Nemzetközi információk

.

új széria 59.sz. (428) - 2012. febr. 3

Tartalom:
Algéria: a Fraternité helyzetelemzése
Kína: interjú Apo Leunggal (AMRC)
Spanyolország - interjú Luis Gonzalez-szel, a CCOO konföderális tanácsa tagja: «Az egyezmény sérelmes a dolgozókra nézve és gyengíti a szakszervezeteket»
Franciaország – a Független Munkáspárt meghívása vitagyűlésére
Németország - Heinz-Werner Schuster, a Ver.di szakszervezeti aktivistája: az igazság a “német modell”-ről
Svájc - Regina Rahmen PS Bázel, szakszervezet

ALGÉRIA

A Fraternité 35. száma vezércikke (2012. jan. 23.)

Politikai vizsgálat

Ez év elején a nemzeti politikai helyzet alkotóelemei arra mutatnak, hogy hazánk nehéz időszakba érkezett. Amikor a legközelebbi választásokról politika vitának álcázva mindenféle zagyvaság kering, a szociális lakhatást minden régióban valódi népi felháborodás övezi. Ezeket a felkeléseket gyakran provokációk táplálják, mégpedig éppen azon felelősök részéről, akiknek megoldást kellene találniuk. Egy dolog bizonyos: a lakhatás problémái késleltetett bombaként hatnak, bármely pillanatban robbanhatnak és ismeretlen útra vezethetnek, ha időben nem hatástalanítják konkrét intézkedésekkel. Pl. a közel egymillió rendelkezésre álló lakás elkobzásával és a lakhatási gondjai megoldására váró lakosok rendelkezésére bocsátásával.

Tudomásul véve a – sokszor évtizedes – várakozási listát, és anélkül, hogy alábecsülnénk a erőfeszítéseket a szociális és a participatív szociális lakások építésében, nyilvánvaló, hogy ebben az ügyben nagyobb a deficit mint a 2014-ig tervbe vett 2 millió lakás. Bizonyos szakértők az elégtelen lakhatást 2010-ben 6 millióra tették. Laghouatban megjelent a fiatalok által vitatott szociális lakáskiutalási lista, s az ezután szervezett «sztrájk» (halott városi napnak nyilvánítás) valósággal riasztócsengőként szól.

Ebben a nehéz légkörben egy másik bomba is robbanásra kész. A fiatalok munkanélküliségéről van szó, akik helyzetét sem az ANSEJ sem az ANGEM (1), sem a különféle állami finanszírozású  álláskereső formulák nem képesek megoldani, az erre szánt hatalmas pénzek ellenére is csak barkácsolásra hasonlít.

Itt is, mivel fiatalokról van szó, a megcsúszás veszélye fennáll. A titkos politikai központok manipulációi tanúskodnak arról, hogy a fiatal munkanélkülieket megpróbálják Ouarglában a szeparatizmus területén felhasználni.
Struccpolitika lenne a munkahelyekről, a nemzet felbomlasztásáról szóló alapos vita elkerülése. Általánosabban a különböző szektorok munkabeszüntetéseinek megsokszorozódása és az a tény, hogy (az UGTA szerint) egy kizárólag algériai fogyasztású átlagos családnak havi 37000 dinárra van szüksége (kb. 372 euró), megerősítik a bérek és juttatások emelésére irányuló összes szociális követelés jogosságát. Új szociális és bérpolitikára van szükség. Annál is inkább sürgetően, mert szavazások előtt állunk, s mert politikai vizsgálat kell a nemzet számára a világ és a régió új helyzetében.

Van mindennapos fejlődés a népek szuverenitását és integritását minden földrészen veszélyeztető tőkés rendszer soha nem látott válsága ellenére is. A köztársasági elnök köteles olyan intézkedéseket hozni, hogy a szociális klímát egészségesebbé tegye, megnyugtasson, minden kellő politikai biztosítékot megadjon arra, hogy a legközelebbi választásokon meglegyen a bizalom, az átláthatóság.
Ez az egész nemzet megőrzésének kérdése.

Louisa Hanoune, a Parti des travailleurs d’Algérie főtitkára

(1) A fiatalok segítésére szolgáló két állami szervezet.

KÍNA

Interjú

Apo Leung az Asia Monitor Resource Center (AMRC) munkatársa, egy hongkongi szervezeté, mely az ázsiai dolgozók munkajogaival és -körülményeivel foglalkozik. Kérdéseinkre válaszol.

Apo Leung: szeretném pontosítani, hogy számos éve már a speciális gazdasági zónák munkásjogainak védelme érdekében dolgozom és azért, hogy joguk legyen saját maguk megszervezésére specifikus érdekeik megvédésére.

– Mi vezetett arra, hogy megjelentesd nyilatkozatodat a vállalati társadalmi felelősségről (VTF), mely a Nemzetközi információkban is megjelenik?

Arról van szó, hogy egyfajta figyelmeztetést bocsássunk ki a multik felé, akik a VTF-re hivatkozva a munkásmozgalmat akarják becsapni, a dolgozókat átverni és profitjukat emelni ezzel a rendszerrel.

A munkásmozgalom tagjaként feladatom a VTF denunciálása, annak undorító képe megmutatása, a dolgozók számára annak feltárása, hogyan használják ki a vállalatok a dolgozói jogok maguk általi «kezelését» és a szakszervezetek megkerülését.

A VTF csak arra való, hogy a businesst erősítse és a szolgáltatásaikat jól megfizettető konzultánsokat. A dolgozók, a munkásmozgalom semmit nem nyer.

- Mi a VTF-re a szakszervezeti mozgalom reagálása?

Alapvetően arról van szó, hogy megpróbálják helyettesíteni a szakszervezeteket. Alapvető kérdésekről van szó: a szervezkedés jogáról, a kollektív szerződéshez való jogról, a sztrájkjogról.
A bázisaktivákkal kell dolgoznunk, hogy a VTF negatív hatásaival tisztában legyenek. Sok szakszervezeti felelős van, aki kollaborál a multikkal. Ezeket fel kell ráznunk. Ha a vállalati vezetéssel való együttműködést választják a dolgozókkal szemben, helyüket kockáztatják.




Állásfoglalás a vállalati társadalmi felelősséget illetően (VTF)


Számos ázsiai cégnél a vállalati társadalmi felelősség általában úgy értendő, hogy az semmi más, mint helyi fejlesztési projekt, melyet a vállalat irányít, hogy kompenzálja a társadalmi és gazdasági igazságtalanságot. Ezen projektek többsége – iskola, egészségügyi központ építése – lehetővé teszi a vállalatok számára a legitimitás megszerzését, ezzel a kizsákmányolás (emberi és a természeti) folytatásának nagyobb mértékét, és több országban. Másik konzekvenciája, hogy elhiteti, a vállalatnak kötelessége kielégíteni a jobb iskolai rendszert, ivóvíz-szolgáltatást, egészségügyet, stb. – az állam és a kormány helyett. Lehetővé teszi az államnak is, hogy  elkerülje eme kötelességét a társadalom felé.

A VTF egyszerű és hatásos eszköz, melyet arra használnak a vállalatok, hogy felelős társadalmi szereplőként legitimitást szerezzenek. Szintén ezen a módon szereznek kiváló image-t a publikum előtt. Sokuk számára a VTF lehetővé teszi a piaci részesedésük növelését. Segíthet a márka elismertsége növelésében, a dolgozók produktivitása növelésében. A termelési költségek csökkenésével járhat, kedvezőbb kamatú kölcsönfelvétellel. Természetesen semmi kétség, hogy a VTF olyan eszköz, mely a vállalat hatalmát erősíti a társadalom felett.

Nagyszámú szereplője is van a VTF-ek kialakításának: civilszervezetek, kormányok és nemzetközi intézmények; a VTF már egymagában is nagy üzlet, 2007-ben árát 31,7 milliárd dollárra becsülték. AVTF kezdeményezései  - mint pl. a «többoldalú kezdeményezések» – megerősítik, hogy hatásuk van olyan központi társadalmi kérdésekre, mint az egyesülési és a kollektív tárgyalási szabadság. Ugyanakkor a valóság az, hogy több rosszat tesznek, mint jót.

A VTF a viselkedési kód nevet viselő mechanizmus formáját vette fel. A vállalatok úgy tartják, hogy saját public relation–munkájuk komponense – az aktivisták által ellenük felhozott vádakra válaszként. Bizonyos, hogy némely vállalat a VTF-et nem kötelezőnek tartja, hanem vállalati stratégiának – a magasabb profit elérése érdekében.

A viselkedési kódot tekintve a munkáltatók a munkaviszonyt az üzemekben megpróbálják harmonikus ipari viszonyokká konvertálni, hogy a munkásjogok felett tett erőszakot ellenállás nélkülivé, örökké valóvá tegyék.
Ez szolgál arra, hogy a munkásmozgalmat lecsitítsák csakúgy, mint a fogyasztót és a civil társadalmat is. Ez a multik érdekvédelmére szolgáló misszió a nemzetközi alvállalkozások keretében. Domesztikálja a szociális mozgalmakat, mert bázisként szolgál a civilszervezetek, sőt, szakszervezetek beépítéséhez a multik «felülvizsgálatára». Sokan részt is vesznek, pl. kerekasztal formájában, ami alapvetően fontos feladatukat, alapmunkájukat teszi tönkre.

A munkajog privatizációjának és az üzemi önszabályozás előreléptetésének is a viselkedési kód az oka. A munkáltatók helyi szabályozással a munkás- és fogyasztói mozgalmat csatornába terelik, de negligálják az országos, a nemzeti szabályozást. Arról akarnak meggyőzni bennünket, hogy a vállalati normák magasabb rendűek, mint a – nem használt – munkajogi normák. A viselkedési kód így aztán ellentmondást tükröz. A probléma gyökere pedig a munkajogi szabályozás hiánya. Ez az oka, hogy kételkedünk abban, hogy a helyi munkajogi előírások jobbak lennének a viselkedési kód által.

Ezen felül a viselkedési kódok és a VTF más formái olyan hatással bírnak, mint a «megosztani és uralkodni». A VTF fékezi az autentikus, szabad és független szakszervezetek társadalmi progresszióját, azokat a társadalom felbolygatóiként inkább stigmatizálja.

Helyi szinten pedig, abból kiindulva, hogy bizonyos személyek bizonyos előnyöket élveznek (munkahelyek, ajándékok, alkalom üzlet csinálására) másokkal szemben, a társadalmi harmóniát töri szét. Sokan teljesen meg lettek fosztva mindentől, pl. azok, akiktől elvették a földjüket. Országos szinten a VTF hívei és ellenségei között a szakadék mélyül. Világszinten az Észak és a Dél dolgozói között egyre nehezebb az egység, a dolgozók közötti szolidaritás.

Pillanatnyilag a VTF nyerte a csatát, és a neoliberális politika szolgálatában az állam szerepének csökkenését szolgálja.

Először is demiszfitikálni kell. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a VTF nem hoz semmilyen konkrét munkahelyi körülményjavítást, ellenben a valódi kérdésekről eltereli a figyelmet.

Másodszor, meg kell erősíteni a szolidaritást a dolgozók között, javítani kell a kommunikációt közöttük, egységfrontot létrehozni a VTF ellen.

Harmadszor egy hatékonyabb nemzetközi szolidaritás kell.

Ebből az alkalomból felhívjuk mindazokat, akik a VTF ekkénti megítélésével egyetértenek, hogy erősítsék meg, a VTF tevékenysége a munkásegységet megtöri, de tartós jobbulást nem hoz a dolgozóknak.
A munkáscsoportoknak arra kell koncentrálni, hogy a kollektív hatalmat kell erősíteni és nem elfogadni azt, amit a vállalat maga akar adni.


Spanyolország
Interjú

Az UGT és a CCOO legfelsőbb vezetése új egyezséget írt alá a munkáltatókkal újabb béráldozatokról, a vállalatonkénti egyezkedésről és a munka nagyobb rugalmasságáról.
Luis Gonzalezt kérdezzük, a munkásbizottságok 13 tagú szövetségi tanácsa egyik tagját, mely szervezet ezen egyezmény ellen szavazott.

„Az egyezmény sérelmes a dolgozókra nézve és gyengíti a szakszervezeteket”

– Mi a tartalma ennek a bércsökkentési egyezségnek?

– Nem is beszélnék a bércsökkentésről. Ez a dolgozók vásárlóerejét csökkentő egyezség. A szónokok nagy része be is ismerte, hogy béráldozatról van szó. A béremelés 2012-ben 0,5 % lesz, 2013-ban 0,6 % és 2014-ben meglátjuk. Mindez pedig nem a fogyasztói árak minőségében, hanem a GDP hipotetikus fejlődése arányában. 
Évek óta a béremelkedés a fogyasztói árak emelkedésének függvényében nőtt, hogy a vásárlóerő biztosítva legyen; most eltűnik mindez. A probléma nem az, hogy ha a pl. fogyasztói áremelkedés 2 % és ez esetben 1,5 %-ot veszítünk, hanem az, hogy ez nem csak egy alkalommal következik be és nem illeszkedik a szorzószámba, a vásárlóerő csökkenése örökössé válik. Ha az olaj ára még inkább emelkedik, nem szerepel a kalkulációban.
Az egyezmény tartalmazza, hogy ha a Brent barrelja 10 %-nál nagyobb mértékben emelkedik, a bérek felülvizsgálatába nem számít bele. Az olaj áremelkedését a dolgozói bérek fizetik. Ha az USA megtámadja Iránt és az olaj ára felszökik, mi, a dolgozók fizetjük meg vásárlóerőnk csökkenésével.

- A válsághelyzetben azt mondják nekünk, hogy a béráldozatot el kell fogadjuk. Mit gondolsz erről?

– Amikor nem volt még válság, akkor is azt mondták, bércsökkenés kell. Most pedig, hogy a vállalati versenyt kell segítenünk, és hogy ne emelkedjenek az árak, megint csökkenteni kell a béreket. De nem a bérek felelősek a válságért és nem is ezek befolyásolják leginkább az árakat, például az autóiparban a jármű árában kevesebb, mint 10 %-ot képviselnek. Hozzájön, hogy a dolgozók eleve nem bírják elviselni a bércsökkenést. 2009-ben a 15,6 millió bérből élőnek több, mint 69 %-a (10,8 millió)  keresett havi bruttó 1100 eurónál kevesebbet. Teljes egészében 16,7 millió bérből élő, munkanélküli, nyugdíjas van ebben a kategóriában, csak 7 millió keres 1100 eurónál többet.

– Az egyezmény nem beszél arról, hogy csökkenteni kell az árakat és a munkáltatói hasznot?

– Ellentétben a bérekkel, melyek emelésének határai világosak, a munkáltatók hasznát illetően csak egy szándéknyilatkozat van arról, hogy azt a befektetésekre kell szánni, semmi konkrétum, semmiféle százalékarány. 

– Az egyezmény védői azt mondják, hogy a kollektív tárgyalások és regionális konvenciók struktúrája megőrződik.

– Ez relatív. Az egyezmény kimondja, hogy a szektoriális konvencióknak meg kell könnyíteni a vállalati egyezségeket a munkaidő, a funkciók, a bérek tekintetében, vagyis a konvenciók leglényegesebb részében. Sőt, azt is kimondja, hogy a regionális konvencióknak segíteniük kell a vállalati rugalmasságot. Papíron megvannak a szektoriális konvenciók, a regionálisak is, de tartalmuk a gyakorlatban kiürült.

– Azzal igazolják az egyezmény aláírását, hogy a munkahelyek őrzéséhez szükséges …

– Ez annyit jelent, hogy a munkabérek a válság felelősei. Az IMF és a szakértők többsége 2012-re 500 ezerrel több munkanélkülit lát a recesszió következtében, amit a kormány provokált kiigazítási terveivel az IFM és az Európai Unió diktátumai alatt.

– Az egyezmény a munkahelyek megőrzése érdekében erősködik a belső rugalmasság érdekében. Mit gondolsz erről?

– Az tartom, hogy általánosságban a belső rugalmasság nem munkahelyet kreál, hanem megsemmisít. Például az egyezmény tartalmazza, hogy a munkanap rugalmas legyen, „avégett, hogy a túlórák vagy munkaközvetítős munkák igénybevétele elkerülhető legyen”. De ezek a munkaközvetítős, helyettesítő, napszámosszerződések emelik a dolgozók számát. A Corte Inglésnél pl. ez a megosztásos munkanap lehetővé tette a karácsonyi munkaórák növelését és a munkahely csökkentését ahelyett, hogy vettek volna fel másokat. Aztán, ha kevesebb a munka, kiadják a szabadságokat. Ez évi 170 órányi szabályozatlan munkaórát eredményez, plusz az ötnapos engedmény... A munkáltató pedig alkalmazhat a «rendes» rugalmasságon túl «rendkívülit» és bérrugalmasságot is.

– Milyen hatással van ez szektorodban, az egészségügyben?

– Példának okáért, influenza-járvány idején a sűrűbb beteglátogatás biztosítására a munkacsapat napi óráit megemelik, hozzátesznek ilyenkor munkanapokat ahelyett, hogy kisegítő személyzetet, helyettesítőket vennének fel.
A rugalmasság a napi munkaidőnél sokkal tovább megy. Elfogadják vele a funkcionális mobilitást minden határ vagy legális minőségi követelmény nélkül. Egy adminisztratív helyettesre rábízhatnak bármit …

– Mi az a «rendkívüli» rugalmasság?

– Hát, azt senki sem tudja! Nincs pontosítva, mit kell annak tartani. De óriási lehetőséget kínál a munkáltató számára, hogy módosítsa a munkanap rendjét a 10 %-on és a plusz 5 napon túl, vagy a foglalkozási csoporton kívüli funkcionális mobilitáson túl. Elég elővenni a «szervezési, technikai vagy termelési indítékokat». Az egyezmény kiköti, hogy a bér egy része a vállalati eredmények és helyzet függvényében változó. A szakszervezeteket odaköti Zapatero-kormány által kikövetelt kollektív szerződések reformjához, amit annak idején az UGT és a CCOO elutasított, hogy a vállalati egyezményekkel módosítsa a struktúrát és a bérösszeget.

– De azt mondják, mindez a dolgozók képviselőivel való egyeztetéssel fog megtörténni…

– Ezt mondja ki az egyezmény – elvben –, de a törvény kihirdetésével bezárul a csapda. Elég, ha egy vállalat elbocsátással fenyeget ahhoz, hogy a szektoriális konvenció felrobbanjon. Ha a vállalati szakszervezet elutasítja az intézkedést, a munkáltató olyan képviselőt választat, akivel végrehajtathatja azt.
Ezenfelül a kormány már bejelentette, hogy ez az egyezmény nem elég. Ahogyan már máskor is előfordult, kihasználja a szakszervezeti vezetés engedékenységét, hogy tovább lépjen, ahogy az IMF, az Unió, Merkel asszony megkívánja. Ezek pedig a nemzetközi pénzpiacoknak engedelmeskednek. A «piacok» egyre többet akarnak. Ez az egyezmény nem garantál semmit, ahogyan be is ismerte Toxo (a CCOO főtitkára) a konföderális tanácsban. A tények arra utalnak, hogy a «legkisebb rossz» választásának politikája szakadékba visz. A 2011.  február 2-i paktum (ASE) a nyugdíjakat csökkentette. Mi az eredmény? Már be is jelentették az újabb ellenreformot.

– Mi a globális véleményed az egyezményről?

– Sérelmes a dolgozókra nézve, végzetes a munkahelyek számára és gyengíti a szakszervezeteket. A szakszervezeti mozgalomban nagyon sokat nem fogadják el; rések tátonganak a vezetés és a káderek, a bázis között, a vezetők és a tagság között, amely csak nőni fog. Pedig mindazzal, ami ránk vár, szükség van erős szakszervezetekre jobban, mint valaha.
Mindenütt egyhangú a költségvetési megnyirbálások elleni reagálás. Pedagógusok, egészségügyi dolgozók, a teljes közszolgáltatás azt várja a szakszervezetektől, hogy egységben cselekedjenek. Az igazi egység viszont nem azt jelenti, hogy együtt aláírják a munkáltatók elvárásait, hanem együttesen követelik, hogy vonják vissza a helyzetet csak súlyosbító kiigazítási programot.

– És most?
– Az erőltetve, a szakszervezetek együttese nélkül kicsikart egyezmény ellen erős és mély az elutasítás. Néhány szakszervezeti intézmény már meg is fogalmazta. Lesznek mások is, a kérdés még nincs lezárva, az osztályharc még megsemmisítheti. A munkásosztály nem a belenyugvást és a költségvetési kurtítások elfogadását várja a „legkisebb rossz” nevében, hanem egyesített mozgósítást a bérek védelmében, az elbocsátások ellen... vagyis az összes szervezet szövetségét a spekulációs tőke intézményei, az Unió, az IMF kiigazítási programjai megsemmisítésére.

Franciaország

Független Munkáspárt

A POI meghívása vitagyűlésére

A Standard and Poor’s-on keresztül, amely követeli Franciaországban a «munkaerőpiac merevségei» megszüntetését, a nemzetközi pénzügyi piac és intézményei, az IMF, az Európai Unió, az Európai Központi Bank kezdtek offenzívába.
Sarkozy pedig nekilát lefordítani a finánctőke követelését: meghívta a szakszervezeteket a „munkaerő ára” csökkentésére szolgáló „diagnózis” felállítására, radikális intézkedéseket jelentett be a versenyképesség nevében a társadalombiztosítás finanszírozását és a Munkatörvénykönyvet illetően. Az offenzíva soha nem volt ekkora, a dolgozók pedig a reagálást fontolgatják.

Mindenki jogosan tiltakozik a szociális áfa ellen. De lehet-e «opponálni» ez ellen úgy, ahogyan Hollande és mások javasolják, az általános szociális adó (CSG) emelésével? Mindenki méltatlankodik a delokalizáció miatt, de az elbocsátások hulláma felerősödött, akinek még van munkája, meg kell elégedjen nyomorúságos szerződéssel, a közszolgáltatásokat privatizáció alá vonják, stb. A válság ürügyén azonban a kormány célja a munkatörvénykönyv egész fejezeteinek megsemmisítése.

A közpénzekből milliárdokat és milliárdokat fordítottak a bankok és spekulánsok megmentésére és akkor «a munkaerő» túl drága! A munkáltatók szervezete, a Medef követeléseit alapul véve Sarkozy ma szociális áfát akar bevezetni, vagyis a munkáltatók okozta milliárdos hozzájárulás hiányának a legigazságtalanabb adóval pótlását.

A Társadalombiztosítást a befizetések, (munkavállalói és munkáltatói) hozzájárulások tartják fenn. Felborítani annyi, mint megfojtani. 20 éve, hogy a munkáltatói kedvezmények állandóan növekednek, 2010-ben elérték a közel 30 milliárd eurót. Messze van a munkahelyek száma növelésétől, csak az elbocsátásokat és a munkanélküliséget bátorítják.

Van-e ok nyugtalankodni amiatt, hogy «konszenzus» születik a társadalombiztosítás finanszírozásának felborítására? Vezethet-e ez máshová, mint nyomorhoz és pusztuláshoz?

Ezekről a kérdésekről szervez a POI szerte az országban 300 vitagyűlést. Segíteni akarunk abban, hogy munkás és demokratikus követelések fogalmazódjanak meg  — elsősorban a Társadalombiztosítás és a veszélyeztetett munkahelyek védelméről — az IMF-EU-EKB trojka politikáját kísérő kísérletekkel szemben.

Segíteni akarunk a dolgozók, fiatalok, nyugdíjasok, választott képviselők és szervezetek egysége megvalósításában az osztályharc talaján, az alapvető vívmányoktól megfosztani kívánó törekvés ellen.

Segíteni akarunk az egységes megmozdulás útjának megtalálásában, mely az Európai Unióval való szakítást követeli, az adósságszolgáltatás megsemmisítését és a lakosság jogainak megőrzését.

A munkásmozgalom függetlensége kívánja annak kimondását: «Ki innen az IMF-EU-EKB trojkájával!» (…)

Egyszóval széles vitát nyitunk, hogy a nép szükségleteinek megfelelő eredményre jussunk.
Erős támpont lesz a jövendő osztályharcához mindenféle konszenzussal szemben, az elnyomottak és kizsákmányoltak érdekeinek védelmében, a finánctőke, a bankok, a minősítő ügynökségek, minden nemzetközi intézményük és szolgálatukban álló kormány ellen.

Németország

Mi az igazság a “német modellről”


Heinz-Werner Schuster, a Ver.di szakszervezeti felelőse, a düsseldorfi SPD munkásbizottsága tagja levele

Kedves barátaim, ma, jan. 28-án olvasom, hogy Sarkozy be akar mutatni egy «Gerhard Schröder-féle intézkedéscsomagot», melyet Németországban minden dolgozó jól ismer. Néhány megjegyzést szeretnék tenni, adatot küldeni, hogy segítsem vitátokat.

Az Európai Bizottság követeléseitől űzve Schröder 2003. márc. 14-i nyilatkozatában («Agenda 2010») háborút indított a dolgozók ellen: a munkanélküli járandóságok csökkentésével és tartamának lerövidítésével, a «Hartz IV» (1) bevezetésével, vagyis több százezer embert szegénységbe, prekaritásba taszítva, az elbocsátások elleni védekezéstől megfosztva.

Ezzel megnyújtotta a robbanóanyag kanócát a Munkatörvénykönyv alatt, a németországi kollektív szerződések rendszere, tehát a szakszervezetek, a kollektív dolgozói jogi garanciák alatt.

A nyugdíjak csökkentése és az „öngondoskodás” kötelezővé tételével  a nyugdíjbiztosító privatizálása többek között ennek a támadássorozatnak a része. A programok ellen egész mozgósítási hullám indult a vállalatoknál, szakszervezeteknél. Ugyanakkor az S & P és Mody’s minősítő ügynökségek azzal kezdték fenyegetni Németországot, hogy csökkentik osztályzatát, ha Schröder az «agenda» minden pontját azonnal meg nem valósítja. 2003 májusa végén a DGB elnöke, Michael Sommer, és az IG Metall vezetése bejelentették az összes harci akció beszüntetését, mivel úgy vélték, az első «korrekciók» teljesültek. Ezután jött Schröder «kritikai» követése a szakszervezeti vezetők által, tüntetésekkel. 2005 februárjában – az élénk szakszervezeti tiltakozás ellenére – Sommer  azt nyilatkozta, hogy az «Agenda  2010 visszafordíthatatlan».

Most pedig Sarkozy invitálja a szakszervezetek vezetését «munkaügyi csúcstalálkozóra» rögtön be is jelentve a munkaidő meghosszabbítását, stb. Ha a «szociális partnerek» nem fogadják el, a francia törvényhozók fogják megtenni. Schröder is megmondta 2003. márc. 14-i hadüzenetében: «Ha nem teszitek, a törvényhozásnak kell cselekedni.»
Szinte ugyanazok a szavak, de Sarkozy azt is daklarálja:
«Egész munkámmal azon vagyok, hogy Franciaországot egy működő rendszerhez, a német rendszerhez közelítsem» (Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2011.dec.20.) Schröder által inspirálva.

Mi az a «német rendszer»?

Schröder «agendája» az SPD-t tönkretette. 1998 óta a párt 275 000 tagot veszített; 2011 májusában 1906 óta először esett az 500 ezres taglétszám alá.

• 2010-ben Németország nyugati részében a dolgozók több, mint 63 %-a kollektív szerződések hatálya alá esett, a keletiben 50 %.
• A teljes Németország szintjén 2000 és 2010 között 4 %-kal csökkentek a reálbérek. Az északrajna-vesztfáliai közszolgáltatásokban ez 19,36 %-os csökkenés a «szakképzetleneknél», 8,68 % a «szakképzetteknél» és 5,07 % a «magasan képzettnél».
• Hivatalosan egy kicsit kevesebb, mint 3 millió a munkanélküliek száma, de «kilenc millió ember szeretne (több) munkát» (hivatalos statisztika, 2010. jún. 29.). 2011 júniusában a munkakölcsönzős dolgozók száma rekordot ért el 910 000-rel. Németországban a munkahelyek 20 %-a «mini job» (7,3 millió). A 4,8 millió bérből élőnek, ebből 3,2 millió nőnek egyetlen munkahelye a «mini job». Nem fizet sem adót, sem társadalmi járulékot, de nagyon kevés joga van a beteg-, öregségi– és munkanélküli biztosításban is. Az 1,2 millió embernek, aki 5 eurónál kevesebbet keres óránként, 58 %-a ilyen «aprómunkában» foglalkoztatott (DGB, 2012. jan.).
• 4,7 millió ember kapja a Hartz IV-járandóságot. 2011 közepén 570 000 dolgozó, közöttük 332 000 szociális biztosított dolgozott teljes munkaidőben, akik nem tudnak megélni munkájukból és a Hartz IV-től függenek (hogy «kiegészítsék» bérüket). 50 %-uk kevesebb, mint  6,44 eurót keres óránként és 25 %-uk pedig kevesebb, mint 4,95 eurót (DGB, 2012. jan.).

A Merkel-kormány nyugdíjakról szóló jelentésében (2011. nov. 16.) szerepel, hogy 2010. júl. 1-től legális nyugdíjként átlagosan 544 eurót, a férfiak 977 eurót kapnak.

A 45 éves letöltött munkaév utáni nyugdíj ma az átlagfizetés 50 %-ának felel meg. Merkel — a Schröder-tervek folytatásaként — le akarja csökkenteni 46 %-ra 2025-re és 43 %-ra 2030-ra.

A 67 éves nyugdíjkorhatárról a nagykoalíció döntött 2006-ben. Akkor Schrödernek, ma pedig Merkelnek van szüksége az Európai Unió diktátumai teljesítése érdekében a szakszervezetek integrálására, ahogy Sárközynek.
Hogy ne alakíthassák át őket a szimpla kísérő szerepére, hogy ne tegyék tönkre őket, védjük meg szervezeteinket!

(1)    Plan Hartz: munkahelyteremtés, óránként 1 euróval az RSA-k számára kötelezően.


SVÁJC

A «Szocialista dolgozók», a szocialista dolgozók országos szabad szószékének vezércikke

Szövetségi gyűlési és szövetségi tanácsi választások

A «piacok » győztek

Ki fogja képviselni a fiatalokat és a dolgozókat?

A választások másnapján minden kommentátor a választások nagy győzteseként  egy «új központ» felbukkanásáról beszél.

Nincs új központ. Evelyne Widmer-Schlumpf ismert a közkiadások kezelésének köreiben. Pártja az UDC-ből vált ki és szociális érzékéről cseppet sem ismert.

Nincs új központ. Vannak polgári pártok, melyek arra készülnek, hogy a tőkés rendszer válságát olyan módon kezeljék, ami számukra az egyetlen lehetségesnek tűnik: mindenáron megmenteni a saját ellentmondásai által feldúlt gazdaságot, a piacok csődjének árát pedig átterhelni a dolgozókra és a fiatalságra.

A Szocialista Párt fejlődése szintén fikcióba illik. A párt súlya a 2007-es 19,5 %-ról 2011-ben 18,7 %-ra csökkent. Neuchâtelben 18 %-ot veszített, Bázelben 15 %-t!
A válság nevében a dolgozók szenvedik el a múltban sosem tapasztalt támadást minden fronton. A munka deregularizációja, a bérek csökkentése, a munkaidő emelése, munkahelyek ezreinek likvidálása, a társadalombiztosítás tönkretétele, költségvetési szigorítás, privatizációk. Mivel magyarázható, hogy a dolgozók  nem kapnak a választásokon, hogy ellenállásukat megerősítsék a szocialista pártra adott mandátumokkal?

A tény az, hogy ezen országok dolgozói élénk gyanakvással élnek a szocialista párt irányába, ezért tüntetnek masszív távolmaradással. A részvételi arány 48,5 %-os.

Meg kell-e lepődni? A párt főhadiszállása különböző alkalmakkor a gazdasági érdekekkel való szolidaritását fejezte ki. Azt magyarázza (2010-es pártprogram), hogy az Európai Unióval csatlakozási tárgyalásokat kell kezdeményezni, méghozzá hamarosan – mintha az EU lehetne-e más, mint a piacok kezében levő eszköz diktatúrájuk erőltetésére, a szociális vívmányok és munkahelyek likvidálására, mint arról a görög, spanyol, portugál, olasz, stb. helyzet tanúskodik.
A Szocialista Párt nem fejtette ki akaratát a piac által kényszerített, konkrétan a trojka (IMF, EU, EKB) által kidolgozott politikával való szakítás ügyében.

A szocialista minisztereket egy jobboldali parlament választotta meg – ennek tartoznak beszámolással – és egy jobboldali többségű kormányban fognak ülni. A kollegialitás szabályai meg fogják akadályozni a burzsoázia érdekeitől független politika megvalósítását.

Ilyen körülmények között Alain Berset megválasztása a szövetségi tanácsba vajon a dolgozók győzelmét jelenti? A belügy élén kinek kell végigvinnie lépésenként a társadalombiztosítás (AVS, AI, LPP, Lamal...) „reformjait”? Lesz-e más választása, mint meghajolni a burzsoázia akarata előtt?
A Matin Dimanche-nak válaszolva (dec.17.) Alain Berset jelzi: «(Aláírtam az egyetlen kasszáért szóló kezdeményezést). De szerepem megváltozott. Ezután a szövetségi tanácsot képviselem, pontosan ez jelenti a kollegialitást». Később bejelenti, a rá váró kihívásokkal szemben (a társadalombiztosítás reformja) «nem lesz tabu».

A dolgozók érdekei ebben a kormányban nem lesznek megvédve. A szövetségi gyűlésben elvtársaink kisebbségben vannak.

Lehet-e más jövő, mint az egyesített mobilizáció, független talajon, hogy a dolgozók és fiatalok vitális érdekeit megvédjük?

A szocialista pártnak tevékenységét a dolgozók követeléseire kell alapoznia. A világkormányzattal szakítania kell!

A szocialista dolgozók országos platformja minden aktivistát meghív, hogy konferencia keretében megvitassuk ezeket a kérdéseket ápr. 21-én Bázelben.

Regina Rahmen
Bázel, szoc.párt, szakszervezeti felelős





Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com


Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse