Franciaország (és Magyarország)

Kivételesen sikeres mobilizáció az iskolai reform ellen

Párizsban a pedagógusok tegnapi munkabeszüntetése a Peillon-dekrétum elleni tiltakozásul, immár a harmadik, mintegy 12 ezer (rendőrség szerint 5800) személyt tüntetésre mozgósított. Számos iskola csukva maradt vidéken is. A «reform» az iskolai munkahetet négy és fél napban állapítja meg, ami a pedagógusok, szülők, önkormányzatok ellenállását vívta ki.

A miniszter «legitimnek» minősítette nyugtalanságukat, mégis az ellenzéket vádolta választási célú akcióval.

Jan. 28-án már öt szakszervezet hívott sztrájkra a «tanév ritmusának törvénytervezete elhagyása ellen, a munkakörülmények és a fizetések javítása érdekében». Az országban a pedagógusok 60%-a szüntette be a munkát (a minisztérium szerint 36,17%, Párizsban 80 % (a minisztérium szerint 62%).

A «pauperizátotok» leállítása

Daniel Gluckstein, a POI (Független Munkáspárt) országos titkára

A febr. 12-i sztrájk, ebben az alsófokú oktatás pedagógustársadalma kifejezte a köztársasági iskolatípus balkanizálásának tömeges elutasítását, mert az a gyerekek és a tanítók érdekei ellen irányul. Csak a pedagógusok problémája, akik mindig tiltakozásra készek, mint némelyek álllítják? Hol van az általános gond? Mit jelent a decentralizációs aktus, így a köztársaság balkanizációja ? És a Medeffel, a munkáltatói szervezetettel kötött egyezség, nem a munkatörvénykönyv és a munkásjogok balkanizációját célozza?

Minden összefügg. A febr. 12-i sztrájk tartalmában az FO és a CGT márc. 5-i, a munka rugalmassága törvény elleni mozgósításának része. Ahogy a polgármestereknek a köztársaság és a települések diszlokációja ellenes mozgalma is. És minden esetben az Európai Unió által diktált intézkedésekel szembeni küzdelemről van szó, amely a szigorításokon keresztül a munkásjogok és a demokrácia nemzeti kereteinek lebontását tűzi ki.

Eközben pedig új veszélyek is kirajzolódnak. A számvivőszéki elnök, a «szocialista» Didier Migaud nyilatkozata alapján a brüsszeli követelések «abszolút prioritása csak növelheti az eddigi erőfeszítéseket a közigazgatás, az állam, a társadalombiztosítás és helyi közösségek kiadásai együttesének megfékezésében». Lefordítva: «a kormány a nyugdíjasokkal akar fizettetni», hogy «Brüsszelt és a pénzügyi piacokat megnyugtassa», jelenti be a Le Monde (febr.9.) egy közgazdásznak adva a szót: «a nyugdíjasoknak az aktív lakossághoz viszonyított életszínvonal-csökkenése 2050-ben kb. 25 %-os lesz. A 2050-re szóló optimista előjelzések tehát nagyrészben a nyugdíjasok pauperizációján nyugszik.» Jól látjuk, a pauperizáció, a nyugdíjasok általános elszegényítése a deklarált cél!

Meg lehet-e szüntetni ezt a politikát? A kérdés a munkásosztály egészét és függetlenségét érinti. Az EU és a trojka szigorítási politikájával szembeni függetlensége ott kezdődik, hogy a kormány ellenreformjait, a «pauperizátorok» törekvéseit el kell utasítani. A febr. 12-i sztrájkban széles körben meg is jelent ez a törekvés. De hogyan kell érteni némely (munkásszervezeti) felelős kijelentését: a «reform sikerének segitéséről»? Az osztályharc új szakasza érlelődik az elszegényedés, a balkanizáció, a destrukció elleni követelésekkel. Azok részéről, akik – fiatalok, vidéki és városi dolgozók, választott képviselőik – nem hajlandók elviselni a fokozódó csapásokat és szervezeteikkel együtt keresik az ellenállási küzdelem mikéntjét.

Segíteni a munkásosztály egységének kiakulását avégett, hogy saját mozgalmával állítsa meg a torjka diktatúráját, az elszegényedést – ez a IV. kongresszusára készülő POI szándéka.

(Megjegyzés: Magyarországon a nyugdíjak valorizálása ma már nem a bérek emelkedéséhez kapcsolódik, hanem csak a mindenkori infláció mértékében igazítja ki a kormány. Ezzel ugyanazt a hatást éri el, mint amit a francia kormány szándékozik megvalósítani: annak biztos elértéktelenedését, a nyugdíjasok még nagyobb nyomorba taszítását. Eközben a helyhatóságok támogatása is mindkét országban csökken, Franciaországban a bejelentett duplájával…)