Egészségügy
Az ellátókapacitások
újraosztásánál betarthatatlan szempontnak bizonyult, amit a törvény előír, hogy
„legalább az alapszakmákban ellátást nyújtó járóbeteg-szakellátó intézmény elvi
elérhetősége 30 percnél kevesebb legyen”. Az ÁNTSZ munkaasztalán közelinek tűnő
pilisvörösvári rendelőt a solymáriak felének több mint egy órába telik
tömegközlekedéssel elérni, de a II. kerületiek egy része sem jut ennél előbb a
Duna túlpartjára, a Péterfy Sándor utcába, ahová fizioterápiás kezelésre
utalják be. Ugyanide küldik például a leányfalui lakosokat is, noha a
szomszédos Szentendrén, az uniós pénzből felújított szakrendelőben is van ilyen
gyógyszolgáltatás. Feltehetően a XII. kerületi kismamák is megdöbbennek, hogy
az érdi rendelőbe kell utazniuk ultrahangos ellenőrzésre. Arra sem kínálkozik
elfogadható magyarázat, hogy például a Veszprém megyei Litérről miért kell
pszichoterápiára vagy gasztroenterológiai ultrahangvizsgálatra a fővárosba
utazni, oda-vissza hat órát töltve buszon-vonaton.
S az önkormányzatok?
Igen nehéz helyzetbe kerültek az
önkormányzatok a 2013-as központi költségvetéssel. Mínuszos helyi költségvetést
nem lehet tervezni, eközben pedig jókora összegeket vonnak el az
önkormányzatoktól (Mátraverebély községe például a tavalyi összeg kevesebb mint
feléből gazdálkodhat idén). Az elmúlt évek folyamatos megszorításai után
mobilizálható vagyonuk már szinte nem is maradt, így számos helyen a
felelősségteljes tervezés helyett nem marad más hátra, mint játék a számokkal,
ami főként a várható bevételek túltervezését jelenti. A kieső állami forintokat
a települések másfelől igyekeznek több forrásból is betömni, ennek egyik eleme
az építményadó (és telekadó), melynek maximális mértéke 1700 Ft/négyzetméter
lehet (a telekadó maximális mértékét továbbra is a helyiadó-törvény
szabályozza).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.