Merre tovább?

Az alábbi rövid szöveget a magyarországi antikapitalista mozgalom azon tagjai számára írtam, akik hisznek a radikális baloldal megújulásában, ami teljes mértékben mentes a múlt lidérces árnyaitól. (a szerző: Traveller)

Gazdasági válságból politikai válság

A legújabb gazdasági válságot (amivel kapcsolatban Szalai Erzsébet megjegyezte, hogy gyökerei az amerikai társadalomban fellelhető szociális visszásságokig nyúlnak vissza) a kárpátmedencei tőkésosztály nem volt képes megfelelően kezelni. (Természetesen még sok más helyen is, de a rá adott reakciót tekintve a mostani a szituáció egészen egyedi.) Az eredmény: lángoló barikádok Szlovákiában, óriási tömegtüntetések Magyarországon, radikalizálódó diákmozgalom Szerbiában, mind olyan dolgok, amik eddig jóformán teljesen elképzelhetetlennek tűntek. A tömegek aktivitása régóta nem látott szintre emelkedett, de az osztályöntudatosság még csak csírájában van meg. A tömegek politikai alternatívával még nem tudtak előállni, elképzeléseik még nem tiszták. Az objektív feltételek már adottak, de a szubjektív faktor még elmaradott. Az okokat, amik a Közép-Európai történelemben elmúlt húsz évében keresendőek, nem kell külön ismertetni.

Társadalmi küzdelem a Hunnia Narancs Királyságban

A magyarországi társadalmi küzdelmek sajátos jellemzője, hogy két pólus köré szerveződik az osztályküzdelem: az egyik mind társadalmilag és ideológilag viszonylag homogén; a másik pont ellenkezőleg: végletekbe menően a heterogén (mind politikailag, mind pedig szociális összetételét tekintve). Ezen is látszik a szubjektív faktor elmaradottsága. Van egy romantikus nacionalista misztikával átitatott középosztály (melynek gerincét a közép- és nagyvállalkozók adják), ami ellenérdekelt az EU tagsággal járó gazdasági liberalizációban. (A Jobbik és Fidesz közötti ellentét csak látszólagos, elég ha beszélgetünk egy kicsit a két párt szimpatizánsaival.) Megindult a Horthy- korszak modern viszonyok között történő restaurációja: adózás átszervezésével az ezer sebből vérző gazdaság forrásait elkezdték átcsoportosítani a középosztályhoz, miközben a deprivált társadalmi csoportok és mélyszegénységben élők szó szerint éhen halnak (egykulcsos adó), a kormánypárt hajlandónak bizonyult a multinacionális tőke szerveivel való bizonyos mértékű konfrontációra, folyik az egyházak „támogatása“, stb.

Ezzel szemben viszont egy kiforratlan és érdekek mentén szétszabdalt ellenzék áll: megvan benne a hagyományos munkásosztály (ami, csalódva a neoliberális irányt vett szociáldemokráciában, érdekeit a Szolidaritás által akarja érvényre juttatni); a liberális maradványok, a fiatal városi középosztály, melyet a Milla testesít meg (a maga módján radikálisabb, mint az előbbi); az előbbiekhez hasonló, de némileg nyitottabb szemű LMP és a Negyedik Köztársaság, mely valahol a szociáldemokrácia baloldalán helyezkedik el és több társadalmi csoportot igyekszik átfogni.

Pozitív fejleménynek könyvelhető el az Occupy Mozgalom megjelenése, az újonnan létrejött Kalózpárt által szervezett, több városban lezajlott ACTA elleni tiltakozás, illetve az önmagát a HÖK bürokráciájától függetleníteni akaró Hallgatói Hálózat megerősödése, ami fontos lépés egy autonómmá váló bázisdemokrácián alalpuló tömegmozgalom megteremtésében. Azonban ezek a mozgalmak nem tudnak igazán kiforrott jövőképpel előállni sem a közeljövőt, sem a pedig távlati célokat illetően.

Szekták és júdeai népfrontok

Meg kell érteni azt, hogy amit minden május elsején a ligetben találhatunk, az nem megreformálható. Nem lehet és igazából soha nem is lehetett volna. A magyarországi szélsőbaloldali pártok vagy mozgalmak túlnyomó többsége az előző (általam csak bürokratikus kollektivistának (1) nevezett) rendszer különböző szektorainak legitmimációs ideológiáit viszi tovább: a Thürmer-féle MKMP majdem két évitizednyi manőverezés után a bürokrácia sztálinista szektorának (amely nem ellenezte vagy nem volt érdekelt a piaci mechnizmusok kiterjesztésében) önigazolásánál kötött ki, az euro-kommunista Munkáspárt 2006 pont ellenkezőleg, a bürokraták egy olyan csoportjának ideológiáját képviseli, amely érdekeltté vált a strukturális átalakításokban, amelyek hosszú távon elősegítették a rendszerváltást, de a maguk módján mégis hűek maradtak a marxizmus általuk képviselt (sajátosan szociáldemokrata) verziójához. A Tito- és Kádár-rajongó MIKSZ valahol a kettő között helyezkedik el: a bürokrácián belül jelentős volt azoknak az elemeknek a száma, amelyek támogatták a piacosító törekvéseket, de nem szerették volna fellazítani a rendszerre jellemző fegyelmet. (Azaz a bürokrácia által megvalósított osztályelnyomást.) Nemzetközi szinten mindhárom irányzet jelen van, az utóbbit általában revizionistának vagy hruscsovitának szokták nevezni.

Ezek voltak a bürokratikus deformáció politikai továbbbélései, lássuk melyek azok, amelyek mentesek a bürokratikus rendszerek támogatásától.

A MEBAL sajátos ellentmondásoktól tehelt politikai képződmény: nem képes tisztán mozgalmi vagy a pártforma felé orientálódni, hanem a kettő között próbál manőverezni. Rendszeres felhívásaival a szövetkezeti forma népszerűsítésére és az önellátás propagálásával inkább tűnik valamiféle utópista szocialista mozgalomnak (2), mint egy valóban osztályharcos szervezetnek. Persze a MEBAL-nak vannak az osztályharc irányába mutató cselekedetei is (ilyen például a szakszervezeti küzdelmekben való részvétel), de alapvetően nem ez jellemzi a szervezet tevékenységét. Az önnellátó közösségek iránti lelkesedés (3) sok szempontból nagyon hasonlóvá teszi őket a Anarchisták Közösségéhez, mely az anarchizmus szintézista ágát képviseli.

Ezenkívül is léteznek kisebb csoportok, de ezek olyan kisméretűek és befolyásuk olyannyira kevés, hogy jelenleg nem érdemes foglalkozni velük.

Szomorú tény, hogy az anarchizmus és a bürokratikus rendszerek támogatói között – a MEBAL-tól eltekintve – jóformán nincs semmi. Ezen változtatni kell valahogy. (A Zöld Baloldal nem több, mint egy kispolgári fantompárt.)

A nem létező alternatív média

Szomorú esemény volt az egyik rendszerkritikus portálnak - az indymediának – a megszűnése. Még szomorúbb azonban a leállása előtti állapota, amely működésképtelen mivoltát első látásra nyilvánvalóvá tette. Vajon miért alakult így?

Talán azért, mert - ahogy a szerkesztőség tagjai közül sokan állították – a szélsőjobb 2006-ban kifogta a szelet hazai globkrit mozgalom vitorlájából? Nem, ez nem teljesen így van. Ha ugyanis olyan befolyásos lett volna, mint amilyennek igyekeztek beállítani, akkor legalább minimális mértékű hatást tudott volna gyakorolni ez eseményekre. A valóság inkább az, hogy az indy egy olyan országban próbált meg működni, ahol jelentős ellenerők munkálkodnak, a potenciális támogató kör pedig még kába és zavardott volt. (Most is az, de már kevésbé.) Nem volt képes ellenállni a támadásoknak: megkockáztatnám, hogy egy idő után a hozzászólások több mint háromnegyede teljességgel mentes volt mindenfajta rendszerkritikától, sőt kifejzetten szemben állt vele. Arroganciájukat és frusztráltságukat kiélő felsőközéposztálybeli művészgyerekek, trollkodó fasiszták, megszállott neokon kommentelők, és a (vélehetően többirányból érkező) tudatos bomlasztás mellett nehéz egy független médiaközpontot fenntartani. Az embernek elmegy a kedve az értelemes beszélgetéstől, ha egy oldalon kárörömmel és gyűlölettel akadályozzák rendszerkritikus diskurzus kialakulását. Ahhoz, hogy ezt ki tudják védeni, megfelelő közös álláspontra lett volna szükség, ami letisztázott és közösen kialakított szellemi alapokat jelent. Ennek híján védtelen volt és nem tudta megvalósítani a megfelelő moderálást.

Másrészről viszont létezése egyáltalán nem volt hasztalan (legalábbis a legvégéig nem.) Számtalan hasznos írás lett publikálva és még több érdekes vita alakult ki az oldalon, ami hozzájárult az LMP-4K!-Milla trió megerősödéshez és, hogy legalább csírájában tartalmazzanak valamiféle rendszerkritikus hozzáállást.

Egy továbbra is jól műkdödő indy egy nyitott, valóban antikapitalista szellmi műhely működését tenné lehetővé, de semmiképpen nem lehetne fenntartani a régi (liberális) elvek szerint.

Mi a teendő?

A Kommunista Kiáltvány az alábbiakat írja:

A kommunisták nem külön párt a többi munkáspárttal szemben.

Nincsenek az egész proletariátus érdekeitől elütő érdekeik.

Nem állítanak fel külön elveket, hogy ezek kaptájára húzzák a proletármozgalmat.

A kommunisták a többi proletárpárttól csak abban különböznek, hogy egyrészt a proletárok különböző nemzeti harcaiban az egész proletariátus közös, a nemzetiségtől független érdekeit hangsúlyozzák és érvényesítik, másrészt abban, hogy a proletariátus és a burzsoázia között folyó harc különböző fejlődési fokain mindig az összmozgalom érdekét képviselik.

A kommunisták tehát a gyakorlatban minden ország munkáspártjainak leghatározottabb, szüntelen továbbhaladásra ösztökélő részét alkotják. Az elmélet terén a proletariátus többi tömegével szemben az az elõnyük, hogy világosan látják a proletármozgalom feltételeit, menetét és általános eredményeit.
A kommunisták legközelebbi célja ugyanaz, mint valamennyi többi proletárpárté: a proletariátus osztállyá alakítása,a burzsoá uralom megdöntése, a politikai hatalom meghódítása a proletariátus által.

Magyarországon ez az idézet szószerinti értelmet nyer. Nincs lehetőség önálló antikapitalista mozgalom létrehozására. Ebben a szituációban az egyetlen lehetőség, hogyha az újonnan létrejött mozgalmakon belül belül próbálunk meg tevékenykedni, mint a legelszántabb és legképzettebb frakció megerősítve a spontán módon kialakuló antikapitalista tendenciákat.

Elvtársak, emeljük magasabbra a vörös zászlót, mint valaha!

Megjegyzések:

1.Nem lehet ezeket a rendszereket egyetlen szóval jellemezni, mivel többféle formájuk alakult ki és tobbféle szakaszon mentek keresztül - függően attól, hogy milyen mértékben gátolták meg vagy engedtek teret az értéktörvény érvényesülésének.

2.A közvetlen célokért vívott harc magában foglalhatja (ahol ez lehetséges) a mikro- és makroszíntű gazdasági átalakításokért folytatott küzdelmet. Bizonyos helyzetekben javíthatják a munkásság életszínvonalát és egy kiterjedtté vált szövetkezeti mozgalom jó lehetőségeket biztosíthat az átmeneti időszak megkezdéskor. Másfelől viszont ezek a reformok csak akkor valósíthatóak meg és akkor válhatnak a társadalmi fejlődés motorjává, ha a tömegek képesek voltak valamilyen módon szerepet vállalni (vagy azáltal, hogy résztvesznek a burzsoá parlamentben vagy azáltal, hogy már társadalmasították azt) a hatalom gyakorlásában. Másrészről a szövetkezeti forma lehetőségei a kapitalizmuson belül általában meglehetősen limitáltak, az ilyen törekvések sikere jelentősen függ a különböző partikuláris viszonyoktól.

3.Vannak olyan elméletek is, miszerint a kiscsoportos önellátás szélsőséges bezárkózottságot teremt. Az ilyen közösségek alapításakor sokan hajlamosak egyenlőségjelet tenni a kommunális életmód és a közösségi lét közé. Ez teljesen téves elképzelés, de ennek részletes kifejtésére most nincs lehetőség.