án a hondurasi lakosság népszavazásra készülődött az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívásáról, mikor katonák ezrei elfogták a köztársaság elnökét, Manuel Zelaya Rosalest és a szomszédos Costa Rica-ba toloncolták; az elnöki házat elfoglalták, az összes független rádió és tévéállomást bezárták, a kormánytisztviselőket szétkergettték és rendkívüli állapotot hirdettek ki.
Az államcsíny így zajlott le s néhány órával később a Nemzeti Kongresszus (parlament) «legalizálta» és elnöknek nevezete ki Robert Micheletti Baint, Zelaya pártjának vezetőjét. Az államcsíny igazolására bejelentették, hogy az államfő «lemondott». Ezt a verziót maga Zelaya elnök cáfolta, csakúgy mint a Nemzeti Kongresszus alkotmányellenes lépését. Kimondatott az is, hogy az elnök ellen elfogatási parancsot adtak ki, bíróság elé akarják állítani, ahol védekezhet.
Az államcsíny mögött ott húzódnak a tőkés körök, a burzsoázia négy pártja (liberális, nemzeti, kereszténydemokrata valamint szociáldemokrata), a katolikus és evangélikus egyház vezetői, a médiatulajdonosok. Mindez ellenforradalmi egységben zajlott attól való félelemben, hogy a jún. 28-i népszavazás következtében a hatalom a nép, a munkásosztály és parasztság kezébe kerül, hogy a tömegek ne kezdeményezhessék egy új társadalom építését, melyben a burzsoázia és a nagybirtokosok privilégiumai megszűnnek.
Meg kell mondani azt is, hogy az államcsínyt az amerikai imperializmus és a latin-amerikai jobboldal is támogatta, melyek alkalmat láttak a baloldal dél-amerikai előretörésének fékezésére és a venezuelai forradalom befolyásolására a Front Farabundo Marti, a salvadori nemzeti felszabadítás győztes választásai és a nicaraguai sandinista front közelmúltbeli győzelme után.
De a hondurasi nép válasza nem késett. Népi tömegek mentek ki az utcákra a közterek elfoglalására és tiltakoztak az elnöki ház (a kormányszékhely) előtt a katonák, tankok, helikopterek, repülők és nehéztüzérség ellen. MINDEN NAP ott vannak, tiltakoznak az álkormány ellen, nyomást gyakorolnak, utakat barikádoznak, középületeket foglalnak el, stb., gyakorolva alkotmányos jogukat: a 3. cikkely értelmében népi felkelésre lehetőségük van, ha erőszakkal kerül egy kormány hatalomra. Ez a küzdelem máris emberéleteket követelt, katonák gyilkolták őket, de a kormány mégsem tudja kontrollálni az eseményeket, sem pedig meggyőzni a tömegeket hatalma konszolidálására.
A népi ellenállás intézményesítése a «Nemzeti Front az államcsíny ellen», mely egyesíti általában a nemzetet a diktatúra megbuktatásáért. Munkás-, paraszt szervezetek alkotják, államcsínyellenes baloldali és centrummozgalmak.
A nemzetközi reagálás diplomáciai szemszögből nagyon határozott: a cionista izraeli rezsim kivételével egyetlen ország sem merte elismerni a hondurasi katonai-burzsoá államot. Az Amerikai Államok Szervezete (OEA), az ENSZ, a Riói Csoport elítélték az államcsínyt, mivelhogy világosan értik a Latin-Amerikában erősen behatárolt polgári demokráciára mért első csapás jelentőségét, a szabadságjogok kockázatát, a reakciós erők eszkalációja veszélyét a térségben.
Ezek a reagálások még nem lépték át a diplomáciai nyilatkozatok stádiumát, melyek ugyan hasznosak, de nem elégségesek. Az egyetlen kormány, mely kétértelmű a hatalombitorló kormánnyal szemben, az Obama vezette amerikai. Nyilatkozatában ugyan Manuel Zelayát ismeri el törvényes elnöknek, de engedélyezte a puccsisták USA területre érkezését az államcsínyért való lobbyzás érdekében, nem függesztette fel a hondurasi támogatási programokat, nem alkalmaz kereskedelmi bojkottot, pedig Kuba esetében megtette, és nem mondja ki a katonai puccs tényét. Tárgyalásokat javasol Zelaya elnök és Micheletti diktátor között Costa Rica elnöke, Oscar Arias közvetítésével.
A «Nemzeti Front az államcsíny ellen» számára Arias békéltetése az USA stratégiájának részét képezi, hogy bizonyos nemzetközi elismertetést kapjanak a puccsisták és Zelayára nyomást gyakoroljanak esetleges visszahelyezése ígéretének fejében a népi mozgalom követeléseiből való engedményekért. Ezért követeli a Front az elnök azonnali és feltételek nélküli visszaállítását a hatalomba.
A munkásosztály kezdettől fogva résztvesz az egységes népi ellenállási mozgalomban, 48 órás általános sztrájkot hirdetett és üzemeket foglalt el a három nagy szakszervezeti tömörülés (CUTH, CGT y CTH) felhívására júl. 23-24-én, majd 30-31-én. Salvadori és nicaraguai népi szervezetek a vámhatárokat blokkolták, hogy a kereskedelmi áruk cseréjét leállítsák. A jogtiprókkal szolidáris munkáltatói burzsoá szervezetek azonnal farkasként üvöltöttek, hogy mekkora veszteségeket szenvednek el a bojkottal. Bizonyíték arra, hogy a bojkott a formális nyilatkozatoknál hatásosabb fegyver.
Ezért a Nemzeti Front felhívással fordul a világ munkásosztályához, annak képviselőihez, hogy szolidaritásként folytasson bojkottakciót az összes hondurasi export és import esetében, nyilvánítsa ki politikai együttérzését a hondurasi néppel és munkásosztályával, hogy gazdaságilag fojtsa meg a diktatúrát, tüntessen a hondurasi és USA-követségek előtt, hogy megszabadítsa népünket az elnyomó rezsimtől és új társadalom építése kezdődhessen.
Csak a világ munkásosztálya győzheti le a hondurasi
fasiszta kísérletet
Tegucigalpa M.D.C. 2009.júl.31.


A brazil CUT szakszervezeti tömörülés nyilatkozata

Sao Pauloban, júl. 31–i dátummal szolidaritásra és mobilizációra szólít fel a hondurasi nép harcának támogatására a CUT Közép-Amerikában és az egész világon a demokrácia védelmében Joao Antonio Felicio, nemzetközi kapcsolatok titkára és Artur Henrique, elnök aláírásával jegyezve.




Azánia

Dél-Afrikában az utóbbi hetekben a sztrájkok és tüntetések megsokszorozódtak. Nem csak a nagyvárosok külvárosaiban tüntetnek a villany hiánya miatt és a vízszolgáltatáshoz való hozzáférés érdekében, hanem számtalan szektorban is béremelést követelnek (pl. építőipar, egészségügy). A sztrájk azóta 13 %-os béremelést hozott, a COSATU azonban elfogadta, hogy sztrájkjogát felfüggeszti a dél-afrikai labdarúgó világbajnokság idejére. A SOPA nyilatkozata még a sztájk idején.

Az általános sztájkfelhívást a két nagy föderációhoz tartozó South African Municipal Workers Union (SAMWU) és Independent Municipal and Allied Trade Union (IMATU) hirdette meg a kollektív szerződésekért, a nagytőke és tulajdonosi réteg féktelen kizsákmányolása elleni harc jegyében. Gyakorlatilag megbénította a nagyvárosokat és komoly ellentéteket eredményezett a hatalmon lévő pártok között is. A kommunista párt ifjúsága és az ANC (jelenleg hatalmon van) támogatta a sztrájkot, ugyanakkor a komm. párt főtitkára Dr. Blade Nzimande (miniszter) elítélte azt ¬- szinte sztálinista módszerekkel.
A Zuma-kormány, mely magát a munkásság képviselőjeként mutatja be, valódi arculataként luxuscikkekkel halmozza el önmagát a világválság közepette, s attól sem riad vissza, hogy a dolgozók bérkövetelő mozgalmát elítélje, betartatlan ígéreteiről nem is beszélve.

M. Jacob Gedleyihlekisa Zuma, aki az ANC elnöke is, azelőtt népe segítségét kérte, ma pedig ugyanazokat fenyegeti, akik annak idején segítették. Dél-Afrika fekete többségű népének nyomora fokozódik, ma már nem a szocializmus és a kapitalizmus, hanem kereken a szocializmus és a barbárság között kell választania.

A rendőrség múltbéli brutális módszereit ezúttal a Zuma-kormányzat vette át. A villany ára emelkedik mint a kilőtt nyíl, az alapvető élelmiszeráraké nőttön nő, a föld és a lakhatás válsága meg nem áll és emellett az utóbbi hat hónapban közel félmillió dolgozó vesztette el munkáját. A választási kampányban félmillió új munkahely teremtését ígérte az ANC, mely hazugságnak bizonyult. A pártnak fogalma sincs, hogyan kerekedjen felül a krízisen, mely a dolgozókat sújtja leginkább.

Az egészségügy jelenlegi helyzetében Dél-Afrika a benne dolgozók kétharmadát elveszíti, külföldre mennek vagy a magánszektorban helyezkednek el. A közegészségügy szándékos fojtogatása zajlik a privatizáció érdekében.

Az építésügy dolgozóit, zömmel munkakölcsönzősöket, kényszerítették arra, hogy munkásellenes szerződéseket írjanak alá. Azzal fenyegetik őket, hogy munkájukat elvesztik, amire sor fog kerülni mindenképpen, de sztrájkjogukról lemondtak. A 2010-es világbajnokság tervei munkahelyeket nem kreáltak, csak rabszolgamunkát, halálos balesetekkel, s a szakszervezetek sem emelik fel hangjukat ezellen.

Az év eleje óta a SOPA (Azania szocialista pártja) támogatja a munkások megmozdulásait.
A SOPA valódi demokráciát tűz ki zászlajára, igazi szabadságot akar, melyben a munkásmozgalom függetlensége megkérdőjelezhetetlen. Ez kell szolgáljon első lépésként és nem pedig a tőke és a kormány programjai.
A dolgozók valódi érdekeit csak maguk a dolgozók tudják kifejezni saját maguk által létrehozott autonóm szervezeteikkel együtt.



Franciaország

A postások és telekommunikációs dolgozók felhívása

a közszolgáltatások és jogállása megvédéséért,
a restrukturációk leállításáért,
a privatizációs törvénytervezet visszavonásáért,
a postamonopólium visszaszerzéséért

• Összes kollégánk állítja, a munkakörülmények egyre elviselhetetlenebbek, a munkahelyek megszűnésével a kifizetetlen túlóráztatások száma nő, fiókokat zárnak be, stb. A vezetés módszerei elfogadhatlanok: elbocsátások alkalmatlanság címén, szankcionálás, fenyegetések…
Mindenki jól tudja, ezekkel az intézkedésekkel közszolgáltatás tönkretétele gyorsul, ami kormány által programozott a privatizáció előkészítésére. Időpontját is ismerjük már. Az Ailleret-bizottság előkészítésében a postaprivatizáció törvénytervezete készen van, Luc Chatel államtitkár bejelentette, hogy a Minisztertanács júl. 27-én vizsgálja a Posta átalakítását részvénytársasággá, s ezután kerül ősszel a Nemzetgyűlés elé.

• A Posta vezetése és a kormány számára az Európai Unió postadirektívájának alkalmazásáról, az «akadálytalan szabadversenyről» van szó avégett, hogy tiszta helyet teremtsenek a magánrészvényesek számára a postamonopólium teljes letörésével. A nemzetközi pénzügyi csoportok a nagyon is rentábilis területeken rendezkednek be, míg a « hasznot nem hajtó», de a köz számára hasznos területek eltűnnek.

A közszolgáltai postamonopólium tönkretétele a közszolgáltatás és annak jogállása tönkretételét jelenti.

A Posta elnöke, M. Bailly szerint (2015-ben 30 %-kal kevesebb küldemény) elbocsátások és a közszolgáltatás teljes megszűnése várható.

Ezért akarnak a jogállás szabályozásának romjain magánjogi kollektív szerződéseket.

Csak 2008-ban 7 718 munkahely szűnt meg. A kollégák közül a CDD-sek (határozott időre szóló szerződés) vagy munkakölcsönzősök szerződéseit nem hosszabbítják meg.

• Mindenki nyugtalankodik: hogyan lehet ezt leállítani? Az egyik javaslat alapján okt. 3-ra referendumot kell szervezni? Azonban milyen referendum lenne az, melynek nincs semmi jogi hatása? Vissza lehetne-e vonatni ezzel a postaprivatizációs törvénytervezetet? Nyerni akarunk. Vissza akarjuk vonatni. A postásaink jövőjéről van szó, a munkakörülményekről, a civilizáció áldásairól, melyből mindenkinek részesülnie kell.

Ezért nem kellene visszanyúlnunk elődeink küzdelmeihez, melyek 1946-ban, 1953-ban, 1968-ban, 1974-ben, 1995-ben egységes sztrájkkal kényszerítették ki a szociális vívmányokat és a közszolgáltatásokat?

• Lehetséges-e visszatérni a közszolgáltatásokhoz anélkül, hogy a Posta az egész nemzeté legyen, anélkül, hogy monopólium maradjon, anélkül, hogy minden ott dolgozó számára közszolgáltatási jogállása visszaálljon? Az egész országból 6 000 különböző politikai irányzathoz tartozó képviselő, közöttük 33 parlamenti és többszáz polgármester, általános tanácsos, helyhatósági tanácsos írta alá az ún. Roquebrun-felhívást. Ebben olyan törvénytervezetet támogatnak, mely visszaállítja a posta monopóliumát. Ma pedig széles kampány által támogatva országos tüntetéstre hívtak Párizsba a kormány privatizációs tervének visszavonásáért…



Portré

Gulzar Ammed Chaudhary
Pakisztáni munkásaktivista, az All Pakistan Trade Union Federation (APTUF) elnöke

Mesélj nekünk a gyermekkorodról, családodról és arról, hogyan élted át a 1947-es «megosztást» (India és Pakisztán)?
Szüleim parasztok voltak, Pandzsábban, egy kis faluban laktunk a megosztás előtt, Indiában. Pathankot-ban születtem 1942 februárjában. 1947-ben Pakisztánba emigrálva falusi iskolába jártam, majd egy közszolgálati középiskolába egy kisvárosba, aztán Lahorebe kerültem, a fővárosba, ahol egy üzemben kezdtem dolgozni és esti iskolába jártam közben.
India népe elutasította a brit imperialisták dominációját, mivel az angolok összes természeti kincsünket kisajátították, azonban az indiaiakat az alapvető vitális forrásoktól, elemi jogaiktól is megfosztották, nyomorba taszítva népünket. Hosszú a brit igától való megszabadulás harcának és áldozatainak története.
A megosztás a szunkontinens történelmében egyik legtragikusabb és legkegyetlenebb epizódja. Vérfürdő és többmillió muzulmán, hindu és szikh lemészárlása kísérte.
Nagy-Britannia politikája az «oszd meg és uralkodj» stratégia, ennek volt része az indiai népek kijátszása egymás ellen, megyengítésük, melyhez a helyi marionettfigurák asszisztáltak.
Nehru-, Jinnah-t és Gandhit (1) is felhasználta a brit gyarmatosítás, hogy a neki kedvező célhoz érjen.
Muzulmánok és hinduk békében éltek eddig és nem akarták ellhagyni lakóhelyüket.
Családommal szenvedtük el ezt a tragédiát, mint több százezer más család. Elhagyva házunkat, földünket, mindent, amink volt, útnak kellett indulnunk. Több száz kilométer tettünk meg hasonló menetekkel találkozva szemből: hindukkal, akik Pakisztánból menekültek. Emberek ezreit ölték meg mindkét oldalon, családom több tagját is. Nagyapám és nagyanyám az úton haltak meg.

Mi volt első társadalmi-politiaki aktivitásod?
Mint alkalmazott kezdtem dolgozni egy lahorei gyógyszervállalatnál. Meglepődtem a munkakörülmények láttán, rettenetesek voltak, az alkalmazottak élete szörnyű, jogaik semmi. Fiatal voltam, energiával teli, akartam, hogy a dolgok megváltozzanak. Munkatársaimmal együtt arra a következtetésre jutottunk, hogy szakszervezetet kell létrehozni, ez az egyetlen módja annak, hogy megerősítsük sorainkat és védjük jogainkat. 1964-ben a laboratóriumi dolgozók Wyeth-szakszervezetét alapítottuk meg, melynek elnöke lettem egyhangú választással.
Ebben az időben nagyon nehéz volt bejegyeztetni a szakszervezetet a Munkaügyi Minisztériumnál. Katonai kormányzás alatt állt az ország, a szervezkedési szabadság nem létezett. Első feladatunk az volt, hogy elérjük az egyesülés szabadságát és a kollektív tárgyalások jogát. Azért küzdöttünk, hogy törvények kodifikálják a dolgozók jogait és tegyék lehetővé soruk javítását.

Mit jelentenek Neked az 1968-1969-es események és a diktatúra bukása?
1967-ben más szakszervezetekkel is kapcsolatba kerültünk. 1968 júliusában közös bizottságot állítottunk, hogy nyomást gyakoroljunk a kormányra a munkásellenes törvények megsemmisítéséért és a szakszervezet létrehozásának szabadságáért. A Bizottság az egész országban felhívott az Ayub diktátor elleni tüntetésekre, így közvetlenül támogatta Ali Bhutto hatalomra jutását, aki a katonai rezsim elsőszámú ellenfelének számított. (2)
1969-ben ugyanazon a napon volt nagy tüntetés Ny-Pakisztánban (a mai Pakisztán) és K-Pakisztánban (Bangladesh 1971 óta). Az Ayub-rendszer megbukott, ennek következtében tartották meg az első szabad választásokat.

Miért történt Kelet-Pakisztán leszakadása, a mai Bangladesh létrejötte, mi történt?
K-Pakisztánnak már jelöltje volt, Mujib-ur-Rahman, ugyanannyi szavatot kapott mint Bhutto, de Bhutto lett a miniszterelnök (3). Hiba volt, respektálni kellett volna Kelet-Pakisztán mandátumát abban az időben, a nép elkezdett nyugtalankodni, a hadsereg iszonyatos háborúba kezdett, százmilliókat öltek meg, így jött létre Bangladesh.

Mikor határoztátok el az APTUF létrehozását ?
Pakisztán létrejöttekor létrejött a szakszervezeti szövetség, gyökerei az indiai mozgalomban eredtek. A szétdaraboláskor aztán megalakult az All Pakistan Trade Union Federation (APTUF).

Te is elszenvedted a megtorlást…
Mint szakszervezeti tisztségviselő, nyilvánvaló. Bhutto alatt államellenes összeesküvéssel vádoltak meg kollégáimmal együtt. Egy évig Lahoreban voltam bezárva, de már letartóztatásom előtt zaklatott a titkosrendőrség, a nagyobbik lányom annyira félt, hogy egy időre megnémult. A börtönben pedig hepatitiszt kaptam, ami persze nem akadályozta, hogy gumibotozzanak a beismerés elnyeréséért. Jól tartottuk magunkat, a bíróságon semmit nem tudtak felhozni ellenünk.
Milyen leckét vonsz le a munkásjogokért vívott harcodból?
A szakszervezeti mozgalom lehetővé teszi a szervezkedést, a kialakulást és a harcot. Alapvető a munkásosztály számára, szükség van rá. De szüksége van politikai képviseletre is, olyanra, melynek meggyőződése, hogy a munkásosztály sorsa van a kezében és a jövője, hogy a rendszert meg kell változtatni.

Szerinted mi a legnagyobb gond ma?
Ma az egész világon válságban van a tőkés rendszer. Nyilvánvalóvá vált csődje, persze próbálkozik saját maga megmentésével a hosszú harcban kivívott munkásjogok elragadásával. Meg kell értenünk, hogy a válságon csak akkor juthatunk túl, ha a tőkés kizsákmányolásnak véget vetünk.
Az imperializmus mindenütt nyomort hoz és háborút. Országomban különösen drámai a helyzet és csak az amerikai jelenléttel magyarázható. Az ország egysége, a szomszédos országokkal való jó kapcsolat, a béke elengedhetetlen a munkásosztály számára és elválaszthatatlan szociális követeléseitől.
A kollektív gyakorlat meggyőzött engem arról, hogy a küzdelem és a harc a változás szükséges kellékei. Lehet olyan érzésünk néha, hogy hiábavaló és nem érünk célhoz, mégis folytatnunk kell. Koncentrálni kell arra, hogyan lehet a rendszert megváltoztatni és olyan viszonyokat teremteni, ahol megnyílik az út a szocializmus felé nem csak saját országunkban, hanem az egész világon.

(1) Gandhi és Nehru a Kongresszusi Párt tagja, mely szervezet az indiai nemzeti követelések alapján jött létre. Formálisan a megosztás ellen foglalt állást, de a gyakorlatban hagyta megtörténni. Jinnah a Muzulmán Liga tagja, akire támaszkodva mondták ki a britek a megosztást.
(2) Ali Bhutto a pakisztáni Néppárt vezetője. Kormánya nem tett olyan intézkedéseket, melyeket népe elvárt. Katonai államcsíny áldozataként 1977-ben kivégezték.
(3) Pakisztán létrejöttekor Kelet- és Nyugat-Pakisztánból állt, utóbbi a mai Pakisztán, előbbi Bengália egy része.



Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28, Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com


Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente” , 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse