A Munkáspárt elnökének beszéde

Thürmer Gyula, Budapest, 2010. augusztus 19.


Tisztelt Ünneplők!

Elvtársak! Barátaim!


Tisztelettel köszöntök mindenkit, aki most megfordul a Budai Várban, a magyar történelem megannyi dicső és legalább annyi tragikus eseményének színhelyén.

Örülök, hogy itt vagyunk. Ez jelzi, hogy minden nehézség ellenére élünk, és tovább élnek szép hagyományaink is. Immáron ilyen hagyományunk az is, hogy augusztus 20-án eljövünk első királyunk szobrához. Köszönöm a Munkáspárt budapesti tagjainak, hogy az idén is megrendezték az ünnepséget valamennyiünk nagy örömére.

Barátaim!

Tisztelt Vendégeink! Budapestiek!

Augusztus 20-a egyik legszebb ünnepünk. Az évszázadok gazdag tartalmat vittek bele, minden magyar ember megtalálhatja benne azt, ami számára ünneppé teszi ezt a napot. Ünnepeljük ma Szent Istvánt, s vele együtt a magyar államiságot. De ez a nap az új kenyér ünnepe is, ünnep, amely a magyar paraszt, a magyar nép, a magyar emberek alkotó munkájának állit emléket.

Szent István műve a feudális keresztény magyar állam, amely lehetővé tette népünk túlélését. Ezer éve első királyunk állammá szervezte a magyarságot. Ha István nem teremti meg a feudális államot, a magyarság valószínűleg nem lett volna képes megvédeni önmagát, és eltűnt volna a népek tengerében. Ha István nem választja a keresztény hitet, kimaradtunk volna az akkori kor kulturális és szellemi fő irányaiból.

Mindennek persze megvolt az ára. A föld visszavonhatatlanul a földesurak, a feudális birtokosok kezébe került, s kisebb-nagyobb változtatásokkal ez így maradt 1945-ig. A vagyon nélküli szabad magyarokból pedig jobbágyok lettek és azok is maradtak 1848-ig. Az európai kultúra nevében eldobtuk, és talán örökre elveszítettük ősi kultúránkat. Örökre eltűntek a táltosok, a magyarság papjai, akik az orvoslásban is járatosak voltak. Ami nem sikerült a keresztény Európának a fegyverek erejével, azt megtette a vallással. Szétzúzta a magyarság ősi egyisten hitét, így István könnyű szerrel ajánlotta az országot Szűz Máriának. Csatlakoztunk Európához, de ezzel együtt szinte szabállyá, törvénnyé vált, hogy olyan normáknak kell megfelelnünk, amelyeket nem mi találunk ki, és amelyek gyakran idegenek. Voltak és vannak politikusok, akik ezt túl is hajtják, és az igazodást szolgalelkűséggel helyettesítik.

Barátaim!

A történelem fontos számunkra, de nem takarózhatunk vele. István döntése nem igazolja, nem is igazolhatja a mai kormányok döntéseit. Nem István döntéseit kell a mába átültetni. István realista szemléletének kell érvényt szerezni a mában.

Az elmúlt húsz év a magyar történelem sikertelen időszaka. Egyesek számára bizonyára a siker és a meggazdagodás kora volt, a többségnek a kudarc, az elszegényedés kora. Mit tudunk 20 év kapitalizmus után felmutatni? A multik irodaházait ott, ahol egykor a magyar nemzeti ipar virágzott? Parlagfűvel teli mezőket gazdag gabonaföldek helyett? Egy millió munkanélkülit ott, ahol egykor mindenki dolgozhatott?

Nem lettünk gazdagabbak, sőt elveszítettük mindazt, amit egy másik társadalmi rendszer, a szocializmus kínálhatott: a teljes foglalkoztatottságot, a szociális biztonságot, a tömeges kulturálódás és tanulás lehetőségét.

A szocializmus egyenlőtlenségeit nem számoltuk fel, hanem helyükbe a kapitalizmus sokkal, de sokkal rosszabb egyenlőtlenségeit tettük. A gazdag kisebbség és a szegény többség különbségét a társadalom normájává tették, amelyet az állam törvényeivel teljes erővel véd.

Nem lettünk fontos európai állam, hanem egy vagyunk az Európai Unió kis országai közül. Nem változtattuk meg Trianon, legfeljebb néha fájdalmasan sajnálkozunk.

A magyar uralkodói elit most összeveszik az elmúlt húsz éven. Ki a rendszerváltásban szerzett érdemeit magasztalja, ki a magyarságáért veri a mellét, megint mások demokratáknak vallják magukat minden más demokratánál. A tömegek, az emberek pedig elszenvedő és szenvedő részesei az úri osztályok egymásrámutogatásának.

A tőkés válság, amely végigsöpör a világon, azonban megrettenti a magyar uralkodó osztályt is. Az elmúlt nyolc évben a hatalom olyanoké volt, akik mindenben azonosultak az amerikai-nyugat-európai világgal, akik saját hatalmuk érdekében képesek voltak a hazát eladni.

A hatalom ez év áprilisától új erők kezében van. Olyanokéban, amelyek nemzetibbnek tartják magukat elődeinknél. Olyanokéban, akik felismerni látszanak, hogy a magyarság végzetesen lemarad a nemzetek versenyében, és ezért a kapitalizmus reformját hirdetik. Olyanokéban, akik tudják, hogy a lakásproblémát csak az oldja meg, ha az ország lakásokat épít. Olyanokéban, akik sejtik, hogy a multik megállítása nélkül nem lesz magyar nemzeti gazdaság. Olyanokéban, akik tudják, hogy jobb helyre a világban csak akkor számíthatunk, ha bátran mondunk nemet a világ urainak, a pénzügyi köröknek, a nagyhatalmaknak. De vajon az ígéretekből és szándékokból lesznek-e tettek, sikerül-e új irányt adni az országnak?

Mi világosan megmondtuk: a Munkáspárt támogatni fogja azt, ami jó, de határozottan bírálni fogunk mindent, ami rossz a dolgozó tömegeknek, az embereknek. Még az elején vagyunk, még nem késő szólnunk: az új hatalom új művéért túl nagy árát kell fizetnünk, nekünk, az embereknek.


A világ fejlődése a demokrácia lehetőségeit bővíti. A számítógépek korában akár minden nap közvetlenül is megkérdezhetnénk az embereket. Nem ez történik! A népszavazás intézményét az új hatalom nem igényli, az emberek közvetlen beleszólását nem akarja.

Tudjuk, hogy a négyévenkénti választósdi, a képviseleti demokrácia nem jelent igazi demokráciát. Az új hatalom nemhogy nem javít az eddigi hibákon, de a választási törvények szigorításával újabb rétegeket zár ki a hatalomból.

Tudjuk, hogy Magyarország sokszínű, sokfélék vagyunk, sok mindent másként gondolunk. Az új hatalom nem akarja a gondolkodás szabadságát. A múlt társadalommal szembeni sérelmeit törvénybe foglalja és ráerőlteti a társadalomra. Saját világnézetét, sőt saját vallását államvallásként kezeli, és az állam eszközeivel gyarapítja híveit.

A világgazdasági válság világosan mutat valamit. A gazdagok a felelősek, de a szegények szenvedik el. A válságot meg lehet oldani úgy, hogy minden terhet a szegényekre raknak. Igen, meg lehet, de ennek ára van! Megéri-e?

Mi, a Munkáspárt azt mondjuk: nem éri meg! A magyar munkás, a magyar dolgozó nem jogtalan jobbágy többé, hanem ember, akinek jogai vannak. A dolgozó embernek beleszólást kell engedni a döntésekbe. Semmi sem fog változni, ha az ország pénzét továbbra is csak egy szűk csoport osztja el, legfeljebb nem az a csoport, amely eddig.

A gazdag és a szegény érdekei soha sem fognak egybeesni. Nem nyugszunk bele, hogy ez a világ csak a gazdagoké legyen. A gazdagok mindent megtesznek, hogy kiszorítsanak bennünket a politikai életből, megtörjenek bennünket, elvegyék hitünket.

Mi azonban nem adjuk fel. Tovább küzdünk! Csak azért is! Foggal-körömmel harcolunk a dolgozó ember igazáért. Nem vagyunk erősek, de részt veszünk a mostani önkormányzati választásokon. Mintegy 100 településen közel 300 jelöltet indítunk. Köztük Budapesten mintegy 100 jelöltet. 5 községben és négy nagyvárosban indítunk polgármester-jelöltet. Borsod, Nógrád, Szolnok és Békés megyében megcélozzuk a megyei listát is. Tudjuk, mindez nem sok, de mégis érték.

Barátaim!

Ma ünnepeljük első királyunkat. Ezzel is jelezzük, hogy mi, a Munkáspárt ezer éves történelmünket egységes egészként és nemzetünk közös értékeként kezeljük. Nem kétséges, hogy a történelem szereplői közül számunkra azok a fontosabbak, akik a népért, a szegényekért, a dolgozókért tettek. De magunkénak vallunk mindenkit, aki építette, gyarapította, védte, gyámolította a magyar nemzetet.

Mi megtettük a magunk lépését. Ezt várjuk mindenki mástól, akik számára fontos Magyarország. Meggyőződésünk, hogy nem hitvitákban kell felőrölnünk egymást, hanem a közös cselekvés konkrét útjait kell megtalálni. Nekünk nem tetszik a turulmadár, de tudomásul vesszük, hogy másoknak tetszik. Vegye tudomásul mindenki, hogy nekünk viszont érték a békés munka jelképe, a sarló és a kalapács, és a dolgozó emberek nemzetközi összefogásának jelvénye, a vörös csillag.

Nem pusztító gyűlölködés, nem acsarkodás kell, hanem építő jellegű együttműködés. Együttműködés a dolgozók, a magyar állampolgárok, a magyar nemzet jövője érdekében.



Éljen a magyar nép!

Éljen Magyarország!