Spanyolország –
Portugália
A nov. 14-i általános sztrájk előtt:
portugál és spanyol dolgozók, fiatalok, munkás- és szakszervezeti aktivisták
felhívása
A spanyol UGT és Munkásbizottságok szakszervezeti
tömörülése, a portugál UGT több szervezete és a CGTP megerősítette
sztrájkfelhívását nov. 14-re. A
két ország egyéb munkásmozgalmi szervezetei eddig hátat fordítanak az
akciónak.
Ez az egész Ibériai-félszigetre kiterjedő sztrájkfelhívás azonban azt
mutatja mégis, hogy a munkásosztály kész szembeszállni a közös ellenséggel: a finánctőke érdekeit védő IMF-EU-EKB
trojkával, mely egész Európában a reformokat, a kiigazító programokat szervezi a jogok és vívmányok megnyirbálásával. Évtizedekkel
visszavetve veszélyezteti a szerzett vívmányokat, sőt, magukat az alapvető
közfunkcióknak, a demokráciának a létét is.
Az akarat egyforma Lisszabonban és Portóban, Madridban és
Barcelonában is arra, hogy megakadályozzák a barbárság felé menetelést.
Szeptember 15-én egymillió portugál özönlötte el az utcákat:
«Le a memorandummal, ki innen a Passos Coelho-kormánnyal!». Ugyanezen a napon
Spanyolország népei tüntettek a kiigazítási program ellen követelve a Rajoy-kormány lemondását.
Az igaz, hogy felhívásukban a
szakszervezeti szövetségek kitartanak amellett, hogy „a kormányok
változtassanak politikájukon” – mintha ez lehetséges lenne az Európai Unión,
direktíváin és szerződésein belül, mely előírja az „aranyszabályt”, prioritást
ad a deficitcsökkentésnek és az adósság kamatfizetésének.
A dolgozók, fiatalok, parasztok, kiskereskedők számára ez a
mobilizáció csak a kezdet. A szakszervezeti szövetségek vezetésén túllépve
megpróbálják követeléseiket érvényesíteni a kormányok és a trojka felé.
A követelések széles skálán mozognak: a kiigazítási programok
visszavonása, a közszolgáltatások védelme, a nagyvállalatok és bankok
államosítása, az elbocsátások megtiltása – ezen a bázison lehetséges olyan
kormány felállítása, mely a többség érdekeit képviseli, szabad, szuverén,
Brüsszeltől és a finánctőkétől független.
A portugál és spanyol nép érdeke ugyanaz, mint minden más
népnek. Ugyanúgy elszenvedi minden nép a trojka és a szolgálatában álló
kormányok különböző fokú és ritmusú, de egyazon irányba vivő csapásait. Az
európai intézmények úgynevezett «demokratizálása» vagy az IMF mostani javaslata
a deficit újratárgyalásáról, annak kondicióiról vagy határidejéről, úgy tűnik,
hogy nem elég az európai ellenállás felszámolásra.
Egész Európában fokozni kell közös harcunkat közös céllal.
Vissza kell vonatni a trojka memorandumait és kiigazítási,
strukturális programjait azon legelemibb jogaink védelmében, mint a
bérszínvonalunk helyreállítása és az elbocsátások megtiltása.
Ennek érdekében szolidaritási akcióinkat meg fogjuk
sokszorozni avégett, hogy szervezeteink ezeket a követeléseket képviseljék.
Sürgős lett széleskörű munkáskonferenciánk összehívása, hogy
döntsünk egyesült cselekvésünkről.
A spanyol állam
szakszervezeti aktivistái:
Luis González, CCOO* - Rafael Aguilera, FSP-UGT - Jesús
Béjar, CCOO*, Madrid - Koldo
Méndez, UPTA-UGT főtitkár, Euskadi -
Pablo García Cano, Madrid CCOO*
ipari föderáció- José Almela,
MCA-UGT főtitkár, Millars-Plana Baixa-Paláncia - Francisco Cepeda, Madrid CCOO* (FSC) - José A. Pozo, FSP-UGT Katalónia - Misericordia Mariscal, CCOO*, egészségügy, Sevilla - Mª Jesús Fernández Asenjo, FSP-UGT
egészségügy, Euskadi - José Luis
Sánchez, Madrid CCOO* (FSC) szállítmányozás, Blas Ortega, FSP-UGT egészségügy, Valencia - Jordi Salvador Duch, UGT főtitkár,
Tarragona - Manuel Iniesta, Fiteqa
CCOO* Katalónia - Sergio Blázquez,
UGT-MCA Millars/PlanaBaixa/ Paláncia -
Natividad Morilla, UGT-MCA Valencia - Ángel
Tubau, Información Obrera - Manuel
Cuso, Información Obrera - Juan
Manuel Aranda, CCOO Madrid, ipar* -
Pedro A. Fernández, Toledo, UGT-MCA
- Ángel Díaz, CCOO Madrid, ipar *-
Agustín García, CCOO Madrid, ipar* -
Carlos Martínez, CCOO Madrid, ipar
*- Neftalí Rodríguez, CCOO FSC*
- Vicente Vallés, MCA-UGT Valencia –
Víctor Ballesteros, CCOO Valencia*.
Portugál
szakszervezeti aktivisták:
António Avelãs, (SPGL/CGTP elnök, Lisszabon*) - António Brinco, SPGL vezetője Setubal*-
Ana Sofia Cortes, STFPSA/CGTP,
Lisszabon - Aires Rodrigues, (POUS,
Marinha Grande) - António Carlos, Freire Brinco, SPGL vezető, Lisszabon -
Carmelinda Pereira, (POUS,
Lisszabon) - Volkswagen-Autoeuropa, Carlos
Melo, (nyugd. banki alkalmazott, Queluz) - Daniel Gatoeiro, (vegyip. dolgozó, Marinha Grande) - Fernanda Magda Silva, (tanár, Lisszabon)
- Fernando Quadros, (nyugd. banki
alkalmazott, Mª Grande) - Guadalupe
Simões, (SEP/CGTP elnöke, Faro*)
Isabel Pires, (pedagógus szaksz.vezető, Lisszabon, (SPGL) / CGTP*) - Joaquim Pagarete, (CGTP vezető;
Lisszabon*) - José Carlos Monteiro Lopes,
(légiközl. Dolgozó, Lissyabon) - José
Júlio Santana Henriques, (CGTP keresk. dolgozók, Lisszabon) - Joana
Saraiva, (biztosítás, Mª Grande) - José
Baião (Lisszabon, TAP,) - José Luís Teixeira, (designer,
Lisszabon) - José Lopes,
(NAV-dolgozó, Lisszabon) - Licínio António
Saraiva de Sousa, (üveggyártás, Mª Grande) - Leonor Ferreira Santos Vieira, (ápolónő) - Maria João Gomes, (fordító, Marinha Grande) - Maria
João Vieira, (tanár, Leiria) - Marta
Jacob, (kertészmérnök, Torres Novas) - Maria
Adélia Mendes de Jesus Gotoeiro, (üveggyártás, Mª Grande) - Maria Adélia Paiva Pires Gomes, (tanár,
Carnaxide) - Maria Adélia Gatoeiro,
(üveggyártás, Marinha Grande) - Maria
Isabel Ribeiro, (munkanélküli, Barreiro) - Maria Eugénia da Costa Duarte de Almeida, (szobrász, Mª Grande) - Maria de Lurdes Monteiro dos Reis,
(munkanélküli, Lisszabon) - Nuno
Vilhena, (tanár, Aquilino Ribeiro-központ, Porto Salvo) - Otília Fernandes, (Carris dolgozói
bizottsága, Lisszabon*) - Octávio
Rodrigues, (nyugd. tanár, Barreiro) - Pedro
Correia, (építész,
Mª Grande) - Pedro Guilherme Santos
Marques, (mérnök, üveggyártás, Mª Grande) - Pedro Marques, (mérnök, üveggyártás, Mª Grande) - Sandra Maria Costa Fernandes Cruz,
(SPGL vezetője, Seixal).
(*) személyes címen
TRINIDAD és
TOBAGO
Az Oilfields
Workers Trade Union (OWTU) szervezte tanácskozás megalakulásának 78.
évfordulóján
A Karibi Dolgozók
és Népek Szövetsége (ATPC) – részlet egy hozzászólásból
A Szövetséget
2002 dec. 12-13-án hozta létre Guadeloupe-ban mintegy tucatnyi karibi ország
képviselője.
Célja: harc a szuverén karibi nemzetek szabad uniójáért.
Tevékenysége: tanácskozások, demonstrációk, tüntetések
szervezése a fenti cél elérése érdekében, közöttük a Minustah-csapatok
kivonásáért Haitiból; nemzetközi vizsgálóbizottsága segítségével annak feltárása
a világ előtt, milyen negatív módon hat az országra szuverenitásának hiánya.
Szervezetem – a Travayè é Péyizan et de Liyannaj Kont
Pwofitasyon LKP – és egész Guadeloupe népe a tőkés kizsákmányolás, az
imperializmus ellen küzd. 1802-ben kezdtük harcunkat a «májusi háborúban» a
rabszolgatartás és gyarmatosítás ellen, melyben 10 ezer honfitársunk áldozta
fel magát. Nagyon is jól értjük, hogy nemzeti felszabadításunkat össze kell
kötni a tőkés rend elleni harccal. Azt a javaslatot tesszük itt az OWTU-nak,
hogy csatlakozzon hozzánk:
• a haiti nép szuverenitása visszanyeréséért vívott
küzdelmünkben;
• a francia kormányt illető kezdeményezéseinkben, melyekkel
kötelezni akarjuk azt a guadeloupe-i szakszervezetellenes fellépésének
leállítására. (...).
– Nyilatkozat (részlet)
«Ebben az évben Trinidad és Tobago, Jamaika függetlenségének
50. évfordulóját ünnepli. De a karibi térségben több terület még mindig
gyarmat, népeitől megtagadják a szabad önrendelkezés jogát. Szolidárisak
vagyunk Guadeloupe, Martinique, Aruba, Bonaire, Curacao, Porto Rico, Santo
Domingo függetlenségi harcával!»
ALGÉRIA
A Parti des
Travailleurs újsága, a Fraternité 2012 októberi cikke Maliról
Nagyhatalmak
nyomása Algérián
A függetlenség elnyerése óta példátlan eseményre került sor:
Mourad Medelci, Algéria külügyminisztere bejelentette, hogy az ország kész
részt venni a Malit érintő katonai beavatkozásban.
Rendkívül súlyos helyzet áll elő, ha ez a bejelentés
megerősítést nyer. Hónapok óta erősödik a nagyhatalmak (nevezetesen Franciaország
és az USA) nyomása az algériai kormányra, az amerikai irányítású Africom főnöke
és a francia belügyminiszter látogatása is ezt nyomatékosította, megerőszakolva
függetlenségünkhöz és nemzeti szuverenitásunkhoz fűződő alapvető jogunkat: az
idegen országok belügyeibe való be nem avatkozást.
Bamakoban, ahol a mali helyzet megtárgyalása volt a téma,
Mourad Medelci ezt nyilatkozta: «Ha Mali északi részében a katonai beavatkozás
célja a terrorizmus elleni harc, Algéria minden eszközzel kész erre». Csakhogy
itt egyáltalán nem a hazánkon belüli «terrorizmus elleni harcról» van szó,
hanem egy idegen ország intervenciójáról, melyet a «terrorizmus elleni harcnak»
a nevében hajtanak végre a nagyhatalmak.
Eddig Algéria határozottan elutasított mindenfél külföldről
érkező beavatkozást, mi magyarázza akkor a pálfordulást? A külgyminiszter
diplomatikusan ezzel hárítja el a felkérést, vagy valóban olyan nyomás éri a
kormányt, hogy alá kell vetnie magát? Annál is inkább, mert Amar Belani, a
külügyminisztérium szóvivője már célzott rá, hogy a korábbi algériai
álláspontot felül kell vizsgálni ebben a kérdésben; más intézményeink részéről
is vannak ilyen információink.
Okt. 14-én a Le Temps napilap megírta, a lázadó
fegyvereseknek politikai tárgyalásokat ajánlottak a mali pártok, felhívják őket
a terrorista szervezetekkel, közöttük az Aqmival való szakításra, de mindez
valójában csak 45 napos haladék a katonai intervenció előkészítésére.
A «Tout sur l’Algérie» (Minden Algériárol) internetes lapon
a katonai kérdések szakértője, Ahmed Adimi professzor: «az ENSZ Biztonsági
Tanácsa által a kérdés békés rendezésére a Nyugat-Afrikai Államoknak adott határideje az algériai
diplomácia sikere», de ennek lejártáig is «a térségben intervenciós katonai
előkészületek folynak». Adimi maga is aggódik, felhívja a figyelmet arra, hogy
Maliban a válság mély, összetett, nem lehetséges néhány nap alatt megoldani.
«Ha Algéria légicsapásokkal beavatkozna, annak a háborúnak Franciaország lenne
a nyertese, uránium- és ásványérdekeltségét, befolyását megőrizné, előrelépne a
dél-algériai természeti kincsek felé is – és afrikaiak ölnének afrikaiakat.
Ezen kívül a földi tevékenységre semmi hatással nem bírna, a terrorista
különítmények Dél-Algériában folytathatnák tevékenységüket». A veszély ott van,
hogy «az észak-mali terrorista csoportok megpróbálnák kiszélesíteni a háborút,
a határokon át egy légicsapás esetén behatolnának országunkba, s ez a francia
vagy idegen légierőket is arra késztetné, hogy határainkat ostromolják.» (El Houri, okt. 20.).
Meg kell említeni, hogy Franciország az USA megbízásából
cselekszik kettőjük hasznára, ahogyan ez már Líbia esetében szintén kiviláglik.
Annak ellenére, hogy a minisztelnök korrigálta külügyminisztere szavait,
nyugtalanságunk nem csökken. Írt a Le Monde is (okt. 22.) az algériai kormány
álláspont-változásáról. A «hangnemváltás azután következett be, hogy Washington
figyelmét erre a zónára összpontosítja benghazi konzulátusa (Líbia)
megtámadása, az Al Kaida (AQMI) befolyásának növekedése óta».
Irak, Afganisztán, Líbia példája már megmutatta, ha Algéria
belemegy abba a szerepbe, amit az USA szán neki, az annyi, mint az ujjunkból
kiinduló gangréna, amely lassan megfertőzi az egész karunkat.
Hamid
B
Dél-Afrika
Algírban a
dél-afrikai nagykövete fogadta az UGTA-PT delegációját
A dél-afrikai
bányászokkal szolidáris Egyetértés-felhívás után a Parti des Travailleurs azon
nyomban lépéseket tett az UGTA szakszervezeti tömörülés delegációjával együtt.
Szept. 19-én fogadta őket a nagykövet.
Beszámoló:
A PT parlamenti csoportvezetője, Djelloul Djoudi elmondta:
«Mélységes indignálódásunkat akarjuk kifejezni a Marikana több tucat
bányászának halálát okozó támadás kapcsán. Tiszteljük Dél-Afrika
szuverenitását, mégis valósággal sokkolóak a hírek (…), különösen amiatt, hogy
fekete kormány lövetett fekete sztrájkolókra. Támogatjuk a bányászok
követelését, hogy a mészárlás felelőseit vonják felelősségre, a letartóztatott
sztrájkolókat engedjék szabadon, követeléseiket pedig teljesítsék».
A nagykövet azzal riposztozott, hogy hosszasan ecsetelte
saját verzióját a tényekről. Az apartheid óta eltelt években kialakított
rendszerrôl ezt mondta: «Igen, politikailag győzelmet arattunk, de a gazdaság
ezt nem követte (…) 18 éve megoldatlan és a kormány nem képes bizonyos dolgokat
elérni».
Felhívta a figyelmet arra, hogy J. Zuma kétnapos nemzeti
gyászt rendelt el, a 45 áldozat családját kárpótolják, a 70 sérültet gyógyítják
és a letartóztatottakat pedig elengedték, a vizsgálat megkezdődött. Ezután
Julius Malema, az ANC volt ifjúsági felelősének megvádolásába kezdett
gyűlöletkeltő szavakkal, aki úgymond radikalizálta a sztrájkot.
Elmagyarázta az egymillió dolgozót (felét csak közvetett
posztokon) foglalkoztató bányaszektor fontosságát, szerinte az a fontos, hogy
«a munka kéz a kézben haladjon a pártokkal, üzletemberekkel és a dolgozókkal,
hogy megoldás szülessen az érvényes törvények alapján». Elismerte, hogy «az
üzletemberek sok pénzt keresnek, a dolgozói bérek nagyon alacsonyak, de ha
megemelik őket, a munkáltatók haszna csökken (…) » Belemerülve ebbe végül
kibökte: «A béremelés megtagadása bűncselekmény».
L. Zitouni, a bányászszakszervezetek afrikai koordinátora
vette át a szót, aki nagyon jól ismeri a dél-afrikai helyzetet. Többször
meglátogatta ezeket a bányákat is és tapasztalta azok embertelen
munkaviszonyait. A bányászok emellett családjuktól távol élnek, embernek
alkalmatlan szállásokon. “Kétségtelen, volt valami kis változás 1994 óta, de
nem elegendő. A fehérek és feketék bére, fizetése, jövedelme között még mindig
nagy a különbség».
A szakszervezeti felelős aláhúzta, hogy «a dolgozók egyetlen
eszköze a sztrájk». Kiemelte, hogy «az azért több mint súlyos, hogy az
apartheid idejéből származó törvény még mindig érvényben van, ezt használják a
munkáltatók a fekete alkalmazottak ellen (…)». Hozzátette, «a szociális
törvények felülvizsgálata, a bányászok által feltárt problémákra adandó válasz
lenne a kormány feladata, véget kellene vetnie a dél-afrikai népet a
multinacionális vállalkozási törvény által sújtó igazságtalanságnak».
Bekai Mohamed, a bányászszövetség főtitkára (UGTA)
emlékeztetett Nelson Mandela hősiességére, az apartheid alatt börtönben
eltöltött 27 évére, és kijelentette, hogy «a politikai győzelem semmit nem ér a
gazdaság nélkül». Algéria és Dél-Afrika jelentős országok, «együtt kellene
harcolnunk egész Afrika imperialista elnyomása ellen».
A nagykövet magyarázkodott: «Mindenről tárgyalnunk kell (…)
és a kormány keze-lába meg van kötve. Ezért olyan lassú a fejlődés».
Ramdane Youssef Tazibt, a PT országgyűlési képviselője
emlékeztett, hogy a két ország közötti kapcsolatok nem mai keletűek, Nelson
Mandela a hatvanas évek elején Algériában tartózkodott. «18 évvel az
apartheidnek véget vető szeződések után a lakosság 43 %-a a szegénységi küszöb
alatt él és az ország gazdasága (bankok, ipar, földek, bányák…) a fehérek
kezében van». Algéria 1966-ban, a függetlenség után 4 évvel államosította a
bányákat – Dél-Afrikában pedig úgymond 18 évvel az apartheid után a bányák még
mindig a fehérek, a multik tulajdona».
Mi azt mondjuk, Afrika az afrikaiaké. Dél-Afrika népe
elsősorban fekete nemzet. Egyenlőség kell, az apartheid törvényeit meg kell
szüntetni (...). Mert mi a nemzetek szuverenitásának hívei vagyunk, mi a
zimbabwwei elnököt, Mugabét is támogattuk, mikor kitette a szűrét a fehér
farmereknek, hogy a földet országa szegényparasztjainak adja.
Julias Malemát illetően. Nincs kapcsolatunk vele, de nem
gondoljuk, hogy az erőszakért ő lenne felelős. A szegénység, az
igazságtalanság, az egyenlőtlenség, a rasszista törvények az erőszak felelősei.
A bányák államosítása több mint jogos követelés, multinacionális vállalatok
fosztogatják a nemzetet, zsákmányolják ki a dolgozókat a nép kárára húzva
profitot – foglalta össze.
A nagykövet végül megígérte, hogy a delegációt foglalkoztató
kérdésekről tájékoztatja országa hatóságait.
Németország
Programjuk:
szegénység, a nyugdíjak tönkretétele a versenyképesség fokozása és az
eladósodás fékezése nevében
H-W. Schuster, az Afa (SPD munkásbizottsága) düsseldorfi
elnöke, a Ver.di küldötte két cikkének összefoglalója (megjelent a
Társadalompolitika és demokrácia c. folyóiratban)
A DGB (1) elnöke, Michael Sommer szerint a spanyolországi és
portugáliai intézkedések az «Agenda 2010 klasszikus intézkedései.
Németországban ez a fajta politika már mögöttünk van, nem ugyanezzel a
brutalitással ugyan, de ugyanilyen jelleggel zajlott. Amit ma a drágán
megfizetett munkerőpiaci politika sikereként ünneplünk. A prekaritásos
munkahelyek, a nyomorúságos bérek masszívan megnőttek. A helyzet elviselhetetlen.»
Az első ilyen jellegű intézkedéseket Gerhard Schröder
vörös-zöld kormánya hozta, ezt követték azután a többiek (először a nagykoalíció, aztán a CDU-CSU és FDP koalíciója [2]). A versenyképesség, a termelés és
a termelés helyének védelme nevében egy egész sor munkásvédelmi garanciát
megnyirbáltak, megszüntettek. Csak a legradikálisabbak:
— a Hartz-törvényekkel a munkanélküliség elleni védekezést
megvonták, a munkanélkülit kötelezik arra, hogy nyomorúságos bérért dolgozzon,
ez a gyászos «1 eurós munka»;
— a közszférában eltűnt az országosan megállapított státusz,
helyébe léptek a különböző szövetségi, regionális, helyhatósági munkaszabályzatok;
— megsokszorozódtak az olyan tevékenységi szektorok, amelyek az ágazati kollektív szerződések
érvénye alól kikerültek;
— a nyugdíjak színvonala lecsökkent,
magánnyugdíjpénztárakba kell belépni.
Az SPD (3) vezetése ezzel a politikával, melyet vagy
közvetlenül vállalt vagy ellenzékben támogatott, hatmillió hagyományos
szavazóját és számos tagját vesztette el.
A nyomor
fejlesztése
Párhuzamosan kifejlődik a nyomor. A nyugdíjak
vásárlóerejének veszteségét 2000-től 20 %-ra becsülik, a nyugdíjas dolgozók
száma több, mint 60 %-kal emelkedett. A dolgozók több, mint 20 %-a, tehát azok,
akiknek van munkájuk, ma az „alacsony bérűek” kategóriájába tartoznak (bruttó
órabérük kevesebb, mint 10,36
euro). 10 év alatt a munkahellyel bíró dolgozók száma 29,7 millióról 31,6 millióra nőtt, az
alacsony bérűeké pedig 6-ról 7,9 millióra. Ugyanezen időszakban a bércsökkenést
6,3 %-ra becsülik.
Azzal ellentétben, amit a DGB elnöke mondott, a német
dolgozók még nem tudhatják maguk mögött a szociális védelmet és garanciákat
megsemmisítő politikát. 2013 januárjától kezdődik az öregségi nyugdíjkorhatár 67 évre
emelésének alkalmazása, amelyet a nagykoalíció öntött törvénybe. Az SPD pedig Peer Steinbrück-öt
javasolja saját jelöltjeként a Bundestag 2013 végi törvényhozói választásaira.
Az SPD-ben Steinbrück ennek a detsruktív politikának a szószólója és szimbóluma,
pénzügyminiszterként részt vett Schröder kormányában, majd a nagykoalícióban.
Ellenzékben pedig aktívan védte a két új európai szerződést, a GPUSKK-t és az
ESM-et (stabilitási és növekedési paktum ill. stabilitási mechanizmus) az SPD
csoportjának többségével a Bundestagban.
(1) Szakszervezetek Német Konföderációja
(2) CDU-CSU: Németországi kereszténydemokrata Unió,
Bajorországi keresztényszociális Unió. FDP: Liberális-demokrata Párt
(3)
Németországi Szociáldemokrata Párt.
Olaszország
A pedagógusok
kategorikusan elutasítják óraszámuk növelését
A Monti-kormány
október elején jelentette be a stabilitási törvényt (a GPUSKK
«aranyszabályának» közvetlen alkalmazását). Ez tartalmaz olyan intézkedést,
amely brutálisan érinti az iskolákat és a pedagógusokat. A kormány heti 24
órára akarja kötelezni a pedagógusokat ugyanazzal a bérrel, holott eddig (középiskolákban)
18 óra volt és a tanítóknak 22 óra.
Október 12-én a CGIL sztrájkra szólít a bérek befagyasztása
ellen. Elítélte az újabb intézkedést, de ebben a stádiumban csak annak
visszavonását követeli.
A CISL és az UIL sztrájkja arra szolgál, hogy ezt vonják
vissza… de nov. 24-én, vagyis egy hónappal az intézkedés meghozása után, akkor,
mikor az iskolák zárva lesznek!
A stabilitási törvény a pedagógusok munkaideje módosításával
a nemzeti szerződést teszi obligón kívülre.
Okt. 22-én az «500-ak manifesztuma» (1) Torinóban
összehívott egy nagygyűlést: «a 24 órára áttérés mindenkit érint, nem csak a
pedagógusokat, a tanulókat és szülőket is a tanítás színvonala miatt és az
összes dolgozót is (támadja az összes nemzeti szerződést). Szervezzük magunkat
egységbe ennek visszavonásáért.»
A város 27 iskolájának 82 pedagógusa vett részt rajta.
Egyhangúlag elfogadták a szakszervezetek vezetésének címzett felhívást. A CGIL
és a CUB (2) összehívta két gyűlését Torinóban. Itt viszont ki sem mondták a
«visszavonás» vagy «sztrájk» szavakat!
Az «500-ak manifesztuma» felhívást az országban körözik.
Számos gyűlés vette át a 24 óra visszavonásának jelszavát.
A CGIL vezetése a mozgolódás és a méltatlankodás hatására
kénytelen volt átvenni a visszavonás követelését és csatlakozni a nov. 24-i
sztrájkhoz, ahogy a COBAS (bázisbizottságok) és a CUB.
Nyilvánvalóan léteznek ellentmondások. De a dolgozók
határozott akarata is megfigyelhető, az egységért küzdenek és az intézkedés
visszavonásáért. A nov. 24-i római országos tüntetés, ha későn is hívták össze,
a kormányt meghátrálásra késztetheti.
Oktatás, egészségügy, nyugdíj, munkahelyek … Van-e politikai
megoldás az Európai Unión és szerződésein belül maradva?
A Tribuna Libera decemberre egy tanácskozást készít elő a
munkásmozgalom függetlenségét, a szigorítási programot és az új szerződés
megsemmisítését illetően – egyelőre az Unióval való szakítás kérdésének
felvetése nélkül.
Lorenzo
VARALDO
(1) A közoktatásban a pedagógusokat és szülőket tömörítő
országos bizottság
(2) Egységes bázisszövetség
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des
peuples
87, rue du
Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48
01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur
de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du
Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G
82738Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470
Saint-Rémy-lès-Chevreuse
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.