Nemzetközi információk

 

Nemzetközi információk

108.sz. (477) – 2013.jan.18.

 

Franciaország

 

A kormány «történelmi kompromisszumot» akart. Beletörött a bicskája, a «vállalati versenyképesség» és a «munkahelyi biztonság» egyezségét nem írta alá sem a CGT, sem a Force ouvrière szakszervezeti tömörülés. Az ügyvédek szakszervezeti szövetsége úgy írja le a kormány törvényjavaslatának szöveget, mint «a bérből és fizetésből élők jogainak megsemmisítését».

 

A francia ügyvédek szakszervezete kimutatja a rugalmasságról szóló egyezség természetét

 

(Részlet jan. 9-i kommünikéjükből)

Minden sorában tettenérhető, hogy nem a munka biztonságáról van szó, hanem a munkáltatói szervezet, a Medef kimunkálta országos egyezség projektjéről. Biztonság a munkáltatók számára, azok jogi immunitásának biztosítása. Ez a követelésük persze nem új, már másfél évtizede arra törekednek, hogy a szokásos szociális partneri kapcsolattal szakítsanak, a mindennemű jogi következményt szintén nélkülöző gyakorlatot folytassák.

De a Medef nem elégszik meg ennyivel, ezentúl más jogokat is követel (…):

1./ Az elbocsátást illető törvényváltozásokat

Olyan elbocsátást, amelyet nem kell gazdasági okkal indokolnia, ha a dolgozó nem fogadja el újjászervezés keretében munkája beosztása, helye módosítását;

2/ Erőltetett bércsökkentést

Szintén ellenőrizetlen elbocsátást, ha a dolgozó nem fogadja el bérének módosítását, vagy munkaidejének növelését – itt is mindenféle gazdasági indoklás mellőzésével;

4./  Az elbocsátások felgyorsítását

A kollektív szerződések obligón kívül helyezése ennek a munkahelymegmentési tervnek része, csakúgy, mint annak törvényi kerete tökéletes mellőzése;

5./ A jogi procedúrán elérhető végkielégítésnek határt szab,

reális és komoly ok nélkül elbocsátás esetén;

6./ Szinte lehetelenné válik bíróságon megtámadni az elbocsátásokat;

a jogi kontroll mellőzendő lesz, a határidő pedig különösen röviddé válik;

7./ Az ellentételezés illuzórikus

a Medef által reklamált reformok szintézise ez az egész, amelynek egyetlen célja, hogy a munkajogok többségét megsemmisítse (…). Cserében a Medef csak annyit javasol a szakszervezeteknek, hogy az intézkedések, amelyek a prekaritást segítenék elő, a munkaerőpiacot fejlesztenék.

A bérből élők valódi biztonsága az, hogy megőrizzék munkahelyüket vagy találjanak egyet, méltót és a legrövidebb időn belül, és nem pedig szociális jogokat szerezzenek a munkahely elvesztésekor, mely viszont sokkal könnyebben megtörténhet. Teljesen illuzórikus az új potenciális jogok elnyerése, ha azok sokkal prekaritásosabbak, ha ez a prekaritás a bérből élők egészére kiterjed. (…).

 

Olaszország

 

Munkáskonferencia Berlusconi-Monti intézkedéseinek visszavonásáért, a TSCG (az új európai szerződés) semmissé nyilvánításáért 2013. febr. 2-án

 Most, amikor felhívásunk napvilágot lát, a sajtó éppen a «választási versenynek» szenteli teljes erejét. Februárnak választások lesznek.

Az állampolgárok, dolgozók milliói teszik fel a kérdést, mire is valók ezek. Az Európai Unió, az IMF, az Európai Központi Bank már kijelentette, hogy akárki is lesz a győztes, ugyanazt a politikát kell követnie, amelyet elődei folytattak az utóbbi években, s főleg alkalmaznia az új európai szerződést (TSCG), amely Olaszországot arra kötelezi, hogy az elkövetkező évben évi 50-60 milliárd eurót spóroljon meg.

Már megéltünk néhány szörnyű esztendőt, mindenféle támadással telit mindenféle kormánnyal. Először a 90-es évek elején, akkor azt mondták, szükséges, hogy «Európához» csatlakozhassunk egy jobb jövő érdekében. Aztán azt mondták, hogy vissza kell fizetnünk a feltételezett adósságot. Ezután jött a válság, amely csak kifejezése az összes politika csődjének és annak az akaratnak, amely a számlát a dolgozókkal, a néppel akarják megfizettetni. Végül most itt van a fenyegetés: «úgy akarjátok végezni, mint Görörország?».

Ezzel a a zsarolással Berlusconi, Prodi, Monti ugyanazt a politikát folytatták: privatizációk, a közszolgáltatások és a bérek megnyirbálása, tömeges elbocsátások, a nyugdíjak támadása, stb.  

Bárki megítélheti az eredményt: a statisztikák szerint a háztartások 30 %-a nehézségekkel küzd, a hónap végére nem marad pénze; 18 %-a nem tud megfelelően fűteni; a technikai munkanélküliség 2012 végén elérte az 1 milliárd órát, Olaszország «közepesen kockázatos» ország lett az éhséget tekintve, mint Kazahsztán, Kína és Gabon. A kórházakban, azok sürgősségi osztályain, a villanyszámla, vagy más szolgáltatás kifizetésénél bárki konstatálhatja: az árak mértéktelenül megugrottak, a privatizáció a katasztrófa felé visz, a sürgősségi ellátás hiánya már haláleseteket is okozott, a kórházi osztályok túlzsúfoltak, az iskolarendszer kificamodott…

Ez a katasztrófa szándékosan következett be: az Európai Unió, az Európai Központi Bank, az IMF a felelős érte, azok a kormányok, amelyek alkalmazták ezek politikáját.

Az intézmények azok, szerződéseikkel, direktíváikkal, diktátumaikkal, amelyek a népekre a legvészesebb programokat kényszerítik az «adósságfizetés» érdekében. Pedig ez egyszerű szélhámosság a tőke érdekében, hogy vívmányainkat megsemmisítse és kiszolgáltasson bennünket a spekulátoroknak, a bankároknak.

 

Az állampolgárok milliói nyugtalankodnak. Asszisztálnak a jelöltek versenyéhez, a valóságos háborúhoz, amely listán belül is, pártok között is folyik. Mindegyik elfogadja az Európai Unió logikáját és előre kijelenti, hogy az adósság visszafizetését folytatni fogja és a szerződéseket betartja majd.

Katasztrófa vár a dolgozókra, a lakosság többségére. Elkerülhető-e a szerződésekkel való szakítás nélkül?

Persze, egész Európában ez a kérdés merül fel a munkásmozgalom szervezeteiben, a szakszervezeteknél.

A tarragonai munkáskonferencia (az EU szerződéseinek és a trojka programjainak hatályon kívül helyezéséért) meghívásában egy spanyol politikai aktívacsoport írta: «hány beteg fog még meghalni gyógyítás hiányában, ha a kórházaknak nem állnak rendelkezésükre megfelelő eszközök az Europai Unió programjainak megvalósítása miatt? Hány nyugdíjas lesz nyomorra és szégyenre ítélve? Hány munkahely elvesztését kell még elfogadni, hogy Brüsszel versenyképességi kritériumainak megfeleljünk? Fizetésüknek még hány %-át kell elvesztenük a tisztviselőknek? Egyszóval, milyen «magasabbrendű» érdekek miatt kell elviselnünk a Brüsszel által kinevezett korrupt technokraták «szabályait», az egész civilizáció által megteremtett alapok aláaknázását?»

Ezek azok a kérdések, amelyeket szerintünk a középpontba kell helyezni, akármi is legyen a választások eredménye.

Ehhez azonban társul egy elsőrendű ügy: a szakszervezeti függetlenség, vagyis függetlenségünk a kormányoktól, az Európai Uniótól, az EKB-tól, IMF-től, azok destruktív terveivel való szakítás vonalán.

Többször és nagy erővel mozdultak meg az utóbbi években országunkban a dolgozók, a munkásosztály, megpróbálták megállítani ezeket a programokat. De hogy mégsem sikerült, nem annak köszönthető-e, hogy a szakszervezetek vezetése nem adott ki tiszta és világos jelszavakat a destruktív programok eltörléséről? Nem inkább ezzel a követeléssel kellett volna bizonyítékkal szolgálni az EU-val szembeni függetlenségére? Nem ez lenne az egyetlen megoldás?

Az világos, akármi legyen a választások végeredménye, mi, dolgozók, a lakosság többsége, nem fogadhatunk el újabb visszavonulást, mert az teljes összeomlásba ránt bennünket.

Elég csak áttekinteni a jelöltek listáját és meghallgatni néhány nyilatkozatukat – különösen a demokrata párti koalícióét – annak felfogására, hogy a következő kormány minden eszközzel megpróbálja a szakszervezeteket belerángatni az EU-követelte programok teljesítésébe. Ezért hát központi helye van a függetlenség kérdésének.

Febr. 2-i összejövetelünkkor kitérünk mindezekre a kérdésekre, hogy konkrétan hogyan járuljunk hozzá ahhoz a csatához, amelyet a munkásmozgalom függetlensége kíván meg, s mely elősorban a szakszervezetek bevonásának teljes elutasítását jelenti az EU, a kormány programjaiba és az egység létrehozását az utóbbi évek összes intézkedésének visszavonása érdekében.

A tarragonai találkozót illetően spanyol társainkkal teljes mértékben egyetértünk, csakugyan: «mindegyikőnk országát ugyanolyan destruktív spirálba hajszolják, sorsunk ahhoz van kötve,  képesek vagyunk-e egységes erőt mutatni, amelynek sem egy kormány, sem az európai bizottság, sem az IMF programja nem fog tudni ellenállni.»

                       Nagy-Britannia

Interjú

Jo Ann Rust, a Labour Party szekciójának vezetőjede King’s Lynnben,

a Unison közszolgáltatási szakszervezet tagja, a TUC helyi szervezete

 

A Cameron-kormány költségvetési megszorításai elleni mozgósítás

 

«A Labour-képviselőknek azokat kell reprezentálni, akik őket megválasztották. Nemmel kell szavazniuk»

 

King’s Lynn egy 40 ezres kisváros Norfolk-grófságban, Anglia keleti részén, Jo Ann Rust itt vezeti a Labour Party szekcióját. A Unison tagja, a TUC elnöke. Aláírta a tarragonai európai munkástalákozó felhívását, saját véleményét mondja el annak előkészítése során.

Aktualitás, hogy a helyhatóságoknak ebben az időben kell voksolniuk a költségvetési megszorítások új gyilkos hullámában. A számok pedig még most, a határidő lejárta előtt egy hónappal sem világosak.

Jo Ann Rust szilárd meggyőződése, hogy lehetetlen elfogadni ezeket a költségvetési megnyirbálásokat.

King’s Lynnben a megszorítások első hulláma a munkanélküli ifjúság szociális segítőszolgálatát érintette, itt mindent elvesztettünk. De a megnyirbálások érintik a bérből élőket is, nevezetesen munkaszerződéseikben és a munkakörülményeikben. Norfolkban több ezer munkahelyet szüntettek meg és újrastrukturálták a munkakörülményeket. Nem csak regionális szinten a köztisztviselők, hanem az egész közszféra, a kórházak dolgozói a bérskála alján találták magukat. Akik évi 30 ezer fontsterlinget kerestek, és bizonyos szinteken felelős állásban voltak, deklasszálódva ma már csak évi 25 ezer £-et keresnek.

Mi azért harcolunk, hogy kerüljenek vissza a kórházhoz az alvállakozásba kiadott részlegek. 10 millio £-t fordítottak egy új laboratóriumra, most pedig gyakorlatilag be fog zárni, mert   centralizálták Norwichba. Ha valakinek vérképet kell csinálni, itt már nem lehet, a vérmintának meg kell tennie 40-50 km-t, az eredménynek ugyanezt vissza. Ezeknek a megszorításoknak óriási következményei vannak az egészségügyben. Másban is. King’s Lynnben most olyan vállalatok, mint pl. a francia Athos lettek megbízva a tartósan sérült személyek vizsgálatával. Az Athos munkatársai bírálják el, hogy valaki munkaképes-e vagy sem. Egy hét nem telik el panasz nélkül, a helyi újság közli, hogy 50 lépést nem tud megtenni az illető, de munkaképesnek ítélték. Az Athos hazudik, aztán ezek a személyek fellebbeznek, de ezidő alatt nem kapják járandóságukat. Vannak olyanok is, akiket kényszerítenek, hogy félidős munkahelyet vállaljanak, mivel itt nincs már teljes idős munka. Nagyon sok az alacsonyan kvalifikált szolgáltatás. Itt van aztán a különféle járandóságok megszüntetése. Ha teszel egy sétát King’s Lynnben, láthatod, hogy a kisboltok bezártak. Az embereknek nincs pénzük vásárolni.

A szakszervezetben nekünk az a feladatunk, hogy kimutassuk, van más politika is a megszorításokon kívül. A helyi újságban minden héten megjelenik egy levelem. Ezen a héten azt mondom el, hogy már korábban elvették a költségvetés 20 %-át, most pedig a maradék 80 %-át akarják. Nem hiszem, hogy a Labour lenne a felelős ezért a helyzetért. A bankárok és pénzéhségük. Vannak asztalaink is az utcákra kihelyezve információs anyagokkal, ezekben magyarázzuk el, mit tudunk közösen tenni. Ha azt gondolnám, hogy ez nem jó semmire, nem lennék itt – ha nem próbálnánk leállítani az ellenünk hozott intézkedéseket, az annyi lenne, mintha biztatnánk őket a folytatásra.
Angliában mindenütt voltak tiltakozások, King’s Lynnben is szerveztünk tüntetést a nyugdíjak védelmében, mert azt mondtuk, egységbe kell tömöríteni az embereket. Így is történt, szuper volt.
A helyhatóságokban nemsokára szavazni kell a nemzetközi pénzügyi intézmények, a kormány javasolta költségvetési megszorítások új hullámára. Kampányt folytatok ellene a kezdetek óta, ez személyes álláspontom. A Labournak King’s Lynnben 13 képviselője van 64 konzervatívval szemben. A Labour-képviselőknek feladata, hogy honfitársaikat reprezentáják, azokat, akik őket megválasztották. Nemmel kell szavazniuk. Ezen felül pedig javaslatokat kell tenniük, amelyekkel kimutatják, a kormány kérése aberrált. Ezt kell tenniük.

 

USA

 

Alan Benjamin, a The Organizer újság szerkesztője

 

Mit takar az utolsó pillanatban létrehozott egyezség Obama és a kongresszusi republikánus többség között?

 

Hónapokon át szerepelt a terítéken a «nagy egyezség» («Grand Bargain»), amelyben Obamának meg kell egyeznie az amerikai államadósságot csökkentő politikában.

2013. jan. 1-ről 2-re virradó éjszakán zárult le, de önmagában nem egy nagy egyezség. Egyetlen mondatból áll. A képviselők házában 172 demokrata és 85 republikánus ratifikálta, összesen 257 szavazat a 167 ellenében (tehát a rebublikánusok többsége ellenezte).

Az egyezségnek nincs közvetlen pénzügyi vonása. Obama elfogadta, holott korábban adóemelést reklamált az évi 250 ezer dollárnál többet keresőknek, s azoknak, akiknek több, mint 400 ezer dolláros a jövedelmük (35,3 %-tól 39,6 %-ra növelve). Az egyezségben az szerepel viszont, hogy átlagosan 2 %-kal a bérből élők adóját emelik, akik eddig mentesültek alóla számításba véve a Social Security-nek utalásukat (1).

Robert Borosage közgazdász szerint ez utóbbi azt jelenti, hogy egy évi 50 ezer dollárt kereső munkás adója ezer dollárral emelkedik, tehát a munkanélküliség által is sújtott fogyasztás csökkenni fog. Az adóemelés az államnak 620 milliárd dollár bevétel hoz, de a költségvetési deficit céljainak elérésére 10 éves időszak alatt 3 000 milliárd dolláros megszorításra van szükség.

Obama – ígéreteihez és elkötelezettségéhez viszonyítva – meghátrált, viszont az egyezségben nincs szó a közkiadások csökkentésének mértékéről, és ami még inkább sújtva lesz, a szociális kiadásokról. A tárgyalásokon Obama azonban világosan tudatta, hogy meg kell vizsgálni a csökkentéseket, nevezetesen a Medicare-ban.

Erről számol be a Wall Street Journal (nov. 14.), elmagyarázva, hogy amikor Obama találkozott az AFL-CIO vezetőivel (akik pedig az elnöki irodát elhagyva kijelentették, hogy megnyugtatva érzik magukat) «semmilyen elkötelezettségről nem esett szó a Medicare költségvetésének meg nem támadhatósságát illetően, így nyitva maradt az ajtó a megszorítások előtt». Az egyezség másik aspektusa, hogy csak időleges. Minden kérdését újratárgyalják febr. végén, mert márc. 1-re egy globálisabb egyezmény kell, mely lehetővé teszi, hogy az eladósodási küszöböt megemeljék és ugyanakkor a deficitcsökkentés érdekében tegyenek megszorításokat.

Egyébként az egyezség másnapján Obama megismételte, hogy a demokrata párti felelősök is, saját maga tudatában van annak, hogy szükségesek a megszorítások a Social Security területén és az orvosi ellátásban.

Az a tény, hogy ezt nem érinti az említett egyezmény, természetesen az USA mélységes politikai válságának a jele, de mindenekelőtt annak, hogy a megnyirbálások a szociális vívmányok brutális megsemmisítéséhez vezetnek, holott ezekhez az amerikai munkásság ragaszkodik és ezért a kormány ütközni fog a dolgozó népesség minden rétegével.

Az AFL-CIO vezetői konföderális szinten próbálták úgy bemutatni a «Grand Bargain»-t mint a «kisebb bajt» – abból fakadóan, hogy a Demokrata Párthoz kötődik. De egyre világosabb, hogy a Demokrata Párt és Obama konszenzusa a munkásosztály legalapvetőbb szerzett jogait támadja meg.

Ezért tehát az, ami jan. elején történt, nem old meg semmit és az elkövetkezendő időkben óriási ütközéseknek nézünk elébe.

Az egyezség előtti napon Richard Trumka, az AFL-CIO elnöke kimutatta nyugtalanságát aláhúzva, hogy nem támadhatják meg a szociális kiadásokat. De már jan. 2-án azt mondta, nincs negatív vonása az egyezségnek és „részleges győzelmet” emlegetett.

Senkinek ne legyen kétsége, ez egyáltalán nem «részleges győzelmet», hanem egy soha nem látott támadást jelez a dolgozói jogok ellen. Ahogyan a sajtó is kiemeli, a támadás mögött a republikánusok húzódnak meg. A 18 hónapig tartó tárgyalások alatt a republikánusok és a demokraták egyaránt beismerték ennek az egyezségnek a szükségét, mégsem tudtak összehozni egy «görbelábú kompromisszumot» (ahogy a Les Echos írja jan. 7-én), Ez jelzi, hogy elkerülhetetlenek a megrázkódtatások. Az alapvető, hogy az „adósság nevében” az adminisztráció támadást folytat, s hogy ennek elutasítása megtalálja formáit és eszközeit.

Mindenki, aki kész arra, hogy alkalmazkodjék a pénzügyi tőke követeléseinek teljesítéséhez, „megosztott áldozathozatalról” beszél. Az egyesült munkásosztály blokkolni tudja ezt az offenzívát az összes szigorítással szemben engedmények nélkül, a kizsákmányoló és a kizsákmányolt közötti «áldozathozatal megosztásának» visszautasításával, a Social Security, a Medicare, a Medicaid védelmével. Ez az aktivisták cselekvési tengelye, ehhez kell, hogy a dolgozók harca független legyen a Demokrata Párttól csakúgy, mint a republikánuséktól.

 (1) A «Social Security» az USA-ban az állam által garantált nyugdíjbefizetés. A Medicare a nyugdíjasok egészségügyi kiadásainak fedezésére szolgál. A Medicaid a legszegényebb családok egészségügyi kiadásainak fedezésére.

 

MARTINIQUE

Jacqueline Petitot

 

A tengeri halászok történelmi megmozdulása

Martinique-ban 2012. dec. 17-31. között soha nem látott kikötői sztrájk zajlott, mivel a (francia) állam megtiltotta a tengerpart 40 %-n a languszta halászását annak a banánültetvényeken használt veszélyes növényvédő szerrel való fertőzöttsége miatt.

 

Ki a felelős a szennyezésért?

«Az organoklórt az USA-ban gyártották. 1976-ban Virginiában felrobbant egy üzem, a veszélyes anyag a folyóba jutott, s az összes benne élő krokodil kipusztult, mert csak nősténybébik születtek. Ekkor az USA megtiltotta a szert, az American Academy of Medecine publikálta, hogy ez a felelős a rákbetegségek, a Parkinson- és az Alzheimer-kór, s a deformáltan  született  gyermekek számának megemelkedéséért.

Martinique-ban és Guadeloupe-ban az ültetvények fehér uraságai gyorsan megtalálták a megoldást: egy amiens-i intézettel szintetizáltatták a molekulát, egy braziliai üzemben legyártatták, s az Antillákon keresztül hozták be "curlone” néven – és kész! A francia állam tökéletesen tudatában volt a veszélynek, mivelhogy nem kevesebb, mint 4 saját jelentése is kimutatta (...).

Röviden, 30 év alatt 20 000 hektár fertőzödött meg Martinique-ban és 5 000 Guadeloupe-ban. Ha tudjuk, hogy a szer lebomlási ideje (élettartama) 150 év, akkor fel lehet becsülni a katasztrófa nagyságát. Nem csak a talaj fertőzött,  Martinique 13 természetes forrásából 12-t le kellett zárni, mert a normáknál 50-szer több klórdekont tartalmazott» (cikk a Montray Kréyol weboldalon, 2012.dec.29.)

A halászok mozgalma

Soha nem látott egység jött létre szakszervezeteikkel, a CSTM tömörüléshez tartozó Sapem-mel, és a független SIMP-pel. A kikötői dolgozók, dokkerek bejelentették, hogy azonnal abbahagyják a munkát, ha egyenruhák jelenlétét fedezik fel. Martinique minden képviselője is a mozgalom mellé állt kérve az államtól, hogy vállalja felelősségét és elégítse ki a halászok követeléseit. Guadeloupe-ban az LKP szolidaritási nyilatkozatában követelte a francia gyarmatosító államtól az okozott kár elismerését és jóvátételét.

A «karibi dolgozók és népek összefogása» is szolidaritásra szólított, az első csatlakozás Haitiból és Sainte-Lucie-ból érkezett. A halászoknak sikerült 5 millió eurós sürgősségi segítséget elérni, és tárgyalások megkezdését jan. közepén a halászat jövője érdekében.

A mozgalom mélysége

A CSTM világosan leszögezi: «nem csak a halászok és a hozzájuk kapcsolódó ágak érintettek, hanem az egész martinique-i népesség, mely túszként szolgál. Az egész karibi térség érintett – és azok a felelősök, akik minden gazdasági fejlődést tiltanak, megmérgezik a mezőgazdasági termelésre alkalmas területeket, tengeri forrásokat és szándékosan kiszolgáltatják a külvilágnak.»

Nekünk, martinique-iaknak kell a kérdést rendezni a szomszédos szigetekkel együtt, nekünk kell meghatározni politikánkat a halászatot illetően, amely ma az európai és francia diktátumoknak van alávetve.

Élelmezésünket, gyermekeink jövőjét biztosítani kell

A párizsi tárgyalások nyilván újabb mobilizációt hoznak, ezt idézi fel a Parti pour la libération de la Martinique (Martinique Felszabadítási Pártja, a Palima): «nekünk, a népnek kell a pártokon, szakszervezeteken, szakmai szervezeteken keresztül, mert ez nemzeti ügy. A halászat csak egy az áldozatok között, ebben a katasztrófában felsejlik kapacitásunk, élelmezésünk ellátásának, gyermekeink jövőjének árnya.»

 

A gyarmati bíróság bűnbakot keres

 

A gyarmati bíróság, ahogy Guadeloupe-ben is az UGTG-nél (Union générale des travailleurs de Guadeloupe) keresi a bűnbakot, itt is a kikötő blokkolásásának felelőseit a CSTM szakszervezeti tömörülés fáradhatatlan vezetőjében, Bertrand Cambusyban és Assaupamar ökológiai szervezetben véli megtalálni (utóbbi csak a kikötő bejáratánál helyzetett el egy transzparenset!). Az eredmény Cambusy számra egy 500 eurós büntetés, eredetileg 50 ezret reklamáltak tőle; az Assaupamarnak pedig «visszaélésért» 400 eurós.

 

 

Kapcsolat:

Informations internationales

Entente internationale des travailleurs et des peuples

87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France

Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com