Genfi meghívás

Genf, 2012. jún. 2. szombat

19. nemzetközi szakszervezeti találkozó «az ILO konvencióinak és a szakszervezeti függetlenség védelmében»

A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése mint 19 esztendeje minden évben, Genfben megtartja nemzetközi találkozóját. Az 1991-ben Bercelonában alapított Nemzetközi Egyetértés egyetlen munkásszervezettel sem verseng. Szabad és demokratikus vita szükségét hirdeti a munkásmozgalom függetlensége biztosítására, mely függetlenségre – a tőkés rendszer válsága miatt – a dolgozóknak soha nem volt ennyire szükségük.

TURRA (brazil szakszervezeti felelős) és GBIKPI-BENISSAN (togói szakszervezeti felelős) írása

A világ minden szakszervezetéhez, az ILO 2012 júniusi konferenciája küldötteihez

Az ILO Nemzetközi konferenciájának genfi május 30-án kezdődő és jún. 15-ig tartó 101. ülése

2008 óta a tőkés rendszer világválsága a dolgozók, népek életfeltételeit jelentősen megnehezíti Európában is. A magánbankok, spekulánsok, tőkés nagyvállalati csoportok talpraállítása érdekében a nemzetközi intézmények (IMF, Világbank, Európai Unió, stb.), a G-20 bekeményítették úgymond szigorítási politikájukat, drasztikus megszorításokkal operálnak a költségvetésben, elősegítik a bérek csökkenését, az időleges munkahelyek szaporodását, megszüntetik a munkásosztály harcban megszerzett jogait a „közös erőfeszítés” nevében, hogy a krízisen felülkerekedjenek. Ugyanakkor minden kontinensen minden nép tiltakozik az ellen, hogy a válság, valójában a gazdasági rend megmentésének terheit viselje. Ebben a helyzetben ül össze az ILO tanácskozása, melyben többmillió európai dolgozó tiltakozik az új brüsszeli stabilitási, koordinációs és kormányzati szerződés ratifikációja ellen, a hírhedt „aranyszabály” ellen, mely megtiltja a közigazgatási deficitet. A pénzügyi világ érdekében ez a szerződés soha nem látott brutalitással megszorítási intézkedésekre kényszerít „görög módra”, amelyet Afrika népei jól ismernek, az 1980-as évek óta ez tette tönkre gazdaságukat generálva a szegénységet.

A harcban a dolgozóknak szerte a világon soha nem volt ennél nagyobb szüksége jogaik megvédése céljából olyan szervezetekre, mint a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO). Az ILO az 1919-es alapítási mandátuma és 1944 évi Philadelphiai deklarációjában megerősítettek szerint képes megfelelően reagálni. Normáit, konvencióit a dolgozók védelmében a féktelen kizsákmányolás ellen állította fel, ezek a jogok a tagállamok munkaügyi törvényeinek paramétereiként szolgálnak a demokrácia fontos részeként.

Ezeket a jogokat, a szervezet normatív rendszerét évek óta pusztító folyamat fenyegeti. Az ILO júniusi tanácskozásának napirendjén szerepel, hogy a tagállamok fogadjanak el egy Ajánlást a „társadalmi igazságosság, és a méltányos globalizáció szociális védelmének talapzatáról”, mely a mindenki számára szóló társadalombiztosítás zálogaként kerül bemutatásra.

Holott létezik  már a társadalombiztosításról szóló konvenció: az 1952-ben elfogadott 102-es számú normaminimum 15 részből és 87 cikkelyből áll, tartalmazza az orvosi ellátást, a betegségi járadékot, munkanélküli juttatást, öregségi, munkahelyi baleseti és szakmai betegségi, családi, anyasági, rokkantsági, periodikus fizetési ellátást és a külföldi dolgozókkal való egyenlő bánásmódot. A 12 konvencióból álló sorozat a 102-t erősíti meg és ennek megfelelő „ajánlás”, melyet kötelező betartaniuk az államoknak.

Erősen tartunk attól, hogy egy egyszerű ajánlás a „társadalmi igazságosság és a méltányos globalizáció szociális védelmének talapzatáról” nem garantálná a mindenki számára szóló társadalombiztosítást, csak olyan mechanizmust jelent, amely a 102. konvenciót akarja eltávolítani pontosan a globalizáció nevében.    

A 101. konferencia bizottsági anyaga (IV jelentés (2B) többek között tartalmazza az «igazságos egyensúlyt azok között, akik finanszírozzák és azok között, akik élvezik; koherenciát a szociál-, gazdaság- és munkaügyi politikával» (9.old.). A 13. oldalon ott a tanács, hogy «a tagoknak a különböző módszereket meg kell vizsgálniuk, hogy a nemzeti szociális háló talapzatának forrása biztosítva legyen a népesség különböző csoportjai hozzájárulási kapacitását számításba véve.»

Arról van hát szót, hogy «univerzálisan minimális szociális védelem» legyen. Juan Somavia 2011-es nyilatkozata szerint ma a világban az emberek 80 %-ának nincs egyáltalán társadalombiztosítása, ez pedig a dolgozók és a munkáltatók együttes hozzájárulásán alapuló, a munkásosztály által kivívott kollektív társadalombiztosítási rendszer deregularizációs eszköze. Ez fogja megnyitni az utat a magánbiztosítók, a „nyugdíjalapok” stb. rendszere előtt, véget vet a szolidaritáson alapuló társadalombiztosításnak.

A deregularizációs mechanizmus nem új, számtalanszor használták érvként, miszerint az országok nem engedhetik meg maguknak, hogy az aktuális gazdasági helyzetben a konvenciónak megfelelő védelmet nyújtsanak; rugalmasabb szabályok kellenek; inkább a szegényeknek, stb. Hozzátartozik az általános támadáshoz. Pl. a nők éjszakai munkavégzéséről szóló 4. sz. konvenciót (1919) 1990-ben lecserélték a 171-es éjszakai munkavégzésről szólóra; az anyaság védelméről szóló 103-ast (1952) megváltoztatták 2000-ben… A 138-as, mely megtiltotta a gyermekmunkát, 1999-ben elértéktelenítették a 182-sel «a gyermekmunka legrosszabb formájáról» szólóval!

1998-ban a 86. ülésszak a normatív deregularizációval egy fontos korszakba lépett, a nemzetközi munkaügyi konferencia elfogadta a Munka alapvető elvei és jogai nyilatkozatot 8 úgymond alapvető konvencióját összefogva (a szakszervezeti szabadságról, a kényszermunka tilalmáról, a jogegyenlőségről és a gyermekmunkáról). A Nyilatkozatot alá kell írni a tagállamoknak, így a konvenció ratifikációja helyébe ez lép. Az ilyen procedúrák persze bátorítják a kormányokat, hogy a „rugalmasabb” normákat alkalmazzák inkább, mint a kötelező szabályt, mely előnyösebb a dolgozók számára. Arról már ne is beszéljünk, hogy ilyen kitételek kerültek ez évben egy jelentésbe, mint a „munka jelentése a vallási hagyományokban”  vagy a „ILO alapvető értékei a vallási hagyományokban”!

Az ILO-normák deregularizációs folyamata ma a létező társadalombiztosítást támadja, de ezt a szakszervezeti függetlenség elleni offenzívával párosítja, hogy ezeket integrálni lehessen. Pedig a szakszervezetek a munkásosztály első szervezetei, a tőkés kizsákmányolással szembeni ellenállása és harca eredménye.

2011 novemberében Cannes-ban a G-20 összejövetelén a G-20 munkáltatói és szakszervezetei oldala adott ki közös nyilatkozatot a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség vezetésének közreműködésével. A «gazdag» országok csoportjának kormányaihoz intézett közös deklaráció a «minimális szociális védelem» elfogadását ajánlja. Beilleszkedik annak a logikának a kereteibe, amely az ILO-t a nemzetközi pénzügyi szervezetek politikájának megvalósításába akarja csalni, a bérek elleni támadás részesévé tenni, általánosabban pedig a dolgozók és szervezeteik által megszerzett jogok megsemmisítésébe.

Ezt nem lehet eltűrni,  hiszen hosszú távon a független, autentikus és történelmi szakszervezetek eltűnéséhez vezet. Ragaszkodnunk kell a szakszervezeti függetlenséghez, mint a dolgozók vívmányai, az ILO történelmi missziója  őrzésének zálogához, s nem mondhatunk le a dolgozói jogokat védő normákról és konvenciókról, nem engedhetjük a szervezet átalakítását az IMF, az Európai Unió és hasonszőrűek partnerszervezetévé.

A világ szakszervezetei nemzeti, regionális vagy nemzetközi szinten minden erejüket be kell vessék a 102-es konvenciót megőrző harcba, mert ez tartalmazza az erre a névre méltó minimális szociális védelmet, kampányt kell folytassanak az ILO-tagállamokban ennek ratifikációja érdekében. Ezek a jogok nem szűntek meg, nem csökkenthetőek. Ezért utasítjuk el sokan az IMF, a Világbank, az EU kormányai, stb. úgynevezett «társadalmi párbeszédeit», melyek a tőkeérdeket szolgálva köteleznek a «reformokra», a rugalmas munkaidőre, bérekre, munkakörülményekre, kezdő munkabérre, elbocsátásra.

A kizsákmányolás elleni küzdelem háborúellenes küzdelem is. A szakszervezeti mozgalom történelmi tapasztalataiból jól tudja, hogy a tőke kiélezett válság gyakran torkollik imperialista háborúba. Ezért valljuk az Algíri konferencián kimondott szavakkal: «…A nagyhatalmak és a szolgálatunkban álló intézmények veszélybe hozzák az emberiséget a háborúkkal, éhínségekkel, az emberi fejlődést jelentő szociális vívmányok megsemmisítésével. A barbárság terjedésének okai a nagyhatalmak, a totalitarizmus ágyának megvetői azzal, hogy a politikai demokrácia alapját teszik obligón kívülre. Azt tartjuk, hogy a nemzetközi munkásszakszervezetek felelőssége, hogy egységes és szolidáris akciót szervezzenek a dolgozók társadalmi-gazdasági védelméért, a népek jogaiért, a nemzeti szuverenitásért és integritásért, a nemzetközi intézmények, imperialista kormányok és G-20 halálos programjaival szemben. Határozottan elítélünk minden nép- vagy aktivistaellenes megtorlást, akármelyik országban is történjen; az imperialista háborúkat, megszállást, rablást; a barbárság, a széthullás, visszaesés és a káosz hordozóit. Opponálunk az idegen beavatkozással szemben, mely a népszuverenitás elrablója…»

2012. jún. 2., szombat, 19. Nemzetközi találkozó, 11h30 - 18h (Munkásegyetem, Genf, Place des grottes, 3 – 1201 Genève – néhány méterre a Genève Cornavin állomástól)

Részt veszek a találkozón:

Név: ............................................................ Utónév: ......................................................... Minőség: ........................

Elérhetőségem:.................................................................................................................................

..................................... ..................................... ..................................... ..................................... ................................

(Részvételi díj: 50 euró / 60 svájci frank)

Kapcsolattartás: Entente internationale, 87 rue du Fbg St-Denis, 75 010 Paris – France eit.ilc@fr.oleane.com