Magyarázat fiatal barátainknak...

Lev Davidovics Trockij

1879. november 7-én (a régi pravoszláv naptár szerint október 26-án) született a herszoni kormányzóság kis falujában, Janovkában. Megjárta a csúcsok csúcsait és a poklok poklait a politikában és magánéletében egyaránt: neve egyenlő volt a proletárforradalommal, Lenin után a legtekintélyesebb vezetőnek számított, majd a szocializmus elárulásának szinonimája, viselője pedig a népellenség megtestesítője lett a szovjet birodalomban.

A cár idején kétszer száműzték Szibériába, megjárta 1917-ben az Ideiglenes Kormány börtönét, illetve a győzelemre jutott szovjethatalom emigrációra kényszerítette. Az első világháború éveiben kiutasították Bécsből, Franciaországból, távollétében börtönre ítélték Németországban, letartóztatták Spanyolországban, hadifogoly-táborba internálták Kanadában. Két feleségétől két leánya és két fia született, de még életében elvesztette mindegyiküket, akárcsak (elv)barátait - őket a szó szoros értelmében kilőtték mellőle.

Pályafutása a hivatásos forradalmáré. Neveltetése, odesszai tanulmányai és kezdeti mozgalmi tapasztalatai a nemzeti elhatárolódáson felülemelkedő internacionalista áramlatok felé terelték. 19 évesen tartóztatják le és börtönözik be először, 21 éves, amikor száműzik, s még mindig csak 23, amikor Londonba érkezve elkápráztatja az oroszországi szociáldemokrata emigráció vezérkarát. Szuverén egyénisége nehezen tűrte a csoportbeli kötöttségeket. Kezdetben Leninnel tartott, de már 1903-ban szembekerült vele, a mensevikekhez csatlakozott, majd 1904 decemberében velük is szakított forradalomelméletük különbözősége miatt - a forradalom permanenciájára vonatkozó elképzelése Lenin felfogásához állt közelebb. 1904 és 1917 között "frakción kívüli", középutas álláspontra helyezkedett a különböző áramlatok között, meg-megújuló kísérleteket téve összebékítésükre, egyesítésükre.

A mozgalom azon ritka vezetői közé tartozott, akik nemcsak elméleti téren, de a gyakorlati munkában is ütőképesek voltak. Az 1905-ös forradalom idején a pétervári szovjet élén állt, akárcsak az 1917-es események idején. 1917-ben belépett a bolsevik pártba, tagja lett a Központi Bizottságnak, októberben Lenin mellett ő irányította a felkelést. A bolsevik kormányban külügyi népbiztos lett, de miután a németekkel folytatott breszti béketárgyalásokon Lenin utasítását megszegve nem hajlott a kompromisszumra ("sem háború, sem béke"), átkerült a hadügyi és a haditengerészeti tárca élére. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a Vörös Hadsereg megszervezésében és a polgárháború megvívásában. Nevéhez fűződött az első lágerek létrehozása, melyeket a szovjethatalom ellen lázadók izolálására szánt. A hadikommunizmus éveiben Trockij mint a gazdaság szervezője szerzett hírnevet .

Konfliktusa Sztálinnal - akit nemes egyszerűséggel csak «pártunk legkiemelkedőbb középszerűségének» titulált - még Lenin életében kirobbant. Trockij 1923-ban hadat üzent a Központi Bizottságnak és a Központi Ellenőrző Bizottságnak, az apparátust téve felelőssé a pártbeli légkör megromlásáért. Deklarációkon túl nem sokra jutott, ellenben ellenzéki tevékenysége miatt 1925 januárjában leváltották hadügyi népbiztosi tisztségéről, 1926 októberében kizárták a Politikai Bizottságból, 1927 novemberében a pártból, 1928 januárjában Alma-Atába száműzték, végül 1929 januárjában «szovjetellenes tevékenysége» miatt a Szovjetunió elhagyására kötelezték (Sztálin).

Törökország, Franciaország, Norvégia adott neki ideiglenes otthont, de szovjet nyomásra mindenhonnan kiutasították, így a távoli Mexikóba menekült. Emigrációja éveiben a "Bjulletyeny oppozicii" című folyóiratban szervezte a "bolsevik-lenini" ellenzéket, a IV. Internacionálét, könyveket publikált, az 1936-ban megjelent Elárult forradalomban sztálini bonapartizmusként jellemezte a Szovjetunióban kialakult rendszert. Odahaza eközben mindenfajta ellenzékiség szinonimája lett a neve, a moszkvai nagy perekben őt jelölték meg az ellenzéki csoportosulások fejeként, a terrorakciók inspirálójaként, s kimondták: "mindent meg kell tenni kézre kerítéséért".

Megölésére két hálózatot hoztak létre, az egyiket a neves festő, David Alfaro Siqueiros, a mexikói kommunista párt egyik szervezője irányította, s ez 1940. május 25-én lépett akcióba: szétlőtték Trockij szobáját, de célpontjuk "megúszta" a támadást. Jégcsákánya 1940. augusztus 20-án sújtott le Coyoacánban, áldozata egy nappal később belehalt sérüléseibe. (múlt-kor)

A történelemben kevesen vannak, akit annyira vakon gyűlőlnek máig is, mint Trockijt. Mindenféle rágalom kering róla, egyik oldalról a tőke ügynökei, másikról a sztálinizmus örökösei terjesztik. Miért?

Tegnap még az orosz forradalomban betöltött szerepe miatt, ma pedig azért, mert a forradalmat nem lehet levenni a napirendről. Rosa Luxemburg a Kommunista Internacionálé alapító kiáltványában (szerkesztette Trockij) azt írta, az emberiség előtti választás a «szocializmus vagy a barbárság». Mára a globális tőke (az imperializmus) a rombolás, a pusztítás eszköze lett, a pénztőke uralma annak halálos válságát jelzi: ipartalanítás, termelés helyett spekuláció, évi 600 milliárd dollárt forgalmazó drogkereskedelem, prostitúció, vallási narkotikumok, divatos «szolgáltatások» terjedése (reklámipar, kommunikációs, szakértői ügynökségek), az IMF és az Unió ösztönzésére az emberi létezést szolgáló egész szektorok magánkézbe adása.

Trockij a Szovjetunió védelme mellett kötelezte el magát, akkor is, mikor az a bürokrata és rendőri elfajulás szörnyűséges útjára lépett, mert a fejlődést az állami tulajdon és a tervgazdálkodás jelenti. Ezt bizonyítja, hogy, az 1922-ben még 33-szoros életszínvonal-különbséget mindössze 4-5-szörösére csökkentette 1999-re a II.világháborúból 27 millió áldozattal kikerülő Szovjetunió, miközben az USA meggazdagodva világuralmi tényezővé vált.

A bürokrácia és az amerikai imperializmus katonai-gazdasági nyomása szétrobbantotta a SZU-t és a közép-keteleurópai köztulajdonra épülő társadalmakat. Trockij 1936-ben előre megmondta, mert «konkrét tények, konkrét elemzését» végezte el.

Mára pedig ez a rendszer az egész földkerekségen szervezi a társadalmi vívmányok megszüntetését, a munkaerő nyomorát, árának csökkentését, «rugalmasságát», «mozgásképességét», a szabályok alóli kivonását. Országokat tördel szét, háborúkat folytat a rablás folytatásának érdekében. A demokratikus intézményeket totális intézményekre cseréli fel (Európai Unió, Központi Bank), a szakszervezeteket próbálja saját szolgálatába fogni. A szocialista és kommunista pártok pedig hatalomra jutva: privatizálnak…

Sztálin varázspálcája nyomán Trockij a fehérgárdák cinkosává, ellenforradalmárrá vált, végül terroristává, szabotőrré, a német, angol, amerikai, japán (mikor melyik) titkosszolgálatok ügynökévé, az egész világ kommunista pártjai politikai bizottságai pedig ezt ismételgették. Az aktuális helyzethez igazítva a hazugságok ma is folytatódnak. «Trockij halott, de hívei mozognak még». Mert most is a munkásosztály harcának folyamatosságában azt képviselik, amit a «szocializmust» reklamáló hivatalos pártok régen elhagytak: a társadalom alapjában véve azokra oszlik, akiknek munkájuk eladásából kell élniük és olyanokra, akik ebből húznak hasznot; ezért alapvető érdekeik ellentétesek.

Itt van ma is Trockij időszerűsége.