Nemzetközi információk
108.sz. (477) – 2013.jan.18.
Franciaország
A
kormány «történelmi kompromisszumot» akart. Beletörött a bicskája, a «vállalati
versenyképesség» és a «munkahelyi biztonság» egyezségét nem írta alá sem a CGT,
sem a Force ouvrière szakszervezeti tömörülés. Az ügyvédek szakszervezeti
szövetsége úgy írja le a kormány törvényjavaslatának szöveget, mint «a bérből
és fizetésből élők jogainak megsemmisítését».
A francia ügyvédek szakszervezete kimutatja a
rugalmasságról szóló egyezség természetét
Minden sorában tettenérhető, hogy
nem a munka biztonságáról van szó, hanem a munkáltatói szervezet, a Medef
kimunkálta országos egyezség projektjéről. Biztonság a munkáltatók számára,
azok jogi immunitásának biztosítása. Ez a követelésük persze nem új, már másfél
évtizede arra törekednek, hogy a szokásos szociális partneri kapcsolattal
szakítsanak, a mindennemű jogi következményt szintén nélkülöző gyakorlatot
folytassák.
De
a Medef nem elégszik meg ennyivel, ezentúl más jogokat is követel (…):
1./
Az elbocsátást illető törvényváltozásokat
Olyan elbocsátást, amelyet nem
kell gazdasági okkal indokolnia, ha a dolgozó nem fogadja el újjászervezés
keretében munkája beosztása, helye módosítását;
2/
Erőltetett bércsökkentést
Szintén ellenőrizetlen
elbocsátást, ha a dolgozó nem fogadja el bérének módosítását, vagy
munkaidejének növelését – itt is mindenféle gazdasági indoklás mellőzésével;
4./ Az elbocsátások felgyorsítását
A kollektív szerződések obligón
kívül helyezése ennek a munkahelymegmentési tervnek része, csakúgy, mint annak
törvényi kerete tökéletes mellőzése;
5./
A jogi procedúrán elérhető végkielégítésnek határt
szab,
reális és komoly ok nélkül
elbocsátás esetén;
6./
Szinte lehetelenné válik bíróságon
megtámadni az elbocsátásokat;
a jogi kontroll mellőzendő lesz,
a határidő pedig különösen röviddé válik;
7./
Az ellentételezés illuzórikus
a Medef által reklamált reformok
szintézise ez az egész, amelynek egyetlen célja, hogy a munkajogok többségét
megsemmisítse
(…). Cserében a Medef csak annyit javasol a szakszervezeteknek, hogy az
intézkedések, amelyek a prekaritást segítenék elő, a munkaerőpiacot fejlesztenék.
A bérből élők valódi biztonsága
az, hogy megőrizzék munkahelyüket vagy találjanak egyet, méltót és a
legrövidebb időn belül, és nem pedig szociális jogokat szerezzenek a munkahely
elvesztésekor, mely viszont sokkal könnyebben megtörténhet. Teljesen
illuzórikus az új potenciális jogok elnyerése, ha azok sokkal
prekaritásosabbak, ha ez a prekaritás a bérből élők egészére kiterjed. (…).
Olaszország
Munkáskonferencia Berlusconi-Monti intézkedéseinek
visszavonásáért, a TSCG (az új európai szerződés) semmissé nyilvánításáért 2013.
febr. 2-án
Az állampolgárok, dolgozók
milliói teszik fel a kérdést, mire is valók ezek. Az Európai Unió, az IMF, az
Európai Központi Bank már kijelentette, hogy akárki is lesz a győztes, ugyanazt
a politikát kell követnie, amelyet elődei folytattak az utóbbi években, s főleg
alkalmaznia az új európai szerződést (TSCG), amely Olaszországot arra kötelezi,
hogy az elkövetkező évben évi 50-60 milliárd eurót spóroljon meg.
Már megéltünk néhány szörnyű
esztendőt, mindenféle támadással telit mindenféle kormánnyal. Először a 90-es
évek elején, akkor azt mondták, szükséges, hogy «Európához» csatlakozhassunk
egy jobb jövő érdekében. Aztán azt mondták, hogy vissza kell fizetnünk a
feltételezett adósságot. Ezután jött a válság, amely csak kifejezése az összes
politika csődjének és annak az akaratnak, amely a számlát a dolgozókkal, a
néppel akarják megfizettetni. Végül most itt van a fenyegetés: «úgy akarjátok
végezni, mint Görörország?».
Ezzel a a zsarolással Berlusconi,
Prodi, Monti ugyanazt a politikát folytatták: privatizációk, a
közszolgáltatások és a bérek megnyirbálása, tömeges elbocsátások, a nyugdíjak
támadása, stb.
Bárki megítélheti az eredményt: a
statisztikák szerint a háztartások 30 %-a nehézségekkel küzd, a hónap végére
nem marad pénze; 18 %-a nem tud megfelelően fűteni; a technikai munkanélküliség
2012 végén elérte az 1 milliárd órát, Olaszország «közepesen kockázatos» ország
lett az éhséget tekintve, mint Kazahsztán, Kína és Gabon. A kórházakban, azok
sürgősségi osztályain, a villanyszámla, vagy más szolgáltatás kifizetésénél
bárki konstatálhatja: az árak mértéktelenül megugrottak, a privatizáció a
katasztrófa felé visz, a sürgősségi ellátás hiánya már haláleseteket is
okozott, a kórházi osztályok túlzsúfoltak, az iskolarendszer kificamodott…
Ez a katasztrófa szándékosan
következett be: az Európai Unió, az Európai Központi Bank, az IMF a felelős
érte, azok a kormányok, amelyek alkalmazták ezek politikáját.
Az intézmények azok,
szerződéseikkel, direktíváikkal, diktátumaikkal, amelyek a népekre a
legvészesebb programokat kényszerítik az «adósságfizetés» érdekében. Pedig ez
egyszerű szélhámosság a tőke érdekében, hogy vívmányainkat megsemmisítse és
kiszolgáltasson bennünket a spekulátoroknak, a bankároknak.
Az állampolgárok milliói
nyugtalankodnak. Asszisztálnak a jelöltek versenyéhez, a valóságos háborúhoz,
amely listán belül is, pártok között is folyik. Mindegyik elfogadja az Európai
Unió logikáját és előre kijelenti, hogy az adósság visszafizetését folytatni
fogja és a szerződéseket betartja majd.
Katasztrófa vár a dolgozókra, a
lakosság többségére. Elkerülhető-e a szerződésekkel való szakítás nélkül?
Persze, egész Európában ez a
kérdés merül fel a munkásmozgalom szervezeteiben, a szakszervezeteknél.
A tarragonai munkáskonferencia
(az EU szerződéseinek és a trojka programjainak hatályon kívül helyezéséért)
meghívásában egy spanyol politikai aktívacsoport írta: «hány beteg fog még
meghalni gyógyítás hiányában, ha a kórházaknak nem állnak rendelkezésükre
megfelelő eszközök az Europai Unió programjainak megvalósítása miatt? Hány
nyugdíjas lesz nyomorra és szégyenre ítélve? Hány munkahely elvesztését kell
még elfogadni, hogy Brüsszel versenyképességi kritériumainak megfeleljünk?
Fizetésüknek még hány %-át kell elvesztenük a tisztviselőknek? Egyszóval,
milyen «magasabbrendű» érdekek miatt kell elviselnünk a Brüsszel által
kinevezett korrupt technokraták «szabályait», az egész civilizáció által
megteremtett alapok aláaknázását?»
Ezek azok a kérdések, amelyeket
szerintünk a középpontba kell helyezni, akármi is legyen a választások
eredménye.
Ehhez azonban társul egy
elsőrendű ügy: a szakszervezeti függetlenség, vagyis függetlenségünk a
kormányoktól, az Európai Uniótól, az EKB-tól, IMF-től, azok destruktív
terveivel való szakítás vonalán.
Többször és nagy erővel mozdultak
meg az utóbbi években országunkban a dolgozók, a munkásosztály, megpróbálták
megállítani ezeket a programokat. De hogy mégsem sikerült, nem annak
köszönthető-e, hogy a szakszervezetek vezetése nem adott ki tiszta és világos
jelszavakat a destruktív programok eltörléséről? Nem inkább ezzel a
követeléssel kellett volna bizonyítékkal szolgálni az EU-val szembeni
függetlenségére? Nem ez lenne az egyetlen megoldás?
Az világos, akármi legyen a
választások végeredménye, mi, dolgozók, a lakosság többsége, nem fogadhatunk el
újabb visszavonulást, mert az teljes összeomlásba ránt bennünket.
Elég csak áttekinteni a jelöltek
listáját és meghallgatni néhány nyilatkozatukat – különösen a demokrata párti
koalícióét – annak felfogására, hogy a következő kormány minden eszközzel
megpróbálja a szakszervezeteket belerángatni az EU-követelte programok
teljesítésébe. Ezért hát központi helye van a függetlenség kérdésének.
Febr. 2-i összejövetelünkkor
kitérünk mindezekre a kérdésekre, hogy konkrétan hogyan járuljunk hozzá ahhoz a
csatához, amelyet a munkásmozgalom függetlensége kíván meg, s mely elősorban a
szakszervezetek bevonásának teljes elutasítását jelenti az EU, a kormány
programjaiba és az egység létrehozását az utóbbi évek összes intézkedésének
visszavonása érdekében.
A tarragonai találkozót illetően
spanyol társainkkal teljes mértékben egyetértünk, csakugyan: «mindegyikőnk
országát ugyanolyan destruktív spirálba hajszolják, sorsunk ahhoz van
kötve, képesek vagyunk-e egységes erőt
mutatni, amelynek sem egy kormány, sem az európai bizottság, sem az IMF
programja nem fog tudni ellenállni.»
Nagy-Britannia
Interjú
Jo Ann Rust, a Labour Party
szekciójának vezetőjede King’s Lynnben,
a Unison közszolgáltatási
szakszervezet tagja, a TUC helyi szervezete
A Cameron-kormány költségvetési megszorításai elleni
mozgósítás
«A Labour-képviselőknek azokat
kell reprezentálni, akik őket megválasztották. Nemmel kell szavazniuk»
King’s
Lynn egy 40 ezres kisváros Norfolk-grófságban, Anglia keleti részén, Jo Ann
Rust itt vezeti a Labour Party szekcióját. A Unison tagja, a TUC elnöke.
Aláírta a tarragonai európai munkástalákozó felhívását, saját véleményét mondja
el annak előkészítése során.
Aktualitás,
hogy a helyhatóságoknak ebben az időben kell voksolniuk a költségvetési
megszorítások új gyilkos hullámában. A számok pedig még most, a határidő
lejárta előtt egy hónappal sem világosak.
Jo
Ann Rust szilárd meggyőződése, hogy lehetetlen elfogadni ezeket a költségvetési
megnyirbálásokat.
King’s Lynnben a megszorítások
első hulláma a munkanélküli ifjúság szociális segítőszolgálatát érintette, itt
mindent elvesztettünk. De a megnyirbálások érintik a bérből élőket is,
nevezetesen munkaszerződéseikben és a munkakörülményeikben. Norfolkban több
ezer munkahelyet szüntettek meg és újrastrukturálták a munkakörülményeket. Nem
csak regionális szinten a köztisztviselők, hanem az egész közszféra, a kórházak
dolgozói a bérskála alján találták magukat. Akik évi 30 ezer fontsterlinget
kerestek, és bizonyos szinteken felelős állásban voltak, deklasszálódva ma már
csak évi 25 ezer £-et keresnek.
Mi azért harcolunk, hogy
kerüljenek vissza a kórházhoz az alvállakozásba kiadott részlegek. 10 millio
£-t fordítottak egy új laboratóriumra, most pedig gyakorlatilag be fog zárni,
mert centralizálták Norwichba. Ha valakinek
vérképet kell csinálni, itt már nem lehet, a vérmintának meg kell tennie 40-50
km-t, az eredménynek ugyanezt vissza. Ezeknek a megszorításoknak óriási
következményei vannak az egészségügyben. Másban is. King’s Lynnben most olyan
vállalatok, mint pl. a francia Athos lettek megbízva a tartósan sérült
személyek vizsgálatával. Az Athos munkatársai bírálják el, hogy valaki
munkaképes-e vagy sem. Egy hét nem telik el panasz nélkül, a helyi újság közli,
hogy 50 lépést nem tud megtenni az illető, de munkaképesnek ítélték. Az Athos
hazudik, aztán ezek a személyek fellebbeznek, de ezidő alatt nem kapják
járandóságukat. Vannak olyanok is, akiket kényszerítenek, hogy félidős
munkahelyet vállaljanak, mivel itt nincs már teljes idős munka. Nagyon sok az
alacsonyan kvalifikált szolgáltatás. Itt van aztán a különféle járandóságok
megszüntetése. Ha teszel egy sétát King’s Lynnben, láthatod, hogy a kisboltok
bezártak. Az embereknek nincs pénzük vásárolni.
A szakszervezetben nekünk az a feladatunk,
hogy kimutassuk, van más politika is a megszorításokon kívül. A helyi újságban
minden héten megjelenik egy levelem. Ezen a héten azt mondom el, hogy már
korábban elvették a költségvetés 20 %-át, most pedig a maradék 80 %-át akarják.
Nem hiszem, hogy a Labour lenne a felelős ezért a helyzetért. A bankárok és
pénzéhségük. Vannak asztalaink is az utcákra kihelyezve információs anyagokkal,
ezekben magyarázzuk el, mit tudunk közösen tenni. Ha azt gondolnám, hogy ez nem
jó semmire, nem lennék itt – ha nem próbálnánk leállítani az ellenünk hozott
intézkedéseket, az annyi lenne, mintha biztatnánk őket a folytatásra.Angliában mindenütt voltak tiltakozások, King’s Lynnben is szerveztünk tüntetést a nyugdíjak védelmében, mert azt mondtuk, egységbe kell tömöríteni az embereket. Így is történt, szuper volt.
A helyhatóságokban nemsokára szavazni kell a nemzetközi pénzügyi intézmények, a kormány javasolta költségvetési megszorítások új hullámára. Kampányt folytatok ellene a kezdetek óta, ez személyes álláspontom. A Labournak King’s Lynnben 13 képviselője van 64 konzervatívval szemben. A Labour-képviselőknek feladata, hogy honfitársaikat reprezentáják, azokat, akik őket megválasztották. Nemmel kell szavazniuk. Ezen felül pedig javaslatokat kell tenniük, amelyekkel kimutatják, a kormány kérése aberrált. Ezt kell tenniük.
USA
Alan Benjamin, a
The Organizer újság szerkesztője
Mit takar az utolsó pillanatban létrehozott egyezség
Obama és a kongresszusi republikánus többség között?
Hónapokon át szerepelt a terítéken
a «nagy egyezség» («Grand Bargain»), amelyben Obamának meg kell egyeznie az
amerikai államadósságot csökkentő politikában.
2013. jan. 1-ről 2-re virradó
éjszakán zárult le, de önmagában nem egy nagy egyezség. Egyetlen mondatból áll.
A képviselők házában 172 demokrata és 85 republikánus ratifikálta, összesen 257
szavazat a 167 ellenében (tehát a rebublikánusok többsége ellenezte).
Az egyezségnek nincs közvetlen
pénzügyi vonása. Obama elfogadta, holott korábban adóemelést reklamált az évi
250 ezer dollárnál többet keresőknek, s azoknak, akiknek több, mint 400 ezer
dolláros a jövedelmük (35,3 %-tól 39,6 %-ra növelve). Az egyezségben az
szerepel viszont, hogy átlagosan 2 %-kal a bérből élők adóját emelik, akik
eddig mentesültek alóla számításba véve a Social Security-nek utalásukat (1).
Robert Borosage közgazdász
szerint ez utóbbi azt jelenti, hogy egy évi 50 ezer dollárt kereső munkás adója
ezer dollárral emelkedik, tehát a munkanélküliség által is sújtott fogyasztás
csökkenni fog. Az adóemelés az államnak 620 milliárd dollár bevétel hoz, de a
költségvetési deficit céljainak elérésére 10 éves időszak alatt 3 000 milliárd
dolláros megszorításra
van szükség.
Obama – ígéreteihez
és elkötelezettségéhez viszonyítva – meghátrált,
viszont az egyezségben nincs szó a közkiadások csökkentésének mértékéről,
és ami még inkább sújtva lesz, a szociális kiadásokról. A tárgyalásokon Obama
azonban világosan tudatta, hogy meg kell vizsgálni a csökkentéseket,
nevezetesen a Medicare-ban.
Erről számol be a Wall Street
Journal (nov. 14.), elmagyarázva, hogy amikor Obama találkozott az AFL-CIO
vezetőivel (akik pedig az elnöki irodát elhagyva kijelentették, hogy
megnyugtatva érzik magukat) «semmilyen elkötelezettségről nem esett szó a
Medicare költségvetésének meg nem támadhatósságát illetően, így
nyitva maradt az ajtó a megszorítások előtt». Az egyezség másik aspektusa, hogy csak időleges.
Minden kérdését újratárgyalják febr. végén, mert márc. 1-re egy globálisabb
egyezmény kell, mely lehetővé teszi, hogy az eladósodási küszöböt megemeljék és
ugyanakkor a deficitcsökkentés érdekében tegyenek megszorításokat.
Egyébként az egyezség másnapján
Obama megismételte, hogy a demokrata párti felelősök is, saját maga tudatában
van annak, hogy szükségesek a megszorítások a Social Security területén és az
orvosi ellátásban.
Az a tény, hogy ezt nem érinti az
említett egyezmény, természetesen az USA mélységes politikai
válságának a jele, de mindenekelőtt annak, hogy a megnyirbálások a szociális
vívmányok brutális megsemmisítéséhez vezetnek, holott ezekhez az amerikai
munkásság ragaszkodik és ezért a kormány ütközni fog a dolgozó népesség minden
rétegével.
Az AFL-CIO vezetői konföderális szinten próbálták úgy bemutatni a «Grand Bargain»-t mint a «kisebb bajt» – abból fakadóan, hogy a Demokrata Párthoz kötődik. De egyre világosabb, hogy a Demokrata Párt és Obama konszenzusa a munkásosztály legalapvetőbb szerzett jogait támadja meg.
Ezért tehát az, ami jan. elején
történt, nem old meg semmit és az elkövetkezendő időkben óriási ütközéseknek
nézünk elébe.
Az egyezség előtti napon Richard
Trumka, az AFL-CIO elnöke kimutatta nyugtalanságát aláhúzva, hogy nem
támadhatják meg a szociális kiadásokat. De már jan. 2-án azt mondta, nincs
negatív vonása az egyezségnek és „részleges győzelmet”
emlegetett.
Senkinek ne legyen kétsége, ez
egyáltalán nem «részleges győzelmet», hanem egy soha nem látott támadást jelez
a dolgozói jogok ellen. Ahogyan a sajtó is kiemeli, a támadás mögött a
republikánusok húzódnak meg. A 18 hónapig tartó tárgyalások alatt a republikánusok
és a demokraták egyaránt beismerték ennek az egyezségnek a szükségét, mégsem
tudtak összehozni egy «görbelábú kompromisszumot» (ahogy a Les Echos írja
jan. 7-én), Ez jelzi, hogy elkerülhetetlenek a megrázkódtatások. Az alapvető,
hogy az „adósság nevében” az adminisztráció támadást folytat, s hogy ennek
elutasítása megtalálja formáit és eszközeit.
Mindenki, aki kész arra, hogy
alkalmazkodjék a pénzügyi tőke követeléseinek teljesítéséhez,
„megosztott áldozathozatalról” beszél.
Az egyesült munkásosztály blokkolni tudja ezt az offenzívát az összes szigorítással
szemben engedmények nélkül, a
kizsákmányoló és a kizsákmányolt közötti «áldozathozatal megosztásának»
visszautasításával, a Social
Security, a Medicare, a Medicaid védelmével. Ez az aktivisták cselekvési
tengelye, ehhez kell, hogy a dolgozók harca független legyen a Demokrata
Párttól csakúgy, mint a republikánuséktól.
MARTINIQUE
Jacqueline
Petitot
A tengeri halászok történelmi megmozdulása
Martinique-ban
2012. dec. 17-31. között soha nem látott kikötői sztrájk zajlott, mivel a
(francia) állam megtiltotta a tengerpart 40 %-n a languszta halászását annak a
banánültetvényeken használt veszélyes növényvédő szerrel való fertőzöttsége
miatt.
Ki
a felelős a szennyezésért?
«Az organoklórt az USA-ban
gyártották. 1976-ban Virginiában felrobbant egy üzem, a veszélyes anyag a
folyóba jutott, s az összes benne élő krokodil kipusztult, mert csak
nősténybébik születtek. Ekkor az USA megtiltotta a szert, az American Academy
of Medecine publikálta, hogy ez a felelős a rákbetegségek, a Parkinson- és az
Alzheimer-kór, s a deformáltan
született gyermekek számának
megemelkedéséért.
Martinique-ban és Guadeloupe-ban
az ültetvények fehér uraságai gyorsan megtalálták a megoldást: egy amiens-i
intézettel szintetizáltatták a molekulát, egy braziliai üzemben legyártatták, s
az Antillákon keresztül hozták be "curlone” néven – és kész! A francia
állam tökéletesen tudatában volt a veszélynek, mivelhogy nem kevesebb, mint 4
saját jelentése is kimutatta (...).
Röviden, 30 év alatt 20 000
hektár fertőzödött meg Martinique-ban és 5 000 Guadeloupe-ban. Ha tudjuk, hogy
a szer lebomlási ideje (élettartama) 150 év, akkor fel lehet becsülni a
katasztrófa nagyságát. Nem csak a talaj fertőzött, Martinique 13 természetes forrásából 12-t le
kellett zárni, mert a normáknál 50-szer több klórdekont tartalmazott» (cikk a
Montray Kréyol weboldalon, 2012.dec.29.)
A
halászok mozgalma
Soha nem látott egység jött létre
szakszervezeteikkel, a CSTM tömörüléshez tartozó Sapem-mel, és a független
SIMP-pel. A kikötői dolgozók, dokkerek bejelentették, hogy azonnal abbahagyják
a munkát, ha egyenruhák jelenlétét fedezik fel. Martinique minden képviselője
is a mozgalom mellé állt kérve az államtól, hogy vállalja felelősségét és elégítse
ki a halászok követeléseit.
Guadeloupe-ban az LKP szolidaritási
nyilatkozatában követelte a francia gyarmatosító államtól az okozott kár
elismerését és jóvátételét.
A «karibi dolgozók és népek
összefogása» is szolidaritásra
szólított, az első csatlakozás Haitiból és Sainte-Lucie-ból érkezett. A
halászoknak sikerült 5 millió eurós sürgősségi segítséget elérni, és tárgyalások
megkezdését jan. közepén a halászat jövője érdekében.
A
mozgalom mélysége
A CSTM világosan leszögezi: «nem csak a halászok és a hozzájuk
kapcsolódó ágak érintettek, hanem az egész martinique-i népesség, mely túszként
szolgál. Az egész karibi térség érintett – és azok a felelősök, akik minden
gazdasági fejlődést tiltanak, megmérgezik a mezőgazdasági termelésre alkalmas
területeket, tengeri forrásokat és szándékosan kiszolgáltatják a külvilágnak.»
Nekünk, martinique-iaknak kell a
kérdést rendezni a szomszédos szigetekkel együtt, nekünk kell meghatározni
politikánkat a halászatot illetően, amely ma az európai és francia
diktátumoknak van alávetve.
Élelmezésünket,
gyermekeink jövőjét biztosítani
kell
A párizsi tárgyalások nyilván
újabb mobilizációt hoznak, ezt idézi fel a Parti pour la libération de la
Martinique (Martinique Felszabadítási
Pártja, a Palima): «nekünk, a népnek kell a pártokon, szakszervezeteken,
szakmai szervezeteken keresztül, mert ez nemzeti ügy. A halászat csak egy az
áldozatok között, ebben a katasztrófában felsejlik kapacitásunk, élelmezésünk
ellátásának, gyermekeink jövőjének árnya.»
A gyarmati bíróság bűnbakot keres
A gyarmati bíróság, ahogy Guadeloupe-ben
is az UGTG-nél (Union générale des travailleurs de Guadeloupe) keresi a
bűnbakot, itt is a kikötő blokkolásásának felelőseit a CSTM szakszervezeti
tömörülés fáradhatatlan vezetőjében, Bertrand Cambusyban és Assaupamar
ökológiai szervezetben véli megtalálni (utóbbi csak a kikötő bejáratánál
helyzetett el egy transzparenset!). Az eredmény Cambusy számra egy 500 eurós
büntetés, eredetileg 50 ezret reklamáltak tőle; az Assaupamarnak pedig
«visszaélésért» 400 eurós.
Kapcsolat:
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des
peuples
87, rue du
Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48
01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.