Hírek és vélemények: Magyarország sikersztori (???)

A magyar miniszterelnök a Bruegel Intézet meghívására beszélgetett egyebek közt a volt EKB-elnök Jean-Claude Trichet-vel “az európai monetáris unió elmélyítése egy stabil és egységes EU-ban, hogyan tovább?” - témamegnevezés alatt.


A piacoknak üzent Orbán Viktor: nem Magyarország mondott nemet az IMF-nek, hanem a Nemzetközi Valutaalap mondott nemet Magyarországnak az elővigyázatossági hitelkeretről szóló igényünkre. A kormány és a Nemzetközi Valutaalap között 2011 ősze óta zajló tárgyalássorozatáról beszélve Orbán úgy fogalmazott, hogy a történet a vége felé közeledik, mivel Magyarország nem kér hitelt, az IMF pedig nem akar elővigyázatossági hitelmegállapodást kötni velünk.

Orbán kijelentette, hogy szerinte Európa válsága versenyképességi válság. Ebben a környezetben hazánk “igaz sikersztoriként” az utóbbi két évben azon kevés tagállamok között szerepelt szerinte, amelyek sikeresen vittek végig strukturális reformokat, csökkentették a jóléti állami kiadásokat és versenyképesebbé tették gazdaságukat. Ezek nyomán szerinte nagyon nehezen tudná megmagyarázni az Európai Bizottság, ha nem engedné ki hazánkat a túlzottdeficit-eljárás hatálya alól.

Újságírói kérdésre válaszolva, mely szerint az EB nem a reformok mennyiségével, hanem a minőségével elégedetlen, Orbán kifejtette: a minőség szubjektív, politikai értelmezésre ad teret. Számára ezért az egyetlen elfogadható érv az lenne, ha a fenntarthatóságát kérdőjeleznék meg a reformoknak, mivel azonban hazánk három éve a 3 százalékos büdzsé hiánycél alatt teljesít, ezzel sem érvelhetnek.

A fenntarthatóságról hozzátette: a magyar gazdaság idén be fog indulni, nőni fog a foglalkoztatás, kifelé haladunk az energiafüggőségből és készülünk a válság utáni időkre, vagyis “Magyarország egy európai sikersztori”. Egyúttal biztosította az egybegyűlteket, a következő nemzetközi hiteltörlesztő részletünk átutalásra vár az államkasszában. (A hvg.hu közlése alapján)

Mit jelent mindez, mi van a szavak mögött?

Azt, hogy Magyarország teljes mértékben teljesíti azt, amit az EU elvár tőle, ha kissé sajátosan is: az egyébként szintén multi magyar burzsoázia érdekeit szem előtt tartva, vagyis azt, hogy «még nagyobb szeletet kér a tortából». Szalai Erzsébet : «A hazai gazdasági elit dominanciája 2003–2004 körül intézményesült, de azóta is folyamatosan erősödik, és nyíltan diktál a mindenkori politikai elitnek. Pozíciója az Orbán-kormány regnálása alatt tovább erősödött. Emellett, bár a jelenlegi politikai elitet a hazai nagyburzsoázia segítette hatalomra 2010-ben, Orbán azért mindig ügyelt arra is, hogy megőrizze a jó viszonyt a nemzetközi nagytőke reprezentánsaival. Nem is tehet mást, felismerve azt a tényt, hogy a magyar burzsoázia önmagában nem elég erős és motivált a válságból való kilábalás gazdasági feltételeinek biztosítására.»

A kormány élenjár a munkaerő árának letörésében és hiába ígér sok százezernyi új munkahelyet, Szalai Erzsébet rámutat, «a burzsoázia nem érdekelt a foglalkoztatottak számának gyarapításában, a tőke a beruházásokkal elsősorban a termelékenységet, nem pedig az élőmunka-felhasználás arányát kívánja növelni. Ennek beismerését persze hiába várjuk az Orbán-kabinettől, amely a magyar politikatörténetben egyedülállónak számít abban, hogy ennyire szétváljon egymástól a retorika és a tényleges kormányzati munka».

Az állami kiadások csökkentése annak a rendszernek a megszüntetését jelenti, amely a társadalom jólétét és minőségét meghatározzák. A közoktatásra, az egészségügyre, a mezőgazdaságra, a szociálpolitikára, a szegényügyre, a szolgáltatásokra, stb-re fordított adóforintjaink másra fordítását: a nem általunk felvett és elköltött adósság fizetésére, a tőke támogatására. Persze, «a kabinet gondosan ügyelt arra, hogy a különböző extra adókkal ne a nagy exportőr cégek helyzetét nehezítsék meg. A pluszadóterhekkel sújtott vállalatok olyan külföldi tulajdonban lévő távközlési társaságok, kereskedelmi láncok és pénzintézetek, amelyeknek a tevékenysége kínálati oldalról főként a belső piachoz kötődik, így az extra adókat minden nehézség nélkül átháríthatták a magyar lakosságra.»

Beindul a gazdaság?  «Orbán – Gyurcsánnyal szemben –megpróbál ugyan alternatívát nyújtani a félperifériás létből való kitöréshez, de ő is rossz úton jár: úgy képzeli, hogy ennek útja és tulajdonképpeni célja az, hogy a régió vezető hatalmává váljunk.Óriási hiba, mivel ez a törekvés erősíti a kelet-európai államok egymással folytatott kőkemény versenyét. Amiből viszont nem lehet győztesként kikerülni. Az adóverseny például beindítja a restrikciós spirált, ami magával hozza a jóléti kiadások további radikális csökkentését, mely azt is jelenti, hogy újabb forrásokat kell kivonni az amúgy is lepusztulóban lévő oktatásból és egészségügyből. » És: «A globalizáció, az újkapitalizmus korában a nemzetállamok fennmaradásához paradox módon épp az egyes országok globális együttműködésére lenne szükség. Csak akkor van esély hosszabb távon a nemzetállami keretek megőrzésére, ha az egyes országok politikai elitjei egymással összefogva megpróbálják kivédeni a nemzetközi tőke folyamatos bekebelezési törekvéseit. Különösen igaz ez a gyenge érdekérvényesítő képességekkel rendelkező kelet-európai félperifériás országokra ». Azonban : «Az MSZP pedig az új vezetéssel láthatólag a régi, döntően neoliberális vonalát folytatja, hiszen folyamatosan az ortodox gazdaságpolitikához való visszatérés mellett teszi le a voksot » 

Szalai Erzsébet konklúziója: «ha a magyar politikai elit versenyhelyzetbe kényszeríti a kelet-európai államokat, ha legyőzni kívánja a környező országokat, táplálva ezzel a régióban egyébként is uralkodó rivalizálást, nos, akkor mindannyian elbukhatunk. Az Orbán-kormány erőpolitikája ezért nem vezet el a szabad és független Magyarországhoz.»