Kína-levél – 381. sz. 2012. jún. 15.

Veszélyes stagnálás. Az építőipar és a hajóipar után a feldolgozóiparhoz beérkező megrendelések nem akarnak sokasodni, sőt, csökkennek; a  kamiongyártó- és autóipart érinti a válság. Azt is mondják, hogy az építkezési felszerések gyártása a csőd szélén áll. «A növekedés 7 % alá eshet a második félévre, ha nincs júniusban jelentős javulás», mondta egy kormányközgazdász a «Népújságban», a kínai Kommunista Párt Lapjában (Reuters, jún. 13.). Zhu Baoliang, egy másik kormányközgazdász alacsonyabbra taksálja a növekedési előjelzéseket, mások semmi súlyosat nem látnak, amíg a «munkaerőpiac és a bankszektor stabil».

A munkahelyek? Hát, tévedni lehet, de a rendelések hirtelen megsokasodása nem valószínű… A gazdaság ilyenfajta lelassulása pedig munkahelyek csökkenését vonja maga után. Egy nem régi hivatalos felmérés szerint az öt legnagyobb város építőipari munkásai 80%-ának nem hosszabbították meg a szerződését. Van-e munkahelyük vagy az utcára tették őket, erről nincs statisztika… Nem több, mint jogaikról. El lehet-e hinni, hogy a 250 millió jogok nélküli migráns dolgozó megtarthatja munkáját a válság által sújtott területeken?

Tüntetések és sztrájkok. 500 nagyszabású tüntetés zajlott 2011-ben a kormánytanácsadó közgazdász, Niu Wenyuan szerint («Time», ján. 7.), holott éppen a stabilitást szajkózzák a kínai hatóságok, főleg, hogy közeleg a komm. párt 18. kongresszusa (elvileg októberben lesz). A tüntetések és a sztrájkok pedig egyre sokasodnak.

A munkássztrájkok gyakran bérügyekben törnek ki. A Citizen japán óraüzem 3 ezer fiatal munkása Kantonban jún. 18-án reggel kezdett munkabeszüntetésbe. A bázisfizetés bruttó 1100 yüan (120€), mint a minimálbér a város e negyedében, a nettóból nem lehet megélni. Szintén ez a gondja Kantonban a Murata Powernél dolgozó ezer munkásnak, akik jún. 14-én kezdtek sztrájkba azt követelve, hogy 1350-ról 1500 yüanra emeljék fel bérüket.  17-én még mindig sztrájkoltak…

A tartományi kormány (Guangdong), meg kell mondani, bejelentette, hogy a minimálbért (1 300 yüan) megemeli 1470 yüanra, de a döntést elnapolták…

Hivatalos bérek. Óvatosan kell kezelni az állami statisztikai hivatal májusi adatait a «nem magánvállalatokat» illetően, ezek szerint az éves bérek 2011-ben 8,5%-kal emelkedtek (az infláció arányában, de milyen számítás alapján?) 42 452 yüanra (kb. 4700€). Vagyis több, mint 3 500 yüan havonta; a minimálbér pedig városonként változik 600 és 1500 yüan között. A magánszektorban a bérek 12,3%-kal emelkedtek, elérik a 24 556 yüant (kb. 2 700€), vagyis 2 000 yüan havonta. Meg lehet érteni a fiatal diplomásokat, az állami helyeket keresik…

Feszültség. A Kommunista Párt és az állam csúcsain megsokasodtak a leszámolások. Wang Lijun és Bo Xilai letartóztatása után újabb fejek hullottak, a fiatal milliárdos Xu Mingé, aki szeptemberben még ott parádézott a daliani gazdasági fórumon a világ nagyjai között. Áprilisban letartóztatták, mert lefizette a KP daliani vezetőit  (közöttük Bo Xilait), de magával rántotta a Mezőgazdasági Bank elnökhelyettesét is, Yang Kunt, aki nem csak milliárdokat kölcsönzött neki, hanem belekeveredett a Bo Xilai-ügybe is  («Caixin Online» jún. 4.)

Nem lehet megmondani, mi minden történik még az októberi kongresszusig, miközben a végeláthatatlan válság hatásai egyre inkább nyomasztóbbak a gazdaságra. Releváns az állami biztonsági szervek feszültsége is, a Reuters szerint (jún. 4.) az intenetes cenzorok betiltoták a «sanghaji tőzsde» kifejezés keresését, mert a részvények ezen a napon 64,89 pontot vesztettek értékükből – ez a 1989-es Tian Anmen téri mészárlás évfordulója! A 64-es szám még mindig tilos (6. hó 4.) ezért fordulnak ehelyett a kínai internetezők a május 35-höz …

Vajon szintén ennek a feszültségnek a növekedése vezetett Li Wangyang titokzatos halálához? A független szakszervezeti felelőst bebörtönözték, 20 évig kínozták. Lejjebb olvashatunk erről a hajthatatlan aktivistáról egy rövid kis cikket.

Hogy jobban megértsük azokat a nehézségeket, amelyekkel a kínai dolgozók néznek szembe, rendszeresen publikálni fogunk a kollektív szerződésekről, a munkásjogokról, az ACFTU (egyetlen hivatalos) szakszervezetről.

Kollektív tárgyalások Kínában

A CLNT-en tettük közzé egy jogtanácsos reflexióit a dolgozók jogaival kapcsolatban. Maga is több évtizedig munkásként dolgozott Kína északi részén az iparban. «Konzultáció» vagy «tárgyalás»? Mi az ACFTU szerepe? Összefoglaljuk egy 2010-es konferencia utáni mondandóját.

Amikor a híres foshani Honda-sztrájk [2010 május-júniusa] bekövetkezett, az én nézőpontom más volt, mint a többi résztvevőé.

                  

–  Nem osztom azt a dicsőítést, amivel a kollektív tárgyalásokat illették a Hondánál (a bérekről). A tárgyalás már a sztrájk eredménye, de lehet annak is egy módja, hogy elfojtsák a dolgozók jogvédő bázisszervezetét. Emlékezzünk arra, hogy a munkások sorsa attól függhet, a tárgyalásig megérkezik-e az ACFTU tartományi alelnöke, vagy egy másik ACFTU-vezető, esetleg egy képviselő. Hogy beszélhetünk úgy erről az eseményről, mint példaszerűről? Az összes üzem arra várjon, hogy majd helyette tárgyal az ACFTU? Nem túl valószerű.

Ha nem lett volna sztrájk, nem lett volna tárgyalás sem. Ha a kollektív tárgyalásnak kell megoldania a konfliktust, akkor ez a saját magukat megszervezett dolgozók ügye kellene legyen. A Honda-tárgyalások azt a képet keltik, hogy a győzelem nem a dolgozók harcának eredménye, hanem az ACFTU-vezetők, vagy egy képviselő beavatkozásáé.

– Idő kell ahhoz, hogy a leghatásosabb módszert válasszuk ki a kollektív tárgyaláshoz. Az ilyen tárgyalások egyetlen reális útja a jelenlegi intézményes keretben az, hogy a vállalati szakszervezet képviselje a dolgozókat.

Az egyik probléma, hogy hogyan szervezik meg a szakszervezeteket, hogy az valóban a munkásokat képviselje és, hogy az utóbbiak hogyan tudják kontrollálni saját szakszervezetüket. Aztán meg kell tanítani a szakszervezetet a helyes haladásra és a gondok megoldására.

– Amikor kikérdezzük a dolgozókat szakszervezetükről, sokan egyáltalán semmit sem tudnak. Vannak szakszervezeti tagok, akik azt sem tudják, azok-e, vagy mire szolgál egy szakszervezet. Az a ritka, aki azt gondolja, hogy az ő érdekében cselekszik a szakszervezet. Ma még relatíve kifizetődő, hogy a helyi szakszervezető süket maradjon a munkások kérése hallatán és a vezetés cinkosa legyen. Rosszak az ilyen vezetők.

Amikor az ACFTU azt kéri, hogy a vállalatok állítsák lábra a szakszervezeteket, sokan hoznak létre „álszervezetet”, amelyet hivatalosan elismertetnek, holott a munkások még létezéséről sem tudnak. (Gyakran csak virtuális szakszervezet létezik, a tagdíjat fizetik, de csak formális az egész, a szakszervezeti vezető a vállalati vezetés tagja.)

– Egy egyetemi tanár azt javasolta e konferencián, hogy a «kollektív konzultáció» kifejezést használjuk a kollektív tárgyalás helyett. A különbség alapvető, magyarázta, a konzultáció tartalmazza, hogy a munkások vagy küldötteik előbb megismerjék a bérgondot egy harmonikus békéltető eljárásban, s ha a munkáltató elutasítja, a követelést el lehet felejteni. A tárgyalás viszont tartalmazza, hogy a dolgozók akcióba kezdhetnek, sztrájkba is a munkáltató hatalmát megkontrázni.

Ez teljesen igaz, de ahogyan nem tudunk minden munkahelyi konfliktushoz ACFTU-vezetőt hívni, a munkásoknak a tárgyalásokhoz szükséges az akció lehetősége. Ez történik az életben állandóan.

– Végül pedig ami az ACFTU magatartását illeti sztrájkok esetén. Nem lehet azt állítani, ahogy itt elhangzott, hogy a szakszervezet mindig opponál. Vegyük az Ole Wolff példáját Yantaiban. A munkások azért kezdtek sztrájkba, mert szakszervezetet akartak létrehozni az üzemben.  A városi ACFTU nyilvánosan támogatta a sztrájkot, még a bíróság is az elbocsátott dolgozóknak adott igazat. A tények hasonlítanak a Hondánál történtekre, de a maguk a dolgozók által így létrehozott szakszervezetek gyakran szenvednek kudarcot és az ACFTU kádereinek jelenléte nélkül kicsi az esély a tárgyalások sikerére.

––––––––––––

Az ACFTU szakszervezeti választásairól

Anita Chan soraira (380-as Kína-levél), ahol azt írta, hogy „a szakszervezeti képviselők demokratikus megválasztása nélkül nem lehet komoly kollektív megegyezés”, egy kínai aktivista válaszolt.

Ez az aktivista azt magyarázza, hogy nem elégséges a feltétel, az ACTFU a jelöltek között önkényesen válogat, gyakran nem veszi tudomásul a választás eredményét és levált egy-egy megválasztottat, és mást, neki jobban megfelelőt ültet a helyére. El kell tehát ismerni a vállalati szakszervezet szuverenitását, mert a jelenlegi állapok mellett az egész ACFTU-struktúra a ranglétra rendjének felel meg. Feltételezi a Kommunista Párt belelegyezését…

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Li Wangyang titokzatos halála               

A szakszervezeti aktivista, Li Wangyang jún. 6-án elhunyt 62 éves korában. Felakasztva találták a shaoyangi (Hunan tartomány) kórházban, ahol gyógykezelést kapott. A hatóságok öngyilkosságot állapítottak meg, de sokan vizsgálatot kérnek, mert a házi őrizetbe vett Li család kételkedik. A család tagjait és barátait a helyi hatóságok fenyegetik, ügyvédjük pedig eltűnt.

A «China Labour Bulletin» alapítója, Han Dongfang, a Népi Gyűléstől bizottság felállítását kéri, hogy a haláleset és a Li által elszenvedett kínzások háttere kiderüljön. Li 20 évet töltött börtönben, ezalatt elvesztette látását és hallását  («China Labour Bulletin», jún. 13.).

1989 májusában, a nagy népi mozgalom idején, mely megremegtette a hatalmat,  39 éves munkás volt. Li Wangyang lett egyik alapítója és elnöke a shaoyangi dolgozók autonóm szövetségének, az abban a korszakban virágzó mintegy tucat független szakszervezet egyikének. A hivatalos vádak szerint «a dolgozókat sztrájkba hívta,  teljes mértékben független dolgozói szervezet létrehozást hirdette meg» és «az államhatalom megdöntésére hívott fel». 13 év börtönt kapott.

2000 júniusában kiengedték. 2001 elején háromhetes éhségsztrájkba fogott, hogy a börtönévekhez kötődő betegségének egészségügyi kiadásait megtérítsék. Újból letartóztatták, 10 évre ítélték titokban «állami szervek elleni agresszió» vádjával! 2011. máj. 29-én került szabadlábra, pontosan 10 év után. Különböző petíciók és felhívások láttak napvilágot. Mi, a Kína-bizottság is csatlakozunk ehhez az elemi kívánalomhoz...

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––