Nemzetközi információk

Nemzetközi információk

 98. sz. (467) –2012. nov. 2.

Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése

Spanyolország – Portugália

A nov. 14-i általános sztrájk előtt: portugál és spanyol dolgozók, fiatalok, munkás- és szakszervezeti aktivisták felhívása

A spanyol UGT és Munkásbizottságok szakszervezeti tömörülése, a portugál UGT több szervezete és a CGTP megerősítette sztrájkfelhívását nov. 14-re. A két ország egyéb munkásmozgalmi szervezetei eddig hátat fordítanak az akciónak.

Ez az egész Ibériai-félszigetre kiterjedő sztrájkfelhívás azonban azt mutatja mégis, hogy a munkásosztály kész szembeszállni a közös ellenséggel: a finánctőke érdekeit védő IMF-EU-EKB trojkával, mely egész Európában a reformokat, a kiigazító programokat szervezi a jogok és vívmányok megnyirbálásával. Évtizedekkel visszavetve veszélyezteti a szerzett vívmányokat, sőt, magukat az alapvető közfunkcióknak, a demokráciának a létét is.

Az akarat egyforma Lisszabonban és Portóban, Madridban és Barcelonában is arra, hogy megakadályozzák a barbárság felé menetelést.

Szeptember 15-én egymillió portugál özönlötte el az utcákat: «Le a memorandummal, ki innen a Passos Coelho-kormánnyal!». Ugyanezen a napon Spanyolország népei tüntettek a kiigazítási program ellen követelve a  Rajoy-kormány lemondását.

Az igaz, hogy felhívásukban a szakszervezeti szövetségek kitartanak amellett, hogy „a kormányok változtassanak politikájukon” – mintha ez lehetséges lenne az Európai Unión, direktíváin és szerződésein belül, mely előírja az „aranyszabályt”, prioritást ad a deficitcsökkentésnek és az adósság kamatfizetésének.

A dolgozók, fiatalok, parasztok, kiskereskedők számára ez a mobilizáció csak a kezdet. A szakszervezeti szövetségek vezetésén túllépve megpróbálják követeléseiket érvényesíteni a kormányok és a trojka felé.

A követelések széles skálán mozognak: a kiigazítási programok visszavonása, a közszolgáltatások védelme, a nagyvállalatok és bankok államosítása, az elbocsátások megtiltása – ezen a bázison lehetséges olyan kormány felállítása, mely a többség érdekeit képviseli, szabad, szuverén, Brüsszeltől és a finánctőkétől független.

A portugál és spanyol nép érdeke ugyanaz, mint minden más népnek. Ugyanúgy elszenvedi minden nép a trojka és a szolgálatában álló kormányok különböző fokú és ritmusú, de egyazon irányba vivő csapásait. Az európai intézmények úgynevezett «demokratizálása» vagy az IMF mostani javaslata a deficit újratárgyalásáról, annak kondicióiról vagy határidejéről, úgy tűnik, hogy nem elég az európai ellenállás felszámolásra.

Egész Európában fokozni kell közös harcunkat közös céllal. Vissza kell vonatni a trojka memorandumait és kiigazítási, strukturális programjait azon legelemibb jogaink védelmében, mint a bérszínvonalunk helyreállítása és az elbocsátások megtiltása.

Ennek érdekében szolidaritási akcióinkat meg fogjuk sokszorozni avégett, hogy szervezeteink ezeket a követeléseket képviseljék.

Sürgős lett széleskörű munkáskonferenciánk összehívása, hogy döntsünk egyesült cselekvésünkről.

A spanyol állam szakszervezeti aktivistái:

Luis González, CCOO* - Rafael Aguilera, FSP-UGT - Jesús Béjar, CCOO*, Madrid - Koldo Méndez,  UPTA-UGT főtitkár, Euskadi - Pablo García Cano, Madrid CCOO* ipari föderáció- José Almela, MCA-UGT főtitkár, Millars-Plana Baixa-Paláncia - Francisco Cepeda, Madrid CCOO* (FSC) - José A. Pozo, FSP-UGT Katalónia - Misericordia Mariscal, CCOO*, egészségügy, Sevilla - Mª Jesús Fernández Asenjo, FSP-UGT egészségügy, Euskadi - José Luis Sánchez, Madrid CCOO* (FSC) szállítmányozás, Blas Ortega, FSP-UGT egészségügy, Valencia - Jordi Salvador Duch, UGT főtitkár, Tarragona - Manuel Iniesta, Fiteqa CCOO* Katalónia - Sergio Blázquez, UGT-MCA Millars/PlanaBaixa/ Paláncia - Natividad Morilla, UGT-MCA Valencia - Ángel Tubau, Información Obrera - Manuel Cuso, Información Obrera - Juan Manuel Aranda, CCOO Madrid, ipar* - Pedro A. Fernández, Toledo, UGT-MCA - Ángel Díaz, CCOO Madrid, ipar *- Agustín García, CCOO Madrid, ipar* - Carlos Martínez, CCOO Madrid, ipar *- Neftalí Rodríguez, CCOO FSC* - Vicente Vallés, MCA-UGT Valencia – Víctor Ballesteros, CCOO Valencia*.

Portugál szakszervezeti aktivisták:

António Avelãs, (SPGL/CGTP elnök, Lisszabon*) - António Brinco, SPGL vezetője Setubal*- Ana Sofia Cortes, STFPSA/CGTP, Lisszabon - Aires Rodrigues, (POUS, Marinha Grande) - António Carlos, Freire Brinco, SPGL vezető, Lisszabon - Carmelinda Pereira, (POUS, Lisszabon) - Volkswagen-Autoeuropa, Carlos Melo, (nyugd. banki alkalmazott, Queluz) - Daniel Gatoeiro, (vegyip. dolgozó, Marinha Grande) - Fernanda Magda Silva, (tanár, Lisszabon) - Fernando Quadros, (nyugd. banki alkalmazott, Mª Grande) - Guadalupe Simões, (SEP/CGTP elnöke, Faro*) Isabel Pires, (pedagógus szaksz.vezető, Lisszabon, (SPGL) / CGTP*) - Joaquim Pagarete, (CGTP vezető; Lisszabon*) - José Carlos Monteiro Lopes, (légiközl. Dolgozó, Lissyabon) - José Júlio Santana Henriques, (CGTP keresk. dolgozók, Lisszabon) - Joana Saraiva, (biztosítás, Mª Grande) - José Baião  (Lisszabon, TAP,) - José Luís Teixeira, (designer, Lisszabon) - José Lopes, (NAV-dolgozó, Lisszabon) - Licínio António Saraiva de Sousa, (üveggyártás, Mª Grande) - Leonor Ferreira Santos Vieira, (ápolónő) - Maria João Gomes, (fordító, Marinha Grande) - Maria João Vieira, (tanár, Leiria) - Marta Jacob, (kertészmérnök, Torres Novas) - Maria Adélia Mendes de Jesus Gotoeiro, (üveggyártás, Mª Grande) - Maria Adélia Paiva Pires Gomes, (tanár, Carnaxide) - Maria Adélia Gatoeiro, (üveggyártás, Marinha Grande) - Maria Isabel Ribeiro, (munkanélküli, Barreiro) - Maria Eugénia da Costa Duarte de Almeida, (szobrász, Mª Grande) - Maria de Lurdes Monteiro dos Reis, (munkanélküli, Lisszabon) - Nuno Vilhena, (tanár, Aquilino Ribeiro-központ, Porto Salvo) - Otília Fernandes, (Carris dolgozói bizottsága, Lisszabon*) - Octávio Rodrigues, (nyugd. tanár, Barreiro) - Pedro Correia, (építész, Mª Grande) - Pedro Guilherme Santos Marques, (mérnök, üveggyártás, Mª Grande) - Pedro Marques, (mérnök, üveggyártás, Mª Grande) - Sandra Maria Costa Fernandes Cruz, (SPGL vezetője, Seixal).

(*) személyes címen

TRINIDAD és TOBAGO

Az Oilfields Workers Trade Union (OWTU) szervezte tanácskozás megalakulásának 78. évfordulóján

A Karibi Dolgozók és Népek Szövetsége (ATPC) – részlet egy hozzászólásból

A Szövetséget 2002 dec. 12-13-án hozta létre Guadeloupe-ban mintegy tucatnyi karibi ország képviselője.

Célja: harc a szuverén karibi nemzetek szabad uniójáért.

Tevékenysége: tanácskozások, demonstrációk, tüntetések szervezése a fenti cél elérése érdekében, közöttük a Minustah-csapatok kivonásáért Haitiból; nemzetközi vizsgálóbizottsága segítségével annak feltárása a világ előtt, milyen negatív módon hat az országra szuverenitásának hiánya.

Szervezetem – a Travayè é Péyizan et de Liyannaj Kont Pwofitasyon LKP – és egész Guadeloupe népe a tőkés kizsákmányolás, az imperializmus ellen küzd. 1802-ben kezdtük harcunkat a «májusi háborúban» a rabszolgatartás és gyarmatosítás ellen, melyben 10 ezer honfitársunk áldozta fel magát. Nagyon is jól értjük, hogy nemzeti felszabadításunkat össze kell kötni a tőkés rend elleni harccal. Azt a javaslatot tesszük itt az OWTU-nak, hogy csatlakozzon hozzánk:

• a haiti nép szuverenitása visszanyeréséért vívott küzdelmünkben;

• a francia kormányt illető kezdeményezéseinkben, melyekkel kötelezni akarjuk azt a guadeloupe-i szakszervezetellenes fellépésének leállítására. (...).

–     Nyilatkozat (részlet)

«Ebben az évben Trinidad és Tobago, Jamaika függetlenségének 50. évfordulóját ünnepli. De a karibi térségben több terület még mindig gyarmat, népeitől megtagadják a szabad önrendelkezés jogát. Szolidárisak vagyunk Guadeloupe, Martinique, Aruba, Bonaire, Curacao, Porto Rico, Santo Domingo függetlenségi harcával!»

ALGÉRIA

A Parti des Travailleurs újsága, a Fraternité 2012 októberi cikke Maliról

Nagyhatalmak nyomása Algérián

A függetlenség elnyerése óta példátlan eseményre került sor: Mourad Medelci, Algéria külügyminisztere bejelentette, hogy az ország kész részt venni a Malit érintő katonai beavatkozásban.

Rendkívül súlyos helyzet áll elő, ha ez a bejelentés megerősítést nyer. Hónapok óta erősödik a nagyhatalmak (nevezetesen Franciaország és az USA) nyomása az algériai kormányra, az amerikai irányítású Africom főnöke és a francia belügyminiszter látogatása is ezt nyomatékosította, megerőszakolva függetlenségünkhöz és nemzeti szuverenitásunkhoz fűződő alapvető jogunkat: az idegen országok belügyeibe való be nem avatkozást.

Bamakoban, ahol a mali helyzet megtárgyalása volt a téma, Mourad Medelci ezt nyilatkozta: «Ha Mali északi részében a katonai beavatkozás célja a terrorizmus elleni harc, Algéria minden eszközzel kész erre». Csakhogy itt egyáltalán nem a hazánkon belüli «terrorizmus elleni harcról» van szó, hanem egy idegen ország intervenciójáról, melyet a «terrorizmus elleni harcnak» a nevében hajtanak végre a nagyhatalmak.

Eddig Algéria határozottan elutasított mindenfél külföldről érkező beavatkozást, mi magyarázza akkor a pálfordulást? A külgyminiszter diplomatikusan ezzel hárítja el a felkérést, vagy valóban olyan nyomás éri a kormányt, hogy alá kell vetnie magát? Annál is inkább, mert Amar Belani, a külügyminisztérium szóvivője már célzott rá, hogy a korábbi algériai álláspontot felül kell vizsgálni ebben a kérdésben; más intézményeink részéről is vannak ilyen információink.

Okt. 14-én a Le Temps napilap megírta, a lázadó fegyvereseknek politikai tárgyalásokat ajánlottak a mali pártok, felhívják őket a terrorista szervezetekkel, közöttük az Aqmival való szakításra, de mindez valójában csak 45 napos haladék a katonai intervenció előkészítésére.

A «Tout sur l’Algérie» (Minden Algériárol) internetes lapon a katonai kérdések szakértője, Ahmed Adimi professzor: «az ENSZ Biztonsági Tanácsa által a kérdés békés rendezésére a Nyugat-Afrikai Államoknak adott határideje az algériai diplomácia sikere», de ennek lejártáig is «a térségben intervenciós katonai előkészületek folynak». Adimi maga is aggódik, felhívja a figyelmet arra, hogy Maliban a válság mély, összetett, nem lehetséges néhány nap alatt megoldani. «Ha Algéria légicsapásokkal beavatkozna, annak a háborúnak Franciaország lenne a nyertese, uránium- és ásványérdekeltségét, befolyását megőrizné, előrelépne a dél-algériai természeti kincsek felé is – és afrikaiak ölnének afrikaiakat. Ezen kívül a földi tevékenységre semmi hatással nem bírna, a terrorista különítmények Dél-Algériában folytathatnák tevékenységüket». A veszély ott van, hogy «az észak-mali terrorista csoportok megpróbálnák kiszélesíteni a háborút, a határokon át egy légicsapás esetén behatolnának országunkba, s ez a francia vagy idegen légierőket is arra késztetné, hogy határainkat ostromolják.»  (El Houri, okt. 20.).

Meg kell említeni, hogy Franciország az USA megbízásából cselekszik kettőjük hasznára, ahogyan ez már Líbia esetében szintén kiviláglik. Annak ellenére, hogy a minisztelnök korrigálta külügyminisztere szavait, nyugtalanságunk nem csökken. Írt a Le Monde is (okt. 22.) az algériai kormány álláspont-változásáról. A «hangnemváltás azután következett be, hogy Washington figyelmét erre a zónára összpontosítja benghazi konzulátusa (Líbia) megtámadása, az Al Kaida (AQMI) befolyásának növekedése óta».

Irak, Afganisztán, Líbia példája már megmutatta, ha Algéria belemegy abba a szerepbe, amit az USA szán neki, az annyi, mint az ujjunkból kiinduló gangréna, amely lassan megfertőzi az egész karunkat.

Hamid B

Dél-Afrika

Algírban a dél-afrikai nagykövete fogadta az UGTA-PT delegációját

A dél-afrikai bányászokkal szolidáris Egyetértés-felhívás után a Parti des Travailleurs azon nyomban lépéseket tett az UGTA szakszervezeti tömörülés delegációjával együtt. Szept. 19-én fogadta őket a nagykövet.

Beszámoló:

A PT parlamenti csoportvezetője, Djelloul Djoudi elmondta: «Mélységes indignálódásunkat akarjuk kifejezni a Marikana több tucat bányászának halálát okozó támadás kapcsán. Tiszteljük Dél-Afrika szuverenitását, mégis valósággal sokkolóak a hírek (…), különösen amiatt, hogy fekete kormány lövetett fekete sztrájkolókra. Támogatjuk a bányászok követelését, hogy a mészárlás felelőseit vonják felelősségre, a letartóztatott sztrájkolókat engedjék szabadon, követeléseiket pedig teljesítsék».

A nagykövet azzal riposztozott, hogy hosszasan ecsetelte saját verzióját a tényekről. Az apartheid óta eltelt években kialakított rendszerrôl ezt mondta: «Igen, politikailag győzelmet arattunk, de a gazdaság ezt nem követte (…) 18 éve megoldatlan és a kormány nem képes bizonyos dolgokat elérni».

Felhívta a figyelmet arra, hogy J. Zuma kétnapos nemzeti gyászt rendelt el, a 45 áldozat családját kárpótolják, a 70 sérültet gyógyítják és a letartóztatottakat pedig elengedték, a vizsgálat megkezdődött. Ezután Julius Malema, az ANC volt ifjúsági felelősének megvádolásába kezdett gyűlöletkeltő szavakkal, aki úgymond radikalizálta a sztrájkot.

Elmagyarázta az egymillió dolgozót (felét csak közvetett posztokon) foglalkoztató bányaszektor fontosságát, szerinte az a fontos, hogy «a munka kéz a kézben haladjon a pártokkal, üzletemberekkel és a dolgozókkal, hogy megoldás szülessen az érvényes törvények alapján». Elismerte, hogy «az üzletemberek sok pénzt keresnek, a dolgozói bérek nagyon alacsonyak, de ha megemelik őket, a munkáltatók haszna csökken (…) » Belemerülve ebbe végül kibökte: «A béremelés megtagadása bűncselekmény».

L. Zitouni, a bányászszakszervezetek afrikai koordinátora vette át a szót, aki nagyon jól ismeri a dél-afrikai helyzetet. Többször meglátogatta ezeket a bányákat is és tapasztalta azok embertelen munkaviszonyait. A bányászok emellett családjuktól távol élnek, embernek alkalmatlan szállásokon. “Kétségtelen, volt valami kis változás 1994 óta, de nem elegendő. A fehérek és feketék bére, fizetése, jövedelme között még mindig nagy a különbség».

A szakszervezeti felelős aláhúzta, hogy «a dolgozók egyetlen eszköze a sztrájk». Kiemelte, hogy «az azért több mint súlyos, hogy az apartheid idejéből származó törvény még mindig érvényben van, ezt használják a munkáltatók a fekete alkalmazottak ellen (…)». Hozzátette, «a szociális törvények felülvizsgálata, a bányászok által feltárt problémákra adandó válasz lenne a kormány feladata, véget kellene vetnie a dél-afrikai népet a multinacionális vállalkozási törvény által sújtó igazságtalanságnak».

Bekai Mohamed, a bányászszövetség főtitkára (UGTA) emlékeztetett Nelson Mandela hősiességére, az apartheid alatt börtönben eltöltött 27 évére, és kijelentette, hogy «a politikai győzelem semmit nem ér a gazdaság nélkül». Algéria és Dél-Afrika jelentős országok, «együtt kellene harcolnunk egész Afrika imperialista elnyomása ellen».

A nagykövet magyarázkodott: «Mindenről tárgyalnunk kell (…) és a kormány keze-lába meg van kötve. Ezért olyan lassú a fejlődés».

Ramdane Youssef Tazibt, a PT országgyűlési képviselője emlékeztett, hogy a két ország közötti kapcsolatok nem mai keletűek, Nelson Mandela a hatvanas évek elején Algériában tartózkodott. «18 évvel az apartheidnek véget vető szeződések után a lakosság 43 %-a a szegénységi küszöb alatt él és az ország gazdasága (bankok, ipar, földek, bányák…) a fehérek kezében van». Algéria 1966-ban, a függetlenség után 4 évvel államosította a bányákat – Dél-Afrikában pedig úgymond 18 évvel az apartheid után a bányák még mindig a fehérek, a multik tulajdona».

Mi azt mondjuk, Afrika az afrikaiaké. Dél-Afrika népe elsősorban fekete nemzet. Egyenlőség kell, az apartheid törvényeit meg kell szüntetni (...). Mert mi a nemzetek szuverenitásának hívei vagyunk, mi a zimbabwwei elnököt, Mugabét is támogattuk, mikor kitette a szűrét a fehér farmereknek, hogy a földet országa szegényparasztjainak adja.

Julias Malemát illetően. Nincs kapcsolatunk vele, de nem gondoljuk, hogy az erőszakért ő lenne felelős. A szegénység, az igazságtalanság, az egyenlőtlenség, a rasszista törvények az erőszak felelősei. A bányák államosítása több mint jogos követelés, multinacionális vállalatok fosztogatják a nemzetet, zsákmányolják ki a dolgozókat a nép kárára húzva profitot – foglalta össze.

A nagykövet végül megígérte, hogy a delegációt foglalkoztató kérdésekről tájékoztatja országa hatóságait.

Németország

Programjuk: szegénység, a nyugdíjak tönkretétele a versenyképesség fokozása és az eladósodás fékezése nevében

H-W. Schuster, az Afa (SPD munkásbizottsága) düsseldorfi elnöke, a Ver.di küldötte két cikkének összefoglalója (megjelent a Társadalompolitika és demokrácia c. folyóiratban)

A DGB (1) elnöke, Michael Sommer szerint a spanyolországi és portugáliai intézkedések az «Agenda 2010 klasszikus intézkedései. Németországban ez a fajta politika már mögöttünk van, nem ugyanezzel a brutalitással ugyan, de ugyanilyen jelleggel zajlott. Amit ma a drágán megfizetett munkerőpiaci politika sikereként ünneplünk. A prekaritásos munkahelyek, a nyomorúságos bérek masszívan megnőttek. A helyzet elviselhetetlen.»

Az első ilyen jellegű intézkedéseket Gerhard Schröder vörös-zöld kormánya hozta, ezt követték azután a többiek (először a nagykoalíció, aztán a CDU-CSU és FDP koalíciója [2]). A versenyképesség, a termelés és a termelés helyének védelme nevében egy egész sor munkásvédelmi garanciát megnyirbáltak, megszüntettek. Csak a legradikálisabbak:

— a Hartz-törvényekkel a munkanélküliség elleni védekezést megvonták, a munkanélkülit kötelezik arra, hogy nyomorúságos bérért dolgozzon, ez a gyászos «1 eurós munka»;

— a közszférában eltűnt az országosan megállapított státusz, helyébe léptek a különböző szövetségi, regionális, helyhatósági munkaszabályzatok;

— megsokszorozódtak az olyan tevékenységi szektorok, amelyek az ágazati kollektív szerződések érvénye alól kikerültek;

— a nyugdíjak színvonala lecsökkent, magánnyugdíjpénztárakba kell belépni.

Az SPD (3) vezetése ezzel a politikával, melyet vagy közvetlenül vállalt vagy ellenzékben támogatott, hatmillió hagyományos szavazóját és számos tagját vesztette el.

A nyomor fejlesztése

Párhuzamosan kifejlődik a nyomor. A nyugdíjak vásárlóerejének veszteségét 2000-től 20 %-ra becsülik, a nyugdíjas dolgozók száma több, mint 60 %-kal emelkedett. A dolgozók több, mint 20 %-a, tehát azok, akiknek van munkájuk, ma az „alacsony bérűek” kategóriájába tartoznak (bruttó órabérük kevesebb, mint 10,36 euro). 10 év alatt a munkahellyel bíró dolgozók száma 29,7 millióról 31,6 millióra nőtt, az alacsony bérűeké pedig 6-ról 7,9 millióra. Ugyanezen időszakban a bércsökkenést 6,3 %-ra becsülik.

Azzal ellentétben, amit a DGB elnöke mondott, a német dolgozók még nem tudhatják maguk mögött a szociális védelmet és garanciákat megsemmisítő politikát. 2013 januárjától kezdődik az öregségi nyugdíjkorhatár 67 évre emelésének alkalmazása, amelyet a nagykoalíció öntött törvénybe. Az SPD pedig Peer Steinbrück-öt javasolja saját jelöltjeként a Bundestag 2013 végi törvényhozói választásaira. Az SPD-ben Steinbrück ennek a detsruktív politikának a szószólója és szimbóluma, pénzügyminiszterként részt vett Schröder kormányában, majd a nagykoalícióban. Ellenzékben pedig aktívan védte a két új európai szerződést, a GPUSKK-t és az ESM-et (stabilitási és növekedési paktum ill. stabilitási mechanizmus) az SPD csoportjának többségével a Bundestagban.

(1) Szakszervezetek Német Konföderációja

(2) CDU-CSU: Németországi kereszténydemokrata Unió, Bajorországi keresztényszociális Unió. FDP: Liberális-demokrata Párt

(3) Németországi Szociáldemokrata Párt.

Olaszország

A pedagógusok kategorikusan elutasítják óraszámuk növelését

A Monti-kormány október elején jelentette be a stabilitási törvényt (a GPUSKK «aranyszabályának» közvetlen alkalmazását). Ez tartalmaz olyan intézkedést, amely brutálisan érinti az iskolákat és a pedagógusokat. A kormány heti 24 órára akarja kötelezni a pedagógusokat ugyanazzal a bérrel, holott eddig (középiskolákban) 18 óra volt és a tanítóknak 22 óra.

Október 12-én a CGIL sztrájkra szólít a bérek befagyasztása ellen. Elítélte az újabb intézkedést, de ebben a stádiumban csak annak visszavonását követeli.

A CISL és az UIL sztrájkja arra szolgál, hogy ezt vonják vissza… de nov. 24-én, vagyis egy hónappal az intézkedés meghozása után, akkor, mikor az iskolák zárva lesznek!

A stabilitási törvény a pedagógusok munkaideje módosításával a nemzeti szerződést teszi obligón kívülre.

Okt. 22-én az «500-ak manifesztuma» (1) Torinóban összehívott egy nagygyűlést: «a 24 órára áttérés mindenkit érint, nem csak a pedagógusokat, a tanulókat és szülőket is a tanítás színvonala miatt és az összes dolgozót is (támadja az összes nemzeti szerződést). Szervezzük magunkat egységbe ennek visszavonásáért.»

A város 27 iskolájának 82 pedagógusa vett részt rajta. Egyhangúlag elfogadták a szakszervezetek vezetésének címzett felhívást. A CGIL és a CUB (2) összehívta két gyűlését Torinóban. Itt viszont ki sem mondták a «visszavonás» vagy «sztrájk» szavakat!

Az «500-ak manifesztuma» felhívást az országban körözik. Számos gyűlés vette át a 24 óra visszavonásának jelszavát.

A CGIL vezetése a mozgolódás és a méltatlankodás hatására kénytelen volt átvenni a visszavonás követelését és csatlakozni a nov. 24-i sztrájkhoz, ahogy a COBAS (bázisbizottságok) és a CUB.

Nyilvánvalóan léteznek ellentmondások. De a dolgozók határozott akarata is megfigyelhető, az egységért küzdenek és az intézkedés visszavonásáért. A nov. 24-i római országos tüntetés, ha későn is hívták össze, a kormányt meghátrálásra késztetheti.

Oktatás, egészségügy, nyugdíj, munkahelyek … Van-e politikai megoldás az Európai Unión és szerződésein belül maradva?

A Tribuna Libera decemberre egy tanácskozást készít elő a munkásmozgalom függetlenségét, a szigorítási programot és az új szerződés megsemmisítését illetően – egyelőre az Unióval való szakítás kérdésének felvetése nélkül.

Lorenzo VARALDO

(1) A közoktatásban a pedagógusokat és szülőket tömörítő országos bizottság

(2) Egységes bázisszövetség

Kapcsolattartás

Informations internationales

Entente internationale des travailleurs et des peuples

87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France

Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse