Az éhségmenet

 

A Munkát, kenyeret! jelszava hiába régi, ma is megállja helyét. Nem ezt és a benne elkeseredetten gyaloglók szempontjait kérdőjelezem meg, azokat minden bizonnyal segiteném is, ha lenne rá módom.

Annak megértésében segiteném őket, hogy sorsuk jobbra fordulását kitől kell és kitől nem szabad várniuk. Arra  emlékeztetnék, hogy ugyanaz az nomenklatúra, amely most krokodilkönnyeket hullat, a rendszerváltáskor gátlástalanul elprivatizált alóluk mindent, ami köz-, állami vagyon volt, a munkát biztosító ipari gyárakat, üzemeket, a mezőgazdasági szövetkezeteket elsősorban. Figyelmeztetnék arra, hogy a gazdaság a multinacionális vállalatoké lett, s ezeket szolgálják a bármilyen színűre festett kormányok, legyen az narancs- vagy szegfűszínű. Szólnék arról, ne várjanak megoldást az Európai Uniótól, annak csak az a célja, hogy olcsó munkaerőt biztosítson nyomorgó «tartaléksereggel» - ahogy minden tagország példája ezt bizonyítja. Megkérdezném tőlük, tudják-e, hogy milyen erők segitették elő, hogy kialakulhasson a három-négymilliós szegénység; melyik erőnek volt arra 12 éve, hogy megakadályozza a menetelők nyomorának kialakulását. Megkérném őket, gondolkodjanak el azon, az őket gyámolító szervezet kiket képvisel. Feltenném a kérdést, ha a kétharmados-kormányt újra az előző követi, van-e akár halvány remény is arra, hogy helyzetükben változás álljon be. Elég lenne-e havi 60 ezer egy-egy család megélhetésére? S még ha ígéretet kapnának is minderre, gyerekeik, unokák számára lenne-e jövőkép? Tanulhatnak-e, lesz-e majd állásuk, tisztes bérük, meg tudnak-e majd élni, lakást venni? És azok, akiknek ma még van munkahelyük, biztosak lehetnek-e a holnapokban? Lesz-e közkórház a betegek gyógyitásához és szociális ellátás öregkorukra? Abban az Európában, azon a Magyarországon, ahol a bérek egyre alacsonyabbak, a munkanélküliség és a szegénység növekszik, a közszolgáltatásokat megszüntetik, a költségvetéseket lefaragják a mindenekfölötti «adósságfizetés» ürügyén – de spekulánsok, a bankok bevétele szüntelenül emelkedik?

Ha egy jóérzésű ember találkozik egy koldussal, ad neki, még akkor is, ha tudja, ezzel csak pillanatnyilag segít egy kicsit rajta. A még jobb érzésű ennél többet akar, rendszeres étkezést, lakhatást a koldus számára. Az igazán jobbérzésű ember pedig azt az állapotot akarja megszüntetni, amely a koldussorsot előidézi.