FRANCIAORSZÁG
Nov. 8-án delegáció járt a
Dél-Afrikai Köztársaság nagykövetségén
A Jacob Zuma elnöknek
írt nyílt levél széles körben fogadtatásra talált szerte a világon (tartalma és
aláíróinak listája az előző számainkban). Ennek a levélnek a bázisán háromtagú
küldöttség járt a dél-afrikai nagykövetségen, Jean-Pierre Barrois a Cicr
(Megtorlás elleni Nemzetközi Bizottság) képviseletében, Jean-Pierre Boulanger a
Nemzetközi Egyetértés részéről és Christel Keiser, a POI (Független Munkáspárt)
országos irodája tagja.
A nagykövet távolléte
miatt Chris Mahale politikai tanácsos és Parker admirális védelmi attasé
fogadta őket.
Chris Mahale: «Mi a párbeszéd hívei vagyunk. Mi is
tudunk harcolni jogainkért. Sztrájkolni, hogy elérjük, amit akarunk. De az erő
alkalmazása számunkra utolsó megoldásként jön szóba. A nemzetközi közvélemény
odafigyel Dél-Afrikára és a francia tiltakozások példája a jogok elérésére
csodálatos. A nagykövet nevében hallgatjuk meg Önöket és a hallottakat
továbbítjuk a megfelelő hatóságnak. A válasz nem a mi feladatunk».
A delegáció: «Köszönjük, hogy fogadtak bennünket. Három
kérdésben szeretnénk választ:
Három aktivistát
fenyeget veszély Julius Malema,
Johannes Seoka és Lybon Mabasa személyében. Bizonyára megkapták levelünket
számos munkásaktíva, demokratikus jogvédő aláírásával, melyben leírtuk a
tényeket. A dél-arikai kormány elkötelezi-e magát biztonságuk biztosítása és
testi épségük megvédése mellett?
A bányászsztrájkban való részvétele miatt 8 aktivista még mindig börtönben van.
Ez a demokratikus szabadságjogok kérdését érinti. Egyikük az, aki Zuma elnöknek
megmutatta a marikanai mészárlás után a rendőrök használta töltények hüvelyeit.
Mind a nyolcnak tanúskodni kell a kormány által felállított vizsgálóbizottság
előtt, de ezt nem tudják megtenni, mert letartóztatásban vannak dec. 5-i
tárgyalásukig. A dél-afrikai kormány elkövet-e minden tőle telhetőt, hogy
szabadlábon tanúskodjanak eme bizottság előtt?
Többezer bányászt
bocsátottak el a sztrájkok miatt. Mit
tesz a dél-afrikai kormány annak érdekében, hogy azonnal visszavegyék őket régi
helyükre?
Ezután a védelmi
attasé tette fel a kérdést a delegációnak: «Amikor
Zimbabwében sértették meg a szabadságjogokat, Önök akkor
is felkeresték Zimbabwe nagykövetét?»
A küldöttség azt válaszolta, hogy ilyen volumenű problémák nem merültek fel, de
ha az attasénak vannak ilyen értelmű információi, ne habozzon azt tudomásunkra
hozni.
Chris Mahale: «Az Önök kérdései közvetlenül a kormányt, a
minisztériumokat és a bányatársaságokat érintik. Át fogjuk adni, de bizonyos
időre van szükségünk, hogy meghatározzuk, melyik hatóság a kompetens. De úgy
gondolom, Önök nem azonnali választ szeretnének, hanem inkább csak hangjukat
hallatni».
A delegáció: «A dél-afrikai kormánytól várunk választ,
azért, mert komoly veszély fenyegeti ezeket az aktivistákat, sürgős tehát,
ahogyan mondtuk. Ön is megállapíthatja, fontos tisztséget ellátó politikai és
szakszervezeti felelősök is aláírták, a munkásmozgalomban jelentős a
nyugtalanság».
Chris Mahale: «Hogyhogy fenyegetett helyzetben vannak? Ki
fenyegeti őket?».
A delegáció: «A Zuma elnöknek írt levélben egyértelműen
megjelöltük. Kifejezett fenyegetések érik őket a Communist university
vitafórumon: «Seoka, Malema és a Marikana hulláival folytatott kereskedelem»,
megnevezik mindhármójukat, mint «akik eladják a bányászok tetemeit, elsőre
felismerhetetlen arcú gengszerek». Hogy ki rejtőzik e fenyegetés mögött, azt
nem nekünk kell kideríteni.
Chris Mahale: «Nekünk pedig szükségünk volna rá, hogy
ezeket az információkat továbbítani tudjuk.»
A delegáció: «Az Önök belügyminisztériuma minden
bizonnyal ki tudja deríteni».
Chris Mahale: «Dél-Afrikában nem így dolgozunk. A
belügyminisztériumnak nincs jogköre vizsgálódni ebben, adminisztratív
feladatokat lát el. Ilyen feladatokra nálunk rendőrminisztérium van. Nem
kritizálom az Önök levelét, de szeretném, ha a dolgok konkrétak lennének.
Nyilvánosan fenyegetni bizonyos személyek életét, ez nem biztos, hogy
elégséges.»
A delegáció: «Vizsgálat lefolytatása nem a mi reszortunk.
Azt tudjuk, a Communist university
fórumán cirkulál a fenyegetés, akár azonnal is ellenőrizhető egy számítógép
segítségével».
Chris Mahale: «Értem, tehát Önök a figyelmet
akarják felhívni erre a veszélyre, hogy a kormány cselekedjen. Ami engem zavar,
hogy Önök nem ellenőrizték ezen állítás igazságtartalmát. A dél-afrikai
szakszervezetekkel kellene kapcsolatba lépniük. Szeretnénk alúhúzni, hogy
nagykövetségünk elsősorban a francia kormánnyal való bilaterális viszonyok
szolgálatában áll. A többi másodlagos.»
A delegáció: «Megismételjük, hogy jelen lépéseinket
egyedül a sürgősség indokolja. A dél-afrikai kormány vizsgálóbizottságot
állított fel, ez hogyan fogja meghallgatni a letartóztatott bányászokat?»
A delegáció átadta a
nagykövetségnek a Marikana sztrájkbizottsága gyilkossággal vádolt nyolc tagja
nevét tartalmazó listát: Xolani Nzuza (aki Zumának megmutatta a rendőrségi
töltényhüvelyeket aug. 16-án); Znzile Nxenye; Sizakele Kwaziwa; Zamikhaya
Ndude; Sithembile Sohadi; Loyiso Mtsheketshe; Anele Kola; Lennox Mzimase.
Egyikőjük kivételével a kaució melletti szabadlábon védekezés lehetőségét is
megtagadták tőlük.
Chris Mahale: «Nagykövetségünk Dél-Afrikát képviseli Franciaországban.
Dél-Afrika mindig kész arra, hogy meghallgassa a nemzetközi közvéleményt.
Kérdéseiket át fogjuk adni, de a válaszra nem tudunk időpontot garantálni.
Ugyanilyen jellegű szervezetekkel kellene, hogy Önök felvegyék a kapcsolatot
Dél-Afrikában, amelyeket az ANC az apartheid alatt hozott létre.
Köszönjük a találkozást, ilyen jellegű első ízben fordul
elő a nagykövetségen. Nagyon örülünk, hogy Franciaországban ilyen aktivisták
vannak, mint Önök».
Parker admirális: «Nem akarunk leckét adni. A dél-afrikai
alktomány garantálja az igazságszolgáltatás függetlenségét. Így folyik le az
eljárás és a nyolc bányásznak joga van ügyvédre. Tanúskodhatnak és az áldozatok
családját is meghallgatja a bizottság. Nekik is van ügyvédük, ugyanaz, aki
Nelson Mandelát védte. Az eljárás teljes nyilvánossággal zajlik és meg fogja
világítani mindazt, ami a Marikanaban történt. 2013 elejére lezárul és
rendelkezésre bocsátja konklúzióit».
Megköszönve a
fogadtatást, a küldöttség eltávozott. Kampányunkat tovább folyatjuk
– a bebörtönzöttek,
nevezetesen a «nyolcak» kiszabadulás érdekében;
– az elbocsátott
sztrájkolók eredeti munkahelyére integrálásáért;
– a Julius Malemát,
Seoka püspököt és Tiyani Lybon Mabasát ért fenyegetések azonnali beszüntetését.
(Friss hír: mezőgazdasági munkások béremelési
sztrájkja és óriási tüntetései Dél-Afrikában (Cap tartomány). A rendőrség 42
munkást letartóztatott és egyet pedig megölt nov. 14-én. A tüntetők több ezren
blokkolják az utakat, bérük megduplázását követelve (a jelenlegi bér napi 70-150
rand között alakul, vagyis max. 13 euró). A kormány nyugalomra szólít,
«foglalkozik a problémával»…)
ROMÁNIA
Oltchim:
fordulat* – gyötrődés* a dolgozók számára
(*az eredetiben szójátékkal)
A trojka becstelensége újabb rekordokat
döntöget. A román kormány – diszkrét politikai cimkéje akármilyen is legyen –
alázattal hallgatva minden direktívát elfogad a nyakkendős megszállótól.
A kormány elgondolkodott, hogy a trojka
kérésére mit tudna még eladni és üreskasszájú tartalékaiban rálelt az
Oltchimra, a vízizerőműre, a vasút kereskedelmi szektorára és a román postára.
Másképpen szólva, a román gazdaság utolsó fontos bástyáira.
A trojka követeléseinek kielégítésére
álnok módszer kiválasztásával került sor az Oltchim, a víziierőmű és a posta
privatizálására. A cégeket csődközelbe kellett jutatni, hogy nevetséges áron el
lehessen adni.
Az Oltchimot úgy vitték csődbe, hogy
világszinten is a vegyipar hozza a legnagyobb profitot. Mi sem természetesebb
így, hogy dolgozóknak két változatot kínáltak: vagy bezárják végképp az üzemet,
vagy elfogadják annak magánkézba adását.
Nem nehéz kitalálni, melyiket választották. Nem a privatizáció iránti
vonzódásból, hanem munkahelyük őrzéséért.
Az Oltchim munkásai július óta nem kaptak
fizetést. A kormány azért, hogy a dolgozókat megossza, úgy döntött, szociális
segítséget nyújt 1400 lej értékben (kb. 300 €) azoknak, akik bére a bruttó
átlagbér alatt volt (kb. 2100 lej, vagyis 450 €). Nem minden dolgozónak tehát
és a bértartozások rendezése nélkül, augusztus-szeptemberre egyáltalán nem akar
fizetni, mondván, hogy ezalatt a kombinát be volt zárva.
Az Oltchim munkásainak összlétszáma 3320,
többségük családfenntartó. Vegyünk átlagosan két gyereket családonként és azt
látjuk, hogy több, mint 12 ezer család, egy kisváros lakossága került igen
nehéz helyzetbe.
Létfenntartási szükségleteik határához
érve az Oltchim munkásai fellázadtak, egy részük éhségsztrájkba kezdett. Fő
követelésük bérük teljes kifizetése, munkahelyük fenntartása, és – nagyon is
üdvös módon – az Oltchim szakszervezeti vezetőjének lemondása. Ő volt, aki
korábban azt tanácsolta nekik, legyenek okosak, mert tiltakozásuk elriasztaná a
«befektetőket» és megnehezítené a kormány számára az «Oltchim megmentését».
Nagyon helyes, hogy az Oltchim dolgozói
kimentek az utcára követelve elmaradt bérüket plusz szakszervezeti vezetőik
lemondását. A dolgozók vissza akarják szerezni szervezetüket és szabadon
akarnak megválasztani olyanokat, akik valóban őket képviselik.
A privatizáció öl! A két évtized
privatizációs gyakorlata megerősíti. Nem csak a köztulajdon elvesztését
jelenti, hanem tényleges likvidálását is. A magántulajdonba adás nem menti meg
a munkahelyeket, csak megkönnyítit az Oltchim romhalmazzá válását.
De ha az Oltchim meg is marad, az sem
jobb. Mert az azt jelenti, csak azért züllesztették ebbe az állapotba, hogy
olcsón eladják olyan «befektetőnek», aki aztán óriási profitot realizál belőle.
Ugyanúgy, ahogyan a galați acélipari kombinátból. Mint «fekete lyukat» adták
el, és a privatizáció első évében már ára kétszeresét hozta a Mittalnak.
Másképpen szólva: mindig a nép veszít és a spekulánsok
nyernek az ilyen akciókban.
Az Oltchim privatizációs pályázatában
részt vesznek a német PCC, a Stefan Vuza két, spekulációkról ismert cége, és
Dan Diaconescu, a politikai színpadon nemrég
feltűnt populista politikus, aki a
bulvárzsurnalizmusból gazdagodott meg.
Mint sakálok támadnak rá a megannyi
áldozattal megépített kombinátra. A kormány pedig árverésre bocsátja anélkül,
hogy konzultálna a lakossággal. A Ponta-kormány, ha a köztulajdon urának is
tartja magát, tulajdonosként illetéktelen. Az Oltchim csődjének legendája nem
állja meg a helyét (ahogy más cégeké sem). A különböző kormányok vitték oda! Ha
nem így van, az ilyen cégek élére kinevezett (menedzserre átkeresztelkedett)
igazgatókat miért nem vonja senki felelősségre? Ugyanilyen épületes a vízierőmű
és a román posta esete. A kormány megúszta a Versenytanács hatalmas
büntetésével, hogy azt a fizetésképtelenség állapotába juttatta.
Kormányzók!
Állítsátok le a privatizációt! Ne
gyilkoljátok le a számunkra megmaradt maradék vállalatot! Ne végezzetek a
munkahelyekkel! Ne pusztítsátok el jövőnket!
A lamentálás és a könyörgés ideje lejárt.
A munkásosztály túl gyakran követte, hogy «ah, nem fontos, így is jó lesz» és
azt, hogy a «kormány jót akar». Egyáltalán nem jó így és a kormány egyáltalán
nem akar jót nekünk.
A trojka kormányzása az orrunk elől orozza
el azt, ami még megmaradt és éppen itt az ideje, hogy kemény választ kapjon
mindazoktól, akiknek a jövőjét veszélyeztetik.
Ébredj, Oltchim-munkás! Ébredj, vasutas,
ébredj, postás, ébredj energiaiaipari dolgozó! Mondjatok nemet az Oltchim, a
vasút, a vízierőmű, a posta elrablására, ezek a tietek, a
mienk!
Szervezzétek magatokat szabadon,
válasszátok ki a benneteket igazán képviselő vezetőiteket!
Costi Chivulescu, 2012. szept. 21.
SRI LANKA
Sri Lankában a nép szerveződik az
IMF-rablás és az ország felosztása ellen
2009 májusában
végetért a 25 éves, mintegy százezer emberéletet követelő háború. A «tamil tigrisek»
vereségének hivatalos bejelentése másnapján a sri lankai elnök számos ígéretet
tett, a demokrácia, a jogállam helyerállításától az ország gazdadási
fejlesztéséig, közöttük pedig a közszolgáltatások, az oktatás, igazságügy és
egészségügy dolgozói munkakörülményeinek javítását.
A rezsim LTTE-elleni
(1) katonai offenzíája alatt igen nehéz szakszervezeti feladat volt a
«hazafias» rendszer ellen mozgósítani – minden társadalmi megmozdulás azonnal
maga után vonta a «hazaárulás» vádját. A RAJAPAKSHA-klán (2) a közvéleményt
manipulálja, hogy saját korrupt hatalmát mentse. A szólásszabadságra fütyülve,
ellenzékieket tartóztatott le, újságírókat öletett meg, csukott börtönbe,
számosan el kellett meneküljenek az országból. A szabadzónák dolgozói és a
halászok tüntetéseit erőszakosan torolta meg, kettőt megöltek, többeket
megsebesítettek.
20 000 fiatal tamilt
tartanak vádemelés nélkül börtönben. A tamil menekültek pedig gyalázatos
körülmények között ideiglenes táborokban élnek. Korábbi lakóhelyükről
elüldözték őket, mert kellett természeti kincsekben gazdag földjük, hogy
eladják az indiai, nyugati vagy kínai multiknak. Hivatalosan bejelentették már
a táborok bezárását, hogy az IMF-től megkapják a következő pénzügyi szeletet,
de az emberek még mindig ott nyomorognak.
Három évvel a
konfliktus vége után a sri lankai szingaléz, tamil, muzulmán dolgozók a rezsim
túlzott szigorítási programjaitól szenvednek. Az IMF a GDP 7-8 %-át kitevő
költségvetési hiány mérséklésére kötelez. Az infláció száguld. A görög helyzet
elkerülésére a rendszer az oktatás, az egészségügy privatizációjáta teszi a
hangsúlyt, eladja a természeti kincsekben gazdag földeket, még a tengerpartot
is.
A nyugati, indiai és
kínai multinacionális vállalatok hidak, autópályák, repülőterek, luxushotelek építésébe
invesztálnak, spanyolországi minta szerinti kikötőkbe. A RAJAPAKSHA-klán
szülőfaluja mellett található HAMBANTOTA kikötőjét 2010-ben avatták fel,
kínaiak építették. 2012-ig nem sok kereskedelmi hajót fogadott, ugyanúgy, mint
a 2011-ben épült spanyol Castellon reptere is várja még csak az első repülőket.
Az államadósság a GDP
86 %-a. A RAJAPAKSHA-klán, hogy elkerülje a háborús bűntettek
számos civilszervezet által követelt kivizsgálását, a közszolgáltatásokat
versenynek veti alá. Az USA, India, az Európai Unió harapófogóba fogta, hogy
alkalmazza rablóprogramjukat. A RAJAPAKSHA-klán a multinacionális társaságoktól
kolosszális jutalékokat kapott azok mindenféle projektjeiért.
Az ENSZ emberjogi
bizottsága ezévi márciusi ülésén Genfben az Egyesült Államok és az Európai Unió
országai megszavaztak India támogatásával egy programot a tamil kérdés
rendezésére. Politikai jellegű decentralizációs programról van szó, amely
közvetlenül érinti az ország szuverenitását. Ennek fejében India több
kereskedelmi koncessziót akar (CEPA-egyezmény) – és katonait is az északi és
keleti területeken az indiabarát tamil képviselők közvetítésével, hogy kínai
konkurenciájának a RAJAPAKSHA-klánra gyakorolt befolyásolását csökkentsék.
Az országot ismét a
diszlokáció fenyegeti, etnikai és regionális kritériumok alapján. Két
feltörekvő ázsiai ország marakodik rajta. De a sri lankai nép nem akar többet a
háborúból. Megszervezi magát a rablás, a közszféra privatizója ellen, a népek
közötti testvériségre hív az imperializmus összes beavatkozásával szemben.
A rezsim gátolja a
déli politikai pártok tevékenységét, amelyek az északi és keleti tamil
térségekben akar a tamil néppel találkozni. A tamil nép, a háború elsőszámú
vesztese, még nem élhet normális életet. A hadsereg, rendőrség naponta
ellenőrzi, letartóztatja a neki nem tetszőket, eredeti földjeiket erővel
elrekvirálták, hogy a multinacionális vállalatok megvehessék azokat.
RAJAPAKSHA klánja
minden eszközzel megpróbálja fenntartani (nyugai és amerikai cinkossággal) a
nép megosztását. Mégis, Észak és Dél egyetemi tanárai együtt hívtak korlátozatlan időre szóló sztrájkba 2012. aug. 21. óta az oktatás
magánkézbe adása ellen és 20 %-os béremelésért.
Az északi és déli
közösség szakszervezeti felelőseinek, a FEDERATION OF UNIVERSITY TEACHERS
ASSOCIATION (FUTA) képviselőinek ez egy történelmi lépése lett. Először hoztak
pártokkal való konzultálás nélkül független döntést, s a különböző politikai
irányzatokhoz tartozók egy közös célt formáltak meg. Kezdetben a rendszer
minden tárgyalást elutasított, vérfürdővel
fenyegetett, a „patrióta” RAJAPAKSHA elleni imperialista
szolgálatban álló ügynököknek titulálta a mozgalom vezetőit. A FUTA elelnöke, a
tamil származású VIGNESWARAN professzor az északi JAFNA egyetemre speciálisan
azért jött, hogy a sztrájkot segítse. Harminc év óta
először száll szembe együtt a két közösség elnyomójával.
Lassacskán a lakosság
csatlakozni kezdett a sztrájkolókhoz, népi mozgalommá változtatva azt. Alkalom
kínálkozott arra, hogy elégedetlenségét kimutassa azzal a
rezsimmel szemben, amely, mint Ben Ali és Mubarak, hatalmát a választási
csalásokkal és korrupcióval tudja fenntartani. Ez mozgalom asztalra tett egy újabb követelést:
az állami költségvetés 6 %-nak az oktatásra fordítását és évente 1 %-kal való
emelését. Minden szakszervezet támogatja. S mivel a tárgyalások kudarcba
fulladtak, a mozgalom nagy menetelést hirdetett délről a főváros, Colombo felé.
Politikai
szervezetek is csatlakoztak, ideértve az LSSP és a Kommunista párt helyi
képviselőit, akik pártja pedig a hatalmi koalició tagja.
Öt napig tartott a
menet, 120 km-t tettek meg a tüntetők. Az utolsó napon, 2012. szept. 28-án
több, mint 50 ezer fő vett részt a colomboi
HYDE PARK-ban tartott nagygyűlésen.
A FUTA deklarálta,
hogy a «pedagógusok a szabad és ingyenes oktatásért vívott harcukat
nem hagyják abba annak ellenére sem, hogy 3 hónapja nem kapnak fizetést és
megtorlással fenyegeti őket a rezsim. Nekünk a jövő nemzedéke érdekében
feladatunk van ebben az országban, amely már annyi elismert értelmiségit adott».
A rezsim még mindig
nem hátrált meg. A RAJAPAKSHA-klán támogatta rendőrség a mozgalom vezetőinek
letartóztatása mellett döntött (az arab országok népi felkeléseinek mintájára a
rendszer szervezett megdöntése kisérletének vádjával).
Az ország legfelsőbb
bírósága elutasította a rendőrség beadványát és a
sztrájk-, valamint a szakszervezeti szabadságjogok tiszteletére hivatkozott.
Két héttel később azt a bírósági tanácsi titkárt bántalmazták a rendszerhez
közeli milíciatagok, aki az igazságszolgáltatási esetekbe történt politikai
beavatkozást feltárta ország-világ előtt.
2012. okt. 24-én
ismét nagy tüntetés volt Colomboban 5 ezer személy és 15 szakszervezet
részvételével, a «6 %-ot az oktatásra» jelszavával újabb sztrájkot jelentettek
be két hét múlva, ha a minisztérium nem oldja meg a béranomáliákat.
Időlegesen
felfüggesztették a sztrájkot, de a harcot nem. A tanárok csak 3 havi
fizetésüket kapták meg utólag, addig is a lakosság segítségének
köszönhetően élték túl a nehéz időszakot. Gyűjtés indul számukra, s a sri
lankai szakszervezeti mozgalom történetében először BALA TAMPOE és
szakszervezete, a CMU 500 000 rúpiát (3 000 euró) utalt át.
Más szektorok
szakszervezetei, az egészségügyé, a vasúté, az ültetvényeké is a pedagógusok melletti általános sztrájkra szólítanak. Az állami és magánszektorban 13 500 rúpiás (80 eurós) béremelést
követelnek a költségvetés decemberi meghatározásában.
Az világos, az ország
a társadalmi küzdelem permanens periódusába érkezett.
Levelezőnk, Colombo
(1)
a «tamil tigrisek» az LTTE szeparatista mozgalma.
(2) MAHINDA
RAJAPAKSHA a jelenlegi sri lankai elnök.
TUNÉZIA
Beszélgetés Raoudha Labidival, a
tunéziai
vezető köztisztviselői
szakszervezet elnökével
– Egy évvel az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összejötte után
mi a helyzet az országban?
– Nagy a
frusztráltság, a várakozások sokkal jelentősebbek voltak, mint az eredmény. A
igazságügyet illetően az Alkotmányozó Nemzetgyűlés kudarcot vallott, nem volt
képes az ideiglenes intézmény tagjainak kérdését megoldani, a választást vagy kinevezést.
Elvileg az Alkotmányozót a nép választotta, tehát dönthet, de a kinevezéssel
utat nyithat mindenféle bavatkozásnak. Mi 86 cikkelyt javasoltunk, mások mást,
a konszenzust el is értük, de már az elsőnél le kellett állni: vajon ez az
intézmény anyagi és morális függetlenséggel rendelkezzék-e? A forradalom által
felvetett ügyeket csak egy független igazságüggyel lehet sikerrel kezelni. Ez
volt egyébként a forradalom első számú követelése is, a független bíróságok. A nép sokkal tudatosabb, mint azt gondolják sokan. Sok dolgunk
van még.
– Megy a porhintés, hogy minden megvan már ahhoz, hogy
decemberben fel lehessen avatni az ideiglenes igazságügyi intézményt.
– Ugyanaz az
igazságügyi politikai folyik ma is, mint azelőtt, s mivel nem akarnak törvényen
kívülre kerülni, a bírák azt alkalmazzák, ami
rendelkezésükre áll. Nincsenek
garanciák, amelyekkel független döntést hozhatnak, nyomás nélkül. (…) A
törvényt előbb meg kell változtatni. Holott, megállapíthatjuk, az igazsági dosszié most nem fontos.
– Azt mondják, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés se nem
szuverén, se nem alkotmányozó.
– Nyilvánvaló, hogy a
forradalom azt követeli, szakítsunk a múlttal. Látjuk, hogy másodrangú
kérdésekben is hezitál és a csend totális olyan kérdésekben, mint az erőszak, a
szólás-, sajtószabadság, az igazságügy és a bírák
védelme. A nemzetgyűléssel ellentétes érdekszövetkezetek nem védik meg a
nemzeti érdeket, a nők jogairól szóló vita megmutatja. Vannak történelmileg
megszerzett vívmányaink, olyanok, amikért sok nép megirigyelhet
bennünket, azokból nem engedünk.
SPANYOLORSZÁG
A
2012. nov. 14-i tüntetésen terjesztett dokumentum
A költségvetési projekt visszavonását!
Mondjon le a kormány!
Szervezeteink
felhívására dolgozók milliói léptek sztrájkba, több százezren
tüntetünk szerte az országban, kifejezve, hogy nem kérünk az Európai Unió és
IMF diktálta kormány-költségvetésből, amely csak a bankoknak, a spekulánsoknak
jó, minket pedig romokba dönt. A költségvetés alapeleme annak az adósságnak a
kifizettetése, amihez semmi közünk.
Mi
lesz holnap, hogyan folytassuk a harcot?
Nem
akarjuk azt az utat, amibe Görörországot vitték! Folytatnunk kell,
szervezeteink vezetőinek tudomásul kell venni, győzelemre akarjuk vinni az
ügyünket. Folytatjuk, amíg a kormány ezt a
költségvetést le nem veszi napirendjéről, s olyat nem készít, amely a
dolgozókat és a közszolgáltatásokat menti meg, nem teszi semmissé azt a
munkatörvénykönyvet, amely egy év alatt 800 000 elbocsátást eredményezett, és a
megnyirbálásokat vissza nem vonja.
Vezetőinknek
mandátumuk lesz a sztrájk után. A nyomást tovább kell vinni! Őrizni a mobilizációt! A két ház most kezdi
vitáját a költségvetésről. Tüntessünk! Az UGT és a CCOO vezetőinek erre kell hívni.
A
Rajoy-kormány katasztrófába viszi az országot. Százezrek kiáltották, mondjon
le, a dolgozók szervezeteinek erre kell felhívnia, azonnal.
Informacion Obrera
FRANCIAORSZÁG
A Független Munkáspárt (POI) nov. 12-i közleménye
Mali: a
nép önrendelkezésének tiszteletben tartását!
François
Hollande nov. 11-én egy lépés tett előre a mali katonai beavatkozás felé.
Utlava
a francia katonai jelenlétre a világban, különösen Afganisztánban, azt
nyilatkozta: «Arra gondolok, amit ebben a komoly kockázattal járó időszakban
Afrikában kellene tennünk, nevezetesen Maliban.»
Nov.
15-én öt ország külügyi és védelmi minisztere (Franciaország, Németország,
Olaszország, Lengyelország, Spanyolország) összeült azzal a céllal, hogy
létrehozzák a «EUTM Mali»-t, az európai többszáz tagú missziót. Ennek a katonai
erőnek kell beavatkoznia Mali földjén. A francia speciális erőkkel együtt.
Az
ENSZ határozta meg a tervet, a 2071-es határozat egy hónapja 45 napot adott a
Nyugat-Afrikai Gazdasági Közösségnek (Cédéao) a katonai intervenció előkészítésére
Maliban.
Ez
alapján a Cédéao nov. 11-én döntött az intervenció «stratégiai tervéről»,
akkor, mikor Hollande Párizsban beszélt. Az Afikai Uniónak, majd az ENSZ-nek
átnyújtva a tervnek nov. 26-án kell életbe lépnie. Az EU katonai szakértői
részt vettek a Cédéao katonai
csúcstalálkozóján.
Irak,
az Európai Unió és Franciaország már bejelentették, hogy ebben a keretben
logisztika és katonai támogatást fognak nyújtani.
A
POI a francia kormány képmutatását mélyen elítéli, mert azt mint „egy afrikai ország afrikai beavatkozásaként” akarja
bemutatni.
Afganisztán,
Irak vagy a Kongói Demokratikus Köztársaság tragikus helyzete tanúskodik arról,
hogy a katonai beavatkozások, ENSZ által szentesítve vagy sem, a káoszba vezetnek, a nemzeti szuverenitás hatályon kívülre
helyezését érik el, folyamatos háborút jelentenek és nyomort.
Nemet a katonai beavatkozásra Maliban!
Egyetlen fegyvert sem, egyetlen fillért sem erre!
A speciális erők kivonását!
A népek önrendelkezési jogának tiszteletben tartását!
Kapcsolat
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des
peuples
87, rue du
Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48
01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie
Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) -
Commission paritaire n° 0713 G 82738Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18,
allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.