383-as Kína-levél, 2012. júl. 15.

Furcsa szemüveg… Mint egy vissza-visszatérő láz, a francia sajtó gyakran időzik a kínaiak úgynevezett gazdagságán: «Luxus Kínában: a kínai nép Pradát visel», «Miért szeretik annyira a kínaiak Louis Vuittont?», egy tévés műsor pedig – meginterjúvolva egy francia építészt, aki kínai milliárdosok számára dolgozik Hainan szigetén – megpróbálja kimutatni, hogy  «a termelés Kínában nem lassul»...

Nem beszélnek arról a 6 -7 millió frissdiplomásról, aki egyáltalán nem biztos, hogy munkát talál. A többszázmillió parasztról, akik olyan régóta nehezen boldogul. A 250 millió migráns dolgozóról, akik faluról a városba vándorol dolgozni. Azt miért nem mondják, hogy csak egymillió kínai birtokol 10 millió yüanos vagyont (grosso modo 1 millió euró), marad tehát 1349 millió más kínai, aki nem Pradában és Vuitton-táskával jár? Elég furcsa szemüvegen át néznek egy országot, annak állampolgárait!

Nyugtalanság. Ahhoz, hogy a minden évben a szükséges 11-12 millió munkahely létrejöjjön, a szakértők szerint a gazdaság 8 %-os fejlődése kell. A számok, még a hivatalosak is, azt mutatják, hogy nem lesz meg. A feldolgozóipar nem akar haladni hónapok óta, az export sem és a pályaudvarokon lehet látni, a migránsok sorban térnek haza; a második negyedévben a belső fogyasztás lassult, sőt a beruházások is.

Egy friss felmérés szerint az állampolgárok 66 %-a nem tud lakást venni az ingatlanárak pokoli emelkedése miatt, a kormánypolitika pedig megpróbálta a fenyegető ingatlan-buborék kipukkanását a spekuláció fékezésével elkerülni, limitálva a luxus-rezidenciák és bevásárlóközpontok építését.  Következésképpen «a beruházó-építési vállalkozások nagyszámú munkást bocsátottak el» és «Guangdong vagy Xian építési területein a munka 1 műszakos heti 5 napra csökkent a korábbi 3 műszakos és 7 napi helyett», állítja a «The New York Times» (júl. 8.).

Törések a csúcsokon. Jiangsu tartományban a miniszterelnök Wen Jiabao tett egy inspekciós kört, azt magyarázva, hogy az ingatlanárak csökkentését folytatni kell, szankciókkal fenyegette az ellenszegülő  helyi kádereket, mert a nagyvárosok egyharmada újraindította az ingatlanépítést. A munkahelyek kérdésén felül ez a helyhatóságok első számú pénzügyi bevétele és a korrupció táplálásának forrása. A helyi bürokraták valahogy nem akarnak megszabadulni tőle, nem jobban, mint a pénzt hozó szektornak hitelt nyújtó állami bankok.

Vissza kell térni a hatalmi vezető frakció központi kérdésére: hogyan kell megszüntetni az állami monopóliumot úgy, hogy a puskapor ne gyulladjon be? Hogyan kell megvalósítani az állami és (külföldi vagy hazai) magánszektor közötti szabad versenyt, amit az IMF kért februárban?  Hogyan lehet világos jelzést adni a toporzékoló bankoknak és külföldi alapoknak – és főként hogyan lehetne lebeszélni az állami vállalatok dolgozóit a magánszektor minimálbérénél magasabb jövedelemről?  Ezek a kérdések osztják meg a csúcsokat, késztetik harcra, ez provokálta ki Bo Xilai, a chongqingi «herceg» eltávolítását, akiről ma, négyhavi fogvatartása után is tilos a konszenzus: vajon egyszerűen csak azzal kellene vádolni, hogy illegálisan dollárt utalt át, vagy inkább azzal, hogy megpróbálta megosztani a kommunista pártot? A kettő nem ugyanaz, és nemcsak a megvádolt számára, hanem az összes kommunista párti káder számára is, akik támogatták.

Nem alszanak a dolgozók! A «China Labour Bulletin» (júl. 6.) által jelzett 80 munkássztrájk megmutatja, hogy a követelések a ki nem fizetett bérekre irányulnak, a béremelésekre, valamint a termelés áthelyezése miatt járó járandóságok behajtására. Másik jellemző: ezeknek a sztrájkoknak közel fele a sztrájkolók és az üzemi vezetés közötti kollektív tárgyalással fejeződött be. Ez új. A magánszektorban dolgozó – gyakran migráns, túlzottan kizsákmányolt és jogok nélküli – már nem egyedül van, hanem kollektív jogokkal van körülbástyázva.

A kínai dolgozók küzdelme de facto évek óta arról szól, hogy az állam ellenében a tüntetés, a sztrájk, a független szervezkedés jogát kivívják. Ez az a vitathatatlan támpont, amely a társadalom minden rétegének erőt ad jogai érvényesítésének követeléséhez. Pl. Shifang tüntető polgárainak, akik gyanakodnak a szomszédságukban berendezkedő fémipari üzemnek az egészségükre gyakorolt hatásában.

Huang Yinglai cikkének második részét is közzétesszük, aki a Hondánál a nagy sztrájkot követő harmadik bértárgyalásról ír. Egy Honda-dolgozó szerint: «a sztrájk sikerének tudható be az is, hogy a munkáltató kezdi elismerni a dolgozókkal folytatott megbeszéléseket, valamit a hivatalos szakszervezet is elkezdett foglalkozni a dolgozók kéréseivel».

Béremelés a Hondánál (2)

Hogyan sikerült a foshani Honda (CHAM) fiatal dolgozóinak megduplázni bérüket egy év alatt 1200-ról 2300 yüanra [az euróra átszámításhoz egyszerűen el kell osztani 10-zel] és kiharcolni az évenkénti kollektív bértárgyalásokat?

Végső megegyezés

A CHAM szakszervezetének (2010 végén választott) új alelnöke, Wang Chaoqun ezt válaszolta a japán üzemi vezetésnek: «A vállalat javaslatának elfogadása a következő negatív hatásokhoz vezethet: 1) a dolgozók morálját érintheti és ez visszahat a termelés minőségére; 2) a kvalifikált dolgozók elhagyhatják az üzemet, ami hosszú távon káros a vállalatra; 3) a dolgozók csalódnak a szakszervezetben, ami a szakszervezeti aktivitásra káros.»

Ru Huimao főigazgató kifejtette, hogy még az is rossz hatással jár a környékbeli üzemekre, beszállítókra, logisztikai központra, ha a szakszervezet 100 yüannal csökkenti követelését.

A vita után a japán igazgatóság újabb javaslatot tett: a teljes bért 561 yüannal, a prémiumot 33-mal emeli, ami a kezdeti ajánlatnál 63 yüannal volt több. A japán vezetés kijelentette: «Ez volt az utolsó szavunk! Ha a szakszervezet nem fogadja el, az összes korábbi tárgyalást semmisnek tekintjük és a kormányhatóságok elé visszük az ügyet döntésért!»

Kong Xianghong, a guangdongi szakszervezeti szövetség jelen lévő alelnöke azonnal kontrázott az «utolsó szavunk» kifejezés ellen, kérte, hogy mindkét fél respektálja egymást a kölcsönös engedmények megtalálása érdekében.

Közbenjárásával végül a vállalat elfogadta a prémium 50 yüanos emelését (a teljes emelés 611 yüan). Ezt elfogadta a szakszervezet. A megegyezést mindkét fél megtapsolta. Ez a javaslat került a küldöttek elé végső elfogadásra.

A küldöttek 90 %-a jóváhagyta a javaslatot

Márc. 14-én délután a CHAM küldötteinek értekezlete a vállalat területén összeült. Már korábban tudomást szerezve a javaslatról többségük megfontoltan viselkedett. A szavazás titkosan zajlott. Összeszámlálása eredménye: a 111-ből 98-an megszavazták, 13-an tartózkodtak.

 «A CHAM bérkiigazítási javaslata elfogadást nyert!» Felharsant a taps. Mindkét fél elégedett volt, Shen az egyik küldött ezt nyilatkozta: «Mélységesen elégedett vagyok az eredménnyel». Ha volt is különbség az eredeti követeléshez képest, azt gondolja, hogy a vállalat igazodott a dolgozók akaratához. Ha sokan panaszkodtak is korábban, most mégis maradnak a CHAM-nál.

A vállalat vezető felelőse is megkönnyebbült: «Ez a legjobb dolog, amit azóta tettünk, amióta berendezkedtünk Kínában. A közeljövő modelljévé akarunk válni itt».

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Újabb felmérés a munkakörülményekről az Apple alvállalkozóinál. A China Labor Watch, egy new yorki székhelyű civil szervezet jún. 27-én hozta nyilvánosságra az Apple mintegy tucat alvállalkozójánál végzett kutatása eredményét (http://chinalaborwatch.org/pdf/2012627-5.pdf).

– Illegális túlórák tömegesen: havi 100 - 180 a törvényesen előírt maximális 36 helyett, melyet a munkásoknak muszáj elfogadniuk, mert annyira alacsony a jövedelmük (általában a helyi minimumbérek).

– Veszélyes munkakörülmények: rosszul szellőztetett műhelyekben fémszemcsék a levegőben (ugyanez vezetett a chengdui Foxconn-nál a 4 halottat okozó robbanáshoz).

– 10 üzemből 6-ban 11 órás műszak, csúcsidőszakban szombat-vasárnap is, állva a futószalagnál, félórás étkezési szünettel.

– Jelenlét fizetés nélkül, csökkentett pihenőidő.

– Bizonyos vállalatok nem fizetnek társadalombiztosítást.

– Munkaközvetítő alkalmazása állandó posztokra, mely lehetővé teszi, hogy a vállalat ne fizessen társadalombiztosítást, elbocsátás esetén végkielégítést, sem pedig a túlórákhoz kötődő legális kvótát.

Munkahelyi baleset: a helyhatóság nem alkalmazza a törvényt! A társadalombiztosításról szóló 2011. júl. 1-én életbe lépett törvény után egy évvel a pekingi Ylian jogsegélyző központ kimutatja, hogy a vizsgált 297 helyhatóság 77 %-a azt nem alkalmazza. A törvény szerint a munkahelyi balesetet szenvedett személy, ha munkáltatója nem kárpótolja, a helyhatóságtól kell kérnie azt az erre a célra elkülönített alapból. Ami még rosszabb, erről a lehetőségről hallgatnak is, mivel a megkérdezett munkahelyi balesetet szenvedett munkások 92 %-a nem is tudott a lehetőségről. 79 %-uk még az új törvényről sem tudott … (forrás: «China Labour Bulletin», júl. 4.).

Cenzorok felügyelet alatt… A Harvard amerikai egyetemen kutatói kifejlesztettek egy módszert, mely az internet kínai cenzúrájára derít fényt. 1382 fórumon 85 «forró» témában 11 millió üzenet (és persze letiltásuk) nyomán megállapították: a kormányt kritizáló véleményeket nem mindig cenzúrázzák, de minden olyan, ami hasonlít egy felhívásra, eltűnik néhány nappal az esemény előtt; így volt az az Ai Weiweit érő üldöztetés és a Bo Xilai-botrány ügyekben is.

Fang Hongot rehabilitálták. Bo Xilai chongqingi vezető letartóztatása egy egyszerű polgárnak, Fang Hongnak köszönhető. «Egy éves munkatáborra ítélték, amiért gúnyt űzött a Weibon, a kínai Twitteren a helyi kommunista vezetőkből – ami nem teljesen szokatlan Kínában. Ami sokkal inkább az, hogy rehabilitálták és még kártérítést is kapott.» («Le Monde», júl. 16.).

A munkatáborban karácsonyi girlandokat forrasztott – egy shenzheni Németországba exportáló munkáltató számára, aki havonta 1 eurót fizetett neki a napi 8-11 órás munkáért! «Mint állampolgárnak, az alkotmány megadja a szólás szabadságát. Az országnak kritikára és ellenőrzésre van szüksége és a fejlődéshez», mondta Fang Hong.